Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elpirulás
Létrehozva: 2003. november 4. 23:02
Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon kellemetlen bir lenni, ha az ember elpirul. Én velem egyre többször és egyre érthetetlen helyzetben fordul elő. Ma 1 külföldivel és 2 másik magyarral kellett röviden megbeszélni valamit a munkahelyemen. Zavarban voltam, és folyamatosan elpirultam. Nem mondtak semmi rosszat, nem tettek félreérthető megjegyzést, nem volt semmi okom. Olyan kellemetlen. Mit lehet csinálni, hogy ez ne legyen. És soha nem tudom, hogy mikor és milyen helyzetben jön ismét. Rémes.
Lehet, hogy ez inkább a megfelelési kényszer. Annyira szeretnék jó lenni , abban , amit teszek, hogy már attól félek pl. hogy , amit mondok az nem lesz tökéletes. A barátnőm még a középsuliban, egy teljesen bátor lány volt, nem pirult Ő soha. Kicsit "link" volt. Á, azért nem olyan értelemben volt link, nem a negatív értelemben, csak nem idegeskedett nagyon. Nem akart többet, csak amire nyugodtan képes volt. Nem zavarta, hogy a testvére --idősebb fiú-- többre viszi. Sőt, büszke volt rá. Én ezzel szemben féltékeny vagyok, ha sikres a nővérem. :-(
Azon gondolkodtam vmelyik nap, hogy ez a pirulás ugye valahol összekapcsolódik a szégyenlőséggel---én például elég szégyenlős, bátortalan vagyok, mondjuk ez
ördögi kör is, mert attól a tudattól, hogy ha mondok, vagy teszek vmit, akkor elpirulok, emiatt nem is merem tenni, v. mondani--ha nem muszáj. Pedig nem tudom, hogy mi okom lenne szégyenkedni? Mit szégyenlek? Miért erzem rosszabbnak magam másoknál? Pedig tudom, hogy nem vagyok rosszabb. De komolyan! Egyik előadáson nézegettem az évfolyamtársakat, és arra jutottam, hogy vannak sokkal rosszabbul kinéző egyének, akiknek viszont akkora önbizalmuk van, hogy 3 embernek is elég lenne.
pedig szerintem összefügg ez a dolog a kinézettel is. Én például nagyságrendekkel bátrabbnak érzem magam, ha jó passzban vagyok. Persze, ha kijön egy pati az orrom hegyére, legszívesebben ki sem tenném a lábamat a szobából.
Van egy srác, aki igazán logopédushoz való lenne, mégis a legnagyobb szájú gyerek. Ő mindig mer megszólalni az órákon, ha van ötlete. Én meg ezzel szemben, ha kérdeznek, már akkor elpirulok:-(
Ajjaj, az első előadáson bejelentette a tanár, hogy nagyon örül, hogy kevesen iratkoztunk fel az tantárgyára, így milyen sok lehetőségünk lesz szerepelni. Egyetemre járok, még ha akarom sem tudom kikerülni, hogy szerepelnem kelljen. Már előre félek ettől a tárgytól. Legszívesebben be sem járnék, bár akkor a vizsgánál nem számíthatok túl sok jóra. :-(. vagy legalább gyakorolom a szereplést? Attól félek, hogy teljesen kellemetlenül fogom magam érezni. A tanár elmondása szerint régen nagyon félt kiállni közönség elé, mostanra pedig--saját tapasztalat is-- az egyetem egyik legjobb előadója . Hátha kihoz belőlem vmit. Csak ne lenne a félelem bennem amikor az órájára megyek!
Jaj, mindjárt megörülök. Most jutottam megint net közelbe és még arra sem elég ez a 20 perc hogy végigolvassam amit írtatok:-( Rendelrünk egy új szolgáltatótól és kb csak 3-4 hét múlva lesz otthon net. Nagyon hiányoztok!!!!!!Remélem mihamarabb aktívabban írhatok. Mostanában jobban érzem magam, Majd később mindent megírok!Járok agykontrollra és sokat segít!Mindenkit üdvözlök és mindenkinek felszabadult napokat kívánok!:-)
Sziasztok!!!
