Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Borzalmas!
Nem jutok szóhoz...
Anyósom megkérdezte tőlem, amikor bejelentettük a babaérkezés örömhírét: "Be mered vállalni a terhességet 30 évesen? És nem félsz, hogy betegen születik?" Ez volt az összes reakciója. Első unoka hírére.
Én ilyesmit nem tudok elfelejteni!
Bután hangzik, de örülök, hogy a topicindító elindította a topicot. Sokat tanulhatunk egymástól. Miért ilyenek az emberek? Érző anyák, akik életet adtak... Én azt látom a környezetemben, hogy a csak fiús mamák durvábbak. Persze vannak kiváló anyósok is, akik lányukként bánnak a menyükkel, sőt a menynek jobb a kapcsolata az anyósával, mint a saját anyukájával.
Ne viccelj már,csak magadnak tartozol elszámolással!!!
Mi a francért akarnál nekik megfelelni??!!
Hát, ezt is nehéz lehet végignézned, hogy te takarékoskodsz, ők meg herdálnak.
De mi tényleg nem élünk úgy, hogy panasz legyen ránk. Minden fillért félreteszünk, én 14 éves koromtól 8 évig minden nyáron dolgoztam 4-5 hetet, azt félretettem, kb. havi 20.000 forintot kerestem (16 éve), és félretettem, abból az összegyűlt 200.000-ből végeztem el az első főiskolát nappalin, anyuéktól szinte semmi pénzt nem kértem.
Minden nap főzök a gyerekeknek, hétvégén általában minimum egyféle sütit sütök, szülinapra, névnapra tortát csinálok a gyerekeknek.
Nem veszek ruhákat, cipőket, csak nagy ritkán, azt is inkább turkálóban, nincs autónk, hitelt csak a házra vettünk fel, és fizetjük is. Havi 100.000 a férjem fizetése, ebből a lakáshitel 70.000 forint, szóval nem élünk nagylábon. Nem járunk nyaralni, nem költünk bulikra, a gyerekeknek viszont mindig van ajándék, ha alkalom van. Igaz, nagyritkán veszek magamnak könyveket, mert szeretem a szépirodalmat.
Soha nem voltam munkanélküli, amikor tanítottam, minden túlórát elvállaltam, és mellette még mellékállást is vállaltam. Főiskolás koromban is volt magántanítványom, jegyzőkönyvet vezettem.
Ehhez képest nem értem, mit kellene még tennem, hogy ne legyek túl kevés.
Ezek nagyon buta emberek, nem is érdemes velük foglalkozni, csak gondolom jól eshet a fiuknak, menyüknek egy-két ilyen kijelentés.
A nagyobbik fiától el akarta vetetni a legkisebb gyereket - bement a gyámhivatalba is, mert szerinte 3 gyereket már nem tudnak nevelni. Amúgy szó nincs ilyenről, de kattant szegény. A múltkor kiselőadást tartott nekem a kerítésen keresztül arról, hogy milyen fontos a szoptatás, látta a tévében.
Még néhány ilyet írtok, és kilépek. Nem létezik, hogy ennyire hülyék az emberek! Lennének ők lisztérzékenyek, megtudnák! Szerencsétlen gyerek egész életében diétára szorul, nem eheti, amit a többiek, drágább és rosszabb ételt kell ennie, és akkor ők magukkal foglalkoznak, szégyellik...
Én amikor tejallergia-gyanús volt a kisfiam, majd elepedtem bánatomban, hogy hogy fog szegény tej meg joghurt nélkül élni, mert a lányom is reggel-este 2,5 deci tejet iszik, és minden nap joghurtot, tejfölt is eszik. De hogy emiatt szégyenkezzem, hát ez abszurd! Szerencsére nem tejallergiás, és a gasztroenteorológusnál belakmározott joghurtból, fél óránként egy kanál, imádta, meg őt is a dokinénik. Haza akarták vinni, olyan vigyori volt.
Nálunk pedig éppen a menyem, és családja az ellenségeskedő. Fiamnak volt egy kis komfortos garzon lakása. Menyem szülei 18 éves korukban elváltak. Közös lakást, szőlőt eladták, az árát eldajdajozták. Mindenki albébletben lakik. Hiteleket vettek fel, amit nem fizettek. MINDENKI BAR-LISTÁS a családjukban. A menyem is!!!( Én valahogy nem, pedig rokkantnyg.-ból törlesztem 5 éve a tatarozási hitelt.)
