Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
Hai!
Nagyon nem off. Hiszen néha egy kis zene sem árt.
Talán kicsit beleillik a témába,és nem off.
http://www.youtube.com/watch?v=LMEJjDcL3aQ&feature=related
Értelmezés:
Amolyan összefoglalóként értelmezzük a jog és törvényalkotás lényegét s okait.
Szent István törvényei alapvetően büntetőjogi jellegűek, de ez szükséges volt, hiszen az új állam alapját jelentő keresztény egyházat, magántulajdont, és a letelepedett életformát az emberek nem voltak hajlandóak elfogadni. A törvények jellegzetessége, hogy a bűn elkövetői között figyelembe veszi a vagyoni különbségeket a büntetés meghatározásakor. Például:
Azokról, akik feleségüket ölik megHa valaki az ispánok közül megrögzött szívvel és lélekről megfeledkezve - ami távol legyen a hűséget megtartók szívétől - felesége meggyilkolásával mocskolja be magát, a királyi tanács határozata szerint ötven tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és vezekeljen az egyházi törvények parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe, ugyanazon tanács végzése szerint fizessen a rokonoknak tíz tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, öt tinóval egyezzék meg a rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.
A büntetés tehát az elkövető vagyonával arányban állt. A fizetendő büntetést tinóban határozták meg, ami a pénzgazdálkodás fejletlenségére utal.
Szent István törvényeivel lerakta a magyar jogrendszer alapjait, de munkáját távolról sem tekinthette befejezettnek. Az általa alapított keresztény állam belső rendszere csak a XI-XII. században I. László (1077-1095) és Könyves Kálmán (1095-1116) uralkodása alatt szilárdult meg.
A német-magyar kapcsolatot viszont gyökeresen átalakította II. Henrik, Gizella bátyjának 1024-ben bekövetkezett halála. II. Henrik utódja, II. Konrád agresszív külpolitikát folytatott, és 1030-ban hadseregével megtámadta Magyarországot. István a felégetett föld taktikáját alkalmazva felmorzsolta a német sereget, majd ellentámadást indított, és elfoglalta Bécset. Az 1031-ben megkötött béke visszaadta Magyarországnak a Lajta-Fischa vidékét. Ez a háború bebizonyította, hogy Szent István állama képes megőrizni függetlenségét a külső támadásokkal szemben is.
Az államalapítás lényeges része volt a latin nyelven írásba foglalt törvények létrehozása. A törvények szövege korabeli kéziratban nem maradt fenn. A XII. századi Admonti kódex és kilenc XV-XVI. századi kézirat őrizte meg 56 törvénycikkely szövegét. 50 törvénycikkelyt tartalmaz az Admonti kódex két törvénykönyvre bontva. A másik kilenc kézirat 55 törvénycikkelyt közöl bontás nélkül, de első törvénykönyvként Szent István Imre herceghez intézett intelmeit írja le. Egyes nézetek szerint az első törvénykönyv Szent István uralkodásának elején, a második pedig a végén keletkezett, de a törvények létrehozásának idejére semmilyen feljegyzés sem utal. Valószínűleg István egész uralkodása alatt folytatott jogalkotó tevékenységet a királyi gyűlés közreműködésével, de törvényeit csak halála után foglalták törvénykönyvekbe. Az első törvénykönyv tartalmilag egységesebb, és a második inkább a jogi hézagok pótlására jöhetett létre. A törvények csak egy-egy kérdéskört tárgyalnak, és nem rendezik az egész társadalom jogviszonyait, bár kétségtelen, hogy nem maradt ránk az összes törvénycikkely szövege. Ennek bizonyítéka, hogy Könyves Kálmán hivatkozik Szent István olyan gazdasági törvényeire, amik számunkra ismeretlenek, mint például a vásári árusokra kivetett vámról szóló cikkely. Itt viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a későbbi magyar királyok szívesen vezették vissza intézkedéseiket Szent István törvényeire még akkor is, ha ennek nem volt semmi tényleges alapja.
A törvényeken érződik a német hatás, és maga az előszó is utal "a régi és új császárok példájára". Az első öt cikkely például szószerinti átvétel a IX. századi zsinati határozatok és törvények szövegéből. Ennek ellenére a törvények jellegzetesen a magyar viszonyokhoz igazodtak, és gyakran a szokásjogot foglalták írásba.
Az első öt cikkely az egyház szervezetének kiépítésével áll kapcsolatban. Gondoskodik az egyházi javak védelméről, a püspökök jogköréről, és törvényt hoz az egyházi személyek világi vádlóiról. 8-12. cikkely a keresztény vallás kötelező gyakorlására vonatkozik, a vasárnapi munkaszünet megtartására, a misék látogatására, a böjtökre és a gyónásra. A 19. cikkely pedig azokat bünteti, "akik mise alatt mormognak és beszélgetnek". A 13. cikkely bizonyos mértékben bírói hatalmat biztosít az egyháznak a vallás törvényeit megszegők felett. A második törvénykönyv 1. cikkelye kimondja:
Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 aprómarhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök.E törvényekből kitűnik, hogy az egyház erőteljes királyi védelem alatt állt, és a kereszténység terjesztésében állandó segítséget kapott a vármegyét irányító ispántól, például a vasárnapi munkaszünetet megtagadókkal szemben. István korában az egyháznak szüksége volt erre a támogatásra, különben nem tudott volna létezni a nemrégiben erőszakkal megtérített, de alapvetően pogány mentalitású magyarok között. A második törvénykönyv 18. cikkelye a tized szedésének jogával megteremtette az egyház létének anyagi alapjait is. Az első törvénykönyv 33-34. cikkelye a boszorkányok és a varázslók tevékenysége ellen jött létre, a pogányság bomlasztására. Így közvetve segítették a keresztény vallás megszilárdulását.
