Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2017. július 3. 20:3016051.

    Kedves Befli68 !


    Valóban jó lenne ha megadnád a Te születési adataidat is, mert érdekes a szülő gyermek kapcsolat is.


    Addig is. A Fiadról.


    Azt látom, hogy az Uránusz tranzitja a VII házába lépett 2011 nyarán és  2018.július elején lép ki. Ez idő alatt a kapcsolatok házában jelentős változásokat eredményezett a külvilág a párkapcsolatok terén. Nem tudom esetleg jogi ügyekbe bonyolódott e.  A Merkúrra vetett fényszögkapcsolatból adódóan a gondolkodását is jelentősen átformálta. Befelé forduló ember, de megújulásra alkalmas.  Figyelnie kell arra, hogy hajlamos a gondolkodását az érzelmeitől erősen függővé tenni, eléggé idealista, hajlamos a másikban csak a jót látni. Ami most a Neptunusz tranzitja miatt méginkább jellemző lehetett rá az előző időszakokban. Mára már tisztul a hatása.  Figyelnie kell rá, hogy könnyen befolyásolhatóvá válik.  Meg kell próbálnia a saját határait megismerni és azokat tartani. Halak Napjegyű a fiad, de már a Kos határán. Minden bizonnyal lesz elég ereje kiállnia magáért.  Bevonzhat az életében olyan kapcsolatot ahol érzelmi áldozattá vállik, vagy függőségbe kerül. Ezeket azzal védheti ki, hogy feltérképezi magában a vágyait. A vágyakat amik esetleg olyan ideák felé viszik amiből ha felébred fájni fog. Persze minden szerelem valahol idelizált, nincs olyan ember akinél nem, de az Ő bolygóállásánál ez fokozottabban jelen van.  Keresi a különlegeset, a mást.  Hajlamos arra, hogy nem zárja le magában a kapcsolatait. Érdemes lenne neki egy teljes elemzés, de annak akkor látom értelmét, ha Ő maga igényli, hiszen neki kell magán dolgoznia.


    A lányod.


    Az Ő életében most a Jupiter bőséget hoz a párkapcsolatok, külvilági kapcsolatok  terén.  A lányod gondolkodása ellentétben a fiaddal sokkal racionálisabb és ideológia mentes.  Céltudatos.  Ő az az ember hogy ha valakit megszeret azt örökre. Nem bontakozik ki könnyen de ha igen akkor elkötelezi magát. Vágyik a biztonságra. Párkapcsolatban hajlamos a másik vágyait, céljait, problémáit átvenni.  Ő egy komoly kislány aki megvárja az igazit. Nem hinném, hogy aggódnod kellene hiszen még fiatal. Majd eljön neki is az igazi. Ő tudja kire vár, és az elfog jönni.  Ebben az évben kicsit magával fog foglalkozni a csillagok ezt erősitik benne, de ennek van most itt az ideje.


    Minden jót Neked és családodnak !


    Ha bármi kérdésed van szívesen válaszolok. És meglátásaidat is szivesen olvasom.


     


     

    előzmény:
    Befli68 (16048)
    2017-07-03  01:03
  2. 2017. július 3. 16:0316050.

    Kedves Befli! Amíg Penelopé válaszol neked, szeretném elkérni a te adataidat is. 

    előzmény:
    Befli68 (16049)
    2017-07-03  01:12
  3. 2017. július 3. 01:1216049.

    Bocs kimaradt az évszám 


    lányom :Budapest 1997 01 24 9.50

    előzmény:
    Befli68 (16048)
    2017-07-03  01:03
  4. 2017. július 3. 01:0316048.

    Kedves Penelopé!


    Már nagyon régóta követem a topikot,a leckéket is kimásoltam.De mégis a segítségedet kérem ,a gyerekeimmel kapcsolatban.Gyakorlatilag egyiknek sincs párkapcsolata.A fiamnak 4 éve ért véget, egy másfél éves kapcsolata.Azóta semmi.A lányomnak eddig ,két ,hat hétig tartó kapcsolata volt.


    Mindketten egészségesek,egyetemre járnak,találkoznak emberekkel.Nem értem a dolgot.


    fiam


    Budapest 1995 03.20 18.30


    lányom: Budapest 01.24 9.50 nagyon köszönöm a választ

    előzmény:
    Penelopé (16047)
    2017-06-28  19:55
  5. 2017. június 28. 19:5516047.

