Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Túratárs kereső

Torolt_felhasznalo_620037
Torolt_felhasznalo_620037
Létrehozva: 2008. október 14. 20:13
Egy éve indítottam a 40-50.-esek mozogjunk topicot. Azóta bejártuk a Pilis , a Börzsöny, a Zemplén, és a Mecsek néhány gyönyörű útját. Minden második héten vasárnap túrázunk. Sokáig hárman, majd négyen voltunk, és nagyon vágytunk rá, hogy többen is jöjjenek. Hát most hatan vagyunk, és egy autó van. Senkit sem szeretnénk itthon hagyni, és közben még mindig úgy gondolom, hogy ez a módja a szabadidő eltöltésének, másnak is jó lenne. További autós és persze nem autós csatlakozókat is várunk. A hangulat jó, sokat nevetünk, és alkalmanként 12-20km.-et teszünk meg. Gyertek velünk!
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 16. 10:55101.

    Nézze mán' meg az asszonyság, mire válaszoltam!

    nna...ilyen túravezetőnk van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (98)
    2008-10-16  10:51
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 16. 10:53100.

    Szép ez a táj...olyan kies...

    Tényleg, mi a különbség a kies és a kietlen között?

    előzmény:
    sweki (89)
    2008-10-16  09:52
  3. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 10:5299.
    A lényeg a lényeg, éppen téged néztelek, mikor ez a Ritmus közénk ékelődött!!! Örülök, hogy végre volt bátorságos írni. Ha megyünk a Pilisbe legközelebb írok! Gyere velünk. Ha kell tudsz kocsit hozni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (96)
    2008-10-16  10:34
  4. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 10:5198.
    Mi van köztünk, kövér, vagy kukkoló!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101843 (97)
    2008-10-16  10:50
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 16. 10:5097.

    Szia!

    Köztünk is van egy ilyen, szóval ismerjük a fajtátokat!

    És nem félünk!

    Kergetésről szó sincs, most még a csalogatásnál tartunk .

    előzmény:
    gabo65 (84)
    2008-10-16  09:35
  6. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2008. október 16. 10:3496.

    1 éve kacérkodtam veletek, de sajnos nem merek nekivágni ilyen hosszú távnak, már ezer éve nem túráztam, de nagyon szeretnék. A férjemnek operálva lett a térde, sajnos nem tud hegyre föl, és le se, ezért hagytuk abba. Közben elszállt az idő is felettem. Szoktam nézegetni azóta is, merre jártatok. Kukkoló vagyok.

    További szép túrákat, jöjjön össze a társaság kívánom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (1)
    2008-10-14  20:13
  7. Torolt_felhasznalo_130834
    Torolt_felhasznalo_130834
    2008. október 16. 10:2795.
    Én is, már azt hittem orditani fogok
    előzmény:
    sweki (93)
    2008-10-16  10:24
  8. 2008. október 16. 10:2694.

    szép napot, jó munkát mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (92)
    2008-10-16  10:22
  9. 2008. október 16. 10:2493.
    Köszi! Már tök hülyének éreztem magam,nem lehetek olyan béna, hogy nem tudok egy fotót felrakni!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_130834 (91)
    2008-10-16  10:18
  10. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 10:2292.
    Nem szeretném ha anyagiasnak tünnék, de térjünk a lényegre:kocsi van? (meg lakás, meg életbiztosítás?)
    előzmény:
    gabo65 (84)
    2008-10-16  09:35
  11. Torolt_felhasznalo_130834
    Torolt_felhasznalo_130834
    2008. október 16. 10:1891.
    Szia! Ha jól látomm az összes kép eltünt az nlc-n. Én is ezzel bajlodtam az előbb
    előzmény:
    sweki (90)
    2008-10-16  09:54
  12. 2008. október 16. 09:5490.
    Nem értem!miért nem jelen meg???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. október 16. 09:5289.

     ja, itt van,végül mégis sikerült feltölteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. október 16. 09:5088.
    ez pedig gánt,bauxit bánya:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. október 16. 09:4187.
    Jóóóó! Voltam már Gánton, háát! Mint a holdon! Úgy néz ki az egész.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (83)
    2008-10-16  09:32
  16. 2008. október 16. 09:3986.

    ez a pilis-szurdok tanösvény:

     

    http://www.turavezetes.hu/szurdok.php

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. október 16. 09:3685.
    Nekem OK, ha megnézzük, és a környéken túrázunk.  Van egyéb  ötlet: Pákozdi ingókövek? Még nem láttam, tudtok róla valamit? Azt hiszem a velencei tó északi partján van egy tanösvény, és annak része az ingókövek. Plusz újra felajánlom a Magda forrást Visegrádon:nagyon szép. Aztán: milyen szép lehet most a Rám szakadék...őszi pompában? na meg Pilis, szurdok tanösvény,amit múltkor mondtam,Kiskovácsi és Pilishmmm nemtudom mi között. Megpróbálok cikket keresni ezekről.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (81)
    2008-10-16  09:20
  18. 2008. október 16. 09:3584.

    Sziasztok!

    Mivel senki nem kergetett el, gondoltam ismét jelentkezem.

    Mi a lányokkal vasárnap a Margitszigeten gyalogolunk a Coca-cola női futónapon (ill. lesz aki fut).

    Mi a jövő péntekre tervezünk egy kiruccanást, mert az nekünk szünet. (ebből persze rögtön kiderü, h "tanbanyák" vagyunk. ) Még így is befogadnátok???

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (82)
    2008-10-16  09:21
  19. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 09:3283.

    Szóval-Tabajdról átmehetnénk Csákvárra (20km-autó), onnan Gánt felé van nagyon szép túra útvonal. Irány a Vértes, Ő még úgysem volt?!

    Kati

    Sweki

    Sarabella

    van még két hely

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (81)
    2008-10-16  09:20
  20. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 09:2182.
    Nagyon pörög a topic, és ez a rengeteg idegen....!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 09:2081.
    Hajrá bevállalósak! Megnézzük, és a környéken túrázunk egyet?? Én szívesen mezítlábalok, annál jobb lesz utána meleg zokniba bújni. Ettől függetlenül csatlakozom Katihoz, mehetünk másfelé is.
    előzmény:
    sweki (79)
    2008-10-16  08:48
  22. 2008. október 16. 08:5680.

    Lehet, hogy már erre kicsit hűvös van, de a hegyre van más út is.

    Ajánlhatsz mást is, hátra ráharapunk.

    előzmény:
    sweki (79)
    2008-10-16  08:48
  23. 2008. október 16. 08:4879.
    Én bárhová, szívesen. Kicsit beelegeltem a "zárt" programoktól, muszáj hétvégi levegőt szívnom. Na de mezítláb???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620037 (74)
    2008-10-16  08:30
  24. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 08:3578.
    Mé kiabálsz?
    előzmény:
    jevuska (75)
    2008-10-16  08:31
  25. Torolt_felhasznalo_620037
    Torolt_felhasznalo_620037
    2008. október 16. 08:3477.

Címlap

top