Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2009. júniusban baby

Torolt_felhasznalo_966379
Torolt_felhasznalo_966379
Létrehozva: 2008. szeptember 18. 15:55
Most még én is csak reménykedek, hogy a hónap végén két csík lesz a tesztemen, de a rám jellemző optimizmussal elindítom ezt a topicot. Csatlakozzatok bátran!
  1. Torolt_felhasznalo_842365
    Torolt_felhasznalo_842365
    2009. február 12. 15:575601.

    Sziasztok,

     

     

    már jó régen nem voltam fent a fórumon, de nem feledkeztem meg rólatok.

    Szopipárnám nekem is volt a lányomnál, de én csak terhesség alatt tudtam kihasználni, nagyon jó vele nagypocakkal aludni most nincsen és hiányolom is.  Voltunk Uh-n és valószínűleg kisfiúnk lesz, de még nem biztos.  Szereztünk bölcsöt, helytakarékos és praktikus is, remélem tényleg beválik. Babakocsit vettünk éppen tegnap, meg kisbútort is neki. Légzésfigyelőt meg kaptunk a családból szerencsére, bár én eddig még nem használtam ilyet soha.

     

     

     

     

    22+1

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. február 12. 15:465600.

    Sziasztok!

     

    Ebi:Mi ma kezdtük a 25. hetünket!Én máj.29.-ére vagyok kiírva!De jó!Akkor lehet,hogy egyszerre lesznek meg a babák?!

     

    Jó kis téma ez a szopi párna!Már megnéztem az oldalt ahol lehet rendelni!Azt hiszem még most megrendelem!Csak jókat írtatok róla!Köszi a tanácsokat!

     

    előzmény:
    ebi85 (5559)
    2009-02-11  21:04
  3. 2009. február 12. 15:365599.

    szziasztok kismamik!

     

    végre ittvagyok, mindent visszaolvastam,de mivel nem tudtam jegyzetelni csak néhány dolog ami még eszemben van...

     

    még mindig itt vagyunk gyulán nyaraldában, szuper minden talán szombaton megyünk haza!

     

    képzeljétek Babácskánk egggyre aktívabb a pociban!olyan jó érzés! annyit mocorog!

    Angel37, mi ma vagyunk 20+2, úgyh. én júni.29-re vagyok kiírva...

     

    nagyon jó témákat dobtatok fel, otthonról majd jobban áttanulmányozom a topicot, és írok még! most mennem kell,mert férjecske türelmetlen kezd lenni... puszi mindenkinek!

     

    ja,majd én ishozok képet mostmár..

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. február 12. 14:505598.

    Sziasztok!

     

    szopipárnánk nekünk nem volt most sem tervezem, nálunk a fekve szoptatás jött be, ez így nagyon kényelmes volt nekem is úgyhogy szerintem most is ez lesz... na meg törökülésben a kanapén, de ahhoz megint nem kell, úgyhogy most sem tervezem.

     

    én még tök kényelmesen tudok oldalt aludni (már ha a nagyfiam hagy) mondjuk ha balra fordulok akkor mindig megrugdos a picifiam, de már megbeszéltem vele, hogy azért hagyjon néha azon az odalon is aludni és úgy tűnik hallgat rám :o))

     

    nekünk légzésfigyelő sem volt, és végül is felesleges lett volna mert ugyi egy ágyba szorultunk... most sem tervezem... persze egy csomószor aludtam úgy, hogy a kezem a baba hátán, hogy lélegzik-e :o))

     

    az én kisfiam és nézték kislánynak pedig a legtöbb cucca kék (ilyeneket örököltünk) amúgy én nem lövetném be a kislányomnak a fülét sem... nekem sem volt tizenévesen döntöttem úgy, hogy szeretném és addig nagyon örültem, hogy nekem nincs mint az összes osztálytársamnak... de asszem ez ízlés dolga ha nem akarja úgysem hordja majd...

     

    amúgy babarucikat én is teszveszen meg vaterán szoktam venni, ha kell valami mondjuk a nagyját örököltük... amúgy meg a tescoban mikor le vannak árazva éppen a cherokee rucik nekünk nagyon bejöttek, mármint a bodyk azok 3 vagy 7 van összecsomagolva és jó minőségű tartja a formáját és bírja a mosást, szóval szerintem azt érdemes figyelni mikor van leárazva mert 1100 volt tavaly tavasszal mikor vettem 7 body, szerintem az igen jó ár... meg a Corában lehet kifogni nagy leárazáskor jó rucikat igaz ezek tök nonamek és jól meg kell nézni mert a legtöbb gagyi anyagból van, de pár nacit meg pulcsit sikerült ott is venni nagyon olcsón... a márkás ruhák ujjonan szerintem röhejesen drágák és tényleg érthetetlen hogy tőlünk nyugatabbra miért olcsóbb ugyanez???

     

    ja a fiamnak ortopéd orvos írt fel cipőt (járunk tornázni és ott leszervezték, hogy kijött az ortopéd orvos minden gyerkőcöt megnézett és most jött az ortopéd technikus méretet venni) szóval a lényeg, hogy lehetett választani fazont, színt mindent és ingyen megcsinálják... 9 havonta lehet iratni a gyereknek amúgy nincs semmi gáz a lábával azt mondta a doki, hogy egy leheletnyivel a bal lábán a sarokcsont feljebb vagy lejebb van mint kéne ez szinte mindegy de így kap egy jó minőségű lábára készített bőr cipőt ingyen!!! tök ledöbbentem, ilyen is van...

    én zárt cipőt kértem mert nyáron csak akkor húzunk szandit ha megyünk valahova (gondolom ez idén nyáron kicsit ritkább lesz) úgyhogy nagyon kevés az az idő amit hordaná úgyhogy lesz egy őszi cipője - vannak még csodák

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. február 12. 14:485597.
    http://www.premaxx.com/en/products/tender-me/general_informa tion.aspx
    előzmény:
    csinicsani (5595)
    2009-02-12  14:21
  6. 2009. február 12. 14:375596.

    Sziasztok!

     

    Fülbevaló téren teljes mértékben egyetértek Csinicsanival. A lányomnak joga van saját magától eldöntenie, hogy szeretne-e fülbevalót vagy sem.

     

    Mi is le fogjuk vetetni a köldökzsinórvért.

    előzmény:
    csinicsani (5594)
    2009-02-12  14:17
  7. 2009. február 12. 14:215595.

    Ami a ruhákat illeti, nem nagyon lesz rozsaszin a babám , mert bátyus ruháit fogja örökölni amik nem igazán kékek , inkább vegyes szinű ruháink vannak (sárga, krém, zöld , fehér ,narancssárga..)persze ismerem annyira magam h tudjam ugysem fogom tudni megállni hogy ne vásároljak ezt azt a leányzónak

     

    Már nem tudom hol de valahol a neten láttam ilyen kényszerzubbonyos pokrocot...utánanézek.

    előzmény:
    csinicsani (5594)
    2009-02-12  14:17
  8. 2009. február 12. 14:175594.

    Sziasztok,

     

    fülbevaló téma , én nem fogok tenni neki , mert 1.ugy gondolom döntse el majd ő mikor akkora lesz (nekem volt és soha nem szerettem ,igy már kb 10 éve nem hordok fülbevalót) 2.általában ahogy már valaki irta kb 2 hétig levezik, gyulladt a lyuk helye és ez nem hiányzik nekem...szóval mindenki másképp csinálja

     

    Légzésfigyelő fiamnak nem volt , de most veszek , mert akkor a szobáink rögtön egymás mellett voltak és többször bekkukintottam hozzá éjjelente, most pedig amikor majd a picurka leány beköltözik a saját szobájába nem lesz olyen közel a két szoba, plusz a délutáni alvásoknál sem fogom tudni ugy figyelgetni mint anno a fiamat , mert hiszen itt lesz nekem bátyus is akivel kell törődni

     

    Kérdés : őssejt levételt fogtok csináltatni ? Mi ugy döntöttünk h megéri és megcsináljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. február 12. 12:555593.

    Sziasztok!

