Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kecskeméti kismamák
2003-11-26 07:571.
Torolt_felhasznalo_331039
Létrehozva: 2003. november 26. 07:57
Olyan kismamák jelentkezését várnám, akik Kecskeméten szültek, illetve fognak szülni. Én 3,5 éve szültem ott a lányomat, most pedig áprilisban szintén ott fog születni a 2. ficánkám. Várom a jelentkezéseket!
De egyébként viszont nagyon aktív. Persze néha akkor is rájön, hogy fészkelődni szeretne, amikor gyalogolok. Mostanában szívevesen rugdossa a bal vesetájékomat és a gyomromat. Ez gyaloglás közben elég kellemetlen. Néha meg is kell állnom. Kicsit megmozgatni, hogy áthelyezkedjen. Ez elég mókás látvány lehet. Még szerencse, hogy külterületen lakunk, ahol nincs sok ember, és eddig még csak ott csináltam ilyen mutatványokat. A városközpontban nem sikerült.
Remélem, pihentél is az utazás alatt. Vigyázz nagyon magadra, és írj! Várunk!
Én sem éerzetm az állítólagos bányais-katonás ellentétet. Nekem is voltak onnan ismerőseim.
Az ÉZI-s történetet énis hallottam. Én nem biztos, hogy szívesen adnám oda a gyerekemet. Bár vonzó, hogy kiemelt zenei nevelést kapnak, de nem veszem észre, hogy a mostanában odajáró gyerekek különösen kreatívak, vagy sokkal okosabbak lennének az átlagnál. Egyébként én sem tudnám, hogy most hova adjam, ha akkora gyerekem lenne. Csak reménykedni tudok, hogy mire odakerülünk, a sok jóból kell majd választani. Mert azért most is vannak elrémisztő helyek.
A petőfivárosi a Vásárhelyi Pál iskola? merthogy arról már nagyon sok jót hallottam.
Szegény kisfiadnak nagyon fáj az a gyulladás? Ez úgy tudom, gyakori gyerekkorban, de egy idő után ki lehet nőni. Persze azt is olvastam, hogy olkor a mandulaműtét segít, úgy látszik, nem mindig.
Nem tudom, hiszel-e ilyenekben, de a fülgyertyát vagy homeopata gyógymódot még nem próbáltatok?
Állítólag van egy nagyon jó homeopátiás orvos Kecskeméten a Műkertvárosban. Hátha valami kímélő, de hatásos módszert tud ajánlani?
Fülgyertyázni viszont gyulladtan nem szabad, úgyhogy ha kipróbálnád, kérdez meg a gyógyszerésztr, hogy hogyan használd.
Ma láttam a babát UH-on. A múltkorin egy cisztát láttak a fejében, amitől én nagyon megijedtem. Előtte nézték 4D UH-on, utána pár nappal az orvosom is megnézte, de nem látták. Csak a kórházin. Most ott sem. Most akkor ott van, vagy nincs ott? És ott volt-e egyáltalán, vagy csak feleslegesen rettegtem végig kilenc hetet?
Persze azt mondták, akkor sem okoz gondot, ha ott van, mert a szülés után elmúlik, vagy leszívják???!!! Ettől még jobban megijedtem. Most kicsit megnyugodtam, hogy nem látták, de azért nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valami nincs rendben. Viszont a lelkem mélyén nagyon bízom abban, hogy ez a baba teljesen egészséges.
Amint elkezdtem olvasni a leveledet rájöttem, hogy félreértettelek. Én a petőfivárosi sulira gondoltam. Persze egyből beugrott, hogy ez nem lehet ugyanaz. Nekem is voltak gimis osztálytársaim a Petőfiből. Az tény, hogy az egyik legjobb suli, nekem szerencsére pozitiv tapasztalataim voltak az onnan jövőkkel. Tehetséges, okos diákok voltak és tényleg sokra is vitték.
Mondjuk az tényleg gáz, hogy csak az elittel foglalkoztak, de erről mi kivülállók nem tudtunk. De azért az iskola igazi értékét mutatja, hogy a többiek is simán vették az akadélyokat, nem? Persze elhiszem, hogy lelkileg nehéz lehetett elviselni.
Manapság állitólag az ÉZI lett ilyen versenyistálló, mindenki oda akarja beiratni a gyerekét.
