Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elpirulás
Létrehozva: 2003. november 4. 23:02
Nem tudom ki hogy van vele, de nagyon kellemetlen bir lenni, ha az ember elpirul. Én velem egyre többször és egyre érthetetlen helyzetben fordul elő. Ma 1 külföldivel és 2 másik magyarral kellett röviden megbeszélni valamit a munkahelyemen. Zavarban voltam, és folyamatosan elpirultam. Nem mondtak semmi rosszat, nem tettek félreérthető megjegyzést, nem volt semmi okom. Olyan kellemetlen. Mit lehet csinálni, hogy ez ne legyen. És soha nem tudom, hogy mikor és milyen helyzetben jön ismét. Rémes.
Igazad van, nem kis semmiseg ez a vorosodes, de tenyleg tennunk kell ellene valamit.
Ami veled a suliban tortenik, mar egyre rosszabb... Ezt nem lehet ennyiben hagyni.
Ha legkozelebb kimesz feleleni es termeszetesen el is vorosodsz majd, arra kell koncentralnod, h. mar UGYIS piros vagy, tokmindegy, mar mindenki latta, h. igen, piros vagy, ezert most a kerdesre fogsz valaszolni!!!! Ra kell koncentralnod a kerdesre es nem szabad a gondolataidat a vorosodesre szoritani. Voros vagy, hat voros vagy. De attol, h. azt valaszolod, h. "nem tudod", vagy "nem keszultel", meg mindenki latja, h. voros vagy!!! Ezert fogd magad es legalabb a kerdesre adj valaszt!!! Rosszabb mar ugyse lehet!!! Nehogymeg megbukj vagy valami emiatt!!!!!! :-(
Apukad akarmilyen is volt veled gyerekkorodban, most azert eleg rendesnek mutatkozik. Meg pszichologushoz is elkuld... Nem mintha az segitene, de azert probalkozik, latod.
Es megmondom oszinten, csodallak, h. el merted mondani neki a dolgot. Hihetetlen bator vagy!!! En sajnos senkinek. Es nem is tervezem... Gyava vagyok hozza, meg aztan semmit sem ernek el vele.
Nagyon sajnaltalak, mikozben olvastalak. A szivem is elfacsarodott...
De valahol igazuk van a csajoknak, nem szabad igy gondolkodnod!!! Marcsak a lanyod miatt is!!!!!!! Foleg miatta!!!! Igenis elmenyeket, kirandulasokat es mozizasokat kell atelnie veled, a sajat anyjaval!! Nem tudom hol laksz, de valoszinu valami kesebb varosban, mert Pesten egy mozizas nem lenne talan nagy gond, hisz van jopar belole. Ezaz!!! Vidd fel Pestre a kislanyt, ott elvegyulhettek a tomegben, beulhettek cukiba anelkul, h. ismerossel kene taliznod es a mozi is jo otlet!! Kerlek, vidd el a gyereket egy napra valahova!!! Szuksege van ra es a kozosen atelt dolgokra!!! Mert aztan felnott koraban ugy lesz, mint te, hogy nem tud majd visszaemlekezni egyetlen kozos programra sem...
En 29eves vagyok, es szinten szepen lassan teszi tonkre az egesz eletemet ez a szar. Sajnos ezert ferjhez sem mertem menni, es ami a legszornyubb, h. nem merek gyereket szulni, mert rettegek, h. esetleg orokli majd szegeny. Azt pedig nem elenem tul, ha latnom kene, h. a gyerekem is igy szenved, mint en...
(Persze, Noldi, ha mar megvan a gyerek, az mar mas. Ott igenis tenni kell valamit az ugy erdekeben!!)
Az egy evig tarto pszichoterapia semmit nem segitett rajtam es a munkahelyemrol kirugtak ennek a meses betegsegnek koszonhetoen. Kivancsian varom, hogy meg mi fog tortenni.....
Rettegve megyek el bevasarolni, moziba, vagy szinhazba en is. Es rendszeresen irulok-pirulok is ha kell, ha nem.
Borzasztoan szenvedek tole!!!! Ugy erzem, jobban mar nem is lehetne... :-(
Ha megszolitanak, ha csak ram neznek, folyton az jar a fejemben, h. "mit gondolhatnak rolam"?? Nem lehet, h. ez a bajunk??!! Hogy tul sokat ragodunk azon, hogy vajon az emberek mit gondolnak rolunk??!!
