Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ezüst kolloid, kolloidok

hzs3921
Létrehozva: 2008. november 11. 10:49

Mi az a kolloid?
Kolloidoknak nevezünk minden olyan részecskét, amelynek mérete 1-500 nm (nanométer) közé esik.  Egy hasonlattal élve: egy kolloidszemcse mérete oly apró, hogy ha teniszlabda nagyságúra nagyítanánk, mellette egy baktérium öt emeletes háznak tűnne.

Hogyan hat?
Az ezüst kolloid áthatolva az egysejtű élőlények sejtfalán (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) gátolja azokat az enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek, és azok pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának szerkezetét károsítja és szaporodásra képtelenné teszi őket.

Nem ismerünk olyan baktériumot, amelyet az 5 milligramm/liter koncentrációjú ezüstkolloid maximum hat percen belül el ne pusztítana. De a gombák és a vírusok is 3-4 percen belül megszűnnek létezni, ha ezzel az anyaggal találkoznak...

A Science Digest magazin közlése szerint (1978 márciusi szám) a vizsgált kb. 650 féle mikroorganizmus közül az kolloid ezüst kémcsőben hat percen belül minden kórokozót elpusztít. Egy szintetikus antibiotikum jó esetben 6-12 baktériumtörzset képes elpusztítani. Az atomos ezüst a kórokozók pusztulását úgy idézi elő, hogy a baktériumokba, gombákba, parazitákba kerülve gátolja a tiolenzimek működését. A vastagbélben lévő bélflórát nem károsítja, mivel legkésőbb a vékonybélben felszívódik.

A jó minőségű atomos kolloidális ezüstoldatnak - betartva az ajánlásokat - nincsenek káros mellékhatásai, mivel testazonos részecskékről van szó. (A 19. és a 20. század fordulója táján a tudósok felfedezték, hogy a legfontosabb testnedvek - vér, nyirok - kolloidok.)

Használata javasolt:
A kolloidális ezüst gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzéses betegségek, gyulladások esetén. Sikeresen alkalmazható torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártyagyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére. Rendszeres használatával megelőzhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe maszírozva segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését.

Hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme-kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmúlasztja. Felülfertőződés nélkül gyógyítja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat. Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus!

Egy neves Magyar belgyógyász, Dr. Elek Csaba számos HPV vírussal fertőzött páciensét dokumentáltan, laboreredményekkel bizonyítottan kigyógyította ebből a vírusfertőzésből, mégpedig ezüstkolloid alkalmazásával.
A méhnyakrák világviszonylatban és Magyarországon is a mellrák után a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A HPV (humán papillómavírus) felelős érte. És bár kezelik, igazából nincs hatásos gyógymód ellene.

 

Vélemények, tapasztalatok?

  1. 2008. november 15. 22:25276.

    Kis hamis

    Mikor linkeled be a herbariat? 

     

    előzmény:
    F-Girl (269)
    2008-11-15  21:41
  2. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 22:14275.
    Mi a kérdés vagy a kifogás. Kétségbe vonja?
    előzmény:
    aloe_vera (265)
    2008-11-15  21:25
  3. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 22:12274.

    Az lehet, hogy a C-vitamin bizonyos formái gyógyszerként vannak törzskönyvezve, de attól még orvosi szempontból nem számíz gyógyszernek. Mert tessék mondani önállóan alkalmazva a skorbuton kívül mit is gyógyít? Szeretném Öntől megkérdezni, hogy miért ilyen ellenséges?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243388 (267)
    2008-11-15  21:34
  4. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 22:07273.
    Bizonyíték?
    előzmény:
    aloe_vera (266)
    2008-11-15  21:29
  5. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 22:06272.
    Fordítva ül a lovon Kedves Csutak51! Egyelőre nem én az orvos becsültem le Gerda mamát, hanem néhány Gerda becsült le engem az egyébként még az ellenségeim által is általában elismert orvost, aki merészelt valamit is nem gyógyszerrel gyógyítani. Ha jól figyelt volna, akkor a Drága Nagymama nem ráhibázott, hanem tudta! - és ez nagyon nagy különbség. Mert ez sajnos egy elismert!! /ritka az ilyen/ és egy hivatalos írásos bocsánatkéréssel is lezárt orvosi tévedés volt, nem dilemma, amit Ön vélelmez. Minden orvos tévedhet, és becsölendő, ha elismeri. A laikusok esetében is így van?
    előzmény:
    csutak51 (268)
    2008-11-15  21:36
  6. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 21:59271.
    Kedves F-Girl! Attól függően, hogy milyen hevesek a tünetei, 2-4 műanyag teáskanállal tegyen 1 liter vízbe, és ezzel az egész liternyi folyadékkal naponta egyszer irrigáljon. Köszönöm  bizalmát, hogy egy ilyen viharos szituációban bízik bennem és az ítéletemben. Szeretettel üdvözli Hamvas Ferenc
    előzmény:
    F-Girl (269)
    2008-11-15  21:41
  7. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 21:55270.

