Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Szia!
Becsületesen végigolvastam az összes hsz-t. Amit leszűrtem, hogy tényleg nincs erőd a sarkadra állni sem anyukáddal, sem anyósoddal szemben, és azt, hogy rettenetesen véded a férjed, holott abban, hogy idáig fajultak a dolgok, ő is sáros. Az lehet, hogy ő kiáll magáért, és megmondja anyósodnak, anyukádnak a véleményét (bár ha nem hívhatta meg a barátait az esküvőtökre, akkor ez is megkérdőjeleződik, mert ezek szerint akkor és ott pl. nem állt ki saját magáért
), de azt mégiscsak végignézi, ahogy te viszont nem mered kiosztani anyósodat, idegronccsá válsz, kényszerből elmész a templomba. A férjed veled együtt él, látja, hogy szenvedsz, kínlódsz, frusztrált és ideges vagy anyós miatt, akkor miért nem teszi végre rendbe egyszer s mindenkorra a dolgokat? Kőkeményen, ha az kell? Ha látja, hogy te nem tudod a saját érdekeidet képviselni (amit kénytelen leszel pedig megtanulni), akkor neki kellene a te érdekeidet NAGYON ERŐSEN képviselnie, de nem teszi.
Majd megnyugszik! Gondolom kilesz öcséd lelkileg, ha nem lesz falvédőtök!
Nem is értem az ilyen szülőket, szerencsére az én anyukám nem volt ilyen! Apám is helyre van téve, szokott jönni hüjje öteleteivel, de csak ránézek és már tudja, hogy mindjárt sárkányosodom!
Anyós meg jól van nevelve, igaz 200 km-ről könnyű dolgom van! Bár hétvégén én nyitottam fel a szemét egy ügyben, amit a fiai már korábban mondtak neki, csak én konkrétan! Megsértődött rám, de aztán ebéd után elmosogattam, hogy tudjon az unokájával foglalkozni! Egy drága menny vagyok, na
Hát, ez röhej.
Nekem anyám, amikor egy hónapig nem beszéltünk, parancsba adta ki apámnak, hogy hívjon fel, és adjam a gyerekeket, mert ő beszélni akar velük. Én meg mondtam apunak, hogy ez nem így működik ám, hogy te vagy a szócső. És szépen letettem.
Én is örülök, hogy nem vagyok egyedül az anyósbajjal:)
Nálunk is nagyon nagyon durván beleszólt az anyós dolgokba, ami egy dolognak köszönhető, és szerintem ez minden anyósra igaz: nem bírják tudomásul venni, hogy már nem velük él a fiuk, nem ők irányítanak, más él az ő egyetlen szeretett kicsi fiukkal. Félnek a kirekesztéstől, és ösztönösen nem bíznak a menyükben. Mert az biztos nem jól csinálja a dolgokat. Sajna az anyósok nagy többsége így van programozva.
Nálad viszont nagy előny, hogy a férjed is tisztában van ezzel, és levált az anyjáról. Hidd el, őt is idegesíti a saját anyja, de mivel az anyja nem akarja megbántani vagy legalábbis kerüli a szitut. NEKED kell itt most mindent helyrerakni. Erőszakkal, és következetesen, mert egy másik ember nem teheti tönkre a TE életedet, a TE családodat!
Mondd meg szépen a nőnek, hogy nagyon szeretitek, és nagyon hálásak vagytok mindenért amit értetek tesz, de itt most befejeztétek az eddigi rendszert, zárcsere lesz, (mert pl vesztek egy jobbat egy korszerűbbet) . ők nem kapnak kulcsot, és legyen szíves mindig telefonon szólni ha át akar jönni, akkor is ha kaját akar főzni, különben kiöntitek a klotyóba, mert te is főztél és ti azt akarjátok enni. Ha templomba akar invitálni, akkor mondd meg hogy nem mert más programotok van, és kész. Nem fogja megfogni a karod, és odarángatni. Az a baj, hogy LÁTJA hogy VELED BÁRMIT MEG LEHET TENNI! És ez csak rosszabb lesz.