     

    Ebi85: sokat nem aludt a szopipárnán Márk, inkább  csak fél-1 órákat napközben. Én azért szerettem rátenni, mert az volt az egyik parám, ha háton fekszik és bukik, megfulladhat tőle, ezért éjjel is hason altattam

     

    Márkás babaruhát én is csak vaterán, turiban és bababörzén veszek, egy pár hónapos gyerek még nem használja el a cuccait, viszont amennyiért pl. a Next boltban kerülnek a ruhák, na annyit szerintem nem ér.

     

    A kényszerzubbonyos pólya szerintem sem hülyeség, mondjuk én takaróba próbáltam Márkot anno csavarni és nem bírta, szóval gyerekfüggő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. február 12. 12:085592.

    Sziasztok!

     

    Találtam egy nagyon szimpatikus légzésfigyelőt, ami akkora, mint egy cumi, a baba pelusára, ruhájára csiptethető, igy akárhol használható. Kicsit drága (27900 Ft), de szerintem megéri. Nézzétek meg: http://www.impakt.hu/respisense/hasz.html

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. február 12. 11:125591.
    Én is erre a tanfolyamra szeretnék majd menni, csak nehezen találunk két egmást követő szombatot, amikor mindketten ráérünk Apával
    előzmény:
    ebi85 (5575)
    2009-02-11  22:33
  12. 2009. február 12. 10:565590.

    Szia Ebi!

     

    Akartam is irni, csak közben elfelejtettem, hogy nekem nagyon bejött a torna. Ma is megyek  A csajszi jól megdolgoztatta a lábamat, karomat és tök jó humora is van, úgyhogy jól szórakoztam.

     

    A szopipárnán szerintem csak néha alszik a gyerek, nem állandóan. Akkor jó neki főleg, ha hasfájós, mert akkor hassal nagyon jól, biztonságosan rá lehet fektetni.

    Persze, ezt csak hallottam, nem tapasztalatból beszélek, úgyhogy lehet, hogy nem igy van.

    előzmény:
    ebi85 (5559)
    2009-02-11  21:04
  13. 2009. február 12. 10:335589.

    Szép napot Kismamák

     

    Hoztam egy kis -t és -t is  

    Csincsani: Nagyon édes a bébid, tényleg hihetetlen hosszú lába van

    Dudukly: Húha most nem nyugtattál meg a méhszájra lógó méhlepénnyel… remélem nálunk sem lesz végül gond.

    Én is szeretnék szopipárnát, és légzésfigyelőt is mindenképpen. Csak azt nem tudom, hogy nálunk a környéken van-e elsősegély tanfolyam.

    Képzeljétek nálunk ma is süt a nap de sajnos a szél is fúj...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. február 12. 09:515588.

    ghandi!

    Tesóm gyerkőceinek rengeteg GAP ruhájuk van. És kici pénzért olcón veszi őket a Vaterán, Tesz-veszen!

    előzmény:
    ghandi (5571)
    2009-02-11  22:22
  15. Torolt_felhasznalo_150898
    Torolt_felhasznalo_150898
    2009. február 12. 08:125587.

    vagy rendelni esetleg? Nekem is nagyon tetszik, s 10 dollár nagyon jó ár érte.

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_150898 (5586)
    2009-02-12  08:10
  16. Torolt_felhasznalo_150898
    Torolt_felhasznalo_150898
    2009. február 12. 08:105586.

    Sziasztok!

     

    Tiffin - hol lehet ilyen kényszerzubbonyt venni ?

    előzmény:
    -Tiffin- (5572)
    2009-02-11  22:31
  17. 2009. február 11. 23:475585.

    Köszi!

    A kis pléddel probálkoztam már sokszor de sosem sikerült!

    A korházban igy bugyolálják be öket de hiába kértem a csecsemöst hogy mutassa meg akkor se ment valami rafinériát használnak ami csak rutinnal müködik.

    előzmény:
    -Tiffin- (5584)
    2009-02-11  23:41
  18. 2009. február 11. 23:415584.

    Nem veszes, es amugy jokat hallottam rola, mar aki kiprobalta! Volt, akinek a babaja csak ebben nyugodott meg, meg aztan a kis kezevel sem karmolta ossze magat. Allitolag az anyameh szorossagat juttatja eszukbe.

     

    Szoval csaloka ez a kenyszerzubbonyos kinezet...

     

    Kineztem neked egy weblaprol, "swaddler" a neve es 10 dollarba kerul, azaz kabe 2000 Ft-ba. Van kek, rozsaszin, sarga es feher.

     

    De ha tul draga lenne, akkor szerintem egy vekony takarobol is meg lehet oldani nemi hajtogatassal.

     

    Na cupp mindenkinek, en is megyek lassan!

    előzmény:
    marcsi0211 (5582)
    2009-02-11  23:25
  19. 2009. február 11. 23:275583.
    Szoval ilyen a babakocsink most még de változtatni fogunk tesokocsira!
    előzmény:
    marcsi0211 (5582)
    2009-02-11  23:25
  20. 2009. február 11. 23:255582.

    Sziasztok Lányok!

     

    Szép estét mindenkinek!

     

    Tiffin: Nagyon jó az a kényszerzubbony a babának nálatok kinnt az mennyiért szerezhetö be? Mert ha nem olyan vészes a barátnöm sogornöjét megkérjük hogy küldjön egyet.

     

    Dudukly: Hát a Sote I mi is igy jártunk de mi már csak mosolyogtunk a sogor/rokon/koma a padon kismama áll velük szemben és látszik hogy szive szerint ülne a fenekén.

     

    Babakocsi: Van egy zöld noname nyári kocsink és van egy osztrák Hoco Spacer szintén zöld és egy kis sárgával olyan mint a képen csak más szinben amit nagyon olcson vettem kéz alol az egyik aukcios portálon. 

    Gyerekruha: Hát a fiúrucikat vennem kellett mert nagyon sok fiú nincs a környezetünkben de a kislány rucikat a barátnömtöl örököltük a legtöbbet és persze szinte mindegyik rozsaszin pedig nem szeretem azt szint valamiért,de a lánykámnak jól áll.

    Amit nagyon szeretek az azok a jó kis GAP és miegyéb cuccok amiket ö is kintröl hozott/kapott egyszerüen elnyuzhatatlanok de itthon tényleg drágák de hogy miért?

    Cipöt és olcsobb márkás szabadidöt viszont tudunk Bp.-n venni mert találtunk egy jó kis üzletet a Borároson ahol a gyerekcipök 50-70% olcsobbak igaz kifutott és a boltokbol a  gyártohoz visszaszálitott modellek de az már lényegtelen.

     

    Szépek a babák mindenkinek!

     

    Hátra lévö idö a szülésig 115 nap!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    -Tiffin- (5579)
    2009-02-11  22:50
  21. 2009. február 11. 23:235581.
    Anyukám 2 évig kint volt Floridában, és mindig mesélte milyen jó cuccokat vesz fillérekért. Mikor hazajött hozott is nekem egy csomót!  De akkor még csak az esküvőre készültünk, és babonából nem engedtem hogy már akkor hozzon nekem babacuccokat, mert féltem akkor sosem lesz babánk. Most meg már nem kint él. De legalább így ő itt van nekünk! :) Nagyikát csinálunk belőle :)
    előzmény:
    -Tiffin- (5577)
    2009-02-11  22:38
  22. 2009. február 11. 22:535580.

    Hát sajnálom, de én nem bírok tovább maradni  

    Éjjel 11-ig vagyok hiteleítve, utána bealszom 

    Jók legyetek és szép álmokat/szép napot (ki, melyik kontinensen van

    Pussz 

    előzmény:
    -Tiffin- (5579)
    2009-02-11  22:50
  23. 2009. február 11. 22:505579.

    Ja, babanak en is a kis kovest gondoltam!

     

    Amugy jo, hogy vagytok egyparan ejjeli baglyok itt, mert en a reggeli korbol mindig kimaradok, itt akkor alvasido van meg.

    előzmény:
    ebi85 (5576)
    2009-02-11  22:35
  24. 2009. február 11. 22:435578.

    Nahat, hallatlan! Mar a fulbevalo sem garancia?

