Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kecskeméti kismamák

Torolt_felhasznalo_331039
Torolt_felhasznalo_331039
Létrehozva: 2003. november 26. 07:57
Olyan kismamák jelentkezését várnám, akik Kecskeméten szültek, illetve fognak szülni. Én 3,5 éve szültem ott a lányomat, most pedig áprilisban szintén ott fog születni a 2. ficánkám. Várom a jelentkezéseket!
  1. 2009. június 15. 16:20426.

    Na, megérkeztem...

     

    Én két helyen voltam, az egyik Nemes dokinál a Kápolna utca mögött, ekkor voltunk 13 hetesek, majd Bérczi Ildinél az Északi térfalnál, akkor meg 19 hetesek voltunk. Nemesnél több mindenre kaptam választ, ha jól tudom, mindkettő helyen 12 ezret fizettem, ezért kaptam egy dvd felvételt. Nekünk nem volt még "produkálható" fénykép, mert még pici volt. Mi az egészsége miatt mentünk el és nézettük meg. Még Tankó halottam, hog jó doki ilyen téren, érdemes őt is felkeresni, ha jól tudom a kórházban a nőgyógyászaton az aulában van egy rendelő, meg 4D-s uh. Mi mosmtár megvárjuk, hogy megszülessen, végülis 5,5 hetünk van, a pofikája így nem lesz "ismerős", de gondlom azért fel fogjuk ismerni a vonásainkat benne...

     

     

    előzmény:
    kacs21 (425)
    2009-06-12  19:29
  2. 2009. június 12. 19:29425.

    szia!

     

    Hol voltál 4D-n? És mennyibe került? Írj le mindent!

    Dinnye-imádom! De most még nem ettem. Én már egy pohár üdítő után is megyek a mosdóba... 

    előzmény:
    csongiangi (424)
    2009-06-12  18:13
  3. 2009. június 12. 18:13424.

    4 D uh: én kétszer voltam, ha van kérdésetek, szívesen válaszolok. Mi 13 hetesen és 19 hetesen mentünk és inkább az egészségügyi szempontból néztük meg. Most is lehetne menni, de mostmár megvárom, hogy megszülessen. Hála, semmi baja nem volt, bár mostanra már vese-medence tágulata van a kicsinek, úgyhogy jövőhéten megyek a kórházba kontrollra.

     

    Hát most ennyit, bedinnyéztem, úgyhogy sűrűn járok most mosdóba...

     

     

    előzmény:
    Abacus (410)
    2009-06-02  18:50
  4. 2009. június 12. 13:09423.

    Abi nagyon el vagy veszve...

     

    Hogy sikerültek a vizsgák? Voltatok 4D-n? Már lassan az AFP-t is leveszik Neked vagy már levették? Milyenek az eredményeid?

     

    Üdv: kacs

    előzmény:
    Abacus (410)
    2009-06-02  18:50
  5. 2009. június 12. 13:05422.

    Szia!

     

    Biztos jó lehet, már nemsoká találkozol vele. Avval, aki minden pillanatodban veled volt.

    Az én fiam mostanság kezd úgy igazán rugdosni és már kívülről is látszik. 

    Hát valahogy evvel a szülés témával én is így vagyok sürgetném is meg nem is, de jó lesz, ha már kint lesz végre

     

     

    előzmény:
    csongiangi (421)
    2009-06-12  12:53
  6. 2009. június 12. 12:53421.

    Szia Kacs!

     

    Hát, hogy várom-e a szülést, az enyhe túlzás, inkább szeretnék majd minél előbb túl lenni rajta, de azért várnék még vele. Mondjuk egy július elejei dátumban kiegyeznék, a 37. hét körül. Néha foglalkoztat már a gondolat, hogy milyen lesz, bár tudom, hogy fájni fog, azért nem mindegy, hogy meddig tart a vajúdás.