Én ezeket végigcsináltam, és van eredménye. Igen lelkiismeret furdalásom volt amikor először az anyós vérig sértődött, sőt a végén átcsapott az egész abba hogy én ilyen meg olyan rossz ember vagyok, de ezt is lehet orvosolni, majd ha eljutsz idáig akkor elmondom.
Szóval nagy levegő, és gyökeres változás! Jobb lesz mindenkinek! Még neki is!
Sziasztok!
Kedves Pukkancs78!
Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam végig a hozzászólásokat, nem is akarom a férjedet hibáztatni, magamból indultam ki! Akkor Te azért annyiban könnyebb helyzetben vagy, mint én , hogy a férjed melletted áll, tényleg el kellene küldened kedves mamát a fenébe!
Mondjuk akkor sem változna meg, de legalább egy kicsit (talán-talán) visszafogná magát. Tedd meg, amit meg kell tenned, ez a Ti életetek, senkinek semmi joga beleszólni. Én is nagyon igyekszem visszafogni magam, mondjuk énnekem vejem van, nem menyem, és a vejem nagyon rendes gyerek.
Az a baj, hogy szerintem nagyon megváltozott a világ, és egyre nagyobb a szakadék, különbség a generációk között. Én elismerem, hogy rengeteg dologban százszor könnyebb nekünk, mint anyáinknak (melegvíz, eldobható pelenka, korszerű tisztítószerek, konyhai robotgép, turmixgép). Viszont lelkileg szerintem nagyon sok bőrt lehúz ez a rohanó, az anyaságot szinte utolsó helyre szorító világ, és nekünk is nehéz, mert mi viszont folyamatosan aggódhatunk azon, lesz-e munkahelyünk, tudjuk-e fizetni a hitelt stb. Míg ezek a jó kis szocializmusban még nem tűntek olyan égető kérdéseknek (mindenkinek volt nyugdíjig tartó munkahelye, volt hova visszamenni, ha oviba kellett vinni a gyereket, volt óvoda). Nekem a legközelebbi óvoda fél óra majdnem gyalog. Télen, latyakban, hóban-sárban nem lesz könnyű cipelni a gyerekeket, főleg, hogy be sem veszik a lányomat valószínűleg, mert nincs hely. És akkor mehetek messzebb. Régen meg megvoltak a gyári ovik, és a bölcsibe sem kellett 5 hónapos terhes korában beiratni a gyermekét a leendő anyának. Szóval nekünk sem könnyű minden. Csak mindenki a saját igazát szajkózza, és nehéz a megértés köztünk.
Az apropóját az adja, hogy holnap jönnek a szüleim (meg az öcsém a feleségével), az öcsém születésnapját most nálunk ünnepeljük. Ma APÁM felhívott, hogy beszéljük meg a részleteket, ebből tudtam, hogy anyám hosszú távú megsértődésre rendezkedett be, mert SOHA nem hív apám, csak ha anyám nem hajlandó telefonálni. Szinte látom magam előtt "hívd te, én ugyan nem beszélek vele, ÚÚÚGY MEGBÁNTOTT".
Az egész életel arról szól, hogy anyám éppen miért van megbántva, ki hatolt az ő kis érzékeny lelkébe.
A férjedet látom véded, és meg is értem, de még ha neki nincsenek is megfelelési-kényszerei, akkor is valljuk be, hogy sokkal erélyesebbnek kellene lennie az anyjával, hiszen a saját anyját elsősorban neki kéne lerendezni, neked elég a sajátod.
Megváltoztatni úgysem fogjátok tudni a két nagymamát, épp ezért megoldás a költözés.
(érdekes amúgy, hogy a férjeddel egymást vonzottátok be, akiknek ennyire egyforma az anyjuk, ez sem véletlen... elgondolkoztató)
Semiramis egyébként valóban jó szakember, nagyon tisztelem őt, keresd meg itt az nlc-n ha gondolod, de ő is adott itt már orbitális barom tanácsot (nekem egyértelműen az volt, és nem voltam egyedül a véleményemmel, de ez most mindegy), szóval nem kell őt sem pappá avatni.
lŕtoid megy ez!!!!