    Szia b-by !


    Megvárod Mamókát ? Vagy ha megirod az adataidat ránézek a képletedre.

    előzmény:
    b-by (16044)
    2017-06-26  18:09
  6. 2017. június 28. 18:4716046.



    Ha a 12 házban van a felszálló holdcsomópontod, az azt jelöli, hogy előző életedben másokat szolgáltál, segítettél, ettől mások többek, jobbak lehettek, most ezeket a képességeidet amivel másoknak segítettél magad felé kell fordítani és saját megerősítéseden kell dolgozni.  Egyfajta önként vállalt magányt is jelöl ebben a házban. Ami nem egyenértékű a magányos életmóddal, hanem belső magányra gondolok, hogy önmagad legjobb barátja légy.  A Belső énednek van szüksége a figyelmedre és arra, hogy őt szolgáld.


    Az hogy az Oroszlán jegyében van, még tovább erősíti azt, hogy a saját belső erődből vagy képes fejlődésre.  Valószinűsitem, hogy vannak időszakaid amikor szeretsz egyedül lenni. Ekkor gyűjtesz erőt magadban. Boldogságod kulcsa az, ha találsz egy elvet amit követhetsz. A múltból hozott ötletességet és magas szintű elméleti tudást a tanítás, nevelés, szervezés, szórakoztatás, sport stb. kell hasznosítani. Ezzel – és csakis ezzel – a Holdcsomó állással adott a lehetőség, hogy az ilyen ember önmagára úgy legyen beállítódva, hogy akadálytalanul kifejezhesse mivoltát, realizálja kreativitását, használja teremtőerejét.


    A 12 ház mutatja neked, hogy mely területen kell több időt, energiát áldozni. Befelé figyelés, meditációk.  Legtöbbször csak olyan 37-40 éves kor körül éreznek rá az emberek a Felszálló Holdcsomópontbéli feladatukra addig a Leszállót élik meg a régi (előző életes)  késztetéseknek engednek. Hogyan állsz a betegségekkel, munkahellyel? Ezek jelzik, hogy megtaláltad e ezzel az karma tengellyel az utat.


    Fényszögek.  A rá vetülő kvadrát azt mutatja a képletedben, hogy előző életedben  hol tértél le az utadról. Átélheted miattuk azt, hogy meghiúsúlni látszanak elképzeléseid.  De ebben az életedben fel fogod ismerni, hogy ettől nem kell tartanod, mert a helyes útra visznek.  A trigonok azt mutatják, hogy az élettapasztalatok segitenek majd és kapsz külső támogatást is. A Szaturnuszod a Kos jegyében azt jelzi, hogy másokért kell küzdened. Ehhez kapsz támogatást és hozzásegít a Felszálló Holdcsomópont által jelzett feladathoz is.

    előzmény:
    Blue249 (16045)
    2017-06-26  22:37
  7. 2017. június 26. 22:3716045.

     


    köszi a választ! :)


    nálam az oroszlánban van a 12.házban kvdráttal a skorpió nap- hold- chiron ra,


    trigoban a kos szaturnusszal és kap még egy kvintilt a lilithtől ez mit jelent?

    előzmény:
    Penelopé (16043)
    2017-06-26  17:32
  8. 2017. június 26. 18:0916044.

    Rég jártam erre. Viszonylag jól megvagyunk, de egyes szavakat nem mond ki, nehogy örüljek neki. Pl. : hiányzol, szeretlek, csók, csókollak. Pótszavakat mond, mint a csóka. Mondtam, nem vagyok varjú. Mostanában olvastam, h nárcisztikus lehet (body, motorozás, nem túl szép arcú, de még csak kicsit ősz és nem kopasz, bár pocakos), eleinte őrült udvarlás, utána nem tölt már érzelmileg fel, hanem ha másképp tettem akkor nem szólt hozzám, vagy szeretetmegvonást alkalmazott. Én régen tipikus mártíranya voltam, a fiúk helyett is én vívtam meg a harcaikat. Lesz-e változás, mit tegyek, hogy legyen?

    előzmény:
    mamóka67 (14742)
    2015-07-29  22:23
  9. 2017. június 26. 17:3216043.

    Szia !


