Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A boldogság mindig egy pillanat. Váratlanul jön, meglep, ahogy szétárad bennem. Ilyenkor egyetlen szó jut az eszembe: köszönöm. Nem tudom, kinek, mert a szó eredeti értelmébennem vagyok hívő. De mégis, hálát érzek abban a felszabadult pillanatban. Aztán a következő másodpercben szétpukkan, mint a szappanbuborék. De ott marad belőle a vidámság, a jókedv.
Ez micsoda? Somnolentia lenne fajdalomharitas?
Netan,hypnoid tudatzavar ,vagy akinetikus mutizmus.
Esetleg "locked in" szindroma?
Szerintem nagyjából ugyanezeket írtam én is.
Pillanatok : lehet egy olyan, mikor a karomba fogom az épp megszületett gyermekem.
És bizony nekem volt olyan, ami hosszasan tartott, akkor azt mondtam hónapokon át: igen, én boldog vagyok.
Nem értem mire értetted, hogy fényévekre van.....
A Boldogság-csak igy nagy betűvel-fényévekre van ezektől az általad felvázolt dolgoktól.
Pl.A boldogság egyik töredék másodperce az amikor a várva várt gyermekedet a kezedbe fogod-és a férjed megölel-úgy, hogy mig élsz nem felejted el.
Na sikerült, viszont a smiley- k nem mennek...
Naszóval, a boldogság inkább pillanatokra jellemző, mikor az embernek hirtelen nagyon jó és kerek valami. Úgy általánosságban, utoljára 10 éve éreztem, mindent átfogó boldogságot. Szerelmes voltam, anyagilag is okés, jó volt a munkahelyem, tele reményekkel néztem eléje az életnek.
Sajnos ez elmúlt és azóta ritka még a boldog pillanatom is.
Dolgoktól,tárgyaktól, emberektől tesszük a boldogságot függővé.
Pedig nemigen sok köze van ezeknek a dolgokhoz a boldogsághoz.
Hiányzik a feltétel nélküli szeretet, és az öszinte önsimeret.