Így kéne anyóssal is
Tudom, hogy ez téged nem vígasztal, de jól esett olvasni a soraidat. Végre NEM VAGYOK EGYEDÜL a problémámmal. Nálunk ennyire nem súlyos a helyzet, csak az én anyám akar beleszólni mindenbe (főleg lakással kapcsolatos dolgok). Az utóbbi időben súlyosbodott a helyzet (Mért nincs még ágy? Mért nincs még falvédő? Mikor lesz ez? Mikor lesz az? - költöztünk, új lakás), annyira, hogy bár eddig mindig udvarias válaszokat adtam (és igyekeztem megértetni vele, hogy látástól vakulásig dolgozunk, és egyszerűen NINCS egy hétvégénk a várost járni vásárolgatni, a pénzről nem is beszélve), de múlt héten elszakadt a cérna, egy telefonálás során elkezdem kiabálni (amit nem szoktam!!), hogy NEM A TE LAKÁSOD!
Ettől most a szokásos halálosan megsértődöm-duzzogok-milyenehálátlangyerekem van-éncsakjótakarok állapotba ment át, beszélni sem hajlandó velem.
Na, bocs az offért.
Szia!
Olvasva a történeted, meg a hozzászólásokat, sajnos neked kell erőt venned, hogy a talpadra állj! Tuti, hogy lecserélném a zárat és tudtára adnám anyósomnak, hogy ez az én családom! Szerintem kislányod lelki állapotát tuti, hogy befolyásolja ez a konfliktus is, kimondva és kimondatlanul és érzi, hogy mi a gond!
Ha nincs miből erőt meríteni, meríts erőt abból, hogy a kislányod életét nem akarod ezzel tönkretenni!
Azt viszont tényleg nem kerülheted el, hogy bizonyos szabályokat szabjál és ezt elmond, megbeszéld az anyóssal! Viszont lehet, hogy ennek az az ára, hogy egy ideig nem kérsz segítséget, mégha vigyázni kell agyerekre akkor sem! HOgy ne tudjon azzal jönni, hogy persze arra jó vagyok!
Mindenek előtt tudnod kell, hogy mit akarsz, mik a főbb pontok, amiben anyóssal meg kell egyezni és férjed támogatásával felvértezve kell anyóssal megbeszélni a dolgokat! Ha lehet, erre kell törekedni, ha megsértődik ő baja, akkor ő jöjjön előbb oda hozzátok, hátha magához tér!
Minél tovább magadban tartod, annál jobban fog felemészteni ez a konfliktus! Gondolj erre, és hogy a gyerekeidnek szüksége van az anyukra, aki nem egy idegroncs!!!
Nem szólalok én meg itt többet csak mentem ki magamnak az összes hszt.
Ne is olvasssssssssssssss semmit
csak majd semiramist,
ha idetalál és elmeséli a lényeget NLC-ül.
De Rá halllgassssssss!
A férjem mindenről tud, megérti a problémámat, kiáll mellettem. Ő is rendszeresen megmondja az anyjának, hogy ne ő mondja meg, mit kell tennünk.
Neked meg mehetne a
Miért tudok mindig mindent jobban mindenkinél? című könyv... Ki is a szerző? Talán te?
Ó te jó ég, újra itt vagy?
Nehogymár azt hidd, hogy könyvek olvasásával lehet megoldani minden problémát.
Ha csőrepedés van, elolvasol öt könyvet, hogy kell megjavítani, és megjavul?
De jó neked!
Szerinted hány ilyen könyvet olvastam el életemben? Hát, nem egyet, azt megmondom.
Este írok privátot, de most nem fog menni, mert az én 3,5 éves lányom éppen rágja a fülemet...
Egyébként egyetértek!
