Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. október 20. 09:08129276.

    A Barátok közt produkció storyliner (történetíró) képzést hirdet!


    A tanfolyamon résztvevők elsajátítják a történetírás alapjait. Betekintést nyernek abba, hogyan
    készül egy Barátok közt epizód, a tanfolyam végére maguk is megírnak egy részt egy fiktív, a
    Barátok közthöz hasonló sorozatból. A tanfolyam célja, hogy a produkció olyan írókat találjon, akik a későbbiekben csatlakozhatnak a sorozat storyliner csapatához. A két hétvégén zajló kurzus
    elvégzése nem jelent automatikus felvételt a csapatba, de a későbbiekben esetleges
    munkalehetőséget ajánlunk azoknak, akik sikeres tesztepizódot írnak. Egy korábbi kurzus
    résztvevői közül többen ma is tagjai az írócsapatnak. A tanfolyam résztvevőivel titoktartási szerző-dést kötünk.
    A képzés helye: Barátok közt stúdió, Budapest, 1222. Nagytétényi út 29/B
    Ideje: 2017. november 10-11. és november 17-18. Mindegyik napon 10:00-18:00 óra között.
    Ára: 35.000 forint+ÁFA
    A résztvevők számára a tanfolyam napjain büféasztalos reggelit biztosítunk.
    Jelentkezni lehet a varkonyi.zoltan@baratok.hu e-mail címen.


     


    Bemásoltam, mert FB-os linket szerintem nem mindenki tud megnyitni. 

  2. 2017. október 19. 21:46129275.

    Ha nem lenne ilyen bosszantó, akár nevethetnénk is rajta, hogy a normál esti adás lassan utoléri a késő esti ismétlést. Még megérjük, hogy a kettő egyszerre fut, az egyik az RTL Klubon, a másik az RTL kettőn.


     

    előzmény:
    Liventa (129273)
    2017-10-19  18:17
  3. 2017. október 19. 18:20129274.

    Köszönöm szépen, Évám, vagyok is én a f@szbukon, csak béna vagyok és nem tudok ott kibontakozni--- talán azért, mert eleve utálom?

    előzmény:
    vorii (129269)
    2017-10-19  09:55
  4. 2017. október 19. 18:17129273.

    Itt a megyei napilap tegnap 22:05-öt írt kezdésnek, ma meg már egyenesen 22:10-et ---------------------------Ez csak arra volt jó, hogy naná pont ezért maradtam le az elejéről, viszont 23:00-kor már vígan megnézhettem.

    előzmény:
    gerdamama (129272)
    2017-10-19  12:23
  5. 2017. október 19. 12:23129272.

    Ehhez még számítsd hozzá a párperces csúszást szinte minden nap. Tegnap is majdnem 10-kor kezdődött.

    előzmény:
    vorii (129270)
    2017-10-19  09:59
  6. 2017. október 19. 11:00129271.

    Csúnyák!!!!!!

    előzmény:
    vorii (129270)
    2017-10-19  09:59
  7. 2017. október 19. 09:59129270.

    Ja............. és (!)  - láttátok? Átlépték a "lélektani határt"... 


    http://sorozatwiki.hu/hirek/musorvaltozas-matol-meg-keso bbre-kerult-a-baratok-kozt

  8. 2017. október 19. 09:55129269.

    Jól érzékelem, hogy itt most "magánban" nem lehet írni egymásnak???


    Liventa drága - ide írj nekem 2 szót  légy oly kedves, magán üzenetben (messenger)  https://www.facebook.com/eva.tildy itt akartam, de sajnos nem találom a lehetőséget 

    előzmény:
    Liventa (129267)
    2017-10-19  09:45
  9. 2017. október 19. 09:50129268.

    Nem is OFF:


    Szegény Picivirág, ha annyit csuklik, amennyit gondolok rá, akkor el van rontva a délelőttje. Bocs!
    Reggel óta a csabai kolbászfesztiválról közvetítenek a rádióban. Már meginterjúvoltak egy csomó szervezőt, rendezőt, volt kolbász-kultúrtörténet, és a legjobb hentesek elmesélték, ők hogyan készítik a kolbászt, mi a specialitásuk. Csurog a nyálam a klaviatúrára. Most pont a csülkös, gyömbéres, ilyen-olyan sváb és francia kolbászokról mesélnek, ezt nem lehet kibírni!!! 

  10. 2017. október 19. 09:45129267.

    Köszönöm szépen, de nem vagyok a "célközönség" tagja, nem enged be (nem is annyira fontos az a kép).

    előzmény:
    vorii (129266)
    2017-10-19  09:33
  11. 2017. október 19. 09:33129266.

