Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sztárfórum- Geréb Ágnes
2008-04-11 15:061.
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2008. Április 11. 15:06
Kedves Fórumozók!
Sztárfórumunk következő vendége
dr. Geréb Ágnes szülészorvos, az otthon szülés legfőbb hazai támogatója lesz.
Várunk Benneteket április 16-án, szerdán 11 órától ide a topikba, de kérdéseiteket akár már előre is feltehetitek!
Üdvözlettel:
a Nők Lapja Cafe csapata
Épp az imént írtam az egészségről is:)
"Szerinted"...és vannak a mások,akik másképp gondolkodnak,ez így van jól.
Én elfogadom mindenki véleményét, de meggyőzni nem szabad akarni a másik embert.Én véletelenül keveredtem erre az oldalra,és véleményem szerint, ez a fórum,nem az ellentétek kifejtésére alakult, hanem majd gondolom azoknak, akik valóban érdeklődnek Geréb Ágnes munkája felől.
Nekem tetszik maga az otthonszülés gondolata, mint említettem már,de nem ismerek olyan orvost,akinél ezt megtenném így hirtelen:)
Ehhez is, mint sok minden máshoz,kell szimpátia, és bizalom.
Legyen akár kórházi, illetve otthonszülésnél segítkezőről..orvos,nővér,stb...
Csak mert úgy viselkedtek az otthonszüléssel kapcsolatban, mintha az maga a pokol lenne.
Nálunk jobban felvilágosult országokban teljesen hétköznapos az otthonszülés.
A kórházban is haltak meg anyukák, ahogy néhány nappal ezelőtt is meghalt a szülés után.
Akkor most utáljuk a kórházakat is?
Ne legyetek már ilyen sznobok.
Nézd,mindenre van ellenpélda.
Természetesen, a baba, és a saját védelmem is fontos, úgy gondolom, a kettő szorosan összefügg,hisz,ha én frusztrált leszek egy kórházban, és nem érzem jól magam, a babám ezt pontosan megérzi.
A másik dolog,hogy egyik ismerősöm,olyan gombás fertőzést kapott,hogy trómbozisa lett,és hónapokig feküdnie kellett,és akkor nagyon fiatal anyuka volt huszonéves...majdnem belehalt......
Engem nem nyugtat meg,a kórházban kell szülnöm dolog....
De nyilvánvaló,hogy jó, ha van felszerelés a közelben, ezért is írtam, hogy szuper lenne, ha lennének jó kis otthonos intézmények,természetesen fizetős...elfogadom ezt a tényt, de legyen jó a "kiszolgálás" is,és legyen azért aránylag megfizethető áron:)
Egyébként a "hagyományos"kórházért is fizetünk, hisz fizetjük a Tb-t..:).......
Az lenne a jó, ha meg lehetne itthon oldani, hogy gondmentes szülésnél csak 1 szülésznő legyen ott (meg ugye akit én akarok -apa-)
Orvos be se jöjjön, ha nem kell... Viszont ha kell akkor ott legyen ő is és a felszereltség is
De ugye ők ragaszkodnak ehhez a szerephez... Vajon miért?
Az a "baj", hogy itt már a bőség zavara van...
Valaki mindig többet, mást akar, sokan meg követik....
Szerintem maga az otthon szülés gondolata nagyon jó dolog.
De gondolom ez "sok embernek"nem érné meg...
Ezért nem is támogatják túl sokan.Pedig szerintem a kórházi környezet csak rossz hatással lehet egy szülő nőre megitélésem szerint.
Ha lennének olyan intézmények, amik otthonosan vannak berendezve,Felszerelt, (de nem kórházi jellegű,amitől az ember frászt kap.)....és nem millió ember nyüzsögne körül szülés közben, akiről azt sem tudom kicsodák...és reális áron lenne,én biztos, hogy ezt a lehetőséget választanám.
Sok ismerősöm mesélt a kórházi szülésről.....:(
Hát igen...
