Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2004 augusztusi babavárók

reli
Létrehozva: 2003. december 3. 23:44
Sziasztok,

újból, most jó néven megnyitom a topicot, szeretettel várok minden jelenleg reménykedő babavárót.

reli
  1. 2011. május 28. 09:5936401.

    Tiara: jó hallani, hogy milyen ügyesek vagytok (mindhárman)

     

    Dávidot sajnos nem vették fel a kéttannyelvűbe, de rá kellett jönnöm, hogy nem is baj. a kéttannyelvű ugyanis majdnem 30-as létszámmal indul, a zeneiben is leszenk vagy huszonöten... az iskolaotthonos lett az, ahová felvették és 16-an lesznek (jelenleg) az osztályban szeptembertől... 

    ez azért is jó, mert így minden gyerekre oda tudnak figyelni :) 

     

    drukk a kereséshez...

    nekem most épp vizsgaidőszak, így gyorsan rohanok is tovább (ma is vizsgázom délben)...

     

    mindenkinek szép hétvégét

    előzmény:
    *Tiara (36400)
    2011-05-28  09:45
  2. 2011. május 28. 09:4536400.

    Sziasztok!

     

    De jo hallani Rolataok! A gyerkocok szepek es ugyesek! Kulon orulok, hogy Petranal is javulas van, ez igazan nagyszeru hir!!!

    A pocaklako(k)hoz hajra, es jo egeszseget!

    Hovirag, nagyszeru, hogy ilyen jol alakulnak a dolgaitok!

    Iskola: Csenit felvettek angolra a szomszedos iskolaa. En nem is jeloltem meg masikat, mert par meterre lakunka  sulitol es fellebbeztem volna. Eredetileg 2 osztalyt terveztek, de az evek ota tarto kervenyezes eredmenyekeppen, no meg az erdeklodes nagy szama miatt az onkormanyzat engedett egy 3at. Cseni c-s lett, jovo heten lesz a szuloi ertekezlet. Remelem legalabb az egyik pwdagogus az lesz, aki az iskolacsalogaton volt.  Gergo jol veszi az ovis akadalyokat, de az evessel nem haladunk sajnos, es lassan munkaba kellene allnom. Igaz, meg a helyem sincs meg, palyazgatok ezerrel, de eddig semmi:( Folyamatban van 2 palyazatom, amin mar van elorelepes, a tobbi all. Hiaba, itt nem nagyon van lehetoseg, ha meg megis, az a minimalberhez kozeli, stb. stb.  Nekem csutortokon volt egy eleg durva arpamutetem, mert mar hatalmas volt, es latni se lattam tole, amellett, hogy ronda volt, fajt is.... de tulvagyok rajta, csak meg azt nem tudom, sikeresen e, vagy lesz megegy kor:(

    Cseninek regota mozog a 2felso 1ese, de a helyen vannak, az also egyesek ujak, de az egyik sajnos csampasan all:( Volt mar mindenfele bemutato, az anyaknapi musorok utan (a 2 gyerek 2oviba jar, mert szeptembertol igy lesznek egymas mellett, ui. a Gergo ovija a Cseni sulija mellett van.), vagyis: tornabemutato, neptancbemutato, es kezmuves bemutato. (ezekre jart). A ligeti napokon (ez az ovi neve: Ligeti tagovoda, voroskeresztes bazisovodava avattak az ovit, es itt volt  Habsburg Gyorgy, Cs. pont neki adta a viragot:) A kepek persze nem lettek jok, de sebaj...

    En vegre fel tudok venni normalisabb ruhakat, mert a 2. gyerkoc utani 73kilobol vegre csak 53van:))))

    mas fronton nincsenek extrak.

     

    Udv Mindenkinek!

     

                                                                                                               

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. május 25. 10:4436399.

    Sziasztok!

     

    Megvagyunk mi is.

    Sajnos azóta Petrának több műtétje volt ( fül) de most végre úgy néz ki,hogy sikerült a műtét, kopp,kopp,kopp, igazából még pár hónap amig majdnem biztos lesz.

    Reméljük nyár közepén már vízbe is mehet ami idáig sajnos kimaradt:-(

    Végre sokkal jobban is hall.

    Ő is kezdi a sulit, már nagyon várja.

    Igazi vagány kiscsaj, olyan vékony mint volt, bár az utolsó műtét óta egész szépen hízott:-)

    Most munkából írok, de majd rakok fel képet otthonról.

     

    Kriszta de jó,hogy írtás, nagyon helyes fiú Roli, gratula a pocaklakóhoz és minden rendbesz lesz tuti!!

     

    Cic: a blogodat szoktam olvasni, így veletek képben vagyok, nagyon helyes mind a három gyerkőc, Annától el vagyok ájulva:-))  

     

    Titi: Hogy megy a tanfolyam, hamarosan végzel?

    Csajokról kép?

     

    Zina: remélem azóta is tetszik a munka! A fiúk már kész férfiak, jó vol róluk képet látni.

     

    Na gyorsan ennyi dolgoznom is kéne valamit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. május 13. 15:2136398.

    Sziasztok!

     

    Aug13 vagyok, új néven De jó, hogy még mindig írogattok, nem is gondoltam volna. Régen jártam erre.

