Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Külföldi munka pároknak?
Sziasztok!
Szeretnék érdeklődni tőletek, hogy ismertek-e olyan párt, akiknek sikerült külföldre menni dolgozni együtt?
A párommal morfondírozunk a kérdésen, de nem nagyon találtam olyan ügynökséget, ahol az írták volna a honlapon, hogy párokat is el tudnak helyezni.
A másik probléma, hogy én ugyan eléggé jól beszélek angolul, de a párom nem nagyon.
Előre is köszönöm, hogy megosztjátok velem a tapasztalataitokat.
Ahogy számolgattam eléggé belelkesültem.
Ebből azért lehet félretenni is... Nem kizárt, hogy felkeressük őket.
Én se vagyok bátor
Ha nekiindulunk akkor vagy irodán keresztül vagy esetleg ismerős által, csak úgy bele a semmibe biztos nem.
Nagyon köszi, hogy leírtad a tapasztalatodat!!!
General assistant - kent vettek fel, ami azt jelenti, hogy en foleg mosogattam es a konyhan segitettem, a parom szobat takaritott, a mosodaban dolgozott, neha felszolgalt, neha mosogatott velem.
Az atlagunk az kb 45 ora volt ,hetente 2 szabadnappal , es minimalber.
Kb 80-100 ezer, es ebbe semmi nincs benne. Csak a az, hogy adnak munkat.
tudom, hogy huzos nagyon, de legalabb volt egy biztos munkank szallassal egyutt.
A szallas+kaja(napi3x) heti 35 font volt fejenkent.
Szoval en egyaltalan nem banom,hogy fizettunk. De aki eleg bator, az menjen kozvetito nelkul. Mi nem vagyunk azok.
Én mondjuk külön preferálnám a nem londoni szállodát, aztán lehet, hogy az tényleg 'ingerszegény' egy idő után...
Megtudhatom, hogy kb mit dolgoztatok és azt mennyiért? Azt sem baj, ha csak priviben válaszolsz. Persze ha egyáltalán akarsz.
Úgy hallottam, hogy olyan 80 ezer a közvetetítési díj az euworknél. Ez fedi a valóságot? Benne van ebben valami (mondjuk repjegy?)?
Én nem mernék csak úgy nekiindulni, hogy majd lesz valami, biztos lesz munkám...
Szabad megkérdeznem, hogy miért hagytad/hagytátok ott az euwork-ös munkát?
Se nekunk, se az ismerosoknek. 3 het alatt kint voltunk egy biztos allasban. Valoban kertek erte penzt,nem is keveset, de... Mindenki olyan nagyokos tud lenni, hogy gyere ki angliaba, egyedul is talalsz munkat, ne fizess a kozvetitonek , mert abbol a penzbol el vagy itt par hetig amig nem talalsz vmi melot. Csakhogy mi mar tobb mint 2 honapja vagyunk Londonban, a masik munkat(euwork) egy ev utan ott hagytuk, es nem talalunk normalis melot, csak par napos ideiglenes munkakat, azt se mindig. Az en angolom se jo, ill. semmilyen, legtobbszor emiatt utasitanak el.
Az euworknel ez viszont nem volt gond.
Ha Londonba is kozvetitovel jottunk volna, mar reg visszajott volna az ara.
Pont az euwork-őrl olvastam valamelyik fórumon, hogy nem túl megbízhatóak.
Mondjuk nekem ott az nem tetszik, hogy ők kérnek tőlem díjat. Az ilyen mindig gyanús! Nem ők kapnak attól a munkaadótól összeget azért, hogy keressenek nekik alkalmazottat?
Neked nem volt semmi problémád velük?
Pedig ez jól hangzik! Pont valami ilyesmire gondoltam. Mondjuk a pénz nem valami hú de sok, de ha arra gondolok, hogy itthon még ennyit se keresünk, és mindent nekünk kell állni, akkor már sokkal tetszetősebb. Mondjuk lehet, hogy ezt a novemberi kezdést én sem tudnám bevállalni...
Azért írok neki, és nagyon köszönöm!!!
szia!
Amúltkor ezt az állást találtam pároknak csak nekünk 2 gyerek van és nehéz lett volna 2 hét alatt mindent elintézni.Nem tudom meg van e még az állás.Írj altonnak és kiderül!
Üdv:Szilvi
Eppen most beszeltem egy csaladdal, akik au-pair part keresnek Angliaba,Hampshire megyebe, Andover kozelebe. A lany 40 oraert heti Ł150 kapna a fiunak csak part-time munka lenne ( kutyasetaltatas, funyiras, favagas stb) , de egy baratjuknal is akadna munka. A fiu fizetese attol fugg, hogy hany orat dolgozik (Ł150/40 oran alapul). A lanynak hazimunkat kell vegeznie, neha a gyerekeknek fozni (13,10 es 5 evesek). Adnak egy ket szobas lakast, TV, internet, szamlakat fizetik,csak a kajat kellene venni ( konyha van a hazban) es egy Peugeot 206-t biztositassal, adoval, tehat csak a benzint kell allnotok, ha hasznaljatok. Babysitting heti 4-szer elvileg, de gyakorlatban inkabb 2-szer , viszont a 4 estet szabadon kell hagyni arra az esetre, ha meg is sittelni kell. Evi 2 het fizetett szabi jar. Egy szlovakiai magyar lany van naluk most a parjaval, ok adnak referenciat.
Kezdes kb November eleje , a repterre kimennek szivesen. Minimum egy evre kellene nekik valaki, de minel tovabb, annal jobb.
Ha valakit erdekelne a munka legyszi szoljon minel elobb, kozvetitesi dij termeszetesen nincs. Egy bemutatkozo level kellene, nehany fenykep es egy telefonszam.
Udvozlettel: Alton24
Ezt olvastad?
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=209605
Legutolso hsz. peldaul.
Van egy magyar ismerosom, akit mindig azt mondja, hogy a ceguk allandoan embert keres, o ket eve van itt, de ez nem bentlakasos melo, meg nem tudom, milyenek az igenyeitek...
Priviben folytathatjuk esetleg.
hát akár valami olyasmi is. Tudom is én szállodában gondoltam, hogy esetleg akadhat ilyen. Vagy mondjuk olyasmi él még a képzeletemben, hogy vidéki nagy háznál a házkörüli munkák elvégzése.
Persze fogalmam nincs, hogy tényleg létezik-e ilyen.
Ugy erted, hogy teljesen egy helyen dolgozni a paroddal?
En meg senkirol sem hallottam, persze ez nem jelenti azt, hogy nincs ilyen, de tobb eve elek kf-on, es tenyleg nem tudok senkirol.