    Tedd be a FB csoportba... esetleg 


    https://www.facebook.com/groups/296850027145395/

    előzmény:
    Liventa (129264)
    2017-10-19  08:30
  12. 2017. október 19. 09:16129265.

    Ha a kft. tagjai eskü alatt vallanák, hogy Miklós amnéziás volt a szerződés aláírásakor, vagyis nem volt józan ítélőképessége birtokában (és itt most nem a viszkire gondolok), akkor valószínűleg megnyerné  a pert. De a Berényieknek biztosan nincs kedvük hosszas pereskedésre, mi is unnánk.
    Bandi tényleg jobban jár, ha magától lemond az ajándékról. Kérdés, hogy Miklós mennyire tudja bizonyítani, hogy kivételesen igaz, amit mond. Az, hogy "emlékszik", nem sokat ér. Ő állít valamit, Bandi tagadja, 1:1. Milán és Luca "látott valamit", ennek sincs túl nagy súlya, bizonyíték egy szál se. Szóval sajnos Miklós ultimátuma végig gondolva már nem is olyan ijesztő.

    Én annak örülnék legjobban (de biztosan nem így lesz), ha Bandi elhúzna a Mátyás király térről. Miklósnak tartozik még X millióval, erről írnának egy papírt, és Bandi a fizetéséből havonta törlesztené. Ehhez nem kell a kft-nél dolgoznia. Nem is értem, miért ragaszkodnak hozzá, hogy ott dolgozza le a tartozását. Semmi kedve hozzá, sok hasznát nem veszik, mindenki utálja, és ő is utál mindenkit.


    A mérleg nyelve nálam be van ragadva, nem billen semerre. Két jellemtelen sz@rjankó.  Miklós sorozatosan és gondolkodás nélkül gázol át mindenkin, azokon is, akik állítólag szeret. Nem először sodorja veszélybe az egész család egzisztenciáját a hazugságaival és a meggondolatlan, hülye ötleteivel. Bandi legalább csak azzal akar kiszúrni, akivel valami baja van. Vagy azt fenyegeti, akitől ő fenyegetve érzi magát. Annyi az előnye, hogy ő még fejlődőképes. Miklós meg kapaszkodhat tíz körömmel, ha meg akarja tartani a pozícióját.



    Hogy ne ilyen sötéten fejezzem be: Vili bácsinak beírtam egy piros pontot. Ugyan pont olyan gyagyának tartom, mint tegnap, de legalább bevallotta Bözsének, hogy nem próbálták ki a kocsit, mielőtt megvették.

    előzmény:
    vorii (129263)
    2017-10-19  00:01
  13. 2017. október 19. 08:30129264.

    Ezt a kis történelmi fotót úgy megmutatnám, hogy művelődéssel kezdődjék a napunk --- de attól tartok, most is csak egy halvány kísérlet maradok, míg le nem cserélik az egész díszes szoftvergárdát...

  14. 2017. október 19. 00:01129263.

    Bocsika, igazoltan voltam távol, vidéken voltam 2 napig - bejártuk a temetőket - a család jó része az Alföldön alussza örök álmát. 


    A BK-t is csak most este pótoltam épp befejeztem a mai rész előtt. 


    Nekem eleve az volt az eszemben, hogy ha Miki amnéziás volt, akkor az nem tekinthető normális állapotnak és, ha akkor írt alá valamit, amit amnézia múltával megkérdőjelez, sőt semmisnek tekint, akkor szerintem abszolute támadható a szerződés, hiszen egyfajta befolyásoltság alatt született.  Bandi nem nagyon ugrálhat azzal, hogy "megölte az apámat",ami nem bizonyítható, viszont gyakorlatilag bizonyítható a jelenléte Miklós lezuhanásánál. Itt valóban "játszik", hogy neki felfüggesztett büntetése van, erőszakos cselekmény miatt... 


    Kíváncsi leszek, mi lesz, még mindig egy kicsit Miki felé billen nálam a mérleg nyelve. Utálom a kis pöchöt...

  15. 2017. október 18. 16:40129262.

    Hanna miért hiszi azt, hogy Ő  mindenkinek az életébe beleszólhat, tanácsokat osztogathat?  A saját életét sem tudja rendbe tenni, igaz jöhet ismét Peti, mert szabaddá vált.


    Szinte az elejétől drukkolok  Gigi --Ádám párosnak, csak a forgik ezt nem veszik figyelembe.


     

    előzmény:
    gerdamama (129261)
    2017-10-18  10:40
  16. 2017. október 18. 10:40129261.

