Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
"GYÁSZVITÉZEK"
Megszünt a csatazaj, a kardok csörgése,
Csak távolról hallik lovak nyeritése,
Mellyek urok nélkül
Elszáguldhatának a harcz mezejéről.
Nem maradt egy hant sem az augsburgi téren,
Melly ne fürdött volna drága magyar vérben;
Elmult bajnokoknak
Halovány hullái halmokat alkottak.
Husz ezeret ölt le ellenség boszúja,
Husz ezer az áradt Lech vizébe fúla.
Könyezett az ég is…
És vegyesen ömlött a csatában vér, viz.
Csak heten maradtak élve: gyáva férgek,
Kik hős társaikkal együtt halni féltek,
Inkább választottak
Dicső halál helyett rút szégyent magoknak.
S szólt a győztes Otto: „kegyelmezek néktek,
Hogy véreiteknek a hirt megvigyétek;
De megbélyegezlek,
Hogy hitele légyen otthon beszédteknek.”
S meg lőn bélyegezve a hét gyáva harczfi…
Jobb lett volna nékik dicsően meghalni,
Mint fülek s orr nélkül
Térni haza mostan a harcz mezejéről.
Rokonaitok, ha a hazába értek,
Ölelő karokkal jőnek-e elétek,
Mondva: hozott Isten!…
Szánalom- és örömkönynyel szemeikben!?…
Ne térjetek vissza a szabad hazába,
Nem türetik ott meg, a ki halni gyáva;
Ki sem vár hon rátok,
Menjetek bujdosni, nincs többé hazátok. –
Vasárnapi újság 1854-1860
Kalandozásaink története:
".....Észak- Itáliában, aminek Modena feldúlása volt legemlékezetesebb pillanata minkét fél számára, ha ellenkező előjellel is. A cölöpökre épült Velencét is megpróbáltuk akkor elfoglalni. Ami nyilván meglepő szándék egy lovassereg részéről. Egyes kutatók az erről szóló latin feljegyzésekben a bőrtömlőt hajónak fordították, mintegy magyarázatképpen a lehetetlennek látszó vállalkozás igazolására. Mintha nekünk akkor lettek volna hajóink. Nem. Katonáink ugyanis leszállva a lovaikról, bőrtömlőkkel úszva közelítettek a tenger felől . A támadás sikertelen maradt, de azt ma is megtanulhatnánk ebből az esetből, hogy őseink vakmerőek voltak és a lehetetlent is megpróbálták, ha azt látták jónak. A szerencse pedig, mint tudjuk, a bátraké. 901-ben Carantánia és Bajorország esett áldozatul hódító kedvünknek. Aminek hatására a bajorok a következő évben első ízben mutatták meg igazi arcukat."
forrás
955 augusztusában vívták a híres augsburgi csatát ahol I. Ottó német lovagjai megsemmisítő vereséget mértek a magyar seregre. Ezután véget értek a magyar kalandozások nyugat felé
...."Az pedig hazugság, hogy a második augsburgi csata (955) következménye miatt álltak le nyugati támadásaink. Nem álltak le. Igazi visszavonulásunk majd Géza idején (972-997) kezdődik, az ő központosító törekvései, a magyar törzsek egymás elleni harcai miatt. Addig a magyar határ 907-től nyugaton háborítatlanul az Enns folyó volt. Amit még az Augsburgnál győztes Ottó is tiszteletben tartott. Ezt főleg a Habsburgok mai öntudatos szálláscsinálói miatt is illik megjegyezni. Ugyanis abban az időben az „örök”Ausztriát azért nem kellett meghódítani harcosainknak, mert az a rendkívül tradicionális ország akkor még papíron se volt. A Bécsi-medencétől az Enns folyóig elterülő területnek pedig a szép magyar neve „nyugati gyepű” volt és magyar támaszpontokkal volt tele. Nyugati támadásaink is sok esetben onnan indultak. Ezért jutottunk el három- négy nap alatt lovainkon a Rajnáig."
"Ősi ételeink"
A magyarság eredetére, életmódjára, vallási és kulturális szokásaira vonatkozóan számos írásos emlékkel és régészeti lelettel rendelkezünk. Étkezési és ételkészítési szokásaikról - melyek tulajdonképpen és lényegében a magyar gasztronómia gyökerei - az első összefoglaló, elgondolkodtató mű 1996-ban jelent meg "A honfoglaláskori magyar fejedelmi konyha" címmel, melyben a szerző az ősi magyar konyha szimbolikai nyelvezetét a magyar ősvallás értékeinek tükrében foglalja össze. A történelmi kutatások eredményei mellett a legfőbb következtetések igazát éppen azok a tények bizonyítják, melyek az évszázadokon keresztül formálódó magyar konyhaművészetben még ma is az ősi magyar ételkészítésre utalnak:
1.) A magyarok által igazán ízletesnek tartott ételben a pentaton (édes, savanyú, sós, keserű, csípős) ízharmónia jelenik meg, melyből egyik íz sem "lóg ki", nem válik dominánssá, s éppen ettől élvezetes. (Elemezzék ki, például az igazi magyar húsleves ízeit!)
2.) Legfinomabb ételeink egyetlen edényben készülnek, és
3.) ezek mindig leveses, szaftos fogások, mint őseink legfőbb áldozati ételei
A máig használatos fűszernövények közül kettő is van, melyekről francia botanikusok feltételezik, hogy a X. században- a magyarok hozták be Európába. Ez a tárkony és a csombor. (borsikafű) De ugyanilyen előszeretettel használták őseink a fűszerkeverékek elkészítésében a kakukkfüvet, a köményt, a fokhagymát, a szurokfüvet, a kaprot, a turbolyát, a citromfüvet, a fehér mustárt, a zsályát, a gyömbérgyökeret, valamint gyümölcsöket (áfonya, fekete ribiszke) és virágokat (ibolya, körömvirág, rózsaszirom)
Számos olyan alapanyagot használ a mai magyar konyha, melyek szimbolikus jelentésük, vagy ízük miatt évszázadokon át, szakács (háziasszony) nemzedékeken keresztül öröklődtek, s maradtak fenn. (pl. vörös hagyma, káposzta) Jó néhány közülük máig csak nálunk használatos. (Pl. fehérrépa)
A tej savanyításával nyert kötő-, sűrítő-, vagy éppen alapanyagok közül is a magyar tejföl és túró nem csupán számos ételünk nélkülözhetetlen kelléke, hanem egyetlen más világkonyhában sem használatos. S bár a tejszínt másutt is használják, de a magyar ételekben éppen a pentaton ízharmónia révén egész más jelentőséget kap.
Őseink ételkészítési (tartósítási) módszereire utal vissza a magyarok savanyúság szeretete, melyek elkészítési módjai közül néhány mindmáig egyedülálló. (pl. kovászos uborka)
A reneszánsz kor - Mátyás király fejedelmi konyhája
Történelmünk során a magyar gasztronómiára fontos hatást gyakorló időszak Mátyás király kora. Számos olyan fűszer érkezett Itáliából és honosodott meg véglegesen a magyar konyaművészetben, melyek Kelet-Ázsia trópusi vidékeiről származtak. (Őseink is használták, de termeszteni a Kárpát medencében már nem lehetett!) A gyömbért, a szegfűszeget, a fahéjat, a borsmentát, az ánizst a mai gyakorlattal ellentétben nem csupán az édességek elkészítéséhez, hanem a sültek, és a mártások ízesítéséhez is használták. Az ősi magyar fűszerekkel való keveredésük rafinált, változatos - ám még mindig a pentatonitáson alapuló - ízvilágot eredményezett.
