Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogászati asszisztensek

yosimura
Létrehozva: 2008. szeptember 3. 20:06
Sziasztok!
Nagyon szívesen csevegnék gyakorló fogászati asszisztensekkel a kezdetekről, a mindennapi munkáról és arról, ki miért választotta ezt a szakmát. Valamint tanácsokat kérnék a saját elindulásomhoz, mert nagyon szeretnék ebben a szakmában dolgozni, de eddigi próbálkozásaim még nem jártak sikerrel.
  1. 2012. július 9. 22:27676.

    Semmi különös vizsgálatot nem csinálnak. Vérnyomás, látásvizsgálat, plusz egy csomó kérdés a karton kitöltéséhez. De szerintem nem is kell oda menned, aki nem dolgozik fogászatban, annak elég egy háziorvosi igazolás, hogy nem fertőző beteg. Nálunk legalábbis így volt, de csak a legvégén derült ki. :) (azóta persze ez változhatott)

     

    Gyakorlatra sok területre kell menni, úgyhogy ne csak fogszabis rendelőben gondolkodj.

    előzmény:
    rzsanett (675)
    2012-06-26  16:13
  2. 2012. június 26. 16:13675.
    Sziasztok! Én szeptemberben szeretném elkezdeni a tanfolyamot, de kicsit aggódom hogy alkalmas vagyok e rá, az előző szakmára amit kinéztem sajnos nem voltam alkalmas.  A fog­lal­ko­zás-egész­ség­ügyi szak­or­vos­nál milyen vizsgálatokat végeznek? Én a szakma elvégzése után fogszabályzáson szeretnék dolgozni, ez esetben gyakorlati helynek választhatok fogszabályozási rendelőt, vagy jobb ha egy álltalános fogorvosi rendelőbe jelentkezek? Köszi a válaszokat előre is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936343 (674)
    2012-05-31  19:35
  3. Torolt_felhasznalo_936343
    Torolt_felhasznalo_936343
    2012. május 31. 19:35674.

    Sziasztok!

     

    Én is most tanulom a szakmát. 

     

    Ha esetleg megvannak valakinek a kidolgozott 2397-06 Fogászati beavatkozások tételsora, azt megköszönöm, küldj privit, küldök emailcímet.

     

    Más: szívesen várok tapasztalatokat a gyakorlatról, melóról. Én augusztus 1-től megyek gyakorlatra, izgulok is már kicsit, de ngayon várom.

     

    Jah, és ha valakinek megvan a Fogászati asszisztensek és dentálhigiénikusok könyve 1-2. szívesen megvásárolnám!

     

    előzmény:
    yosimura (1)
    2008-09-03  20:06
  4. Torolt_felhasznalo_470829
    Torolt_felhasznalo_470829
    2012. május 15. 11:01673.

    Sziasztok!

    Annyira örülök, hogy rátaláltam erre a fórumoldalra!

    Én most járok még a képzésre és nemsokára vizsga!

     

    A PKG-be járok, és hogy őszinte legyek, elég nagy a fejetlenség, összevisszaság!

     

    Van köztetek olyan, aki mostanság járt oda és vizsgázott?

    Mesélnétek, hogy hogyan zajlott a vizsga? Mennyire volt szivatás, vagy rendesek, és igyekeznek segíteni?

     

    És még lenne egy kérésem: valaki el tudná nekem küldeni a 2397-06 Fogászati beavatkozások kidolgozott GYAKORLATI tételsorát!****

    Előre is köszömöm az infókat és a segítséget!

     

    További szép napot mindenkinek!

     

    Orsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2012. Április 16. 09:07672.

    Szia!

    Májusban kezdődnek a vizsgáim és szeretnélek megkérni, hogy küld el nekem a 2398-06 és a 2397-06 fogászati kidolgozott tételeket. Nagyon megköszönném. Irtam privit is,de nem biztos, hogy sikerült odaérnie. **** Nagyon köszönöm!

    előzmény:
    yosimura (1)
    2008-09-03  20:06
  6. 2012. Április 13. 17:23671.
    Dolgozni vettek fel szerződéssel vagy csak megengedték, hogy járj gyakorlatra - mert majd fogsz suliba járni vagy már most jársz? Mert nem mindegy.
    előzmény:
    nyul_telefon (670)
    2012-04-11  16:02
  7. 2012. Április 11. 16:02670.