    Úgy emlékszem, Tomci szívrohamot kapott, és "rendesen" meghalt. Nyugodjék békében, remélem, nem támasztják föl!
    Azt, hogy a testvéréről sosem beszéltek, nem tartanám furcsának, mert Weintraubék magánéletével nem foglalkoztak olyan szinten, hogy a rokonaikat emlegessék.
    Az viszont tényleg érdekes, mondhatni gyanús, hogy ha életükben nem is voltak nagyon jóban a testvérek, a temetés után sem bukkant föl, nem érdeklődött sem az üzlet, sem az özvegy iránt. Akkor most honnan került elő, és miért? Talán most jött ki a sittről... De honnan tudta, hogy hol találja Gigit? 
    Hogy a raktárkulcs is a kulcscsomón volt? Na és? Egy kulcs. Próbálgassa bele a tesó a világ össze zárjába. Nem hinném, hogy rajta van a pontos cím. És ha nem voltak jóban, akkor azt se tudja a pasas, hogy Tomcinak volt valaha, valahol egy raktára, ahol nagy kincseket rejteget. (Én bizony már nem tudom, hogy mit. Plüssmacikat?)

    Nekem se hiányzik már Tomci múltja. Gigi költözzön Tóbihoz, lesz új pletykatéma. Jöjjön össze Ádámmal, én már régen is drukkoltam nekik. Vagy szeresse el Félixet Emíliától.

    előzmény:
    Liventa (129258)
    2017-10-18  08:56
  17. 2017. október 18. 10:16129260.

    Vastag betűs cím az RTMost oldalán: "Tóbiásnak megesik a szíve az aluljáróban kuporgó Gigin és befogadja éjszakára".


    Nem először van az az érzésem, hogy a hivatalos előzmények, utózmányok alkotói nem veszik a fáradságot, hogy megnézzék az aktuális részt. Arra emlékeznek, ami felmerült egyszer, egy szerkesztőségi ötletparádén, de arról már gőzük sincs, hogy a sok variáció közül végül melyik változatot fogadták el.

  18. 2017. október 18. 09:42129259.

    "Vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod!" - Na, mi is megkaptuk, amire vágytunk. Miklósnak megfelelő partnert, aki majd megdolgoztatja az agysejtjeit, biztosítja a megfelelő adrenalin szintet számára és számunkra is. Lehet fogadásokat kötni, hogy mikor melyik jár túl a másik eszén. Kár, hogy egyiknek se tudok drukkolni. Tök mindegy, hogy ki nyírja ki a másikat. Két  jellemtelen ember harcát élvezhetjük majd, gondolom, hetenként váltakozó eredménnyel.


    Ehhez jött még tegnap Vili bácsi, hát csak néztem ki a fejemből. Eddig se az eszéért szerettük, de hogy így örült, hogy Laci áldásos közreműködésével sikerült átverni Bözsit, az nekem egy kicsit sok volt. Ezt a szenilis vén majmot még az se izgatja, hogy egy v@lag pénzt kidobott az ablakon? Egyáltalán honnan volt pénze autóra? Nem a büntetésre kellene spórolnia, amit majd a mérgezett tava miatt kirónak rá? Vagy jobb esetben a tó rendbe tételére, mert azt biztosan nem ússza meg. Lacin nem csodálkozom, ő gyárilag hülye, nem tehet róla.


    Ja, és Hannáról se feledkezzünk meg, aki elküldi a fenébe azt, aki tanácsot akar kérni tőle. Ő csak kéretlenül szeret beledumálni olyasmibe, amihez semmi köze. De akkor lerázhatatlan.


    A Tóbiás-Gigi jelenet elég különös volt, főleg, ha arra gondolunk, hogy Tóbi mit összehisztizett az utóbbi időben minden ok nélkül, és mindenkibe belemart, akibe nem kellett volna. Már előre élvezem a fennakadt szemeket, eltátott szájakat, amit Gigi felbukkanása elő fog idézni ebben a képmutató, mindenki felett ítélkező lakóközösségben. Jó lenne, ha nem szállna el a "bátorságuk" egy pillanat alatt, és nem menne át folyamatos mentegetőzésbe, magyarázkodásba és szüntelen bocsánatkérésbe.

  19. 2017. október 18. 08:56129258.

    Itt megint célozgattak arra, hogy Tomci nem is halt meg? Legalábbis azt mondogatja Giginek, hogy ő Tomci, testvérről meg eddig nem hallottunk... -- na ebből a ludwig-jelenségből már elegem van. Arról pl. halvány emlékem sincs, hogy Tomci hogy halt meg egyáltalán, föl lehet-e támasztani -- de könyörgöm, NE!!!

    előzmény:
    Jujoka (129257)
    2017-10-18  01:12
  20. 2017. október 18. 01:12129257.