"kalandozások"
Ezeknek a kalandozó hadjáratoknak két fő típusa volt, a honfoglalás előtti, és a honfoglalás utáni hadjáratok.
Okai:
Gazdasági oka a zsákmányszerzés. A kincsek és állatok mellett hadifoglyokat is szereztek, akikért váltságdíjat kértek. Akiért nem fizettek, azokat eladták rabszolgának Bizáncban.
Társadalmi oka a lejátszódó erőteljes társadalmi differenciálódás. A szabadok nagy számban szegényedtek el, és ezt a folyamatot meg akarták állítani. Erre szolgáltak a zsákmányszerző hadjáratok. A szegény szabadok kifosztottak más királyságokat, ezáltal vagyonhoz jutottak. Ám a helyzet nem volt ennyire egyszerű, mivel a zsákmányt nem egyenlően osztották el. A hadjáratoknak politikai okai is voltak. Ezek a hadjáratok védelmi célokat is szolgáltak, hiszen a magyarok ezáltal elrettentették a környező országokat, és az állandó zaklatással megakadályozták, hogy egymással szövetkezzenek. A határmenti területeken gyepüket alakítottak ki. A gyepü: több tíz kilométer széles, sáncokkal megerősített, határvédelmi célokat szolgáló lakatlan vidék.Ezek a hadjáratok főleg a nyugati és délkeleti részek ellen irányulnak. Nyugaton a német és francia területek, Hispánia és Észak-Itália ellen indítanak háborút. Délkeleten Bizáncot támadják. Az északi területeket elsősorban a gyepük kialakítása céljából támadják. Ezekben az akciókban csak egyes törzsek vesznek részt, és nem az egész magyarság. A fejedelem soha nem vesz részt kalandozásokban, hanem egyes megbízottjai vezetik a háborúkat.
A magyarok kezdetben látványos sikereket aratnak, komoly zsákmányt szereznek, és egész Európa retteg tőlük. A kezdeti sikereknek két oka van. Először, hogy a magyarok mindig olyan területeket támadnak, ahol politikai bizonytalanság van, ezért ezek az országok nem tudnak hatékonyan védekezni. A másik oka az ismeretlen harcmodor. A magyarok seregét könnyűlovasok alkotják, akik könnyedén felveszik a harcot nehezen mozgatható nyugati nehézlovagsággal. Ezen kívül a magyarok cselhez folyamodnak. A rendezetlennek tűnő magyar sereg középső része menekülést színlel, amíg a két szélső szárny rendezett formában marad. Az ellenfél üldözőbe veszi a menekülőket, akik hátrafelé nyilazva megállításra kényszerítik a megbomlott sereget, és az időközben mögéjük került két oldalsó szárny segítségével bekerítik és szétverik az ellenséget.
A 930as években azonban változás következik be. A nyugati államok szövetkeznek a magyarok ellen, várakat építenek, amelyet a magyar könnyűlovasság képtelen bevenni, mert nem rendelkeznek ostromfelszerelésekkel. Ezenkívül nyugaton elterjed a nehézlovasság, melyek páncéljait már nem képesek átütni a magyar nyilak. A legfőbb gond viszont az, hogy kiismeri a magyarok harcmodorát, nem futnak bele csapdáikba, sőt ők állítanak csapdát a magyar seregnek.
Mindezek következtében a magyarok egyre több vereséget szenvednek.
933-ban Merseburgnál Madarász Henrik német lovaghada megverte a magyar sereget. Győzelmük oka az volt, hogy a megfutamodást színlelő magyar sereget rendezetten vette üldözőbe, így sikerült kicsikarni a győzelmet.955 augusztusában vívták a híres augsburgi csatát ahol I. Ottó német lovagjai megsemmisítő vereséget mértek a magyar seregre. Ezután véget értek a magyar kalandozások nyugat felé. Az bizonyos, hogy az itteni magyar sereg elpusztulása nem jelentett nagy katonai katasztrófát, hanem inkább lélektani jelentőssége volt, hiszen a magyarok hiedelmei szerint ha egy halottnak nem adják meg a végtisztességet, akkor az vissza jár majd az élőket kísérteni. Mivel az augsburgi csatánál ez nem történt meg, ezért a hiedelmek megbénították a további hadjáratokat. (Korábban a csaták után a magyarok kiváltották halottjaikat és eltemették őket.). 970 Arkadipulos. Itt a török és bolgár seregek mértek vereséget a magyarokra.A kalandozó hadjáratok megszűnte társadalmi, gazdasági és politikai átalakuláshoz vezettek. A magyarok áttértek a földművelésre, amely tovább erősítette a társadalom tagolódását. A politikai következménye az volt, hogy a délen és nyugaton vereséget szenvedő magyarokat az eltűnés veszélye fenyegette, hiszen két akkoriban megerősödő birodalom közé kerültek. Ez a két birodalom a Bizánci és a Német-római Császárság volt.
"Az Augsburgi vesztes csata"
wikipédia.hu
Az augsburgi csata 955-ben az Augsburg melletti Lech-mezőn zajlott magyar és német seregek között, és a magyarok vereségével végződött. Bár maga a veszteség nem volt akkora, mint az akkori krónikások feltételezték, a csata a kalandozások beszüntetését eredményezte.
A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. Az első komolyabb vereség 933 márciusában, Merseburgnál következett be, amikor a Szászország és Thüringia ellen vonuló seregeket a német lovagi haderő megverte. Ez volt az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra. A nyugati kalandozások végét azonban nem ez, hanem a 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn történt összecsapás jelentette.
Augsburgi Gerhard beszámolója szerint az egyesített német sereg 10 000, a magyar 100 000 főt számlált, de vannak 15 000–25 000, illetve 120 000 emberre vonatkozó leírások is. Ezt több kutatás is valószínűtlennek tartja. A különböző becslések a németek létszámát 4000 és 8000, a magyarokét 10 000 és 25 000 közé teszik.
