Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ez ismerős, mármint a fizu kérdés: itt annyir "drága" az élet, hogy egy fizuból nagyon nehezen lehet megélni...mi pl. ezért (is) várunk a gyerekvállalással..Pedig azt hittem, hogy 28 évesen már anya leszek...
A férjem olyan mint a tied---
gyerekek: 4 éves és 8 hós. két fiú!
ne meselj a kinti szulesrol Makat! Kivancsi vagyok mi megy Nalatok..
Mennem kell, kesobb benezek, felebredt a tokmag
Szia!
''nekem mielőtt külföldre mentem volna, itthon is szuper életem volt, nem meneküldtem itthonról, sem a családom, sem a munkám, karrierem nem volt reménytelen...''
Ezzel én is így vagyok...nomeg azzal is, hogy úgy érzem, csak a hazalátogatásokkor lélegzem igazán!
A Te párod hová valósi? Mekkorák a gyerekek?
Makat: itt a helyed, remelem meg sok hasznos tapasztalatot tudunk egymassal megosztani
ugy gondolom -ahogy irtam is- hogy lehet az ember boldog ugy is, hogy kevesebb van..
Mondjuk hozzateszem a Paromnak holland viszonylatban nagyon jo a fizuja...En most kezdtem el dolgozni, mert abbol az egy fizubol is gazabbul eltunk, mint M.o.-on valaha eltem..
Kerdem en...johet rosszabb otthon???
Akkor 'örülök' hogy nem csak én éreztem így.
mindig úgy kezdődött a honvágyas időszak, hogy elkezdtem álmodni hazai (mo-i) dolgokkal, emberekkel. Hát azokat a felébredéseket nem kívánom senkinek!
és nem azért nem éreztem jól magam külföldön mert nem beszéltem a nyelvet (nem is egyet), meg mert nem éltünk jól. dolgoztam én is, tehát mégcsak nem is unalomból... én egyszerűen másra vágytam. azóta, hogy hazajöttünk ezerszer kiegyensúlyozottabb vagyok, könnyebb a dolga velem a férjemnek is, nem vagyok elviselhetetlen.
én iylen vagyok!
persze nálunk az a gond, hogy nem tudjuk meddig maradhatunk (a férjem munkája miatt). de én most sem a pénzért mennék el, hanem hogy apuka ne legyen annyit távol. de nagyon nem szeretnék menni!!!
pont az a legfontosabb, amit lejjebb írt valamelyikőtök: szeretném azt az értékrendet átadni a gyerekeimnek, amiben én nőttem fel. és hiába szidják Mo-t sokan, ez egyelőre még egy egészségesebb társadalom, mint sok másik...persze érezhető a romlás sajnos..
és akkor hadd ne menjek bele a kinti egészségügy és oktatásügy-dolgokba, amiről sokaknak fogalma sincs.
Szárad egy réteg festék, így visszakukk.
meisje: na igen. NAPSÜTÉÉÉÉÉS! Hát az hiányzott nekem a legjobban. Most meg, mint egy növény, állandóan megyek a levegőre, ha kisüt a napocska.
Az ovit azért a hely is válogatja, hogy mennyire hamar kell beiratni. Megmondom őszintén, én még nem is jártam utána.
De mivel jó pár évig itthon leszek a második, harmadik?
gyerek előtt és van segítségem, ezért nem érzem most (még) problémának.
És igen, Budapest koszos, büdös, de sehol nincs még egy belőle.
Szóval tényleg egész más gyerek nélkül, mint vele. Én is töltöttem hosszabb-rövidebb időket külhonban gyerek nélkül, hát ég és föld. Most sokkal több a kötöttség, de persze az öröm is.
Bébinyusz: Ausztrália?
Na oda húz vissza évek óta a szívem, mióta kétszer megjártam, de mocskosul messze van. Ha egyszer nem lesznek nagyszülők
, akkor talán megint.
Tűzlány: köszi, hogy bekukkantottál.
Caithleen: Mindig olyan jó olvasni a soraid, bármelyik topikban láttam eddig.
Az különösen megmaradt, mikor leírtad a mostani házatokat a kedves szomszédokkal.
Így is lehet!