    Ja! Még valami eszembe jutott.


    Gigi elmondta Ádámnak, hogy nem mehet vissza a szanatóriumba, mert fél. Mégpedig attól, hogy volt egy rendszeres látogatója, Tomci testvére, akivel Tomci nem tartotta a kapcsolatot, és ez a férfi azt mondta a nővéreknek, hogy ő Gigi férje, és elkérte tőlük a lakáskulcsát. Gigi tőle fél, ezért nem mehet vissza a szanatóriumba. Ádám mondta neki, hogy visszaviszi a szanatóriumba, és beszél a nővérekkel, de ezt Gigi nem akarta, ezért ment el Ádámtól.

    előzmény:
    Jujoka (129256)
    2017-10-18  01:05
  21. 2017. október 18. 01:05129256.

    Az esti adás videója.


    Barackmano és Mindenki! Bocsi, hogy nem jöttem, de semmi hangulatom sincs semmihez sem. 


    Az utolsó tíz percben nagyjából annyi volt, hogy Bözsi kipróbálta az "új" autót, de ő sem tudta beindítani. Ugyanúgy, mint Vilibá' és Laci sem. Gizi is részt vett az akcióban, és persze a hapik Bözsire akarták kenni a hibát. Gizi ezt nem igazán engedte. Laci egyébként nem tudta a csajt felhívni, mert nem vette fel a telefont. Emiatt mérgelődött is. Miki ismét összehívta a társaságot egy értekezletre, és ott elmondta, hogy "visszanyerte" az emlékezetét, és megbánta, hogy átíratta Bandi nevére a részét. Gyorsan előveszi a rejtekből, amit ugye Nóra árult el neki a három példányt, és széttépi. Bandi sértődötten kivonul, és visszatér egy hiteles másolattal. Puff neki! 


    A Rudi és Natasa kapcsolat úgy látszik elkezdődött. Krisztián beáll Rudi helyett Nikol felkérésére (vagyis parancsára?) Nikol el is fogadja....


    Ádám most ebben a részben épp Gigivel van elfoglalva, de nem jutnak megegyezésre, ezért Gigi otthagyja, és kiül egy parkba, ahol Tóbiás éppen futott. Mikor elmondja neki Gigi, hogy miért ül ott, és hogy nem tud hova menni, mert nincs lakáskulcsa, akkor Tóbiás meghívja magához.


    Valamelyik jelenetben Krisztián kihoz a szobájából egy nemtommit.... amire Aliz azt mondja, hogy asztal, és csak azért tette be, mert gondolta, hogy Krisztián elköltözik úgyis.... Krisztián erre megsértődik és el akar költözni. Aliz biztosítja, hogy nem akarja elküldeni, inkább kidobja azt a valamit, mire Krisztián ráül, és ez után a jelenet után ment el Nikolhoz, hogy vállalja a megbízatását.


    Hát, nekem más nem jut eszembe, majd egészítsetek ki.


    Jó éjt!

    előzmény:
    barackmano (129255)
    2017-10-17  22:26
  22. 2017. október 17. 22:26129255.

    Az utolso 10 percet megint nem engedte. Valaki lecci!!! Fel tudta vegul Laci hivni a not?

  23. 2017. október 17. 21:19129254.

    Hahó!!! Azért ennyire ne tűnjetek el! Vagy talán már szöveget se bír csatolni az NLC...?!

  24. 2017. október 16. 19:50129253.

    "Én úgy láttam, hogy a két "pasas" (Vili bá és Laci) a kocsiba behajló nő karosszériájára reagált..."


    Vagy javulok, vagy nem néztem elég figyelmesen (szerintem az utóbbi), de én tényleg csak annyit értettem az egészből, hogy a szép  autóban  gyönyörködik annyira a két pasas. Pedig általában nem megyek a szomszédba egy kis rosszmájúságért.

    Mindezt már tegnap éjfél előtt megírtam, szerintem sokkal jobban, meg még mást is, amire nem emlékszem. Biztosan nem volt fontos. Mondat közben bedöglött az egerem, a gépet is csak Ctrl-Alt-Del-lel tudtam kikapcsolni. Majd' megütött a guta. Csak ma délután volt időm elhárítani a problémát.

    előzmény:
    vorii (129245)
    2017-10-15  22:58
  25. 2017. október 16. 07:49129252.

    Nem, ez így volt.

    előzmény:
    vorii (129245)
    2017-10-15  22:58

Címlap

top