A kalandozások történetének egyik legjelentősebb ütközete a 955. augusztus 10-én lezajlott augsburgi csata volt. A Bajorországban portyázó magyarok végigdúlták a vidéket, majd Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. A harmadik napra virradóra tudomásukra jutott, hogy I.Otto német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. Erre a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. A németek a felderítés miatt abban a hitben voltak, hogy a magyar seregek a Lech-folyó túlsó partján vannak, ám a magyarok titokban a teljes seregükkel átkeltek a folyón, és a németek hátába kerültek. Rögtön lerohanták annak hátvédjét és elzsákmányolták a málhákat. A hír hallatán I. Ottó a magyarok ellen küldte Vörös Konrád herceget egy erős lovas csapattal. A magyarok kénytelenek voltak kiállni a kézitusára, amely a nehézfegyverzetű lovagoknak volt kedvező. A németeket is súlyos veszteségek érték (maga Konrád herceg is elesett), ám a közelharcban mégis a magyarok maradtak alul. A magyarok, hogy elkerüljék a pusztulást, hátrahagyták a zsákmányt, és hazamentek. A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a magyar harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően."régi regék hősei.."
geocities.com
Lehel kürtje Évek hosszú sora telt el azóta, hogy a magyarok Árpád vezérletével birtokba vették a Duna-Tisza közét, a Dunántúlt és Erdöelvét. A végtelen pusztákon az ö jószágaiknak nött a fü a folyók mentén a kövér termö- földeken nekik érlelt kalászt a nap, s a hegyekböl alázúgó folyók-patakok mentén is ök ácsoltak boronaházat maguknak, pajtát, téli szállásul jószágaiknak. Csak a fiataloknak nem akarózott otthon ülni. Kis- gyermekként, a lobogó esti tábortüzek mellett régmúlt idök véres csatáiknak történeteit hallgatták az öregektöl. S az e csatákban szerzett kincsek csábítása nyomán, új rajok indultak el nyugatnak, s immár új történetek is szóltak azokról, akik megfordultak a napfényes Itáliában vagy Görögországban, a ködös-borongós Türingiában és Szászországban. Söt egy arcán-karján súlyos sebek nyomait viselö öreg vitéz arról mesélt, hogy egy alka- lommal lovaikat a véget nem érö Óperenciás-tenger partján szerszámozták le pihenöre, hazafelé jövet pedig égbenyúló hegyek közé keveredtek, ahol nyár közepén sem oladt el a hó. Szalárd gyermekfövel hallgatta ezeket a történeteket, s minden vágya az volt, hogy ha felnö, ö is elindulhas- son a kalandozó sereggel. Arra is gondolt, hogy ha arany-ezüst kinccsel, pompás kelmékkel megrakott ve- zetéklovat terel be a napsütött-barna arcu, csillogó tekintetü Emöke apja sátorháza elé, semmi akadálya nem lesz egybekelésüknek. Buzgón gyakorolta tehát a kardforgatás tudományát a hadviselt öreg Kende irányítása alatt. Most itt áll a svábföldön, Augsburg falai alatt. A sereg, amellyel elindult koratavasszal, végigkalandozta Bajorországot, s most elöttük a gazdagságáról híres város. Ök pedig alatta, mert vezéreik, Lehel és Bulcsu a fejükbe vették, hogy megostromolják és elfoglalják. Szemben velük a város mögötti dombok, odébb a Lech folyó síksága. A folyó szennyes árként hömpölyög a hegyekben lezúdúlt esötöl. De még fenyegetöbb az az emberáradat, amelyböl fegyverek villannak elö: Kon- rád császár seregének fegyverei. Jönnek felmenteni az ostromlott várost.Hai!
Miután honfoglaló őseink ismertetésénél elmaradhatatlan a ló és lótartási szokásaink ismerete, ajánlanék egy átfogó írást erről.
Egy kis ízelítő....
lovasok.hu
Gondolatok a magyarországi lótartás és a lovaglás helyzetéről
Sokat tűnődtem azon, hogy leírjam-e azokat a gondolatokat, melyek már régóta motoszkálnak a fejemben. Lehet, hogy e sorok sok ember számára nem lesznek tetszőek, de szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy nincsen szándékomban senkit sem megbántani vagy megsérteni. Észrevételeim nem érinthetik és érintik a sportlovasokat, hiszen az ő általuk gyakorlott lovaglóstílus megkövetelt az adott sportágon belül. Mondandóm, elsősorban a lovakat életstílusból, kedvtelésből tartókhoz szól.
A magyar lovasnép –szoktuk mondogatni magunkról. Ez valóban így van, mert hiába nincs annyi ló ma hazánkban, és kevesebben foglalkoznak lóval-, mint 50, vagy 100 évvel ezelőtt, de lelkében majd minden ember felvidul, ha lovat lát. A ló a magyar kultúra és szellemiség szerves tagjává vált az elmúlt évszázadok során. Nélküle értelmét veszítené a magyar lélek, valamint a tárgyi és szellemi kultúránk lényege.
itt olvashatod a teljes anyagot....
http://www.lovasok.hu/index.php?i=2365A honfoglalás kori nők éppoly alacsony szárú veretes csizmákat hordtak, mint a férfiak; alatta vastag harisnyát viseltek. Honfoglaló asszonyaink csizmája oldalt varrottak és puha talpúak voltak, orruk felfelé hajlott. Lehetséges, hogy már a honfoglalás korában ismerték a sarkos csizmát; a sarok a kengyel hátracsúszását akadályozta meg. A csizmák általában bőrből készültek, de hordtak nemezcsizmát is. A női csizmánál a színnek is jelentőséget tulajdonítottak; ezt népi szólásaink is őrzik: "Piros csizma táncba való, sárga csizma sárba való".
- A női ruha kiegészítői. A honfoglaló magyar nők viselete a férfiakénál is pompásabb volt. Gyöngyvarrottas vagy pitykékkel díszített ingjük fölött négyzetes veretekkel vagy préselt rozettákkal szegélyezett kaftánt viseltek, amelyet a derekukon ugyancsak fémdíszes, olykor csüngős veretekkel kivert öv fogott össze. Brokátból, selyemből készült köntösük fémdíszeihez hasonló ékítmények szegélyezték a leányok pártáját és az asszonyok süvegét. Díszes fejű szögecsekkel volt kiverve csizmájuk is. Ékszereik is gazdagabbak a férfiakénál, bár a magyar nők nem hordtak túl sok ékszert; ennek szerepét őseinknél a ruházat vette át. Kialakultak a ruhaékszerek, amelyek saját funkcióikon túl a ruházatot is segítették abban, hogy a gyakorlati igényeken túl ékesítő, jelölő vagy hiedelem eredetű célokat is szolgáljon. Az ékszerek ősi funkciója a népi rétegeknél maradt meg csont, szarú és lószőr formában. Viseltek fülbevalókat, karpereceket és gyűrűket. Az asszonyok lovának szerszámjai is ékesebbek. A nők számára készültek az ezüstlemezekből kivert vagy csontfaragásos berakással díszített kápájú nyergek is. Sokfelől ismert a ma is élő keleti - főleg belső-ázsiai - szokás, hogy a nők hajfonatukba különböző ékességeket, gyöngyöket, átfúrt pénzeket fűznek. Hasonló díszeket találunk a honfoglaláskori női sírokban is. Varkocsukba egyszerű fémkarikákat fűztek, csiszolt kagylókorongokat függesztettek. A nők legfeltűnőbb ékességei a nagy változatosságban készített páros korongos varkocsdíszek voltak. Ruháikon a gombok általában veretesek voltak.
Bár a nők ékszereit ugyanazok az ötvösök készítették, mint a férfiakét, mégis nagy a különbség köztük; a nagyszentmiklósi férfi aranykészlet meglepően egyszerű, míg a női készleten pompás állatok nyüzsögnek természetelvű és mitologikus elemekkel keverten. Az állatábrázolások főleg női holmikon jelennek meg. Érdekes megfigyelés, hogy őseink útjaik, majd a "kalandozások" során megszerzett ékszereket sohasem használták, hanem azok beolvasztva alapanyagul szolgáltak. Idegen ékszerek magyar sírokból nem kerültek elő. Honfoglaló magyarjaink csak saját ötvöseik által készített, saját jelképrendszerükkel díszített tárgyakat viseltek.