Törvényeinek egy másik fontos csoportja a magántulajdonnal foglalkozik. A 6-7. cikkely biztosítja mindenkinek a szabad rendelkezést javai felett. Ezt egészíti ki a második törvénykönyv 2. cikkelye a szabad végrendelkezés jogával. A 20-25. cikkely és a második törvénykönyv 3-6. cikkelye az úr és szolgái, illetve vitézei közötti viszonyt rendezi. 26-31. cikkely tartalmazza a családi életre vonatkozó törvényeket, például az özvegyek és az árvák jogainak védelmét. 14-16., 32., 35., illetve a második törvénykönyv 12-15. cikkelye az erőszakos cselekmények büntetéséről határoz. A második törvénykönyvben már megjelennek olyan törvények is, amik az új államszervezetben megjelenő problémákra utalnak, például a 8-10., 19. cikkely, amik "a királynak nyújtandó elégtételről", "a megokolatlan fellebbezésről", "az ispánok hatalmaskodásáról" és "az ispánok álnokságáról" hoz határozatot, és született egy törvény a király elleni összeesküvések büntetésére is.
"Szent István törvényalkotása"
szentesinfo.hu
Mikor Szent István 997-ben hatalomra került, folytatta Géza nagyfejedelem által megkezdett munkát, egy nyugat-európai típusú, keresztény állam kialakítását. Már hatalma megszerzésével szakított a levirátus ősi hagyományával, ami alapján Koppány lett volna a nagyfejedelem, mint az Árpád-ház legidősebb férfitagja, ha feleségül veszi Saroltot, Géza özvegyét. Koppány fegyverrel próbált érvényt szerezni jogainak, és sokan melléálltak azok közül, akik elégedetlenek voltak Géza intézkedéseivel, például a kereszténység erőszakos terjesztésével. Koppány a pogányságot és a törzsi szabadságot képviselte István keresztény államával szemben. 997-ben Veszprém közelében vívták meg a döntő csatát, melyben István győzedelmeskedett a német lovagok segítségével. Koppány elesett a harcban, testét felnégyelték, és darabjait elrettentésül kitűzték Győrben, Veszprémben, Esztergomban, és Erdélyben. Ezek után István szilárdan uralta az ország nyugati részét, de hatalmát csak az 1020-as években tudta kiterjeszteni az egész Kárpát- medencére az erdélyi Gyula, a bolgár származású Keán 1003-as és a Maros környékén uralkodó Ajtony 1028 körüli leverésével.
Hatalmának új ideológiai alapja a nyugati típusú kereszténység volt, aminek terjesztését Magyarországon Géza fejedelem kezdte el. Istvánt már gyermekkorában megkeresztelték, és keresztény nevelést kapott. Felesége, a bajor származású Gizella is mélyen vallásos volt, és a vele érkező keresztény papok és német katonák sokat segítettek az új vallás meghonosításában. István már 997 óta nagyfejedelemként uralkodott, de 1001. január 1.-én a pápától kért koronával keresztény királlyá koronáztatta magát. Ma sem eldöntött még a kérdés, hogy a koronát II. Szilveszter vagy III. Ottó német-római császártól kapta. A legvalószínűbb az, hogy a császár támogatásával a pápától érkezett a magyar korona. A pápa továbbá támogatta a magyarországi püspökségek létrehozását, sőt hozzájárult az esztergomi és a kalocsai érsekség megalapításához is, kivonva ez által a magyarországi egyházat a német érsekségek fennhatósága alól, és közvetlenül Róma vezetése alá rendelte. István pedig nemcsak az egyház szervezetét építette ki, hanem tűzzel-vassal terjesztette a kereszténységet a pogány magyarok között. Templomokat építtetett, plébániákat és kolostorokat alapított, és biztosította ezek számára a működéshez szükséges feltételeket. Ő fejezte be a pannonhalmi apátság építését, és új bencés monostorokat alapított, például a Bakonyban, apátságokat Zalavárott és Pécsváradon.