    Rolika is már nagyfiú, sikerült beiratni abba a suliba ahova októbertől előkészítőbe járt és nagyon megszerette a tanító néniket (nem körzetes). Ráadásul az unokatestvérével egy osztályba fog járni. Már nagyon várja a sulit, az ovit már unja. Lovagol, amit imád és jól is megy neki. Szeret bringázni, rollerezni, számítógépen játszani, legózni, katonázni, igazi fiú.

    Most várjuk a kistesót, sajnos nem problémamentes, ezért én az elejétől itthon.

     

    Mentek nyaralni? Én most keresek Sopronban olcsó szállást , van valakinek ötlete? Tavaly a Sziesztában voltunk, de elég drága lett.

     

    Mindenkinek minden jót! Kriszta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2011. március 24. 14:3636397.

    Sziasztok!!!

     

    Pár naponta én is be szoktam nézni, és de jó, hogy végre én is olvashatok rólatok:) Látom, hogy szerencsére mindenkinél minden rendben (remélem, azoknál is, akik nem írtak még).

     

    Zina, szuper, hogy ilyen jó munkád van, és tényleg nagyon nagyok már a fiaid! Belegondolok, a nagyobbik fiad sem volt még túl nagy, amikor a fórum indult, most meg már kész férfi.

     

    Timi, akkor ti minden szempontból hasonló cipőben jártok épp, mint mi (nyílt nap, fogak). A tanfolyamhoz kitartás! 

     

    Hóvirág nektek meg akkor hajrá harmadik gyerek. A bölcsis témához hozzáfűzném, hogy Szentendrén, amikor bölcsibe jelentkeztünk úgy, hogy volt három gyerekünk, és dolgoztam már fél éve, azt mondták, hogy egyáltalán nem biztos, hogy sikerül bejutni (végül sikerült), mert vannak egyedülállók és létminimumon élők is, ők még mind előttünk vannak. És persze mi is mások előtt voltunk a három gyerek miatt... A helyzet persze nem jó, de sajnos az is jogos, hogy az előnytelenebb helyzetűeket veszik előbbre. Sokkal több férőhely kellene, az az igazság. Azért remélem, sikerül nektek is bejutni.

     

    Azon gondolkozom, hogy mi tudnék írni, amit nem írtam már meg a blogra:) Talán a foghelyzet változott azóta újra: lent a két egyes már régen kiesett, itt már két szép csontfog van, fent viszont 4 hiányzik egymás mellett, elképesztő látvány...:) És teljesen pöszít is Barnus emiatt. Az egyik helyen már elkezdett kinőni egy hatalmas lapátfog, egyelőre még nem látom, hogy fog elférni mellette további három...

     

    Az iskolát magamban eldöntöttem tegnap, és végül nem a körzetest adom meg első helyen, de ha "csak" oda sikerül, az sem baj, ott is van két nagyon jó tanítónéni. Ami miatt nem szeretném, az a mérete: csak az alsó tagozat 12 osztályos... A másik iskola, ahová szívem szerint iratnám, összesen 8 osztályból áll, 1 osztály / év. Persze ezért nem könnyű bejutni sem, de azért reménykedem, hátha. A másik iskola előnye, hogy az van a legközelebb, az ovihoz is (ahová a kicsik még két évig járnak), meg hozzánk is. A nyílt napon találkoztam Somussal, ha Barnus végül a körzetesbe megy, egy iskolába, sőt a végén az is lehet, hogy egy osztályba járnak majd:)

     

    Talán a munka az, amiről a blogban nem nagyon írok: a munkahelyemet még mindig nem számolták fel, de én november eleje óta fizetés nélküli szabadságon vagyok. Ezerszer is lekopogom, de eddig nagyon bejött ez a szabadúszó életmód, mindig van épp annyi munkám, amennyi kell. Bárcsak így maradna. Azt nagyon élvezem, hogy mindig tudom a gyerekeket hozni-vinni... 

     

    Hát nagyjából ennyi. Nagyon szép az idő, tegnap előtt teleültettem a virágládáinkat, most majd drukkolok, hogy ne jöjjön fagy. Lassan előkerülnek a biciklik is. Barnus mostanában kezdett megint úszni járni, ma is viszem, és viszem, csak úgy körülnézni, a két kicsit is... Mert hogy ők is akarnak járni....:) Meg kell kérdeznem, mekkortól lehet menni a kisvízbe. Nagyon szeretem, hogy mindent, de mindent csinálni szeretnének, amit Barnus...

     

    Na, eldugulok, még van munkám, aztán megyek értük nemsokára.

     

    Szép tavaszt mindenkinek, és szép őszt Zinának:)

    Bori

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2011. március 23. 22:2736396.

    Sziasztok!

     