Menyem a lányomnak azt mondta,hogy első adandó alkalommal otthagyja a fiamat, amint "különbet" talál. Ennek ellenére fiam lakása eladva . Vettek nagyobbat. A menyem családjából egyetlen egy "adóstárs"sem akadt. Végül fiam apja válllta azzal a feltétellel, hogy minden a gyerek nevére megy. NO, VOLT NAGY ZÚGOLÓDÁS!
Engem távol tartanak, nehogy óvatosságra intsem a fiamat,...Menyem már közölte, hogy a fele őt illeti. Én pedig közöltem, hogy máshol házastársi szerződést szokás csinálni, hogy MAJD(esetleg!!!)mindenki annyit vigyen ki a kapcsolatból, amennyit beletett, és a közös szerz. felét.
No, hát én azért nem vagyok jó, mert belelátok a lapjaikba, HA ÉRTHETŐ VOLTAM.
Figarina, nem, de szerintem boldog kisebbségben vagy.
Egyébként szerintem pont ezek az anyukák most azok, akik dolgoztak akár 3 műszakban, építkeztek a szabadidejükben, ellátták a háztartást, és este örültek, hogy lyuk van a fenekükön, mi már szinte mind oviba, napközibe jártunk - szóval napi 1 órában próbáltak gyereket nevelni. Na meg a szelektív emlékezet megy keményen, a hibákra nem emlékeznek ám. Anyám állítja, hogy soha nem bántott minket. Én pedig olyan pofonokra emlékszem, hogy ihaj. És többnyire lázadásért kaptam, nem azért, mert hülyeséget csináltam.
Hát, ezzel nagyon überelted a problémámat. Ha ebből a szemszögből nézem, akár törölhetem is a topicot. Ehhez képest az én problémám semmiség.
Ez már annyira felháborító, hogy nem is tudom, mit lehet erre reagálni???
Nagymamáknak ez kudarc?
Az anyám szomszédai azt szégyellik, hogy lisztérzékeny az unokájuk - "kákabélű".
Kedves Pukkancs!
Nem olvastam végig a hsz-okat.
Nem bántani akarlak,de ezt csak ti együtt-férjed és te tudjátok megoldani!Mint ahogy a probléma létrejöttében is aktív részetek volt .
Tessék a sarkadra állni és fellvállalni mit akarsz,ha még nem késő!
Sok sikert hozzá!
Off:én lennék az egyetlen ,akinek nagyon is normális a (leendő) anyósa??!
Biztos. Heti egyszer járunk szeptember óta pszichológushoz, már több orvos látta, azt mondta, hogy a kettős nevelés ártott sokat, és ez a viszony is, viszont akkor is meglenne neki, ha a legjobb körülmények között nő fel. A figyelme nehezen irányítható. Ez a figyelemzavar egyébként együtt jár azzal, hogy nagyon jó a memóriája, másfél évesen voltunk vele először egy állatkertben, rá egy évre újra, és kente-vágta, hogy melyik állat hol volt tavaly, meg hogy mi a nevük. Nagyon választékos a szókincse, és mindenre emlékszik, minden apró részletre odafigyel. A riasztó működését figyelte 3 évesen, a zajokat hallgatja. 3,5 évesen szemöldököt, hajat rajzolt, lerajzolta az egész családot, apa-anya-tesó és ő. Szóval sok jó tulajdonsága is van, de nagyon nehéz vele. És a testvére teljesen oké, pedig ő is ebben él. A lányom már kiskorában is éjszakákat sírt végig, üvöltött, nem lehetett megnyugtatni, a fiam átalussza az éjszakát, mindent tolerál.
A doktornő szerint ez egy genetikai tényező miatt lehet, de oxigénhiány is okozhatta a szüléskor. Eléggé elhúzódott a kitolás, és hirtelen lementek egy pillanat alatt a szívhangjai 140-ről 60-ra, akkor oxigéngént kellett lélegeznem, de még onnantól kezdve is sok tolófájásra jött csak ki. Nagyon sokra.
Az rendben van, hogy az anyós is elmondja, mi a véleménye, és lehet más a véleménye, de amikor ezt a gyerekek előtt teszi, és hülyéz le minket, és javít ki, öltözteti át a gyereket, mert az a ruha nem jó, amit mi ráadtunk, és ne büntessük meg, ha leszórja az ételt a földre, mert szegény éhes marad, akkor azért nem tudom azt mondani, hogy neki van igaza.