A pogány kultúra felszámolásával a közigazgatást is gyökeresen átalakította. A törzsi közigazgatást német hatásra felcserélte a vármegyerendszerrel, ami nem vérségi, hanem területi alapon szerveződött. A vármegye központja általában egy földvár volt. Élén az ispán állt, aki közigazgatási és bírói feladatokat látott el az egész megye területén. Feladatainak elvégzéséhez szükséges erőt a várnép biztosította. Háborúban ők alkották a katonaságot, de békében földet műveltek. Mivel a vármegyék földjének túlnyomó része a király tulajdona volt, ezért királyi vármegyéknek nevezték őket, de ezeken a területeken az ispán gyakorolta a földesúri jogokat. A vármegyerendszerrel szorosan együttműködve fejlődött az egyház helyi szervezete is. Például az ispán gondoskodott a vasárnapi munkaszünet megtartásáról. Magyarországon az első vármegyék a Dunántúlon jöttek létre. Koppány lázadása után 1002-ben Somogy megyeként került a pannonhalmi apátság fennhatósága alá, és 1009-ben a forrásokban szerepel Fejér, Veszprém, Visegrád és Kolon megye. A vármegyerendszer kiépülésével a közigazgatásban teljesen elveszítették jelentőségüket a vérségi kapcsolatok. A nomád életmód is megszűnt az államalapítással, és a legeltető állattenyésztést visszaszorítva egyre nagyobb jelentőségre tett szert a földművelés, ami megkövetelte a letelepedést. Lassan kialakult a földtulajdon fogalma, ami a korábbi nomád államban ismeretlen volt, de az új gazdaság alapját képezte. Az új földművelő állam gazdaságának a béke sokkal inkább kedvezett, mint a háború. István ezért külön katonai kíséretet hozott létre, és egyre kevesebbszer vette igénybe a szabadok fegyveres szolgálatát, helyette inkább adófizetésre kötelezte őket. Az új európai állam jellegzetessége az is, hogy István jó minőségű ezüstpénzt veretett a belső kereskedelem számára. A füstpénzt és a kereskedelmi vámokat is ezekkel az érmékkel kellett befizetni. Jó minőségük miatt ezek a pénzek bekerültek a külkereskedelembe is.
Ezek a nagymértékű átszervezések és a belső harcok lekötötték a király minden energiáját, ezért Géza fejedelem korához hasonlóan továbbra is létérdeke volt az országnak a külpolitikai béke. István bajor származású felesége révén jó kapcsolatban volt a németekkel, de ez ártott a magyar-lengyel viszonynak az állandó lengyel-német háborúk miatt. 1017-ben a lengyelek szövetségeseiként besenyők törtek Erdélybe, de az erdélyi vajda gyorsan kiverte őket az országból, északon pedig István futamította meg az 1003-ban elűzött erdélyi Gyula által vezetett lengyeleket. Végül az 1018-as lengyel-német bautzeni békekötés helyreállította a magyar-lengyel kapcsolatot is. István egész uralkodása alatt békében élt az oroszokkal is. Sikerült Bizánccal is jó kapcsolatot kiépíteni. Valószínű, hogy István már a bizánci uralkodó egyetértésével győzte le a bolgárbarát politikát folytató Gyulát és Keánt 1003-ban, majd részt vett II. Baszileiusz császár Bulgáriát megsemmisítő hadjáratában. Ebben az időszakban tehát Európa nagyhatalmai már elismerték Magyarország szuverenitását. A bizánci-bolgár háborúk után, 1018 körül István biztonságos szárazföldi utat nyitott Magyarországon át a Jeruzsálembe igyekvő zarándokok számára. Ezt az utat zarándokokon kívül kereskedők és diplomaták is szívesen használták. Magyarország így egyre jobban bekapcsolódott az európai gazdasági, szellemi és politikai életbe. A zarándokok pedig személyes tapasztalataikat terjesztve egyre inkább átformálták a barbár magyarokról kialakított kedvezőtlen képet.
"Szent István intelmei fiához Imre herceghez.."
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ
Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól:
Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!...
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált, s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különb-különbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.
A továbbiakat itt lehet olvasni:
http://mek.oszk.hu/00200/00249/00249.htmHalála után még egyszer lázadást szított a pogány visszahatás; a császári hatalom nyomása is erősödött Magyarországgal szemben. Végül azonban az itt-ott fölbukkanó zűrzavar után különösen László és Kálmán király visszavezette az országot István nyomdokaiba. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti ünnep lett.
László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és nevelője, Gellért csanádi püspök földi maradványaival együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.
István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. Különösen Scheyernben és Bambergben, a bajor hercegi házzal való házassági kapcsolata következtében; azután Aachenben és Kölnben, ahová egyes ereklyéi is elkerültek; Montecassinóban, főleg a bencés rendnek tett kiváltságai miatt, és a belgiumi Namurben. XI. Ince pápa 1686 novemberében -- Buda visszafoglalása alkalmából -- az egész Egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli. Május 30-án a mai napig sértetlenül fennmaradt Szent Jobb ereklyét tiszteljük.
Az állami törvényhozásban, a kormányzásban és gazdasági vonalon sikerült szerencsésen összeolvasztania a nyugati elemeket, mindenekelőtt a frank grófság-alkotmányt a hazaiakkal. Ugyanilyen messzenéző megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is. Gondolt Európa és a keresztény világ egységére. A keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes ztján II. Szilveszter pápához fordult jogai megerősítéséért és a teljhatalom kieszközléséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, nemkülönben, hogy már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik valóban kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.
Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában -- a 11. században ritka magas korban --, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában -- mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték -- helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.
Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.
Mint uralkodó tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában hivatalát évente letette, annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza. Lelki arculata abban a ,,fejedelemtükörben'' is visszatükrözödik, amelyet fiának hagyott hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Az akkori Magyarországon mindenképpen a legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek között a következő uralkodói szabályok találhatók: ,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!''
"SZENT ISTVÁN KIRÁLY"
katolikus.hu
A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Elsősorban politikai megfontolásokból nyugat felé fordult, és megnyitotta a kereszténységnek az ország kapuit. Ebben keresztény feleségének, az erdélyi Saroltának befolyása is érvényesült. Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. A bajor papok egyike keresztelte meg őt, Mihály testvérét és 973-ban vagy 974-ben fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta. Az országban azonban még túlsúlyban volt a pogányság, és a pogány elem keveredett a kereszténységgel. A királyi udvarban, Gézánál éppúgy, mint uralomra vágyó feleségénél, a keresztény gondolat kezdetben inkább dinasztikus és állami célokat szolgált, mintsem Krisztus szent ügyét. Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen befolyásolta. Ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet már szilárd gyökeret vert benne.