    Akkor, ahogy megígértem, pár mondat a tegnapi nyílt napról. Nálunk nem volt kérdés, hogy melyik suliba íratjuk, ugyanis pont az egyik ált. iskolával szemben lakunk (anno én is ide jártam) és ez a suli a város 3 legerősebb iskolája közé tartozik. Német nemzetiségi iskola, így a németet tanulják heti 5 órában, elsőtől kezdve. Szeptembertől 2 osztály fog indulni (az egyik "sima", a másik emelt németes), de azt hiszem erről már írtam korábban. Ivettet a simába fogjuk íratni. Sajnos még nem dőlt el, hogy ki lesz a tanítónéni, 2 jelölt van. Szóval 8-tól volt egy tájékoztató, majd a 2. és 3. órákat lehetett megnézni. Mi először egy elsős matekórát néztünk meg, itt az egyik jelölt volt a tanító néni (50 feletti nőci, nekem kicsit túl katonás, olyan "poroszos", mint a suli általában...), az óra tetszett, Ivett is élvezte, a feladatokat ő is meg tudta oldani. Aztán egy harmadikos olvasás órán voltunk, itt a másik ofő jelölt tanított (ő egy fiatal, kedves, Ivettnek nagyon szimpatikus tanító néni). Először a tanár olvasta fel a mai olvasmányt, aztán a gyerekek mondatonként más-más. Majd kérdések voltak az olvasmánnyal kapcsolatban. Képzeljétek! Volt egy kérdés, amire nem igazán akartak-tudtak válaszolni a gyerekek, erre Ivett jelentkezett, a tanító néni felszólította és Nyuszika megmondta a választ! Aztán az óra után még mi is kimentünk az udvarra a gyerekekhez (sok ismerős és barát jár ide) Ivett játszott velük, aztán mikor becsöngettek, mi jöttünk haza. A beíratkozás majd április 11-e hetében lesz.

     

    Még pár szó rólunk: a tejfogakkal majdnem úgy állunk, mint Boriék! A felső két egyes és jobb alsó kettes hiányzik! Úszni továbbra is jár Ivett, bár nagyon nem szereti. Most lesz egy kis szünet áprilisban mert leszedik az sátrat, már várja... Amúgy ált. 20-24 hosszt szokott úszni mellben ill. deszkával a mell, hát, gyors lábtempókat. A farsangi bálon Leia hercegnőnek öltözött a Star Wars-ból,  majd teszek fel 1-2 képet, bár nem lettek túl jók (én csináltam a kompakt gépünkkel) Valamikor az év elején nézte meg a férjemmel mind a 6 részt és - bár nem hittem volna - de lekötötte, igaz nem egyhuzamba néztek meg egy filmet, hanem részletekben. Persze egyből Leia hercegnő lett a favorit, így néztem a neten, hogy néz ki egy Leia jelmez, a barátnőm megvarrta + a Tescoban féláron volt a Star Wars-os lézerkard, így azt is kapott mellé.

     

    Nekem még május végéig tart a "nagyüzem" a gyógymasszőr tanfolyamon. Ráadásul szombaton modulzárót írunk. (Tanulnom kellene még jó sokat, sajnos...)

     

    Zina: örülök, hogy jól érzed magad a munkahelyeden!! 

     

    Hoviraeg:  hajrá harmadik gyerkőc!

     

    Most befejezem, vár még rám a reumatológia...

     

    További kellemes hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. március 23. 07:2036395.

    Sziasztok!

     

    Bejelentkezem én is :)

     

    Szóóóóóóval...

    Dávidnak találtunk sulit, jövő héten hétfőn derül ki, hogy felveszik e. Kéttannyelvű osztályba fog járni (angol-magyar)...

    István betöltötte az első életévét és már tervezzük a következő babát.

     

    Nem tervezem, hogy mostanában visszamegyek dolgozni, főleg ha összejön a következő baba, mert a cég, akinél dolgozom idén költözik át a város másik végébe... Istvánnak a bölcsődei helye is bizonytalan, mert alig van helyük a bölcsikben (különben is, mint megtudtam, ez nem azért van, hogy anyukák visszamenjenek dolgozni, hanem egy ingyenes szociális juttatás - nálunk ugyanis úgy van, hogy először felveszik a hátrányos helyzetűeket, majd a nagycsaládosokat, majd az egyedülálló szülők gyerekeit, majd a családvédelmiseket/gyermekjólétiseket és az utánuk maradt 300 helyet osztják el a maradék kb 1500 gyerek között vagyoni állásuk alapján)... na jól kidühöngtem magam, bocsi...

     

     

    Zina: gyönyörűek a fiúk :)

     

    Titi: mi volt a suliban?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  8. 2011. március 22. 21:1136394.

    Sziasztok!

     

    Zina! De örülök Neked! Hatalmasak a srácok, lassan elveszel mellettük.. Jó, hogy jelentkeztél, én naponta benézek, de sokáig senki sem írt. Most nincs időm, mert egy halom vasalnivaló vár. A család már alszik. A lényeg: jól vagyunk. Lányok továbbra is imádnivalók! Ma volt a suliban nyílt nap, Ivettet is elvittem, majd holnap mesélek róla!

     

    Örülnék, ha minél többen írnátok, egyedül Boriékból vagyok naprakész, hála a blogjának!

     

    Most megyek. Holnap jövök!

     

    További kellemes, napsütéses hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791069 (36393)
    2011-03-20  03:04
  9. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2011. március 20. 03:0436393.

    Sziasztok!

     

    Kivel mi újság? Régen jelentkeztünk, tessék írni!

     

    Nálunk minden rendben, dolgozom, Levente napközis. Szerencsére imádja. A napközi nem olyan értelembe napközi, mint otthon, itt fizetni kell érte, semmiféle kaját nem kap, meg nem is tanulnak - tulajdonképpen gyerekmegőrző az iskola keretén belül. Külön vállalkozó foglalkozik az egésszel, a gyerekek játszanak, kreatívkodnak, sportolnak - mikor mit? Szóval inkább játék az egész, minden nap, suli után, 2 és fél, 3 órán át. Ezért szereti

     

    Szép okos kicsi fiú amúgy, jó mondásai vannak, aranyos nagyon! Persze, az enyém, naná, hogy elfogult vagyok

     

    Én jól vagyok, szeretem a munkám, jó dolog keresni a sok sok kihagyott év után, és a munkakörnyezetem igazán kedves nekem - nem tudom mondtam-e már, női ruhákat tervezünk. Én admin-könyvelői vonalon dolgozom, de gyakran állnak elém két kardigánnal, hogy melyik tetszik, melyiket venném meg, stb. stb.