Csak sajnos ez is az egyik érv az mellett, hogy a félősebb, vagy nem is ez a helyes szó, szóval, hogy a barátságtalannak ható intézmény helyett az otthon kényelmét választják...
Egyszerű lenne az egész.
Nem kell hozzá menni szülni, és kész.
2 gyerekem van, én azt azért nem hiszem, hogy olyan nagy lelki törést jelent kórházban szülni.
A vége a lényeg. Meg a biztonság.
Kedves Doktornő!
Hogyan lehet elviselni ezt a rengeteg támadást? Olyan emberektől, akik nem kérdeznek, mert "nem értenek egyet", miközben a saját téves elképzeléseiket feltétlenül igaznak vélik?! Akik ha föl is tesznek egy-egy kérdést, a választ már nem várják meg (mert aki megvárja, az megérti, nem egy példa volt arra, hogy a harcias ellenzőből otthonszülő lett, vagy épp nem lesz, de már elfogadja és megérti azokat, akik máshogy választanak adott esetben, mint ő).
Kedvencem az a vélemény, hogy aki otthon akart szülni, az ne is merészeljen kórházba menni ha baj van :) Persze aki ezt mondja, az rohanna a kórházba ha szálka megy az ujjába söprögetés közben... ha létráról lezúg valaki és eltöri a lábát, annak se mondjuk, hogy maradjon otthon, magának kereste a bajt, mikor fölmászott...
Igazad van, életeket kockáztat, és ezt nem lenne szabad hagyni!!!!
Jessz. Előre nem lehet tudni hogyan megy a menet, pláne nem, aki először szül. Ha a kórházban csinálnak otthoni körülményeket, sztem az pont jó lenne, és ha kell a beavatkozás, nosza.
És tényleg normál esetben az orvos, mintegy 10 percet tölt benn, a többi a szülésznő dolga. Akkor most mi a különbség? Az otthon szaga? Engem pl. feszélyezne, hogy panelban szomszédok esti műsorként engem hallanak, itt marad a kupi, ja és két éves csibémet sem tudnám hova tenni.
Elméletileg a szülőotthonok, és a kórházak azért lettek, mert jók. Ha pedig az orvos/bába jó, akkor tényleg jók, és BIZTONSÁGOSAK!
Nem is lenne semmi baj, ha abban a születés házban lenne egy császárműtő, de ugye kellene egy anesztes, egy doki... és máris nem költséghatékony. Az esetek 90%-a mehetne tantramantraősanyuguggolvakádbancsendbenpereputtyalmittomén , a többinél viszont ott lenne a B terv. Na erre való az anyabarát kh. SZVSZ.
A magyar terhesgondozás szerintem alapos. Azon lehet vitatkozni, hogy van néhány elavult vizsgálat, de valóban alapos.
Amúgy én problémemantes terhességből 32 évesen 14 óra vajúdás után lettem császáros, összeérő fájásokkal...Megváltás volt az érzéstelenítés, bármennyire ágáltam ellene.
Nekem hatalmas szerencsém volt, hogy könnyű szüléseim voltak (a kora babát leszámítva ő is könnyen jött, csak ugye neki jó volt, hogy azzonnal volt személyzet) szóval elvileg mindegyik megszületett könnyen gond nélkül, akár szülhettem volna otthon is, de ezt nem tudhattam előre.
Valóban vannak nagyon jó dolgok is, mint állítólag az EDA is ilyen.
Sajnos mint Alma leírta van tragédia kórházban is, de szerintem még mindig jobbak ott az esélyek... Bár nem ártena, ha lehetne kompromisszumosabb megoldás, de ugye az költséges is.
Ágnes, én azt szeretném kérdezni, hogy hogy éled meg azt, hogy úton-útfélen mindenki támad? Én már tuti feladtam volna...
Amúgy én sem szülnék otthon, az elsőt koraszültem, a másodikba a műtét ellenére is majdnem ottmaradtam, de attól még el tudok képzelni olyat, aki valamilyen pszichológiai gát miatt "nem tud" rendesen szülni bizonyos kórházak nyújtotta körülmények között.