     

    Amugy felre ne erts, nekunk is lesz rozsaszin cucc majd egy-ketto, de inkabb elszortan, nem 80%-ban.

    előzmény:
    gnokki (5574)
    2009-02-11  22:33
  25. 2009. február 11. 22:385577.

    Persze, ertem en mire gondolsz, de valoban negyedannyibol megvan itt a kelengye igy elso babanak is.

    Nezegetem neha a teszveszt, es elkepedek, hogy otthon el lehet adni az "enyhen foltos" hasznalt bodikat is fejenkent 100 Ft-ert.

     

    A Hilfigert, Laurent itt tenyleg olcson megkapod, nekem is van egy TH flipflop-papucsom, kemeny 2000 Ft volt atszamitva.

    előzmény:
    ghandi (5571)
    2009-02-11  22:22
  26. 2009. február 11. 22:355576.
    Én a lógós fülbevalókat imádom!!! A kis köveset a babának írtam.. a babának csak kicsi kövest tennék 
    előzmény:
    -Tiffin- (5570)
    2009-02-11  22:19
  27. 2009. február 11. 22:335575.

    A 14 kerületben benne van az újraélesztés és a lélegeztetés is

    http://www.bbgo.hu/portal/index.php/foglalkozasok/60  

     

    Tiffin! Durva ez a kényszerzubbonyos pólya  

    előzmény:
    ghandi (5569)
    2009-02-11  22:16
  28. 2009. február 11. 22:335574.

    Mi Boginak 6 hónapos korában furattuk ki a fülét. Nem lövettük mert attól nagyon megijedhetnek. Egy picike szivecskét vett neki az anyukám de nekem nem nagyon tetszik, majd pár év múlva lecserélem.  Elvileg már a kórházban is meg lehet kérni a csecsemősőket de nem mindenki szereti megcsinálni. Azt olvastam valahol, hogy az első 6 hónapban célszerű berakatni amíg nem tud tudatosan a füléhez kapni, mert ugye min. 2 hétig folyni fog belőle a genny. Utána csak akkor amikor már meg tudod beszélni vele, hogy ne nyuljon hozzá.

    A mi doki nénink nem szívesen furta ki mert szerinte a gyerek döntse el, hogy szeretne-e fülit vagy sem.

    És végül, egy népi mendemonda szerint az arany fülbevaló javít a látáson. Hiszi vagy nem hiszi mindenki maga döntse el.

     

    Amikor Bogi 4 hónapos volt elmentünk az Ázsia centerbe vásárolgatni karácsonyra és megállt a kocsi mellett egy nő. Ott ájuldozott, hogy milyen szép kisfiú. Na persze, biztosan megzavarta őt a kék babakocsi de full rózsaszínben volt éppen, még a takarója is rózsaszín volt.

    Múlt héten pedig a Cora-ban kisfiúzta le egy anyuka a Bogit mert kék farmerben és kék pulcsiban volt, pedig ott a füli. Én is úgy gondolom, hogy nem kell mindig rózsaszínbe járatni csak az a baj, hogy nagyon ritkán találok más színt ami még tetszene is.

    előzmény:
    -Tiffin- (5565)
    2009-02-11  22:00
  29. 2009. február 11. 22:315573.

    Mi 30ért vettük akciósan (36helyett) légzésfigyelő+bébiőr. Azért vettük meg most,mert azt figyeltem, hogy az árak csak egyre jobban mennek fel. Használtat meg a férjem nem akart venni. 

     

    Én fogok menni eü tanfolyamra a 14 kerületben, nemtudom ott benne lesz e az újraélesztés, remélem igen. Ha nem, akkor találtam egy helyet, ahol tartanak ilyet, és ott megveheted a légzésfigyelőt is (kölcsönözni is lehet).

     

    http://www.tiva-med.hu/ujraelesztes.htm 

    előzmény:
    ghandi (5569)
    2009-02-11  22:16
  30. 2009. február 11. 22:315572.

    Ja, a "kenyszerzubbonyos" polya lemaradt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. február 11. 22:225571.

    Szóval akkor ott sem minden kapható :( Bocsi, de ez picit vigasztal, - persze nem a te károdra - mert ott negyedeannyiból be lehetne szerezni MiNDENT ami nekünk kell, de mégse hozathatok mindent velük :( Cuki babaruhákról beszélgettünk (márkásról) mert ott fillérek, ami itthon több tízezer lenne. És szeretnék egy-két jó cuccot a bébinek, de egy kardigánt nem fogok 12 ezerért venni csak mert GAP vagy Tommy Hillfiger. 10 dollárért viszont nagyon megéri, hogy az én fiam legyen a csúcs a családi karácsonyon :) úgyis ő lesz a középpontban És olyan cuki lenne benne!

    A fülbevaló kérdést szerencsére napolhatom, a fiamnak ez most nem lesz aktuális

     

    előzmény:
    -Tiffin- (5567)
    2009-02-11  22:16
  32. 2009. február 11. 22:195570.
    Igen, nekunk is tetszik plusz nem ismertem olyan not, csak egyet eddig, aki utalja azt, hogy lukas a fule. Mindenki mas orul neki, en is nagy bolondja vagyok, a kis kovesen kivul vannak egzotikus, logos, tobbszinu stb. fulbevaloim.
    előzmény:
    ebi85 (5566)
    2009-02-11  22:08
  33. 2009. február 11. 22:165569.

    Légzésfigyelőt mindenképpen szeretnénk használni, de előtte mindenképpen el szeretnék menni egy felkészítő tanfolyamra, hogy ugye mit is kell csinálni ha baj van! Mert hiába jelez, ha nem tudom mit kell tennem! Úgyhogy ha valaki talál ilyen felkészítő tanfolyamot és el is megy, szóljon már nekem is! Köszi!

    Amúgy ha kapunk valakitől kölcsön, akkor nem veszünk, de ha veszünk akkor nem használtat hanem újat fogunk, mert olyan akcióról hallottam, hogy a légzésfigyelő babaőrrel, ajándék Captiva kukával 30 ezer és garanciális, míg használtan 20 ezerért lehet kapni. Tényleg, ti mennyiért vettétek?

    előzmény:
    ebi85 (5564)
    2009-02-11  21:55
  34. 2009. február 11. 22:165568.

    Sziasztok,

     

    annyi téma volt, hogy csak na

     

    Életkor: '71-es vagyok ha űberelni kell.

     

    Helyátadás:  az előzőt szeptemberben szültem, aznap amikor született bent voltam a városban, két fülemen is szatyrok lógtak, a 4-6-oson az öltönyös huszonévesek feltűnően kifelé bámultak az ablakon... én meg egyensúlyoztam, nehogymár a nyakukban landoljak... jó meleg idő volt, csak naci meg póló volt rajtam. Most télikabátban senkinek se tűnik fel, úgyhogy vadászom a helyekre. Kedden a metrón szép lazán ültek az ifjak, szóltam, hogy szorítsanak helyet, nagyjából úgy néztek rám, mint a véres rongyra. Pedig valami influenza-szerű hidegrázásom is volt, szóval szerintem lerítt rólam, hogy rá vagyok szorulva az ücsörgésre. Én amikor a kicsivel buszoztam (kenguruval), teljesen rászoktam, hogy a legközelebbi ülésről fennhanggal leszólítsam a terpeszkedő tinit. 

     

    Kedden én is a SOTE I-en voltam, genetikai tanácsadáson. Ez se semmi rendszer, 4 órát töltöttem a huzatos folyosón (az említett hidegrázással kísérve). Valóban vannak akiket 3-4 családtag kísér, boldogan terpeszkednek, míg én 200 méterről vettem repülő rajtot, amikor nagy nehezen szólítottak.

     

    Én itt láttam először olyan UH-t, ami életkort számít, pedig ez most zsinórban a 3. fajta gép volt. A csontok alapján a  21+4-es magzatomra 22+2-őt mond, de a szülés óta lerövidült a ciklusom, úgyhogy én a dokival 260 napra irattattam ki a szülést.