     

    Ti viszont most vagytok a legszebb időszakban... nekünk már kezd szűkös lenni a házikó, szóval el se tudtam képzelni, hogy a cicim alatti is elfoglalja a teret, sőt, mostanában előszerettel virgonckodik ott. Elméletileg már "be van állva" a feje, szóval mi kb. 4 hete már így vagyunk, szóval tudom, hogy a lábával rugdos ilyenkor. De mindig produkál valami újat....

     

     

    előzmény:
    kacs21 (420)
    2009-06-11  17:53
  7. 2009. június 11. 17:53420.

    Szia!

     

    Szóval Neked is fiad lesz!!! JÚHÉjjjjjjjjjj!!!

     

    És ha kérdezhetek, akkor várod már a szülést? Vagy félsz tőle?

    Én is írogatok az októberi babák fórumba és nagyon jó a társaság, bár most nem nagyon értem rá velük forumozni, mert hétvégén lesz az esküvőm. 

     

    Üdv: Kacs és Balázska 21+0

    előzmény:
    csongiangi (419)
    2009-06-10  20:21
  8. 2009. június 10. 20:21419.

    Szia Kacs21!

     

    Visszaolvastam az ezévi termést, a többire még nem volt időm, mert a júliusi babásoknál is vagyok és hát ott pörögnek az események...

     

    Hát igen, én már a végefelé járok, de azért jó olvasgatni, akik mögöttem vannak... Majd igyekszem itt is topon lenni, bár úgy látom, hogy én lennék a 3. aktív személy.... Mondjuk a másik fórumba most kapcsolódtam, úgyhogy ott még nem vagyok "családtag".

     

    Köszi a tippeket, szombaton megint megyünk a faktumba, meg a tesz-vesz és vaterán is kinéztem pár ágyat, de azért jó lenne, ha meg is tudnám nézni, mielőtt megveszem, aztán van olyan, hogy az ország másik végében lenne a termék.

     

    Üdv.: Angie és Bendegúz

     

    33 + 4

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. június 10. 19:36418.

    Szia!

     

    Először is Grat a babához! Akkor Te már nagyon a vége felé jársz.

    Kádat érdemes a tescoba venni ott vannak olcsobbak és drágábbak is. 

    Kiságyat már 15-ért láttam a Petőfi Sándor utca végén található Zsebibabában. De használtan vannak nagyon szépek az Express.hu-n ott matraccal együtt is árulnak már 15ért. De neten is nézz körül a bababoltokban. Én a Bippát ajánlom.

    Link:  http://www.babaholmiolcson.hu/shop.php?kat=butor

    Nézd meg!

    előzmény:
    csongiangi (417)
    2009-06-10  19:07
  10. 2009. június 10. 19:07417.

    Sziasztok!

     

    Július 25-re vagyok kiírva és olyan gondom van, hogy jelenleg kiságy és fürdető kád ügybe rohangászom. Valaki tud valami "olcsó" helyet? Gondolok itt olyanra, hogy az ágy kb. 20 ezer kókuszmatraccal, a kád meg talán a 100Ft-osból?

     

    Amiket ismerek (öt éve élek Kecsón, tehát nem minden kisboltot ismerek): Faktum, a Petőfin a két bababolt, a malomba a bababolt, a budai kapunál is van egy bizományis, aztán ennyi, a többi eldugott kis üzletet nem ismerem....

     

    Köszönöm előre is a segítséget:  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. június 7. 12:42416.

    Kedves Kacs !

     

    Nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat segítettél !

    előzmény:
    kacs21 (415)
    2009-06-07  00:07
  12. 2009. június 7. 00:07415.

    Fünfi én ezeket találtam:

     

    S-KONYHA STÚDIÓ
    6000 Kecskemét, Izsáki út 76.

    Tel.: 06-76/492-429

     

    Nyitva tartás:

    H-P: 9.00 – 18.00 h
    Szo: 9.00 – 12.00 h

     

    Van egy másik a nagypostával szemben:

    Kecskemét Kálvin tér 10-12.