Koszi a biztatast. Remelem osszejon majd nekunk is.
Tinikorig biztos nem fogok varni. Mar az itteni szulestol ki vagyok akadva.
ismerem a helyeket, amikrol irtal..
Mi Apeldoornban elunk. Valo igaz ahogy kikerulsz A'dambol semmit nem er az angol-ill. nemettudasod.
Gaz, amit leirtal, en a holland neprol nem sok jot tudok leirni. Sok embert megismertem, de nekem nagyon mesterkelt es sz*rrago nep. Bar az utobbirol csak annyit, hogy nyilvan nem tartananak ott anyagilag, ahol tartanak, mert eleg gazdag orszag ugyebar.
Szia!
Mi is gondolkodunk a hazakoltozesen. 6 eve elek Angliaban, a parom angol es 5 eve vagyunk egyutt. En is a csalad miatt szeretnek elsosorban hazamenni. Egyelore a munkank es a parom csaladja kot minket ide.
Szia,
Majdnem eltaláltad
még egy kicsit "lejebb", abban a nagyon pici országban. Egyébként laktam 2 évig Belgiumban is. Az egyik nagyon jó barátnőm flamand és egy kicsit beszélek, de főleg értek hollandul (a német után nem annyira nehéz, és vettem órákat a barátnőmtől)
Igen, értem a nickedet!
Ti hogyan terveziteka hazköltözést? A párod hogy viszonyul hozzá? Az enyém nagyon lelkes, de nálunk különös véletlen, hogy a munkája is félig-meddig Magyarországhoz köti.
Bölcsi: itt nagyon lélektelen, rideg. De jó, hogy legalább 16 hónapig otthon tudtál maradni!
Sogoromek 15 ev utan koltoztek haza tini gyerekekkel. Anyagilag nagyon jobol kevesbe joba.
Gyerekek kisebb-nagyobb beilleszkedesi nehezsegek utan (tinikkel koltozni sose konnyu) elvegeztek a kozepiskolat, mindketten igen jo egyetemen vannak, szoval igenis meg lehet csinalni.
Persze, hogy emlegetik, ami ott volt jo, meg szidjak, ami otthon nem az... De ugy anblokk nem bantak meg!
Szia Nikkelke,
''elmúlt végre az az érzés, amivel a külföldi évek alatt folyton küzdöttem: egy itthoni feltöltődés vagy egy hazai barát/rokon látogatása után minden okés volt külföldön, de pár héttel később elkezdtem süllyedni a honvágyba! és csak azt várni hogy mikor jöhetek megint.''
annyira ismeros, hogy az mar faj....
es meg egy idezes Toled, amiben ugyanez az eletem..
''nekem mielőtt külföldre mentem volna, itthon is szuper életem volt, nem meneküldtem itthonról, sem a családom, sem a munkám, karrierem nem volt reménytelen...''
es azon vagyok, hogy ezt visszakapjam otthon..
En bevallom, fokent az anyagiak miatt indultunk el a ferjemmel, (akkor meg nem volt az) kulfoldre. Otthon sajna nem engedhettuk volna meg hogy osszekoltozzunk, maximum csak a szuloi hazban.
Ugy fogtuk fel, ha nem jon ossze akkor kirandultunk egyet es szegenyebbek nem leszunk semmikeppen, legalabb tapasztalatot szerezunk. Aztan vegulis bejott, jol elvagyunk itt is, megcsak honvagyra sem panaszkodnek, de az itteni egeszsegugy, oktatasugy rettenetes.
A ferjem sokszor mondja, hogy otthon sajna csak tulorazasbol es zsivanykodasbol tudjuk majd eltartani a leendo csaladunkat, de en remenykedem, hogy boldogan elleszunk a minimum fizetesunkbol es estenkent meg hetvegenkent egyutt lehet a csalad.
Ontsetek egy kis lelket belem, hogy meg lehet ezt csinalni
Ezt ugy erted, hogy az apuka nem menne haza Mo-ra? (Ezt eddig nem fogtam fel...)
Iskolakrol tudnek meselni en is, nagyon megfektetett az elmeny. Ki is vettuk a kisfiut par honap utan, most maganba jar, ez viszont tenyleg olyan, amit szeretnenk... es legfokkep: O IS IMADJA!!!
