Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Hát hajmeresztő, amiket írtok, az már igaz.
A megoldási recepted valóban működőképes és hatásos, de ugye tudod, hogy ezt keresztülvinni és utána következetesen be is tartani majdnem ugyanannyi idegbe kerül majd, mint a jelen helyzet? Épp azért, mert te magad mindig is tudod és tudni fogod, hogy nem az a természetes és ha valaki folyamatosan természete ellen kényszerül tenni bármit, az előbb-utóbb vagy robban vagy esetleg valami betegségben jön ki.
De a pályán van sajnos............ bár a gyerekek a suliban is gonosz banyának hívják...........de ő ezt viccnek fogja fel és nevet rajta.
Ha a férjem mikor már nem bírja cérnával és ordít vele, meg mondja neki, h: "Anyu te nemnormális vagy, hülye vagy!" Akkor azon is olyanokat röhög, hogy csak nézünk. Ha én mondanék ilyeneket a szüleimnek, biztos megsértődnének és nem állnának velem szóba egy darabig.
Lehet neki bármi csúnyát mondani, olyan mint egy gonosz bohóc, ha bántják, csaj röhög...... Egy érzelemmentes robot.....szerintem ketyós.
És mivel tudja, hogy a fia 5 perc múlva már ölelgeti őt, nem használ a kiabálás.
Sajnos a férjem ilyen családban nőtt fel, ha van valakinek baja a másikkal, akkor leordítják egymást, senkit nem érdekel a másik fájdalma, aztán mikor kimegy a dühük, akkor leülnek, nevetnek egy jót, majd édesen csevegnek egymással, mintha előtte nem lett volna ordítozás.
És valószínűleg tőlem is ezt várják, hogy miután anyósom elhordott mindennek, akkor előveszi a sütit és békésen csevegünk tök más témákról......
Csak a baj ott van, hogy a problémát senki nem akarja megoldani, így később újra előkerül..........
Én meg nem a bolondok bolygóján lakom................ez olyan mint mikor valaki belerúg a kutyájába, összeveri, utána meg odamegy és megsimogatja..........
Én inkább megszakítom a kapcsolatot ezzel a érzelmi fogyatékos banyával.
Kedves ANAEL!
Köszönöm a válaszod. Jó tudni, hogy vannak hasonló sorsú emberek.
A te anyósod tényleg vezsélyesebb lehet, mert közel van. Az enyém 170 km-re lakik, és csak telefonon terrorizál minket, élőben eljátsza h imád.
Amiket neked tanácsolnak mások, hogy légy elnéző, légy te az okosabb, ne foglalkozz vele stb......nem nyújtanak megoldást ilyen helyzetben szerintem. Főleg ha jó érzésű, nyugis családban nőttél fel.
Én is egymást szerető, egymással értelmesen beszélgető családban nőttem fel, ahol nem divat az ordibálás. Főleg az nem, hogy ordítunk, aztán törlés gomb benyomva, és mindenki happy.
És pont mivel fáj nekünk az, amit az anyós tesz és mond (nem pereg le, mert lelkizősek vagyunk, és érző emberek), egy olyan módszert kell kitalálni, amivel távol tartható a személye.
Az én anyósom a nagy "balhé" óta nem hívja a szüleimet, nem is kért bocsánatot azért, h lealázott engem és a szüleimet, valamint semmirekellőnek nevezte az egész családom stb.
Épp ezért mivel most hétvégén jönnek hozzánk, gondoltam lehívom a szüleimet is, és elmondhatja nekik mit miért gondol.
Na ettől be fog rosálni. Mert szemtől szembe nem mer senkit szidni.
Mi kultúráltan elmondjuk neki, h amit tesz az fáj nekünk, tehát vagy legyen mindig rendes velünk, vagy utáljon folyamatosan. Ha az utóbbit választja, akkor én megszakítom velük a kapcsolatot. A férjem természetesen összejárhat velük, de ha ők jönnek, én lelépek itthonról.
Tehát az anyós terrortól úgy lehet megszabadulni, ha nem találkoztok, bármennyire kínos is. Neki lesz a legkínosabb, mert miatta történik.
Ha mégis átjön hozzád meglepetésszerűen, mikor otthon vagy, akkor mond meg neki, h nem érdekel mit mond, és többet ne szólj hozzá.
