Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
Hai!
Szerintem az 1301-1308-ig tartó interregnum kapcsán várjuk meg Ördögűzőt, mert ígért a kiskirályok kapcsán egy összefogó áttekintést.
De...
Mivel az Árpád-házi uralkodóink időszakát lezártuk, szerintem most egy néhány napig, értekezzünk lazábban, mint eddig. Fegyelmezetten vittük végig a sort, ám most lehetne ebből az időszakból szemezgetni is....
Hai!
Lenyűgöző. Köszönjük.
Luxemburgi Zsigmond kapcsán nincsenek plusz infóim, de ahogy te is úgy én is bízom Ördögűzőben s hiszem hogy valamivel alátámassza nem kis horderejű állítását.
Én is várom....
A magyar urak 1301-ben, a királyválasztó gyűlésen Vencel cseh és lengyel király fiát, a fiatal Vencelt választották királynak, aki IV. Béla ükunokája volt (Kunigunda nevű nagyanyja révén, aki IV. Béla unokája volt). Állítólag anyai ágon is Árpád-házi leszármazott volt, de ezt a pontos rokonsági fokot nem találtam meg. Uralkodását végig a trónharcok övezték, mert Caroberto is ragaszkodott a magyar koronához.
A pápa egy 1303-as bullájában ki is nyilvánította, hogy a magyar királyi trón nem választás útján, hanem örökösödéssel tölthető be és a jogos örökös Mária nápolyi királyné unokája, Károly Róbert.
1304-ben bajor, német és Károly Róbert-párti magyar csapatok indultak Csehország ellen (amely hadjáratban Wittelsbach Otto is részt vett), a hadjárat azonban nem járt sikerrel. 1305-ben a 16 éves Vencel király lemondott a magyar trónról.
Lemondásakor Vencel a bajor hercegnek, Ottónak adta át a koronát, akit 1305-ben meg is koronáztak (Bajor Ottó), tekintve, hogy ő maga is Árpád-házi leszármazott volt, anyja, Erzsébet ugyanis IV. Béla lánya volt.
Ottó király 1307-ben Erdélybe indult, ahol az erdélyi vajda elfogta a nála lévő Szent Koronával együtt, és ahonnan a király csak több hónap múlva szabadult, majd nyomban hazament Bajorországba, feladva királyi terveit.
Végre megnyílt az út Caroberto előtt, aki V. István dédunokája volt (IV. Bélának tehát ükunokája), akit az 1307-es rákosi országgyűlés királlyá választott, s aki első Anjou uralkodónk lett I. Károly vagy Károly Róbert néven. /1307-1342/
Az ő fia volt I. (Nagy Lajos), aki apja révén szintén egyenesági Árpád-házi leszármazott volt. /1342-1382/
Anjou Nagy Lajost a trónon leánya, I. Mária – első női királyunk – követte (másik lánya, Hedvig Lengyelország királya lett), aki Luxemburg Zsigmond felesége lett, Zsigmond pedig társuralkodó, s itt szakadt meg az egyenesági Árpád-házi öröklés. /1382-1385., majd 1386-1395./
Bár ördögűző szerint Luxemburg Zsigmond ereiben is csörgedezett Árpád-házi vér, ezt én nem kétlem, ismerve tudását, de e tekintetben átengedném a terepet neki.
Köszönöm az invitálást, megpróbálom úgy, hogy ne lőjem le az ezután következő ismertetést, de mégis, már itt kénytelen vagyok érinteni egy csomó királyunkat, akik majd csak később jönnek.
Említésre került III. András, aki 1290-1301. között került a trónra és őt tartjuk számon utolsó Árpád-házi királyunkként.
Őt Velencei Andrásként is emlegették, mivel édesapja – Utószülött István – egy előkelő velencei családba nősült. Ebből a házasságból származott III. András.
Édesapja az idős II. Andrásnak utószülött fia volt, édesanyja német földön szülte meg és már a korabeli pletykák arról szóltak, hogy valójában nem II. Andrástól származik. Mindenesetre IV. Béla soha nem ismerte el testvérének Istvánt.