Mikor talalnak mar fel valami gyogyszert ez ellen a vorosodes ellen??!!
Noldi, remelem a fogadoorat tulelted, es ird meg mindenkeppen, h. mi volt!!
Puszi mindenkinek.
Jólesik ez a sok bíztatás.Valóban magunknak kell átértékelni ezt az egészet.És ha már nem foglalkozok vele olyan sokat,akkor tényleg ritkábban fordul elő.
Fogadd el magad olyannak,amilyen vagy.
A kineziológusnál többször el kellett mondanom:Jó vagyok úgy,ahogy vagyok.
Sok önbizalmat tud meríteni a többiek hozzászólásából az ember.
kÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!!!!
Helló!
Én ugyan nem vagyok pirulós de lámpalázas az nagyon tudok lenni.
Egyszer ezt úgy oldottam meg, hogy egy elôadáson, ahol már majdnem én jöttem sorba és kezdett felmenni bennem a pumpa, elkezdtem megfigyelni a hallgatóságot. És láttam, hogy igazság szerint senki nem figyeli olyan élesen meg az elôadót - hallgatják ugyan, de hát a többségnek ugyanmindegy, hogy ki beszél ott... mint ahogy én magam se teljesen az elôadóra figyeltem, hanem inkább a saját izgulásomra.
És valahogy elkezdtem kívülrôl elképzelni azt, hogy hogyan fogok ott ennyi ember elôtt beszélni... és rájöttem, hogy én vagyok az, akit ez a legjobban érdekel... a többieknek és is csak egy elôadó leszek a többi között. És ez a belátás marha sokat segített.
Nem tudom, hogy a pirulás nem "kezelhetô"-e esetleg hasonlóan. Hogy az ember az adott kellemetlen, feszélyezô szituáción képes felülemelkedni, kicsit kívülrôl látja a helyzetet és rájön, hogy feszélyezettsége igazság szerint csak neki magának annyira fontos - a többiek valszeg eléggé el vannak foglalva a saját feszélyezettségükkel. Senki nem törôdik velünk annyit, mint saját magunk. Nem olyan fontos a mi lámpalázunk vagy elpirulásunk másoknak, mint mi hisszük.
Mintha saját magamat hallanám, és ugyanezt írtam az előbbi hozzászólásomban én is, talán annyi a különbség hogy én nem tudtam ilyen jól összeszedni a gondolataimat
az igazság az hogy most is pirulós vagyok, de furcsa módon már nem foglalkozom vele annyit mint régen. Régebben ha pl.: meg kellett szólalnom több ember előtt, egyből az volt az első gondolatom hogy úristen, ezt nem bírom ki, tiszta vörös lett az arcom, amitől olyan zavarba jöttem hogy alig bírtam kinyögni néhány értelmes mondatot.
Aztán történt néhány rossz dolog velem és sokszor ha az előbbi helyzetbe kerültem és éreztem hogy megint tiszta vörös az arcom, azt mondtam magamban:bárcsak ez lenne a legnagyobb gondom. ... és ma már ezt a problémámat találom a lehető legkisebb gondnak az életemben, és érdekes de ahogy nem foglalkozom vele annyit, nem görcsölők minden alkalommal a témán, szerintem nem is pirulok már olyan durván mint régen. Aztán ha nem így van sem érdekel, ha körülnézek más embereknek pl. olyan testi hibákkal kell együttélniük hogy inkább vállalom
Ha valakinek nagyon nagy gondot okoz az elpirulás, szerintem a legfontosabb az okát megtalálni, ebben tud segíteni egy jó kineziológus.
Sziasztok lányok. Visszaolvastam egy-két hozzászólást és erősen magamra ismertem - ill. a gyerekkori magamra. A becenevem Cékla volt - minden egyes helyzetben, ha idegenek v. akár rokonok/barátok hozzám szóltak, elpirultam. De masszívan, rákvörösre. Évekig, még a gimiben is. És iszonyatos rossz volt, szégyelltem, hogy minden rosszérzésem/feszélyezettségem kinn van az arcomon és úgy éreztem, röhögnek rajtam...