A legmegalázóbb ha vkit levegőnek néznek. Tudom, nehéz megtenni, de ha látja, h nem foglalkozol a jelenlétével, és hozzá se szólsz akkor a csend nyomasztó lesz egy idő után és majdcsak távozik. Ez olyan mint a vihar előtti csend..:))))))))
Az anyóst vagy elijeszteni kell, vagy semmibe nézni, mert a szócsatát élvezik. Meg kell tenni mindent, hogy ne érezze jól magát nálatok. Tudom ez bunkóság, de inkább jobb eljátszani a szemetet egyszer-kétszer, mint egy életen át szenvedni a jelenlététől. Nem kell csúnyán beszélni, meg ordítani vele, hanem tárgyilagosan, diplomatikusan, higgadtan megmondani neki, hogy hagyja abba mit csinál, mert csak árt vele, ha meg folytatja, akkor nem kell lelkiismeret furdalást csinálni abból, hogy lerázzuk, vagy lelépünk a környezetéből.
Kedves Nina777
Hasonló cipőben járok én is, és nagyon elegem van már az egészből. Az a véleményem, hogy az ilyen anyós típus nem elmebeteg, nincs baj az agyával egyszerűen csak rafinált.
Nálunk is ez megy, sajnos elég közel lakunk ahhoz, hogy mindenről tudjon, szó szerint figyeli, hogy ki merre meddig és hogyan. Eléggé idegtépő, a helyzet. A párom is kiáll mellettem, de igazából magáért nem. Nálunk eléggé nagy a zsarolási faktor, akár telefonban, akár élőszóban és már párszor meg is betegítette magát a mamma, csak hogy foglalkozzon vele valaki.
Nagyon sokszor megbántott, hogy önző vagyok, nem tudok főzni, meg sorolhatnám, a párommal is nagyon kegyetlen tud lenni, és utána mintha mi sem történt volna. Az a baj, hogyha egy normális családban nőttél fel, ahol nem vagy hozzászokva az érzelni kifilézéshez, akkor nagyon nehéz ezt megszokni és szerintem nem is lehet. Én sem tudom. A párom így nőtt felés ő ebbe beletörődött, de én nem tudok, engem mindíg is zavarni fog. Már nem tudok úgy hozzáállni, mint régen. Régen normálisan viselkedett velem az anyós, de amikor komolyra fordult a dolog, teljesen kifordult magából. Nem tudok mit tenni, csak magamat adni, és jó lenne pár tanács. Mindenhol csak azt hallom, hogy legyek türelmes, elfogadó, megértő. Na de ha már nem megy???????? ha már mondtuk szépen, meg csúnyán is. Nem érti, szerintem mondjuk megjátsza hogy nem érti. Már én is goldoltam arra, hogy úgy viselkedem vele, ahogy ő, de nem akarok lemenni a szintjére. Azt kell felfognia, hogy nem teheti tönkre más életét. Figyelj, ő számodra igazából egy idegen, mármint hogy nem tartozol neki beszámolóval, a férjeddel élsz, és kész. Tarsd magad, légy erős, és húzz meg egy határt. ha a férjed belemegy a kisded játékaiba, akkor menjen, de Te maradj ki belőle.
ja amúgy ajánlok egy könyvet, nem olvastam, de ma megyek és megveszem!!!! :)))))
Lászlófi Bori- Anyósom a Drága című könyv.
Íme a link:
http://www.libri.hu/konyv/anyosom-a-draga.html
A nőcinek azt hiszem tönkrement a házassága, és utána írta meg a könyvet, de lehet nekünk megoldást nyújt!
Szia!
Hát ez elég rosszul hangzik sajnos. És legalább közel is lakik a "kedves mama"? Javasolnám a távolabbra költözést, telefon gyakoribb lehalkítását, hogy lehessen mondani, hogy "bocsi, nem hallottam, hogy hívsz". A nyílt konfliktus nem biztos, hogy jó, mert esetleg elkezdi a férjedet ellened hangolni, és ha lesz rá bizonyítéka, hogy márpedig te milyen csúnyán beszélsz vele, amikor ő "csak jót akar a pici fiának", akkor esetleg a férjed szemében ez negatívnak fog tűnni. Szerintem a legjobb, ha próbálod kerülni a vele való kommunikációt. És beveszed a lesz*rom tablettát. De próbáld nem idegesíteni magad a dologgal.
Sajnos szerintem nincs sok esélyed a békére :(
Szerintetek mit lehet kezdeni egy Ikrek horoszkópú anyóssal, aki csak telefonba bánt, élőben jófej anyóst játszik?????
