Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rákszűrés eredménye: P3

Perla.
Létrehozva: 2003. december 12. 12:00
Sziasztok! Sajna ez lett az első rákszűrésem eredménye. Most megismételték, annak kb. 8 nap múlva lesz meg az eredménye. Ha van itt valaki aki járt már hasonló "cipőben", kérlek írj, hogy mégis mire számíthatok, ha újra ez lesz az eredmény. Köszi
  1. Torolt_felhasznalo_225056
    Torolt_felhasznalo_225056
    2004. október 1. 13:0351.
    Én is végigjártam ezt a megpróbáltatást 5 évvel ezelőtt. P3, majd 1 hónap múlva P4. Azonnali méhszájplasztika, majd 6 nap várakozás a kórházban a szövettanra. Közben görcs, vérzés, láz.
    A műtét utáni eredmény: 13 hetes terhes voltam /a P3 előtt azért mentem orvoshoz, mert változott a mensesem/. A műtéttel a terhesség megszakadt, egy hétig vetéltem. A terhesség előrehaladtával a P értéke is válktozhat!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. október 1. 12:4950.
    Még valami: az orvossal mindenképpen beszélj. neki kell eldönteni, hogy kezel e vagy sem és nem az asszisztensnőnek. (még akkor sem, ha több ezer éve ott dolgozik és van tapasztalata)
    előzmény:
    mütyike (48)
     
  3. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. október 1. 12:4849.
    Pedig, mindenképpen érdemes kivárni legalább a 6 hetet a következő citológia levételéig. Az ok egyszerű, ha valamilyen gyulladáscsökkentő gyógyszert kapsz, van egy bizonyos időintervallum, ami alatt a gyógyszer hatóanyaga a szükséges helyekre eljut. Ilyen például a külső méhszáj és a nyakcsatotna hámja. Ez idő letelte után lehet remélni, hogy az erednény P2 legyen. Addig nem sok esély van rá. Próbálj megnyugodni. Ez az eredmény nem jelenti a világ végét. Sok 100 nő van hasonló helyzetben, másrészt a P3-as cítológiának egyezer oka lehet, amit ha kiderítenek lehet kezelni. Szóval, nyugalom és türelem!
    előzmény:
    mütyike (45)
     
  4. 2004. október 1. 11:4448.
    Perla és PPP! köszi a válaszokat. nem kaptam rá semmit, mert csak az asszisztensre csörögtem rá tegnap du. A dokival még nem beszéltem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. ppp
    ppp
    2004. október 1. 10:0447.
    Nyugodtan várjál, mert ha hamarabb elmész, akkor valószínűleg megint P3 lesz, és akkor csak még jobban fogsz izgulni. A P3 kb azt jelenti, hogy "nem találtunk rosszindulatú sejtet, de valami zavarta a vizsgálatot (pl egy enyhe gyulladás) és emiatt inkább megnéznénk három hónap múlva, ha a gyulladás biztosan megnyugodott. "
    előzmény:
    mütyike (45)
     
  6. 2004. október 1. 06:5046.
    Szia!
    Nos, írok róla többet ha gondolod, de kaptál valami gyógyszert, vagy bármit a P3 citológia miatt? Ez fontos, mert legalábbis én úgy tudom, hogy először megpróbálják kezelni, és azután kell egy ismétlés. De nekem ez a része kimaradt, de vannak itt a topikban olyanok azt hiszem, akik jobban meg tudják mondani, hogy mit tesznek P3-nál.
    Írjál nekik is. Szia P.
    előzmény:
    mütyike (45)
     
  7. 2004. szeptember 30. 18:1245.
    Szia! Tudnál írni bővebben (akár priviben is)? Nekem ma lett meg az eredmény: P3. 3 hónap múlva kell ismételne vagy lehet korábban is. Az asszisztens 3 hónapot mondott, de nem akarok addig várni.
    előzmény:
    Perla. (44)
     