Digby a mondandó mögötti keresést úgy értem, ahogyan te is. Jól fogalmaztad meg. Pl. nálunk a pasik szeretnek kétértelmű poénokat megejteni és sokszor megfordul a fejembe, hogy mit is akar ezzel mondani. Valami ilyesmire gondoltam a megfogalmazásnál.
Sajnos ettől kezdődően képtelen voltam kihozni magamból a képességeimet, mert bármilyen értelmes hozzászólnivalóm van a témához a legtöbbször magamba tartom mert már előre félek attól hogy elpirulok. Tudjátok, a munkahelyemen én vagyok az, akitől minden munkatárs tudja hogy tőlem bármit meg lehet kérdezni, és amit én tudok, abból szinte mindig más profitál.
Én olyan "fajta" pirulós vagyok, akinek még a nyaka és a dekoltázsa is csupa tarjag lesz pillanatokon belül .
Sajnos ez az állapot a legváratlanabb helyzetekben jön elő nálam.
Lehet az öröm , bánat , harag, ijedtség, stb. . .
Én sem vagyok mai csirke, és én úgy vettem észre, hogy amikor jön a vörösödés , ez együtt jár egyfajta agytompulással is , hirtelen azt veszem észre , hogy nem tudom kontrollálni az érzéseimet. . .
Roppant kellemetlen és ráadásul amikor az ember elkezd magyarázkodni, akkor még fokozódik.
Valahol olvastam egy cikket, hogy van egy olyan sebészi beavatkozás amivel megszüntethető ez az egész "vörösödés szindróma"(olyasmire emlékszem, hogy valamilyen érprobléma áll az egész hátterében).
Az origón olvastam még ősszel ezt a cikket, és már bánom, hogy nem mentettem el.
Lehet, hogy valaki már olvasta közületek is talán?
Bevallom azért a műtétet nem vállalnám. . .
Egyszer a háziorvosunk adott egy homeopátiás szert, és azt szedtem, akkor ideig óráig jó volt , aztán kezdődött minden elölről és még most is tart.
Szerintem ez egy átok. . . (csak vicceltem)
ui. :A múltkor láttam a Duna tv-ben a Huszárik Katát és képzeljétek, neki is csupa tarjag volt a nyaka és a dekoltázsa , na akkor én egy kicsit megnyugodtam. Ha a színésznő is tud foltos lenni mint egy piton akkor egy "kis ember "miért ne lehetne az?????. . . . .
Ezekhez még hozzájön, hogy én utálok középpontban lenni, inkább a háttérben maradok, mindent megfigyelek, ezért amikor sokan figyelnek rám, már érzem, hogy kezdek pirulni. Nem tudom, de pl. középsuliban nem volt ilyen gondom. Hát nagyjából ennyi az én történetem. Azóta nem tudtam leszoktatni magam erről, utálom a megbeszéléseket, főleg ha ott nekem szegeznek kérdéseket és mindenki odafigyel. Bízom benne, hogy idővel elmúlik, mert néha legszívesebben elsüllyednék.
Huh, hát ez a meleg idő nekem sem tett valami jót!!
Digby: egyébként én is zavarba tudok jönni a párom előtt ha így szugerál:-)) Hál' Istennek nem csinálja direkt:-)
Én is el szoktam pirulni, ha mérges vagyok, meg akkor is ha megíjedek! érdekes, de én is minden mondandó mögött vélek valami mást is felfedezni, és sokszor ez is okozza a pirulást!