     

    Méhszájra lógó lepény: sajna nekem is mélyen lévő lepényem van (most kicsit elkezdett leválni), a doki annyit mondott, hogyha így marad nincs szaladgálás nyitott méhszájjal, császármetszés van. (Ha a lepény megelőzi a babát, az sajnos nem éli túl.) De ez is és a baba fekvése is nagyon sokat változik még, ne aggódjatok! Az orvosok is különbözőek, van aki pl. ha elfolyt a magzatvíz szigorúan csak fekve szállítást javasol (nehogy előre essen a köldökzsinór), az én dokim, amikor az előzőnél újságoltam Neki, hogy mi a helyzet, csak vidáman közölte, hogy sétáljak be a kórházba két órán belül...

     

    Olyan ügyes lelőhelyeket találtok babakocsi meg mindeféle dologban, hogy sajnálom, hogy nem kell semmit se vennem. A kislányom sötétkék kocsiját (és minden más cuccát) használom továbbra is, bármilyen nemű legyen ketteske.

     

    Én 6 db MagneB helyett napi egy Béres magnéziumot szedek, ugyanazt tudja és sokkal olcsóbb.

     

     

    Nagyon kellemes babavárást Mindenkinek!

     

    Márta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2009. február 11. 22:165567.

    Hu, hat kerd is meg a baratnot, mert olyan cuccokat tud hozni, amik ott nem koszonnek vissza!

     

    Amit viszont nehez itt beszerezni:

    -polya: ez nincs is, helyette ilyen mini kenyszerzubbony van, lasd a kepen ----->

    -harisnyanadrag, foleg vidam csikos, feneken allatfiguras

    -allvanyos kad (le fog szakadni a hatam, mert melyitett furdokadunk van, terdelni is utalok de muszaj lesz)

    -gyogyszertari furdetokenocs

     

    Ezeket meg anyu fogja nekem hozni!

    előzmény:
    ghandi (5561)
    2009-02-11  21:35
  36. 2009. február 11. 22:085566.
    Ha lányom lenne, én biztosan kilövetném, de nem rögtön pár hónapos korában. Mondjuk félévesen, egyévesen... Én is csak egy pici követ rakatnék bele, mert szerintem aranyos. Nekem is volt annak idején fülbevalóm, és sztem helyes voltam vele
    előzmény:
    -Tiffin- (5565)
    2009-02-11  22:00
  37. 2009. február 11. 22:005565.

    Csinicsani,

     

    nekem is tetszenek az UH-kepek, az a lab nem semmi!

     

    A babakocsi is szuper, es egyetertek veled, nem kell ra szazezret szanni...a kepek alapjan a kutya nem mondana meg, hogy hasznalt, es a szine is tetszik, szep a kek. nem kell egy kislanyt sem atomrozsaszinba oltoztetni.

     

    Mellesleg olvastam egy masik topikon, hogy szoknyas, rozsaszinba oltoztetett kislanyra is rakerdeztek mar, miszerint fiu vagy lany? S miert? Mert nem volt fulbevaloja!

     

    Ezzel ujabb temat dobok fel a lanyos anyaknak: ti kilovetitek a baba fulet majd? Mi szeretnenk amugy, egy apro kis ko lenne csak, csavaros hatsoval...de hallottam, hogy "elit korokben" mar nem divat es giccesnek, ciganyosnak tartjak a fulbevalot otthon.

     

    Ti mit gondoltok errol?

    előzmény:
    csinicsani (5555)
    2009-02-11  15:46
  38. 2009. február 11. 21:555564.

    Nekem is nagyon tetszik, uh férjemnek elküldtem a linket (amit kandika küldött... ott csak megkötős van) hogy meglephet eggyel. Én most is úgy alszom, hogy párna van a lábam között, plusz a fél takarómat még magam alá gyűröm 

     

    Mi ma vettünk légzésfigyelőt. Nektek is lesz majd? 

    előzmény:
    ghandi (5563)
    2009-02-11  21:45
  39. 2009. február 11. 21:455563.

    Összezipzárazható középen, így nem lyukas a közepe, de a két végén van kötő is :)

    előzmény:
    ebi85 (5562)
    2009-02-11  21:40
  40. 2009. február 11. 21:405562.

    Szia! Te zippzárosat vettél vagy kötőset?

     

     

    előzmény:
    ghandi (5561)
    2009-02-11  21:35
  41. 2009. február 11. 21:355561.

    Szia Tiffin!

     

    Barátnőm NY-ban él, és ő is sokat mesél a fantasztikus outletekről és leárazásokról! Már kértem is, hogy hozzon nekem majd pár cuccot a bébinek :)

     

    Amúgy ez a kép amit becsatoltál más párna (vagy máshogy van formázva) mert amit én vettem, annak nem a lyukjában csücsül a bébi, hanem a párnán fekszik. De tényleg édes ez a gyerek!

    előzmény:
    -Tiffin- (5546)
    2009-02-11  14:22
  42. 2009. február 11. 21:295560.

    Jó estét kismamik!

     

    Találtam egy másik fórumon egy linket a GYED-del kapcsolatban :

     

    http://www.fn.hu/ado/20090211/alakul_brutalis_megsz orito_csomag/

     

    Eszerint mégis járna 2 évig a GYED viszont csak akkor, ha előtte legalább 1 évig volt munkaviszonyod... illetve ahogy olvasom, ahány hónap munkaviszonyod volt, annyi hónapig kapod a GYED-et (max. 2 év)  most akkor mi az igazság? Ez vagy a múlt heti hír?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2009. február 11. 21:045559.

    Sziasztok! 

    Jó sokat termeltetek ma!  

    Letty, én május 27-re vagyok kiírva, ezek szerint mi leszünk az elsők Ambercattal (valószínüleg) akik szülni fognak  

     

     

    Súly: Én is 60 kilóról indultam és most 68nál (néha felmegy 69re) tartok.

     

    Ma voltama  védőnőnél és nem kaptam ki a súlyom miatt! Azt mondta nem vészes, mert nem is látszik rajtam... mondjuk egy kicsit az arcom kikerekedett  

     

    Ma pont 25 hetesek vagyunk 

     

    Fekvés: Én napközben általában háton fekszem, de este csak oldalt tudok aludni. Végülis az alvás a több idő, és egy két óra hátonfekvés nem hiszem, hogy ártana. Amúgy meg ami jól esik az embernek, az nem hiszem, hogy olyan rossz lenne a szervezetünknek.. vagy tévedek?

     

    Szopipárna: ha ezen alszik a baba az ugyanolyna jó neki,mintha a matracán aludna? Mert azt tudom, hogy a hordozó nem egészséges (mondjuk az görbül), de ez a párna van olyan egyenes, hogy jó legyen a gerincének?

    Kandika, a te fiad mennyit aludt ezen? Napközben egy-egy alvás ezen történ?! Nagyon édes  a kisfiad azokon a fotókon!   Tényleg kényelmes lehetett neki 

     

    Csinicsani, nagyon aranyos a babád! Olyan helyes a kis feje!  

     

    Anna, milyen volt tegnap a torna?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. február 11. 19:145558.
    Köszi a linket!
    előzmény:
    csinicsani (5557)
    2009-02-11  18:26
  45. 2009. február 11. 18:265557.
  46. 2009. február 11. 17:095556.

    Szia Csinicsani!

     

    Nagyon jók lettek a képek, leginkább az a hosszú láb tettszik

    Engem érdekelne a babakocsis link. Előre is köszi!

    előzmény:
    csinicsani (5555)
    2009-02-11  15:46
  47. 2009. február 11. 15:465555.

    Köszönöm csajok a dicséreteket,most olvastam vissza, mindenkinek nagyon szépen kerekedik a pocija

     

    Ami a babakocsit illeti,használtan vettük 50000 ft-ért (üzletben 110ezer és ahhoz nincs babaülés,mig ehhez van csak nem volt rajta a fotókon),egy olyan lánytól aki azzal foglalkozik h jó állapotu babakocsikat hoz be ausztriából illetve németországból (ha kell tudok linket adni).