  8. 2004. szeptember 12. 14:1444.
    Szia!
    Amikor indítottam a topikot 2003-ban, én sem sejtettem, hogy mi fog még rám várni. P3-as citológiát mindenki vegye komolyan!!!!! Aggódásra mindig van ok. P3-nál igenis ismétlést kell kérni.
    Nem akarok senkit riogatni, de az én történetem végülis jól végződött, bár senkinek nem kívánom mindazt amin keresztül kellett mennem.
    Szia P.
    előzmény:
    mona.hu (40)
     
  9. 2004. szeptember 12. 13:0343.
    Szia! Most olvastam, hogy neked is volt conisatiod es küreted is. Megkerdezhetnem, hogy milyen volt a szülesed ezek utan? Mert a testverem is attesett ezen a müteten es fel, hogy nehez szülese lesz. Köszönöm elöre is a valaszt. Szia.
    előzmény:
    tkmarika (4)
     
  10. Torolt_felhasznalo_570036
    Torolt_felhasznalo_570036
    2004. szeptember 11. 21:1942.
    Ne aggódj!
    Nekem is volt P3, szedtem gyógyszert, -egy kis gyulladás volt-Azóta P1.
    Ennek 4 éve:)
    előzmény:
    Perla. (1)
     
  11. 2004. szeptember 11. 09:2541.
    Mire alapozod ezeket a zagyvaságokat? A mellrák néhány évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag 100%-ban halálos volt. Ma időben felfedezve az esetek nagyobb részében gyógyítható. És tudok olyanokat, akik azért haltak meg, mert nem vetették alá magukat a műtétnek, hanem valamilyen csodában bíztak, mint amiket Te is ígérsz.
    előzmény:
    pipacsbács (39)
     
  12. Torolt_felhasznalo_918181
    Torolt_felhasznalo_918181
    2004. szeptember 11. 09:1240.
    Sziasztok!
    Nekem is volt P3-as eredményem. Nagyon megijedtem. . . . aztán visszamentem a dokihoz, vmi kisebb fertőzés miatt lett ez az eredmény, kaptam egy szem tablettát, aztán két hónap múlva újra rákszűrés és már P2 lett. :) Szerintem senki ne túráztassa magát, amíg nem muszáj. Fel a fejjel, abból kell kiindulni, hogy nincs semmi bajod!
    mona. hu
    előzmény:
    Perla. (37)
     
  13. 2004. szeptember 11. 04:4939.
    Miből lesz a (mell-)rák?
    Immunrendszeri gyengeség, környezeti ártalmak (levegőszennyeződés, dohányfüst, kevés szellőztetés a lakásban, munkahelyen, fénymásoló-gép a munkahelyen, mosogató- és mosógép a lakásban, gyakori vegyszerhasználat a háztartásban, mosószerek, hajfestés, make up, túl gyakori lemosása a bőr védőrétegének, rossz minőségű ivóvíz, lárma, stressz, stb. ), édesítőszerek, sok cukor fogyasztása, koffein, kóla, úgy nevezett „lite” vagy diétás termékek fogyasztása, margarin, gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, nyugtatók, alkohol, kávé, rendszeres antibiotikum-kúrák, kötőszöveti gyengeség, rossz minőségű táplálék (minőségi alultápláltság), rendszeres fogyókúrák, folyadékhiány, vitaminhiány (leginkább antioxidánsok), aminosav-hiány (lizin, prolin), mozgáshiány, szűk ruhák, (pl. melltartó, nadrág), nyirokrendszeri zavarok, izzadást gátló dezodorok (nem tudnak a hónalj alatt lévő nyirokszövetek kilélegezni, méregteleníteni). Ja!!! Valamit majdnem kifelejtettem a felsorolásból! Talán azért, mert ez számomra annyira természetes. A kiegyensúlyozott lelki-, testi és nemiéletet!!!
    És ha már kialakult, a „betegségipar” mindent megsemmisít, hogy a szervezetnek nehogy esélye legyen a gyógyulásra. Amputálnak, eltávolítják az immunrendszer részeit (nyirokmirigyek), besugároznak, kemoterápiáznak.
    A jó hír az, hogy a szervezet saját magát képes meggyógyítani, regenerálni önmagát, ha mindezek a rizikófaktorok lecsökkennek és a táplálékkal és táplálék-kiegészítőkkel beviszik a szükséges anyagokat, hogy a kötőszöveti szintézis újra helyreálljon, és a szervezet méregteleníthessen.
    Társadalmunkat a vegyi-, a gyógyszer-, az élelmiszer-, az energia, az acél- és autó- ipar manipulálja. És mindezt a „pénzipar” finanszírozza és „haszonélvezi”.
    Ha a halálozás nem lenne ilyen magas, összeomlanának a tőzsdék, tönkremennének a világhatalmak, összeomlana a nyugdíjrendszer.
    Mi magunk tudjuk a magunk portáján, kicsiben megváltoztatni a világunkat. A világot.
    Aki többet, részletesen szeretne tudni kérdezzen, privát.
    Sokakat foglalkoztató részleteket majd közzéteszem.
    „Pipacsbácsi”
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_339203
    Torolt_felhasznalo_339203
    2003. december 13. 13:1238.
    Leginkább barátnôk és ismerôsök javasolják a nôgyógyászt, szempontok - szerinem - kedvesség, hozzáértés, ár, megközelíthetôség.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598072 (33)
     
