Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2017. augusztus 28. 12:3116226.

    Szia! Ebben megint sok dolgot találónak érzek.


     fokozottan figyelsz arra, hogy mindenetek meglegyen ami a bztonságos nyugodt élethez kell. Ezt meg kell valósítanod, érzed, hogy ez feladat, hogy megteremtsd, és óvni védeni kell, hogy nehogy elveszítsd.               Pont így :)


    A Chiron utal a saját testedre is, lehetséges, hogy előző életedben volt valami olyan fizikai elváltozásod vagy betegséged, ami akadályozott Téged. Mostani életedben azt kell megvizsgálnod, hogy akadályozod-e Te saját magadat? Ha igen miben és miért?


    Átgondolom. Szerintem csak a félelem akadályoz, de még majd átgondolom. Párszor ;)


    Fontos még, hogy a Chiron a 9-es házadban áll: ez a hit, remény, bőség, külföld, felsőbb tanulmányok háza. Előző életedben ilyen területeken ért sérülés. Hited/vallásod miatt üldözhettek, ezáltal reményvesztetté válhattál, lehetséges, hogy emiatt vándorlásra kényszerültél (külföld) és a bőség amiatt hiányzott, mert nem tudtál sehol gyökeret ereszteni, megállapodni és gyarapodni, illetve nem tudtál olyan irányba tanulni, képezni magadat, ami valójában érdekelt.


    Mindig vágytam külföldre, de sosem volt kivel belevágni, meg anyagi stabilitást akartam , mielőtt elmegyek. Aztán sikerült, csodás 10 hónap volt, talán a legszebb időszakom - de jött a kislegény, és haza kellett jönni. (Ott azonban egyáltalán nem kerestem bőséget, csak kellemes, nyugodt, érdekes életet, be is jött.) Nagyon várom, hoyg elég nagy legyen hozzá, hogy újra mehessünk. Egyábként teljesen 50-50-ben vágyom az állandó vándorlásra és a letelepedésre, gyökér-eresztésre, nem tudnék választani, ha megkérdezne a jütündér. A fentiek olvasatában ez már nem tűnik olyan különösnek :) Most a kicsi miatt talán telepedni kéne, de az ő szempontjából is vannak elönyei, hátrányai mindkettőnek. Bátrabb lettem ettől  a10 hónaptól. Meg az előző 20 évtől :D Csak lekopik a gyerekkor előbb-utóbb :p


    Fontos lenne számodra ha tanulnál, nem arra gondolok itt, hogy szerezz 8 diplomát, hanem próbáld úgy intézni az életedet, ha valami érdekel és szeretnél elmélyedni abban a témában, akkor teremtsd meg magadnak a lehetőséget, hogy azt tanulhasd.


    Ezt már hallottam asztrológustól, sajnos még nem találtam meg, mi lenne ez. Ő arra bíztatott, hogy határozzam el magam az írás mellett. Ha majd lesz mondanivalóm :)

    előzmény:
    TündérPanna (16224)
    2017-08-28  08:36
  2. 2017. augusztus 28. 12:0716225.



    Szia Manda !


    Mit értek érzelmi függetlenség alatt? Ha röviden akarok kifejezni akkor azt értem alatt, hogy úgy kötődsz érzelmileg, hogy ha elengedésre kerül a sor akkor se omolj össze.


    A Vénusszal alkotott fényszögben.  Vársz valakit aki elég erős ahhoz, hogy „felszabadítson” aki legyőzze a benned kialakult apaképet. Romantikus lélek vagy aki nehezen fejezi ki mit is érez, így nehezen is reagálsz az udvarlásra.  A 12 házban áll ami a Halak jeggyel analóg ahogyan a Descendensed is.  Várod a partnert, hogy megvalósítsa álmaidat.


    A Rák Marsoddal nem te teszel, hanem azt akarod, hogy a másik azt akarja a mit te. Ezt egyébként mesterien át is tudja adni egy Rák Marsú ember a környezetében.  Mint a víz szépen beszivárog a másik tudatába és az már csinálja is.  De van egy szép fényszöge a Plútóval, ami mindenképpen a tudattalan tartalmakat fogja felhozni. Így fordulhat elő az, hogy nem azt akartatod a másikkal amit tudatosan akarsz, hanem azt ami a tudattalanban van.


    Miért is fontos számodra, hogy a partnerrel lehessen beszélgetni is és jó barátként is élni vele?  Véleményem szerint azért, mert próbálod a kapcsolatot a tudatos, ellenőrizhető irányítható szinten tartani. Hogy miért? Mert a racionalitás „biztos”. Míg az érzelmek ha elszabadulnak fájdalmat is okozhatnak. Félsz megélni mert attól tartasz, hogy elutasításra kerül, úgy mint papádnál?


    Ha olyan férfit vársz aki nagyon akar, és bizonyítja, hogy nagyon akar. Akkor elhiszed neki, hogy nem gondolja meg magát, és nem fog elutasítani, fájdalmat okozni. Ez lenne a biztosíték.  Esélyes is a Szűz Vénusszal egy olyan férfi aki racionális hozzá állással meg tud győzni .


    Mivel az otthonról hozott tapasztalatod az, hogy nem működött a szüleid párkapcsolata. Ami a Te 1 házas Holdad szerint nem kaptad meg amit szerettél volna.  Ezért maradt benned egy lenyomat mely szerint „úgy sem működik’ . Ezért ha olyan férfi jön aki tetszene, azt tudattalanul elutasítod. Aki meg nem jön be de megpróbálod vele, hiszen ott veszteni való nincs. Nem kell félni hisz úgysem jön össze a dolog. Azaz bizonyított, hogy nem működik. Sajnos a félelmeink sokszor irányítanak, de ha sikerül felszínre hozni, hogy amiatt cselekszünk úgy ahogy akkor van esélyünk a változtatásra.


