Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A remete barlang...
Van egy csendes kis zug, ahol nyugalom, béke, és szeretet honol. Ez az én remetebarlangom. A remete pedig jómagam vagyok.
Visszahúzodtam mert a kiülvilág aljas, hazug, törtető zajából elegem volt. Kedves vándor, ha ide betérsz, megnyugvást, jó szót,
és háborgó lelkedre gyógyirt találhatsz. Itt sosincs ajtó ami zárva legyen, és ha nagyon szeretnél elérni valamit, hát lelkileg abban is meghallgatásra, és támogatásra lelsz. Ha igaz érzésekkel jössz,
azzal is távozol.
lobo
Jó reggelt az erre járóknak!
Dobtam a tűzre, ettem pár falatot, és hoztam egy nagy kosár cseresznyét. Még mindig van a fán, ha legközelebb erre járok, újra hozok belőle.
Legyen békés napotok!
Szia Vakmakk, Szép Jóreggelt Mindenkinek!
Kicsit tettem a tűzre, hoztam friss kenyeret, vajat, sajtot és zöldfélét is. Szép napot Nektek, és lendületet a nehézségekhez. lobo.
Sziasztok, most estem be fáradtan az egész napos szaladgálás után. Késő van, a tűz is elhamvadt. Hangulatos az éjszakai erdő. Kortyolgatom a maradék teát, és hagyok itt egy kanna forrásvizet, meg egy zacskó 3 in 1 kávét, hogy legyen a reggel érkezőknek. Lassan cihelődöm, Mindenkinek sok szerencsét, jó egészséget kívánok holnapra! Most pedig szép álmokat: Vakmakk
Szép Jóestét mindenkinek!
Csak bekukkantok, hogy minden rendben van e a barlang körül, de ugy látom minden a szokásos. Elgondolkodtam ma egy kissé, és rájöttem, hogy az emberi butaság határtalan tud lenni néha. Persze ha ezt a buta is tudná, akkor már nem is lenne olyan buta.Van egy jó közmondás, az okosnak nem kell tanács, a buta meg ugysem fogadja meg.Nos én azt hiszem, hogy a butábbik fajtához tartozom, de talán majd kinövöm! További szép estét Nektek, lobo.
Szép estét minden barlanglakónak!
Felélesztettem a tüzet, megint megpihentem kicsit. Hoztam friss forrásvizet, ittam is belőle.
Hagytam az asztalon finom gyümölcsöt, teát, kávét.
Szép napot kívánok mindenkinek!
Nálunk is gyönyörűen süt a nap. Már örülök, hogy nem esik az eső. Jó látni, hogy minden nap betér ide valaki, gondoskodik a tűzről, friss ennivalóról, teáról.
Békés napot kívánok!Jóreggelt Lányok!
Örülök, hogy tegnap mibndenkivel találkoztam, aki be szokott nézni a barlangba.Megraktam a tüzet, Kész a tea és a kávé, és találtok ennivalót is a polcon. Ma jó idő lesz, és remélem mindenki jobb kedvvel indul neki napja nehézségeinek. Kivánok Nektek kitartást, türelmet, és sok-sok szeretetet.
Sziasztok! Erre jártam és benéztem, látom, voltatok itt már ma többen. Üdvözlök Mindenkit, szép jó éjszakát:
Vakmakk
Most én raktam a tűzre, pihenek egy kicsit, aztán megyek a dolgomra, mert sok mindent kell még ma csinálnom.
További szép estét, jó éjszakát kívánok Jutka
Sziasztok Zitus - Zsóka!
Látom, hogy itt jártatok. A tűz még pislákol, de nem is kel rá rakni csak estére. A napokban gonosz betegséggel találkoztam, de nem fertőző. Viszont nehéz kigyógyulni belőle. Vigyázzatok, el ne kapjátok Ti is. Én már átestem rajta régen.. További szép napot nektek, lobo.
Szép napot kívánok mindenkinek!
Látom, ma már volt, aki rakjon a tűzre. Dobtam rá én is néhány hasábot. Hoztam friss forrásvizet is, és szedtem paradicsomot a kertből a reggelimhez.
További szép napot mindenkinek!
Szia Lobo!
Sziasztok Barátaim!
Örömmel tölt el hogy vannak jó emberek.....bízzunk benne hogy az egy hét után is lessz előbb-utóbb géped Lobo!
Én sem voltam talán 2 napja sem...időm sem volt...de fáradt is voltam nagyon estével.
Kellemes és szép hetet kívánok minden barlanglakónak...és aki netán ezután talál ide,annak is!
Jóreggelt Mindenkinek!
Azt hiszem talán mindenkinek jó, nyugodt éjszakája volt. Tettem a pislákoló tűzre, raktam fel teavizet, és van egy kis friss kenyér, sajt, tavalyi sonka. Aki többet kivánna, zöldféle a barlang mellett a kertben. Jó étvágyat, jó pihenést minden betérőnek, lobo.
Sziasztok Lobo, Zsóka Zitus, és Vakmakk!
Én is betértem kicsit a barlangba, látom ismét ég a tűz, ezért én is tettem rá pár hasábot.