Én a leninvárosiba jártam, nahát azóta teljesen lerobbant a gyermekanyag ott. Nekünk szerencsére még jó volt, én nagyon szerettem, és sokunkat vettek fel gimibe. Csak a Bányaiba pl. nyolcan mentünk, a Katonába kb. ugyanennyien. Mi anno nagyon jóban voltunk a Katonásokkal, sok ismerős volt az évfolyamban. Én nem éreztem az ellentétet.
Egyszer bolondok napján ki akartuk cserélni a két osztályt, de aztán mégsem, mert gondoltuk, hogy nagy botrány lett volna belőle.
Most igy, hogy gyerekem van és nekem kell kiválasztanom az iskolát, azért ez elég nehéz kérdés. Nagyon nagy felelősség. Biztos elmegyek börzékre, megpróbálok informálódni.
Nehéz lesz dönteni, örülök, hogy van még egy kis időm addig.
Más! Ma kiderült, hogy a kisebbik fiamnak gennyes középfülgyulladása van, valszeg emiatt hányta tele a lakást hétfőn. Nem hiszed el, de mindig van valami.
Lehet, hogy irónikusan hangzik, de hidd el, addig a legjobb, amig odabent van. Persze én is nagyon vártam, hogy végre lássam őket, de mégis ez az igazság. Onnantól kezdve az ember nem győz eleget aggódni. Pedig én nem is vagyok aggódós tipus. Ellentétben anyóssal, aki a bolhából is elefántot csinál. No mindegy. Most csak azzal foglalkozz, hogy minden rendben legyen veletek, élvezd a terhesség idejét. Ez a várakozás az egyik legszebb dolog a világon.
Most szaladok, megnézem őket, hogyan alszanak. Jó éjt!
Úgyhogy szerintem igazi iskola hangulata van mindkettőnek, és nem olyan nevelőintézetes, mint mikor én oda jártam.
Sajnos a nem bejelentett állásokkal nekem is van tapasztalatom. Volt olyan helyem, ahol gond nélkül levontak tőlem mindent, korrekt fizetési jegyzéket kaptam, és csak egy véletlen folytán derült ki, hogy elfelejtették befizetni, és persze bejelenteni. A vizsgálat megindult, két évig vizsgálódtak, majd mikor kiderült, hogy tényleg úgy van, megkérdeztem, mi a teendő, azt mondták, hogy mivel a szerződésem nem szabályos, semmit nem lehet tenni. Persze nekem kellett volna tudnom, hogy milyen a szabályos szerződés. Az intézményt nem büntetik meg, hogy ilyeneket írkál.
Az én munkahelyem is hasonló most. Nem sok pénz, de leglább biztos és hivatalos.
Két gyerkőcöt tervezünk. Azaz terveznénk akár többet is, de a páromnak mér van három, igaz már nagyok, de azért csak mindig nekik is segíteni kell, egyengetni az útjukat. Szóval hármat már nem biztos, hogy elbírnánk anyagilag. Mg a párom mondja mindig, hogy fel is kell nevelni. (Idősebb nálam, ezért aggódik)
Én Szegedre jártam, aztán másoddiplomásként
Pesten tanultam. Dolgoztam még két évet nem tanárként is, hogy jobb legyen a GYED, mert tényleg nem mindegy. Persze nagyon kell figyelni, hogy a cég mivel jelent be. Félelmetes dolgokat hallani. Az én munkahelyemen szerencsére ezzel minden rendben volt, igaz nem túl sok a fizu, de legalább hivatalos.
Ha minden igaz jövő ősszel megyek vissza.
Egyébként hány gyerkőcöt terveztek?
A Nadáduvari doktornő hol rendel? Olyan ismerős a neve, de szerintem nem biztos, hogy nála voltam.
Sajnos mindkét fiamnak volt gond a fülével, mindkettőnek idén vették ki az orrmanduláját. Mi végül felmentünk Pestre, mert a kméti gyerekosztálytól a hideg ráz. Mikor Marci 5 hónaposan bekerült, akkor megfogadtam, hogy legközelebb csak akkor hozom ide, ha életveszélyben van.
Egyébként meddig dolgozol még? Kecskeméten jártál sulikba? Hová, mikor?