Egyelőre azonban még véres csatákat kellett vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. A Veszprém melletti győzelem és Koppány halála őt legfőbb belső ellenségétől, az országot pedig a pogányságba való visszaeséstől szabadította meg. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése viszont a Bizánchoz való csatlakozás tervét hiúsította meg. Azonkívül István megszerezte magának a Tiszán és Dunán túl fekvő területeket, valamint Erdélyt, és ezáltal gyarapította országát, uralmát és birtokát.
Ezzel megteremtette messzenéző uralkodói programjának előfeltételeit, és szívós energiával, okos taktikával fogott hozzá nemzetpolitikai fő feladatához. A történelmi keresztút előtt álló országban négy nagy probléma jelentkezett: a kereszténység megkedveltetése és szívüggyé tétele, közösségben az apostoli székkel és Nyugattal; az állam önállósága, vagyis nemzeti függetlenség mind a német-római, mind a bizánci császársággal szemben; erős monarchia és politikai egység fölépítése, vagyis a törzsi önállóság és hűbéri hatalom megszüntetése központi kormányhatalom alapítása által; s végül mindamellett, amennyire csak lehetséges, a magyar népi jelleg és szokások megőrzése a Nyugat-Európába való egyidejű beilleszkedés közepette.
Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra -- a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon -- feszültséggel teli területén kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet folytatnia. A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy világpolitikai jelentőségű tény: trónra lépése előtt nem egészen fél századdal a magyar lovascsapatok még halálosan fenyegették Nyugatot és a kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig hatolva előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen, és évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben.
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében kifejtett munkájával is. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen a clunyi reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat, Veszprémben egy női apátságot, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál templomot a székeskáptalannal együtt. Más templomokat gazdagon megajándékozott, javaikat közvetlen védelme alá vette. Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Ebben ő és pogány ellenlábasai egyformán koruk gyermekei voltak. Mindazonáltal nem nyúlt a régi mondákhoz és énekekhez, amelyek a pogány ősöket és hősöket dicsőítették; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal. E tekintetben a bölcs alkalmazkodás módszerét követte: enyhébb, józanabb, eredményesebb volt, mint Magyarország első hithirdetői.
Koppány vezette felkelés.
A Koppány szította felkelés Géza fejedelem halála után, 997 első hónapjaiban robbanhatott ki, csapatai Somogyból indultak északi irányba. A kizárólag az idegenek iránt ellenséges, a pogányságot feladni nem akaró magyarokból álló csapatai a kisebbik legenda tudósítása szerint „ostrom alá vették a közkeletű néven Veszprémnek mondott várost, hogy ezzel Istvánnak még nagyobb gyalázatára legyenek, amennyiben székhelyüket épp arra a helyre tennék, ahol a király megszállni és tartózkodni szokott, s ahonnét a többi erősség elfoglalásához is könnyebb út nyílott”.
A lázadók ellen az alig 16-17 éves István Esztergomból indult délre, miután ott őt karddal övezték. A Pannonhalmi apátság alapítólevele szerint István ekkor Pázmány (Patzmann), Hont (Hunt), Orci vezérek és Domokos nevű pap jelenlétében fogadalmat tett Szent Márton, hogy ha az ő érdemei révén győzedelmeskedik, akkor a pannonhalmi monostort gazdagon megajándékozza.
A lázadók hadra kelését olyan gyorsan követte István német lovagokból, magyar egységekből és más katonai segédnépekből álló csapatainak rajtaütése, hogy még mielőtt az ellenzék egységfrontot alkothatott volna, a vezér és serege megsemmisült. A döntő ütközet valószínűleg valahol a mai Veszprém és Várpalotaközött zajlott le. Koppányt azonban István seregeinek vezére, Wasserburgi Vecellin sváb lovag párviadalban már a döntő csata előtt fogságba ejtette, így a döntő csatában a lázadóknak vezérük nélkül kellett harcolniuk. István a fogságba esett Koppányt azonnal megölette, a holttestet négy részre vágták és kitűzték az ország négy legfontosabb várában, Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron
A pannonhalmi kiváltságlevél szerint a győzelem után István Somogy minden tizedét a pannonhalmi monostornak adta. A Hartvik-féle István-legenda ezt még megtoldotta azzal, hogy ha valamely somogyi embernek történetesen tíz gyermeke született, tizedik magzatát Szent Márton kolostorába kellett adnia.
A Koppány feletti győzelem haszonélvezői a pannonhalmi apátságon kívül az Istvánt sikerhez segítő német lovagok lettek. A legfőbb győztesnek mégis István tekinthető, aki Koppány lázadásának leverésével bizonyította, hogy övé a főhatalom a Kárpát medence nyugati felében, és példát mutatott, hogy további sikerei esetén milyen sors vár a térség középső és keleti részére is.