Főleg ha "feketepontokat" osztogat?
Az anyósom abszolút irányító, mindig a társaság középpontja, nagy hangú, nagyszájú, rafinált. Én inkább csöndes, nyugodt, figyelmes.
Folyamatosan beszél, figyelmetlen, mások szenvedésén nevet, egyik nap A-t mond, másik nap B-t, harmadnap C-t, teljesen összezavar mindenkit.
Nekem a szemembe azt mondja szeret, a fiának meg azt, hogy hagyjon el, mert nem ilyen feleséget képzelt el a kisfiának.
A férjemmel harmonikus a kapcsolatunk, nekem ad igazat, tudja, hogy az anyja szét akar minket szedni. Mégse sikerül neki az anyját megállítania.
Már beszéltünk vele arról, hogy az életünket mi szeretnénk élni, magunk döntései szerint, de ő azt mondja, hogy csak "jót akar" a "kisfiának", és ezért telefonon terrorizál minket. Élőben meg úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha kérdőre vonjuk miért bánt és ócsárol engem telefonba, akkor letagadja és az arcunkba nevet.
Folyamtosan vigyorog, röhög, és ha látja hogy a fia üvölt a dühtől vele, akkor kineveti jó hangosan, mert ő csak jót akar. De 5 perc múlva elfelejti a veszekedést, és már sütivel kínál. Olyan mintha nem lenne épelméjű, persze ezt nem mondom a férjemnek, mert ennek ellenére szereti az anyját. Most vagy utáljon folyamatosan, vagy szeressen, ne játszogasson az ember érzelmeivel.
Én még sose találkoztam olyan anyóssal, aki ennyire sebezhetetlen.
Bármi csúnyát mond neki az ember (védekezésképp), vagy érzéketlen pókerarcot vág, vagy az arcodba röhög.
Olyan mintha nem lennének érzelmei, sose láttam, hogy megbántódna, vagy fájna neki bármi is. Minden lepereg róla, és sose fárad el a kioktatásban (mivel tanár).
Mindenkit hülyének néz, össsze vissza váltogatja a beszédtémát.
3 mondatnál többet nem hagy szóhoz jutnom.
A kisfia boldogságát tűzte ki a zászlójára, és eme nemes eszme érdekében, képes rommá zúzni a kapcsolatunkat.
Mivel általános iskolai tanár, pontozza a cselekedeteinket. Mindig elmondja, hogy hány feketepontot kaptam. Nem lehet vele vitázni, mert nem tekint felnőttnek minket. Ő a pedagógus, ő ossza az észt, és ha vmi nem tezsik neki az életvitelünkbe, közbeavatkozik.
A férjem már belefáradt, persze megvéd, de az anyja továbbra is parancsolgat nekünk, és nemcsak engem ócsárol telefonba a fiának, hanem a családomat is.
Én csak független, nyugodt életet szeretnék élni, nem akarom őt utálni, de sajnos egyre jobban gyűlölöm, mert mindig fájdalmat okoz nekünk.
Van ilyenkor még remény a békére, vagy csináljam azt vele, amit ő velem???????
Sziasztok!
Ezer éve nem jártam erre, nem írtam ide, nem is tudom emlékszik e rám valaki... Az én anyós helyzetem 7év után párom kitette a szűrömet avval az indokkal, hogy egyedül akar lenni, összejött egy elvileg barátnőmmel (az elköltözésem napján a házunkban lakott). 4 hónapja külön vagyunk... amiért nem írtam ide, egész jól összecsiszolódtam anyóssal a vége felé kb mióta nem írtam... és nem hsizitek el... anyósom és apósom, illetve exem családja hiányzik a legjobban... nem gondoltam volna... Exem nem... megéltem a poklot, de most úgy érzem újra boldog vagyok...
Sok sikert mindenkinek a küzdelemhez, remélem szebben ér véget az anyóssal folytatott küzdelem... nem szakítás végett, hanem békülésből...
Sziasztok, újra itt vagyok
Megpróbálom rövidre fogni az elmult fél év eseményeit, mióta nem jártam köztetek.
Arra emlékeztek, hogy tavaj okt.25.-én költöztünk vidékre. Volt gondom, nem is kevéske.