-A női ékszerek közül a legjelentősebbek a párosan előforduló hajfonatdíszek, amelyeket a sírban talált helyzetük miatt "mellkorongoknak" neveznek. Ezek művészi kivitelük miatt párhuzamba állíthatók a férfiak tarsolylemezeivel. A mellkorongok varkocsba fűzve vagy szíjon csüngtek le és a mellet takarták. Néha gyöngysor is függött rajtuk. E korongokon többnyire az életfa-palmetta fája magaslik, de sas-, turul-ábrázolást is ismerünk. A függesztett, aranyozott hátterű csüngős korongok járás közben átvették a mozgás ritmusát és menet közben csilingelő hangot adtak. A korongok vagy öntéssel vagy vékony ezüstlemez kidolgozásával készültek.
- A bogyósoros fülbevaló keleti örökségünk, viszont a granulált darabok már európai készítésűeknek tűnnek. Árpád magyarjainak ötvösei a domborításnak - a poncolásnak - kitűnő mesterei voltak. A X. század közepe után megjelennek a nemcsak a magyarokra, hanem más lovas népekre is jellemző S-végű karikák, amelyeket a hajfonatba, kendőre vagy szíjra fűzve hordtak. Belső-ázsiai szokás, hogy a nők hajfonatukba különböző ékességeket, gyöngyöket és átfúrt pénzeket tesznek.
- A nyakperecek sodrott huzalokból készültek és végeiken összekapcsolásukra hurok és akasztó szolgált. A nyakperecekkel egyidőben terjedtek el a félholdas csüngők.
- A honfoglaló magyar nők sírjaiból gyöngyök is kerültek elő. Őseink ezt nem gyöngysorban hordták, hanem egyenként varrták fel ruháikra, fejüket takaró kendőikre vagy pártáikra.
- A karperecek ugyanúgy csavart eljárással készültek, mint a nyakperecek; van köztük vastag aranyszálakból sodrottak, amelyeknek a végére tátott szájú szörnyek fejét húzták rá; ezeket nevezik "kígyófejes" karpereceknek. Némelyik karperecben igazi drágakő is van és találunk köztük olyanokat, amelyek ősi hitvilágunk jelképeit ábrázolják.
- Őseink gyűrűi egyszerűek voltak. Bennük elhelyezett kövek színe és fajtája védett a rontás ellen. III. Béla és Kálmán királyunk feliratos gránátköves gyűrűi a köszvénytől óvtak.
- Sírokból gyakran kerültek elő ing- és nadrág szárait összefogó kar- és láb fémszalagok.
"őseink viselete"
istvandr.kiszely.hu
A NŐK VISELETE
A belső-ázsiai népekre jellemző, hogy a nők férfiak módjára ruházkodtak; ez az európaiak szemében visszataszítónak tűnt.
- A női felső-viselet középen gombolódó és kétoldalt valamint hátul derékig kivágott ujjaskabát, az un. kazak volt, ami fölé kaftánszerű köpönyeg került. A női kazak háromnegyedes hosszúságú volt, amelyet, hogy a lóra fel lehessen szállni nemcsak hátul, hanem kétoldalt is felvágtak. A megmaradt veretek alapján tudjuk, hogy ezek a kazakok derékban "svájfoltak" voltak, széleit prémekkel vagy fémveretekkel díszítették. A női kaftán vagy elöl nyitott volt és gombsor tartotta össze, vagy szárnyát két oldalra csapták. Ez a felsőruha a térdet is takarta; szegélyét gyöngy- és fémdíszekkel ékesítették. A derékon pártaövvel csatolták össze. A felsőtestet borító ruhák ujjai mind derékből szabottak voltak. A kazakot bő és csizmába szorított nadrág fölött viselték. A női felsőruha egyforma volt akár egy fejedelemasszony, akár egy szegényebb népréteghez tartozó viselte. A különbség mindössze a díszítményben mutatkozott. A szegényebbeknél nem találkozhatunk fényűző anyagokkal; ők házilag készült vastagabb vászonból, gyapjúból vagy posztóból készült ruhákat hordtak.
A női ruhák fontos alsóruha-darabja a pendely, olyan vászonlepel volt, amelyet oldalt összevarrtak és a derékon megkötöttek. Valószínűleg akkor vált önálló ruhadarabbá, amikor a hosszú-ing megrövidült. Az idők folyamán - a XIII. században - az ősi pendely alsószoknyává alakult és szoknyát, majd kötényt kötöttek föléje. A közbülső szakaszt a csángók félig kötény, félig lepelszoknyája, a "katrinca" vagy a kalotaszegi nők elől nyitott, feltűrt "muszuj"-szoknyája képviselte. A nők viselete többrétegű volt; az ingre több rétegben borult a felsőruházat (kazak vagy kaftán). A finom lenvászonból- vagy kendervászonból készült bal vállon egy gombbal kapcsolódó ing nyaka merev, álló nyak volt, fémveretekkel. Az ing magas nyakát gyakran csüngők vagy gyöngyök díszítették.
A honfoglalás kori sírokban csüngős és korongos párta-maradványokat találtak. A párta nem egyszer mezőkre tagolt széles pántokból állt, amelyről csüngősor függött a homlokra. A lányok párta jellegű fejdíszének teteje nyitott lehetett, ahogyan erre "hajadon" szavunkból és különböző népi szólásokból ("bekötik a fejét") következtethetünk. Hajfonataikba a nők gyöngyöket, fémkarikákat, kagylókorongokat és átfúrt pénzeket fűztek; igen szépek a páros korongos varkocsdíszek, amelyeket többnyire aranylemezekből készítettek és növényi motívumok mellett különféle csodás állatok is díszítettek. A női sírokban talált leletek alapján tudjuk hogy a nők is övvel rögzítették felsőruhájukat. Őseink viseletét legtovább a torockóiak és a kalotaszegiek őrízték meg.
A honfoglalás kori női viselet
Az ásatások során, sajnálatos módon csak szórványosan történtek megfigyelések arra vonatkozólag, hogy milyen korú nők sírjaiból származnak a fellelt ékességek, pedig a női viselet jelezte az életkort és a nő társadalmi helyzetét. A női viseletben a legismertebb ruhadarabnak az inget mondhatjuk. Ennek anyaga valószínűleg len vagy kender lehetett, mert régészeink ásatásaik során ilyen, rozsdától átitatott anyagdarabokat találtak.
Az ingeket fémveretekkel díszítették, ilyen veretekből álló díszítőrendszereket több változatban is ismerünk.
A honfoglaló magyar nők felsőruhaként a feltételezések szerint kaftánt viselhettek. A kaftán díszítésére préselt ezüst korongokat vagy nagyméretű csüngős vereteket használtak. A korongok mindig párosan fordultak elő, egy-egy a nyakon, vagy 2-2, 4-4, 6-6 stb. a kaftán elöl párhuzamosan záródó két szárnya szegélyén. A nagyméretű csüngős kaftándíszek a kaftán elején egy vagy két függőleges sorban helyezkedtek el.
A női viseletben az öv valószínűleg nem bírt akkora jelentőséggel, mint a férfiakéban. Rendszerint sarkára fordított négyszögletes veretekből álltak, amelyekről levél alakú, nagyméretű csüngők függtek. Késüket akasztották rá.
