Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tegnap voltam 11-12 heti Uh-n! Nagyon aranyos volt a pici, videófelvétel is készült róla. Sajnos szunyókált, és annyira nyugalomban lehetett, hogy nem akart felébredni, pedig ébresztgettük. az UH-sok előtt továbbra is le a kalappal, ha az orvosok is ilyen korrektek, akkor semmi gond nem lehet.
Vidéki vagyok, de az Imrében szeretnék (majd ha összejön) szülni.
Mindenképp fogadnom kell orvost, és magánrendelőbe járni, vagy ha eljön az "idő" egyszerűen besétálhatok az IMRE kapuján, hogy szülni jöttem?
Abból, amit írtál is kitűnik, hogy mennyire gyanakvóak és hitetlenek vagyunk az orvosokkal szemben:)
Szeretnélek megnyugtatni, hogy pusztán JÓSZÁNDÉKBÓL ajánlják fel, hogy jelentkezz be, mert ezek a nőcik TÉNYLEG tisztelik a kismamákat és nem akarják őket órákat várakoztatni.
Én már vagy 4x megyek ma UH-ra, de még soha nem kellett fizetni. Ha videofelvételt kérsz a piciről, az 2000 Ft. de ezt mondják maguktól.
Üdv,
Cerike
Mert ez számomra nem egyértelmű. . . (Olyan kedvesen ajánlgatták a délelőtti Uh-on, hogy legközelebb jelentkezzek be, és még várni sem kell, hogy elkezdtem gyanakodni. . )
előre is köszi
a barátnöm volt csináltatott 3D fotot, videokazettát s - ha jol tudom- 8000. - fizetett érte.
szerintem minden orvost kérdezni kell, mert nem tudhatja, hogy mit szeretnél megkérdezni, ill. mi zavar téged, mi fáj stb.
az orvosrol: nekem szimpatikus, szerintem kedves is(nem az a mázas), bár nem az én dokim volt, csak segitett nekem a homeopátiás hozzáértésével, bármit kérdeztem szivesen válaszolt (és kielégitöen).
Köszi a címet!
Néhány szót írnál róla. Türelmes-e, harapófogóval kell kihúzni belőle az információt vagy magától is mondja, mennyi egy vizsgálat, mennyi egy szülés, stb.
Priviben is szívesen fogadom a választ.
Köszi
bp. XI. Bartok Béla út 92-94. IV. 20. Kosztinál--7, 7A, 173, 7GY, busz, , , , 49, 19 villamos
http://www. babanet. hu/ultrahang. php
ha itt regisztrálod magad/ jelentkezel a praxisba 1000 ft kedvezményt kapsz.
Én kérdeznék a dokiról!
A szülésnél is olyan nyugodt, mint a vizsgálatoknál? Megírnád nekem priviben, hogy mennyibe került a szülés? Köszi
Meg be kell valljam, fogalmam sincs, hol ez a Praxis. . .
Nem számit, a mensz-hez fogják nézni, ha tulhordod.
Szentesné Márta és Bergendy Katalin, ök ketten az Uh-ok.
Nekem a Márta szinpatikusabb, másnak a Katalin.
Vizsgálat szempontjábol, mindegy, midketten jok.
Én mindkét manócskámat a Holbánál szültem, mire vagy kiváncsi? Szivesen megirom!Csak jót fogsz olvasni!!!!
Sziasztok!
Én még új vagyok ezen a fórumon, de lenne néhány kérdésem. Jár valaki a Szent Imrébe UH-ra (Szentesnéhez). Azért érdeklődöm, mert állandó keveredés van az ún. terhességi és valódi abbakor között. Tudom, hogy általában az utolsó mensi első napjától számítják a terhességi heteket, de nekem az UH-n nem ezt nézik. Megállapítják a valódi babakort, amely persze kb. 2 hetes eltérést mutat a terhességihez képes (mivel később termékenyült meg:))
Szóval nem tudom, hogy a vizsgálatok kiírásánál nem lesz-e gond, hogy nem a terhességi kort számítják.