    Figyelmedbe ajánlok egy könyvet ami segíthet megbocsájtani, és másképp látni.


    https://data.hu/get/4159701/Lewis-B-smedes-bocsass-meg-E s-felejts.pdf

    előzmény:
    *Manda (16213)
    2017-08-26  23:09
  3. 2017. augusztus 28. 08:3616224.

    Szia Manda,


    A Chironodat megnéztem, hátha közelebb kerül az igazsághoz :)


    A Chiron kisbolygó mindig a karmikus sebeinket mutatja, olyan szituációkat, amiken keresztül előző életünkben megsérültünk, amik erősen beleégnek a tudatalattinkba, ezáltal hajlmaunk van hasonló helyzetetekt bevonzani mostani éltünkbe is, és ismétlődhetnek az események.


    A Chiron a Bikában áll, ami olyan sebekre utal, amiket az anyagiakkal kapcsolatban, ingatlannal-, biztonsággal és a saját testeddel kapcsolatban szereztél. Lehetséges, hogy nagy anyagi veszteség ért, elvették a vagyonodat, ezért a mostani életedben valószínű fokozottan figyelsz arra, hogy mindenetek meglegyen ami a bztonságos nyugodt élethez kell. Ezt meg kell valósítanod, érzed, hogy ez feladat, hogy megteremtsd, és óvni védeni kell, hogy nehogy elveszítsd. A Chiron utal a saját testedre is, lehetséges, hogy előző életedben volt valami olyan fizikai elváltozásod vagy betegséged, ami akadályozott Téged. Mostani életedben azt kell megvizsgálnod, hogy akadályozod-e Te saját magadat? Ha igen miben és miért?


    Fontos még, hogy a Chiron a 9-es házadban áll: ez a hit, remény, bőség, külföld, felsőbb tanulmányok háza. Előző életedben ilyen területeken ért sérülés. Hited/vallásod miatt üldözhettek, ezáltal reményvesztetté válhattál, lehetséges, hogy emiatt vándorlásra kényszerültél (külföld) és a bőség amiatt hiányzott, mert nem tudtál sehol gyökeret ereszteni, megállapodni és gyarapodni, illetve nem tudtál olyan irányba tanulni, képezni magadat, ami valójában érdekelt. 


    Ezeket az analógiákat gondold légyszi végig, mert ezek közül bármelyik ismétlődhet a mostani életedben.


    Ami nagyon fontos lenne a mostani életedben: Az anyagi dolgokat a helyükön kezelni, nem tulajdonítani nekik nagyobb értéket, mint ami valójában. Saját magadat megismerni/kiismerni, ezáltal folyamatosan vizsgálni, hogy Te ne akadályozd magad semmiben. Ez azért nehéz, mert tudatosan az ember általában nem akadályozza magát, de itt pont az olyan akadályokra gondolok, amiket tudatalatt görgetünk a saját utunkba. Ezeket kellene megtalálni. Fontos lenne számodra ha tanulnál, nem arra gondolok itt, hogy szerezz 8 diplomát, hanem próbáld úgy intézni az életedet, ha valami érdekel és szeretnél elmélyedni abban a témában, akkor teremtsd meg magadnak a lehetőséget, hogy azt tanulhasd.


     

  4. 2017. augusztus 28. 08:1616223.

    Szia Arany! Természetesen rólam és a férjemről lenne szó. Elnézést, ha félreérthetően fogalmaztam, nekem könnyen volt egyértelmű! :)

    előzmény:
    Arany (16219)
    2017-08-27  21:24
  5. Iza
    Iza
    2017. augusztus 27. 22:0616222.

    Köszönöm TündérPanna!

    előzmény:
    TündérPanna (16198)
    2017-08-23  20:31
  6. 2017. augusztus 27. 21:3316221.

    Nekem első olvasatra az ugrott be, hogy saját magukra gondol, de persze majd biztos ő is fog válaszolni :)

    előzmény:
    Arany (16219)
    2017-08-27  21:24
  7. 2017. augusztus 27. 21:3116220.

    Magyaráznám az itt megkezdett téma kapcsán a Rák Marsoddal kapcsolatosan, hogy te úgy választasz párt, hogy eléred, hogy ők akarjanak. Te kezded, te adsz engedélyt, enélkül nem is lehet hozzád közel kerülni, ám a kiválasztottnak észre kell vennie, hogy léphet és emellé még észrevehetően akarnia is kell téged. Szükséged van rá, hogy kelljél, hogy körülötted forogjon az a vágy-érzelem-világ. 


    Ez az esetek legtöbbjénél magnetikus vonzás, amit úgy jellemeznék, hogy beléd kell szédülni, mint a lepkének a lángba. És akkor működni kezd a kémia. 


    Kell, hogy biztonságban érezd magad, hogy otthont is láss bennük. ezekben az a jó, hogy nem vagy könnyű kalandra kapható, mert muszáj, hogy erős érzelmi kötelék is legyen mellé. És téged hódítsanak meg. :)


    Szia! Ijesztő, hogy mikre képes az asztrológia, mert ez meg eléggé betalálós :o Én eddig úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy valakit akarjak, tőle kell valami jelzés, amiből azt látom, hogy érdeklődik és szeretne közeledni. Ha ilyen nincs, akkor 'csak úgy' nem születik bennem érzés. És igen, engem meg kell győzni, azt kell érezzem, a másik biztos benne, hogy engem akar és ez mindkettőnknek jó lesz :) Hódítani nem kell feltétlenül, mármint nem a klasszikus értelemben, tényleg inkább el kell hitetni velem, hogy. Sajnos elérni, hogy ők akarjanak, na ez nem megy.