     

    Nagyfiam jövő hónapba 19 éves lesz. Nagyon kocsivásárlás előtt áll, ma d.u.ű-án ki is próbálunk egyet, múlt héten is kipróbáltunk.... Szóval, lassan önálló felnőtt lesz - hihetetlen!

     

    Megnézem van-e valami fotóm, és várom, hogy ti is írjatok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. január 28. 10:0036392.

    Szepek vagytok!

    Jobbulast!

    Most mi is betegeskedunk, nekem a torkom, a kicsinek is, meg valami baci, o kap antibiotikumot is, most kivetelesen a 39,3utan en se ellenkeztem, amug megy talan 3 ev alatt most kap 2xra. 

     

    Amiert jottem:

    a pagony.hu-n talan febr2ig nagy kedvezmeny van a weben levo konyvekre a kovetkezo leltar miatt. Erdemes szetnezni!

    nalunk amugy is esedekes, mert "tombositve" veszek konyveket, hamar lesz helye, Cseninek februarban nevnap, Gergonek marciusban szulinap, majusban nevnap... aztan gyereknap... el is fogyott:))))))))))))

    Amugy bookline, vagy libri es alexandra is szokott jokat kinalni, en mindig toluk veszek eppen ott, ahol jobb az ar, vagy plusz kedvezmenyt kapok!

    Szep napot!, Jo egeszseget Mindannyiotoknak!

    előzmény:
    Titi75 (36391)
    2011-01-04  11:30
  11. 2011. január 4. 11:3036391.

    Sziasztok!

     

    Mona: írok, de csak keveset, mert csak egy kézzel tudok gépelni.

     

    Rólunk röviden: a november-december a betegségekről szólt. Folyamatosan betegek voltak a lányok, főleg Ivett. Volt olyan időszak is, hogy egyszerre mindkettő (Ivett hörghurut, Emma tüdőgyuszi), a legdurvább persze karácsony előtt volt, mikor Ivettnek volt tüdőgyulladása és naponta jártunk injekcióra. Szerencsére már minden ok. Ivett tegnaptól ismét jár oviba.

     

    Én elég szerencsétlenül kezdtem az évet, mert vasárnap olyan bénán estem, hogy megsérült a könyököm. Most egy speciális rögzítő van a bal kezemen. Hétfőn megyek vissza, remélem addig rendbejön, mert 2 hét múlva svédmasszőr vizsgám lesz....

     

    A karácsony szokás szerint nálunk volt, pedig előtte hétvégén még dolgozatot is kellett írnom + a Ivett is beteg volt. Sok mindent kaptak a lányok, a teljesség igénye nélkül: playmobil csemegeüzlet, playmobil hordozható hercegnős ládika, geomag én kastélyom szett, Logico készségfejlesztő, mickey egér játszótere, Évi állatklinika, sellő póni, cluedo társas, polly pocket, pöttyös panni könyve. A fő favoritok a playmobilok. 

     

    2 karácsonyi kép:

     

    Kíváncsian várom a karácsonyi beszámolókat és képeket!

     

    További szép hetet mindenkinek!

     

    Üdv.

    Timi

    előzmény:
    mona! (36390)
    2011-01-02  09:44
  12. 2011. január 2. 09:4436390.

    Nagyon boldog új esztendőt kívánunk mi is mindenkinek!

    Írjatok!!!

    Mona

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  13. 2010. december 31. 16:1236389.

    Sziasztok!

     

    Nagyon boldog, örömökben, sikerekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek!

     

    Üdv.:

    Timi és családja

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  14. 2010. december 29. 04:2436388.

    Sziasztok!

    Remelm jol teltek az unnepek! Es elore is buek, ki tudja, befutok e meg addig!   Ados vagyok egy csomo keppel de vmi miatt mar hionapok ota nem tudoknlc-n kepeket csatolni:(((

     

    Suli. Mi mar voltunk egy iskolacsalogaton, amolyan nyilt nap es jeleztuk a szandekunkat, hogy ide jarna Csenge. A suli reg megvan, eddig csak enmet kettannyelvu volt, de iden indult az elso angol osztaly. Cseni ezt valasztotta, nekem meg mindegy, emlyiket tanulja elobb. Ez a ket osztaly van, mert az onkormanyzat az igeny ellenere se akar 3at engedni, hogy a tobbi korzetibe is menjenek a gyerekek. Erdekes hozzaallas. De mivel mi cca 20mre lakunk a sulitol, biztositott a helyunk.))))