Kedves mama szétkürtölte Nógrádban, hogy pici fia új kocsit, nagy házat vett. Ez nem is zavart különösebben, ismerve az öreglányt. Na de! a hír hallatára előkerült a párom csemetéje, aki hét éven keresztül hallani nem akart az apjáról. Megérkezett a kedves gyermek, közölve velünk, hogy köszönjük meg anyukájának, hogy ő most itt van, mert az küldte. És akkor baromi nagyot hibáztunk
Akkor kellett volna azt mondani, ha csak ezért jöttél drága gyermek, akár vissza is mehetsz, akár oda is, ahonnan jöttél. Nem tettük meg
Mivel a párom akkor intézte a jogsi hosszabítást, huzamosabb ideig itthon volt. Gyermek ez idő alatt 55 ezerbe került.
Aztán kedves mama telebeszélte a fejét: apádnak jól megy, adjon csak, a gyereke vagy. Hogy a válság milyen helyzetbe sodort minket, nem kell ecsetelnem senki elött
Aztán jöttek az áskálódások, alaposan aláásva a kapcsolatunkat. Már a különvállást fontolgattam
Aztán egycsapásra megváltozott minden!
A párom észhez tért!
Mint kiderült, a gyermek szemet vetett az imádott autóra (közös szerzemény, velem) és igényt tartott az apai örökségre most azonnal, mivel törvényesen itt semmi nem lesz az övé!
És mindez kedves mama lekvárkeverésének köszönhető, aki bár annó szóba sem állt a fia feleségével, most visszakívánta menyecskének
Párom szerint éljen akkor vele ő
Szia!
Mi történt? Végleges?
Sziasztok
Én most jó hírekkel jöttem :-) Mint korábban írtam, drága anyós is hozzásegített ahhoz, hogy tönkeremenjen a kapcsolatom a vőlegényemmel, de persze a volt párom is egy "anyámasszonykatonája".
Mint írtam, akkor azt hittem, beleőrülök, totál megzuhantam, nem beszélve arról, hogy a legnagyobb szarban hagyott cserben, hiszen beteg voltam.
Még mindig nem gyógyultam meg, de rohamosan javul az állapotom.:-) Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar túlteszem magam az egészen, és a mai napra már fordult a kocka. Visszahallottam, hogy ő van teljesen megzuhanva, hiányzom neki, tudja, hogy pont a legnagyobb bajban hagyott magamra, és ha tehetné, visszacsinálná az egészet.!!!
Őszintén!! Elégtételt érzek.:-) Persze jóban vagyunk, minden héten érdeklődik a hogylétem felől, és persze panaszkodik az anyjára.:-) De még mindig vele lakik...
Mióta elköltöztem, teljesen megszűntek a szorongásaim, gyomorgörcseim, sokkal felszabadultabb lettem.:-)
És persze kész vagyok ismét a boldogságra!
Ui.: Ne feledjétek, az ilyen "nőket" a sors megbűnteti előbb-utóbb!
Hahó Csajok!
Hát, valami ilyesmit terveztem én is... Hogy majd gyerekünk lesz, és úgy fognak csúszni-mászni, hogy jöjjenek gyereknézőbe... Odáig jutottunk, hogy nem sok közük lesz, de még a fiuknak sem, a gyerekemhez. Ugyanis mi szétmentünk. Ha az exem olyan lett volna, mint a férjed... de nem olyan... És utólag egy kicsit sem bánom, hogy nem olyan.
Egyébként megsúgom neked, hogy az ilyen nem fog rájönni, hogy valamit elb.szott, mert ő tökéletes. Nem is tudtad?
Nem is értem...
Kár ezen húznod az agyad, még az sem biztos, hogy kíváncsiak lesznek a gyerekedre... Ezzel meg csak a görcsöt növeled magadban, ami miatt nehezebb dolog lesz a gyerek-project. Egyszerűen ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ti nem mentek hozzájuk, és nem is hívjátok őket magatokhoz. A nyugalmatok mindennél fontosabb. Ha meg megszületik a gyereketek, sem kell felhúzni magadat rajtuk, halálos nyugalommal be lehet csukni előttük az ajtót, vagy ki sem nyitni. De meg is lehet kérdezni az ajtóban, hogy ugyan kicsodák, és miért jöttek? Ja, gyereknézőbe, és eddig a ti fejetekre tojtak, akkor miért is volnának kíváncsi azok gyerekére, akik saját maguk sem érdekelték? Menjenek oda, ahová ezidőalatt több érdeklődést mutattak... Nem kell fejbehúzni a pelenkásvödörrel, és nem is kell feszengeni a saját otthonotokban, mert meg méltóztattak látogatni benneteket...