    Sziasztok

     

    Átolvastam valamenyire a hozzászólásokat és én is azt az rányt vallom, hogy érdemesebb előbb elkezdeni a gyakorlatot. Engem szerencsére fel is vettek egy nívósabb Székesfehérvári fogászatba. Mondtam nekik, hogy még nem végeztem el a sulit és rengeteg mindent nem tudok, de szerencsére jófejek voltak és mondták segíteni fognak. Ennek ellenére is azért félek, hogy sok hiányosságom van. Ti vétettetek nagy hibát a gyakorlat alatt? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. Április 10. 18:24669.

    Én az első gyakorlati napomon csak nézelődtem. No meg tisztogattam a műszereket. Ja, meg törölgettem a berendezést meg kiraktam a szonda-tükör-csipesz kollekciót. A második napon az asszisztens a kezembe nyomta a polimerizáló lámpát és már én világítottam meg a töméseket, meg adogattam előtte és utána, amiket kellett.

     

    Ha més sose tanultad, akkor egyáltalán nem ciki, hogy nem tudsz szakkifejezéseket, meg egyáltalán semmit se tudsz. Hát honnan tudnád? De ha annyira akarsz valamit felmutatni, akkor tudom ajánlani a wikipédiát, ott vannak jó cikkek a fogakról. Én pl. onnan tanultam meg az irányokat meg a fogfelszíneket. De amúgy én már ötödikes korom óta olvasok a fogászatról, úgyhogy volt némi alapom, mert akarva-akaratlanul rámragadt egy-két dolog.  

     

    Esetleg egy-két műszer: szonda, tükör, csipesz - ez alap. A tömőműszerek, fogók, üveglap keveréshez, matricafeszítő, gyökérkezeléshez a reszelők, tágítók, ezek egymás utáni sorrendje. Elég sokminden van, fel se tudom hirtelen sorolni. Meg ki tudja, hogy ott, ahova mész, mik a szokások. Szóval figyelj nagyon! És ne görcsölj azon, hogy mindjárt első nap mindent csinálni akarsz.

     

    Mikor lesz a nagy nap?

    előzmény:
    Elle (665)
    2012-04-04  13:47
  9. 2012. Április 10. 18:11668.

    Pkg... Jó is az. Én is oda jártam. Lassan már egy éves csoporttalálkozót kell szervezni.

     

    Milyen órátok volt és ki tartotta?

    előzmény:
    pannananna (666)
    2012-04-09  10:02
  10. 2012. Április 10. 18:07667.
    Szia. Most küldtem neked email-t, remélem, még nem késő.
    előzmény:
    picike19840724 (658)
    2012-03-14  11:47
  11. 2012. Április 9. 10:02666.

    Köszönöm kedves yosimura a válaszodat, csak most vettem észre.... - jobb későn, mint soha:)

    Nekem is azt tanácsolták a fogászaton, ahova bekönyörögtem magam, hogy szinte mindegy, hogy melyik helyen végzem, mert úgyis a gyakorlaton fogom megtanulni.... Úgyhogy Pkg lett belőle:) az első órán túl is vagyok, tetszik az egész, be vagyok lelkesülve, de félek is ezerrel, pont ahogy mások is írták...... tök jó ez a fórum, mintha magamról olvasnék...... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2012. Április 4. 13:47665.

    Háhá basszuuuuuuuss, sikerült... Pontosabban megengedte az illető doki, hogy egy napot eltöltsek gyakorlaton a rendelőjében. Persze koránt sem biztos, hogy ott is maradhatok, de legalább adott egy esélyt. Szóval kééérlekk mindent írj le, amire figyelnem kéne kapásból. Vagy ami nálatok ciki volt. Nagyon fogok izgulni, és ez kicsit olyan lutris, hogy egyáltalán nem konyítok az egészhez méég. (DE FOGOK!!) és ennek ellenére, azon az egy napon be kell bizonyítanom, hogy megéri engem visszahívni még. :) :D Szóval ez egy olyan körülnézős alkalom lesz, de én már javában segíteni akarok... Kell vmilyen szakszerű kifejezéseket tudnom? Vagy mit ajánlassz így gyorstalpalónak? Nem akarok sík hülyén odamenni. Láttam ezt a könyvet amit itt írtatok, de pont azt látom, hogy nehéz megszerezni....

    Nah mindegy, ha bárkinek van akkora szíve, hogy meg akarja könnyíteni az első gyakorlati napom, akkor ide küldhettek bármilyen tananyagot vagy csak tanácsot, hogy mire érdemes odafigyelnem***Persze az utóbbi ide is jöhet a fórumba. :)

     

    Jaj nagyon izgulok... :) A tudatlanok nyugalmával fogok nekiindulni. :D háhá. Végülis akármi lesz, csak jó lehet, mert belelátok vmi egészen újba, mint amit eddig tanultam. :)

    előzmény:
    yosimura (663)
    2012-03-30  20:08
  13. 2012. március 30. 20:17664.

