Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Világtalálkozó
2004-01-02 19:131.
Létrehozva: 2004. január 2. 19:13
Tegnap egy másik forumon néhányan beszélgetni kezdtünk, felmerült hogy mivel nem mindenki Magyarországon él szervezzünk nyári találkozot talán Világtalálkozo névvel.
Gyerekesek vagyunk, gyerekeknek is jo mind Magyar mind más országban élö gyerekekkel találkozni, ismerkedni, barátkozni, a világ is jobban ”kinyilik”.
Nekünk szülöknek is kellemes lehet egymással beszélgetni, barátkozni.
Nyáron mehetnénk kirándulni, vagy csak egy séta a Margit szigeten, vagy muzeum, vagy más. Persze nekünk is vannak barátaink, egyiknek 15 éves a fia, másik még nem is szült, stb.
Az is felmerült hogy menjünk kempingezni. Igy éjjel már néhányan kék égröl, hatalmas pontyokrol álmodtunk, egy apuka pedig azok kifogásárol:)))
Gyerekeim az ötletre lázba jöttek, kislányom megkérdezte milyen szerelmesnek lenni, és most mi lesz ha Ö más országban élö fiuba lesz szerelmes:)))) hisz már lassan 8 éves.
Igy ide gyermekes barátokat várunk szertettel.
Akár Magyar akár más országokbol.
Üdv: Lingon és családja
Gyerekesek vagyunk, gyerekeknek is jo mind Magyar mind más országban élö gyerekekkel találkozni, ismerkedni, barátkozni, a világ is jobban ”kinyilik”.
Nekünk szülöknek is kellemes lehet egymással beszélgetni, barátkozni.
Nyáron mehetnénk kirándulni, vagy csak egy séta a Margit szigeten, vagy muzeum, vagy más. Persze nekünk is vannak barátaink, egyiknek 15 éves a fia, másik még nem is szült, stb.
Az is felmerült hogy menjünk kempingezni. Igy éjjel már néhányan kék égröl, hatalmas pontyokrol álmodtunk, egy apuka pedig azok kifogásárol:)))
Gyerekeim az ötletre lázba jöttek, kislányom megkérdezte milyen szerelmesnek lenni, és most mi lesz ha Ö más országban élö fiuba lesz szerelmes:)))) hisz már lassan 8 éves.
Igy ide gyermekes barátokat várunk szertettel.
Akár Magyar akár más országokbol.
Üdv: Lingon és családja
4 órát mászkáltam az árúházban és böngészgettem. Olyan jó volt:-)) Nem sok mindent vettem, csak bámészkodtam.
Délután, egy ünnepségen voltam ahol emléklapot, és ajándékot kaptam, egy fokföldi ibolyát. Utánna süti, kaja, sör. . . A rendszeres véradókat jutalmazták.
Ma először jött hozzánk játszani egy kislány a lányom osztálytársa. Holnap is jön és megbeszéltük, hogy matekozunk, mert neki nagyon nem megy a matek.
Így hát elvagyok, csak jó volt nektek elmesélni.
Küldtem neked aranyosat, de valami zagyva szöveg jött vissza. Megváltozott a címed?Puszi!!!
Kellemes napot kívánok sok mosollyal!:))))))
Megkérdezném a tanárnénijét is, de soha nem találkozok vele. Azért köszi a tanácsot.
Hát te emlegettél??? Nahát. . . . Rád nem gondoltam.
Úgy szenvedtem, hogy nem tudtam beszélni.
Itt esik a hó, de remélem csak mutogatja magát. Egy hete előhoztam a muskátlika és a leandereket, tegnap visszavittem őket, mert olyan hideget mondtak.
A lányaim nem akarták visszavenni a télikabátot, de meggyőztem őket.
Jó hétvégét !!