    Nekem azért kellett ilyesmi mert elég rosszak nálunk az utviszonyok ezért a szempont az volt h kerekei legyenek nagyok és gumiból , viszont legyen könnyű is.(ami 4 kerekű és ugyanakkor strapabiró az általában elég nehéz is ) .Ez nagyon könnyű , aluminiumvázas elég jó terepbiró a nagy kerekei miatt.Szóval nem inkább a formája hanem inkábba funkcionalitása miatt döntöttünk e mellett

     

    Na adom át a gépem a fiamnak mert oroszlánkirályt akarok názni felkiáltással jár körbe a házban

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. február 11. 15:155554.
    Nagyon jó képek! Szép!!!!
    előzmény:
    csinicsani (5552)
    2009-02-11  14:54
  49. 2009. február 11. 14:585553.

    mekkora nagy a lába!

    Milyen szép baba formájú!

     

    Örülök, hogy minden ok!

     

     

    előzmény:
    csinicsani (5552)
    2009-02-11  14:54
  50. 2009. február 11. 14:545552.

    Sziasztok,

     

    most jövök a dokitól, minden rendben van a babám szépen fejlődik és ne nőtt kukaca , tehát lányunk leszmásodjára.Jó nagyok vagyunk menzi szerint 23+4 , Uh szerint 24+6,de én a menszi szerint veszem , mert az megegyezett a 12. heti Uh-val.

    Pocakkeményedésre , feszülésre azt mondta a doki hogy addig amig egy orában 4 nél nincs több, illetve nem tart hosszan , nem fájdalmas, addig normális , mert a méh kontraktilis a terhesség folyamán plusz a méhtartó izmok nyulása , növekedése is kiváltja.

    Ja a picim olyan mozgékony volt h az elején még lent volt a feje a konzultáció végére pedig már fent a köldökömnél

     

    Képek....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2009. február 11. 14:445551.
    Én már máshogy nem is tudok felkelni!  A poci nem engedi a "hasprést"
    előzmény:
    Anna0320 (5550)
    2009-02-11  14:41
  52. 2009. február 11. 14:415550.

    Sziasztok!

     

     

    Szopipárna: én a szopiparna.hu -ról rendeltem, 4000 Ft-ért és nagyon meg vagyok vele elégedve. Már én is nagyon nehezen aludtam, de ezzel oldalt fekve is kényelmesen lehet aludni. Általában lehet náluk tönkölypelyvával töltött párnát is kapni, de most kifogytak a készletből.

     

    Vigyázzatok az ágyból kikeléssel, mert sérülhet a derekatok. Nekem egy csontkovács azt tanácsolta és jógán is úgy tanitják, hogy oldalfekvésből kézzel nyomjam fel magam, igy nem terhelődik a gerinc. Nektek is ezt ajánlom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2009. február 11. 14:305549.

    csak súgok, hogy a teszveszen meg a vaterán is lehet 3000-4000-ért találni szopis párnát.

     

    pl.: http://teszvesz.hu/item549646229_szoptatos_parna_ajandek_g yonggyel_norm_meret.html

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2009. február 11. 14:255548.

    Szívesen!

    Amúgy több féle huzattal van, az enyém sárga-barna fehér és szürkés-kék csíkos. Ja, és adnak hozzá egy huzat szerű takarót, amit rá lehet húzni összezipzárazott állapotában a baba lábától indulva és kész is a pólya! :) Cuki, és a huzaton édes macis minta van, amúgy a huzat egyszínű sárga. Mármint az enyém, mert mindegyik más :)

    előzmény:
    Angel37 (5545)
    2009-02-11  14:16
  55. 2009. február 11. 14:245547.

    14ezer FT????

     

    Hu, de draga....az en szopisparnam 5000 Ft, minden ujabb huzat 2000 Ft ra...ez a kornyek tenyleg paradicsom shopping szempontjabol, olyan olcso ES jo minosegu cuccok, outletek vannak.

    előzmény:
    ghandi (5541)
    2009-02-11  13:57
  56. 2009. február 11. 14:225546.

    Sziasztok, csajok!

     

    Olyan jo, hogy tesztek be fotot magatokrol, mert en szemely szerint jobban osszekotom igy a nicknevet es az arcot. Nagyon sokan vagyunk es vannak, akik eltuntek vagy betegseg miatt nem tudtak jonni, igy en meg mindig kapkodom a fejem, ki kicsoda.

     

    Uj tagoknak udv!

     

    Kozlekedes: itt az USA-ban a nagyvarosokban lehet csak megelni kocsi nelkul, mi meg nem Bostonban lakunk, igy vezetni fogok biza a terminusig. Ferjem sokat utazik, es valahogy ki kell jutnom a hazbol.

     

    Alvas: nekem az oldalamon megy, mondjuk sokat nem nott a hasam. A baba viszont jelentkezik, ugyhogy nem aggodom. Foto rolam jovo heti UH elott lesz!

     

    Szopiparna: itt, az USA-ban nem az a zsizsegos van, hanem egy merev patko, tobbfele huzattal aruljak, amit rejtett cipzarral le lehet venni es mosni.

     

    Kepet is raktam fel, mert tetszett ez a bebi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2009. február 11. 14:165545.

    ilyen füzetkém van  ebben láttam, csak nem jöttem rá, hogy mindkét képen a párna van..., azt hittem, csak a hengeres, amin a nő fekszik! 

    7000 ft? árat nem láttam, de a mai elszaladt árakkal ez nem is sok!

    köszi az infót!

    előzmény:
    ghandi (5543)
    2009-02-11  14:10
  58. 2009. február 11. 14:115544.
    Most nézem, ők nem is szopipárnának hívják De ugyanaz a funkciója.
    előzmény:
    ghandi (5543)
    2009-02-11  14:10
  59. 2009. február 11. 14:105543.
    Ez a kenguru reklámja :) Kuponfüzetben 1000 Ft kedvezmény !
    előzmény:
    ghandi (5542)
    2009-02-11  14:02
  60. 2009. február 11. 14:025542.
    Angel, az én szopis párnám két végén is van kötöző, de a közepe még össze is zipzárazható. mindjárt ráveszem magam,  és lefotózom :)
    előzmény:
    Angel37 (5532)
    2009-02-11  11:32
  61. 2009. február 11. 13:575541.

    A szopis párnáról annyit, hogy mi a Kenguru babaáruházban vettük 7 ezerért, a kolléganőmék meg a Brendonban 13 ezerért! Szóval nézzetek körül hol veszitek meg!

    A nap nálunk is szépen süt, de elég erős szél fúj. Voltam lent sétálni, hát kellett a kapucni!DE azért már olyan tavaszias!

    előzmény:
    fules0224 (5523)
    2009-02-11  11:01
  62. 2009. február 11. 13:435540.
    Tudom! Mikrogyöngynek hívják! nekem a babzsákfotelemben az van! A csörgés nem zavar. Nekem tönkölypárnám van, azon alszom. Az is csörög. Egyébként most találtam tönkölypelyvával töltött szopipárnát! Arra fáj a fogam!!
    előzmény:
    kandika1 (5539)
    2009-02-11  12:55
  63. 2009. február 11. 12:555539.
    Pici hungarcell golyók vannak benne, lehet hogy van vmi spéci neve, de nekem hungarocell golyó  Kicsit csörög, ha az ember füle alatt van, de meg lehet szokni, meg hosszú idő alatt lapul, de nekem még megvan a régi töltetből amit kiszedtünk, azt rakom most vissza.
    előzmény:
    sbeetty (5537)
    2009-02-11  12:17
  64. 2009. február 11. 12:265538.

    te innen is rendelted a párnát?

     

    Nagyon édi a csöpp!

    előzmény:
    kandika1 (5528)
    2009-02-11  11:20
  65. 2009. február 11. 12:175537.

    Kandika!

    Töndér a gyerkőc!!  

    Milyen töltet van a szopipárnában??

    előzmény:
    kandika1 (5534)
    2009-02-11  11:42
  66. 2009. február 11. 11:515536.

    Igen valahogy úgy

    előzmény:
    Angel37 (5533)
    2009-02-11  11:34
  67. 2009. február 11. 11:515535.

    Hali!

     

    Mindenkinek nagyon szép már a pocija

     

    A szopipárnát én is csak dícsérni tudom, mi is nagyon sokat használtuk

     

    Ma reggel megjártam a védőnőt és most nagyon boldogságos vagyok mert nem talált a vizeletemben cukrot, múltkor sajnos volt egy kicsi. Szerencsére a súlyom miatt nem cseszegetett, ma jó kedvében volt.

