Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Joghoz értőkSegítséééé g!

Cserép
Létrehozva: 2003. november 20. 10:25
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni, hátha olvassa valaki, aki ért a joghoz.
Válás elején tartok, most folyik a férjemmel az egyezkedés. Nyáron nyert OTP autónyeremény betétkönyvvel egy autót. Ennek az árát vettük fel, közös számlára tettük. Jogilag hogy van ez? Közös szerzeménynek számít, és felezni kell válás esetén? Akkor is, ha a betétkönyv a házasságkötés előtti időből való?
Nagyon megköszönném, ha tudna valaki segíteni, igazán sok múlik rajta. Ettől függ ui, hogy fel tudok-e venni lakáshitelt. Kell az önrész:-(
  1. Torolt_felhasznalo_768171
    Torolt_felhasznalo_768171
    2003. november 20. 11:1426.
    A bem. oldaladon azt irtad hogy elvált vagy. ???? Vagy most folyik a vagyonközösség megszüntetése?

    Egyébként nem értelek. A leirtak alapján a férjed elég jól el lehet eresztve. Ennyire fa@ari?

    Hallottál már asszonytartásról? Ha sokat szemétkedik veled, keress egy jó ügyvédet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768171 (22)
     
  2. 2003. november 20. 11:1425.
    Igen! Mivel most a nyeremény megszerzésének időpontja számít!
    előzmény:
    Cserép (21)
     
  3. 2003. november 20. 11:1124.
    Mindazonáltal mivel ha jól értem 8 éve házasok vagytok pl a lakásból neked jár lakáshasználati ellenérték, még akkor is, ha csak az ő tulajdona az ingatlan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2003. november 20. 11:1123.
    Ebben mint ügyvéd vitatkoznék Veled. Nem minden házasság alatt szerzett vagyon közös, mindegy, hogy kinek a nevén van. A Csjt. csak azt mondja ki, hogy minden 1/2-1/2, mindegy kinek a nevén van, kivéve, ha valamelyik fél külön vagyonába tartozik. Külön vagyonba tartozik, mindegy kinek a nevén van, ajándékba, vagy örökölt dolog. Egyetértek Nyuszedlivel a házassági szerződés kérdésében. Sajnos M. o-on, ha egy párnál az érzelmek elmúlnak, az embertelen harc kezdődik, hogy kivisz többet. Azt azért meg kell érteni pl. : hogy minden szülő a saját gyerekéért dolgozik.
    előzmény:
    renduvar (15)
     
  5. Torolt_felhasznalo_768171
    Torolt_felhasznalo_768171
    2003. november 20. 11:1022.
    Szia Cserép és többieknek is szia!

    Nincs ügyvéded? Közös megegyezéssel fogtok válni? Szerintem a leirtak alapján ez nem fog menni. Fogadj inkább egy ügyvédet. Tőlünk ugyis csak tanácsot, meg storikat fogsz kapni, olvasni.
    Egyébként ha a férj nevén volt a betétkönyv és házasság előtt kapta-vette, szerintem az autó ára jogosan az övé.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2003. november 20. 11:0821.
    Ne haragudj, hgy privát zavarlak. De akkor is közös tulajdon ez a nyeremény, a az autónyeremény-betétkönyv a házasság előttről való, és az ő nevén van?
    előzmény:
    renduvar (15)
     
  7. 2003. november 20. 11:0720.
    na! végre!
    előzmény:
    renduvar (15)
     
  8. 2003. november 20. 11:0719.
    kibeszél itt kisemmizésről? tisztában vagy a szónak a jelentésével? Igen abban igazad van, hogy aki valamit vett saját pénzén, az az övé, egy sajátos értelmezés szerint. Azonban a családjogi törvény alapján a házasság egyben vagyonközösség is! Tehát a feleségnek joga van mindennek a feléhez, amit házasság után szereztek akár együtt, akár külön. Stimmt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (14)
     
  9. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2003. november 20. 11:0518.
    na ha az auto ára közös néven van akkor az összeg is közös! mi itt a kérdés? :)
    előzmény:
    Cserép (4)
     