    A jelen tranzitok alapján lesz lehetőséged a vágyaidat megélni valamilyen formában. Trump például egy ehhez hasonló állásnál lett elnök .:D 


    Ez mit jelent, hogy a közeljövőben? Az szép kihívás lesz a sorsnak, mert jelenleg az istenhátamögött gyerekezek 0-24-ben :D


    A tréfát félretéve, stabil kapcsolatod a képleted alapján a munka, vagy a munkával, hivatással összefüggő területről várható leginkább. Vagy a gyerek kapcsán, illetve miatta, esetleg ingatlan-ügyből kifolyólag. 


    Akkor majd igyekszem gyorsan munkát váltani, mert az öltönyös menedzserfiúk nem a zsánereim ;) :D


    Saját területemhez, a kapcsolatokhoz visszacsatolva azt olvasom ki a kettőtök (fiad) képletéből, hogy egy erős, jó kapcsolat lehet köztetek, bár erősen árnyalja, hogy a megértés nem feltétlenül fog könnyen kialakulni.  


    A fiad bele fog látni a lelkedbe, függeni is fog tőle, tehát fontos, hogy ne úgy viselkedj vele, ahogy a karriered építed - nagyon ügyes vagy, de egy emberpalánta szeretetet igényel elsősorban, nem egy vaslady-t. Őt kezeld máshogy, nagyon őszintén és óvatosan. Képes lesz rá, hogy kibillentsen a nyugalmadból és kárt okozzon, ha észreveszi, hogy valamiért nem vagy őszinte vele, vagy manipulálod, ahogy az anyukák néha teszik a gyerekkel, hogy egy kis nyugalmat találjanak. :)  


    Vészesen hangzik, bár nem annyira az. Érzelmi adósságot kell felé törlesztened, egy előző élet hozadékát. Hogy ki-kicsoda és milyen nexusban állt egymással valaha, azt nem tudom sajnos, de nincs is jelentősége itt. A lényeg, hogy ezt a felelősséget vállalnod kellene majd. 


    Segíts még, légyszíves, ez elég homályos így! Azt, hogy kezeljem óvatosan, hogy kárt okozzon,ezeket kifejtenád kicsit? Mit jelent ez, hogy tapintatra lesz szükség? A károkozás szó szerint, vagy érzelmileg? (Karriert nem építek egyáltalán, rettentőmód nem érdekel.)


    Az érzelmi adósság törlesztése az valamiképp negatív nekem? Nehéz lesz, fájdalmas, egyoldalú, micsoda? Köszönöm szépen, most ez a része a legfontosabb nekem, hogy ne rontsam el vele, vagyis ne nagyon :) Szeretném, ha majd jó szívvel gondolna rám, ha megnő :)

    előzmény:
    Arany (16215)
    2017-08-27  09:30
  8. 2017. augusztus 27. 21:2416219.

    Kedves ballánézsuzsi, az a helyzet, hogy ha nem a te és partnered, vagy gyermeked a kérdés, akkor nem túl etikus, hogy második-harmadik fél adatait elemezzük. Szóval az illetőknek maguknak kellene jelezni, hogy ők szeretnének elemzést. 


     

    előzmény:
    ballánézsuzsi (16218)
    2017-08-27  11:37
  9. 2017. augusztus 27. 11:3716218.

    Sziasztok!


    Nagy élvezettel olvasom szakértő hozzászólásaitokat! Engem is nagyon érdekel az asztrológia, minden érdekel a témában! Lenne kedvetek szinasztriát készíteni egy friss házaspárnak? Őszinte háttérinfók és magyarázatok garantálva! :)

  10. 2017. augusztus 27. 11:0116217.

     Szia! Igen,megírtam, és nagyon szépen Köszönöm! Hálás vagyok Nektek! Mindenkinek további Szép napot Kívánok!

    előzmény:
    Penelopé (16212)
    2017-08-26  20:48
  11. 2017. augusztus 27. 10:0516216.

    Kedves arirangarirang! Eléggé fontos lenne az óra is, meg a perc is, sőt a város is. :) Köszönjük. 

    előzmény:
    arirangarirang (16214)
    2017-08-27  00:29
  12. 2017. augusztus 27. 09:3016215.

     


    Kedves Manda, bekapcsolódnék kicsit én is a többiek mellé. 


     


    Magyaráznám az itt megkezdett téma kapcsán a Rák Marsoddal kapcsolatosan, hogy te úgy választasz párt, hogy eléred, hogy ők akarjanak. Te kezded, te adsz engedélyt, enélkül nem is lehet hozzád közel kerülni, ám a kiválasztottnak észre kell vennie, hogy léphet és emellé még észrevehetően akarnia is kell téged. Szükséged van rá, hogy kelljél, hogy körülötted forogjon az a vágy-érzelem-világ. 


     


    Ez az esetek legtöbbjénél magnetikus vonzás, amit úgy jellemeznék, hogy beléd kell szédülni, mint a lepkének a lángba. És akkor működni kezd a kémia. 