De azert (szakmabelikent mondom,) otthon is nagy gondban lennek, hova is adjam a gyerekem, ez teny...
Még nem iskolas a gyerekem de gondolom van jó es nem jó iskola itthon is, ahogy külföldön is.
Amerre mi laktunk arra meg sokak szerint a magániskolak jok, az allamiak nem igazan, sem a szinvonal sem a kortarscsoport miatt, a magan az pedig penzkerdes.
Aalsmeerban éltem majd egy évet, kertészmérnök gyakornok voltam :-)
az első 3 hónap életem egyik legszarabb része volt, gondolom neked ismerős, én németül tudtam, de meg sme szólalt volna senki azon a nyelven, ahol gyakornokoskodtam...
első tapasztalat:buszút, és a kisváros megtalálása után kb 3 órát késett, aki jött értem felszedni a buszállomáson , és hazaérve még egy pohár vízre sem hívott be a családanya (ja ez egy családi kertészet volt, 2 gyakornokkal, meg egy plusz emberrel), ami nekem sokkoló volt, itthon biztos nem így lett volna
aztán elég gyorsna megtanultam hollandul, átkerültem egy jóval anygobb és vonzóbb, és értelmileg is normálisabb társaságba, ott sokkal jobb volt -a arra szívesen emlékszem vissza
ezek után aztán voltam még kint 2x, pár hónapokra, próbálkoztam, Amsterdamban, meg egy egy kis kitérő Almere Hout-ban - hát nagyon vegyes élméyneim voltak, és kijózanítóak
ettől függetlenül, ah úgy adódna, élnék ott megint egy kicsit, de örökre nem
ti merre?
szia Coccinelle,
ezek szerint Te Belgium francia ajku videkerol irsz, ugye?
Gondolom erted a nick-em is
Ez a hontalansag azota van, miota ilyen mertekben hompolyognek kifele az emberek sajat hazaikbol...nekem is fura es nem is tudom megszokni.
Ismeros ez a ''hulyenek nezes''
csak az a helyzet ezzel, hogy ahogy en eszreveszem mindig azok mondjak, akik sosem eltek at, amit mi, akik hatarozatlan idore elszakadtunk otthonainktol.
A szulesi szabadsag pedig egyszeruen undoritoooo!! Vagyis, ami itt megy. Ezt sosem fogom megerteni. A kisfiam most, 16 hosan ment bolcsibe, mert NEM voltam hajlando csak ugy lepasszolni ot. Nem ezert szultem es igenis, ha tehetnem, csak 2 eves kortol irattam volna be. Ahova jar bolicsibe, sok anyukat latok, akik viszik magukkal a 3 hos babaikat.
Erre is van magyarazatuk...Kell a melo, mert kell a penz...es latom azt is, hogy aki szegenyebb, az bizony otthon van a gyerkocokkel..es milyen igaza van!!
sziasztok!
csatlakozom én is a 'hazaköltöztünk és nem bántuk' meg táborhoz.
3 éve jöttünk haza, külföldi férjjel. Egyetlen percig sem bántuk meg. Én már feladtam többször, hogy elmagyarázzam sokaknak, hogy miért érték itthon élni! szerencsére a szeretteim és a barátaim egyetlen pillanatig sem kérdőjelezték meg a döntésünket (ismervén főleg engem). a gyerekeimnek sokkal jobb itt! egyelőre. aztán majd ha akarnak, mennek ők is.
elmúlt végre az az érzés, amivel a külföldi évek alatt folyton küzdöttem: egy itthoni feltöltődés vagy egy hazai barát/rokon látogatása után minden okés volt külföldön, de pár héttel később elkezdtem süllyedni a honvágyba! és csak azt várni hogy mikor jöhetek megint.
nekem mielőtt külföldre mentem volna, itthon is szuper életem volt, nem meneküldtem itthonról, sem a családom, sem a munkám, karrierem nem volt reménytelen...szerintem sokan azért akarnak elmenni innen, mert valami/valaki elől menekülnek, persze azt is belátom, hogy sokaknak az anyagiak miatt KELL menniük...
ez viszont szomorú!