    majd lesz meg iskoalcsalogato, 5alkalom, amikro nekik szerveznek "orakat", most csak egy tajekozato es orabemutato volt. lesz ovi-suli bajnoksag is.... eddig tetszik neki. Ha jol tudom, az elso evekben 3 targy van angolul, es elso 2evben nem irnak meg. A tarygak taan ilyenek, hogy tesi, technika, enek.... szoval a fontosak magyarul mennek:)Ebbe jar a batyam 2 fia is, igaz, ok meg sima osztalyba, mert akkor meg az volt a nemet kettannyelvu mellett. A tobbi suli, messzebb van. A legkozelebbi gyakorlo suli, oda nem adnam, a soron kovetkezo nem valami jo, utana  atobbi mar messzebb van, es busszal se kozelebb, mert a megalloig es majd  amegallotol meg majdnem annyit kell menni, mint egy ujabb megallo... Szoval mindenkeppen ebbe adom, bar felmerult  a zeneiskola is, mert az oviba mentek onnan pedagogusok, felmerni, milyen ovisok vannak, es Csenit kivalogattak, hogy nagyon jo erzeke es hallasa van  zenehez, ami nem ujdonsag szamomra, de szerintem jobb egy sima suli, hacsak nem zenei csaladrol van szo. A masik meg az, hogy a zenesukiba jarna, akkor menne utazgatni, konvcerteni itthon es kulfoldon, ha a csaladi kassza birja, es a napi tobb oras gyakorlas..... inkabb legyen gyerek. Ez a suli egesznapos rendszeru, delutan 4ig vannak also tagozaton, elosztva az aznapi orak, hogy pihenni is tudjanak, es a  hazi es kesz delutanra:)Ha a tesomknak jo, nekem is az. A pedagogusok szimpatikusak... bar a csoportjukbol, sot az ovijukbol se nagyon lattam ismeros gyereket, vagyis egyet, de o nemetes osztalyba keszul. van viszont egy ismeros kislany, de nem tudom menniyre jonenek ki egymassal, nagyon mas karakter,kisgyermekkent is rivarizaltak... meglatjuk.:) En optimista vagyok,  atobbi meg majd kiderul. tnaulni mindehol kell,e s  afegyelemre meg szorgalomra szukseg van, az agyaval minden oke, nagyon jo a memoriaja, erdelodo, stb, csak a fegyelme..... de majd fejlodik az is... bizom benne! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  15. 2010. december 25. 15:4236387.

    Sziasztok!

     

    Mi is Boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

     

    Petrus és Mona

    előzmény:
    Titi75 (36386)
    2010-12-24  13:01
  16. 2010. december 24. 13:0136386.

    Sziasztok!

     

    Mindenkinek nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

     

     

    Puszi: Timi és a lányok

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2010. november 22. 21:2436385.

    Sziasztok!

     

    Nálunk is már felvetült a sulikérdés...

    Ahol most lakunk, egy megállóra van egy suli... erős, jó... megnézzük. Van a körzetes, ahová be vagyunk jelentve, az ovijából majdnem mindenki oda megy suliba... na meg van egy három megállóra lévő német nemzetiségi... szóval kérdéses.

    Az iskolaérettségin Dávid is teljesített...

    Idén csak takewondora járatom heti kétszer, az úszás valahogy elmaradt. Szeptemberben nem kezdtük el Vácon újra, mert októberben beköltöztünk a 11. kerületbe... itt is vannak lehetőségek, csak valahogy mindig elhalasztódtak... majd jövőre...

     

     

    Zina: gratula a melóhoz! ráadásul még rád is van szabva

     

    Titi: hááát én nem az emeltbe tenném, hisz annak tényleg csak annyi az előnye, hogy elvileg a barátnője is oda fog járni... de ez a te döntésed

     

    Stoky: hajrá eladás-vétel... és hajrá Audis iskola :) ha az nektek is jó

     

    Cicmic: nálatok is döntsön a "jobb" :) szerintem a gyerek döntsön és tanítónénit válasszon elsősorban...

     

     

    Én is suliba járok (Titi milyen lett a vizsgád? te is 19-én vizsgáztál??? én is :P jegyet még nem láttam). Nemzetközi tanulmányok szak. Ha egyszer nagy leszek, akkor nemzetközi kapcsolati szakértő leszek (vagy nem) :) állami támogatásos és szombatonként van suli, így aznap a férjem van a fiúkkal... és élvezi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  18. 2010. november 22. 13:2636384.

    Zina: jók a képek, milyen nagyok lettek a fiúk! én meg csak várom a leveled.... ;-) tényleg hova lett a Picasa-s albumod? gratula az új melóhoz, sok sikert! Timi is szokott nyáron dolgozni, anno én is dolgoztam, és sztem jó dolog, hogy jobban tudja értékelni a pénzt.

    Titi: Ivettnek jobbulást! nálunk is elkezdődött az oviban az úszás most nagycsoportban, persze fiamnak most nyáron lett uszodaszemölcse, amivel azóta is küzdünk (talán most megvan a csodaszer), így ő még 1xsem volt sajnos. sok sikert neked a tanfolyamhoz! hogy sikerült a pénteki vizsga?

    karácsony még elég képlékeny nálunk. most Dominak kitaláltam, hogy vegyünk 1 kishörcsögöt, erre nem meghallotta, mikor mondtam az apjának??? mérges is vagyok, mert meglepit akartam..

    autópályán gondolkodom, meg az a majmos társasszerűség állítólag nagyon jópofa, úgy tudom a Tick-tack Bumm Junior is jó, Lego-t is szeretne stb. Timi aminek örülne nagyon, az 1 yorki kutyus, de épp ma néztem 45-50ezertől vannak felefelé, és mivel ő tavaly LCD tv-t kapott, így idén azért nem költenénk megint ilyen összeget.... szóval nem tudom. ;-)