Amikor trónra lépett, 1290-ben, már bejelentette igényét a magyar trónra a szintén egyenesági Árpád-házi leszármazott Vencel cseh király /későbbi Vencel királyunk apja/, és várományosa volt a trónnak (Anjou) Martell Károly, aki V.István magyar király leányának, Máriának volt a gyermeke / Martell Károly volt Caroberto apja / is.
III. András 1301-ben halt meg, amikorújra többen bejelentették igényüket a magyar trónra: a már említett Vencel cseh király helyett fia (szintén Vencel), természetesen Caroberto, aki Magyarországon is tartózkodott, és Wittelsbach Ottó (Bajor Ottó), Bajorország hercege (későbbi I.Ottó királyunk).
Az említettek valamennyien egyenesági Árpád-házi leszármazottak voltak, de nem férfi-, hanem női ágon, s ezen az alapon is igényelték maguknak a koronát.
(folyt.köv)
Hai!
Olvastam ebbéli esszédet a Hyde-ban....remek volt tetszett..és szerintem igényt tartunk rá itt is.
Ha nem gond, most néhány napig nem haladunk előre...és ebben az időszakban esetleg lehetne erről értekezned, mert van bőven mit kiigazítani ebben a kissé téves információban.
Ha megteszed előre is megköszönöm.
A családok kihalását leginkább mindig az utolsó férfitag halálozási dátumával szokás feltüntetni. Sajnálom, ez a helyzet.
Hai!
Igen....de....
A királyokat értik, kihalásként...ami szintén érdekes.....
Ám több verzió szerint a vérvonal tovább élt évszázadokon át, csak nem feltétlenül uralkodásra jogosult státussal....
Hai!
Nyitott kapukat döngettél....
Tiéd a pálya.
Ehhez nagyszerű anyagaim vannak, úgyhogy holnapig ne is szaladjunk tovább.
Ezek az oligarchák azért a legismertebbek, mert többségük élete végéig szemben állt a királlyal. Olyan is volt azonban, aki támogatott egy trónkövetelőt és birtokait és fegyvereseit rendelkezésére bocsátotta a később győztes Anjou Carobertonak, vagy másnéven Károly Róbertnek. Ilyen hatalmasság volt a délvidéki vármegyék nagyura, Csák nb. Ugrin, aki az északon nagy területeket birtokló Máté rokona volt.
Folyt. köv. holnap.
Az Árpád házi uralkodóink kihalásával, mintegy hét évig amolyan átmeneti időszak következett.....az INTERREGNUM mely időben ugyan volt két idegen uralkodó, de hatalmuk igencsak kevés volt, az ország egyre erősebb uraihoz(kiskirályok) mérten. 1301-1308
Az ismertebb "kiskirályok"....
Csák Máté
Aba Amadé
Borsa Kopasz
Kőszegi Henrik
Kán László
Babonic István
I.SZENT ISTVÁN 1001-1038
I.PÉTER(ORSEOLO) 1038-1041 1044-1046
ABA SÁMUEL 1041-1044
I.ANDRÁS 1046-1060
I.BÉLA 1060-1063
SALAMON 1052-1087
I.GÉZA 1074-1077
I.SZENT LÁSZLÓ 1077-1085
KÖNYVES KÁLMÁN 1095-1116
II. ISTVÁN 1116-1131
II.(VAK) BÉLA 1131-1141
II.GÉZA 1141-1162
III. ISTVÁN 1162-1172
III. BÉLA 1172-1196
IMRE 1196-1204
III. LÁSZLÓ 1204-1205
II. ANDRÁS 1205-1235
IV. BÉLA 1235-1270
V.ISTVÁN 1270-1272
IV. KUN LÁSZLÓ 1272-1290
III. ANDRÁS 1290-1301
AZ ÁRPÁD HÁZ KIHALÁSA.....
III. Endre Árpád-házi származása a mai napig kétségeket ébreszt és feltehetően nem is fognak előkerülni olyan bizonyítékok, amelyek e kétségeket eloszlathatnák. Lehetséges, hogy 1290. julius 10-én Körösszeg mellett nem csak a keleti nomád fejedelmet imitáló IV. László élete ért véget, hanem egyben a nagy múltú dinasztia is kihalt. A történészek túlnyomó része azonban III. Endrét az Árpád-dinasztiából származónak tekinti és a dinasztia fiágának kihalását is III. Endre halálának napjában adja meg.