     


    Kell, hogy biztonságban érezd magad, hogy otthont is láss bennük. ezekben az a jó, hogy nem vagy könnyű kalandra kapható, mert muszáj, hogy erős érzelmi kötelék is legyen mellé. És téged hódítsanak meg. :)


     


    Fontosnak gondoltam elmondani ezeket, mert ennél az állásnál nem feltétlenül tudatos a mechanizmus és akkor csak a miért marad.


     


    Nem gondolom, hogy rosszul választasz, de mindenképpen beleszól, hogy mennyire önálló, vagy kicsit karakánabban kifejezve, öntörvényű vagy. 


     


    Nehéz kereszt. :) Persze ne csüggedj. A jelen tranzitok alapján lesz lehetőséged a vágyaidat megélni valamilyen formában. Trump például egy ehhez hasonló állásnál lett elnök .:D 


     


    A tréfát félretéve, stabil kapcsolatod a képleted alapján a munka, vagy a munkával, hivatással összefüggő területről várható leginkább. Vagy a gyerek kapcsán, illetve miatta, esetleg ingatlan-ügyből kifolyólag. 


     


    Saját területemhez, a kapcsolatokhoz visszacsatolva azt olvasom ki a kettőtök (fiad) képletéből, hogy egy erős, jó kapcsolat lehet köztetek, bár erősen árnyalja, hogy a megértés nem feltétlenül fog könnyen kialakulni. 


     


    A fiad bele fog látni a lelkedbe, függeni is fog tőle, tehát fontos, hogy ne úgy viselkedj vele, ahogy a karriered építed - nagyon ügyes vagy, de egy emberpalánta szeretetet igényel elsősorban, nem egy vaslady-t. Őt kezeld máshogy, nagyon őszintén és óvatosan. Képes lesz rá, hogy kibillentsen a nyugalmadból és kárt okozzon, ha észreveszi, hogy valamiért nem vagy őszinte vele, vagy manipulálod, ahogy az anyukák néha teszik a gyerekkel, hogy egy kis nyugalmat találjanak. :) 


     


    Vészesen hangzik, bár nem annyira az. Érzelmi adósságot kell felé törlesztened, egy előző élet hozadékát. Hogy ki-kicsoda és milyen nexusban állt egymással valaha, azt nem tudom sajnos, de nincs is jelentősége itt. A lényeg, hogy ezt a felelősséget vállalnod kellene majd. 


     


    De nyilván, minden a te döntésed. :)


     

    előzmény:
    *Manda (16213)
    2017-08-26  23:09
  13. 2017. augusztus 27. 00:2916214.

    Talán nem jó ómen, hogy kb már az 5. levél tűnik el amit elkezdtem írni nektek.


    Nagyon érdeklenek engem is az asztrológiával kapcsolatos dolgok, az ezoteria minden formája. Egy időben elég komolyan foglalkoztunk vele, de bizonyos dolgok közbe jöttek, ez a vonal most kicsit elhalványult. Ha elvállaljátok,az én esetemet is, a születési dátumon kívül az órát is írjam meg?


    Egy bizonyos idő óta olyan nem várt dolgok történnek velem, amire nem találok magyarázatot, de persze nagyon szeretnék, hátha valaki tud segíteni. Köszönöm előre is, sziasztok.

  14. 2017. augusztus 26. 23:0916213.

    Hozzá hogyan tudtál közeledni és a férfiakhoz hogyan közeledsz... Valahogy így indulnék el


    Hú, kellemetlen, apámhoz sehogy nem tudtam közeledni :s Hozzá csak rajongó tekintettel lehetett, arra meg nem voltam hajlandó, szóval maradtunk távol. Esetleg kiskoromban működött, hogy kisfiuként viselkedtem, de ebből meg csak nagyon rossz poént lehetne kisütni.


    Plútó:


    Semmi kifogásom az alternatív megoldások ellen, ezzel nem lesz gond :)


    Szegények voltunk, elég régóta eltartom magam, semmi luxus, de az stabilan. Nem függök senkitől, meg tőlem se senki, illetve mostmár fel kell nevelnem a gyerkőcömet. Volt pár olyan helyzet, hogy igen jó anyagi körülmények közé barátnősödhettem volna, de mivel hiányoztak az érzelmek, csak barát maradtam, valójában kísértésbe s eestem soha. Egyébként nem akarok anyagilag férfitól függeni, szerintem Mo-on a házasságok 90 százalékában hozná magával a válást a lottóötös :s és ez rettenetes. És az egymásra utaltság is rosszul hangzik, de lehet, mást értünk ezalatt.


    Meg egyébként sem akarom hagyni, hogy a félelem bármiben irányítson. És tök jól megy, pedig az ellenkezőjében nőttem fel.


    Valószínűleg félek az elszegényedéstől, mert már megszoktam, hogy amire kell, az van, és nagyon kis igényem van anygai javakra, szóval innen a szegényedés kábé a hajléktalanság meg a párizsis kenyér lenne :o az azért nem lenne jó.


    Mit értesz érzelmi függetlenség alatt?


     

    előzmény:
    Penelopé (16211)
    2017-08-26  20:45
  15. 2017. augusztus 26. 20:4816212.

    Kedves Pinklidy!


    Örülök, hogy ránk találtál. Megírtad a születési időpontodat a többieknek? Ha nem kérlek tedd meg. Erre válaszolva is írhatod.  És Manda után nézzük a Te képletedet is.


    Szép Estét !

    előzmény:
    pinkldy80 (16209)
    2017-08-26  18:29
  16. 2017. augusztus 26. 20:4516211.



    Kiemelném még a Plútót a képletedből.