    Régebben el lehetett helyezkedni fogászati asszisztensként "sima" eü végzettséggel, vagy talán még azzal sem. Pár éve követeleik a papírt, mostanában meg már a működési engedélyt is. Ez utóbbi már gázosabb, mert ha kiváltod, onnantól kezdve gyűjtögetni kell a kreditpontokat. Na, mindegy. Érdekes...

     

    ÁNTSz már nagyon szigorúan veszi a papír kérdést. Nekem is volt sok olyan csoporttársam, aki már 10-20 éve fogászatban dolgozik és el kellett mennie a tanfolyamra, ha meg akarta tartani az állását. Pedig hát nekik már minden a kisujjukban van. Mi, kezdők meg, hiába van papírunk, nem bírunk elhelyezkedni, mert nincs gyakorlatunk...

    előzmény:
    nlcforum (662)
    2012-03-30  10:57
  14. 2012. március 30. 20:08663.

    Szerintem csak akkor kezdd el a képzés legelején a gyakorlatot, ha a választott hely megengedi, hogy esetleg a képzés végéig ott maradhass. Mert amúgy a képzés hosszához viszonyítva elég kevés a kötelező gyakorlat. Mire jönnek a szakmai tantárgyak, addigra elfelejted, mit, hogy csináltál gyakorlatban.

     

    Ha összejön így a gyakorlat, ha nem, azt mindenképp tisztázni kell az elején, hogy te még semmit nem konyítasz a szakmához. Remélhetőleg megértik és még többet fognak majd magyarázni, illetve sokkal türelmesebbek lesznek.

     

    Nálunk igen soká került sor a szakmai tantárgyakra. Ha addig vártam volna a gyakorlattal, nem is végeztem volna vele. Elég időben elkezdtem (ugyan még nem tanultunk szakmát, de mire befejeztem a gyakot, addigra elkezdtük), de így is már követelték az igazolásokat a suliban. Ez elég érdekes volt. Néhányan fel is háborodtunk, hogy hiszen még nemrég tanulunk szakmai tantárgyakat, hogyan is végeztünk volna a gyakorlattal???

    előzmény:
    Elle (661)
    2012-03-29  18:36
  15. 2012. március 30. 10:57662.

    Szia!

     

    Szerintem ez a képzés minőségétől függ. Mi már javában a szakmai anyagot "tanuljuk" vagy ""tanítják"" de sajnos nagyon rosszul választottam képzőt:( nem kevés pénzért!!!!

    Azt mondták akkor érdemes kezdeni a gyak-ot mikor elkezdjük a szakmai anyagot...... sajnos a mi esetünkben ez mindegy.

    Járnak hozzánk már dolgozó asszisztensek, akik csak a papír miatt vannak nálunk..... Nemtudom úgy hogyan lehetséges elhelyezkedni?

    Sajnos még nekem sincs  helyem. Kezdek aggódni mert szept. vizsga...elvileg...

    előzmény:
    Elle (661)
    2012-03-29  18:36
  16. 2012. március 29. 18:36661.
    Hello Mindenki! Olvasgattam ezerrel ezt a topicot. Szóval ti akik már javában benne vagytok ebben a képzésben, láttam több helyen írtátok, hogy a gyakorlatot érdemes minél előbb elkezdeni. Csak egy kis megerősítésre vágyom, hogy totálisan nulla tapasztalattal és nulla elméleti tudással nyugodtan elkezdhetem a gyakorlati részt akár már a tanfolyam kezdetével egy időben? Ugye ugye? :D Mivel írtátok, hogy sokáig alapból csak töltelék tantárgyaitok voltak. Kicsit parázok attól, hogy nagy nehezen befogadnak tanulóként az egyik rendelőbe, és akkor csak lesni fogok mint egy idióta, ha bármit kérnek tőlem, ami egy kicsit is szakmabeli. :D hehe Nah de mindegy, tök jó ez a topic, megválaszoltatok szinte minden kérdést, ami felmerült bennem és így legalább már sokkal többet tudok erről a képzésről. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  17. 2012. március 24. 13:12660.

    Sziasztok! 

    Nincs véletlen valakinek kölcsön 

    Fogászati Asszisztensek És Dental Higiénikusok Könyve
    I-II?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2012. március 20. 22:59659.

