Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Túratárs kereső
2008-10-14 20:131.
Torolt_felhasznalo_620037
Létrehozva: 2008. október 14. 20:13
Egy éve indítottam a 40-50.-esek mozogjunk topicot. Azóta bejártuk a Pilis , a Börzsöny, a Zemplén, és a Mecsek néhány gyönyörű útját. Minden második héten vasárnap túrázunk. Sokáig hárman, majd négyen voltunk, és nagyon vágytunk rá, hogy többen is jöjjenek. Hát most hatan vagyunk, és egy autó van. Senkit sem szeretnénk itthon hagyni, és közben még mindig úgy gondolom, hogy ez a módja a szabadidő eltöltésének, másnak is jó lenne. További autós és persze nem autós csatlakozókat is várunk. A hangulat jó, sokat nevetünk, és alkalmanként 12-20km.-et teszünk meg. Gyertek velünk!
Gratulálok a mezitlábaláshoz!!
Kérlek küldjetek pontos infót róla! 31-én menneénk mi is kirándulni(mint már említettem) és ha nem is mezítláb, de szép hely, megnéznénk.
Sziasztok!
Gratulálok a mezítlábazáshoz, én reggel ránéztem a nyirkos deres fűre, maradtam a cipős sétánál.
Tegnap is, ma is, reggel 1/4 9-től délután 3/4 5-ig kutyálkodtam, és bevallom egy kicsit nagyon elfáradtam.
Gyönyörű volt ma az idő.
Nekünk is szép időnk volt, csaka mezítlábs túránál kellet lekeparni a jeget az információs táblákról, hogy lássuk min kapkodjuk a lábunkat.
De a végére egészen felhevült a lábunk is.
Sziasztok!
Hogy sikerült a túra? Merre jártatok?
Mi ma a Margitszigeten gyalogoltunk. Gyönyörű idő volt!
Hű, itt aztán beindult az élet!
Hajrá túrázók!
A 23. kirándúlás a Nyugatiból indul.
Gyere át az eredeti topicba, ott több az info, és jobban pöprög.
Sziasztok! Nem írod,holnnan indultok? Bp.ről?
Érdeklődik egy még aktív ,fiatalos 6o éves! Bp.ről
Sziasztok!
Akkor átmegyek az eredeti oldalra.
Szia!
Ha jobban meg akarsz velünk ismerkedni, akkor a címben említett topikon vagyunk folyamatosan. Ott sok kép van és élménybeszámolók.
23-án lesz a következő kirándúlásunk, ez most vonattal, és sok-sok új taggal.
Sziasztok!
Egy órája akadtam rátok. Mikor lenne a következő kirándulás, és hova terveziktek?
Nyugdíjas vagyok, Székesfehérvárom élek, 10-15 km nem gond.1 kis autóm van.FordKa, de nem olyan régen vezetek.Pestre bemenni kicsit káoszos, de már voltam.
Ingó kövek jók, de kb. pár órás program.Persze attól függ, honnan indul az ember.
És alig látok képeket ...
Én tipikus ikrek vagyok, néha én sem ismerem ki magam, van, amikor saját magamat meglepem.
Egyszer a kutyasuliban a kiképző mindenkinek felsorolta, mit csinál rosszul. Nekem azt mondta, túl sokat beszélek. Mondtam: Én???,Erre Ő: Na, még vissza is pofázik.
Hát egy kicsit pislogtam, ilyet keveset mondanak nekem.