Nyilván nekem sincs mindenben, de azért az én esetemben valóban nehéz természetű anyáról és anyósról van szó. A barátaim szerencsésebbek, nekik a szüleik tanácsot adnak, nem leordítják őket.
Meg vagyok döbbenve!
Hol lehet ilyet megtenni, hogy ezért nem veszik be a gyereket az oviba?Hogy lehet,hogy már ezen kell törnöd a fejed,hogy a gyereket gyógyszerezni kell a suliban?
Tanár vagyok, illetve most alsóban tanítok és ilyenkor annyira szégyellem magam.
Hát miért választja ezt a hivatást valaki?Azért, hogy 3 éves zseniket kapjon rögtön, akik késsel-villával esznek, illemtudók, intelligensek és képzettek?
Én 24 évesen 4 éves kapcsolatot szakítottam meg, anyám jajveszékelt, hogy mi lezs velem ennyi idősen, kinek fogok kelleni? A cisztaműtétem után megint jött ezzel. Az egyetemen természetes volt, hogy nem volt kettesem se, nemhogy uv-m.
Van egy 7 évvel fiatalabb húgom: 26 évesen a nyakukon él, uralkodik rajtuk, egrecíroztatja őket folyton. Pasival még nem láttuk, mert neki nem is kell, annyira öntudatos, hogy ő senki büdös zokniját nem fogja mosni, neki senki nem mondja meg mikor keljen fel. 7 éve jár egyetemre, de még idén se végez. De hát ez van, mert hülyék a tanárok, pikkelnek szegény húgomra....És hát pasi téren is igaza van, mit szolgáljon ki egész életében valakit...
Szóval tudja ő máshogy is látni a világot, csak én nem feleltem meg az elképzeléseinek - de már nem akarok.
Drága Pukkancs,olvasd el, mit írtál itt.
Azt,hogy a testvérednek anyja voltál-vagy anyja helyett, rád néz fel és te vagy a mértékadó számára!
EZ A FONTOS!!!
4 hónapos volt a kisfiam, javában szoptattam, amikor a szüleim felszólítottak arra, hogy "nem ártana lefogynod, mert ilyen kövéren nem kellesz a férjednek".
Utána két hétig alig volt tejem, és órákat sírtam, míg valahogy rendbe jöttem. Örök seb a szívemben.
Áldozatok áldozatai vagyunk. Sajnos.
Tényleg nem tudja.
És az öcsémnek is én voltam mindig, akire anyaként nézett fel, akit tisztelt, és adott a véleményére.
Mikor már egyetemista volt, akkor mondták a haverjai, hogy a tesómnak az én véleményem számít legjobban, és hogy nagyon felnéz rám, látszik abból, ahogy rólam beszél.
Sokszor én próbáltam neki érzelmi támaszt nyújtani, nekem beszélte el a bánatát hajnali 3-ig, 4-ig még 18-20 éves korában, én próbáltam lelket önteni belé, én igyekeztem támogatni, lelket önteni belé, és persze megmondani, ha úgy láttam, hogy nagyon nem jó, amit csinál, és máshogy kéne, de ezt tanácsként mondtam, és nem kiosztottam. Sajnos az öcsémen is nagyon meglátszik a rossz nevelés, és nagyon féltem, hogy mi lesz, ha családja lesz. Egy-két dologban teljesen el van rugaszkodva a valóságtól. Most 28 éves, és egy éve van barátnője, előtte nem volt normális párkapcsolata.
Valami hasonlo gyerekkorban volt nekem is reszem. Annyi kulonbseggel, hogy nalunk az Ocsem maga volt a tokej es ma is az.
Csak egy sarkaltos pelda 18 evesen szereztem jogositvanyt, de soha nem vezethettem mert a szuleim foleg az anyam eldontotte, hogy nem tudok es kesz! Az unokatesov ideadta volna az autojat, de az allndo nyomas latt nem mertem vezetni. Most 34 evesenkezdtem ujra a vezetesbe a ferjem mellet es csaladomtol jo 2000 km tavolsagra. Ma mar annyira jol meg, hogy ezen aheten sajat autot keptam a ferjmtol. Anyukm elso kerdese mi volt: "es nem furcsa a forgalom?"