    Ez jó kérdés. :) Nem is tudhatjuk. Hogy hasonlítanánk össze? Ha azt nézzük, hogy a vizsgakövetelmény ugyanaz, akkor elvileg nincs különbség az iskolák között. Max. abban lehet, hogy mennyire szigorúan követelnek a modulzáró vizsgákon a tanárok.

    Pl. a pkg-ban nekünk minden tantárgy után írásbeli vizsga volt, ezek átlaga adta a 6 db moduljegyet. De ez már nem így van.  Az okj-s vizsga meg mindenkinek ugyanaz a tételsor, az írásbeli meg központi. Esetleg a gyakorlati feladatok lehetnek mások.

    Mivel a gyakorlati képzéssel a sulik nem foglalkoznak, erről nincs mit beszélni. Pedig a gyakorlat lenne a lényeg, a papír az csak papír. :)

     

    Én azt mondom, aki komolyan veszi, az úgyis utánanéz, utánakérdez mindennek, sokkal több tudást felszed, mint amit a suli ad.

     

    Az elismerés? Arra gondolsz, hogy mennyire számít, melyik suliban végeztél?

    előzmény:
    pannananna (657)
    2012-02-29  20:09
  19. 2012. március 14. 11:47658.

    Sziasztok!!

    Most lesz a vizsgám nemsokára és kicsit el vagyok maradva.Akinek megvan a 2398-06 és 2397-06 szóbeli vizsgafeladatok kidolgozva,kérem szépen küldje el nekem***.Az életemet mentené meg!!! Előre is köszi!!! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. február 29. 20:09657.

    Sziasztok!

     

    Látom, az utosó hozzászólás régebben történt, de remélem, azért még látogatjátok a fórumot... Egy jó nagy kérdésem lenne....biztos sokan vagytok sokféle iskolákból végzettek/éppen tanfolyamozók, azt szeretném megkérdezni, hogy mik a tapasztalatotok az egyes iskolákkal kapcsolatban? Ugyanis nagyon érdekelne ez a hivatás, már elszántam magam, gyakorlati helyem is lenne, nézegetem az iskolákat, de néhol igen eltérő árakat találok. Mi a véleményetek erről, van összefüggés a tanfolyam ár és a színvonal között? Ill. különbség szakmai elismertség szintjén? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. november 16. 22:17656.

    Köszönöm a gratulációt.

     

    Szerintem ezt az intézménytől kell megkérdezni. Pl. amikor én jártam a pkg-ba, akkor még nem volt ilyen megkülönböztetés, de idén ősztől már van.

    előzmény:
    nlcforum (654)
    2011-11-16  08:27
  22. 2011. november 16. 18:11655.
    Szerintem ez csakis a munkahelyeken múlik. Vannak, akik szívesen alkalmaznak kezdőket, de a legtöbb helyen elvárják a több éves gyakorlatot. Olyan hirdetéssel is találkoztam már, nem is olyan régen a dental.hu oldalon, hogy nem volt feltétel a szakképzés, de még a suli elkezdése sem. A sulit - mivel az kötelező - fizeti a hirdető.
    előzmény:
    amajoros (653)
    2011-11-14  22:22
  23. 2011. november 16. 08:27654.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megkérdezni, hogy szerintetek, minden intézménynél kivitelezhető, hogy ha nincs még államilag támogatott OKJ képzésem, akkor ingyen, vagy esetleg kedvezménnyel végezhetemel a tanfolyamot?

    És a POLGÁRÉK nevű képzőhelyről hallott már valaki?

     

    És nem utolsó sorban gratulálok Yosi!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. november 14. 22:22653.

    Sziasztok, kérdésem az lenne, hogy mikortól dolgozhatok a szakmában?

    2011. szeptemberben kezdtem el a sulit a PKG-ben, novembertől vagyok gyakorlaton, ami 2012. februárban le is jár (380 óra).

    Valaki azt mondta akkor dolgozhatok, hivatásszerűen: ha van egy megkezdett iskolám + letöltött gyakorlatom.

    Szerintetek? Tud valaki kapcsolódó jogszabályt erről?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2011. október 24. 16:23652.
    Sziasztok Sorstársak!

    SOS segítséget kérnék Tőletek!!!Megvan valamelyikőtöknek a 2397-06 Fogászati beavatkozások,kezelések szóbeli kidolgozva????
    Óriási segítség lenne!!!!!!
    Köszi előre is!***
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top