A viselettörténeti szakirodalom a honfoglaló magyar nők viseletének rendszerint részeként említi a bő szárú nadrágot, bár arra, hogy valóban ezt viselték, semmiféle direkt bizonyítékunk nincs. Feltételezés, hogy ezt a fajta ruhaneműt kellett honfoglalóink lányainak, asszonyainak viselniük, hisz nyergük azonos volt a férfiakéval, s Sarold példájára férfimód ülték meg a lovat. (Kürti Béla régészeti beszámolójában viszont erre két ellenpéldát is említ: afrasiabi freskón a nyeregben oldalt ülve lovagló bugyogós nőket láthatunk, tehát abban is lehet nőiesen lovagolni, e viseleti elem léte nem a nyereghasználat függvénye. A másik forráshely, amely István anyjának erkölcseiről, lovaglási szokásairól ír, éppen a többi nőtől való különbözőségét jellemzi azzal a kitétellel, hogy férfimód üli meg a lovat, tehát a többi nő női módon üli meg.) A �buggyos bugyogót� valószínűleg csizma szárába tűrték.
Szintén feltételezés, hogy honfoglalóink puhatalpú csizmát viseltek. Erre az ad alapot, hogy az ásatások során előkerült kengyelek talpa többségében ívelt. Sajnos semmiféle bőrmaradvány nem áll rendelkezésünkre, csak és kizárólag a csizma díszítőelemei, a különféle veretek. A veretekkel díszített csizmát jelen ismeretek szerint kizárólag nők viselték.
Közismert az elképzelés, miszerint a honfoglaló nők - életkoruktól és családi állapotuktól függően � fejükön pártát vagy főkötőt hordtak. A párta valószínűleg a hajadonság jelképe volt, asszonyok már nem hordhatták. Mivel az ásatások során megfigyelték, hogy azok a korongok, csüngős veretek, amelyek gyakran a nyak környékén fordultak elő, néha a koponyán sorban helyezkedtek el, feltételezhető, hogy pártát is díszítettek velük. Úgynevezett előpártát Hódmezővásárhely és Sárrétudvari határában, az egész koponyát körülövező pártát Hencidán, kontypártát (illetve annak maradványát) Hajdúdorogon tártak föl. A nők többször is ábrázolt süveg viseletét csak a férfi viselet alapján feltételezhetjük.(Talán az asszonyok ezt hordhatták.)
A fejékekről kétfajta dísz is csüngött, melyek a füleket és a melleket takarták. Ezek párosan fordultak elő. Voltak áttört bronzkorongok - ezek mintája nagyon gyakran állat, ritkán palmetta -, melyek feltételezhetően fátyolra voltak varrva, s a füleket takarták, és voltak a pártáról szíjon lecsüngő korongok (mellkorongok), melyek az emlőket fedték. Ezek közül nevezetes a rakamazi korong vizimadarakat karmaiban tartó turullal.
Fülbevalót a nők és a férfiak egyaránt viseltek. Néha egy fülbevaló pár egyik darabját az asszony, a másikat a férje viselte, de a díszesebb a nőknek jutott.Jellegzetesek a sorban csüngő, bogyós díszű fülbevalók, de vannak nagyobb, díszített korongok és félhold alakú, áttört és granulációval díszített arany fülbevalók is. Az ujjakon egyszerűbb gyűrűket hordtak.
members.chello.hu
A honfoglalás kori férfi viseletHai!
Ha hasznos akkor mi a gond vele? Márpedig hasznos.
A többi lényegtelen.
Hai!
Köszi....ez nagyon tetszett. Főleg hogy nem is tudtam róla.
Minél inkább elmerülünk őseink múltjában, annál több ismeretet kapunk, újra és újra. Amikről nem is tudtunk.
Én is szembesülök azzal, ami miatt indítottuk a topicot.......nem lehet eleget tudni...mindig van új és új.
Még egy kicsit a hunokról:
A sípoló nyílhegy - e szokatlan zenélő fegyver – kapcsán büszkén gondolhatunk őseinkre,
Ez egy érdekes oldal:
Várak Magyarországon
.....Várak-Térkép
Hai!
A női viseletről később.....
Az övről csüngött le a szablya, a tegez, az íj, a tarsoly és a kés. Ennek indoka az volt, hogy a lovas népeknél a törzs fölötti résznek szabadon kellett mozognia, hogy a harcos íját mindig szabadon tudja használni. A tarsoly a szíjon csüngött le, szíját is és fedelét is nemes veretekkel díszítették. A tarsolyban kovát, taplót és csiholóacélt tartottak. A tarsolyok fedőlapját rátéttel, bőrözéssel, intarziával vagy poncolt fémlemezekkel díszítették. Díszítésüket általában növényi motívumok, végtelen hálóba szőtt palmetták, életfa-ábrázolások, néha ősi mitológiánkhoz tartozó állatalakok alkották. A tűzszerszámok a tűzgyújtás szerszámainak emlékét őrzik. Honfoglalóink kései mereven ízesültek nyelükbe. A kések egyélűek voltak, evésnél a húsok feldarabolásánál használták. A gazdagabb férfisírokban gyakran találtak ivócsészét (ivópoharat), amely szintén az övről függött le. Az ivókürt fejedelmi jelvény volt. Őseink a X. században az ezüstpénzeket nem a kereskedelemben használták, hanem azokat - akár 30-40 darabot is - ruháikra, lószerszámaikra vagy csizmáikra díszként varrták fel. Az előkelő férfiak ruháikat igen díszes veretekkel díszítették, amelyeken megtaláljuk a palmetta-mintákat és az életfás motívumkincset.
- A hajviselet. Az ázsiai török népeknél a hajnak a homloknál való levágása volt a divat, hátul a vállig érő hajukat a férfiak üstökbe, tincsekbe fogták és azt karikákkal rögzítették. A varkocsba font hajat arany-, ezüst- vagy bronzkarikákkal fűzték össze. A hajviseletnek őseinknél rangjelző szerepe is volt; az előkelők ritkábban nyírták hajukat és azt gyöngyökkel ékesítve hordták. Amíg őseink hajukat elöl nyírták, addig a keresztény Európa már hosszú hajat viselt. E kettősség az európaiak nemtetszését váltotta ki. Amikor 1279-ben a kunok megkeresztelkedtek, ezt csak úgy vállalták, ha hajuk megnyírását tovább is engedélyezték.
A szokmány szó vastag, általában durva gyapjúból készült hosszú, bő felöltőt jelent. A kisbunda subához hasonló lepelszerű, ujjatlan felsőruha. Őseink igen kedves felsőruhája a panyókára vetett szűr volt; neve nemcsak a ruhadarabot, hanem az anyagot is jelentette. Pásztorok díszesen hímzett darabjait a legutóbbi ideig viselték. Az ősi subát (gubát) -, amely galléros, csuklyás viselet - téglalap alakú darabokból szabták. A subát többnyire a pásztorok maguk készítették; mintegy 10-12 juh bőréből készült, díszesebb darabjai népviseletünk legszebb alkotásai közé tartoznak. A "suba" szó, amint a viselet is arab eredetű, de a török népek igen rég átvették. A hátibőr szabás-varrás nélkül "készült"; e szó nem jelentett mást, mint lenyúzott prémes bőrt, amelyet nyakukba vetve viseltek. Őseink kacagánya is afféle hátibőr lehetett, bár - az újabb kutatások szerint - a kacagány mai formájának semmi köze sincs honfoglaló őseinkhez; ez a ruhadarab német közvetítéssel a XVII. században került hozzánk. A hátibőr "ellentéte" az előbőr, amelyet a mellre kötöztek. Az elöl gombolódó lajbi ősiségét nem tudjuk igazolni.
