Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
CICÁK A KUKÁBÓL
Netboardról bemásolva:
"Az életem szomorúan indult. Tesókámmal együtt bedobtak minket a szelektív hulladékgyűjtőbe a tűző napon, egy zsákban a háztartási hulladék közé. Még szerencse, hogy jó hangosan kiabáltam, mert így még azelőtt, hogy megfőttünk volna a napon, kivettek minket. Lelocsoltak egy kis vízzel, és az árnyékban otthagytak. Akkor még nagyon nem voltunk jól, sírdogáltunk, rángatóztunk, biztosan nagyon megsütött minket a nap.
Később értünk jöttek és kórházba kerültünk, ahol infúziót kaptunk, bár nagyon vékony kis vénánk van, de a doktorbácsik ügyesen belevarázsolták a kanült. Kaptunk pár szurit is. Éjszaka már megint nem nagyon mocorogtunk, nagyon kimerültek voltunk. Taknyosak vagyunk és csipás a szemünk, tüsszögünk, nagyon soványak vagyunk.
Most reggel van és én szépen ettem és ittam, és erősen tiltakoztam a szemcsepp és orrtörlés ellen is, de a tesókámért nagyon aggódom, mert ő nem eszik és nagyon bágyadt. Nagyon szép cica lenne, fekete vörös tincsekkel.
Ha valaki tudna segíteni esetleg szállításban, elhelyezésben megköszönném. Szükségünk lenne még Royal Recovery illetve Intestinal konzervre és ha valakinek lenne a környéken, (Szigetszentmiklós) leselejtezett törölközőkre. Köszönöm! "
Tel.: 06 20 335 3571
A 2 kislány:
Szia!
Azóta már a kisfiad is szerencsésen leért a Balcsira. Most már jobb idő van szerencsére a standolásra, biztosan jól fogja érezni magát.
Neked is köszönöm, hogy drukkoltál nekünk.
Sziasztok!
Remélem jól telt az első éjszaka.Biztosan jól összebarátkoznak majd, ha másért nem azért, mert a kisassony nagyon kíváncsi és folyton nyaggatni fogja Rubit egy kis játékért.
Én pedig szeretném megköszönni, hogy őt választottátok.
Bár tudatosan úgy éltünk, hogy egyik részről se alakuljon ki olyan nagy kötődés, ami miatt túl nehéz legyen az elválás, de azért ez szinte lehetetlen és persze hogy hozzánk nőtt a kislány. Mindenképpen szerettem volna olyan helyen tudni, ahol nincsenek kétségek afelől, hogy nagyon fogják szeretni őt és lesz társasága is.
Majd várom a híreket, képeket.
Sziasztok!
Örömmel jelentem, hogy a kiscinyó megérkezett.
Imádnivaló, bűbájos kis örögfajzat, amint találkozott a másik cicával azonnal ráfújt. Mókás volt, ahogy befenyítette a nagyobbat.
Alaposan beebédelt, teleitta magát, beleevett Rubin (a másik cicám) kajájába is, egyből használta az almot és felfedezőútra indult a lakásban. Rubin teljes elképedéssel figyeli az új jövevényt, folyton a sarkában van, már addig eljutott, hogy megszaglászta a farka végét.
Amint sikerül egy képre terelni őket rakok fel fotót.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak egyrészt a megmentőnek, aki fáradtságot nem kímélve szervezte, hogy eljusson hozzám a kisasszony és maximális lelkiismeretességgel gondoskodott róla mostanáig, másrészt pedig annak a hölgynek, aki elhozta Miskolcra a cicát. Igazán nagyszerű érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek, akik ennyire odafigyelnek a kisállatokra is. Mélyen meg vagyok hatódva.
Szia, hurrá!
Ugye szolsz, ha odaért?
NEkem a fiam utazik most a Balcsira. Izgulok is érte
Köszönöm szépen a felajánlott segítségedet.
A hétvégére még mindig keres a cica olyan valakit, aki Miskolcra menne és el tudná őt vinni magával a leendő Gazdihoz.
Ha nem sikerül, akkor jövő hét végén mindenképpen utazik edi-nával, csak meg szerettük volna kímélni a vonaton való zötykölődésnek.
Mindenkinek szép napot!
szombatra ezt a cica-fuvart nem tudjuk összeszervezni, mert egy másik négylábú közbeszólt...
így még mindig aktuális a cicafuvar-keresés....
sajnálom!
Arra gondoltam, hogy az M0-on van egy Mcdon, ott fel tudnám venni szombaton reggel a macsit, aztán délelőtt, dél felé pedig le tudnám rakni Miskolcon.
De kellene elérhetőség Szszmiklóson, illetve, hogy ki fogja majd várni Miskolcon!
Sziasztok,
nem tudom, hogy aktuális-e még, de én szombaton megyek Miskolcra!
Nem gond levinni a micsi-macsit!
Írjatok, ha még aktuális!
Szia!
Köszi, aranyos vagy, de már edi-na is nyitott egy ilyen topicot.
Hála Istennek!
Fuvart, sajnos nem tudok
Szia!
Köszönjük az érdeklődést.
Igen, a Gazdi már meglenne edi-na személyében, már csak a földrajzi távolság (Szigetszentmiklós illetve Budapest-Miskolc) az akadály. Elvileg augusztus elején sikerülne leghamarabb összehozni.
Ezért ezúton is szeretném megkérdezni, hogy nem jár-e valaki Budapest- Miskolc vonalon mostanában, mert fuvarost keresünk a kicsinek, hogy mihamarabb az új családjával lehessen.
Új képek Teknőc-Hercegnő kisasszonyról.
Sok szeretettel a Leendő Gazdiknak!
Pont ezt tapasztalom én is. Eddig két helyről is ígértek vörös cinyót, akikről később kiderült, hogy kandúrkák. Viszont az nem biztos, hogy minden vörös macsek fiú, mert láttam már képet olyan alomról, ahol az anyacica vörös cirmos volt. Biztos, hogy ő volt az anya, mert vagy 6 csöppséget szoptatott éppen.
Én épp cicust keresek már két hónapja.
Édes ez a kis mancsos csak egy baj van, én Miskolcon lakom és mostanában nem fogok arrafelé járni.
Ha valaki esetleg tudna egy gazdira váró cicalányzót, aki még csöppség (pár hónapos) és valahol itt van Miskolc környékén, akkor én nagyon szívesen elhoznám a mi rosszcsontunk mellé (Rubi cicánk 1 éves, imádnivaló gézengúz, aki szerintem nagyon unatkozhat, amikor nem vagyunk itthon, ezért keresek neki társat - na meg azért, mert szerintem minden élőlénynek jól jön néha egy fajtárs.)
És ha ez a kis moszat netán még vörös is lenne, akkor az maga lenne a megvalósult álom (legalábbis nekem. Rubinak szerintem teljesen mindegy, hogy milyen színű lesz a barátnője ).