"KOPPÁNY NEMZETSÉGFŐ"
wikipédia.hu
Koppány Géza fejedelem rokonának, Tar Zerindnek a fia volt.{Neve proto-türk, ótürk nyelvű, jelentése: "Magas Termetű".} Géza halála után a szeniorátus elve alapján ő örökölte volna a hatalmat, de Géza és családja a prigomenituraalapján Vajkot (a későbbi Istvánt) választotta. Ezzel is folytatni akarták a sort, mivel Géza is apját, Taksony fejedelmet követte az uralkodásban. Koppány viszont Géza halála után magának követelte a főhatalmat (a régi magyar törvények értelmében jogosan), és fellázadt István ellen.
Az 1077 körül írt nagyobbik legenda így ír róla:
„De minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszdsággal teljes ördög, hogy Krisztus apródjának szent szándékát szétzilálja, belháborút támasztott; az ő sugallatára a pogány nép vonakodott nyakát a keresztény hit igájába hajtani…”
Tar Zerind fia volt, akinek származását nem ismerjük biztosan. De mivel Koppány felléphetett a fejedelmi cím megszerzéséért a szeniorátus elvére hivatkozva és el akarta venni az elhunyt fejedelem feleségét , Saroltot, a későbbi I.István anyját, ezért minden bizonnyal Árpád fejedelem leszármazottja volt.
A történészek legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Árpád legidősebb fiának, Tarhosnak volt fia Tevel unokája Tar Zerind, s így dédunokája Koppány. Eszerint Koppány Árpád ükunokája volt. Olyan elmélet is létezik, amelyik Tar Zerindet Géza öccsével, Mihállyal, Koppányt pedig Szár Lászlóval azonosítja, arra alapozva, hogy ők is megkeresztelkedtek (mint ahogy István eredeti neve Vajk volt, és Gézát is István névre keresztelték, csak nem használta), még ha csak színleg is.
Somogyban voltak birtokai, de minden bizonnyal birtokában volt a korábban Tar Zerind majd Géza által birtokolt alsó-dunai és bihari dukátus ami a fejedelem utáni rangidős dinasztiatagot illette meg."Géza fejedelem"
doksi.hu
A Géza név, ahogy ma használják, nem felel meg a régi kiejtésnek, mivel a hibás olvasásnak köszönheti eredetét. A név eredeti kiejtése a Gyevü, Gyeü, Győ, Gyű formák valamelyike lehetett.
Taksony halála után fia, a 949 környékén született Géza vette fel a nagyfejedelmi címet, aki erős fejedelmi pozíciót alapozott meg, mégpedig a törzsi keretek szétzúzásával. Valószínűleg nem ment minden zökkenőmentesen, hiszen ekkor még a szeniorátus öröklési rendje volt érvényben, tehát a legidősebb törzsfő követte volna a fejedelmet, nem pedig a Taksony-ág egy fia. Géza legnagyobb ellenfele Koppány volt, aki Géza fiától, Istvántól is el akarta venni a hatalmat. Géza ezért a somogyi országrésszel próbálta enyhíteni Koppány hatalomvágyát.
Géza megfontolta helyzetét a két nagyhatalom, Bizánc és a Német-Római Birodalom között, végül pedig nyugat felé nyitott. I. Ottóhoz fordult, akitől térítő papokat kért. Így érkezett Magyarországra Bruno, Sankt Gallen szerzetese, akit a magyarok püspökké szenteltek. Ő keresztelte meg Gézát, aki az István nevet is felvette. Valószínűleg csak taktikai okokból szánta el magát erre a lépésre, ugyanis haláláig a pogány isteneket és a keresztény Istent egyaránt tisztelte. Ezt többször is szemére vetették, amire állítólag csak annyit válaszolt, hogy ő elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy megtehesse.
973-ban Géza 12 magyar főembert küldött Quedlingburgba I. Ottó császárhoz követségbe, hogy elnyerje barátságát. Szüksége is volt erre a lépésre, hiszen ekkor még csak az ország dunántúli része tartozott fennhatósága alá. Az erdélyi területeken bizánci rítusú egyházi liturgia hódított, amivel szemben Géza nem tudta érvényre juttatni akaratát.
Géza felesége, Sarolt is a dunántúli országrészről származott, de ez a tény Géza politikáját nem befolyásolta. Nagyon valószínű az is, hogy Sarolt kezdeményezésére jött létre az ortodox veszprémvölgyi apácakolostor. Saroltról a források mint kemény, férfias nőről írnak, aki ivott, lovagolt, sőt dühében még egy embert is megölt.
Géza és Sarolt egyformán kivették részüket az uralkodásból. Lányukról és Istvánról szólnak a legtöbbet a krónikák. Lányaik férjhez adásával is új szövetségeseket kívántak keresni, s nem rajtuk múlott, hogy két lányukat férjeik eltaszították maguk mellől. [
Géza, hogy országát építeni, fejleszteni tudja, nyugodt, háborúmentes környezetre törekedett, s a szomszédokkal való jó viszonyt is ápolni igyekezett. Amikor Civakodó Henrik megtámadta a nyugati területeket, két csatát is vívott vele, melyek után területeket kellett feladnia (a mai Bécsi-medencét). Géza követei által akarta kifejezni, hogy a magyarság Európa része akar lenni, s hogy a magyarok szándékai békések.
Fiát ennek megfelelően Civakodó Henrik lányával, Gizellával házasította össze 995 táján. Ez a házasság gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen az ifjú arával térítőpapok és harcosok érkeztek, akik a magyar fejedelem pozícióit erősítették. A keresztény térítés azonban korántsem volt zökkenőmentes, hiszen a salzburgi érsekség magának követelte a térítés és az egyházi főhatalom jogát. Géza azonban nem akart senkinek sem a vazallusa lenni, de a magyar egyházat sem akarta a német érsekség alá rendelni.