Az Árpád-ház kihalásával kapcsolatban felmerült egy más természetű kétely is, mely szerint a francia Croy, vagy a Crouy-Channel család az Árpád-ház egyenes ági leszármazottai.
Pontus Heuter 1583-ban írt krónikájában leírt nézet szerint II. Andrásnak és Gertrúdnak legkisebb fia, András Velencében feleségül vette egy gazdag velencei polgár leányát Cumano Sybillát és tőle egy Márk nevű gyermeke született. Márk Franciaországban feleségül vette Katalint, Croy báró leányát és egyetlen örökösét és tőle származik a francia Croy család. Egy másik nézet szerint III. András vette feleségül még Velencében Sybillát és tőle két gyermeke született: Márk lett a Croy család őse és Félix a Crouy-Chanel családé. A felmerült további nézetekkel is részletesen foglalkozik Wertner Mór Az Árpádok családi története című művében.Természetesen nem zárható ki, hogy a dinasztiának voltak olyan fiági leszármazottai, akikről semmilyen forrás nem szól, az Árpád-ház férfi ágának továbbélése ellen szól az a tény azonban, hogy közülük 1301 után sem próbálta senki jogos örökösödési igényét érvényesíteni.
1295 augusztusában meghal Martell Károly salernói herceg. 1296 augusztus–október között III. András második felesége apja, I. Albert herceg támogatásával hadjáratot vezetett a fellázadt Kőszegiek ellen, s végül elfoglalta Kőszeg várát.
1297. október közepén Csák Máté fellázadt III. András ellen.
1298. augusztus 5-én kiadták a pesti országgyűlésen hozott törvényeket, s még ebben az évben III. András szerződést kötött öt báróval, egymás megsegítésére.
1298–1301 között a királyi tanács határozatot hozott a jobbágyparasztok szabad költözési jogáról.
1299-ben III. András egyik szövetségese, Balassa Demeter hadjáratot indított Csák Máté ellen.
1300. augusztus elején megérkezett Spalatoba (napjainkban Split) Károly (Róbert) herceg, Martell Károly fia, akit nagyapja, II. Károly nápolyi király a magyar trón elfoglalására küldött.
1301. január 14-én utód nélkül halt meg III. András magyar király, akit a ferencesek budavári kolostorában temettek el. Ezzel az eseménnyel halt ki férfiágon a nagy múltra visszatekintő Árpád-ház.
1291 nyarán hadjáratot vezetett Ausztriába, hogy rákényszerítse I. Albertet a hatalmában tartott nyugat-magyarországi városok és várak visszaadására. A sikeres hadjáratot a hainburgi béke zárta le.
1291. december 2-án III. András városi kiváltságot adott a pozsonyi hospeseknek. A hospesek eredetileg a XI-XII. században a társadalom felső, vagyonos rétegéhez tartozó előkelő, aki hazáját elhagyva letelepülő vendégként érkezett Magyarországra, hogy a király udvarában katonai és egyéb szolgálataival szerezzen birtokot. A XIII. században vendégnek nevezték már azokat a parasztokat is, akik korábbi urukat kedvezmények érdekében elhagyva más birtokos földjeire települtek. 1292. január 5-én a magyar trónra igényt tartó Mária – V. István leánya – és férje, II. Anjou Károly nápolyi király lázadásra hívták fel a Kőszegieket III. András ellen, hogy Martell Károlyra, Mária fiára ruházhassák át a trónt. 1292. augusztus elején a fellázadt Kőszegiek fogságba ejtették III. Andrást, akit csak hónapok múltán tudtak kiszabadítani hívei.