  15. 2003. december 12. 14:2837.
    Ok. megkaptam, csak elég lassan.
    előzmény:
    szisz1 (36)
     
  16. Torolt_felhasznalo_873468
    Torolt_felhasznalo_873468
    2003. december 12. 14:2236.
    Perla!
    Írtam privit!
    előzmény:
    Perla. (34)
     
  17. 2003. december 12. 14:1635.
    Na, csak kibújt a szög a zsákból )))
    előzmény:
    AlinKat (32)
     
  18. 2003. december 12. 14:1134.
    A lakóhelyed szerint, tartozol valamelyik kórházhoz. Én ismerettség útján mentem abba a kórházba, ahol most voltam, nekem a lakóhelyem szerinti nem szimpi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598072 (33)
     
  19. 2003. december 12. 14:1033.
    Sziasztok!
    Tudom nem éppen idevágó dolog, de tudtok segíteni abban hogy mi alapján választhatok nőgyógyászt?Lakóhely, születés, anyai orvos. . . Nem vagyok nagyon otthon a dologban
    Segítséget köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2003. december 12. 14:0832.
    HÁt mivel a mivel babát szeretnénk, és rajta vagyunk a témán már pár hónapja, így elmondhatom, hogy egészséges nemi életet élek!! Így szűz sem igen lehetek!
    Na jó, márciusban volt conisatióm, én némi köze lehet hozzá!!! (egyébként nekem P2 volt, akkor)
    előzmény:
    Kinny (31)
     
  21. 2003. december 12. 13:5731.
    Akkor most vagy nem élsz egészséges nemi életet, vagy nagyon szerencsés vagy )))) vagy szűz, de ezt csak te tudod )))
    előzmény:
    AlinKat (29)
     
  22. 2003. december 12. 13:5630.
    Igen ezt én is így tudom, egyébként én vidéki kórházhoz tartozom, és abban nem volt túl nagy bizalmam. Több anyukáról tudok, aki már 2 gyereket szült, és mégis P1-es eredményt hoztak ki neki. Én ebben nem hiszek.
    előzmény:
    bunnny (26)
     
  23. 2003. december 12. 13:5429.
    Akkor én ezek szerint még szűz vagyok???
    Mert 1 hónapja P1-es eredményem lett!!!!
    előzmény:
    bunnny (26)
     
  24. Torolt_felhasznalo_862711
    Torolt_felhasznalo_862711
    2003. december 12. 13:4928.
    szia naildi!

    nekem tavaly volt egy komoly betegségem. lehet hogy emiatt alakult ki? mert az tuti, hogy az immunrendszerem azóta sem a régi.
    előzmény:
    naildi (23)
     
  25. 2003. december 12. 13:4827.
    Szia:)) Megírod priviben, hogy melyik dokihoz jársz? Én a Szabolcsban szültem 98-ban, hátha ismerem a dokit:))
    előzmény:
    Perla. (24)
     

Címlap

top