996-ban az Észak-Dunántúlon, Győrtől délre, Szent Márton hegyén monostort alapított.
Szükség is volt a monostorra, mert Koppány egyre hevesebben küzdött az ország trónjáért. Somogy-országi területéről kétségbe vonta István utódlását, de fegyveresen csak Géza 997-ben bekövetkező halála után lépett fel.
Géza a fejedelmi hatalomtól függetlenségüket megőrizni kívánó törzsi vezetők ellen kíméletlenül lépett fel, ezért az akkori feljegyzések „véreskezű”-nek nevezik. Halálakor már csak három törzsfő (Koppány, Gyula és Ajtony) nem hajlott meg a fejedelmi akarat előtt.
Hai!
Igen...lehet hogy nem a legjobban időzítettünk, de bevallom, nem néztem a naptárat.....
Ma KOPPÁNY napja van!
Nemsokára sorra kerül ő is!
Hai!
Köszi...
Sziasztok!
A kalandozásokkal más megközelítésből :
"Csomor Lajos monografikus kutatásai során kirajzolódott egy kincslelet, melyek hun-szabír-magyar-avar kincsek. Véleménye szerint a Kaukázus térségében volt akkor a világ legmagasabb rangú ötvösipara, a fejlett ötvösművességet tőlünk, Magyaroktól kapta egész Nyugat-Európa.
A VIII.-IX. századinak tartott híres aranykincsek nagy része, amelyeket a nyugati művészettörténet-írás mind a mai napig az úgynevezett karoling reneszánsz hatalmas kulturális fejlődése eredményének tekint, kivétel nélkül a hun, az avar és a magyar kultúra termékei. Nyugat-Európa ezeket nem alkotta, hanem rabolta.
Figyelembe véve a Nagy Károly által elrabolt avar kincsekről szóló korabeli beszámolókat, káprázatos kincs rajzolódott ki. A kora középkor eddig ismert leghatalmasabb és legmagasabb szintű egységes ötvösművészeti együttese, amely a teljes elrabolt kincseknek csupán parányi töredéke.
Fehér Mátyás Jenő történész levéltári és kincstári kutatások alapján megpróbálta nyomon követni az elhurcolt kincs sorsát, amiről ismert, hogy 795-804 között elszenvedett rablások és katonai vereségek során jutott Nagy Károly birtokába. Például 795-ben 15, egyenként 4-4 ökör vontatta szekérrel szállítoták Aachenbe. Többet azonosított közülük, amelyek a hun koronázási ékszerkészlet részei voltak. Fehér a következő tényre hívta fel a figyelmet: 862-ben jelent meg a Nyugaton az első úgynevezett "kalandozó" magyar sereg, és ettől kezdve folyamatosan látogatták Nagy Károly egykori birodalmának színhelyeit. A történész azonosította a kalandozások célpontjait az elrabolt kincs lelőhelyeivel. Arra a következtetésre jutott, hogy rendre olyan városokba és kolostorokba "kalandoztak", ahova az elrabolt kincsből jutott. Tehát nem összevissza raboltak, hanem az elhurcolt, saját tulajdonukat képező kincset akarták visszaszerezni "
Forrás: Bunyevácz Zsuzsa : A Szent Grál üzenete
"gyepűk.."
mek.oszk.hu
gyepű1. mesterségesen megépített középkori országvédő határ (→ vég). Lehetett árok, sövény, földhányás. Készülhetett felhalmozott kőből, fából. Leggyakoribb volt a fatorlasz. A behatolásra alkalmas helyeken, főleg völgyekben épült gyepűk egységes láncolatot alkottak az ország körül. A kivezető utakon országkapuk álltak. Ezeket sokszor az irányukban levő szomszéd népről nevezték el. Pl. Cseh, Német, Lengyel kapu. Jelölhették őket a környékükön álló város nevével vagy anyagukkal is. Pl. Kőkapu, Vaskapu stb. A gyepű mellett, különösen az átjáróhelyek tájékán határőrnépek éltek. Ezek emlékét az Őr, Strázs stb. helységnevek őrzik. A határőrök gyakran idegen, leigázott vagy a magyarsághoz csatlakozó népelemek voltak. A gyepűt külső oldalán széles, lakatlan erdős sáv vette körül. Ezt a területet hívták gyepűelvének. A középkori magyar államnak tehát fennállása első évszázadaiban tkp. két határa volt: a gyepű és a gyepű elve. A terjeszkedés során a gyepűelvék lassan benépesültek. Ilyenkor a gyepűt kijjebb tették. – A kora középkorban a határok gyepűvel való őrzése Európa-szerte elterjedt volt. – 2. a → kerités egyik régi neve. Lehetett eleven sövény vagy tüskével megrakott árokpart. Alkalmazták udvar, szálláskert, szőlőskert, pajtáskert, veteményeskert, határbeli irtott parcella stb. körülkerítésére. – Irod. Tagányi Károly: Gyepű és gyepűelve (Magy. Nyelv, 1913); Györffy István: A feketekörös-völgyi magyarság települése (Földr. Közl., 1913).
"törzsek.."