"Uralkodóink"
III.András király uralkodási ideje 1290-1301
II. András (Endre), magyar király halála után utolsó feleségétől, Estei Beatrixtól született egy fia, akit Istvánnak kereszteltek és később – mivel apja halála után született – Utószülött Istvánnak is neveztek. II. András harmadik felesége a személyét körülvevő ellenséges légkör miatt kénytelen volt Itáliába menekülni, gyermekét pedig menekülés közben, német földön megszülni. A magyar udvari szóbeszéd szerint a gyermek nem az idős II. Endrétől származott, hanem az egyik főúrtól, Apodfia Dénestől, akinek a királynéval tiltott viszonya volt. IV. Béla nem ismerte el testvérének Istvánt, s a hiedelem is azt tartotta, hogy István nem „igazi” Árpád-házi herceg.
Beatrix 1254-ben meghalt. Árván felnőtt fia végül az előkelő, velencei Morosini családba nősült; 1265-ben született fiát Endrének (Andrásnak) keresztelték. A választott név is mutatja, hogy bár Magyarországon kétségbe vonták István „szent királyok nemzetségéből” való származását, Utószülött István fontosnak tartotta azt. Ezt az is mutatja, hogy 1271-ben végrendeletében fiára hagyta a Szlavónia hercege címet, melyet ő is viselt és jogcímül szolgálhatott egy magyarországi országrész birtoklására, illetve a magyar trón öröklésére. A gazdag Morosini családban úgy is nevelték Endrét, mint királyi herceget, aki egyszer majd elnyeri a magyar koronát. Az, hogy Endre neve a magyar trón betöltésében reálisan szóba kerülhetett, nem hercegi neveltetésének, hanem a magyarországi eseményeknek tulajdonítható.
Az országban kialakult anarchia eredményeként a hatalomból éppen kiszorult tartományurak többször kísérleteztek – IV. Kun László ellenében – ellenkirály állításával, de mikor IV. László András nevű öccse 1278-ban meghalt, a figyelem a Velencében élő Endre felé fordult. E figyelem is mutatja, hogy bár Magyarországon az Árpádok hatalma megrendült, mégsem kérdőjelezte meg senki, hogy a királynak ebből a családból kell kikerülnie. Endre IV. László uralkodása alatt kétszer is járt az országban, de mindkétszer távozni kényszerült. Második ittlétekor, 1290 nyarán, Hahót Arnold bihari várúr kiszolgáltatta az ifjú herceget Habsburg Albert osztrák hercegnek, így a fiú utódot hátra nem hagyó Kun László halálakor Bécsben volt házi őrizetben. A magyar politikai élet szinte összes szereplője meglepően gyorsan elnyomta származásával kapcsolatos kételyeit és egységesen kiállt Endre herceg királysága mellett. Az egység azonban eltérő indítékokat takart: a főurak politikai játszmáik eszközét látták a jövendő királyban, míg az egyház és a nemesség a feudális állam regenerálását és valós, vagy vélt jogaik érvényesítését várták az új uralkodótól.
Hai!
1277. RÁKOSI ORSZÁGGYŰLÉS
1277-ben László még csak tizenöt éves volt, pedig az Árpád-ház hagyományai szerint az uralomra képesség feltétele a tizenhatodik, de inkább a tizennyolcadik életév betöltése. A feudális állam működési zavara azonban mozgásba hozta azokat az erőket, amelyeknek érdekében állt a királyi hatalom újbóli megerősödése. Ilyen erőnek számított a politikai életből szinte teljesen kiszorított egyházi vezetés és a politikai életben eddig részt nem vett nemesség. A püspöki kar egy részének – elsősorban Báncsa István kalocsai érsek, Fülöp váci püspök, Ladomér váradi püspök és Timót zágrábi püspök – kezdeményezésére 1277. május végére országos gyűlést hívtak össze a Rákos melletti mezőre, melynek célja az oklevelek szerint a „közjó” helyreállítása és „az országot és az egyházakat ért károk és pusztítások” ügyének megtárgyalása volt. A országgyűlés törvényes korúnak nyilvánította a királyt, és kezébe adta az ország kormányzását, egyben jóváhagyta a Habsburg Rudolffal kötendő szövetségi szerződést. A király esküvel kötelezte magát, hogy az ország „meggyalázói” ellen fegyveres hadfelkelést hirdet. A magyar történelemben addig még nem volt példa arra, hogy a király, a főpapok, a bárók, a nemességet minden megyéből képviselő küldöttek, valamint a kunok vezetői olyan gyűlésre jöjjenek össze, amely értékelte az ország állapotát, jóváhagyást gyakorolt külpolitikai kérdésekben vagy kötelezte a királyt bizonyos tennivalók elvégzésére. Ez az országgyűlés, amely a későbbi rendi országgyűlések előzményének tekinthető, végül nem tudott döntő hatást gyakorolni az eseményekre.Hai!