    Mint minden visszatérés a képletünkben azt jelzi, hogy adott életterület újra előtérbe kerül. Ha megnézed a képletedben mely házban és mely jegyben áll a Felszálló Holdcsomópont és milyen feladatot kaptál, akkor ezen tudsz dolgozni. Ha ebben szükséged van segítségre írj nyugodtan.


    Ajánlanám azt is, hogy ha a visszatérésekre vagy kiváncsi, hogy a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, útvonalát kövesd le a képletedben születésedtől fogva. A tengelyeken való áthaladás mindig jelentőség teljes.  Érdemes először azokat végignézni, hogy mikor haladt át ott, vagy bizonyos általad vizsgált életterületeken és akkor milyen eseményeket hozott az életedbe.  Vagy másik megközelités az, hogy egy egy jelentős életeseményed időpontjában megnézed hol álltak éppen.  Ez a Holdcsomópontnál is megfigyelhető.


     

    előzmény:
    Blue249 (16042)
    2017-06-26  15:01
  10. 2017. június 26. 15:0116042.

    mit jelent a holdcsomópont visszatérés?

  11. 2017. június 14. 21:2316041.

    Köszönöm szépen.

    előzmény:
    Arany (16039)
    2017-06-14  08:08
  12. 2017. június 14. 08:0916040.

    Az Uránusz kimaradt. :)


     

    előzmény:
    Arany (16039)
    2017-06-14  08:08
  13. 2017. június 14. 08:0816039.

    Kedves Moszella, én éppen így vagyok, mint te: mindig azt hiszem, hogy tudok dolgokat, aztán rájövök, hogy mindig vannak újabbak.


    A hatás vegyesen jelenik meg, nem fejtem ki, nincs rá kapacitásom sajnos. Amikkel érdemes foglalkozni: Nap-Jupiter oppozíció, Hold-Plútó kvadrát, az ötös házad dominanciája a vélhetően neki is ötös háza ellenében lévő tizenegyre, Nap-Hold együttállás, stb. 


     

    előzmény:
    moszella (16038)
    2017-06-13  18:50
  14. 2017. június 13. 18:5016038.

    Hát, az is valami, ha az ember legalább nem zavar valakit...:)


     


    Kedves Arany, nagyon szépen köszönöm a segítséged. Azt még megkérdezhetem, hogy az hol látszik a horoszkópban, hogy önfeláldozónak kellene lennie miattam, illetve hogy erős hatással van rám, mint férfi? Csak hogy tanuljak. Vissza fogom majd olvasgatni a fórumot, mert úgy látszik,  kevesebbet értek az asztrológiából, mint gondoltam. (Azt hittem, van egy csomó jó fényszögünk, meg karmatengelyek, meg ilyesmi.) 


     

    előzmény:
    Arany (16037)
    2017-06-13  12:17
  15. 2017. június 13. 12:1716037.

    Kedves Moszella!



    Valószínűleg az van nálatok, hogy a spontán szerelmed őt(a férfit) nem zavarja. El tud lenni vele, vagy mellette. Te képes lennél az ő gondjait feloldani, a lelkébe békét hozni egy időre, ő pedig tud téged támogatni, de alapvetően nem illetek össze.
    Ő, mint férfi, erős hatással van rád, de ez inkább a távolból hat, mert közelebb kerülve fel kellene vállalnia az önfeláldozást érted, amire nem valószínű, hogy hajlandó. Számára inkább kaland jelleggel kellhetnél, nem gondolnék bele mély érzelmeket.


    Anyud és a férfi közt, ha régi ez a munkakapcsolat jellegű együttműködés, akkor lehet tartós barátság, vagy valami hasonló; de mély szenvedély nem hiszem, hogy lesz. Viszont ha barátok, akkor valószínűleg figyelmesen és jól tudnak együttműködni. Érzelmileg megértik egymást, lehet köztük sok kisebb ütközés, de alapvetően azt gondolom, hogy mindketten támogatják a kapcsolatot, így képesek lennének tartósan együttműködni egyéb nehézségeik ellenére, ha úgy akarnák.


     

    előzmény:
    moszella (16036)
    2017-06-11  21:51
  16. 2017. június 11. 21:5116036.

    Ja, igen :) Budapest, Budapest, Anyukám pedig Cegléd.

    előzmény:
    Arany (16035)
    2017-06-11  21:40
  17. 2017. június 11. 21:4016035.

    Kedves Moszella!


    Melyik városban születtetek?