- A kucsma hegyes bőr- vagy nemezsüveg, amelynek csúcsát szépen díszített fémből készített előkúppal látták el. Őseink fejükre kerek vászonsapkát, télen karimátlan báránybőr süveget vagy prémszegélyű kalapot húztak. Belső-ázsiai analógiák alapján feltételezhető, hogy a honfoglalók sapkájának a füle lehajtható volt. A karimás, középen gúla-alakú fejfedő süvegszerű felsőrésze csapattestenként más és más színű volt; így csatában - akárcsak a belső-ázsiai hunoknál - a mozgásukat jól meg lehetett figyelni. A magyarok kucsmájára utaló adat a X. századból származik, amikor is "a belga püspökök magyar kucsmát viseltek". Sisakot őseink csak ritka esetben hordtak; Beregszászból származik egy sisak-lelet.
- Őseink rövid szárú, puha talpú és puha anyagú mokaszin-szerű csizmát hordtak. E fölött a nadrág alsó végét összekötötték. A földművességgel foglalkozók a puha csizmát munkájuk igénye miatt kemény csizmákkal váltották fel. Bod Péter (1712-1769) írja, hogy "a tsizma a töröktől jött a magyarok közé. Kezdetben a hadakozó, lóháton járók viselték". Később az úri csizmát - mivel az sokba került - csak ünnepnapokon viselték, hétköznapokra viseltesebbeket hordtak. A legrégibb magyar csizma a "fordított csizma", ahol a kifordított teljes szárrészhez a sarokrész kihagyásával szurkos fonállal a sarkát összevarrták, ezután vízben áztatták, amikor aztán megpuhult, visszafordították. A sarkánál cseresznye- vagy fűzfaháncs kéreggel látták el és itt hozzávarrták, majd vizesen kaptafára húzták, ahol a formának megfelelően kiszáradt. Semmi adatunk nincs arra, hogy őseink valaha is bocskorban vagy sarúban jártak volna, bár ez a mongóliai és a szkíta sírokban előfordul.
- A ruha-kiegészítők. A magyarok nemzetségeinek vezető családjai és katonai kíséretük előkelői hatalmukkal, származásukkal, de egész megjelenésükkel igyekeztek méltóságukat kihangsúlyozni. E rangos réteg igényei sajátos művészetet hívtak életre. A ránk maradt emlékek legnagyobb része a viselet tartozéka; ékszerek, a ruházat ékítményei, felszerelési tárgyak és fegyverek. A pompa legnagyobb része - a ruha - ma már nem áll rendelkezésünkre, csak a fémből készült "tartozékokkal" gazdálkodhatunk.
A veretes öv a szabad ember jelképéül szolgált; a társadalomban elfoglalt helyét határozta meg, bár a "rangjelzés" őseinknél - a láthatóság miatt - a lószerszámon volt. A török nyelvben az öv, "kur" szó a rangot, a társadalmi helyet fejezte ki. Az 1069-ben ír ótörök Ktagdu biligben olvassuk: "a kis övűeket a nagyokkal ne engedd keveredni". Az ótörök nyelvben a "kudas" szó "övtársat", azaz azonos társadalmi réteghez tartozót jelentett. Ahogyan az Ószövetségi Szentírásban a férfiakat és a nőket egymástól "falravizelőknek" és "földrevizelőkként" különböztetik meg, úgy a belső-ázsiai török népek a férfiakat a nőktől "öveseknek" és "öv nélkülieknek" nevezték. Honfoglalóink általában dúsan kivert arany, aranyozott, ezüst vagy ezüst díszekkel kivert ékes öveket hordtak. A közrendűeknél ez dísztelen, vascsattal összefogott volt. Az övről páratlan számú szíjon - néha egészen térdig - veretes "szíjvég" lógott le. A felnőtt sorba kerülő ifjakat szertartás közepette "felövezéssel" avatták férfivé¸ erről már Kashgári is tudósít 1074-ben.
"Őseink viselete."
istvandr.kiszely.hu
AZ ŐSMAGYAROK VISELETEŐseink öltözéke
Őseink ruházatukban az ázsiai ruhadarabokat hordták és azokat fejlesztették tovább, így Európában egyedülálló viselettel jelentek meg. Ruhadarabjaink ősi formában Magyaroszágon megérték a mát. A művelt Európa -, majd a többi földrészek - nem a rómaiak és a bizánciak tógáit vagy a germánok szőr- és állatbőr öltözékét, hanem a magyarok viseletét vették át. A kazakból lett az "zakó", a kazakból és a nadrágból lett az "öltöny", a háromnegyedes cipőinkből lett a "mokaszin", a kaftánból lett a "kabát", a kepenegből lett a "télikabát" és a kalpagból alakult ki a "kalap". Erről - mint sok minden másról - a világ megfeledkezett.
A magyarok jólöltözöttsége messze földön híres volt. Gardézi írta 920 táján, hogy "a magyarok ruhája brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyöngyökkel berakottak". A jólöltözöttség őseinknél annál is inkább volt feltűnő, mert a jólöltözöttség nemcsak az előkelőkre, hanem a szabad harcosokra és a köznépre is érvényes volt. Nem véletlen, hogy a "Dzsajháni-hagyomány" több szövege írja, hogy "a magyarok nagyon gazdag emberek", illetve "vagyonosak és szembetűnően gazdagok". Bölcs Leó császár kiemeli, hogy a magyarok a "perzsa-arab divatot utánozzák"; ezt erősíti meg Ibn Ruszta, aki szerint a "türkök" "ruházata hasonló a mohamedán ruházathoz". II. Szilveszter pápa (+1003) jegyezte meg, hogy "egy nép van Európában, amely nem európai: a magyar". Az ősmagyarok viseletére jellemző volt, hogy a férfi- és a női viselet között alig volt különbség; legfeljebb a nők ruhái finomabb anyagból készültek.
A ruhaanyagok egy része arab-perzsa és bizánci kézen jutott el a magyarokhoz, a "brokát" elnevezés a perzsáktól került a törökökhöz, így hozzánk is. Török eredetű szó a bársony is; ruhaanyagként való használata őseinknél általános volt. Ibn Ruszta leírja, hogy "a magyarok selyembrokátot, szőtteseket és más bizánci iparcikkeket vásárolnak a bizánciaktól". Gardézi a köznép "kendervászonból, lenvászonból, bőrből, prémből és nemezből" készült ruháit említi meg. A "vászon" szó perzsa eredetű; példázza a lovas népek szerepét a ruházatok kialakulásánál. "Kender" szavunk egyaránt jelentett kendert és lent, az arab "katan" szó viszont lent, lenvásznat jelent; nyelvészeink szerint lehetséges, hogy "kötény" szavunk innen származik. Nem említették az auktorok a természetes gyapjúból készült ruhaanyagokat, hiszen ez Európában ismert volt. Őseink a szláv eredetű "ruha" szó helyett régebben "öltő" és "gúnya" néven nevezték viseletüket. Az említett anyagokon kívül természetesen hidegben állati bőröket is hordtak. Őseink hétköznapi viseletükhöz a vászon, a bőr, a nemez stb. ruhaanyagokat és a ruhákat maguk állították elő.