Az 1273. évi magyar–cseh háborúA magyar belpolitikai viszonyok szükségképpen következményekkel jártak a külpolitikában is. A cseh Premysl dinnasztia történetének legnagyobb uralkodója, II.Ottokár elérkezettnek látta az időt, hogy hatalmát Magyarország irányába is kiterjessze: 1273 áprilisában egy kisebb sereggel elfoglalta Győr várát. A külső veszély egy rövid időre rákényszerítette az urakat a közös fellépésre, a magyar sereg június közepén véres küzdelem árán visszavívta Győrt, július végén Ottokár azonban már teljes haderejét mozgósította. A mintegy kétszeres túlerőben lévő cseh és osztrák csapatok ellen a magyar sereget Kőszegi Henrik vezette. Csatára nem került sor, a magyar csapatok átmeneti sikert értek el morva területen, majd visszavonultak. Ottokár érdemleges ellenállás nélkül foglalhatta el a kulcsfontosságú határszéli várakat és megyéket,Óvárt, Mosont, Győrt és Sopront. A konfliktus érdemleges magyar ellentámadás és békekötés nélkül fejeződött be. A Kőszegi-érdekcsoport a vezetése alatt álló fegyveres erőt arra használta fel, hogy ismét kezébe vegye az országtanácsot.
forrás: wikipédia.hu
Hai!
Sajnálatos módon a képfeltöltő program nem működik.
1288. márciusában IV. László kibékült az esztergomi érsekkel és esküvel kötelezte magát, hogy keresztény módon él majd. 1288. májusában az esztergomi érsek keresztes hadjárat meghirdetését kérte a pápától, az esküszegő IV. László ellen.
1289 nyarán László a fövenyi országos gyűlésen újra kibékült az esztergomi érsekkel.
1289. november 18-án IV. László a tordai vár Aranyos folyó melletti földjeit a székelyeknek adományozta.
1290. július 10-én IV. Kun László magyar királyt a sors szeszélyének következtében azok gyilkolták meg, akiket a legjobban szeretett, azaz néhány kun harcos. Holttestét Csanádon temették el.
1274-ben IV. László szövetségre lépett I. Rudolf német királlyal.
1277. májusában a rákosi országos gyűlés nagykorúvá nyilvánította IV. Lászlót, aki saját kezébe vette az ország kormányzását. 1277. novemberében IV. László városi kiváltságot adott a soproni hospeseknek. A hospes eredetileg a XI-XII. században a társadalom felső, vagyonos rétegéhez tartozó előkelő, aki hazáját elhagyva letelepülő vendégként érkezett Magyarországra, hogy a király udvarában katonai és egyéb szolgálataival szerezzen birtokot. A XIII. században vendégnek nevezték már azokat a parasztokat is, akik korábbi urukat kedvezmények érdekében elhagyva más birtokos földjeire települtek. 1278. augusztus 26-án I. Rudolf és IV. László a morvamezei csatában legyőzték II. Ottokárt, aki életét vesztette a csatatéren (a győzelemben nagy segítséget jelentett a kun könnyűlovasság).
1279 nyarán IV. László városi kiváltságot adott a vasvári hospeseknek. 1279. augusztus 10-én kiadta a kunok helyzetét szabályozó törvényét.
1279 októberében Fülöp pápai legátus kiközösítette IV. László királyt, s az országot interdiktum (egyházi tilalom, kiközösítés) alá vetetette addig, amíg a kunok meg nem keresztelkednek, s át nem térnek a keresztény életmódra. 1280 januárjában IV. László a kunok kezére adta a Fülöp pápai legátust, amire válaszul Finta erdélyi vajda elfogatta a királyt. 1280 márciusában IV. László és Fülöp legátus kibékültek, a király pedig esküt tett a kun törvény végrehajtására.