A magyar hagyomány hét törzsről tud. A középkori magyar történetekben nem maradt fenn a nevük. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 950 körül írt művében (A birodalom kormányzásáról – De adminstrando Imperio) ír a magyar törzsekről. A császár nyolc törzset sorol fel. Elsőnek a török nyelvű kazároktól csatlakozott kabarokat említi, de hozzáteszi, hogy a kabarok voltaképpen három törzsből (törzstöredékből?) tevődnek össze, de a magyarok eggyé szervezték őket. A három kabar törzs nevét nem ismerjük. Szóba jöhet az Örs , a Varsány, esetleg a Káliz, de más nevek is elképzelhetők.
A tulajdonképpeni magyar törzsek a császár szerint a következők:
Nyék
Megyer
Kürt-gyarmat
Tarján
Jenő
Kér
Keszi
Mindegyik törzsnév több (20-40) településnévben maradt fenn. Pl.: Nyékládháza Bábonymegyer Salgótarján Tiszajenő Hajmáskér Dunakeszi stb.
Feltűnő, hogy Kürtgyarmat nevű településnév nincs, de van külön Gyarmat és külön Kürt. Pl. Füzesgyarmat Tiszakürt Elképzelhető, hogy 950 körül a két törzset (Gyarmat, Kürt) ideiglenesen egyesítették.
"Az Árpád-sávos lobogóról"
namenynet.hu
A mai kiélezett politikai helyzetben, mikor ezt az ősi magyar nemzeti jelképet szélsőségesnek, sokszor uszítónak gondolják bizonyos társadalmi rétegek, úgy gondolom nem árt kicsit utánanézni a zászló történetének. Ami tény: a magyar történelmi zászlók egyikéről van szó, amely egy évezrede felbukkan a magyarok nemzeti jelképei között. Most a nyilasok által elkövetett események állították társadalmi és politikai viták kereszttüzébe, ezért az Árpád-házi királyokhoz köthető zászló megosztja a közvéleményt.
Az Árpád-sávok a kései Árpád-háziak által használt, vörössel és ezüsttel hétszer vágott pajzsmező sávjai, zászlón először 1270 körül fordult elő. A motívum, amely az Árpád-kor utolsó évszázadában jelent meg az addig vörös színt használó család címerében, később a magyar címer részévé vált
Az „Árpád-sáv” elnevezés az a 18. században fordul elő először, az akkori kor Árpád-házról megalkotott fogalmán alapul, de nem köthető Árpád fejedelemhez. Az Árpád-sávok a legelterjedtebb történettudományi feltevés szerint ibériai mintát követnek, valószínűleg Imre király (1196-1204) aragóniai feleségének függőleges osztású vörös-arany pajzsmezőjének magyar párjaként választotta a vízszintes vörös-ezüst sávokat. A vörös-ezüst sávozott pajzsmező először az ő egyik 1202. évi oklevelének arany függőpecsétjén (bulláján) szerepel. A vágásokban hét lépő oroszlán, középen pedig egy-egy apró pajzs is van. Hétszer vágott pajzs látható hét oroszlánnal II. András király aranypecsétjén és az 1220-as években használt kettős viaszpecsétjén is. Utolsó, 1235. évi kettőspecsétje is hétszer vágott, kilenc oroszlánnal. A sávozott címer II. András halála után és az Árpád-kor vége felé mint uralkodói jelkép háttérbe szorult. Egyre inkább a királyi családhoz tartozó, de nem uralkodó hercegek pecsétjein, zászlain fordult elő.
Az Árpád ház kihalása után az Anjou királyok is fontosnak tartották, hogy mint örökösei a magyar trónnak az Árpád-sávot jelképként megőrizzék. Ők az Anjou liliommal kiegészítve hasított címerpajzson használták a sávokat, illetve jelent meg a pecsétjeiken.
A Képes Krónikában (14. században íródott), nemcsak az ábrázolt zászlókon, hanem a királyok öltözékén is vörös-fehér sávozás látható.
II. Rákóczi Ferenc lovassági zászlajaként jelent meg az Árpád-sávos zászlók egyik új változata. Az álló téglalap alakú zászlón 7 vízszintes sáv volt, 4 vörös és 3 fehér, a vörös mezőkben a "Iustam causam Deus non derelinquet" (Isten az igaz ügyet nem hagyja el) felirattal.
A sávok száma koronként különböző volt, 7 és 12 között változott. Egészen a 19. század végéig nem volt szabványosítva, akkor döntöttek a vörössel kezdődő, vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező mellett. Allegorikus magyarázat szerint a sávozás „a négy ezüstös folyót” Duna, Tisza, Száva, Dráva jelképezi.
A II. világháború alatt a Nyilaskeresztes Párt jelképeinek részévé vált. Az eredeti vörös színű, nyilaskeresztes zászlót egészítették ki a sávokat tartalmazó területtel. A nyilasok zászlajának, ezen sávozott része 9 sávból állt, 5 piros és négy fehér. A zászlóban illetve karszalagon többnyire középen, az egyszínű piros terület közepén volt elhelyezve a „H” betűvel ékesített zöld nyilaskereszt.
A kommunizmus évei alatt sem tagadták meg az Árpád-sávos zászlót, mint nemzeti jelképet,pl. a Magyar Posta 1981-ben emlékezett meg ősi, történelmi zászlóinkról, amikor is kiadott egy bélyegsorozatot, melynek az első bélyegén (40 fillér) az Árpád-sávos zászló díszeleg.