    Kedves Csutak51!

     

    Lehet, hogy Ön valamiféle komoly szaktekintélyű kolléga, de akkor is kénytelen vagyok azt mondani, hogy a mágnesterápiás eszközök hatástalanságát nem az dönti el, hogy Ön, aki ilyen lészüléket felteheőleg még nem is látott, nemhogy dolgozott volna is vele, mit is gondol róla. Ön egy hivatalosan orvosi terápiás eszközként elismert készüléket próbál kínjában gyógyhatású készítményekkel összemosni. Egy új, de hivatalosan elismert orvosi diszciplinát, melynek immár a viágon, így Magyarországon is több neves szerző által jegyzett tankönyve van, amelynek még a legfinnyásabb tudósok által is elismert, bevizsgált hatásossági protokollja és óriási szakirodalma van, von - lehet, hogy laikusként? - kétségbe. Ha tegeződnénk, akkor nagyobb hitele volna a szavaimnak? Tudja én az ilyen kérdésekben konzervatív idősödő ember vagyok, aki számára nem ad fiatalító erőt, ha egy lehet, hogy a felnőtt diplomás gyermeke korabeli ember ismeretlenül letegez, szokás ide, szokás oda. Én mindenkinek alapból megadom a kötelező tiszteletet és - vessenmeg érte - de ezt el is várom mindenkitől. Furcsa, de a többi hozzászóló ezt még nem tette szóvá, ezt, ha esetleg mást nem is, de legalább megértették. Nem kell elnézést kérnie, nem bántott meg, de az a stílus, amilyen formában letegezett, azt nem éreztem a számomra megtisztelőnek, ezért ki is kértem. Ezzel én a kérdést  alovagiasság szabályai szerint le is zártam. Ez nem jelenti azt sem, hogy nem tekintem partnernek, és nem adom meg Önnek azt a tiszteletet, ami a részemről minden Hölgynek kijár. Remélem a mostani válaszom már értelmesebbnek tűnik az Ön számára is, és azért, mert Ön még nem tud valamit elfogadni, amit egyébként állítom, hogy sem elméletben sem gyakorlatban nem is ismer, még tisztelem az Ön számomra elfogadhatatlan véleményét. Azért beszélgetünk itt, hogy közelítsük az álláspontunkat. Remélhetőleg legközelebb majd olyan témában fog megnyilatkozni, amiben szakember, és amiről ha lehet, legalább valamilyen szempontból megalapozott véleményt is tud képviselni, nemcsak azt, hogy szerintem......

     

    Szeretettel üdvözli Hamvas Ferenc

    előzmény:
    csutak51 (260)
    2008-11-15  20:55
  8. 2008. november 15. 21:41269.

    Kedves Doktor Úr!

     

    Az ezüst kolloidot hüvely gomba ellen szeretném használni, irrigálással. Már kb. 1 hete szájon át is szedem napi 2x1 teáskanállal. Érdekelne, hogy az irrigáláshoz milyen arányban kell felhigítani, valamint, hogy milyen gyakran kell megismételni ezt, illetve, hogy szájon át folytassam-e a szedését!?

     

    Válaszát előre is köszönöm!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (264)
    2008-11-15  21:23
  9. 2008. november 15. 21:36268.

    Akkor, ha én gerdamamaként "felismerem" a szomszasszony baját -vagy inkább ráhibázok véletlenül, mert azt az EGY betegséget ismerem, laikusként, a többit, ami hasonló tüneteket mutat, meg nem, az orvos meg nem rögtön, mert (vélem) igyekszik kizárni az összestöbbi hasonló tünetűt előbb,- hát jogosan várhatnám el, ne becsülje le senki (nemlétező) orvostudományi ismereteimet???