     

    És egy ez a legjobb: Kecskemét, Jókai utca 44. sz. Kontakt Műszaki Áruház

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. június 6. 19:13414.

    Kedves Kacs !

    Köszönöm a gyors választ.

    Tudnál esetleg egy kicsit pontosabb címet (esetleg telefonszámot) mondani? Én ugyanis Budapesten élek és ez alapján nem biztos, hogy megtalálom őket

    előzmény:
    kacs21 (413)
    2009-06-06  13:03
  14. 2009. június 6. 13:03413.

    Fünfi a nagypostával szemben van egy ilyen bolt!

    És a Budai kapunál a rolling rock mögött Kontaktnak hívják!

    előzmény:
    Fünfi (412)
    2009-06-06  12:58
  15. 2009. június 6. 12:58412.

    Sziasztok kedves kismamák !

     

    Egy kis segítséget szeretnék kérni  tőletek.

    Minőségi konyhafelszerelési   termékeket forgalmazó üzletet keresek Kecskeméten. Kérlek, ha tudtok ilyet, akkor jelezzétek (lehetőség szerint priviben).

    Köszönöm előre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. június 2. 19:21411.

    Szia!

     

    Gratulálok az eredményekhez!

     

    Ügyes legyél ám azon a 2 vizsgán is!

    Ki a védőnőd?

    4D-re mi is megyünk, majd nemsokára!

    Azt az infót kaptam evvel kapcsolatban, hogy félegyházán kb. 7000-8000 ből megvan. útiköltséggel együtt. Szerintem 1 héttel elötte be kell jelentkezni. Kecskeméten sokkal drágább itt 10 000-15 000 ig terjed az ára attól függ hogy mit kérsz (videó+képek)

    Kecskeméten van az izsákiba, a kúti butiknál (de azon belül nem tudok többet), a malom legfelső emeletén és van még egy azt majd belinkelem.

    Kkfházán pedig a korházba.

     

    Képzeld KISFIÚ és apja után a Balázs nevet kapja majd, vagyis Balázs Bálint lesz jaj hogy örültünk mikor megtudtuk én majdnem sírtam is! 

    Jah és egyre erősebben tud rugdosni, mint például most is

    Na majd Te is megtudod nemsokára!

    Mesélj majd mi volt a dokinál, mert kíváncsi vagyok és az eredményedre is!

    Na megyek, mert éhesek vagyunk

     

    Pusz: kacs 19+5

    előzmény:
    Abacus (410)
    2009-06-02  18:50
  17. 2009. június 2. 18:50410.

    Szió!

    Már csak 2 vizsga (azokat pénteken letudom), és többet vagyok.

     

    Voltam a 12 hetes UH-n, írom az eredményeket:

    CRL: 61mm (hosszú baba)

    Nyaki redő: 1mm (ez is jó).

     

    Találkoztam a védőnőmmel, nagyon rendes, szimpatikus.

     

    Levették a kombinált vért tőlem is, remélem 15-re lesz eredmény, akkor megyek a magándokihoz.

     

    Kérdésem lenne: hova kell menni 4D-re? És mennyivel előtte kell bejelentkezni? És mennyibe kerül? Persze ha voltál.

     

    Nem akartam én a múltkor ráderőltetni semmit, csak gondoltam ha lesz egy kis időd, vagy majd akkor talizunk, ha babakocsizunk.

     

    Remélem Ti jól vagytok, főleg hogy kicsit lehült a levegő.

    Tényleg, tudod már a babcsek nemét? Lehet írtad, de eléggé szita az agyam mostanság.

     

    Nah nem tartalak fel, jók legyetek!

     

    Abacus 12+2

    előzmény:
    kacs21 (408)
    2009-05-25  19:31
  18. Torolt_felhasznalo_787424
    Torolt_felhasznalo_787424
    2009. május 26. 12:10409.

    Sziasztok kismamák!