Szia Susenne! Mond el te is a problémáidat hátha segít vagy esetleg mi tudunk segíteni!!:-)
Akkor is el szoktam pirulni, ha mérges vagyok, mondjuk reklamálok egy üzletben, s tudom, hogy igazam van -mégis elpirulok. Még csak azt sem mondhatnám, hogy zavarban vagyok vagy izgulok mégis piros lesz a fejem. Vagy bárhol másutt, ahol fel kell lépnem az igazamért (jogosan), akkor is piros leszek, holott nem is érzem cikinek, hogy érvelnem kell. Szerintem is lehetséges, hogy öröklődő tulajdonság is ez, nem csak lelki probléma, bár biztosan nálam is felszínre kerülnének gyermekkori "élmények", amikre így nem emlékszem.
Kismackó: HOgy érted azt, hogy a mondandó mögött keresel valamit? Ha úgy értelmezem, ahogy Te, akkor oké, mert én is ilyen vagyok, csak ez nálam nem függ össze a pirulással. Egyébként sokszor származott ebből kellemetlenségem, mert tényleg mindig meg vagyok győződve arról, hogy amit mondanak nekem, amögött mindig húzódik valami más is. . . .
A mi kis rendellenességünket biztos befolyásolta a gyerekkorunk, de mindannyiunk családjában van olyan felmenő aki ilyen gondokkal küszködött, ezért gondolom azt hogy a bajok gyökere inkább itt lehet.
Nem tüntem el, csak sajnos nem volt lehetőségem írni, mert otthon kikapcsolták a netet. Nem fizettük ki axeleronak a számlát. Mindegy, hosszú sztori, amig nem lesz újra addig netkávézóból jelentkezem. Most is éppen szünet van a suliban, úgyhogy egy fél órára beültem, mert már nagyon kiváncsi voltam, miket írtatok!!!Válaszolt e-mailben a pszichológus, akinek írtam a problémánkról!!Sajnos semmi éredmlegeset nem írt. Azt írta, hogy nagyon általánosítva írtam le a problémát és olyan mintha arról panaszkodna valaki, hogy fáj a hasa. . . Több oka lehet. . . a lényeg, hogy így látatlanban nem tud nekünk segíteni:-(( Múlthéten is voltam pszichónál. . . . a gyerekkoromról beszélgettünk. Sok minden előjött. 4 éves koromban született meg az öcsém, ami alapvetően meghatározó volt az életemben. Előjött az az emlék is, amikor lelöktem a fotelról 1 éves korában és eltört a karja. A szüleim azt hitték, hogy baleset volt, mert csak mi ketten voltunk a szobában és én úgy tettem mintha telejsen ártatlan lennék. Tudatalatt pedig egyfolytában büntettem magam emiatt és nagyon mélyen le volt rakódva ez bennem. Atttól fogva egészen 9 éves koromig bepisiltem. . . . A pszichológus szerint számos olyan esemény történik életünkben amik kihatással lehetnek a későbbiekben, egymásra rakódnak, halmozódnak a negatív emlékek és akár pirulás formájában is megnyílvánulhatnak. Igazából nem vettem észre változást, még mindig nagyon könnyen pirulok. . elég feszültnek érzem magam. Ti hogy vagytok mostanában?Mennyire intenzív most nálatok az elpirulás?Nekem vannak napok, hogy sokkal ritkábban jön elő, de van amikor szinte minden percben lángba borulok!:-)
Üdvözlök mindenkit, remélem mihamarabb tudok írni!
Kedves Lenn! Jelentkezz!!!!!!
De most már legalább tudom, hogy mik azok a hibák amiket nem szabad majd elkövetnem a gyermekeimnél!
Én már most tudatosan készülök a gyereknevelésre, és talán ha látom majd, hogy sikerrel jártam, akkor bennem is feloldódnak ezek a görcsök!
Remélem sikerülni fog!:-)
Szóval megérkeztünk! Végülis kiderült, hogy mindenkinek valahol a gyerekkorában keresendő a probléma gyökere. Illetve mindenki elgondolkodott, szerintem ez már haladás, ha az ember felfedezi a probléma gyökerét, szerintem ez már félsiker!
