Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
. . . de most már jobban vagy, ugye?
Nem azért ölnek meg, mert az vagy, AKI, hanem met az vagy, AMI: táplálék.
A saját egód hogy ölt volna meg??? Olyan, mintha a saját kezed fojtana meg. . .
Azért kérdezem, mert engem más létezők sohasem "piszkáltak", pedig a lehető legmélyebben voltam lelkileg, a saját egóm már majdnem elpusztított.
Azaz: tessék?
Ártani és rombolni akarnak. Félelmet gerjeszteni, mert a félelem legalább annyi energiát tud fölszabadítani, mint a szeretet, csak a skála negatív tartományában. Hideg, fagyos, dermesztő energiákat.
Amivel táplálkozni tudnak.
Ugyan is nem mindenre látunk rá mi miért történik, de ha azt kérjük, hogy úgy történjenek a dolgok ahogy az mindenki számára a legjobb, akkor pontosan úgy fognak gondokodni rólunk, hogy tényleg optimális fejlődés, megoldás jöjjön létre.
Annyit igyekeztem írni, hogy az általam ismert és itt megemlített módszerek a tudatalattival kommunikálnak, ami azt jelenti cserélni lehet a tudatalattiban a softvert, ami most csak a vele megtörtént események és arra adott reakciói szerint képes működni.
De a fenti módszerekkel új menü írható, mert a mélytudatból, azaz tudatalattiból lesz kiszabadítva a félelem, a trauma, és helyettesítve egy egészséges védelmi rendszerrel, és helyes önértékeléssel is, hogy ne mások segítségére szoruljon majd, hanem önmaga képes legyen a nehézségeit egymaga feloldani, ami a világon a legjobb dolog!! ha már magától is képes lesz rá!!!
Viszont kivezettem en ot mar mashonnan is, innen is kilepunk;)Ido kerdese
A kineziológia, vagy Brandon Bays: Belső-utazás technikája, aztán a reiki valamelyikhez pluszban hozzáadva, illetve Bach virágterápia, s minden olyan BIZTONSÁGOS technika amely a mélytudatra hatékony pld. még az NLP-is, azokkal lehet igazából kezelni gyermeket, felnőttet egyaránt. A többi az falrahányt bórsó marad, mert a meggyökerezett élményhez nincs bejárat, csak a felszín van időnként megkavargatva, mint a meszes víz tetetje, ahol a mész az alján a víz atetején, és abból ugye sosem lesz falfestés, csak ha a kettőt jó mélyen átdolgozzuk.
. *. . . . . . *
. . *. O. *
. . . ~()~
. . . . (. . )
. . . (. . . . )
. *. . . . . . *
. . *. O. *
. . ~()~
. . . (. . )
. . (. . . . )
Szép volt a filmbéli megközelítés.
:-)