    Lenne egy kérésem felétek, főiskolás vagyok, és ki kellene töltetnem 20 kérdőívet, ami a melltartóbetétekről szól. Nem hosszú, de most nem tudom, honnan szerezzek 20 kismamát, aki tudna segíteni. Ha valaki segítene, küldjön nekem egy e-mailt, és átdobom a kérdőívet. Előre is köszönöm, és elnézést az offolásért
    E-mail címem: neuzer@t-online.hu">neuzer@t-online.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. május 25. 19:31408.

    Szia!

     

    Egyenlőre eléggé be vagyok táblázva, de majd összefutunk egyszer...

     

    Ne is mond, amúgy a nyár a kedvenc hónapom, de lehet ezt a nyarat kismamaként kihagynám, de télen se hiszem, hogy jobb lenne.

    Nekem a kombináltat úgy csinálták, hogy vinnem kellett a 12 hetes UH papírt és azt megnézték a vérvételnél (talán még le is írta a csaj),

    levették a vért onantól kezdve 3 hetet kellett várnom az eredményre, pont akkor kellett menni a védőnőhöz is. 

    Mielött a védőnőhöz mentem volna, elötte be kellett ugranom a down eredményért. Aztán a védőnőnél meg a vércsoport tesztet kaptam meg.

    Így nézték az Uh és a vérvétel alapján!

     

    Szóval a kérdésedre: nekem ez volt a kombinált.

    Amúgy jó lett

     

    Jó étvágyat a vacsihoz, megyek mert én is megéheztem!

    Ti is jók legyetek!

    Üdv: kacs 

    előzmény:
    Abacus (407)
    2009-05-25  19:07
  20. 2009. május 25. 19:07407.

    Szia!

    Én is a Széchenyiben lakok, a termostarral szemben. Leszünk mi még tologatós barinők.

    Én a Főiskolán, párom autószalonban dolgozik.

    A héten 2 vizsgám van, jövő héten 3, és kész vagyok a nyárra

    Hogy birod a meleget? Én szinte fulladok.

    Kérdésem lenne: ezt a 12. heti vérvételt az Izsákin csináltatom, mert oda szól a beutalóm (ez ingyenes).

    Tudsz valamit a kombináltról(ami azt hiszem 15ezer Ft, az is Down-kórra szűr) hogy azt hol csinálják, és kell-e?

    Neked volt ilyen?

    Tényleg összefuthatnánk, ha már találtam egy földit .

    Nah rohanok vacsit csinálni.

    Jók legyetek!

    Abacus 11+1

    előzmény:
    kacs21 (406)
    2009-05-22  20:15
  21. 2009. május 22. 20:15406.

    Szia Abacus!

     

    Örülök, hogy gyakrabban írsz!

    Drukkolok a vizsgáidhoz! Amúgy a többi jól sikerült?

    Jók azok a hosszú hétvégék is, sokat érnek!

    Gondolom azért a szülési szabit kiveszed vagy elötte azért csak elmégy táppénzre?

    Szorítok Neked, hogy jó eredményeket kapj! Te is szoríts, hogy megtudjam a nemét csütörtökön ugyanis akkor megyek a 19 hetes ultrahangra.

     

    Nekem az ifj. Tankó a dokim. 

     

    21-es az a születésem napját takarja. De amúgy még tényleg 21 éves vagyok, de ahhoz nincs köze.

    Igen mi kecskeméten lakunk, a széchenyibe, a plusnál.

    És Ti?

    És itt is dolgozunk. Én kábeleket gyártok az Axonba, de jelenleg táppénzen vagyok. Így nyugalmasabb és biztonságosabb Nekünk.

    Párom jelenleg munkanélküli, amúgy számítógépekkel foglalkozik.

    Maszekban is.

    És Ti merre dolgoztok?

     

    Semmi baj kérdezz nyugodtan, így ismerjük meg egymást

    Mikor is mégy az ultrahangra?

    Tik is jók legyetek és vigyázzatok magatokra!

     

    Üdv: kacs 18+1

    előzmény:
    Abacus (405)
    2009-05-22  18:37
  22. 2009. május 22. 18:37405.

