Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kecskeméti kismamák
2003-11-26 07:571.
Torolt_felhasznalo_331039
Létrehozva: 2003. november 26. 07:57
Olyan kismamák jelentkezését várnám, akik Kecskeméten szültek, illetve fognak szülni. Én 3,5 éve szültem ott a lányomat, most pedig áprilisban szintén ott fog születni a 2. ficánkám. Várom a jelentkezéseket!
Üdv: Anikó-mandi
Köszönöm a gratulációt! A szülés csodálatos élmény volt nekem is, a férjemnek is. Természetesen és simán ment minden, viszonylag gyorsan.
Dr Korányi Lászlónál szültem, teljesen véletlenül kerültem hozzá, s jobbat egész biztosan nem találhattam volna. Végig nagyon figyelmes és kedves volt, abszolút profi. Csak jót tudok róla mondani.
Gratulálok a munkádhoz! Milyen területen dolgozol? Nem semmi teher lehet rajtad!
Most mennem kell, mert szólít a picikém.
Jó babázást!!!!
Gratulálok a babádhoz. Végül kinél szültél? Milyen volt?
Én teljesen el vagyok veszve. Újra dolgozom teljes állásban, már két hónapja. A munka, a két gyerek, a háztartás és a kert mellett semmire nincs időm. De azért egyelőre nagyon élvezem. Jó már így öt év után újra dolgozni.
Jó babázást mindenkinek!
www. ringato. hu
De jó hallani rólad!
Mikor voltál pontosan kórházban? Lehet, hogy majdnem egyszerre voltunk. Én is voltam a erhespatológián március 3-10-ig. Nem egy szívmelengető hely, de hamar megszoktam. Főleg, hogy a szobába csak aludni mentem be. Sajna nekem minden adatom elveszett a gépből, így én sem tuadtam jelentkezni, de most találkozhatnánk, ha gondolod, és ha ráértek persze. Most megyek tornáztatni és fürdetni. Priviben küldöm a számom! Vigyázzatok magatokra!
Új vagyok, Hetényben lakunk, de sokat járunk a városba. A fiam 18 hónapos, jan-tól megyünk bölcsibe.
Addig keresünk hasonló korú játszótársat. Bár nem érek rá naponta netezni, hetente 1-2 szer fent vagyok.
Majd rakunk fel új képeket a babaszobára, ott még vannak 1 éves korig képek Ricsiről. Meg nyinálunk egy bem. oldalt.
Lanovka
Van itt valaki? Én csak gyorsan beugrottam, mert fürdünk, már nagykádban! jOHANNÁRÓL ÚJ KÉPEK MEGTEKINTHE4TŐK MANDI JELSZÓVAL!
Kihalt a kecskeméti csapat? Élvezitek a jóidőt. Mi is. ezzel egyidejűleg a nagylánynál megszűnt a délutáni alvás. dr. eri mi újság veletek? Hogy álltok a bárányhimlővel?
Mindkettő gyermek lány. A nagyobbik Rebeka, a kicsi Luca. Ja és most elég sok problémám van a naggyal, mert nem akar a délutáni szopizásról leszokni. Elég nyűgös a dolog, de azt hiszem, csak nekem. Igaz a terhesség alatt is végig szopizott. Szülni is úgy mentem, hogy előtte még megszoptattam és letettem aludni. De az az igazság, hogy így két gyerekkel, már kicsit nagyon kimerítő. Főleg a kora délutáni órákban, amikor mást sem csinálok, csak gyereket etetek. Ha van valakinek valami jó ötlete, hogyan szoktassam le a Rebust, szívesen veszem.
Mindenki kint van már a szabadban, csak mi szorultunk a négy fal közé a himlőnkkel együtt?
Ha erre jártok, szóljatok pár szót!
Hát az tény, hogy nagyon sokan járnak hozzá. Főleg télen kellemetlen, ezért néha inkább a magánrendelésére viszem.
Szerintem ez az egész úgy megy, hogy el kell menni hozzá és megkérni, hogy vegyen át. Az ő körzetébe tartoztok, szerintem nem lesz gond. Az előző dokitól ő átkéri a lapotokat.
Bár ha úgyis kint építkeztek, akkor lehet, hogy nem érdemes, de ezt nektek kell eldönteni. Végül is a kinti orvos ismeri születése óta. Most ennyi, megyek a kis betegemhez.
Mi a Lóverseny utcán lakunk, de elég gyakran szoktunk a suli felé járni, mert a Pákozdin laknak az Anyósomék és az én Nagymamámék. Holnap sajna nem érek rá, de utána már szinte bármikor. Én is szívesen találkoznék Veletek! Általában esténként vagyok fenn a neten, mert akkor már alszankak a törpikék. Várom válaszod, addig is pussz a gyerekeidnek: Erika
Gratula Richynének, remélem benéz majd felénk és olvassa.
Végre megint gyarapodtunk, üdvözlet tfhajnal! Milyen neműek a gyerekek? Hogy hívják őket?
Mandi! Igazad van, hogy sokat sétáltok, nagyon jót tesz a kicsinek levegő, meg gondolom neked is. De azért gyere néha!
Ola04! Sajnos sokáig lázas volt Marci, a doki által mondott 1-2 nap helyett 5 napig. Sokáig jöttek a pöttyök, még tegnap is, de talán mára már megállt. Volt 2 nap, amit elég nehezen viselt, de mostmár pörkösödik, egyre könnyebb lesz.
Mi egyébként területileg a Pongrácz Józsefhez járunk a Bagoly utcába. Jó orvos, merem ajánlani. Akivel együtt rendel, szintén jó: dr. Pécsi. És persze fontos, hogy közel van hozzátok.
Egyébként mi is azóta járunk sűrűn, hogy Marci ovis lett. Előtte talán ha kétszer kapott antibiotikumot.
Én is elvesztem egy kicsit, de ez a pár nap jó idő szerintem mindenkit kicsalt a szabadba. De sajna most megint rossz az idő. Reméljük azért lassan beköszönt az igazi tavasz.
Balima!
Remélem már gyógyulóban vannak a gyerkőcök. Szerintem ha mi is elkezdjük az ovit, sűrűbben járunk majd a dokihoz. Eddig szinte csak a tanácsadáskor látta a gyereket. Egyébként ti melyik orvoshoz jártok?Mert mivel mi alig voltunk betegek még a hetényihez viszem, de nem ártana itt keresni egyet.
Na most mennem kell. Sziasztok
Én is a Széchenyiben lakom. Két gyermekem van nekem is igaz egy kicsit kisebbek. Az egyik 21 hónapos a másik 2, 5 hónapos. Melyik részén laksz a Széchenyivárosnak. Ha nem túl messze tőlünk össze is járhatnánk. Mi a Móra suli környékén élünk. Addig is szia.
Üdv mindenkinek. Kicsit régen jártam erre, de mióta már csavargunk Johannával, nagyon gyorsan elmegy a nap.
Nem tudom, eljutott-e a hír: Richinének 17-én megszületett a kislánya, Nóra. Meg akartam látogatni, de sajnos mégsem sikerült. Még nemigen tudjuk kiszámolni, hogy Johannával hogy lehet idQzíteni. Ezúton is bocs érte.
Remélem, mindenki jól van. Ígérem igyekszem gyakrabban jönni!