     

     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (252)
    2008-11-15  19:19
  10. Torolt_felhasznalo_243388
    Torolt_felhasznalo_243388
    2008. november 15. 21:34267.

    Rendben.

     

    Viszont számtalan esetben összemosódik, ld. az előbbi párhuzam a Kalmopyrinnel, vagy az a szösszenet, hogy a C- vitamin gyógyszer-e.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (264)
    2008-11-15  21:23
  11. 2008. november 15. 21:29266.

    De visszatérve a kolloidra, most egyszerre az csak korszerűtlen, már nem hatástalan, csak nem eléggé hatásos?

     

    http://szkeptikus.blog.hu/2007/07/23/ezustkolloid

     

    Tomenyen (5-10 ppm) kuldoleg, ecsetelve hatasos fertotleniro szer.

     

    Belsoleg hatastalan, mert a testsullyal azonos mennyiseg kellene belole a hatasos koncentraciohoz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (263)
    2008-11-15  21:18
  12. 2008. november 15. 21:25265.
    addig én bizonyítani tudom, hogy ameddig a kollégáim zöme 10 HPV-s beteg közül egyet biztosan megoperál, addig én kb. ötvenből egyetrácuppantam valamire, amire mások még nem sokan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (263)
    2008-11-15  21:18
  13. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 21:23264.
    Köszönöm, ha utánanéz. Telefon via Hungaropharma. Ők biztosan forgalmaznak magyar és angol terméket. Azt tudtam eddig is, hogy nem törzskönyvezett gyógyszer, ezt - legalábbis ezen a fórumon - tudomásom szerint még senki sem állította.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243388 (262)
    2008-11-15  21:05
  14. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 21:18263.
    Szeretném, ha valamivel bizonyítaná, hogy az 1900-as évek elején forgalmazott kolloid-készítmények azonosak voltak a mostaniakkal. Mert szerintem nem. Tudja erre én azt az érdekes dolgot tudnám Önnek mondani, hogy figyeljen oda arra, hogy annak ellenére, hogy a CD- lemez az utóbbi években teljesen egyeduralkodó volt, az igazi ínyencek, az igazi zeneértők számára most mégis egyre több bakelit lemezt hoznak vissza a forgalomba. Az én életemben már legalább háromszor vált divatossá a csőnadrág is. De visszatérve a kolloidra, most egyszerre az csak korszerűtlen, már nem hatástalan, csak nem eléggé hatásos? Már nem a mellékhatások miatt feledkeztek meg az ezüstről egy időre? És tessék mondani melyik antibiotikum alkalmas a a vírusok virulenciájának, illetve az általuk okozott tumoros betegségek tartós és mellékhatásmentes megelőzésére? Most ne azzal vágjon nekem vissza senki, hogy a tapasztalataimon kívül milyen más bizonyítékom van arra, hogy valóban a kolloid a hatásos-e vagy az egész csak illúzió, de ahogy Semmelweis  esetében a más orvosoknál elhalálozó betegek képeztek Ön szerint egy kontroll-csoportot, addig én bizonyítani tudom, hogy ameddig a kollégáim zöme 10 HPV-s beteg közül egyet biztosan megoperál, addig én kb. ötvenből egyet. Nincs csodaszer és nincs csodadoktor, van egy ilyen tapasztalat, magyarázzák meg kérem, ha tudják. Nem vagyok semmivel sem jobb orvos, mint ők, csak jó időben voltam jó helyen, rácuppantam valamire, amire mások még nem sokan. Ettől én nem vagyok különleges, teszem a dolgom.
    előzmény:
    aloe_vera (258)
    2008-11-15  20:18
  15. Torolt_felhasznalo_243388
    Torolt_felhasznalo_243388
    2008. november 15. 21:05262.

    Nagyon szívesen utánanézek. Ehhez kellene egy pontosabb terméknév vagy forgalmazó.

    Igaza van, Önnek azt nem kell tudnia, hogy mi a pontos engedélyszám. De szerintem azt tudnia kell, hogy a termék gyógyszerként van törzskönyvezve (ld. Kalmopyrin) vagy gyógytermékként, vagy étrendkiegészítőként jegyzik. 