Várom a válaszokat!
Üdv minden kedves kismaminak!
Az előző orvosomnál nem kellett fizetni a tabletta felírásáért, pedig ugyanúgy magánrendelésre mentem hozzá. Sőt, volt, hogy amikor elutaztam, és nem tudtam receptért menni, egész évre felírta a receptet dátum nélkül.
Szerintem nagy kitolás lenne, hogy három havonta menj be az orvoshoz, és mindannyiszor fizess is érte. . . miközben szűrővizsgálatra meg csak évente kell menni. Ha panaszmentes vagy, miért nem kaphatsz egy évre receptet?
Nem nála szültem, de a szobatársamnak ö volt az orvosa. Csupa jot mondott rola. Egyébként tényleg rendes orvos, nekem is sokat segitett a homeopátia tudásával, amikor csak tudott bejött hozzá/hozzám.
Becsa4
a Holba doktorrol csak egy élményem van, s az kellemes volt. 4 éve az elsö babánál a felvételnapján ö volt az éjszakai ügyeletes, magzatviz csorgással vettek fel s 2 oránként vizsgáltak, hát aznap volt olyan vizsgálat, hogy fehérre szoritottam az ujjaimat, dr. Holba pedig nem az a vékony emberke, szinte nem is éreztem semmit.
Tudom ez nem sok segitség, de szerintem az ilyenis sokat számithat, ki hogyan vizsgál.
Ha valakinek lenne tapasztalata Dr Balogh Tiborról, megköszönném ha megosztaná velem(ünk). Nekem ő a nőgyógyászom, és tudomásom szerint ő is a Szent Imre csapatának tagja. Már készülünk a babaprojektre és nála fogok szülni valószínűleg.
Előre is köszönöm, Üdv: ikra
A bogyó neve egyébként Diane35. Ha valaki mégis úgy tudja, hogy már felírhatja a háziorvos is, akkor kérem szóljon!
Én itt tök új csaj vagyok, bocsi a beleszólásért.
Parraghról kérdeztél. Én 2002 növemberében szültem nála, a nagyobbik fiamat másik dokinál, de az nem jött be, és a Parragh dokit a barátnőm ajánlotta.
Hát tényleg nem egy beszédes pasi, de kedves és rendes. Az előző dokim a Jánosban volt, ott még a nővérek is szörnyűek voltak, egy-két kivétellel.
Szóval a Parraghról nem tudok Neked rosszat mondani, de menj el hozzá és nézd meg magadnak, úgyis Te döntöd el, hogy tetszik-e vagy sem. De ha nem tetszik, ne maradj nála, keress másik dokit, aki tényleg szimpatikus!Én az első terhességemnél még nem tudtam semmit semmiről, a doki meg tojt a fejemre, semmit nem mondott:havonta lemázsált, elvette a pénzét, és ennyi. Egyszer nem mondta például, hogy:anyuka, ugyan már, nem kéne ennyit híznia(30 kilót sikerült. . . ), meg egyáltalán nem foglalkozott velünk, még a szülés után sem, pedig a fogadott orvosom volt(csak azért jött be az 1 hét alatt, hogy elvegye a pénzét).
Na, szóval próbáld ki a Parragh dokit, a barátnőmnek bejött és nekem is. Igaz, hogy nem túl olcsó. . .
6 éve járok a Parraghoz, a Holbánál szültem, de a 6 hetes kontroll után átmentem a Parraghoz. A Holbával ellentétben Ő nagyon alapos, nem egy bájgúnár, ritkán mosolyog, mindíg nagyon komoly, de kedves a maga módján, szivesen válaszol minden kérdésre (kérdezni kell mert nem túl beszédes) eddig minden OK. A barátnőm két gyereket szült nála és maximálisan meg volt vele elégedve.
Magánban is rendel a XI. kerületben is és Érden is.
A magánrendelői ára kicsit drága, de lehet, hogy másoknál is ez az ár (1 menet 8000)
Remélem segítettem!
Üdv:Zsu69