A férfi-viselet
- A férfiak (és nők) felsőtestét felálló nyakú rövid finom kender- vagy lenvászonból készült dísztelen ing fedte, melynek fodrozódó ujját csuklójuknál, amint a nadrágot a bokánál leszorították. Ilyen leszorító ezüstpántok a zempléni sírból is kerültek elő. Az ing nyaka mereven felállt, akárcsak a mai "orosz" ingeké, de volt olyan honfoglaláskori ing is, amely középen gombolódott. Voltak változatok, ahol az ing szinte a térdig ért és amelyet derékon széles bőrövvel szorítottak le. Ezen bevarrott ujjú ing mellett gyakori volt a mellévarrott szabású ing, amelynek ujjait közvetlenül a nyak mellé varrták és korcban futó madzaggal húzták össze és a könnyebb felhúzás céljából kis négyszögletes hónaljfolttal, ún. pálhával láttak el. A ruhák összekötésére gombokat, pitykéket, szalagot és kötőt használtak. Az egyszerű varrásból alakult ki az inghímzés divatja. A férfiak és a nők - mint minden belső-ázsiai lovas nép - altestükön is hordtak hosszú alsóruhát, amely szintén lenből vagy kenderből készült. Hideg idő esetén több alsóruhát is magukra öltöttek. A felsőruha alatt teljes alsóruházatot is viseltek; és az alsóruha viseletének divatját a magyarok hozták be a "kultúrált" Európába. Ezt az alsóneműt a "szkíta kabáttal" együtt a bizánci források is megemlítik. A férfiak szűk alsónadrágját korcba fűzött zsineggel húzták össze és kötötték meg derékon. A férfiak mokaszinba vagy csizmába befogott bő nadrágot viseltek, amilyent a hunok kecskebőrből készítettek. (Itt meg kell jegyezni, hogy a vászonból készült bő "gatya" a szlávok alsóruhának hordott ruhadarabja volt, amely a XIX. században "bővült" és rojtosodott meg fitogtatva a paraszti gazdagságot; semmi köze őseink viseletéhez). A "székely-harisnyához" hasonló szűk posztónadrág sem volt őseink viselete, az csak a XII. században idegen hatásra jött divatba.
- A férfiak felsőruhája ujjas, derékban övvel átkötött, textilből vagy bőranyagból készült derékon alul - combközépig - és "háromnegyedes" nemesfém veretekkel vagy felvarrott érmékkel ékesített ujjas kabát, a kaftán volt. E kabát vagy gombra nyílott, vagy a két szárnyat övvel szorították a testhez. E kaftán jobbkezeseknél balról jobbra nyílott, hogy a nyilazásnál ne legyen akadály. A lovaglás miatt a kaftán nemcsak hátul, de kétoldalt is fel volt vágva. Ezt a kabátot a bizánci történetírók "szkíta kabátnak" nevezték. A dolmány csak a török időkben került hazánkba, a zeke vagy kankó is kései származék. A nemezből készült kepeneg (köpönyeg) neve ótörök eredetű és ősi belső-ázsiai viselet. Ez eredetileg nemeztakaró lehetett, melyet rossz időjáráskor vettek fel. A szőrős bőrből készült ködmönnek, mint ujjas szőrmeviseletnek van rövid és hosszabb változata; ősi eurázsiai türk viselet. Régebben bekecsnek, kozsoknak, dakunak és kuzsnak is nevezték. A régebbi fajták egyenes szabásúak voltak, az újabbak derékban toldottak.
"kettős honfoglalás.."
istvandr.kiszely.hu
- A magyarok honfoglalás és megtelepedése Pannóniában. A történelem a honfoglalás kezdetét a bolgárokkal szövetkezett besenyő-támadással magyarázzák, holott ennek nem igen volt szerepe a 895-ben már megkezdett honfoglalásnak. Magáról a besenyő támadásról csak egyetlen szerző, a Bíborbanszületett Konsztantín császár emlékezik meg, ami jelzi ezen esemény jelentéktelenségét. A honfoglalás időszerűségét a Dunántúlt kivéve, - amelyet a magyarok csak 900-ban, Arnulf frank uralkodó halála után foglaltak el, - a Kárpát-medence "üressége", Szvatopluk halála és a bolgár központok megszűnése indokolta. 895 tavaszán Árpád és a hozzá csapódott kabar csoportok ("törzsek"?) már az országban voltak. A Kárpátok keleti részén tartózkodó magyar törzsek legvalószínűbben május 10-ike körül a hozzájuk legközelebbi, a Vereckei-, a Tatár- a Radnai-, a Borgói-hágón, valamint a Békási-, az Ojtozi- és a Bodza-szoroson át vonultak a Kárpát-medencébe; a dél-erdélyi és az al-dunai szorosokat a bolgár fenyegetettség miatt nem vehették tömegesen igénybe. A magyarok zavartalanul családostól állataikkal, növény-dugványaikkal ökör-vontatta echos szekerekkel lovon űlve nem "megtépázva" menekültek be -, amint ezt elleneink állítják -, hanem harci erejük teljében úgy vonultak be, hogy ottani berendezkedésük után négy év múlva már megkezdhettek tervezett felfedező-útjaikat Nyugat-Európa felé. Ez a honfoglalás utáni négy év a végleges berendezkedéssel telt el. Árpád békét kötött az ország északi részén levő morvák maradékaival "igen biztos békét kötöttek" (Kézai Simon) az oroszokkal, sőt az oroszok közül sokan a magyarokkal tartottak (Anonymus). A félmilliónyi honfoglaló magyar rövid idő alatt magába olvasztotta az itt talált kis számú szláv, esetleg bolgár lakosságot. Az itt maradt hunok és avarok utódaival békében éltek, az ország szélein pedig gyepűrendszert alakítottak ki az esetleges támadások ellen. A gyepűrendszer határőreinek kizárólag megbízható magyarokat és a magyarokkal rokon törzseket; az oroszokkal, a szlovákokkal és az osztrák őrgrófsággal szemben besenyőket, jászokat és székelyeket állítottak. A magyarság a X. század folyamán is megőrizte az egykorú nyugat népeitől lényegében elütő életformáját, sokáig még nagyállattartó lovas nép maradt anélkül azonban, hogy ennek az életmódnak előfeltételei a régi értelemben adva lettek volna.
Az ország meghódításának befejeztével a Tisza és a Maros találkozásának tájékán, egy tóvá szélesedő folyamág melletti erdőben feltehetően 895 május végén Árpád országgyűlést tartott, ahol "a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétkekért. Egyszersmind a vezér, velejött nemeseinek, különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának" (Anonymus). Ez ma Pusztaszer. A Dunántúl elfoglalása és a morváknak a Kisalföldről és a Vág-völgyéből való kiszorítása (Nagy-Morvaország 902-ben szünt meg) után 900-ra az egész Kárpát-medence magyar kézre került, ezért ezt az időt tarthatjuk a honfoglalás befejező évének; eddig tart a magyar őstörténet és ekkor kezdődik a magyarság történelme.