Mai Árpád-sávos zászló 8 sávval az 1990-es évektől kezdve bukkant fel olykor a Turul motívummal díszítve, felváltva 4 piros és 4 fehér (vörös/ezüst), azonos szélességű sávból áll. fekvő téglalap alakú változat. E zászlót eleinte radikális jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulások használták, majd 2002-től, tömegrendezvények rendszeressé válásától a polgári körben is terjedni kezdett.
Politikusok és értelmiségiek gyakran érvelnek a használata ellen azzal, hogy az Árpád-sávos zászló a nyilaskeresztes mozgalom jelképévé vált, s a mai változat sokakban idézi fel a nyilas korszak emlékeit. (Itt megjegyzendő, hogy az amerikai zászló is hasonlóan néz ki). Zászlószakértők azonban egyetértenek, hogy ez a változat sem az Árpád-ház, sem a nyilasok zászlajával nem azonos. Társadalom elemzők úgy vélik, hogy az emberek többsége a Magyarország nagysága utáni nosztalgiából használ ilyen jelképet, zászlót.
A rendőrség arra hivatkozva, hogy a zászló tiltott önkényuralmi jelkép, több tüntetésen elkobozta a zászlókat, amelyeket később vissza kellett szolgáltatnia, mivel bebizonyosodott, hogy a használata nem tiltott.
Történelmi és társadalmi szemszögből tehát, nem helyes a zászlót nyilas szimbólumnak, vagy szélsőjobboldali jelképnek nevezni, mert bizonyos elemeit erre használták fel. A piros-fehér sáv ma is része az állami címernek, de rengeteg város címerében szerepel, és például a Nemzetbiztonsági Hivatal címerében is sávos pajzsmező látható. Az Árpád-sávos zászló a magyar államiság megerősödésének, több évszázados nemzeti függetlenségének a jelképe.
Hai!
Belenézek.
Nem idézek tovább az antidogma.huról.
nem ismertem a lapot eddig...át kell néznem.
Javaslom,Te is tedd azt.
Félelmetesek az írások a honlapon.
Hai!
Idézzünk belőle újra,.....
"""" A csata története kimaradt a tankönyvekből,"""""
Érdekes. Vajon miért is maradt ki? Miért maradt ki egy olyan dicsőséges csata a "tankönyvekből", melyről minden fiatal, magyar tanulónak tudnia kellene?
Érdekes......
Na...egy kicsi részben mi pont ezeket akarjuk pótolni.....
Hai!
Mért fontos, miért érdekes?
Ime egy részlet a bevezetőből....
1100 évvel ezelőtt volt a pozsonyi csata, az akkori ismert világ egyik legnagyobb eseménye, amelyből a magyarok győztesen kerültek ki.
A 907-ben, 1100 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csata kimagasló helyet foglal el a magyar történelemben. A csata eredményeképp a magyarság végleg megtelepedhetett a Kárpát-medencében.
A csata története kimaradt a tankönyvekből, ezért lássuk, mi is történt: 895-től kezdve honalapító őseink fokozatosan megszállták a Kárpát-medence akkoriban lakható területeit. A törzsek végleges letelepedésével párhuzamosan Árpád gondosan kiépítette az ismert „gyepürendszeren” alapuló, hézagmentes határvédelmi hálózatát, melyen belül megszervezte az új, Európában egyedülálló alapokon álló szilárd, de ekkor még fiatal államot.
Hai!
A dicső Pozsonyi csatáról....
http://www.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=_VryE_91Sx
907 roppant fontos év a magyar történelemben. Abban az évben halt meg Árpád fejedelem és akkor zajlott történelmünk talán legfontosabb csatája, a pozsonyi. Ma a hivatalos Magyarország természetesen éppen az eset jelentőségének megfelelően hallgat e tényekről, hű önmagához, hagyományaihoz. Hallgassunk Árpádról, van helyette elég sztárpolitikusunk, megasztárunk, egyebünk. Pozsonyt pedig úgy hívják, hogy Bratislava vagy kissé globalistán: Pressburg. Szóval kerüljük a magyarkodást…- Így az egyszerű állampolgárokra, írókra, költőkre, zenészekre hárul az igazi múltunkra való emlékezés. Amiben annyi jó azért van, hogy legalább nem sajátítja ki magának ezt a csodás kort, talán legragyogóbb évszázadunkat „elitünk”. Így megmarad nekünk. Az eddigi emlékezők közül pedig talán a legmeghatóbb Szőke István Atilla „A pozsonyi csata” címmel megjelent, „múlt-vigyázó” verseit tartalmazó kötete. Ha pedig végre tisztázni akarjuk milyen mélyre süllyedtük, akkor is legjobb, ha a pozsonyi csata korában élt magyarok helyzetét, gondolkodását, cselekedeteit vetjük össze saját tehetetlenkedéseinkkel.
907 elejére érett be nyugaton az a gondolat, hogy le kell számolni véglegesen az „új hunokkal”, ki kell szorítani őket a Kárpát- medencéből. Az akkor mozgósítható nyugat fogott össze ellenünk. Mert akkor még ekkora összefogásra volt szükségük ahhoz, hogy legalább egy kiadós vereséget szenvedjenek tőlünk. Mára viszont már odáig süllyedtük, hogy elég egy minket bíráló cikk valamelyik központilag irányított globalista napilapban és „elitünk”- politikai nézetekre való különbség nélkül - rögtön magyarázkodni kezd gazdáinál.
antidogma.hu