Nem a férjem a hibás. Ő teljesen normálisan levált az anyukájáról, éli az életét, saját döntéseket hoz, és elengedi a füle mellett a megjegyzéseket. Az apukáját meghallgatja, mert tudja, hogy ha ő szól, hogy valamit rosszul teszünk, abban tényleg van igazság, de ő nem szól bele mindenbe, hanem tényleg csak ezer évben egyszer említ valamit. Jogosan.
Inkább én vagyok a hibás, hogy nem tudok kiállni a véleményemért. És most már tennem kell valamit, hogy ne a gyerekeken csattanjon.
Úgy gondoltad, hogy mindkét félnek?
a topic indítónak IS. /!/
Mehet/ne még mellé Goleman:Érzelmi intelligencia .
Szia!
Köszi, hogy benéztél!
Szia!
Nem kis dolog,ez az anyós!Sajna,ilyen "embereket " is megtűr a föld a hátán..
Hát én mégis csak azzal kezdeném,hogy akarattal bennefelejteném a kapuba a kulcsot. És tenném a süketet.Be sem engedném a házamba. Ennyi. Majd ha eltelt egy kis idő,és jól kiduzzogta magát(akár a fél városnak is,mit bánom én) akkor elmondanám neki(Anyósnak),hogy az én életem,én családom,beleszólása eddig is azért volt,mert parasztúl kierőszakoskodta. Szálljon magába ha tud,és gondolkozzon el,neki tetszett volna ha az anyósa úgy rángatja mint macska a tollúseprűt? Mert neked NEM tetszik.Nem ő él a fiával,hanem te. És az az idő lejárt még akkor,amikor feleségűl mentél hozzá,hogy továbbra is parancsolgasson a gyerekének.
Légy erős,vegyél mélyen levegőt,és mondd ki neki ami bánt. Van egy régi mondás: Amelyik kenyeren megharagudt,azon meg is békül. S ha nem,akkor se fogsz te a Dunának vagy mittudoménminek futni bánatodban.Két gyerekednek erős,egészséges,vidám anyukára,boldog családi háttérre van szükségük. Nagymami meg akad ..akár pótnagyi formában is.
Igen, pont ezért kéne rendezni a kapcsolatokat, mert a gyerekeknek nagyon jó kis antennáik vannak minden rezdülést fogni. És ezek a feszültségek talán a fiamat nem viselik úgy meg, mert ő egy "átlaggyerek", jól kezelhető, jól alkalmazkodó, viszont a kislányom érzékenyebb, fogékonyabb típus, és nehezebben fogadja ezeket a dolgokat.
Magamat is azért kéne kicsit átformálni, azért kellene megtanulnom kiállnom magamért, a véleményemért, mert így később, ha a gyerekeimért kell majd kiállnom, akkor már nem könnyebb lesz, ha most megtanulom.
Sziasztok!
33 éve vagyok meny, és 3 éve anyós.
Sokszor ugyanazokat a hibákat követem el, ami miatt én haragudtam az anyósomra, de nem gonoszságból teszem. 2 hónapja született az első kisunokám, annyira imádom a kiscsajt, hogy volt, amikor kikaptam a lányom kezéből a kicsit. Lányom rámkiabálta a véleményét, azóta próbálom magam visszafogni. Nálunk a férjem szerette volna, ha a mi telkünkre építenek a gyerekek, és haragszik rám, amiért rábeszéltem a gyerekeket, hogy Pesten vegyenek lakást. Van kulcsom hozzájuk, de csak akkor megyek hozzájuk, ha megbeszéltem velük a dolgot. Sajna, ahogy az ember öregszik, azt hiszi, hogy mindent jobban tud.