Szoval, mivel tudom mit eletel at, en azt mondom, hogy nekem akkor jott az eltembe attoro valatozas amikor megprobaltam a sajat ertekrendemhez igazodni es nem a szulim jobban modva anyam elvarasinak megfeleni, mert lassan rajottam, hogy barmit fogok letnni az asztlara (nekem is 3 diplomam van mig az Ocsemnek egy sem, de O az okos en a buta) akkor sem leszek eleg jo! Viszont a sajat ertkrendem szerint annyira nem vagyok rossz. Jo tudom vanak meg teruletek az eletembe amin javitani kell illetve javitani lehetnek es dolgozom is rajta, de magamert, es nem a kulso elvarasokert!!!
Anyoskezlesrol nem tudok irni, mert nekem nem is volt. Pedig annyira szerettem volna, hogy legyen........
Sok sok sikert a sajat magad felepitesehez.......elsonek gondold vegig, sot ide is jol osszegyujtoted miket ertel el! Miben vagy jo! Ez adjon onbizalmat a tobbi dontesedhez is!!!
Szoritok Neked!
Köszönöm, nagyon aranyos vagy. :)
De ennek ellenére én szeretem az anyámat, azért akarok neki megfelelni. Sőt, ő az egyik legfontosabb ember az életemben, és tudom, hogy igazából azért várta ezt tőlünk, mert jót akart, és nem tudja szegény, hogy ezzel mennyire tönkretette az önbizalmunkat. Én őt is nagyon-nagyon sajnálom, mert ő csak azt akarta, hogy mi többre vigyük, mint ő, mert ő úgy látta, hogy a tanulás az, ami majd jobb életet biztosít nekünk.
És nyilván ő is elégedetlen magával, így velünk is. Nagyon sajnálom, mert annak ellenére, amiket itt leírtam, és amik sajnos igazak, jó ember, ha nehéz is ezt elhinni. Csak rosszul szeret minket. :(
Én pedig anyós is vagyok, és anyja is felnőtt gyerekeimnek.
Menyemnek én vagyok a 3. nem megfelelőanyósa. 3-szor hosszabb topicindítót tudnék írni a történetről. Megkockáztatom, hogy a 4.-5. anyós se lenne elég jó számára.
Lányomról annyit, hogy rengeteget nyelek a "békesség"(???)kedvéért. Nagyon jól meggondolom, szóba hozzak e valamit,amiről én másként gondolkodom.
Azért az is tűrhetetlen, hogy nekünk kell kusulni, mert ez a generáció olyan kis öntudatos. Jó volna, ha az élettapasztalatomat átadhatnám, hogy kevesebbet bakizzon az életben. Ne kelljen annyit szenvednie,...DE NEM!!!Beszéltem a saját korosztályom nő tagjaival, és ugyan ez a gondjuk.
Egyébként azt hiszem, kicsit az is baj, hogy én is már nehezen viselek dolgokat, rosszabbul reagálok amiatt, hogy 4,5 éve itthon vagyok a gyerekekkel, és velük tényleg sehová nem tudok menni, mert a lányomat egyedül is nehéz elvinni valahová, nem bír egy helyben megmaradni. A fiam olyan nyugodt, hogy vele meg a másfél év alatt egyszer sem volt probléma. Még csak hiszti sem nagyon, megérti, mik a szabályok, hol a határ. A lányom talán azért sem, mert mi vele szülőknél laktunk.
Nekem is jót tenne, ha kicsit ki tudnék kapcsolni, kiszakadni ebből a körből. De épp emiatt nem merem kérni anyósékat, mert mindig megkapom, hogy "XY lepasszolgatja a gyerekeit, nem főz, hanem rendeli az ételt.", másik "XY aerobicozni jár, meg szórakozni a gyereke mellől", stb. Ezek után hogy merjem kérni, hogy néha 1 vagy 2 órára elmenjek valahová?
Anyósom javaslata, amikor mondtam, hogy már idegileg nehezen viselem, hogy a lányommal ennyi baj van, és nem akarják bevenni óvodába, és itthon is nehéz vele, és folyton aggódom miatta, hogy lehet, hogy csak begógyszerezve mehet majd iskolába... Szóval anyósom javaslata az volt, hogy szerezhetnék magántanítványokat, itthonra, vagy hétvégente elmehetnék tanítani a városban lévő főiskolára. Hétvégenként, amikor végre együtt a család...
Nem beszélve arról, hogy nem főiskolai tanár vagyok, hanem középiskolai.
Engem anyám ismerősei így az 5. hónap tájékán azzal fogadnak: nem is vagy kövér, miért mondja anyád, hogy sokat híztál?!