    Kicsit politizáltunk is és rákérdeztem a bölcsire ha tényleg aktuális lesz. De a mi községünkben nincs és a szomszéd városban pedig nem vesznek fel máshonnan mert 15 X!!!! a túljelentkezés.

     

    Aludni eddig mindenhogyan kényelmes bár a kiszállást én is inkább kiugrásnak hívnám, vagy esetleg legurulásnak Emlékszem a császár után gurultam így le az ágyról, csak így volt kényelmes és fájdalom mentes.

     

    Babas: ha nincs nálatok ilyen párna akkor szerintem tudsz varrni magadnak, nem hiszem hogy nagy ördöngőség. Vagy megkérsz egy varrónőt. Esetleg megnézed, hogy ki vállal külföldre postát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2009. február 11. 11:425534.
    Előbb nem láttam a képet, amit beraktam, úgyhogy elkezdtem sajátot keresni, ezt most muszáj megmutatom, el sem hiszem hogy nemsokára újra lesz egy ilyen kismanóm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2009. február 11. 11:345533.

     

    ha a természetre nincs is sok befolyásunk, a nevet legalább mi adjuk!

    előzmény:
    birgita (5531)
    2009-02-11  11:28
  70. 2009. február 11. 11:325532.

    köszi, Kandika! 

    ééértem, összekötve lehet beletenni a babát!  egyre jobban tetszik!

    előzmény:
    kandika1 (5528)
    2009-02-11  11:20
  71. 2009. február 11. 11:285531.
    Angel: Igen, valószínüleg július lesz belőle, de eredetileg jún 26-ot írtak a kiskönyvembe, és később a dokim írta fölé, hogy 7-10 nappal későbbre várható a szülés. Így végül magamat is júniusinak számolom . De majd a kiskrapek eldönti, hogy mit is szeretni. Név: Nálunk egyelőre a Zsigmond a nyerő
    előzmény:
    Angel37 (5527)
    2009-02-11  11:14
  72. 2009. február 11. 11:285530.

    Kozben lattam, hogy tettetek fel kepet.

    hat ilyet en nem lattam itt csak olyat ami sokkal vekonyabb es kissebb.

    Azon nem lehet viszont babat altatni.es olyan mint egy diszparna.

     

    21+5

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2009. február 11. 11:225529.

    Koszi Fules a viragot

     

    csajok valaki tesz fel ilyen szopiparna fotot?

    Csak, hogy nadjabol tudjam milyet kell keressek.

    Itt ha megkerdem nem igazan tudjak az uzletben mirol beszelek.

    előzmény:
    fules0224 (5526)
    2009-02-11  11:12
  74. 2009. február 11. 11:205528.
    Én innen rendeltem anno: www.szopiparna.hu most is készülök beruházni egy huzatra, mert elég viseltes lett az egyik huzatom.  Van a henger két végén 1-1 madzag, azzal lehet összekötni . Mentettem ki egy képet, az én fiam is gyakran aludt így
    előzmény:
    Angel37 (5527)
    2009-02-11  11:14
  75. 2009. február 11. 11:145527.

    sziasztok!

     

    Ibcso,

    de jó, akkor elvileg egyszerre tartunk!

    mondjuk a 18 és fél hét nem kis különbség... nem tudod véletlenül, mikor volt peteérésed?

     

    Birgita, 

    akkor veled is kb egyszerre, tiéd a sereghajtó hely!

    de te akkor már nem júliusra vagy kiírva? én vagyok júni 30-ra...

    persze hivatalosan, mert ki tudja, hogy fog történni!

     

    ja, részemről megtörténhet, hogy beelőzök mindenkit

     

    Letty,

    gondolkodom én is szoptatós párnán!

     

    Kandika,

     

    tényleg olyan jó? az a hosszú hengerszerű párna az? (egy képen láttam olyat, de azt el nem tudom képzelni hogy lehet abba gyereket fektetni... vagy a másik kép volt az...

     

    Hashoz: már kezdek kicsit útban lenni magamnak  felkelni az ágyból már elég nagy lendületet kell venni!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2009. február 11. 11:125526.
    de szépen kerekedsz te is!
    előzmény:
    babas (5524)
    2009-02-11  11:03
  77. 2009. február 11. 11:045525.

    Sziasztok!

     

    Nagyon csinik a pocakok!

     

    A szopipárnát én is csak javasolni, tudom, lassan elő is keresem az enyémet, tényleg kényelmes vele aludni. Mondjuk én szoptatásra nem használtam, de Márkot fektettem bele anno, úgyhogy sokáig használtuk. Én most a derekkammal szenvedek, tegnap egy hajolásnál beakadt és azóta is nehezen mozgok  Nekem is kényelmes a hátonfekvés, úgyhogy szoktam úgy is aludni.

     

    Ghandi: én kb. ugyanúgy állok kilóilag, mint te, hasonló lehet az alkatunk. A védőnő letolásától csak azért nem tartok, mert nem igényli a találkozást Egyébként meg úgyis lemegy a szoptatással

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2009. február 11. 11:035524.

    sziasztok

    tenyleg nagyon szepen kerekedik mindenki.

    Ennek hatasara en is hoztam pocifotokat. Igaz nem tudtam osszevagni de tobb darabban is jol latszik.

     

    Alvassal kapcsolatban en is felig meg a hasamon alszom. Maskepp nem tudok. Ha sokat vagyok az egyik felemen akkor rendesen faj minden csontom reggelre.

     

    Amugy nalunk meg mindig havazik. Kuldjetek egy kicsi tavaszt a hataron tulra is ha lesz nektek.

     

    21+5

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2009. február 11. 11:015523.

    Puhamancs: először megnéztem a képet, hogy az árnyékod milyen cuki, aztán olvastam el, hogy mit írtál. De szépen látszik a kerek hasad!

     

     

    Én is háton szeretek lenni leginkább. Én úgy vagyok vele, hogy hiába mondják, hogy úgy nem lehet a véráramlás maitt, de ha nekem így kényelmes. Meg mondták, hogy úgyis észreveszem, ha nyomom magamat belülről.

     

    A súlyok: én nagyívben lesz..om. amennyit és azt eszek, amit megkívánok, nem fogok fogyózni, meg diétázni, mert a védőnőnek nem tetszik. Csak ha muszáj lesz.

    A mérleget is kerülöm nagy ívben, pedig van otthon. Majd a védőnő lemér, most már úgyis megyek havonta:(.

     

     Szopis párnát én is akarok!!

     

    Birgita: de jó,h süt nálatok a nap!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2009. február 11. 10:515522.

    Jó reggelt kismamik!

     

    Szépek a pocakfotók, Füles, Reginka, nagyon csinosak vagytok!!!

    A párnákról és a fekvésről: szinte az összes díszpárnát behordtam már az ágyunkba, hogy próbáljak kényelmesen aludni :) Erre hétvégén drága férjem vett nekem egy szopis párnát (hosszú hernyó forma, de kettéhajtva összezipzárazható, gyerek belefektethető), hogy azzal majd jobb lesz. Visszahordtam a díszpárnákat, erre eddig már 4 éjszakából 2x ő aludt vele!!!! Ugyanis neki is nagyon kényelmes!

    Amúgy tényleg tök jó, fejemtől a bokámig leér, úgy csavarom magam körül, ahogy csak akarom

     

    Engem mindkét oldalamon hagy aludni a pici, de észrevettem hogy minden forgolódásnál felébredek (gondolom hogy nehogy a hasamra feküdjek, ösztönből...). Háton nagyon jól esik feküdnöm, de úgy tudom az nem a legszerencsésebb a véráramlatok miatt.

    A súlyról: 23+1 hetesen 70.0 Kg vagyok, és 63,4 kg-ról indultam. Szóval majd még én is kikapok a védőnénitől azt hiszem

    előzmény:
    letty604 (5520)
    2009-02-11  10:00
  81. Torolt_felhasznalo_543948
    Torolt_felhasznalo_543948
    2009. február 11. 10:255521.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Na, megkértem anyut, hogy készítsen egy aktuális fotót a pocakomról, amely kérést sikerült is neki annyira betartania, hogy a fejemet simán lehagyta a képről...