Ma kb. fél 8 ra értünk haza a munkából. . :-( Elég volt, esett egész nap, meg fáztam, meg sokat is dolgoztam. . . :-( De, ami jó, hogy holnap péntek. . . :-)és jön a lányom haza. . . :-)
Zsuzsukám rám is gondoltál - két csuklás közben?-:-), mert én emlegettelek, egy "hazai"barátnőmnek meséltem, hogy milyen kellemes délután volt a szombati, hogy beszéltünk telefonon. . . :-)
Szép Estét Nektek!
Legyen tavasz végre már!!. . . :-)))
Azt nem mondanám, hogy csak így lehet, de gondolom a t. nénit u. az mozgatja:Meg akarja tanítani !!!
Minden gyerek másképp tanul---->namármost:sokfélét meg kell tanítanunk. Van akinek épp "úgy forog az agya"! (Eddig világos?)
Ezek a módszerek:"MANKÓK", ha úgy vesszük. Segítők! Mivel sokfélkék:sokféle "mankót" adunk. Aztán Ő dönt!!! Az eredmény ugyanaz, feltéve, ha az "OKOS" felnőttek nem szólnak bele.
Azok a gyerekek , akik teljesen normálisan gondolkodnak:ezektől FEJLŐDNEK!!!
Akiknek bármilyen gondjuk akad:segít a sok közül valamekyik. . .
No, ezt már nem ragozom. . . . kérdezz, ha érdekel, de tán másoknak nem érdekes. ?
Szóval bízd rá, és semmiképp ne akard másképp, mert a kicsi gyerek így van beállítódva(csak VALAKIRE figyelni képes), ha ezt megzavarják:gond lesz! Nálatok nem lesz!:)))
Ma hallottam a hírekben, hogy a posta által okozott késést, és kárt lehet, reklamálni. Szóval a mostani káosz ami van a postán, elismerik és mindenkit kárpótólnak, akinek gondja van. Talán Te is hallottad.
Szeretnék kérdezni tőled valamit.
A Dorina elsős és úgy számol, hogy van neki egy számegyenese 1-20ig és nem az agyával számol, hanem a számegyenessel. Ujjával oda-vissza tesz hozzá, vagy levesz belőle. Nagyon idegesít, hogy nem gondolkodik, hanem ezen a vackon lépeget. Elakartam venni tőle, de sírt, mert a tanártól kapta és mindenki ezt használja. Na most mi van? Kapott a tanítótól egy számológépet:-))
Szerinted jó ez?
Ki emleget, már vagy két órája fulladozom a csuklástól?
Nem ti vagytok csajszik?
Rágondoltam már egy csomó ismerősre, de mégsem múlik:-))
Nekem ez volt a gondom, hogy tudjak netezni, de most is van még egy kis hiba. A másik gondom, hogy megyek dolgozni és nincs kedvem kimozdúlni, mert olyan pocsék idő van, de muszáj:-((
Gratula a lányodnak! Bárcsak én is ilyen jó híreket kapnék az én lányomtól.
De nem mondom, mert ezt a LÁNYODNAK, és MAGADNAK köszönd!!!! Komolyan!
Mi persze nagyon-nagyon örülünk!!!:))))
Ma, képzeld, egész nap hangulatom, mint az időjárás, aztán jött este a telefon, lányom ZH-ja 5-ös lett szerves kémiából. . . . :-)) És, ez feldobott nagyon. . . :-))
Tudod, én soha nem fogom elfelejteni, hogy Te, is meg Zsu is, milyen sokat segítettetek az elején . . . nekem. . ! . . . :-))
Meg, azóta is. . . :-)
Én is kerestelek már ma este. . . :-)) De, meg vagy:-))
Gondok, sajna jönnek-mennek. . . :-()
De, a francba is, "legyürjük". . . . :-))
Van némi gondom, ne haragudjatok!
Láttalak a Psz-ben. Csak Te máshol írogattál. Én nem szeretek mindig filozofálni ezért nem írok a vágy csendjébe. .
Hú, de szeretnék egy kicsit én is labdázni.
Gyuri szerint azért, mert ennyit számít a fülműtét. Lehet, hogy igaza van?(Egyensúlyérzék)