     

    előzmény:
    moszella (16034)
    2017-06-11  15:16
  18. 2017. június 11. 15:1616034.

    Kedves Mindenki!


    Örömmel láttam, hogy még működik ez a topik, régen sokat olvasgattam, aztán valahogy elmaradt. Most viszont segítségre lenne szükségem, ha valaki lenne olyan kedves, hogy megnézi a horoszkópom, mert sajnos egy szörnyű sejtés kerített a hatalmába pár héttel ezelőtt. Már elég régóta nem volt párkapcsolatom, viszont évek óta plátói módon szerelmes vagyok valakibe. Lehet, hogy ez eleve nincs rendjén, tekintettel arra, hogy már nem kamaszlány vagyok, de hiába, így van. Mindig szerettem volna közelebb kerülni hozzá, de egyrészt nagyon nyuszi, másrészt nagyon lassú is vagyok (egyébként ő is), rengeteg időbe szokott telni, mire rászánom magam valamire, és hát sajnos nehezen is hiszem el, hogy tetszhetek valakinek, nála se igen vettem észre jelet, hogy tetszem neki, de eddig reménykedtem, hogy csak a körülmények miatt nem mer közeledni. Merthogy egyrészt 12 évvel fiatalabb vagyok, másrészt- és itt jön a probléma- Anyukám egyik kollégájáról van szó. Édesanyámmal ezer éve együtt dolgoznak, jóban is voltak mindig, ha nem is teljesen barátok, de olyasmik. Biztos vagyok benne, hogy eddig nem tetszettek egymásnak, de- most jön a szörnyű rész-  kb. 2 hete azt álmodtam, hogy összejöttek. Azt reméltem, hogy csak álom, de valahogy azóta a valóságban is azt veszem észre, hogy Anyukám többet beszél róla, mintha kezdene kialakulni köztük valami, kezdem úgy érezni, hogy inkább megálmodtam valamit, nem csak egy sima rossz álom volt. Anyával egyébként jóban vagyunk, eléggé ragaszkodtunk egymáshoz mindig is, sok közös programunk van, de ilyesmiről nem szoktunk beszélni. Ne értsetek félre, tudom, hogy ezt vele kell megbeszélnem, de azért jó lenne egy kis segítség, hogy tisztában lássak. Az asztrológiát nagyon alapszinten értem, meg tudom nézni, hogy kinek milyen fényszögei vannak egymással például, de azért az értelmezésben nem mindig vagyok biztos. Pl az ő horoszkópjaik között lévő mars-nap szextil, illetve nap-vénusz együttállás jelezhet érzéki vonzódást (jó ég, el se hiszem, hogy ilyet leírok), vagy az inkább csak szimpátiát jelent? Vagy az, hogy  valakinek ugyanabban a jegyben áll a vénusza, mint a másik marsa, az fényszögkapcsolat nélkül számít valamit? 


    Én születési dátumom: 1982. 11. 28. este fél 7-hét között, talán a héthez közelebb.


    Anya: 1955. 07. 01. dél körül, valószínűleg inkább kicsivel utána (inkább mérleg aszcendense lehet talán)


    Illető: 1967. 05. 15 , őt ismerve inkább rák holdja lehet, tehát a nap első felében születhetett, de ez csak feltételezés.


    A tranzitokhoz sajnos egyáltalán nem értek, hogy mi mit jelent, van-e jele valamelyikőnk horoszkópjában, hogy valami nagy változás közeledik, vagy hogy le kell mondanom valami fontos dologról, vagy éppen hogy a tettek mezejére kéne lépnem, minek van itt az ideje? Vagy csak beszélgetni...Vagy csak az én félelmeimet jelzi ez az egész.


    Nagyon köszönöm, ha valaki segít, elnézést, hogy hosszú lett.


     


     

  19. 2017. június 11. 11:3716033.

    Kedves TündérPanna,


    Köszönöm az ötletet :) !


    Évekkel korábban próbáltam a kineziológust, de nem jött be - szintén úgy vettem észre, hogy igazán hozzáértő "utaztató" nagyon ritka, nekem nem sikerült olyannal találkoznom, aki nem csaló és csak lehúzásra megy.


    Inkább megfogadom, amit írtál a Plútóról és megpróbálom kihasználni az erejét


    Szép napot Nektek

    előzmény:
    TündérPanna (16032)
    2017-06-08  08:28
  20. 2017. június 8. 08:2816032.

