Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltál 60 éves?
2008-04-16 20:251.
Létrehozva: 2008. Április 16. 20:25
Szeretnék, olyan levelező társakat, akik hasonló koruak, és kezdők mint én. Bárhová benéztem ,már szépen kialakult kis közösség van. Igy gondoltam hátha jön ide is valaki, valakik akik szeretnének ismerkedni, beszélgetni, bármiről. és tartani a kapcsolatot.Magamról majd bővebben, ha kiváncsi vagy rám. Várlak benneteket.
Drága Millám!
NEM HALT MEG A SZERELME, ÉLETBEN MARADT, ÉS A KISLÁNY ÉS KISFIÚ AZ Ő KÉT GYEREKÜK, EZ DERÜL KI AZ UTOLSÓ PERCEKBEN!!! NÉZD MEG ÚJRA A VÉGÉT!
A befejezés előtt szó volt arról, hogy az új módszerrel a méhet is meg lehet tartani. Ez történt.
Nekem az orvos feleség szerelme is nagyon rokonszenves volt, és a fiú édesanyja, az említetteken kívül.
Amit letöltöttetek, az nagyon érthető sztori, istenien megcsinálva, és az is nagyon megható, majd meglátod! A férfi főszereplője az egyik abszolut kedvencem, de a többi szereplő is nagyon jó.
Szia Vera!
Igen a Bad Couple. A végét nem értem, hogy a szerelme meghalt,de a kislány azért megszületett, és a gyerekkori szerelmével él együtt és van egy kisfiuk?
Megmarad a film és majd ha több időm lesz mégegyszer végig nézem az egészet, mert úgy jobban tudom követni az eseményeket.
Van több mondanivaló is benne, talán nekem a legfontosabb,hogy az élet nem mindig úgy alakul ahogy szeretnénk.
Tetszett az a házaspár is ahogy mindig kitartottak egymás mellett.
Sajnos sok olyan férfi van mint az az orvos, csak akkor lesz féltékeny amikor már a kis feleség önállósodik.
Addig nem becsülte a ragaszkodást.
Nagyon tetszettek a koreai emberek, szépek és a táj és az egész környezet amiben élnek.
A sok virág a lakásokban, és a berendezés is.
Az bizos, hogy nekünk nagyon kényelmetlen lenne, ha térdelve kéne ülni.
Persze ők ehez szoktak.
Szia Millám!
Ez még a Bad Couple, ugye?
Én sajnos nem használtam ki a napfényt, mert elég szeles volt nálunk, én pedig rettenetesen náthás lettem tegnap délután. A családban mindenki előbb volt beteg, de végül nekem is sikerült.
szia!
Olvasom, csak nem írtam még ide.Most néztem meg a 13. részt.Nagyon fordulatos és tetszik.
Csak az a baj, hogy már szép idő van és muszáj választani a kert és a gép között.
Most nagyon jól esik kertészkedni.
Gondolom Ancikka is kertészkedik.Azért biztosan jelentkezik még.
Azért remélem Te is kihasználod ezt a szép napsütést?
Itt napok óta nem történt semmi, ejnye!
Merre jártok, mit csináltok?
Szervusztok!
Ancikka: ma csak szállítottuk a kisasszonyt oda-és haza, aztán fél órát maradtunk még náluk. Az órára nem szabad bemenni senkinek.
Kellemes estét.
Ma már nem volt olyan jó időnk mint tegnap.
Vera, akkor ma is feltöltődtetek a kis hercegnőtől.
Milla, mi jót csináltál ma?
Én gyümölcs levest főztem a második oldalas volt tarhonyával csalamádéval..
Holnap már rendet rakok a lakásban, felmosom a helyiségeket.
Sziasztok!
Itt csak egy kevés napsütés volt, de az is jól esett.
A kis hercegnő táncát gyünyörűség nézni.De jó volt amikor még én is Editet nézhettem.
Holnap uncsizunk Ancikka, táncórára visszük a kis hercegnőt.