    Az 1971.okt. - 1983.nov között születettekre gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy a „szingli generáció” . A Mérleg jegyében tartózkodott ez idő alatt a Plútó.  A Mérleg jegy pedig a párkapcsolattal analóg.  A Plútó mindig megújulásra ösztönöz, és ennek a korosztálynak a feladata, hogy a megszokott módon kialakítható és működő párkapcsolati modulok helyet valami újat alakítsanak ki. Olyat ami megváltozott világunkban működőképes.  A szülőktől megtanult ismerkedési formák ma már kevésbé érnek célt. Illetve más eszközök és más szituációk vannak és a helyzet nehézsége abban áll, hogy a hozott családi mintát nem tudjuk felhasználni, mert megváltozott a környezet amibe a régi megszokott nem mindig tud teret kapni.  A poén az az egészben, hogy egy Mérleg Plútóval rendelkező ember számára sokkal fontosabb a párkapcsolat mint  más jegybélieknek.  Szinte elemi szükségletté válik a kapcsolódás.  Nos gondolhatnánk, hogy akkor milyen egyszerű a helyzet hiszen ezek az emberek mind kapcsolódni szeretnének, gond egy szál se. Hol van itt a probléma??? A csalódásokban és a félelmekben.Személy szerint a Te képletedben a 2 házban áll. Ahol áll ott megfigyelhető életünk során egy nagy átalakulási folyamat. Azaz  nálad megvan  egy mély félelem érzet az elszegényedéstől. Ez megnyílvánulhat valóban anyagi, pénzügyi tekintetben,de jelentkezhet a szellemi javak elvesztésének félelmében, vagy akár a kapcsolataidban ahol az átalakulás az egymásrautaltság érzetén keresztül zajlik.


    A Plútó itt a 2 házban az adottságaidra , forrásaidra utal.  Míg külsőleg a pénzt, az anyagi világot képviseli addig a belsőleg a tartalékaidat.  Itt a család befolyása még igen nagy.  Sokszor kerül a szülött ilyenkor a pénz bűvöletébe,  adódnak olyan „csábítások” az életben ami anyagi biztonság ígéretét hordozza. Vagy Te függesz másoktól vagy mások tőled anyagiak terén. Azonban egy idő után érzed ezt a láncot és szabaddá akarsz válni. Nem tudom Te eljutottál már arra a pontra amikor pénzügyekben független szeretnél lenni és ezt követően az érzelmekben is? Vagy nálad ez hogyan érződik?


     

    előzmény:
    Penelopé (16210)
    2017-08-26  20:40
  17. 2017. augusztus 26. 20:4016210.

     


    Szia Manda !


     


     Az asztrológia egy térkép önmagunkhoz. Ennek alapján tudunk tájékozódni. Akinek sok bolygó van a 12 házban ott sok olyan dolgot rak a lélek amire szüksége van, de ha túl hamar megélnéd lehet ártanál vele. A karma szerint ez a terület úgy viselkedik, mint egy trezor, melybe igazi kincseket rejtettünk el. Olyan tudást és tapasztalatot, képességeket tartalmaz, melyek nagyon lényegesek számunkra, de korábbi életünkben vagy visszaéltünk velük, vagy bennünket bántottak miattuk. Végülis valami miatt rejtve kell, hogy maradjanak, amig meg nem tanuljuk jól felhasználni az itt mutatkozó képességeinket. Mindenképpen külső segítségre van szükségünk ahhoz, hogy ezeket a magunk elől is elrejtett képeségeket kibontakoztassuk. Ezért szépen óvatosan és fokozatosan kell felhozni. Többször említetted  a pszichológust. Biztosan tudna neked segíteni egy jó szakember ezeknek a dolgoknak a felszinre hozásában.  Azonban nálad fontos a jó szakember megválasztása, mert kevés embert "engedsz be”.


     


    Örülök neki, ha sikerül tudatosan egy kis életörömöt is megengedni magadnak.:) Ez nagy előrelépés. :)


     


    Igen látom a Junót a X házadban Ikrek jegyében. Ami jelzi, hogy olyan partnert keresel akivel nem csak a szerelmet, de a szórakozást és egy egy jó beszélgetést is meg lehet élni.  Nem csak férjet, de barátot is szeretnél egyben. És itt a X házban azt is jelzi, hogy vágysz arra, hogy feleség légy.


    Sajnos csak azt tudom neked ismételni, hogy a férfiakkal való viszonyod próbáld összehasonlitani a papáddal megéltekre. Hozzá hogyan tudtál közeledni és a férfiakhoz hogyan közeledsz... Valahogy így indulnék el.


    folyt köv.


     


     

    előzmény:
    *Manda (16208)
    2017-08-25  21:49
  18. 2017. augusztus 26. 18:2916209.

     Kedves Segítők! Valamiért nem tudok, új hozzászólást írni. Jeleztem TündérPanna és Mamóka felé,hogy szeretnék, egy elemzést egy útmutatást, vagy bármit amit a képletemből, az életemből ki"tudtok hámozni."mert nagyon nagyon nehéz a sorom, vagy lehet én blokkolom magam, tudat alatt. Kérem szépen a segítségetek!

    előzmény:
    TündérPanna (16206)
    2017-08-25  15:47
  19. 2017. augusztus 25. 21:4916208.

    Szia! A sok nem inkább a szüleimre vonatkozott, nem az én hozzáállásomra. Anyám pl egyáltalán nem rendszeres, apám meg nagyon messze állt a bölcstől. Nem tudom, közelebb vinne-e a megértéshez, ha mesélnék róla, inkább priviben, ha lehet, mert ugye már no, de lehet, az már tényleg a pszichológia területe, nem az asztrológiáé. Mit gondolsz? (A szüleim házasságát nem tárgyalnám ki nyilvánosan, az mr nem az én magánéletem. Rossz volt.)