Miután az első 3 hónapot végighánytam, így eddig egy kilót se híztam.
óóóóó hány 2 gyermekes anyuka lenne boldog ha vékony lehetne, de nem képes lefogyni....
:-/ gyerekkoromban apukám volt pont ilyen maximalista. Persze önmaga helyett kontrolált minket, gyerekeket. Ilyenkor nem marad más csak a lázadás vagy a beletörődés. Én mindig visszasziszegtem. Te mindig lehajtottad a fejed. Egyik sem jobb út a másiknál.
Önbizalomra van szükséged. Két tanács jut eszembe. Keresztapu bölcs tanácsa, hogy mindig tedd meg amit meg szeretnél tenni, mindig mondd meg amit meg szeretnél mondani, mert ahogy fogy az életed egyre inkább sajnálni fogod, hogy nem a saját életedet élted. Keresztanyu pedig arra tanított, hogy mindig teljesítsem amit megígérek, ne mondjak ki olyat, amit nem tudok/akarok teljesíteni(pl."Béla, mondd meg anyukádnak, hogy szedje le a buta függönyét, mert ha nem, akkor felgyújtom").
Ha ezek szerint élsz az tartást ad majd neked és magabiztosságot. Tudom, hogy túl egyszerűnek tűnik, de a megoldás néha olyan egyszerűen hangzik és olyan nehéz következetesen nap mint nap hűnek maradni önmagunkhoz.
A húgom pl. az összeveszések híve. Ez így, ilyen formában nem igaz, de ha az anyósa megsértődik nem igazán engeszteli, hanem inkább összeteszi a kezét: "köszönöm Istenem, hogy haragszik az anyósom, add Uram, hogy még legalább 2-3 hónapig legalább ennyire haragudjon és elkerüljön minket" :-)
Én évekig tartottam anyámtól. nem féltem, csak mindig mindenről kialakult véleménye volt, és azt vehemensen és kozekvensen képviselte. Vagy addig duruzsolt, míg a béke kedvéért ráhagytam, vagy kerek-perec nemet mondott, indok nélkül. Sokszor elő se álltam dolgokkal, mert tudtam, hogy megint jön a hegyibeszéd...Pl. 15-16 évesen azért utasítottam vissza fiúkat, mert tudtam, hogy anyunak nem tetszene, mert pl. nem gimis, hanem szakmunkásképzőbe jár - meg ilyenek. Igazából ott álltam a sarkamra, amikor lett egy petefészekcisztám, megoperáltak vele, kivették a fél petefészkemet, és láttam anyámon, hogy szégyelli.
Olyanokat mondott, hogy kit tudja milyen életet élek én, meg hogy volt osztálytársam szülni van ott (25 évesen), engem meg operálnak és ő szégyelli magát. Rákérdeztem, hogy ez most komoly?! Azt mondja, hogy szégyelli magát, mert cisztám van?! És mondta, hogy igen.
Hozzátartozik, hogy bölcsészkaron végeztem, tanárként, de soha nem dolgoztam a szakmában, és nem bírta megérteni, hogy miért nem megyek a helyi falusi iskolába tanítani. És ő nem ezért taníttatott. Ott valahol rájöttem, hogy soha nem fogok neki megfelelni, soha nem fog értékelni, így némi bőgés után bevettem a sleszarom tablettát.
Azóta jóban vagyunk, bár nem mondom, hogy néha nem esik szarul, amit csinál, vagy mond, mert csak az anyja az embernek , de már nem érint ilyen mélyen.
Ezeket olvasva nem csodálom, hogy ennyire úgy érzed, nem felelsz meg neki.
Valószínűleg nem is tudja, ki a lánya valójában.
Minden együttérzésem a tiétek! Ahogy látom, sok ismerősömnél tapasztalom is, a mamik nem fognak már megváltozni. Szerintem költözzetek el. Meg tudtok állni a saját lábatokon, ráadásul olyan házba/városba költöztök amit ti választotok. Szerintem.
Bátorság!
Haj téma...
Én egyszer, 14 évesen frufrut mertem vágatni a fodrásszal, na akkor megkaptam, hogy "Te hülye! Hogy nézel ki, majd bepállik a homlokod, pattanások stb." anyámtól. Úgy rámripakodott, hogy nagyon féltem tőle. Egy ilyen hülyeség miatt.