    Viszont pont azt néztem, hogy a képen nem is igazán én vagyok a beszédes, hanem a falon látható árnyékom!!!

    Azon nagyon szépen kirajzolódik a pocakom egyre kerekedőbb íve!

     

    Egyébként ma vagyunk 22 hetesek menzesz szerint.

    UH szerint ennél 2 nappal vagyunk csak fiatalabbak, de ez így volt az első UH óta.

    Régebben nekem is voltak akár 45 napos ciklusaim is, de ahogy nőttem, úgy csökkent a periódusok között eltelt napok száma is, míg nem kb. 5 évvel ezelőtt beállt a 28-31-es ritmusra.

    Huszonéves koromban sokszor zavart, hogy évente csak kb. 8x menstruálok, de aztán az egyik nőgyógyász azt mondta nekem, hogy ne aggódjak ezen, hanem inkább örüljek, hogy nem olyankor 'lövöm el' sorozatként az összes petémet amikor még nem aktuális a gyermekáldás, mert így bőven marad majd későbbre is.

    Sokszor, sokan mondták, hogy 30 után már nem lesz olyan könnyű teherbeesni, de ránk ez egyáltalán nem vot érvényes. Amint eldöntöttünk, hogy pocakosodni szeretnénk, rögtön jött a kis pocaklakó...

    Párom mondogatja is, hogy ez olyan gyors és sikeres projekt volt, hogy igazából még pislogni sem volt időnk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2009. február 11. 10:005520.

    Én is gondoltam már rá,hogy körbe párnázom magam!De a párom lenyúlná a párnákat,párna mániás!

    Úgyhogy arra gondoltam szerzek egy szoptatós párnát,azt talán nem kobozná el!

    Bár nekem is már akkora a pocim mint a többieknek a képeken!

    Mindenki szépen gömbölyödik,és ezt jó látni,mert már én is kezdtem aggódi a sullyom miatt!

    De ahogy olvasom ezzel nem vagyok egyedül!

    Most gyorsan meg is mérekeztem!60 kg-ról indultam,és most vagyok 67,7kg ez most elég jól megugrott! Jövö héten védőnő lehet,hogy kiakad!De koplaljon Ő!

    előzmény:
    fules0224 (5517)
    2009-02-11  09:30
  83. 2009. február 11. 09:435519.
    Én csak oldalt tudok aludni, háton rettenetesen fáj a derekam és a reggelre a vesém is
    előzmény:
    sbeetty (5516)
    2009-02-11  09:09
  84. 2009. február 11. 09:415518.

    Szisztok Kismamik Jó reggelt!

     

    Gyönyörűen süt a nap nálunk szívesen sétálnék egyet, de sajnos munka van  

    Marcsika: Neked mit mondtak a méhszájra lógó méhlepénnyel kapcsolatban? Az Uh-n azt mondta a dokim, hogy valószínűleg nekem is rálóg, de nem látta tökéletesen. Többet nem mondott, csak, hogy majd a 30 héten visszatérünk rá. Gratula a vizsgáid erdményéhez.

    Csincsani: Jobbulás kívánok!

    Letty: Üdv közöttünk

    Puhamancs. Tök jók a képek. Tényleg szépen kerekedtek  Most már én is összeszedem magam és teszek fel, legalább pocakfotót

    Angela: Én vagyok a sereghajtó (már a júniusra kiírt kismamák között), de csak 2 nappal lemaradva tőled, a számolásom szerint ugyanis ma vagyok 20+0. A legutóbbi Uh pedig igazolta a számolásomat, 1 nap eltérést mutatott csak.

    Anna. Ti is szépen nődögéltek

    Ghandi: A selejtezés téma nálam is előjött , vasárnap a spejzot pakoltam ki és át. A párom dolgozott, amikor este hazajött, szívbajt kapott, hogy mit csináltam. Hiába magyarázom, hogy nem erőltetem túl magam, nem hiszi el  

    Reginka, Füles: nagyon csini kismamák vagytok

    Kabát: Kölcsönkértem a Húgom egy régebbi kabátját. Ö kb. 1 mérettel nagyobb mint én, így belefér a hasam de már kezd így is egyre szorosabb lenni. Várom nagyon a tavaszt...

    Pocak: Én is egyre nehezebben hajolok le és sokszor feszül is. Hihetetlen egyébként, hogy milyen tempóban nő

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2009. február 11. 09:305517.

    én még tudok mindkét oldalt, ill. félig hason is, de vagy 3 párnával alszok, van kispárna a fejem alatt, a hasam alatt, nagypárna a lábam alatt, így kényelmes. Csak sokszor arra kelek fel, hogy elalszom a kezemet, vagy a lapockával.

     

     

    előzmény:
    sbeetty (5516)
    2009-02-11  09:09
  86. 2009. február 11. 09:095516.
    Én is legtöbbször apának háttal alszok, mert a kisasszony nem szereti, ha a jobb oldalamon fekszek. olyankor olyan érzésem van mintha idegesen vergődne a gyerkőc. Nem jó érzés!
    előzmény:
    letty604 (5514)
    2009-02-11  08:49
  87. 2009. február 11. 09:035515.

    nekünk is Jázmin lett volna, sztem gyönyörű név-mondjuk mi a származása miatt amúgyis mindenképp arab nevet akartunk. meg a kertünkben a jázmin virágok illata miatt, amit néha még itt Mo-n is érzek....:-)

    előzmény:
    letty604 (5514)
    2009-02-11  08:49
  88. 2009. február 11. 08:495514.

    Szép jóreggelt mindenkinek!

     

    Ebi:köszönöm,hogy válaszoltál az üzimre!Szép neve lesz a kisfiadnak,az én kislányom Jázmin lesz!

    Én is májusra vagyok kiírv,de a végére.Úgyhogy lesz abból még június eleje is,szerintem!Mi is így terveztük a babát!

     

    Tényleg kezd nehézkes lenni a hajolgatás,pocival!Az éjszakák sem olyanok mint eddig,ha a jobb oldalamra fordulok az nem igazán tetszik a kisasszonynak,és olyankor úgy érzem mintha kaparászna mint egy (kisegér)!Akkor fordulhatok vissza,mert gondolom nem tetszik neki,és utána tényleg megnyukszik!Már most rafinált!

    De tényleg ezek a legszebb hónapok!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2009. február 11. 08:335513.

    Füles, ez nem rossz ötlet, már izzítom is a következő alkalomra a férjemet, hogy gyakoroljon! :)

     

    Neked is nagyon szép a pocid, növegetünk, ahogy kell! :)

     

    Most már értem a számolási eltéréseket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_150898
    Torolt_felhasznalo_150898
    2009. február 11. 08:285512.

    Sziasztok + szép jó reggelt!

     

    Én ma vagyok 23+0, de a doki nálam is egy hét csúszást mutatott. Nálam valszeg az az oka, hogy a ciklusom 34-35 nap volt .

     Ma reggel ráálltam a mérlegre, mert nagyon aggódtam már. Múlt héten néztem, s egy hónap alatt csak +0,5 kg jött fel. Na most bepótolta, pár nap alatt +2kg. Mi lesz így a végén?Pedig nem érzem, hogy annyival többet ennék .

     

    Látom, többen is vagyunk így ezzel. Meglássuk .

     

    BKV: Mivel nekem se látszik semmi nagykabátban, egyszer se adták át a helyet.  Bár, szinte mindig találok. Ma is meg kellett kérnem egy nőt, h had cseréljek helyet a táskájával, de a lényeg, h leültem .

     

    Melóhelyen mindenki látja, hogy mizu, ennek ellenére, ha sorba kell állni, soha nem engednek előre. Szal,elég fura. Én mindig figyeltem a kismamákra. Lassan úgyis vége az ittlétemnek.

     

    Ti hogy vagytok ma?

    előzmény:
    reginka (5510)
    2009-02-11  08:04
  91. 2009. február 11. 08:285511.