    Mint írtam, nem volt hosszú kapcsolatom, simán el tudom képzelni, hogy olyan szinten hárítom ezt, hogy eleve csak olyan pasikat 'választok', akikkel esélytelen bármit kialakítani. De vajon miért? Mert vágyni vágyom a kapcsolatra, ha van, akkor élvezem is ,hogy van.


    Az életörömök háza nálad a Bak jeggyel nyit. Nehéz elképzelnem, hogy félredobod a kötelességeket és irány a szórakozás..:) Vagy turbózzam még a képzelőerőmet?? :)


    Az élet élvezetét tanultam, sokáig, már elég jól megy. Szerintem kötelességet még az életben nem dobtam félre, de mutattam már be zsonglőrtrükköket, hogy beleférjen egy bécsi koncert, másnap reggel meg brüsszeli delegáció fogadása :D


    Azt, hogy nem engeded közel magadhoz a férfit és óvatosan nyitsz stb. Megkérdezhetem, hogy szerinted mi az oka a párkapcsolati problémádnak? Nagyon érdekelne amit mondasz magadról, mert a képletedben több helyen is ez rajzolódik ki.  az Oroszlán Merkúrod óvatos, mert fél az alárendelődéstől, a Vénuszod Szűz jegyében azaz Földben áll visszafog, a Marsod a Rákban vízben áll ami kardinális akarati jegy de nem direktbe akar.


    Aki engem akart, az vagy nem mozdított meg egyáltalán, vagy belementem, hogy próbáljuk meg, de kb zátonyra is futott azokon a dolgokon, amik már az elején is zavartak. Valószínűleg óvatosan nyitottam, mert láttam, hogy rosszak az esélyeink. Tény, hogy nem tervezem, hogy bárkinek alárendelődjek (másik asztrológus hölgy emlegette a first lady Junomat, meg korábbi alárendelt szerepeimet, nem tudom, te látsz-e ilyesmiket), kivéve, ha olyan az illető, mert akkor nagyon jól el tudom magam képzelni a támogató szerepben (ejj, te Juno :) ), de talán az se alárendeltség igazán. Sőt, lehet, hogy túlzottan ragszkodom hozzá, hogy felnézhessek a választottamra, kvázi alá akarok rendelődni az arra érdemes személynek? :o


    Én közel engedném, akihez közel akarok kerülni, de nem akar jönni :D Az igaz, hogy nem határozok gyorsan, az illető személyisége - leginkább dumája :) - alapján leszek szerelmes, vagy támad fel az érdeklődésem. Az eddigi lista azokról akikkel el tudtam volna képzelni: az aktuális pasi barátja (ez működhetett volna esetleg idővel, de mire hm, rámozdulhattam volna, becsajozott), foglalt pasi (ez nálam tabu), még egy foglalt pasi; facér pasi, aki viszont messze élt, és végül helyben köteleződött el; pasi, aki egyáltalán nem akart elköteleződni. Rosszul választok? :D Oké, de direkt?


    Kérdezz nyugodtan, nem tekintem tolakodásnak, meg titkaim se nagyon vannak.

    előzmény:
    Penelopé (16205)
    2017-08-25  13:53
  20. 2017. augusztus 25. 21:1316207.

    Jajj, csak a kulcsos gyerekségen mosolyogtam, eszembe jutott, mikor először találkoztam a jelenséggel valami ifjúsági filmben én, a falusi gyerek :) Arra meg nem gondoltam, hogy a válaszomban semmi értelme nem lesz :D

    előzmény:
    TündérPanna (16206)
    2017-08-25  15:47
  21. 2017. augusztus 25. 15:4716206.

    "Te biztosan (fő)városi vagy, én meg falusi :)" -  nem tudom, ezt pontosan mire vagy miért írtad...  Szerintem az asztrológiai fejtésed során ennek semmi jelentősége nincsen :) 

    előzmény:
    *Manda (16203)
    2017-08-24  21:33
  22. 2017. augusztus 25. 13:5316205.

    Szia Manda !


    Bevallom őszintén a fejtés közben végig az az érzésem volt, hogy így fogsz reagálni. Azt sejtettem hogy papád már nem él, de így konkrétan nem mertem rákérdezni. És azt írtam is, illetve kérdeztem, hogy mennyire jöttetek ki egymással, mert látszik, hogy nem egyeztetek dolgokban.  De nagy a tömörülés a 12 házban ez biztos. Sok munkát igényel mig innen felszinre kerülnek dolgok.


    A párkapcsolatbéli viselkedés állandó e?  Nem . Meghatározó a szülőktől kapott minta, de ahogyan felismerünk dolgokat és lelkileg fejlődünk változik a magunkhoz , másokhoz a párunkhoz való viszonyunk is. De azt kell mondani, hogy nehéz a berögződött szokásainkon gondolkodásunkon változtatni.


    Az életörömök háza nálad a Bak jeggyel nyit. Nehéz elképzelnem, hogy félredobod a kötelességeket és irány a szórakozás..:) Vagy turbózzam még a képzelőerőmet?? :)


    Szeretnék még tőled kérdezni. Azt mondod, hogy nem érzed magadénak amit írtam. Azt, hogy nem engeded közel magadhoz a férfit és óvatosan nyitsz stb. Megkérdezhetem, hogy szerinted mi az oka a párkapcsolati problémádnak? Nagyon érdekelne amit mondasz magadról, mert a képletedben több helyen is ez rajzolódik ki.  az Oroszlán Merkúrod óvatos, mert fél az alárendelődéstől, a Vénuszod Szűz jegyében azaz Földben áll visszafog, a Marsod a Rákban vízben áll ami kardinális akarati jegy de nem direktbe akar.