  10. 2003. november 20. 11:0517.
    Nem minden közös.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (2)
     
  11. 2003. november 20. 11:0516.
    Úgy látom, nem érted. Nem nyúlok az ingatlanjához, sem a telkeihez, sem a kocsijához, sem a részvényeihez. Egyedül a nyeremény felét szeretném, ami nem is nagy összeg. Csak nekem számítana sokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (12)
     
  12. 2003. november 20. 11:0415.
    Kedves Nyuszedli! A házassági vagyonközösség alatt szerzett bármilyen vagyontárgy közös vagyonnak számít! Mivel nyáron még fennállt a házassági vagyonközösség, így az a betétkönyv és a nyeremény is KÖZÖS TULAJDON. . . cserép nem semmizi ki a férjét, hanem csak egyszerűen érvényesíti a jogait, amelyet a Családjogi törvény biztosít neki. . . De ha téged zavar a dolog, akkor nyugodtan fordulhatsz utólagos normakontroll iránti kérelemmel az Alkotmánybírósághoz, hogy semmisítse meg a jogszabályt!

    Egyébként meg tanulj meg olvasni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (9)
     
  13. 2003. november 20. 11:0414.
    Undorító ez az egész. Ezért fogok házassági szerződést kötni. Akkor is, ha a férjem milliókat keres, én meg munkanélküli leszek. Mert nem fogok kisemmizni egy embert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_121368 (11)
     
  14. 2003. november 20. 11:0313.
    ha közös néven van, nincs kérdés. . tiéd a fele.
    előzmény:
    Cserép (4)
     
  15. 2003. november 20. 11:0312.
    Az nem nagyvonalúság, hogy meghagyod, ami az övé, hanem korrektség.
    előzmény:
    Cserép (10)
     
  16. 2003. november 20. 11:0211.
    mint ahogy a férj is viszi mindannak a felét, amit a feleség "tett" a közösbe. mit kell ezen fennakadni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7)
     
  17. 2003. november 20. 11:0010.
    Tudod, ha csak 30 ezerrel többet keresnék havonta, akkor tudnék ilyen nagyvonalú lenni. Így viszont nem tehetem meg, mert én kerülök az utcára, amíg neki marad a kp, lakás, autó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (9)
     
  18. 2003. november 20. 10:599.
    Akkor te vidd, ami a tiéd, és hagyd meg neki, ami az övé!
    előzmény:
    Cserép (8)
     
  19. 2003. november 20. 10:588.
    Mint ahogy nekem is volt betétkönyvem, és én sem kötöttem házassági szerződést! Amúgy meg, mivel nem tudsz az életemről semmit, nem hiszem, hogy ilyen vélemyént kéne formálnod rólam. Segítséget kértem, bántást kaptam eleget az elmúlt 8 évben, köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (7)
     
  20. 2003. november 20. 10:557.
    Gratulálok!
    Szerencsétlen pasinak volt egy betétkönyve. Megnősült, hülye fejjel nem kötött házassági szerződést, és most a feleség viszi az autó felét.

    Újabb férfi, akit a nő semmiz ki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2003. november 20. 10:506.
    Köszönöm, benézek oda is!
    előzmény:
    kisnyusz (5)
     
  22. 2003. november 20. 10:495.
    www. jogiforum. hu-n találsz mindenféle témához értő jogászokat.
    előzmény:
    Cserép (1)
     
  23. 2003. november 20. 10:474.
    Az autónyeremény-betétkönyv az ő nevén van, s ezt a házasságunk előtt vette, vagy kapta, nem tudom. Ami közös néven van, az az autó ára, amit ezzel a betétkönyvvel nyert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (2)
     
  24. 2003. november 20. 10:473.
    így van. . felezni kell!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (2)
     
  25. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2003. november 20. 10:452.
    minden házasság alatt szerzett vagyon (bármi) közös.
    lehet hogy a betétkönyv házasság elötti, de ha közös néven van akkor ugyis mindegy
    előzmény:
    Cserép (1)
     

Címlap

top