    Jó reggelt!

     

    Reginka: nekem egy ideje már a férjem vágja a lábamon a körmöket. És szép a pocid!

     

    Nekem a számolás különbség abból adódik, hogy a védőnő tankönyvi 28 napos ciklus szerint számol. Nekem meg 10 nappal hosszabb a ciklusom, szóval emiatt már eleve tolódik, hisz pé is később volt.

    Kb. tudom mikor fogant a tökmag, UH szerint megfelelő a korának, és ez a lényeg:).

     

    Esik az eső:(,de lagalább nem fagyott.

     

    Tegnap meghallgattuk a pici "kedvenc" számát, végre felismerte , akkorát denszelt rá! Aztán az uram bekapcsolt egy másik zenét, arra meg sem mozdult:).

     

    Szép napot!

     

    22+3

     

    Ui.: Mellékeltem egy hétvégi képet. Már oan nagy, és még mekkora lesz! Tegnap néztem a Született feleségekben Susannak mekkora pocija volt, és nekünk is lesz ekkora:).

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2009. február 11. 08:045510.

    Jó reggelt Mindenkinek,

     

    Egy újabb szép kismami nap! :)

    (Nekem nem szúrja be az emóciókat, úgyhogy maradok a billentyű kombinációknál!)

     

    Anna, még ne izgulj, most még nyugodtan feküdhet, ahogy akar, mire kell, addigra meg fog fordulni! Okos gyerkőcök Ők!!!

     

    Gnokki, én is pont 21+1-nél járok! :)

    Bár nálam csak egyféleképpen számoltunk - a doki is meg én is -, megkérdezték az utolsó mensit, elhitték, és attól a naptól kezdve számol azóta is.

     

    Másnál mi a keveredés oka?

     

    Egyébként még a lehajolással nincs baj, de pl. tegnap nekiálltam lábkörmöt vágni... Na, az szép művelet... :)))

    Azt hittem sosem végzek... :)

     

    Szép napot Lányok,

     

    Regina

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2009. február 10. 23:025509.

    Sziasztok!

     

    letty: Üdv közöttünk!

     

    Csinicsani: enyém kislánynak is mind a kettő kocsija kék, az egyik világoskék-sötétkékkel, a másik farmerkék-pirossal. Szép a kocsitok bár én is egy kicsit konzerves doboz vagyok

     

    2006-ban augusztusban született a kislányom és még az utolsó héten sem adták át a helyüket az emberek. Minden nap utaztam a bkv-n és össz-vissz talán 2 x ha felállt valaki.

    Viszont amin meglepődtem és kicsit kellemetlenül is éreztem magam, a postán mikor meglátta az ablaknál a nő, hogy terhes vagyok és kb. a 20. voltam a sorban, előrehívott.

    De ezt még sokáig lehetne ragozni mert sok pro és kontra van e témában.

    Szerencsére tavaly kaptam egy autót a szüleimtől ugyhogy mostanában nagyon ritkán járok bkv-val.

     

    Nekem nem feszül a hasam viszont kezdek mackósan mozogni. A lehajolás pedig kifejezetten kellemetlen és naná, hogy a gyerek mindig labdázni akar.  

     

    Észrevettem, hogy elég sokunknál kisebb a baba mint a menzesz szerint kellene lennie.

     

    Holnap védőnő, persze ha lejutok a hegyről mert nálunk marha nagy hó esett. Holnapután meg nődoki.

     

    21+1 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2009. február 10. 21:105508.

    Sziasztok,

     

    Ghandi segítségével sikerült átméreteznem a képeimet, szóval így nézett ki a 19.hetes pocak... :)

     

    Reginka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. február 10. 21:075507.

    Szia,

     

    Megkaptam, válaszoltam, sikerült is! :)

     

    Felrakom a képeket!

    előzmény:
    ghandi (5506)
    2009-02-10  19:16
  96. 2009. február 10. 19:165506.

    Reginka küldtem privit a windows-zal kapcsolatban

     

    Vigyázzatok lányok, mert "NÉPHIEDELMEK" szerint ha erőset vagy csípőset esztek a terhesség alatt piros lesz a baba bőre

     

     

    előzmény:
    reginka (5499)
    2009-02-10  17:27
  97. Torolt_felhasznalo_448657
    Torolt_felhasznalo_448657
    2009. február 10. 18:505505.

    Sziasztok!

    Régen írtam, csak olvasgattam, de örülök, hogy mindenki jól van. Üdv az újaknak!

    Mostanában szerintem megint csak olvasgatni lesz időm , mert nekem  is elkezdődött a 2. félév a fősulin. Nekünk már december 7-re megvoltak a vizsgáink, sőt, lassan megint elkezdjük. Biztos nehéz lezs, mert nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én egyre nyűgösebb vagyok, pedig még hátra van a " java".

     

    Salsi! azt hiszem te írtad, hogy a bébiteket lehet Dávidnak fogják hívni. Valószínűleg mi is ennél maradunk, mert a kisfiam az első perctől így emlegeti, bár a férjemnek nem nyerte el a tetszését.

     

    Tegnap voltam én is az orvosnál, jó volt megint látni a kis drága babácskánkat. Kb 400 gr, és bár vérzés szerint a héten a 24. hetet tölteném, a doki azt mondta, hogy inkább 22-23, de végül nem változtatott a kiírt időponton. 

    Ja és amin kiakadtam: Szép harántfekvés! Bár azt mondta, nyugodjak meg, ez ebben a korban semmmi jelebtősége nincs. És ezt én is tudom, de mégis elszontyolodtam. Nagyon remélem, hogy még szépen fog forgolódni a kis drágám, mert van rá bőven ideje, és helye. 

    Ha mégse, hát majd várom mindenkitől a különféle "megfordítós" praktikákat

     

    Puszi mindannyiótoknak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2009. február 10. 18:505504.

    Sziasztok!

     

    jé, keverednek a régi és az új smilek.

     

    Nekem is fáj a pocim, ha ülök még ok, ha fekszek, semmi baj, de ha hosszabb ideig állok vagy megyek olyan nehéz. És mi lesz még később?

     

    Puhamancs: szépen kerekedsz és a babafotók is szupik, hihetetlen milyen kicsi volt és most mekkora!

     

    Csinicsani: a kocsi színe tetszik, de én lehet kicsit régimódi vagyok, nekem ezek a modern formák nem jönnek be.

     

    Anna0320: neked is szépen nő a pocid!

     

    Itt esik az eső:(.

     

    Én is éreztem csuklás, és igen, annyi különbség van. hogy ez ritmikus, és kisebb mozgás.

     

     

    Szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2009. február 10. 18:245503.

    A hasfeszüléssel kapcsolatban akartam mér írni, hogy akinek nem vált be a MagneB6, vagy túl drága, a pezsgőtablettát meg nem tudja meginni, lehet kapni a patikában porban Magnesium citrátot. 100g pár száz ft-ba kerül és alkalmanként elég belőle egy fél kávéskanál. Aki úgy érzi, hogy mindennap szükséges szednie annak elég egy negyed is. Egy kicsit savanyú.  Én akkor szoktam szedni, ha érzem, hogy feszül a hasam és nekem bevált.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2009. február 10. 18:035502.

    Sziasztok!

     

    Angel37:  Mensi szerint én is ma vagyok 20+1. A múlt heti genetikai uh szerint viszont 18+5.  Kíváncsi leszek majd a végén. Drukkolok a péntekhez!

     

    Letty: Üdv köztünk!

     

    A helyátadásról a bkv-n annyit, hogy én a 34. hétig dolgoztam. Naponta utaztam a 7-es vonalán, valamint a 8-as busszal Budára. Szerintetek hányszor adták át a helyet. A két kezemen meg tudom számolni. Ja és rajtam nem volt kabát, mert nyár volt. Olyan is volt, hogy a 7-es buszon még egy kismama, neki is jó nagy pocija volt már és amikor egy hely felszabadult, a kettőnk között álló fiatal nő rögtön leült. Mások szóltak neki, hogy vegye már észre magát.

     

    előzmény:
    Chrissy8000 (5478)
    2009-02-10  13:56

Címlap

top