Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
OVIS betegségek
Sziasztok!
Nagyobbik gyermekem szeptemberben kezdte az ovit, azóta folyamatosan beteg!
Először őt ápolom, majd kistestvérét, és végül Én is elkapom!
Szeptember óta háromszor voltunk már antibiotikum kúrán!
Eddig Én nem voltam beteges, de most, állandóan Én is elkapom a gyerekektől!
Már nagyon nehezen viselem!
Közben meg a rokonság, azzal fáraszt, hogy ez így nagyon nem normális, meg más gyerekek nem ilyen betegesek…..
Igaz ez?
Nálatok, hogy telt az első év a közösében?
És tudok-e valamit ajánlani immunerősítésre, eddig csak C-vitamint adtam a családnak!
Köszi!
Sziasztok! A segitsegeteket szeretnem kerni egy kerdoiv kitoltesevel, ami par percet vesz igenybe. Egy egeszsegugyi tanulmanyhoz keszul. Gyermekek betegsegevel/egeszsegevel kapcsolatos kerdoiv. Ez mindannyiunknak fontos. Nagyon koszonom elore is a segitsegeteket!
https://docs.google.com/forms/d/13FrNf84pnJtOFN1_t7Ckkm6 jLCveMqjB5xk_ThvKx1U/edit
Köszönöm szépen!
remélem továbbra is elkerül titeket minden baci!! jó egészséget, sziasztok!
Szia!
A béres csepp papírján az van, hogy 10 kg testsúlytól lehet adni. Az én fiam 15 hónapos volt, mikor a pulmonológus szakorvos tanácsolta, hogy adjam neki. Most 27 hónapos és regge-este kap 7-7 bérest, hozzá 10-10 cebiont teába. Ezt az őszt eddig megúsztuk komoly gond nélkül, pedig bronchitises és van egy ovis bátyja.
Maches
Szia
Nálunk is ez megy állandóan, illetve most már (lekopogom) 3 hetet végigjárt a gyerek és nem beteg!
Mi egy 3 hetes elhúzódó arcüreggyulladás után
Bronhovaxom kúrát kaptunk a dokitól. ez 1 receptes immunerősítő és nagyon jól bevált, és mióta a nagy nem hozza haza, a kicsi se beteg és mi se!
Kérdezed meg a dokitokat inkább erről, írass fel vele ilyet!
Szia!
Mi is hasonló cipőben járunk, csak nálunk bölcsi van és nincs kistesó.
Szeptember óra volt tüszős mandula zinnat kúrával, majd középfülgyulladás szintén antibiotikummal és kötőhártya gyulladás. Aztán 2 nap bölcsi és 3 nappal később, hogy abbahagyta az antibiotikumot aftás vírusa lett megint tüszős mandulábal amit én is elkaptam. Most itt tartunk.
Pedig kapott broncho vaxomot, echinaceát és oscillot is. Egyiok sem vált be nála, holott segíteni szokott egy-két homeos szer, de ezek pont nem. Meg az immunerősítő sem, sőtt! Mindig akkor kezdődött a betegség, mikor azokat kapta. A pneumos oltást 3 hónapja nem tudjuk neki beadatni, mert nincs olyan nap, hogy ne lenne valami baja. Ha más nem hurutosan köhög és taknyos. Nálam az már nem számít betegségnek.
szia
bocsi, tudnál nekem segíteni abban, hogy a bérest mennyi idős kortól lehet adni a babának ? a gyógytárban csak a cebion cseppet "javasolták".... köszönöm!
szomszédasszony lánya is szept-től ovis, volt eddig összesen 13 napot 3 részletben!
rémes!
a fiaim kiscsoportben havonta egyszer betegek voltak, aztán elmúlt!
kitartás!
Nálunk dettó!
2,5 hónapja folyamatos betegség az egész családban. Nem furcsa és nem szokatlan. De én is nagyon utálom és unom már. A következő év nem ilyen lesz, nyugi.
Most olvastam ezt a hsz-odat
Hááát, nem tudom a dokid hogy csinálta a saját gyerekével, de én mondjuk mindkettő mellett éjszakákat feküdtem, kezemben a hányós zacskóval elaludtam mellettük néha, azért így nehéz lenne nem elkapni....
Ja meg amikor arcba köhög a gyerek. Nyílván nem haragszom rá, de a betegség így elég intenzíven kerül rám.
Imádom az orvosokat
Szia!
Más családokban pontosan így van ez, ne hallgass a rokonságodra! Náluk is így ment, csak azt már elfelejtették.
Nálunk is ez a helyzet, 1 hétig járnak bölcsibe, 2 hétig betegek: most torokgyulladással kezdtük aztán elkaptuk a fosós-hányós betegséget is. Én is, alig bírok a wc-től elszakadni és rendesen ellátni őket
A gyermekorvos azt mondta, hogy a környékünkön rengeteg gyerek lett beteg mindkettővel, és ez állítólag ebben korban így normális, hiszem most alakul ki az immunrendszerük, most szoknak közösségbe.
Szóval kitartást, nem tart örökké!
Mi amúgy szedjük a Béres cseppet (nem érzem a hatását, max. a gyerekenek jó lett az étvágyuk, na nem most), a Cebion C vitamint, és most ajánlotta a patikusunk a Cebion 200-ast. Ha megmarad végre valami a gyerekekben, elkezdjük szedni, hátha bejön.
Jobbulást és kitartást kívánok nektek is, meg minden hasonló gondokkal küzdő sorstársnak!