Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A lányos ondók lassúbbak és tovább élnek, a fiús ondók gyorsak, de nem élnek sokáig. Az ovuláció kezdeténél lévő sok együttlét kislányt hozhat, az ovuláció előtti termékeny időszak közepén lévő kevesebb együttlét pedig kisfiút. Ilyenkor hosszabb szüneteket kell tartani, mert a több kiskatona több Y kromoszómát tartalmaz.
Remélem nem túl zagyva amit írtam.
A fogamzásgátló+fogamzóképesség témában egyelőre nem tudok többet mondani, mert Word-dok-ban vannak a "jegyzeteim", és az Office-t már csak hétvégén telepíti fel a férjem. . .
Milyen a könyv, Linda?
Ki az, aki még az augusztusi babában reménykedhet?
share
ma délután megvettem a Gyereket akarok című könyvet, és annyira aranyosan és érthetően ír le benne mindent. Ti olvastátok már? Ha találok valami hasznosat, akkor már írom is le.
Hajrá a hétvégén!!
De azt ugye tudjátok, lányok, hogy spontán pé-k is vannak, pl. ha nagyon jó a szex. . . :))
Én is olvastam az "anyósos" sztorit. Állítólag egy nőnél már egy apró zavaró tényező (amiről esetleg nem is tud) megakadályozhatja a teherbe esést.
mdora! Mindent bele!
share
nekem elvben 14. -e körül lesz a pé-em, úgyhogy pénteken aktivizálódunk! Szerintem mi is kipróbáljuk a 24 óránkénti verziót, jól hangzik. . . :-)
"Volt család, ahol (mint utólag kiderült: a zsarnok) anyós halála vezetett az egyébként egészséges házaspárnál a terhességhez. (No comment, de aktív közreműködés nem javallt!)"
Ezt egy nőgyógyi írta, hogy mik vannak. . .
Jó éjt Mindenkinek!
share
neked mikor lesz, vagy van a következő pé-d? Mikor lehet izgulni?
Egy másik topicon olvastam, hogy a tűszőérés és a pé között jól bele lehet húzni, nem kell kivárni két napot, hanem elvileg a kiskatonák (ez a szó nagyon tetszik nekem) megérnek 24 óra alatt.
Most kipróbáljuk ezt a variációt is. Végülis kevés az olyan időszak, amikor ennyire vigyázatlanul élvezheted a pároddal az együttlétet.
Viszont! Egyes esetekben fogamzásgátlót alkalmaznak a fogamzóképesség növelésére. Ha érdekel v. kit, akkor holnapra szállítom az bővebb infot.
mdora
Linda
Én inkább a nagyon durva, stresszelős munkahelyemre szavazok, ahonnan már el jöttem azóta. Most pedig nyögöm a hatását.
Egy biztos! Nagyon fontos a nyugalom, a harmónia - bármennyire is nehéz a mindennapokban megvalósítani.
Köszi, Linda a tea-tanácsot. Inkább abbahagyom az ivását.
Szerintem szabályos görbe nincs is, legalábbis én még sose láttam :)) Főleg magamnál nem.
share!
Szedtél a próbálkozás előtt fogamzásgátlót? Nekem annak az abbahagyása után 2-3 hónappal hibbant meg a mensim kb 1, 5-2 évre. . . Másoktól is halloottam már, hogy így jártak, főleg, akik azt a gyógyszert szedték, amit én is. Nem lehet nálad is ez a baj?
Igen, úgy néz ki, hogy a köv. mensi 1. napjáig magas, majd aznap reggel leesik, és akkor vérzel, és nem vagy terhes.
Ezzel én is csak nem régen szembesültem.
Linda
Szóval: a törpemikroszkóp (elmondásuk alapján) a nyálból veszi a mintát, és vagy páfránylevél-alakú képződményt mutat, vagy nem. A kettő közül az egyik jó, a másik nem. (kérdés, hogy babát szeretnél, vagy éppen nem).
A cickafark és a palástfű szerintem jó, ha babára készülsz, mert megszünteti a gyulladást, de erős tisztító hatása miatt a babát is "kitisztíthatja" a szervezetből, ezért okozhat vetélést.
Linda