    Bori: a blogodat én is folyamatosan olvasom, nagyon jókat írsz, öröm olvasni. :-) a képek meg szuperek a gyerkőcökről! remélem, mire lejár a gyes, rendeződik neked is a melóhely.

    suli-ügyben egyetértek veled, én is azon agyaltam, hogy egyenlőre menne Domi ide a sima katolikusba, aztán 4. után esetleg átvinnénk a nyelvibe.... de akkor meg lehet, hogy le lenne maradva a többitől.... oda sok német gyerek is fog járni, és valszeg így kevesebb tanulással "ráragadna" a német..... na majd péntek este már okosabb leszek. ugyanis a dzsudó is a mostani ovi-suli mellett van, de az is lehet, hogy az Audis iskolában is lesz sportolási lehetőség, sőt több, mint valószínű.

    na megyek lassan, ma szabadnapos vagyok, de még van dolgom.

    mindenkinek szép hetet, írjon akinek kedve van!

    előzmény:
    stoky (36383)
    2010-11-22  13:11
  19. 2010. november 22. 13:1136383.

    sziasztok!

    olyan régen voltam már, hogy el is felejtettem hol kell hozzászólni...

    megvagyunk mi is, nálunk is a fő téma az iskolaválasztás;

    Domi jelenleg katolikus oviba jár, ami nagyon szuper és nagyon szeretjük, szép nagy udvarral imádnivaló óvónénikkel. ugyanitt van suli is gimivel együtt, a Timi is idejárt korábban. ez lenne az egyik verzió. viszont párom az Audiban dolgozik, és a cég idén indított új sulit, aminek jövő őszre új épülete is lesz, és itt a nyelvtanulás lesz többek között a prioritás. most pénteken lesz tájékoztató bővebben, utána döntünk.

    amúgy Domival semmi gond mostanában szerencsére, jár dzsudóra, tetszik is neki. az iskolaérettségi-tesztje is jól sikerült, bár logopédushoz jár az oviban.

    Timi jól tanul a gimiben, idén informatikából német nyelven előrehozott érettségit tesznek le. (remélem sikeresen)

    nekem nemrég hasfali sérv-műtétem volt, de csak 1 napos bent-tartózkodással, már minden oké, csak nem emelhetek.

    munkahelyem nekem is elég gázos.... kereskedelem, és nagyon megérezni a válságot, kirúgni még nem rúgtak ki senkit, de volt már, akit táppénzről nem vettek vissza....

    a mostani időszak nagyon jó híre, hogy a mamámék eladják a lakásukat Fehérváron és ideköltöznek Győrbe! kicsit kényszerűségből is, mivel ott már senkire nem számíthatnak, ha baj van vagy megbetegszenek.... úgyhogy most nagy erőkkel hirdetjük a lakásukat, és párhuzamosan keresek nekik itt valami szép kis kérót. kis keresztlányunk már 2 éves, most volt a szülinapja, és bölcsis. nagyon édes, imádjuk!

    elküldöm, nehogy elszálljon, de még írok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  20. 2010. november 21. 23:2336382.

    Sziasztok!

     

    Zina, ez tényleg vicces, hogy megírod ide a reménytelen álláskeresést, aztán máris lesz állásod:)) Ezek után bármire vágynál, csak írd le ide, és hátha azonnal bejön:)

     

    Timi, neked meg hajrá!

     

    Az iskolakeresés során én a hangulatot tekintem elsődlegesnek, egy kedves, erdőszéli iskolába szeretném iratni Barnust. A körzetessel sincs semmi baj, de az egy viszonylag nagy, lakótelepi suli. Előnye, hogy két percre van a kicsik ovijától. Szerintem ebbe a két iskolába megyek majd nyílt napozni, aztán utána döntök. 

     

    Timi, azt hiszem, én is a simába iratnám Ivettet, ha jobban belegondolsz, a különböző tantárgyak tudására nem németül lesz szüksége, vagy ha igen, percek alatt megtanulja később. Én sosem értettem, miért jó, ha egy kisgyerek angolul, németül,stb. tanulja pl. a földrajzot??? 

     

    Amúgy, hogy legyen ellenpélda is: én angolul tanultam először, ehhez képest németül tényleg nagyon gyorsan megtanultam, az angollal meg a mai napig vannak harcaim, khm. Szóval én azt gondolom, mint minden, ez is tanár kérdése, nekünk szuper német tanárunk volt, és minden nap 1 óránk (gimiben), tanultunk, mint a hülyék, annyira szerettük.

     

    Most úgy gondolom, hogy az első négy iskolás évben fontosabb, hogy jól érezze magát, szeresse a többieket és a tanítónénit, aztán felsőben, meg majd gimiben talán már fontos az is, hogy erős helyre menjen, ha továbbra is jó képességű gyereknek számít majd. 

     

    Sziasztok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2010. november 19. 04:3836381.

    Köszi a gratulát! Én drukkolok neked Timi, biztos ügyes leszel!

     

    Ha számít a véleményem, én a símába iratnám Ivett-et.... Ebben a korban olyan könnyen barátkoznak, és számomra csak az az egyetlen pozitiv dolog az emelt mellett, hogy oda jár majd a barátnője....

