Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Boldogtalanság
Létrehozva: 2008. november 16. 21:05
Nemigen akad olyan ember, aki még nem élte át.
Te hogyan és mikor? Netán most is az vagy? Miért?
Lehet tenni ellene, vagy sokkal inkább a körülményektől és az ember személyiségétől függ? Egyáltalán szükség van rá, vagy az lenne az ideális, ha nem is létezne?
Nem konkrét betegség (depresszió) érdekel, de persze arról is írhattok.
nop
Ezeket a kemény dolgokat te teremted úgy tűnik nap mint nap magadnak. Azért senkit nem tehetsz felelőssé, hogy neked ilyen gondolataid vannak arról, hogy téged mi illet meg, és ebből mi az, ami megvalósul.
Sajnos ahogy olvasgatlak, te nagyon is az az embertípus vagy, aki teremti a maga boldogtalanságába vetett hitét. És számomra viccesnek is tűnik, hogy te mit tartasz a boldogtalanságod okának.
Eddig azokat írtad, amiket én is mondanék.
Viszont más véleményen vagyok ott, hogy ha valaki meghal, az nekem boldogtalanságot kell hogy okozzon. Tudom nem így írtad.
Nemrég halt meg az anyukám, de mert már régóta úgy élem az életem, hogy igyekszem a dolgokkal tisztába jönni, így nem a bánat uralja az érzéseimet, hanem egy olyan szeretetféle, amit eddigi életem során még soha nem érzékeltem.
Sajnos annyira más megközelítésben látom azt, amit te itt próbálsz kibogozni.
A magabiztosságnak ahhoz semmi köze, hogy mekkora hullámvölgyekkel állok szemben életem folyamán.
Egyedül és kizárólag az önismerettel van közös nevezőn a szabadakarattal karöltve.
Az, hogy valami - mint a példádban - éveken keresztül nem sikerül, az azért van, hogy azt a valakit megóvja attól, hogy még az erőszakossága által se kerüljön kellemetlen helyzetbe. Vagy csak egyszerűen tesztelje a kitartását. Annyi féle indok lehet, ahány ember.
Ezek a dolgok nem gyüjtőfogalmak, hanem emberi sorsok. Még a mondás is azt tartja: Segíts magadon akkor Isten is megsegít.
Próbáltam, de az lett a vége, hogy egy idő után csendben távoztam, mert csak révedtem magam elé és kritizáltam mindent/mindenkit :)
Mondjuk közrejátszik a dologban, hogy olyan munkám van, ahol egész nap mosolyogva és aktívan kell emberekkel foglalkozni (akkor is, ha némely helyzetekben fejben már vascsővel verem az embert a kötözködő stílusa miatt) és mire végzek, már nagyon fáraszt a kommunikáció - legalábbis ha nem vagyok jó passzban.
De úgy fogom fel, hogy most valamiért rossz lapokat osztottak (amúgy nem jellemző az ilyen gödör-állapot), egyszer elmúlik és szerencsésebben alakulnak a dolgok. Statisztikailag is javulnia kell a dolognak, csak ki kell várni, amíg beröfög a malac :)
De szerintem mindenkinek vannak ilyen hullámvölgyei, amikor semmi se jön össze és egy kicsit elkezd öngerjesztő lenni a folyamat - nem jönnek össze a dolgok -> rosszkedv -> kevesebb pozitívumot vonz az ember.
Illetve egyszer valahol olvastam, hogy az emberi elme olyan, hogy adott hangulat szerint válogatja a bejövő információkat. Ha épp sötét szűrő van fent, akkor könnyebben meglátja a rosszat mindenben - és fordítva, ha happy, akkor a jót látja mindenben.
Az viszont nagyon zavaró jelenség, hogy sok rosszkedvű embert (kiemelem, rosszkedvű!!!!!) látok orvoshoz menni, ahol rutinból depressziósnak diagnosztizálják és gyógyszerezik. Közben alapvető, hogy depresszióról akkor beszélünk, ha ok nélkül tartósan lehangolt valaki. Akkor kellene inkább gyanakodni, ha valaki indokolt esetben sem rosszkedvű. Ott valami komoly érzelmi gát van, ami miatt nincsenek kiengedve a helyzetnek megfelelő érzelmek.
Vagy olyannyira elsődleges egy cél, hogy ennek hiányában minden értelmét veszti.
Gondolj csak bele, hányan tartják elsődlegesnek a párkapcsolati boldogságot. Majd' mindenki. És akinek ez nincs meg, az félkarú ember az élet minden más területén. Pedig igaz társra találni aztán nagy mértékben valóban szerencse kérdése.
Miben mérhető még ? Tohonya írta, hogy a vágyaink megvalósulása. Ez is igaz.
Ha pl. minden vágyad egy munkakör, egy adott cégnél, pályázol, és nem téged választanak, akkor az nagy csalódás, és tovaszállt egy álom. Ezt is nehezen dolgozza fel az ember.
Vagyis azt is mondhatjuk, hogy a boldogsághoz szerencse is kell.
Istenem, adj lelki nyugalmat, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, melyeken nem tudok változtatni, bátorságot, hogy változtassak azokon, amelyeken változtatni tudok, és bölcsességet, hogy az egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni."
"Christof Friedrich Oetinger"
(1702, Göppingen – 1782, Murrhardt): német lutheránus teológus és teozófusMásik helyen ezt találtam:
Istenem, adj nekem türelmet,
Hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni,
Bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok,
És bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.
Reinhold Niebuhr
(1892–1971) amerikai teológus, filozófus
Miután ismételten meggyőződtem a nemedről, már kezdem sejteni.
Speciel az illető nem kezdene azonos neművel, ez egészen biztos, tehát értelmetlen lenne a felajánlás.
Egyébként semmi extra, nekem pont így jó.
A boldogságunknak egyetlen akadálya lehet, saját magunk.
Illetve vannak nagyon nehéz helyzetek ( gyász, betegség, súlyos anyagi gondok ), amikor elszenvedjük a boldogtalanságot, a fájdalmat, és nehéz kilábalni belőle, vagy nem is lehet. Aki súlyos beteg, szenved, fájdalmai vannak, az érthető, hogy másképp lát mindent.Ha valaki elvesztette a szerettét, akkor nem boldog.