    Nekem még ennél is többet kéne tudnom. Ha valaki bejön a gyógyszertárba, meg kell tudnom rendelni, persze, ha forgalmazható gyógyszertárban. Még nem ismerek gyógyszertárban forgalmazható terméket. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (261)
    2008-11-15  20:55
  16. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 20:55261.
    Kedves Oneil42! Ezzel a kérdéssel lehet, hogy megfogott, de nem abban az értelemben, mint hiszi. Megmondom őszintén, hogy nem szoktam utánanézni gyógyszertárban forgalmazott cikkek forgalmazási engedélyének, illetve nem keresek engedélyszámokat. Szerintem minden árucikknek kell, hogy legyen valamiféle forgalmazási engedélyének, de ebben a kérdésben, beismerem, sajnos nem vagyok otthon. Egy biztos: még sohasem jutott eszembe megnézni, hogy a Kalmopyrinnek mi is az engedélyezési száma, és az, hogy ami rá van írva a csomagolására, az valós-e. Ön biztosan valós dolgokat mond, de addig, amíg azt nem tudom, hogy mit mondanak a jogszabályok a gyógyszertárban forgalmazható készítményekkel kapcsolatban, addíg passzolnom kell. Számomra azonban ez változatlanul nem jelenti azt, hogy a hatásokkal és az én gyakorlatomban mutatkozó mellékhatásmentességgel kapcsolatban megingatható vagyok. A magam részéről nem ismerek olyan placebot, mely 90 %-nál magasabb hatásfokkal mutat pozitívitást. Szóljon hozzá kérem a kérdéshez az, akinek vannak ilyen tapasztalatai bármilyen vonatkozásban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_243388 (256)
    2008-11-15  19:50
  17. 2008. november 15. 20:55260.

    Kedves Hamvasferi,

     

    ebből, hogy leírta ezt "Kapjon végre már Magához", talántán el is tudom dönteni már, visszaolvasás nélkül is, ÖN orvos-é, avagy sem.

     

    Vérnyomásmérőből is létezik többféle, ugyanúgy, mint ugyanarra a célra használt (nem azt írtam, hasznos!) mágnesterápiás eszközből.

    Ez akkor is így van -akárki megmondja, még Szomszédmarinéni is,- ha ÖNNEK nem tetszik ez!

     

    Az, hogy mit, hol gyártanak, lényegtelen, és, hogy "vizsgáztatják", az nem azt jelenti, sajnos, hogy használ is arra a célra, amire szánják/használják! Mert nem azt vizsgálják!

    Csupáncsak azt, hogy -a fennálló rendeletekben, törvényekben előírtak, és a bevizsgáló előírt vizsgálati szempontjai szerint- közvetlen fizikai/kémiai veszélyt jelent-e arra, aki használja. Igaz ez ugyanúgy a műszerekre, mint a készítményekre.

     

    Pl a gyógyszereket hosszú ideig tesztelik, klinikai vizsgálatokkal, de a "gyógyhatású készítményeket" bizony, nem! Csak azt vizsgálják, ismert káros anyag van-e benne.

    Egy mindenféle hasznos hatóanyag nélküli -veddmegmertmindenrejó- szer pl eszerint egyáltalán nem minősül ártalmasnak, ez evidens!Így szépen regisztrálják, kap egy számot, és forgalmazható is. Aki veszi, hát tegye!

     

    Más véleményét meghallgatom, de attól még elhinnem nem kell, így nem is teszem, ha az én véleményemmel szöges ellentétben áll a mondanivalója!

     

    Így nem győz meg akkor sem, ha magázódva, s akkor sem, ha tegeződve teszi ezt, az élettől elrugaszkodott, ellenőrizhetetlen érvekkel. (űrhajósok . Már bocsánat!)

     

    Végül az, ha valakit tegezünk, még korántsem jelent semmit, ugyanúgy az sem, ha magázzuk.

     

    A szokások szabják meg a mikéntet, s itt, a fórumon ÖN ilyen tekintetben fehér holló, mert egyetlen hszt nem olvastam még e fórumban mióta fórumozok, -az ÖNÉN kívül,- amiben magázódva társalogtak! Legfeljebb, ha sértésnek szánták!

     

    Így, ha más eredménye nem is volt a válaszának, ennyi legalább, hogy megmosolyogtatott!