Én a Bányaiba jártam, sajnos idén már a 15 éves találkozónk volt. Szóval én nem siettem el a gyermekvállalást, 30 voltam amikor a nagyobbik született. De egy percig sem bánom, talán akkorra értem meg rá!
Sajnos nem ismerem Kálvin Istvánt. De megjegyzem a nevét, mert egy éve sok bajom volt a fülemmel, és a negyedik orvos tudott csak segíteni. Ő nekem nagyon bejött. Cinege Gabriellának hívják. Nem tudom, van-e magánrendelése, de az SZTK-ban voltam nála, és nagyon rendes volt.
Nagyon szép nevek! (az én nagyfiam is Márton, ha lánynak születik Eszter lett volna). Egyébként dolgozol még? Ha igen, milyen területen? Persze csak ha akarod, akkor ird le. Én valszeg ősztől megyek vissza. Gyorsan eltelt ez a pár év. Használd ki nagyon!
Nem tudod véletlenül, hogy a Kálvin István nevű fül-orr-gégésznek van-e maszek rendelője valahol? Ő az egyik legjobb és szeretném tudni. Most ennyi, szia.
Én magam is teli vagyok kétségekkel. Míg régen egészen biztos voltam benne, hogy csak Kecskeméten akarok szülni, ma már sokkal bizonytalanabb vagyok ebben a kérdésben, ezért szükségem van arra, hogy megerősítsetek korábbi elhatározásomban. Mi most kerültünk helyzetbe. Még csak a teszt mutatta ki és az érzéseim, hogy babás vagyok, orvosnál még nem voltam. Az elmúlt évek alatt én több dokival próbálkoztam, Tankó András, akit nagyon jónak tartanak, a Nemes András, aki a kméti 4D ultrahangon van, és akinél azt hiszem maradni fogok, az a Seregély Attila a Doki Centrumban. Nekem ő volt a legszimpibb. Az első vizsgálatra biztosan hozzá megyek, aztán még majd lehet, hogy alakul. Én nem kecskeméti vagyok, de ott jártam iskolába, s a kedvenc városom maradt azóta is, illetve ha bármi gondom van, akkor ez Dunaújváros mellett, a másik legközelebbi nagyváros hozzánk.
Bízom benne, hogy ez a fórum ki fog alakulni, s még többen csatlakoznak hozzánk, mert bizony nem mindenki pesti, s jó az, ha mi itt vidéken is tudunk hasznos címeket, tippeket, információkat adni egymásnak.
Szia mindenkinek
Én még itt vagyok, remélem a többiek sem tűntek el.
Kérdezted a Horti Tamást. Látásból ismerem, és a dokim is őt ajánlotta, ha ő éppen nem lenne kéznél (szabi alatt). De nem volt semmi baj, igy nem kellett hozzá mennem és nem tudok róla beszámolni, de amint hallom jó doki. Esetleg nézd meg a halapenz. hu-n lehet, hogy valaki irt már véleményt róla.
Egyébként hányadik hetes vagy? Fiú lesz vagy lány? Neve van már? Jó pihenést, szia!
Hol vagytok? remélem, nem szándékoztok itthagyni ezt a topicot! Tud valaki valamit Horti Tamásról? Nekem ő az orvosom, láttam, hogy az orvosokról beszélgettek, azért kérdezem. Én hozzá járok, de most választotam, így sokat nem tudok róla. Bárkinek bármi tapasztalata van vele kapcsolatban, kérem írja meg! Kiváncsi vagyok.
Ildiko77 köszi a részletes beszámolót, egyáltalán nem vot sok! Vigyázzatok magatokra, jó hétvégét és jó Télapó - várást minden kicsinek és nagynak egyaránt!
Akkor kicsit részletesebben írok, magamról, és kórházról is.
Akasztón élek, ami kb. 60-70 km Kecskeméttől. Még Kiskunhalasra mehettem volna szülni, de arról sem sok jót hallottam, így választottam végül Kkmétet. Kb. öt-hat hetes kismama voltam, /még választott orosom sem volt/, amikor elkezdtem vérezgetni, és egyik este bementünk a K. kórházba. Mindenki rendes volt, szerencsére csak öt napot voltam bent, és utána hazamehettem. Visszatérve a főorvosra: Engem is azzal rémízgettek a kismamák, hogy mielőtt hazamennék, ő fog megvizsgálni, készüljek fel rá. . . De semmi rossz élményem nem volt, és végül is hozzá jártam a Sárla klinikára. Mindig figyelt rám, gyógyteákat itatott velem, szóval, semmi rosszat nem tudok róla mondani, azonkívül, hogy szabadságon volt amikor szülltem. . .