    Most képzeld, Leventéék meg minden évben új tanítónénit kapnak, meg új osztálytársakat is! Hogy miért? Nem tudom! Két-három gyereket megnevezhetnek, hogy kivel akarnak egy osztályban maradni mindenáron, azt figyelembe is veszik!

    Majd beszámolók, hogy tetszik ez majd Leventének... Eddig 2 évet jár oviba, mindig másik épületbe, másik óvónénikhez - sose volt gondja! Most is a kis iskolás osztályában nagyon jó a közösség, haverok, barátok, szeretik egymást - kialakult! De Levente mindenkivel haver, most hétvégén megy egy 8 éves kisfiú szülinapjára, csak úgy, az iskola játszóterén haverkodtak össze, és nagyon csípik egymást

     

    Hát majd meglátjuk, tényleg, igaz, az is hozzátartozik a dologhoz, hogy Levente nagyon nyílt kisfiú, barátkozós.... De végülis itt az összes gyerekkel egyformán bánnak...

     

    Na, okoskodtam egy sort

     

    Megy a drukk, majd számolj be, hogy sikerült?

    előzmény:
    Titi75 (36380)
    2010-11-18  20:51
  22. 2010. november 18. 20:5136380.

    Sziasztok!

     

    Ivett: kaptunk antibiotikumot (Cefzil) + egy speciális kúpot, amit a gyógyszertárban "állítottak elő", ha köhögő rohama lenne este v. éjszaka, akkor kell beadni. Jövő kedden megyünk ismét vissza.

     

    Iskola: nálunk kézenfekvő lenne, hogy ugyanabba az iskolába járjon, ahova én is anno, mivel pont az iskolával szemben lakunk. A férjemnek egy dolog nem tetszik a suliban, az hogy német nemzetiségű iskola. Ő jobban szeretné, ha angolul tanulnának a gyerekek. Viszont a város többi iskolája már nem érhető el gyalog, csak autóval v. busszal (a tömegközlekedés rémes nálunk). Úgy tűnik sikerült meggyőznöm a férjemet, hogy jó lesz ez a suli, és ha lesz nyelvérzéke, akkor pár év múlva elkezdhet angolt is tanulni magántanárnál. (Személyes tapasztalat: német után könnyebb angolt tanulni.) Ami viszont dilemma jelenleg, hogy melyik osztályba írassam. Elméletileg 2 osztály fog indulni, egy sima és egy emelt németes. A különbség annyi, hogy az emelt németes osztályban a 3. évtől kezdve bizonyos tantárgyakat is németül tanulnak. Az unokatesóm lánya (most hatodikos) is ilyen emelt osztályba jár, és mivel néha én tanulok vele, látom, hogy mennyire nehéz és felesleges dolgokat kérnek számon. A sima németes osztályban ugyanúgy mindennap van német, ugyanabból a könyvből tanulnak, és mivel a heti óraszám ugyanannyi, így  a kevesebb tantárgy miatt a "lényeges" tantárgyakból (matek, magyar) van több. Legalábbis így mondták az ismerősök. Szívem szerint a sima osztályba íratnám. Ami a gondom: ált. a jó képességű gyerekek (szerencsére Ivett is ilyen) az emeltbe mennek, és a kevésbé jók (és a rosszabb magatartású gyerekek) a simába. A leendő tanítónénikről csupa jót hallottam, mindkettőt nagyon dicsérik! Elvileg a barátnője az emeltbe fog járni. Szóval egyelőre bizonytalan vagyok, mi legyen... 

     

    Ti hogy álltok a karácsonyi ajándékokkal? Nálunk naponta változik a kívánságlista! 

     

    Zina: Emma jövő hónapban lesz 2,5 éves. 

     

    Bori: képekkel majd jövök hamarosan!

     

    Gyerekek már alszanak, remélem nyugodtabb éjszakánk lesz. Most megyek tanulgatok még, úgy érzem, nem tudok semmit... Drukkoljatok, hogy ne legyen nehéz a holnapi doga!

     

    Szép estét mindenkinek!

     

    Üdv.

    Timi

    előzmény:
    Titi75 (36379)
    2010-11-18  09:17
  23. 2010. november 18. 09:1736379.

    Sziazstok!

     

    Zina: Gratulálok! Nagyon örülök és a munka is tök jól hangzik!! De jó!!!

     

    Köszi a jókívánságokat. Most csak benéztem picit, mert 10:10-re van időpontunk a dokinénihez. Ivett iszonyúan köhög. Az éjszaka rémes volt, alig aludtunk... Remélem ad valami csodaszert....

     

    Ivett kb. egy éve úszik, többé-kevésbé rendszeresen. Az első pár hónapban semmit sem fejlődött, még siklani se tudott, aztán márciustól kezdett látványosan fejlődni. Jelenleg a mellúszást tudja, szép szabályos levegővétellel. Volt olyan edzés is, mikor 1 km-t úszott! Az 50 métert pihi nélkül végigússza, a lépcsőnél megáll picit, aztán indul a köv. hosszra. Csinálja szépen, kötelességtudóan, csak nem szereti... A legfőbb baja, hogy nem vagyok ott vele az edzés alatt... Mondtam, hogy ebben az évben úszás van, aztán ha iskolás lesz ő választhat magának sportot. 

     

    Bori! A sulin már én is gondolkozok egy ideje, ha lesz időm este majd írok arról is, most mennem kell még a fürdőt kéne rendbe tennem, mielőtt elindulunk.