Az én férjem anyuci majmocskája, egy szem gyerek. Mindig mindent elnéztem az anyósomnak, mert nem akartam a férjemet bántani. Mi egy utcában lakunk, anyósomnak kulcsa volt-van a házunkhoz, a legváratlanabb pillanatban állított be, mindig mindenre megjegyzést tett, sose voltam elég jó neki. Talán 5 éve mertem először lázadni ellene. Mostmár öreg az anyósom, nem tud átjönni hozzánk, viszont férjem naponta legalább egyszer lemegy hozzá, hozzáteszem, nem magatehetetlen a mama. Azért szerintem egy ilyen viszony elmérgesedésében szerepe van a férjnek is, mert neki tudnia kellene, hol a helye. Evvel nem azt akarom mondani, hogy ne szeresse az anyját, de 30-40-50 évesen már nem kellene anyucin lógni, és nem anyucinak kellene megmondani, hogy mi a helyes és mi nem. Az én férjem már nem fog megváltozni, de ha mégegyszer kezdhetném (ez hülyeség, ami elmúlt, elmúlt), rögtön az elején elvenném anyósomtól a kulcsot, beolvasnék neki, és kidobnám, még akkor is, ha a fiacskájának ez nem tetszik.
Igazabol van a fejemenk egy lakasa Bp-n....de ugye elotte oda takaritnot kell hivni, meg mivel minden szamal le van allitva vagy ki van kotve ilyenkor egy rakat utnajaras, meg amikor eljovunk szinten, hogy beinditsak ott a dolgoka, majd leallitsak.......szoval majd megoldjuk. Viszni a legkisebb unokajat valaoszinuleg 1 evesen fogja eloszor latni.......O akarta igy......
Én pont azért akartam kis korkülönbséggel testvért, hogy mielőbb megtapasztalja a lányom, milyen ha nem egyedül van. Szerintem éppen a legjobbat tettük vele, ma is elnéztem, hogy tornáznak együtt. A lányom mutatta, a fiam meg utánozta. Nehogymár egy testvér legyen probléma.
A neme meg tökmindegy. Én amikor vártam a második gyermekemet, szándékosan nem kérdeztem meg a nemét, és úgy voltam vele, hogy tudatosan azt vártam, hogy kislány lesz. Aztán mikor megszületett, kiderült, hogy kis kukacos. De ha lány lett volna ő is, akkor is örültem volna.
Istenem, mintha magamat hallanám.... Megértelek, maximálisan...
Nálunk úgy tűnik megoldódott a dolog...
Az az igazság, hogy jó darabig tűrtem, tűrtem, de aztán rá kellett jönnöm, hiába a gérjem édesanyja, hiába ő nevelte fel a páromat, hiába tisztelem, a boldogságunk és az egészségünk előbbre való mindezeknél...
A legutóbbi alkalommal, amikor kezdte a szokásosat (általad is leírtak), felálltam és pár keresetlen szó (nem trágárságok, de őszintén) társaságában távoztam. Elmondtam, hogy eddig és netovább. Szerencsére a párom maximálisan mellettem áll az ügyben.
Azóta mosolyszünet van. Ma jött át először meglátogatni minket (noha ez április közepi történet), mert bárányhimlős a lányom. Én soha többé nem megyek hozzá, csak ünnepkor, köszönteni. Ennyi. Unoka, férjem nincs eltiltva, erről szó sincs.
Valami leeshetett anyósomnak, mert visszafogta magát. Engem nem érdekel, a hátam mögött miket terjeszt, hisz kutyából nem lesz szalonna, de aki ismeri, az már ismeri...
Hát, ha meg tudjátok magatoknak engedni, akkor tényleg menjetek inkább valami panzióba, szállodába, máshoz - ha a mama ilyen kedves.
Ezen én is bosszankodnék. Gondolom, mennyire bánt téged, hogy így nem látod a fiad jövőjét biztosítva. Nyilván te is szívesebben adnál nekik, segítenéd őket, ha azt látnád, hogy megbecsülik, de te sem akarsz azért adni, hogy csak kifolyjon a kezükből. Nem tudom, ilyenkor mit lehet tenni, lehet, hogy sosem fogják belátni, hogy ez így nagyon nem jó, ha hagyják elfolyni a pénzt. És ha esetleg rosszabb helyzetbe kerülnek, valamelyikük munkanélküli lesz?