Máskor meg azért közölte, hogy itthagy minket, mert nem rakodtunk össze a szobánkban, kisgyerekként. Aztán bekiabált az ablakon, eltorzított hangon, hogy jött elvinni a rosszgyerekeket. Mi meg megijedtünk.
A lányomat is azzal szekálta, hogy ha rossz lesz, majd éjszaka ezmeg az jön, meg bezárja a dobozba. Nem tudtam elképzelni, hogy mitől fél esténtként a lányom, holott régen sosem. Hát kiderült egy hét után, hogy a mami mondta... (Egyébként ez már régen történt.)
Az meg a kedvencem mikor anyám közli a telefonba, hogy "Szépen kell vele beszélni, higgadtan, nyugodtan." Mármint a gyerekemmel. Aztán amikor ő vigyáz rá, öt perc után kiborul a bili, és ordít torkaszakadtából. De szépen kell vele beszélni. Meg nem így kell bánni a gyerekkel. Azért ilyen a gyerek, mert a férjem kiabál vele. Stb. és ezeket folyamatosan kapjuk, élőben, telefonban...
Én is lepergetem ezerszer előtte, amikor tudom, hogy gond lesz. Magamban kicsit kiosztom, aztán meg azt érzem, mikor helyzetben vagyok, hogy én nem mondom el mégegyszer. Főleg úgy nem, hogy amikor elmondom, akkor borul minden. Szóval most már nembeszélem meg előre magamban 100-szor, hanem próbálom okosan. Nagyon fontos higgadtnak maradni. Nekem gyorsan felmegy a pumpám.
Még egy, ami nagyon-nagyon fontos, én is nemrégen jöttem rá: A legfőbb szövetségesed a férjed. Még csak egy pillanatig se érezzék, hogy gond van köztetek. Én már nem panaszkodom pici dolgokat sem, mert visszakapom. Szóval egység! Amikor szüleimnél vagyunk, és cirkuszol másokkal, akkor mindig próbálok a férjemmel dacszövetséget kötni. Itt vagyunk, de nem szólunk bele, mi jól vagyunk. Fontos dolog, mert tőle várhatod a támogatást leginkább!!!!!
Milyen igazad van!!!
Ha nagyon meg akarsz felelni nekik, felőrlöd magad! A férjednek te kellesz, nem más. Téged választott, téged szeret,neki így vagy tökéletes.Vele élsz, nem "anyukával",neki felelj meg elsősorban!
Vedd be a marék "leszarom" tablettát,ha anyós a közelben, neked az a lényeg,hogy a fia szeressen, nem vele kell élned.Háála égnek
"Múltkor mondta Anyukám, hogy neki nem tetszik a hajam. Milyen szerencse, hogy az én fejemen van."
Régen nevettem ekkorát. Rámfért...
Igen. Én úgy érzem, hogy bármit csinálok, az sosem elég. És ez nyilván az anyámnak való megfelelési kényszer miatt van.
Régesrégen, amikor még nem volt nyelvvizsgám, istennek tartotam azt, aki megcsinált egy középfokút, aztán sok munkával később nekem is sikerült, és akkor már mindjárt úgy éreztem, nem nagy dolog. És sajnos mindennel így vagyok. Igazából ha elérek valamit, természetesnek veszem, de ha valami nem sikerül, mindjárt senkinek, értéktelennek érzem magam. És ez még nem lenne túl nagy baj, de vannak gyerekeim. És nem akarom, hogy azt lássák, hogy folyamatosan tipródom saját magammal, és nem tudom eldönteni, mit akarok, mert nekik nem mártír-anyára van szükségük, hanem egy jókedvű, jópofa, kiegyensúlyozott emberre.
Ha magamban tudnék hinni, nyilván nem befolyásolna ennyire, hogy mi a véleménye az anyósomnak és az anyámnak.
A férjemről nem kell szólnia ennek a topicnak, mert ő teljesen tisztában van saját magával, a céljaival, az értékrendjével, ki tud állni az igazáért a munkahelyén is, a szüleivel szemben is, és mióta hagyom, az anyámmal szemben is. Szóval ő nem hibás. Róla felesleges kérdeznetek, mert a probléma megoldása nem vele kapcsolatos.
A külvilággal való konfliktusokat mindig belső konfliktus okozza.
De ezeket helyre lehet hozni a környezethez való hozzáállásunk és viselkedésünk változtatásával. A kettő szoros kölcsönhatásban van.