Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fogászati asszisztensek
2008-09-03 20:061.
Létrehozva: 2008. szeptember 3. 20:06
Sziasztok!
Nagyon szívesen csevegnék gyakorló fogászati asszisztensekkel a kezdetekről, a mindennapi munkáról és arról, ki miért választotta ezt a szakmát. Valamint tanácsokat kérnék a saját elindulásomhoz, mert nagyon szeretnék ebben a szakmában dolgozni, de eddigi próbálkozásaim még nem jártak sikerrel.
Nagyon szívesen csevegnék gyakorló fogászati asszisztensekkel a kezdetekről, a mindennapi munkáról és arról, ki miért választotta ezt a szakmát. Valamint tanácsokat kérnék a saját elindulásomhoz, mert nagyon szeretnék ebben a szakmában dolgozni, de eddigi próbálkozásaim még nem jártak sikerrel.
Semmilyen tételünk nincs még kidolgozva, még nagyon az elején vagyunk. Most hétvégén volt az első kétnapos konzultációnk.
Nehezek voltak a modulok (illetve azon belül a tantárgyak) vizsgái?
sziasztok
Tudna nekem segiteni vki,hogy gyógysz.assz.tételek is vannak ugy kidolgozva fönnt mint fogászati?
Köszike
Ez jó hír! Nagyon tájékozott vagy!
köszi
A képzések manapság modulrendszerben történnek. Nos, az általános asszisztens, a fogászati asszisztens képzésben (meg még a gyógyszertári asszisztens képzésben is) 4-4 modul azonos. Tehát, ha elvégzed az általános asszisztens képzést, utána már csak két modult kell elvégezned a fogászatihoz.
Sziasztok!
Valahol olvastam a neten, hogy az általános asszisztens képzésből lehet szakosodni fogászati asszisztens képzésre. Tud erről valaki valamit? Akkor mennyi idő a képzés ill. valóban van átjárhatóság az általános assz. képzésből a fog. a. képzésbe. Kapsz felmentést mondjuk a tárgyak és a vizsga egy része alól? Létezik ilyen?
köszi
b
Mikor kezdtél? Én is oda próbáltam bejutni. Akkor ezek szerint jobb, hogy nem sikerült?
Szívesen, remélem, hasznát veszed.
Gyarakiné tanodájában. De elég nagy a fejetlenség.
Köszi a tételeket.
Nézd, itt van egy pár.
Békéscsabán kinél? Én is ott akartam tanulni, mivel Békés megyei vagyok, csak nem jött össze a létszám...
Sziasztok!
Bocsi, de nem tudna valaki nekem segíteni? A fogászati asszisztens képzés kidolgozott tételeit keresném, hátha valakinek meg van gépen és el tudná nekem küldeni. Én Békéscsabán csinálom a tanfolyamot, de nem vagyok tőle elragadtatva.
Előre is köszi!
Szia
Köszi a válaszokat! Sajnálom, hogy erről lemaradtam, legközelebb csak szeptemberi kezdéssel találtam képzést Bp-en./KIvéve a 14.ker-ben de az messze van ahhoz, hogy heti 3x járjak. /
Nem tudtok hamarabbi kezdéssel?/bár megnéztem a neten mindent de hátha
üdv
b
Meg van szabva, hogy melyik szakterületen hány órák kell "élesben" gyakorlatozni, erre vannak befogadó nyilatkozatok, amiket a doki kitölt, így igazolja, hogy vállalja az oktatásodat. A gyakorlat letöltését majd egy másik nyilatkozaton kell igazolnia. Ha valaki már fogászati asszisztensként dolgozik, akkor gondolom, könnyű lesz leigazolni, hiszen csak ráírja a lapra, hogy a megfelelő óraszámot letöltötte.
Régebben én is ütköztem ilyen falakba, nem is értettem teljesen a rendszert. Lehet, hogy még nem módosítottak a kiíráson... Igen, kicsit ellentmondás ez. Sőt, olyan is volt (Szegeden pl.), hogy akinek van valamilyen eü-s végzettsége, annak 1 év, akinek nincs, annak 2 év a suli.
MOst igazából nem is tudom, mi van, mert sokáig egy képzőre koncentráltam (Békéscsaba), január végén jelentkeztem Budapestre hirtelen felindulásból.
Szerencsére itt a pkg-nál csak az érettségi volt a követelmény.
Én is ilyen pályatévesztő vagyok.
Nincsen eü-s végzettségem. Pályát tévesztettem.
Ha valamelyik doki bevállal, akkor hogyan tudja nekem leigazolni a gyakorlati órákat? Van rá valamilyen formanyomtatvány? Ilyenkor szokás fizetést is kérni, mármint ilyen ,,magán,, gyakorlat alatt ?