     

    Este igyekszem jönni!

    előzmény:
    cicmic74 (36377)
    2010-11-17  23:36
  24. Torolt_felhasznalo_791069
    Torolt_felhasznalo_791069
    2010. november 18. 07:5236378.

    Jaj, csajok, nekem nagyon jó hírem van!

     

    Pont ma, felvettek dolgozni!!!!!! Annyira örülök, azért 7 és fél év szünet után VÉGRE!!!!! 8 hónapomba tellett, az elmúlt 8 hónapban vég nélkül kerestem a munkát, jártam interjúkra, és már kezdtem depis lenni, hogy mi a baj velem? Miért nem választanak soha engem?

    És most úgy tűnik, a lehető legjobban rámszabott melót kaptam meg - nagyon örülök neki!

    Egy ruhaforgalmazó cégnél leszek valamilyen féle asszisztens. Ruhákról készítünk katalógusokat, fényképezzük a próbababán, anyagot mellékelünk, mintának, adatrögzítés számítógépen - ilyesmiket kell majd tennem!

    December 6-án kezdek, Mikulási ajándék ez a munka nekem!

     

    Nagyon-nagyon örülök!

     

    Levente 4 éves kora óta jár úszni tanulni, heti egyszer fél órát. Már tud, elég régóta, így majd most a nyári szünettel abba is hagyjuk. Szereti az úszást, a bicajozást is, nagyon ügyes a játszótéren, olyan gyakorlatokat megcsinál, hogy csak nézek!

     

    Titi, jobbulást a lányodnak Neked meg jó tanulást, biztos nem könnyű két gyerek mellett ilyen nehéz dolgot tanulni..... Emma hány éves?

     

    Cicmic, neked meg....hát mit is mondjak, remélem rendeződik valahogy jól a helyzeted.... Fordítócégnél dolgoztál, ugye?

    Annának meg kívánok egy mielőbbi kis barátnőt, hogy szeresse azt az ovit

     

    Akinek van kedve, adjon még jelet magáról

    előzmény:
    cicmic74 (36377)
    2010-11-17  23:36
  25. 2010. november 17. 23:3636377.

    Sziasztok!

     

    Én is írok pár sort.

     

    Zina, köszi...:) Jók a képek, nagyok és helyesek a fiúk. Kicsit félreérthető voltam, mert az igazgató általi behivatást nem pont arra értettem, amire te, hanem úgy általában, hogy Andris egy bitang nagy csibész, és szerintem tuti tesz majd rossz fát a tűzre...:)

     

    Állásért drukkolok én is.

     

    Timi, kár, hogy messze vagy, járnék hozzád gyógymasszázsra... Majd tegyél fel képeket, hogy lássuk a lányokat.

     

    Nálunk most nagyon megy az úszás, pontosabban a sarkamra álltam, mert Barnus is kezdett finnyáskodni, hogy nem akar menni, meg nem annyiszor, mint amennyiszer én szeretném, de mivel ő csak most kezdett mélyvízben, segédeszköz nélkül úszni, nem tágítok, és visszük heti háromszor. Próbálom neki magyarázgatni, hogy minden sport nehéz az elején, mert még furcsa a mozgás, gyengék az izmok, stb. Edzés végén mindig vigyorog, sikerélménye van, úgyhogy próbálom lelkesíteni.

     

    Az oviban most az van, hogy épp Anna nem szeret járni... Aminek az egyik oka az lehet, hogy Andris elképesztően magára talált, haverkodik, játszik, jön-megy. Anna meg hirtelen a tesókája nélkül maradt, akivel mindig kettesben játszottak, ő mufurcabb, nem akar barátkozni... Úgyhogy most van először, hogy ő sír reggelente, pedig tavaly a bölcsi alatt egy könnye nem volt szerintem... Amúgy irtóvicces, mert akár Andrist, akár Annát kérdezgetjük, hogy ki a barátjuk az oviban, mindketten azonnal mondják: Barnus:))) 

     

    Amúgy is, mintha kezdene eltűnni a kezdetben hatalmasnak tűnő korkülönbség, most éppen nagyon jól játszanak együtt, főleg a két fiú, akik órákig playmobiloznak, ami jelenleg az abszolút favorit játék nálunk. Nagyon megnyugtató látni, hogy ennyire kezdenek összenőni a gyerekek...

     

    Már kezdem nézni a sulikat, és nagyjából tudom is, hová szeretném Barnust beiratni. Ti hogy vagytok ezzel?

     

    Állásügyben én sem tudok jókat mesélni. Bár még állományban vagyok, épp fizetés nélküli szabit vettem ki, mert már két hónapja nem kapunk fizetést. Így legalább nem kell bejárnom, és tudom csinálni a külön munkáimat itthonról. Szerintem fel fogják számolni az irodát, és az még a jobbik eset, mert akkor esetleg megkapjuk az elmaradt bérünket. Egyelőre megpróbálkozom a szabadúszással, mert amúgy meg olyan jó itthon lenni, nem berohangálni Budapestre, stb.  Meglátjuk, anyagilag hogy jövünk ki, az mindenesetre jó, hogy az ikrek miatt még javában gyesen vagyok...

     

    Na, ennyi dióhéjban, kellene mennem aludni.

    Timi, jobbulást Ivettnek.

    Többiek, írjatok:)

    Bori

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_832236 (0)
     

Címlap

top