És még merje ezek után valaki azt mondani, hogy a gyerekkel szigorúan kell bánni! Az én nagymamám pl. azt vallja, hogy a gyerekeknek nincs lelkük és nincsnek érzelmeik! Ez olyan iszonyú!!
Na ehhez hűen nevelte anyukámat, aki immáron 7 éve depresszióban szenved! Valami tuti nem volt rendben a régi idők nevelési stílusával, csak nézzétek meg, hogy mennyi depressziós, alkoholista ember van! És mind 40-50 -es éveikben járnak!!
Rebeka: Veled tényleg iszonyú dolgok történetek, és ahogy mondod ezek soha nem fognak nyomtalanul eltűnni!
Talán egy megértő társ sokat segíthetne a problémádon!
Esetleg egy pszichológus, hogy végre le tudd dobni ezeket az iszonyú terheket amiket cipelsz!
Azt hiszem a mi esetünkben kár azon keseregnünk hogy ki és mi okozta ezt a kis "fogyatékosságunkat", szerintem már teljesen mindegy, az eseményeket nem tudjuk visszaforgatni.
Nagyon jó dolgonak tartom hogy mi magunk között ismeretlenül ilyen nyíltan meg tudjuk beszélni ezeket a problémákat, mert azt hiszem mindannyiunkra jellemző hogy nem tudunk erről a problémáról felszabadultan beszélni olyan emberrel aki nem érintett ebbe, mert a más baját senki sem tudja teljesen átérezni.
Azt hiszem nekem is az a legnagyobb bajom hogy szüleimmel soha nem tudtam nyílt lenni, annak ellenére hogy szerintem nagyon szerettek, és én is őket.
Apám ugyanilyen gátlásos volt mint én, anyám viszont egy uralkodó típus aki mindenkinek megfellebbezhetetlenül meg tudta mondani hogy mit kell tennie. Mikor már önálló lettem mindig mindenkinek meg akartam felelni, én vagyok a jó természetű, az önzetlen akit mindenki kihasznál, ezt tudom is, de sajnos nincs erőm változtatni rajta. Ezzel együtt azt hiszem sokan talán éppen ezért szeretnek és ez nagyon jó érzés.
Amikor olvastam mit írtál nekem olyan jól esett, hogy végigfolyt a könny az arcomon. Nagyon köszönöm a kedves szavakat. MIMI-nek is, és digby-nek is nagyon köszönöm a bíztatást. Jó volna, ha most én is tudnék valami bíztatót írni, de nem tudok.
Amikor helyt kellene állnom és ez végett nem megy úgy, ahogy én szeretném nagyon mérges vagyok. Talán már nem is magamra, azon már túl vagyok, mert tudom, hogy nem így születik az ember, csak ilyenné válik. Én inkább a szüleimre neheztelek, és azok közül is inkább anyámra. Minden apró hülyeségért bántott, vagy szóval, vagy megütött, főleg a fejemet, vagy a fülemet húzdoste. Egyszer emlékszem a törtek nem mentek a suliba, és itthon magyarázta, nekem nem ment, és akkor a fejemet az asztalba ütötte. Aztán elváltak, és én apuval maradtam, és már tudom miért, mert apu soha nem bántott. Legalábbis nem vert. Ő is elég kritikus volt. Az a baj, anyuval még kimaradt vagy 14 év, ezalatt csak párszor találkoztunk, és nem is érdeklődött felőlem. Igazából soha nem éreztem, hogy szeret engem. Mindig is szeretetre vágytam. Sokkal többre mint amit kaptam. Amikor mostanában találkozunk, mert az manapság többször van már, mert időközben a második férjétől is elvált, nem tudunk igazából egymáshoz közelebb kerülni. Különben nem változott semmit. Amikor beszélek vele idegennek érzem. Sajnos azokat az éveket amikor szükségem lett volna rá, és nem volt, már nem lehet visszacsinélni. Már elmúltam 32éves. Ezek a sérelmek nem múlnak el ez életben soha. Az ő válásuk nekem egy érvágás volt.