Richiné,
azt hiszem te kérdezted, hogy ki volt a helyettese, Korányi Lászlónak hívják. Nem egy beszédes orvos, legalábbis engem nem nagyon tájékoztatott szülés közben, csak sejtettem hogy most éppen mit csinál, burokrepesztés stb. Szerintem az jó egy orvosban, ha megmondja, hogy most mit fog csinálni velem.
A rossz élmények akkor következtek, amint megszületett a kislányom, nehezen vette a levegőt, és egy picit kék volt a bőre, így elvitték a korasz. osztályra.
Ott azt mondták, hogy talán tüdőgyulladása van, de minden lelete negatív lett, közben folyamatosan antibiotikumot kapott, tök álmos volt, nem akart szopizni, a nővérek meg tápszerezték:( Így voltunk bent három hétig, amikor végre hazamehettünk. Szerintem az utolsó egy-két hetet feleslegesen töltöttük bent, de akkor volt az osztályon egy fertőzés, több koraszülött baba visszaesett, és nagyon beteg lett, kint volt az ANTSZ is, mindent fertőtleníteni kellett, szóval elég komoly volt. Szerencsére a kislányom nem kapta el, és egészségesen hoztuk haza.
Összefoglalva: A nővérek egy kivételével rendesek voltak, viszont senki sem szorgalmazta/segített a szoptatásban, továbbá az is rossz volt, hogy nem egy épületben voltam a babával, három óránként lépcsőztem. Az osztályunkon a zuhanyzó, WC nem mondhatnám hogy tiszta volt, hatan voltunk egy kórterembe, ami nekem kicsit sok. A szülészeten borzasztó kényelmetlen szülőágyon feküdtem, az egyetlen pozitívum a választott szülésznőm volt, aki sokat segített.
Tudom, hogy az átlag kórház nem "hipermodern", de egy szines függöny, esetleg vajúdást segítő labda, és a dolgozók hozzáállása /gátmetszés, borotválás, beöntés nem rutinszerű végzése, az hogy ehetek, ihatok-e vajúdás közben/ nagyon sokat számít.
Hát , ennyi. Ha még érdekel benneteket valami, kérdezzetek.

Érdekes, hogy a kicsi tavalyi születésénél nem is nagyon emlékszem rá, hogy ki volt a védőnő, pedig biztos volt. Engem valahogy jobban megviselt a második császár. Pedig összehasonlithatatlanul könnyebb volt a második. Tervezett szülés volt, egy percet sem vajúdtam, sokkal humánusabbak voltak a kórházi körülmények (jobb ágyak, kevesebb beteg, nem volt beöntés csak szülés előtt, szimpatikusabb növérkék, állandóan tisztaság volt, mindig rendesen kitakaritottak, a végén elég volt, ha a saját orvosod megvizsgált, nem kellett a főorvosnál megjelenni, stb. ) Pozitiv csalódás volt a kórházi légkör, szerintem rengeteget fejlődött két év alatt. Remélem, hogy Ti is igy érzitek majd. Bár az is lehet, hogy nekem volt mihez hasonlitani. Majd meglátjuk, kiváncsi vagyok a tapasztalatokra.
Jó éjt mindenkinek!
Itten vagyok, kérem szépen, csak sajnos ezen a fránya munkahelyen néha még dolgoznia kell az ember lányának! :-) Az mondjuk nagyon vigasztal, hogy max 37 munkanapot dolgozom még, el sem hiszem! :-))
Hamarosan lépek, mert be kell ugranom a dokimhoz, most viszem neki az uh + afp eredményeket, utána pedig lehet hogy szétnézek az Ikeában, karácsonyi ajándék-beszerző körút ürügyén. . .
Vigyázzatok magatokra és a kicsikre (kint és odabent egyaránt) és szép estét, jó pihenést mindenkinek!