    Szia!

    Jaj annyira jó hogy nem haragszol, nagyon örülök neki.

    Vége a szorgalmi időszaknak, már csak 4 vizsgám van, azt 2 hét alatt le is szeretném tudni. Utána minden gondolatom ezé a kisemberé.

    Nem táppénzezek, mert az uramat műtötték, és majd csak most fog visszamenni 2 hónap táppénz után dolgozni. Gondolhatod, nyaralási szabit ki sem meri venni. De nem baj, majd hosszú hétvégéket beiktatunk.

    Igen, nekem jövő héten lesz a 12 hetes UH-m, nagyon izgulok, kérlek szoríts!!!

    Magándokihoz járok, dr. Szabó Gáborhoz, de most az Izsáki útra kell mennem.

    Megkérdezhetem Te kihez jársz?

    És mikor tutod meg hogy kisfiú-e vagy kislány??? (én nuncis párti vagyok, de persze ha kisfiú lesz sem hagyom ott)

    A 21 a nevedben, az a korod? Kecskeméten laktok, dolgoztok?

    Bocsi a faggatózásért, de ha már így kettesben vagyunk...

    Pedig tuti vannak kismamik, csak olvasnak és nem mernek írni.

    Nah, mára ennyi.

    Ígérem szót fogadok, és többet jövök. Jók legyetek!

     

    Abacus 10+5

    előzmény:
    kacs21 (404)
    2009-05-19  18:09
  23. 2009. május 19. 18:09404.

    Helló!!!!!!!

     

    Örülök neki, hogy írtál tényleg már nagyon hiányoltalak! 

    Akkor nem is voltál táppénzen, hanem végig melóztál, ha jól értem?

    Emlékszem nem olyan rég volt, hogy én is 10 hetes voltam jaj és hogy írígyeltem, aki már elöbb jár de eltelt tényleg az idő. bár mondták hogy gyorsan el fog, de akkor még nehezen hittem el.

     

    Húúúúúú, akkor pörögsz tényleg!

    Te milyen vizsgálatokra mégy? Most lesz majd a 12 hetes UH nem?

     

    Hát lehet én vagyok furcsa, de már álmodtam azt is, hogy fiam lesz és azt is, hogy lányom. Ha majd mégy ultrahangra azért kérdezz rá a nemére.

    Nekem még nem tudták megmondani akkor, de már csak 9 nap és lehet megtudom!!!!!!!!!!!!!!!!

    Te tb által jársz UH-ra vagy magán dokihoz?

     

    Örülök, hogy jöttél és ne felejts el többször erre járni!!!!!!!!!

    Vigyázzatok egymásra!!!!!!!!!!!!

     

    előzmény:
    Abacus (403)
    2009-05-19  16:08
  24. 2009. május 19. 16:08403.

    Szia!

    Lassan privibe csap át ez a fórum.

    Ostorozz meg hogy nem voltam ilyen sokáig

    Emberemet hétfőn megműtötték, tegnap haza is jöhetett.

    Én meg keddre (múlthét) összeszedtem a hányós-hasmenéses-lázas vírust, és gondolhatod, gyógyszerek és minden nélkül!!!!

    Kivoltam!

    És ugye most uccsó hét van a melóhelyen (fősuli) és a saját fősulimba is (ahova járok).

    Nem baj, hagy szokja a gyerek a pörgős életet.

    Olyan jó neked hogy te már ennyire előre jársz!!!

    Én ma vagyok 10+2.

    Kislányt szeretnék, de apjuk azt mondja: Ő tudja hogy fiú.

    Megérzésem nincs, sőt ahogy hallom másoktól, én még csak álmodni sem álmodok vele.

    Most rohanok haza, igyekszem többször jönni.

    Jók legyetek!!!!

    előzmény:
    kacs21 (400)
    2009-05-08  17:20
  25. 2009. május 13. 22:39402.
    Megtaláltál sógornőm??????????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top