Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Túratárs kereső

Torolt_felhasznalo_620037
Torolt_felhasznalo_620037
Létrehozva: 2008. október 14. 20:13
Egy éve indítottam a 40-50.-esek mozogjunk topicot. Azóta bejártuk a Pilis , a Börzsöny, a Zemplén, és a Mecsek néhány gyönyörű útját. Minden második héten vasárnap túrázunk. Sokáig hárman, majd négyen voltunk, és nagyon vágytunk rá, hogy többen is jöjjenek. Hát most hatan vagyunk, és egy autó van. Senkit sem szeretnénk itthon hagyni, és közben még mindig úgy gondolom, hogy ez a módja a szabadidő eltöltésének, másnak is jó lenne. További autós és persze nem autós csatlakozókat is várunk. A hangulat jó, sokat nevetünk, és alkalmanként 12-20km.-et teszünk meg. Gyertek velünk!
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 16. 21:16126.
    Kati, ne igyál annyit, hidd el minden meg fog oldódni!
    előzmény:
    Kati48 (122)
    2008-10-16  20:09
  2. Torolt_felhasznalo_130834
    Torolt_felhasznalo_130834
    2008. október 16. 20:29125.

    Na lehet már képet feltölteni.

     

    Ha sikerül megmutatom, nekem mi a vágyam,

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (124)
    2008-10-16  20:23
  3. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 20:23124.
    Mi ilyen helyekre szoktunk menni. De már nyögtünk a sok lépcső miatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (120)
    2008-10-16  20:03
  4. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 20:11123.
    Ajaj, még elijeszted az újakat?!
    előzmény:
    Kati48 (122)
    2008-10-16  20:09
  5. 2008. október 16. 20:09122.
    Köszi, már a második üveg aljánál
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (121)
    2008-10-16  20:06
  6. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 20:06121.
    Aki betegen így túrázik, az megérdemli az arany hiúz fokozatot. Hogy vagy????
    előzmény:
    Kati48 (117)
    2008-10-16  20:02
  7. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 20:03120.
    Fokozatosan ,lépésről lépésre haladva tesszük meg a távot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (115)
    2008-10-16  20:00
  8. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 20:03119.
    És találó!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (116)
    2008-10-16  20:01
  9. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 20:02118.
    Képzeljétek lányok a másik topiccal egy hónap alatt értük el ezt a hozzászólás számot! Szerintem még fenntartjuk egy ideig, aztán szépen hazamegyünk. Az új jelentkezők jöjjenek velünk! Mi lesz itt! Túl szárnyaljuk a "milyen parfümöt viselsz ma" topicot, vagy az lehetettlen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. október 16. 20:02117.
    Csak az igazat, mindig a szintiszta igazat ........ Csak az első mondat érvényes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (114)
    2008-10-16  19:57
  11. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 20:01116.
    Csodás név.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (113)
    2008-10-16  19:56
  12. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 20:00115.
    Jájjj, én biztosan nem lennék gyors, főleg felfele, lefele jó a gatyafék. 20 éve nem mentem hegynek föl. Kellene a fokozatosság.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (114)
    2008-10-16  19:57
  13. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 19:57114.
    Van köztünk 60 éves. Ő a leggyorsabb!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (112)
    2008-10-16  19:54
  14. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 19:56113.
    Szerintem hajcsárnak egész jó vagyok! Meglátod kihozzuk belőled azt is ami nincs benned. Nehogy azt gondold, hogy a fittness klubból gyültünk össze. Na persze Ritmiát kivéve. Aki lemarad megvárjuk, csak azt hagyjuk ott aki nyafog, de azt úgyis megeszik a hiúzok. Ja van szakosztály nevünk, és ha ilyen sokan leszünk, akkor ideje használni is. Mi vagyunk a : Tévelygő Hiúz Túra Club, vagyis THTC-ilyen néven vettünk részt, az utolsó ( meg az első) teljesítmény túránkon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (103)
    2008-10-16  12:27
  15. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 19:54112.
    Bővebben?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (111)
    2008-10-16  19:50
  16. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 19:50111.
    Hát az a helyzet, hogy nem leszel egyedül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (110)
    2008-10-16  19:49
  17. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 19:49110.
    Nincs egy alszekció 60 éveseknek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (108)
    2008-10-16  19:41
  18. 2008. október 16. 19:46109.
    Na, ez kb olyan kietlen, mint a Hold.. legalábbis az illúzió tökéletes.Bár a Holdon még nem jártam. De ilyesminek képzeli az ember. Számomra érdekes volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (105)
    2008-10-16  12:36
  19. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 19:41108.
    Ez itt a reklám helye,......volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101843 (101)
    2008-10-16  10:55
  20. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 19:40107.
    Ez a többes szám, ez különösen jól hangzik! A hangulattal, nem szokott baj lenni, néha még könnyezünk is.
    előzmény:
    gabo65 (106)
    2008-10-16  19:23
  21. 2008. október 16. 19:23106.

    Jó estét!

    Látom, a hangulat remek! Időnként nem is tudom követni a beszélgetés fonalát. Pedig naponta edzek a megosztott figyelemre

    Köztünk is vannak autósok, de csak súgva, mert ők még nem tudják, hogy milyen merénylet készül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (105)
    2008-10-16  12:36
  22. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 12:36105.
    Kietlen a Hold, kies pl. a Tátra, amit letarolt a szélvihar.Szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101843 (100)
    2008-10-16  10:53
  23. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 12:28104.
    Én mindkettő vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (98)
    2008-10-16  10:51
  24. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 12:27103.
    Azt sajnos nem, nem tudok vezetni. Amikor indult a másik topik, a legelején írtam, aztán megvártam hová mentek, és rájöttem, hogy a negyed úton a hátatokra kellene vennetek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (99)
    2008-10-16  10:52
  25. 2008. október 16. 12:22102.

    Valamikor el kell kezdeni

    Nekem is volt néhány olyan pillanatom, amikor azt hittem, hogy egy lépést sem tudok tovább menni (Tubes), fel iS kartam adni, de a lányok segítettek, és SIKERÜLT. Most már tudom, hogy minden túra elején kb, az első félóra táján van egy holtpont, amit le kell küzdeni, utána minden könnyebb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (96)
    2008-10-16  10:34

Címlap

top