Én biztos, hogy nem engedném, hogy jelzáloggal terheljék a házamat. Hogy még felőled is elvegyék a tetőt.
Igaz nem vagyok orvos, de szerintem ha ennyire okos a kislányod akkor nem hiszem, hogy oxigénhiány volt a háttérben. Ilyen esetben inkább az a gond, hogy a gyerek értelmi képességei nemhogy átlagon felüliek lennének, mint a kislányod esetében, hanem átlagon aluliak. Inkább gondolok valamilyen genetikai tényezőre. Egyébként úgy gondolom, hogy a kislányod szerintem az átlagosnál jóval intelligensebb és sajnos ennek az előnynek nagy hátránya tud lenni, hogy az ilyen gyerekeknél gyakoribb a magatartászavar. Nagyon fontos lenne, hogy nyugodt család vegye körül. S ide kapcsolódik a témád is, de erről inkább privátban írok majd.
Azért mi már sokkal jobb helyzetben vagyunk. Amikor a nagymamám 4. gyerekét szülte 38 évesen, elmondták mindennek, hogy nem szégyelli-e magát, ilyen öregen gyereket szülni! Aztán azóta ez a gyerek a világ egyik legfantasztikusabb, legnormálisabb embere, akit ismerek, a nagynéném. Nagyon sokra vitte, kitartóan, sok munkával, és szintén 38 évesen szült egy nagyon értelmes, gyönyörű kislányt, a sokkal idősebb férjének, és ez a kislány most elsős, és a versmondáskor a Sün Balázst mondta el kívülről, ami ugyebár rengeted versszak!
Ennyit a beteg gyerekekről. 20 évesnek is születhet valakinek beteg gyereke. Lehet, hogy a legideálisabb, ha valaki pontosan 25 évesen és 2 hónaposan és 17 naposan szüli meg az első gyerekét, de hát nem gépek vagyunk! Akkor mindenki ugyanolyan házban kéne hogy lakjon, ugyanolyan hajszínnel, ugyanolyan ruhában, ugyanazt a foglalkozást űzve?
Nekem sanszos volt, hogy nem lesz gyerekem természetes úton. Anyósom nem hepciáskodott érdekes módon, legalábbis nekem nem,mondta, hogy fogadjunk örökbe. Anyukám a húgomat, mint petesejtdonort ajánlgatta (aki ha kimarj a takony az orrát fájdalomcsillapítót vesz be
).
Amikro kiderült, hogy jön a baba és lány, akkor anyósom: hát elsőnek csak jobb lett volna egy fiú, mert az tudja táncolni vinni a lyányt. (Ja, Jávor Pál korai filmeiben). És biztos, hogy egészséges, mert én már 30 vagyok. Jelzem: ő is 30 évesen szült!!!!!
Most a másodikat várom, anyukám reakciója a hírre: hát, végül is nem baj...Tervezett, akart gyerek ő is. És hülyeségeket beszél a lányomna, aminek az a lényege, hogy Lili majd milyen mellőzött lesz, ha lesz kistesója.
Na, itt nem bírtam lenyelni, és odaböktem, hogy én azért megpróbálnám egyformán kezelni a két gyerekemet, attól hogy neki nem ment. Jött a standard válasz: én féltékeny vagyok a tetsvéremre (felnőttként jól megvagyunk) és üldözési mániám van.
Majd jött egy SMS: én nagyon megsértettem őt, úgyhogy egy darabig ne menjünk feléjük. 3 napig bírta, hogy ne telefonáljon .
Elöször is neked kellene elhinned, hogy nem vagy kevés!
Ha az anyósod mindig egy kis megszeppent nyuszit lát, az csak olaj a tüzre. Neki a csillagokat is lehozhatnád az égröl, az sem lenne elég! Éld végre a ti életeteket és hagyd abba a próbálkozást. Ha sehogy sem jó neki, akkor ne erölködj!