Egyébként olvastam az egyik suli honlapján, hogy levelezőn v. estin akkor tanulható a szakma, ha már fogászati asszisztensként dolgozol. Ha törvényileg már nem lehet papír nélkül így munkába állni, akkor legálisan hogy?
b
Nem a Soly Dent-ben vagyok:),Nemtudom találtál e már.De amugy ha tudsz nétetül akkor a Soly-Dentben érdemes érdeklődnöd.
A múlt hét óta nagyon rástartoltak a tanitgatásomra,mert sajnos egy családi ok miatt az egyik asszisztens nemtudott jönni dolgozni,és én voltam helyette.
Amugy rengeteg mindent tanultam igy,hogy egyedül voltam,igy mikor élesben kell csinálnod teljesen más,nem azzal foglalkoztam például jaj hogyan kell szabályosan kevergetni az alginátot mondjuk,az volt a lényeg megtudjam csinálni,senki sem azt nézte,hogy keverem. Meg tényleg igy mindennek megtanultam a hol a helye,jó volt,nagyon élveztem.
Reggeltől estig voltam minden nap,el is fáradtam,de mégis szívesen mentem másnap.Tényleg jó olyan munkát csinálni amit szívvel,lélekkel tudsz.
Sokáig én is így próbálkoztam, de nem nagyon kapkodtak utánam a dokik. (Egy volt, akinél nem számított.)
Most meg már van egy olyan előírás, hogy csakis fogászati asszisztens szakképzettséggel lehet fogászati asszisztens munkakörbe elhelyezkedni. Eddig lehetett más eü-s végzettséggel is, nekem is van olyan csoporttársam most, aki már évek óta fogászatban dolgozik, de az ÁNTSz most kötelezte a papír megszerzésére. :)
Érdeklődj orvosoknál. Elképzelhető, hogy akad olyan, aki bevállal így is. Én álláshirdetéseket szoktam olvasni, és ahol nincs odaírva, hogy "szakképzett", oda szoktam írni egy email-t.
Egyébként van más eü-s végzettséged?
Sziasztok!
Nem voltam ott sajnos. Azt nem tudod, tudjátok, véletlenül, hogy el lehet-e úgy helyezkedni, hogy beszámítson a gyakorlati időbe, ha a sulit később kezdem el. Tehát először dolgoznék, utána kezdeném a sulit.
üdv
b
Szia!
Sokan voltunk a beiratkozáson, ezért azt mondták, hogy akik csak úgy, előzetes jelentkezés nélkül estek be, azokat most csak regisztrálják és majd később döntenek egy újabb osztály indításáról a plusz létszám függvényében. Ha hamarabb nem, szeptemberben biztos indítanak újabb csoportot.
Vagy te is ott voltál a tájékoztató elején?
Általában háromhetente kell menni. De ünnepek miatt lesz olyan, hogy négy, illetve két hét kihagyás lesz két időpont között.
Legközelebb március 5-6-án lesz suli.
Szia, sziasztok!
Nem tudod véletlenül, hogy nincs-e pótbeiratkozás? Milyen időpontokban jársz?
üdv
b
Kiderült néhány részlet szombaton:
összesen 516 a gyakorlati órák száma. Ebből 230-at kell általunk választott helyen letölteni, a többit a suliban lesz. Mondták, hogy megyünk majd fogtechnikai laborba pl.
Jó neked, hogy már a fogászatnál jártok. Mi még csak tüzet oltottunk eddig.
Szia!
Ismerős ez a nicknév, de nem találom régebbi hozzászólásaidat...
Na, megvolt a nagy beiratkozás. Ez eltartott jó sokáig, aztán már oktatás is volt délután. Elég unalmas még az eleje, de tudom, ilyeneket is muszáj tanulni. Lesz nyári szünetünk is, úgyhogy 2011 májusában, júniusában fogunk végezni. Jövő héten megkérdezem az itteni dokit, befogad-e. Szeretnék minél többször menni, amikor csak tudok. Még, ha csak megfigyelni is.
Szia!
Ismerős ez a nicknév, de nem találom régebbi hozzászólásaidat...
Na, megvolt a nagy beiratkozás. Ez eltartott jó sokáig, aztán már oktatás is volt délután. Elég unalmas még az eleje, de tudom, ilyeneket is muszáj tanulni. Lesz nyári szünetünk is, úgyhogy 2011 májusában, júniusában fogunk végezni. Jövő héten megkérdezem az itteni dokit, befogad-e. Szeretnék minél többször menni, amikor csak tudok. Még, ha csak megfigyelni is.
Én is már régóta keresgéltem sulit,ezt csak véletlenül találtam. most egyébknt találtam még egyet itt Győrben, ők vállalják a gyakorlati oktatást is, igaz drágább mint ahova én járok.Mi csak 1x 1 héten, szombaton megyünk.
Egyenlőre e-mail-ben és telefonon próbálkoztam, személyesen talán jobb lenne, ha egyáltalán szóba állnának velem.Eléggé kilátástalan a helyzet...
Jó neked!
És ahol te vagy (gondolom a Soly-Dent) , rendesek, tanítgatnak, csinálhatsz is valamit?