    Kedves Tűzvirág!


    Ne felejtsd, arra van időd és energiád, amire akarod, hogy legyen! Ha akarod párkapcsolatra is lehet :)


    Én a helyedben megpróbálkoznék karma oldási technikákkal, mivel a párkapcsolati téma Nálad erősen karmikus... szerintem segítene.


    Előző életes utaztatáson vissza lehet menni olyan életekbe, ahol a sérüléseket szerezted, és az utaztató segítségével ezeket el lehet kezdeni kioldogatni.... 


    Ha úgy érzed, ebben az életedben is sérültél párkapcsolatok útján, arra legjobb oldási módszer a kineziológia.


    Egy próbát megér! 

    előzmény:
    tűzvirág (16031)
    2017-06-07  22:35
  21. 2017. június 7. 22:3516031.

    Kedves TündérPanna,


    Először is elnézést, hogy későn válaszolok, de be vagyok havazva, hiába van jó idő :)


    A szülői dolgokkal kezdeném - érdekes módon ez inkább fordítva igaz nálam, gyerekkoromban imádtam a szüleimet és annak ellenére, hogy szegények voltunk nagyon, úgy érzem boldog gyerekkorom volt. Felnőttként viszont elég sok konfliktusom volt, van az Anyukámmal és érzelmileg el is távolodtunk egymástól, bár fizikailag együtt élünk. Apukámmal sokkal inkább megértettük egymást, de sajnos őt már régen elveszítettük.


    A tanulási vágy régóta megvan bennem, főleg ősi kultúrák iránt, végül ezzel kapcsolatban diplomáztam is. Évekig éltem más országban - tehát az utazás is részben benne van.


    Nagyon szeretek segíteni másokon és ez erősödik bennem az idő múlásával.


    Párkapcsolati téren katasztrófa vagyok :)  :(  Nem sok kapcsolatom volt, mindben én voltam az, aki maximálisan kiszolgált és adott és akit utána nem becsültek meg, eldobtak. Ezek szerint csak azt kapom, amit a karmám szerint megérdemlek :D  de azért jó lenne már valami más is... csak már úgy érzem nem leszek képes rá, hogy újra bízzak, szeressek.


    Köszönöm szépen nagyon a kedves segítséged

  22. 2017. június 2. 09:1116030.

    Kedves TündérPanna,


     


    Először is nagyon szépen köszönöm a munkád :) ! Mindenképpen írok, csak most nem tudok a munka miatt, hétvégén válaszolok!


    Szép hosszú hétvégét Nektek !

    előzmény:
    TündérPanna (16029)
    2017-06-02  08:33
  23. 2017. június 2. 08:3316029.

    Kedves Tűzvirág!


    Várom a visszajelzésed, Köszii :)

    előzmény:
    tűzvirág (16026)
    2017-05-30  08:59
  24. 2017. május 31. 19:4816028.

    Karma folytatás: A Chiron kisbolygó jelzi azokat a karmikus sebeinket, amik értek minket előző életeinkben, amik annyira beégnek a tudatalattinkba, hogy kihatnak a mostani életünkre, és akár meg is ismétlődhetnek az olyen események, amiken keresztül sérültünk, vagy amilyen témában sérültünk ugyanazokkal a témákkal vannak nehézségeink a mostani életünkben.


    Nálad a Chiron a VII. házban áll Kosban: Előző életeid során a párkapcsolaton keresztül illetve a külvilággal való kapcsolódások során sérültél. Mivel Kosban áll, arra is lehet következtetni, hogy Te voltál a forrása a konfliktusoknak, mert a Kos jegy utal a harciasságra, arroganciára, kezdeményezésre, és a Te viselkedésedre jöhettek a környezetedből olyan reakciók, amik viszont már Neked is fájtak. A Kos jegy viszont arra is utal,hogy ennek a megoldása a Te kezedben, erődben van!


    A mostani életedben hogy érzed? Vannak nehézségeid a párkapcsolatban, emberi kapcsolataidban?