Kellemes estét mindenkinek.
Kétnapja napsütéses napunk voltak, nagyon jó volt.
De szorgos vagy Milla, és még szereted is, de jó.
Verám kellemes uncsizást kívánok, máskorra is.
A többieket is várjuk itt a fórumban.
mindenkinek.
Sziasztok!
Ma elég kellemes idő volt.Tudtam szőlőt metszeni. Inkább most csináltam, mert márciusban sok munka lesz.
Vera!
Ma a 10. részt úgy végig tudtam nézni, hogy egyszer sem akadt.
Nagyon jó volt.
Millám, itt is esett az eső egész nap, de most valahogyan nem zavart.
Mi is adunk a kismadaraknak eledelt, nagyon aranyosak, jól mondod, mi diót törünk nekik, nagyon ürülnek neki.
Nem semmi, milyen sok különbség van a napraforgó ára közt.
Kellemes estét mindenkinek.
Verám, nagyon ügyes ez a lány, nagyon jó fotókat csinált, sokat nőt, a szemünk láttára felnövekszik.
Az én napom most laza nap volt nem kellett főzni, mert volt babgulyásunk, tegnapról maradt Bolonyai, ma meg sütöttem Kráter sütit.
A fonnyat almákat megpucoltam gyümölcs levesnek, beraktam a fagyóba.
Szomszéd asszony haját megszárítottam délután, később én is hajat mostam, meg is megfürödtem, most már várom a DALT az M1-en.
mindenkinek.Drága MILLÁM!
Már miért venném a lelkemre, inkább sajnállak, én simán tudom nézni, időnként visszatérek hozzá, és megnézek újból valami részletet.
Azért legyen türelmed, mert a 8. rész még csak a fele, és rengeteg érdekes-izgalmas dolog fog még történni ott!
Ezzel együtt, ha akarod, elküldök egy letöltöttet, amit nyugodtan nézhetsz, nem tudsz párhuzamosan kettőre figyelni?
Benéztem, nagyon szép Lara.Én mikor érem meg, hogy ilyen tündéri unokám legyen?
Irígy vagyok-bár ez nem szép. tulajdonság.
Csak nagyon óvatosan merem írni, kérlek ne vedd a lelkedre, de a filmet csak reggel negyed hétig lehet nézni utánna mindig megáll.
Igy lassan haladok, most a nyolcadik rész feléig tudtam nézni
Azért még nem adom fel mert különben annyira aranyos a történet.
Ezek a koreai emberek nagyon szépek, a lányok olyanok mont az élő babák.
Szia Ancikka!
Csináltam egy kevés házi munkát, aztán olvastam. filmet néztem.
Nagyon lehangoló idő volt, egész nap esett az eső.
Vettem a madaraknak napraforgót.
A piacon csak 300 ft az áruházban pedig 800 ft kilója.
Nem semmi árkülönbség.
Nagyon szeretek a kismadararkban gyönyörködni.
Most kevesebb a cinke,és valami piros fejű és sárga- fekete pöttyös farkú madarak is jönnek.
Talán tengelicek.Nagyon szépek.
Benézek, de Ti nézzetek át a másik topikomba, tettem fel fotókat a mai napunkról!
Itt vannak:
a 88060.-61.-62. sz. hsz-ekben!
Egész nap az unokánkra vigyáztunk, csak fél 6-ra értünk haza, ezért csak utána értem a fórumra.
Jó éjt mindenkinek.
Verám nézzél be, és a többiek is.
mindenkinek.
Szia Millám, mi jót csináltál ma.
Tegnap nálunk is esett a hó, az majd nem mind elolvadt mára, délután meg csepergett az eső, borús idő volt, van.
Kellemes hétvégét mindenkinek.
Reggel sütött a nap, de most már elborult, olyan álmosító az idő.
Megfőztem az ebédet, Bolonyait, levesünk volt babgulyás.
Mos megyek tévézni.