- A "kettős honfoglalásról". A honfoglalással, illetve a Kárpát-medence visszafoglalásával kapcsolatban az utóbbi évtizedekben egyre többet hallani László Gyula un. "kettős honfoglalásáról". Az eszme nem új, azt már régebbi szerzők - így Nagy Géza 1896-ban - leírta, csak a második világháború utáni időkben, amikor teljesen eltorzult magyar őstörténetet tanítottak, hatott újszerűnek. Ma már természetesnek tűnik az, hogy a Kárpát-medencébe a hunokkal és az avarokkal olyan népelemek kerültek, akik Belső-Ázsiából indultak és nyelvük, kultúrájuk, életmódjuk és testalkatuk nagy vonalakban azonos vagy hasonló volt a magyarokéhoz. Ennek értelmében ma már újra a "hármas honfoglalást" (a hunokét, az avarokét és Árpád népéét) vesszük természetesnek. László Gyula e nézetet abban az időben "melegítette fel", amikor a Sztálini- (Rákosi-) korban azt tanították fiataljainknak, hogy a harmadik avar-hullám - Baján kagán halála - után a Kárpát-medencét a szlávok vették birtokba; itt minden szláv volt. Ezt a téves ideológiát kivédendő László Gyula a harmadik avar-hullámot már "magyarnak" minősítette, ami részben igaz, de részben nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy a hunok vagy az avarok már "magyarok" voltak, hanem azt, hogy ők is Belső-Ázsiából indultak el és más úton, más időben és a magyarokéhoz hasonló kultúrával érkeztek a Kárpát-medencébe.
A "kettős honfoglalás" mára már túlhaladott tana László Gyula (+) megfogalmazásában a következő: "Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak. Ezek az onogurok (3. avar-hullám), akik 670 táján árasztották el hatalmas tömegeikkel a Kárpát-medencét… Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő-avar - onogur szállásterületek kiegészítik egymást, és a kettő adja a XI. századi magyar településrendszert… az onogurok megérték Árpád magyarjainak megjelenését a Kárpát-medencében (ezt soha senki kétségbe nem vonta)… A késő-avar - onogurok lakta területek helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. Nagy területeken hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sűrűn jelennek meg az onogurok…"
Hai!
Hamarosan folytatom.....
istvandr.kiszely.hu
- A magyar honfoglalás előzményei. A magyar honfoglalás európai jelentősége abban áll, hogy egy Belső-Ázsiából elindult és Európa és Ázsia határán kialakult nép a Kárpát-medencében szilárd jogállamot hozott létre, amely egy évezreden át a Szent Korona alá tartozó népek között olyan viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett, ami felé Európa népei ma törekednek. Az önállóvá vált, egységes etelközi magyarság felelősséggel gondolkozó vezetőiben a 890-es évek elején már tudatosodott az új hazába költözés igénye. Felmérték, hogy akkori szállásaik nem nyújthatnak számukra hosszú időre békés és biztonságos hajlékot, hiszen Etelköz határait nem lehetett biztonságosan védeni. Ezzel szemben a Kárpátok hegyszorosainak elzárásával elejét lehetett venni a váratlan rajtaütéseknek és ennek a földnek a képe teljesen megfelelt a magyarság ősi gazdálkodásának; nagy kiterjedésű, dús, füves legelők és jó szántóföldek álltak rendelkezésükre, és ez volt az a föld. ahova a magyarok "ősei" - a hunok is - eljutottak. A Kárpát-medence tulajdonképpen a nagy eurázsiai sztyepnek a legnyugatibb része. A magyarok vezetői tudták, hogy ezt a területet könnyen birtokba vehetik, hiszen egyrészt nem volt szilárd katonai hatalom a Kárpát-medencében, másrészt pedig ott olyan népek (hunok-avarok) élték békés földműves és állattartó életüket, akik korábban szintén valamely belső-ázsiai törzsszövetségből váltak ki; életmódjuk és kultúrájuk sokban hasonlított a magyarokéhoz.
muszlim támadás volt. Az Aral-tótól délre fekvő országok (Khorezm, Buhara, Khoraszán, Szeisztán) a Szamanida-dinasztia kezére került. Az úzok állatállományuk nagy részének elvesztése miatt nyugati szomszédaikra, az Urál-vidékén élő besenyőkre támadtak, akik átkeltek a Volgán és a Don folyóig jutottak előre és az attól nyugatra levő területeken kerestek veszteségeikért kárpótlást. 894-ben a görögök a magyarokat kértek segítségül Simeon bolgár uralkodó ellen. Ezt a két magyar lovashadosztályt - 10-12 000 lovast - Árpád fia Levente vezette; a magyar haderő Bulgária északi részét megbénította, a fővárost is elfoglalta és Simeont is képtelenné tette a háború két fronton való folytatására. így a bolgárok kénytelenek voltak a bizánciak békefeltételeit alkudozás nélkül elfogadni. Ezután a görögök már nem szállították vissza a magyar csapatokat a Dunán. Sem történettudományunk, sem hadtudományunk mindeddig egyetlen elismerő mondatot nem írt arról, hogy a balkáni hadcsoport a váratlan különbéke által teremtett katasztrofális helyzetben is helyén maradt, és az immár nagy túlerővel szemben csaknem egy teljes hadosztály feláldozása árán példásan teljesítette feladatát.
Még ugyanabban az esztendőben - 894-ben - a morva Szvatopluk is a magyarok segítségét kérte a frank-bolgár koalícióval szemben. Szvatopluk követeit elküldte Árpádhoz és Kurszán kendéhez azzal, hogy indítsanak hadat a Kárpát-medencébe és támadják meg ellenfeleit. Ennek a nagy horderejű szerződésnek a sok változatban fennmaradt emléke a fehérló monda, mely szerint a morva Szvatopluk szerződést kötött Árpáddal. A monda szerint Árpád Arábia aranyával aranyozott fehér lovat, aranyozott nyerget és arany féket (zablát), egy csomó perjefüvet, egy korsó dunavizet és egy marék fekete fövenyt küldött a morva nagyúrnak országa fejében. Ez utóbbi tárgyak az országvételnek ősi belső-ázsiai szerződés-rítusa volt. Árpád hadnépével, amely nagyrészt a magyarokhoz csapódott 3 kazár (kabar=lázadó) csoportból állt, Pannóniában tartózkodott, amikor Szvatopluk 894 őszén váratlanul meghalt. A magyar csapatok a Felső-Tisza vidékére vonultak vissza, a kabar kazárok pedig kisebb hadműveletekkel az ország déli és délkeleti "bolgár végeket", a bolgár földvárakat (Csongrádot, Titelt) és a bolgárok kezében levő erdélyi sóbányákat foglalták el. Végső soron a 894-es katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. Mivel a dendrokronológiai vizsgálatok tanúsága szerint 894-895 tele igen kemény és hosszú volt, az Etelközben maradt hét törzs beszállásolta magát Kijev, Rjazany és a többi szláv település házaiba, hogy 895-ben - legvalószínűbben május 10-e körül - tudatosan és szervezetten visszafoglalhassa Attila ősi birodalmát, a Kárpát-medencét.