Ittam a friss forrásvízből, nagyon jól esett, jó ez a nyugalom, kicsit megpihentem, rám is fért.
Hoztam finom friss kenyeret (most sült ki) hoztam gyümölcsöt, főztem kávét, teát.
További szép estét, és jó éjszakát minden kedves barlanglakónak.
Zsóka!
Köszömöm üdvözletedet és a kávét! Nekem most Jacobs van itthon, de biztos finom a La Festa is. (Eddig csak kapucsínót ittam ebből a márkából.) Megnyugodtam, mikor megláttam hozzászólásodat. Már azt hittem, azért nem írsz, mert mostanában velem van tele a topik.
Lobo!
(Veled kellett volna kezdenem.) Örülök, hogy nagyjából rendeződtek a dolgaid, és vagy megint. Fogadd részvétemet húgoddal kapcsolatosan! Gyerekeknek vásárolni mindig öröm. Mi szépet kaptak Tőled az apróságok?
Örülök, hogy megnyitottad ezt a topikot, olyan jó bejönni ide, a remetebarlangba!
Régi topiktárs!
Ne csak a bem.-emet nézegesd, írjál ide is!
Jutka és Zitus!
Benneteket is üdvözöllek! Nézzetek be minél gyakrabban a barlangba!
Rakok pár hasábot a tűzre, és hagyok itt néhány flakon friss forrásvizet számotokra, meg egy zacskó csipszet, amit most vettem a boltból. Sziasztok!
Szép napot!
Amint megláttam, hogy reggel 6 után néhány perccel frissült a topik, reménykedtem, hogy a barlang tulajdonosa tért vissza hosszú útjáról. És lám, nem csalódtam.
Vakmakk!
Vagyok, ha van időm, benézek. A hétvégém a családé, ha férjem itthon van, ritkán ülök a gép elé. Jólesett, hogy hiányoltál! Nem szemtelenség, amit kértél, épp most ittam egy La Festa 3in1-ben kávét. Az utolsó kortynál rád gondoltam. Tudod, mit, teszek ide egy egész csomaggal, ha erre jársz, csak forralsz egy kis vizet, és már ihatod is.
Jutka!
Beszéltem Vicussal, mondta, hogy fel tudtátok venni a kapcsolatot. Ennek nagyon örülök. Köszönöm az epret. Cserébe szedtem nektek egy kis cseresznyét a kertemben. Már 37 üveggel befőztem...
Zitus!
Továbbra is köszönöm a verseket, nagyon szívhezszólóak. Szívesen olvasom őket. A kedvec versemet nem hozom ide nektek, elég szomorú, nem szeretném, de ha valaki szívesen elolvasná, a címe: Csak egy éjszakára - Gyóni Géza.
Kívánok mindenkinek további kellemes hétvégét.
Szép Jóreggelt Mindenkinek!
Üdvözlöm az új látogatónkat is! Egy ideig nem tudtam jönni, mert lefüstölt csúnyán a gépem. Most egy kölcsön géppel lődörgök itt, és próbálok hozzájutni egy saját valamihez. Persze ez nem könnyen megy, mert most kell a törpéimnek megint pár dolgot vásárolgatnom éppen az oviba és a suliba is. Köszi, hogy vigyázzátok kis barlangunk tüzét, most én is rakok rá. A nyugalom és jóindulat otthona ez a kis barlang, és az is marad. Zitus, hiányoltalak, de természetesen Zsókát és Jutkát is. Kivánok további szép napot Nektek, lobo.
Zsóka biztosan nagyon el van foglalva, Ő mindig jön, ha ráér.
Én is megpihentem most egy kicsit. Hát a régiek nem maradtak itt, most csak mi vigyázzuk a tüzet, és a csendet.
Szép estét mindenkinek
Leheveredtem a tábortűz mellé, és elnézek a távolba. A régi topiklakókra gondolok. Iszit, Csikócsőr, Cinkepanna, többiek, hol vagytok? Mi lehet veletek?
Zsóka, ma még te sem írtál.
Remete
Ő az Isten
gyereke
Szeretet
az éltető
ereje.
Az idő
gyorsan múlik
--nem bánja
Barlangja
bárki előtt
kitárva.
(Hol vagy, Lobo?)
Szép napot barlanglakók!
Benéztem, felélesztettem a tüzet.
lemaradt
Gratulálok! De jó! Örülök, hogy itt vagy köztünk én is be-betérek a barlangba megpihenni, olvasni a szebbnél szebb verseket.
Én is tettem a tűzre, olyan jó ez a nyugalom. Készítettem Nektek mindenféle üdítő italt, teát, kávét, stb. válasszátok ki melyiket kéritek. Friss epret is hoztammeg mindenféle gyümölcsöt, frissen sült kenyeret.
Szép estét, és jó éjszakát kívánok minden barlanglakónak Jutka
Igazad van, a béke és a szeretet nagy kincs a mai világban. Tényleg jó, hogy ebben a topikban nem szorul össze az ember gyomra, hogy "már megint ki fog nekem beszólni" mégha nem is pörög úgy. Én is várom, hogy visszatérjen a topikgazda, és hogy sikerüljön megoldania a problémáit!