    A deszcendenseddel szembenáll még a Plútó, ami ezáltal ugye együttáll az Aszcendenseddel, ez sajnos erősíti a fentiekben leírtakat, de egyúttal arra is utal, hogy ezen Te tudsz változtatni! Benned van az erő az átalakuláshoz, hiszen a Plútó a transzformálás bolygója is, és mivel az ASC-vel együtt áll nagyon erős hatást gyakorol Rád, nagy erőt ad Neked, és energiát, illetve kitartást ahhoz, hogy gyógyítsd a sebeidet, ezáltal, ahogy gyógyul a leked, órriási változáson tudsz keresztül menni, aminek köszönhetően gyógyulhatnak a sebeid a környezeteddel, javulhatnak az emberi kapcsolataid.


    Amire figyelned kell, hogy a Plútónak vannak negatív aspektusai, ha nem figyelsz kellőképpen a tudatosságra, bosszúállóvá tehet Téged, amivel további karmát generálsz ezen a területen, úgyhogy erre fokozottan figyelj!


    Várom a visszajelzésed! 

    előzmény:
    TündérPanna (16027)
    2017-05-31  09:13
  25. 2017. május 31. 09:1316027.

    Kedves Tűzvirág,


     


    Írok Neked a karmádról!


    Ami elsőre kitűnik aképletedből, hogy erős szülői karmát hoztál magaddal, mind az anyukáddal, mind az apukáddal kapcsolatban. A Napod a Bakban áll, ami olyan előző életekre utal, ahol nem volt ott az apa, elhagyott, elment, esetleg korán meghalt. A mostani életedben ez két módon tud megnyilvánulni, vagy a mostani életedben is apa hiányod lehetett, apa nélkül nőttél fel, sokat kellett Őt nélkülöznöd. A másik eset, ha ebben az életedben ott volt Veled apukád a gyerekkorodban és akár később is jelen volt/van az életedben nem tudsz hozzá igazán közel kerülni, egy bizonyos távolság van közetetek, nem tudsz vele mély érzelmi kapcsolatot kialakítani.


    Anyukáddal is hasonló helyzetet mutat a képleted, mivel a Szaturnusz a Rák jegyben áll. Ez is olyan előző életekre utal, ahol hiányoltad, nélkülözted az anyai energiákat. Nem volt meg az otthon élmény, a fészek élmény. Ez a mostani életedre úgy hat, hogy nehezen találod anyukáddal meg a mély érzelmi kötődést. A mostani életedben a gyermekkorodból hiányoznak a mély érzelmek, a meleg családi otthon érzése.


    Mindkét szülőddel kapcsolatban érvényes, hogy 30 éves korod után, van esélyed, hogy javuljanak ezek a kapcsolatok. A Szaturnusz számai: 30-35-50. 30 éves korig hat illetve szorít a karma, 30 és 35 éves korod között el kezd visszahúzódni, és 35 éves korod után határozott javulás tud kezdődni a szüleiddel való kapcsolatban. (Mivel nem tudok semmit a családodról, ezeket tudom leírni, más, ha tudunk közben kérdezni, akkor tudjuk árnyalni a dolgokat. A képleted alapján az is lehet, hogy semmilyen kapcsolatod nem volt a szüleiddel, ezzel a képlettel, akár az is lehet, hogy nem is ismered a szüleidet, de mivel nem tudok kérdezni az elemzés közben, nem akarnám kisarkítani a látottakat)


    A Holdcsomópontokat is érdemes nézni karma szempontból, előző életeidben nagyon fontos volt számodra a tudás, a tanulás, a tanítás, a kommunikáció, a jövés-menés, sokat utazhattál. A mostani életedben is nagyon érdeklődő lehetsz, sok minden érdekelhet, szeretsz tanulni, valószínű hozol magaddal tudást előző életeidből is. Nem volt esetleg olyan élményed/érzésed a mostani életedben, hogy tudsz valamit, értesz valamihez, amiről nem tudod honnan származik?  Amit tanulnod kell a mostani életedben, hogy a tudásodat át tudd adni! Te legyél a bölcs, akihez lehet fordulni tanácsért. Meg kell hallgatnod másokat, mások véleményét. Valószínű van benned nagy adag segítő szándék, viszont ezzel kapcsolatban meg kell tanulnod, hogy csak azokon lehet segíteni akik, akarják, illetve a tanácsaiddal, ötleteiddel akkor és úgy tudsz segíteni igazán, ha előtte meghallgatod a másikat, hogy mégis mit gondol, mit szeretne. Tehát a lendületed és a jó ötleteid mellé az empátiádat kellne még picit csiszolni :)

    előzmény:
    tűzvirág (16026)
    2017-05-30  08:59

Címlap

top