    A képletedben a Plútó is a Mérleg jegyében áll, ami meghatározza a párkapcsolatot. Erről még szívesen írok Neked, ha sikerül összehangolódnunk. :)



    előzmény:
    *Manda (16204)
    2017-08-24  21:52
  23. 2017. augusztus 24. 21:5216204.

    Penelopé, én ezt rágom-rágom, keresem benne, hogy lehetséges-e, hogy pl az érzelmeim félrevezetnek, és úgy van, ahogy mondod, de csak nem-nem-nem :o Esetleg Többiek, mit gondoltok, tudjátok árnyalni a képet? Egye meg a fene a 12. házat!


    Szóval apámmal karmikus a dolog? Nem jó, mert már meghalt, és a viszonyunk leginkább pocséknak volt mondható :( Akkor ebbe belebuktunk?


    Az, hogy valaki hogyan viselkedik párkapcsolatban, az állandó? Vagy amit a csillagok írnak, az a kiindulási alap és ez változik? Az írásod második felére nehéz reagálni, mert nincs hosszú kapcsolat a tarsolyban - csak húszéves koromból, de az még tökre nem ilyen volt, mint amiket mondasz, hanem a klasszik 200 fokos lángolós fajta :D

    előzmény:
    Penelopé (16200)
    2017-08-24  15:14
  24. 2017. augusztus 24. 21:3316203.

    Te biztosan (fő)városi vagy, én meg falusi :)


    Otthonteremtés - ez itt társadalmi elvárás (itt minden az :s), szóval ez megvolt. Klassz élet a patakparton a többi kiskölökkel, békák, szilvafák, mittomén. Inkább keveset foglalkoztak velem, nem volt velem gond, örültek, hogy mehet az idő másra. Mindig úgy tekintettem magamra, hogy engem nem neveltek.


    Apám egy külön sztori, ezen majd még remélem lovagolunk sokat, kiskoromból van pár emlékem, hogy mesél esténként, általa kitalált mesét, de ennyi. Anyám szerint egyszer se tett tisztába, de ez akkoriban, itt teljesen normálisnak számított, mármint hogy egy apa nem foglalkozik a gyerekeivel. És aztán tényleg kiszállt az életemből, nem tudom, mikor, nekem két tippem van, az egyik, hogy amikor elkezdtem kislány lenni (mindig fiút akart, és egy nővérem van, pech)(és kisfiú 'voltam' elég sokáig...), a másik meg, amikor öntudatra ébredtem, mint a Skynet :D , és rájöttem, hogy ő nem is olyan tökéletes. Azt nem tudnám megmondani, években ez mikor történt, inkább az a gáz, hogy így is maradtunk, felnőttként se változott semmi, nem szép történet, majd még kitalálom, mennyit akarok kiteregetni belőle. Nem támogatott, de relevánsan hozzátett a fejlődésemhez utána is, az biztos, hogy más ember lennék nélküle. (Most marha kíváncsi is lettem, hogy vajon milyen!) Tök jó volt volt negatív példának :s


    Anyám a tyúkanyó típus, vele egészen mások a problémák, neki a gyerekek a világ közepe. Szerető, gyengéd, babusgató anyum volt kiskoromban, később már egy kevésbé ráérős, de felteszem még mindig teljesen átlagos anya. Én nem voltam átlagos :s Ismerni nem ismer, mert annyira mások vagyunk, hogy nem tud elképzelni-elhinni-megérteni, de nagyjából mindent tud rólam, mert én elég sokáig szerettem volna, hogy megértsen, de nem tud. Nagyon szeret, azzal nincs baj. (Ez az unoka születésével most kissé átalakulni látszik amúgy.)


    Ha a tesómat megkérdeznétek, ő azt mondaná, hogy tök jó gyerekkora volt, normális szülőkkel, szóval nem voltak ők rosszabbak, mint bárki más, csak velem nem kompatibilisek.


    Lehet, kellene egy pszichológus is (Ja, ha egy Szűz eldönti, hogy nekiáll és megoldja... :D Biztos azért álltam most rá ennyire, mert anyuka lettem.)


     

    előzmény:
    TündérPanna (16195)
    2017-08-23  17:07
  25. 2017. augusztus 24. 21:0216202.

    Az, hogy a bolygóid nagy része az "én" oldalra van tömörülve, azt jelenti, hogy nagyon önálló, határozott, magabiztos egyéniség vagy, aki tudja mit akar, kitűz célokat, halad ezek felé. Nagy a kitartásod, hiszel abban, ha valamit el akarsz érni és ebbe kellő energiát fektetsz akkor az sikerülni is fog. Két lábbal állsz a földön, valószínű elég korán megtanultad, hogy csak magadra számíthatsz. Önálló vagy, nem várod másoktól, hogy megoldják helyetted a feladatokat. 


    Önálló, mert rá vagyok kényszerülve, tele kételyekkel, mert belémnevelték, hogy úgysem fog sikerülni, céljaim csak ritkán voltak, de valóban, ha volt, akkor lépésről-lépésre, kikapartam, igen. (Hm, máris mutatkozik a ...hm... nem igazán a dramatizáló hajlam, mert - remélem -, tudom én ezeket a helyükön kezelni, de túl sok volt a romantikus szépirodalomból ;) Bocsi :) Majd biztos jön a kommunikációm elemzése is :D )


    De nagyon szívesen venném, ha valaki megoldana helyettem bármit, csak ilyen meglehetősen ritkán van.