1280. novemberében IV. László hadjáratot vezetett a fellázadt és az országból távozni készülő kunok ellen.
1281 nyarán IV. László leverte a nádori méltóságát elvesztő Finta lázadását. 1281. október 21-én Fülöp pápai legátus távozik az országból.
1282-ben IV. László a hód-tavi csatában legyőzte a fellázadt kunokat.
1283-ban IV. László sikertelen hadjáratot vezetett a Kőszegiek ellen. 1284. júliusában békét kötött velük.
1285 tavaszán a tatárok támadást intéztek az ország ellen.
"Uralkodóink"
IV.Kun László király uralkodási ideje 1272-1290
Apja V. István magyar király, anyja Erzsébet kun hercegnő volt.
László 1262-ben született Körösszegen. Bár IV. Béla és V. István ifjabb király éppen László születése évében kötött békét Pozsonyban, a két fél ellentéte 1264-ben újra fegyveres konfliktushoz vezetett. Az alig két éves Lászlót és édesanyját saját nagyapja fogatta el Sárospatakon, majd Túróc várába záratta. A belháborút végül 1266. március 23-án a Nyulak szigetén megkötött béke zárta, s László is kiszabadult. A Margit-szigeti béke megkötésével azonban az ország megosztottsága nem szűnt meg; ez felgyorsította nagybirtokok gyarapodásának ütemét, és a királyi tekintély drámai csökkenését. A tatárjárás korában még beszélhetünk királyhoz való hűségről, az 1260-as évekre azonban ezt a hűséget már birtokadományokkal kellett megvásárolni. Ebben a helyzetben szükségszerűen alakult ki egy szűk nagybirtokos réteg, amely a királyéhoz hasonló hatalommal rendelkezett.
László apja önálló külpolitikát folytatott, aminek jegyében Lászlót 1269-ben eljegyezték I. Károly szicíliai király (IX. Lajos francia király öccse) leányával, Izabellával (Magyarországon Erzsébetnek nevezték); a házasságot 1270-ben meg is kötötték. V. István királysága alatt kemény kézzel irányította az országot, de a megindult bomlást már nem tudta megállítani. Rövid uralmának egy példátlan botrány vetett véget, amely egyben egy új politikai korszak nyitányának is tekinthető. A király és udvara ugyanis 1272 nyarán Dalmáciába készült, egy I. Károllyal előkészített találkozóra, de június 24-én Bihácson a szlavón bán, Gutkeled Joachim elrabolta Lászlót és Kapronca várába vitte. A megrendült és a botrányba belerokkant István hadat küldött Kapronca vára ellen, majd visszatért Magyarországra, 1272. augusztus 6-án azonban meghalt.
1272. szeptember 3-án trónra lépett IV. László király.
A főúri csoportok között nagy versengés támadt az országos, udvari és helyi méltóságok betöltéséért. Jól mutatja a kor átmeneti jellegét, hogy bár a főurak célja a királyi hatalomtól való függetlenedés volt, a harc mégis a központi hatalom tisztségeiért folyt. Ekkor még nem volt közömbös, hogy melyik főúri kör járhatott el bármiféle ügyben királyi felhatalmazást élvezve. Végül két, országos politikában is jelentős szerepet játszó csoport alakult ki, egyik élén Kőszegi Henrik és Gutkeled Joachim, a másik élén pedig Csák Máté (a Károly Róbert uralkodása alatti oligarcha nagybátyja) és Csák Péter. Mindkét fél Nyugat-Magyarországon rendelkezett birtokokkal, és mindkét fél ott akarta megalapozni saját területi hatalmát. A következő években e két fél sűrűn váltogatta egymást a kormányzatban, az éppen fennálló erőviszonyoknak megfelelően. A legfőbb cél mindig a tisztségek minél jövedelmezőbb kihasználása lett, aminek eléréséért semmi sem volt drága.