     

    Ha a tegezéssel megsértettem, úgy elnézését kérem! Nem volt szándékos, ismeretlen embereket (sem) sértegetek, akkor sem, ha nem értek velük egyet!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (254)
    2008-11-15  19:25
  18. 2008. november 15. 20:19259.
    előzmény:
    gevi (257)
    2008-11-15  20:14
  19. 2008. november 15. 20:18258.
    A lenyeg az, hogy amit S.I. felismert, leirt az igaz, es elfogadotta valt. Az eustkolloiddal kapcsolatban azert ostobasag erre hivatkozni, mert az ezustkolloid regen ismert, gyogyszer volt, csak elavult, mert sokkal jobbak, hatasosabbak es kevesebb mellekhatassal rendelkezo szerek vannak helyette.Bár valaha a gyógyszergyárak különböző ezüst-kolloid-termékeket állítottak elő (pl. Protargol), a szulfonamid-alapú gyógyszerek 1930-as évekbeli kifejlesztésével, illetve a penicillin 1940-es évekbeli felfedezésével veszített népszerűségéből. Az 1970-es évek közepére minden nagyobb amerikai gyógyszergyártó cég felhagyott az ezüst-kolloid gyártásával.Elavult.Idejet multa.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (255)
    2008-11-15  19:30
  20. 2008. november 15. 20:14257.
    NA MOST ITT HALLGATNÉK EL, DE NAGYON GYORSAN, MIELŐTT TOVÁBBÉGETNÉM MAGAM!
    előzmény:
    aloe_vera (253)
    2008-11-15  19:25
  21. Torolt_felhasznalo_243388
    Torolt_felhasznalo_243388
    2008. november 15. 19:50256.

    Nagyon reméltem, hogy kapok választ a feltett kérdésemre. Talán nem vagyok kellően tájékozott, de eddig úgy tudtam, hogy nincs Magyarországon forgalombahozatali engedéllyel rendelkező ezüst kolloidot tartalmazó készítmény. Forgalombahozatali engedéllyel gyógyszerek bírnak. Nincs ilyen gyógyszer.

    Nem gyógyszernek nem minősülő gyógytermék.

    Nincs regisztálva ilyen étrendkiegészítő sem az OÉTI-nél.

    Gondolkodom, akkor hol lehetett az ezüst kolloidot notifikálni, de nem tudom. (Netán kozmetikum? Ásványvíz? Vagy más?)

    Fontos, mert enélkül gyógyszertár nem forgalmazhatja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (254)
    2008-11-15  19:25
  22. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 19:30255.
    Semmelweis semmiféle kísérletet nem végzett, mert életveszélyben lévő emberek életével nem lehet kísérletezni. Semmelweis nem volt tudós, csak egy intuitív gyakorló orvos. A kontroll csoport homogén volt vagy heterogén? És tessék mondani mit ért l a publikációival? Hosszú ideig közellenség volt az orvostársadalom akkori nagyjainak a szemében!
    előzmény:
    aloe_vera (253)
    2008-11-15  19:25
  23. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 19:25254.

    Kedves Csutak51!

     

    Ki a jó orvos az Ön szemében és ki a rossz? Mi az, hogy csodaszer?

     

    Kapjon végre már Magához és ha nyilatkozik róla, akkor legalább tudjon valamit az Istenért a mágnesterápiás eszközökről. Ezeket sem sufniban gyártják, hanem ugyanúgy üzemben, ugyanúgy vizsgáztatják és forgalmazzák, mint bármelyik más használati cikkét. Vagy van orvosi vérnyomásmérő és természetgyógyászati is?

    előzmény:
    csutak51 (247)
    2008-11-15  18:31
  24. 2008. november 15. 19:25253.

    Semmelweis kiserletet vegzett, volt kontrollcsoport, es publikalta az eredmenyeit.

     

    Bizarr modon epp a bizonyitekokon alapulo tudas ellenzoi, az "alternativok" szoktak ra hivatkozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_558008 (251)
    2008-11-15  19:11
  25. Torolt_felhasznalo_558008
    Torolt_felhasznalo_558008
    2008. november 15. 19:19252.
    Ezek szerint a hatásban most már nem kételkedik, csak a hatásmechanizmus kéri számon, amit Ön nem ismer? Olvassa el kérem, mert a  hatásmechanizmusról is szó esik nem egy, ebben a topicban megjelent válaszban is. Tudja, hogy a volt feleségem /tudós orvosok által a panaszai ellenére nem kimutatott/ TBC-jét ki diagnosztizálta: a nagymamája, akinek még nyolc általánosa sem volt, de hallott már TBC-s beteget köhögni. Szóval a Gerda mamákat sem kellene lebecsülni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (244)
    2008-11-15  17:26

Címlap

top