    Amire oda kellene figyelned, hogy hajlamos lehetsz mindent magadra vállalni, és akkor sem kérsz segítséget, amikor szükséged lenne rá, illetve lehetséges, hogy hajlamod van elzárkózni a saját kis világodba, ahova nem igazán enegdsz be senkit, lehetséges, hogy sokat csalódtál és ennek következtében úgy döntöttél, hogy nem érdekel mások véleménye?


    Érdekel mások véleménye, de nem bárkié. Gondolom ezzel a legtöbben így vagyunk. Sokat csalódtam emberekben, én a barátság alatt valószínűleg sokkal többet értek, mint az átlag - az idealizmus mondjon le! ;) -, ezért mindig meglepődök, mikor mások kisétálnak az életemből. Én ragaszkodok a szeretteimhez, de néha bebizonyosodik, hogy a másik oldal csak használt, amíg hasznos voltam, én meg eszre se vettem. Evvan.


    Nem emlékszem pontosan, régebben mennyire maradtam magamra a fájdalmaimmal, pár éve eléggé összestem, azóta hagyon hangosan sikítozom, ha úgy érzem, sok az élet. És erre bíztatok másokat is, meg hogy figyeljünk oda jobban egymásra! (Rockzene, sok a hiperérzékeny drogos öngyilkos zenész :( )


    Akinek a Napja a Szűzben áll nagyon emberséges.


    Az tök jó, ha legalább minden 12. ember ilyen, az én tapasztalataim ennél kevesebbet mutatnak ;) Oké, viccelek, de ja, én voltam az egyetlen az osztályban, aki sose csúfolt senkit, és nem is értettem azokat, akik ezt teszik...


    Alapvetően nagyon maximalista vagy önmagaddal és másokkal szemben is, ezért mindig ügyelsz az apró pici részletekre is.


     


    Próbálom ledolgozni a maximalizmust, munkahelyen egyáltalán nem kifizetődő, ellenben rettentő stresszes, de nem megy. Részletekben jó vagyok.


    Segítőkész vagy, de tevékenységedet általában a háttérben teszed, nem szeretsz a középpontba villogni. Kiváncsi természeted és a józan ítélőképességed révén azokat a problémákat is meglátod, amik mellett mások elmennek, amik másokon kifognak. Sokoldalú a tehetséged, csapatban jobban szeretsz tevékenykedni, mint egyedül.


    Segítőkész vagyok, megőrülnék tőle, ha a középpontba kerülnék, és utálok csapatban dolgozni. Ez általában azt jelenti felénk, hogy rám lőcsölik a felelősséget egy rakás alkalmatlan ember sz-r munkájáért, és végül mindent nekem kell megcsinálni, a fizut meg ők is megkapják érte. Úgy általánosságban lehet, hogy jó lenne, csak valahogy ez a vezetés-dolog hajlamos átcsuszinkálni hozzám ilyenkor, és ez nem mindig szerencsés, de már tudom, hogy erre figyelnem kell és visszahúzódok, ha szükséges.


    Az Aszcendensed is Szűz, de rajta áll a Szaturnusz, ami úgy hat, mintha Bak is lenne az Aszcendensed: Fürge észjárás, gyakorlatias gondolkodás jellemez. Kitartásod határtalan, modorod szerény. Mindenhez módszeresen állsz hozzá, mindent kielemzel, és a Szaturnusz által szívósan haladsz a céljaid felé, felelősségteljes vagy, erkölcsös és kötelességtudó. A Szűz ASC miatt valószínű nagyon önkritikus vagy, illetve a környezeteddel szemben is kritikus vagy. A kiváncsiságod és a sokoldalú érdeklődésed mindig hajt előre, de ha egyszer elkötelezed magad valami mellett, amellett bármi áron kitartasz. A Holdad a Szűzben fokozza a segítőkészségedet. Akkor érzed magad a legjobban, ha tevékenykedhetsz,, ez segít abban is, hogy elfeledkezel belső bizonytalanságodról, ha néha van olyan. A becsületesség és megbízhatóság jellemez Téged. Kevésébé jó tulajdonságod lehet, hogy a végtelenségig tudsz apróságokon rágódni :


    Jajaja, nagyjából így van, bár így leírva látni - kezdem már valami földreszállt angyalnak érezni magam, pedig nem. Vagyis fene tudja, annyira ritka kezd lenni már egy olyan szimpla dolog, mint a becsületesség, segítőkészség. Majd még tényleg különleges leszek ettől? :o A rágódás is megvan, meg is veszi a vámot jó kis pszichoszomatikus tünetekkel :s 


    Legyen a kevésbé jó tulajdonság a kritikusság, mert néha úgy érzem, segítő szándékkal, hasznos az emberek orrát beleverni ebbe-abba, és ezt többnyire nem értékelik. Ha nagyon nem értékelik, akkor jó eséllyel tényleg beletenyereltem valamibe :D De erről egész jól leszoktam, mert leginkább csak utáltak érte, és mostanában merő önzésből, de tényleg, már befogom a számat. (Pocsék lennék diplomatának.)


    De ti csak verjétek az én orromat nyugodtan bele! Ezért vagyok itt, hogy kigubancolódjonak azok a dolgok, amiket nem látok.

    előzmény:
    TündérPanna (16193)
    2017-08-22  08:03

Címlap

top