Sose voltam szép, mindig megkaptam otthon, hogy ronda vagyok, hogy a hugaim bezzeg, stb, stb, stb....
Aztán megráztam magam és azt mondtam, hogy lecarom. Nem érdekel, ki mit gondol rólam, nem érdekel, hogy mi a véleménye rólam, mert nem az számít, hogy mit mond, hanem, hogy ki mondja. És aki szeret engem, az úgyse fog bántani, az szeret pirulósan is.
És csodák csodája, megszűnt a pirulás. Persze, ma is elő-előfordul, de már nem foglalkozom vele
Szerintem ez a legegyszerűbb megoldás, saját magadat "meggyógyítani".
És igaza van annak - akárhogy is ellenkeztek -, hogy ez egy semmiség. Túl nagy feneket kerítünk neki, azért válik valamivé. Ez nem egy halálos betegség, nem egy szakítás, nem egy jó barát elvesztése, nem egy láb amputálása, stb. Nem kell vele foglalkozni és elmúlik. Nem szabad tőle félni, hogy jajjjistenemelfogokpirulni, hanem egyszerűen carni kell rá, ha az ember elpirul. És akkor jó esély van rá, hogy elmúlik
Tényleg nem szabad bezárkózni,elbújni a világ elől.
Noldi ne add fel! Annyi lehetőség van arra,hogy kezeltesd magad.Gondolj a lányodra!
Neki szüksége van az anyukájára.
Ez jó hír,hogy végre eljutsz szakemberhez.
Én szenvedtem sajna pánikbetegségben/anyukám ill.testvérem halála után./és amikor elmentem szakemberhez,pszichológushoz sokkal jobban lettem.Már a gondolat,hogy ő megért és tudja mit érzel az megnyugtató volt számomra.
Fel a fejjel nice@ngel!!!
Biztos vagyok benne,hogy segíteni fog.
Szia dory28!
Írod,hogy te is szenvedtél ettől.És sikerült túllenni rajta?
Miért, szerinted helyeselni kellene ha valaki ennyire elzárkózik minden emberi kapcsolattól, nem jár ki az utcára, nem dolgozik?...ráadásul van egy kamaszodó lánya akinek az életéért felelős!
Együttérzek vele de próbálok rávilágítani arra, hogy ez nem akkora probléma hogy így kellene leélni az életét, és van rá megoldás.
" Mindenki aki nem szenved benne mondja az okosságait amivel SEMMIRE NEM MEGYÜNK!!!" --&rt; Te így gondolod, de nem biztos hogy aki rajtad kívül olvassa ezt a topikot is egy véleményen van veled, ráadásul ha hozzászólsz egy témához akkor előreláthatólag kapsz néhány tanácsot. Ha úgy gondolod hogy csak okoskodást kapsz amivel nem mész semmire, akkor miért olvasod el mások véleményét?
Amúgy nem szólok hozzá egy témához ha fogalmam sincs róla, és nem gondolom úgy hogy ez semmiség hiszen én is szenvedtem tőle eleget, de ma már másképp látom
Ebből a mondatból ugyanis ez jön le: ,,Az elpirulásból nem szabadna ekkora problémát csinálni"
Igen könnyű annak beszélni aki nem szenved benne.....
Amikor abban hagytam az írást az azért volt,mert apámmal vitáztam. Na és miért?
Azért mert ma kaptam egy 1-est és egy 2-est. Első órám üzleti volt. Kihív a tanár felelni. Mondom nem készültem. De végig gondoltam,hogy meg kéne próbálnom...nem szabad hagynom,hogy ennek köszönhetően kapjak egyest.
Ketten feleltünk. Amíg a másik lány felelt addig semmi gond nem volt. Majd rám nézett a tanár és ilyen lettem:
Közben az osztálytársaim durrogtak mert így mást kellett kihívnia. Ők nem tudják,hogy mit élek át egy szimpla felelésnél.Sőt senki nem tudja!!!!!
Mint ahogy apám sem. Azt mondta,hogy ez nem mentség erre az egészre. Nem érti meg,hogy nekem ez mennyire rossz. MINDENKI ÚGY FOGJA FEL,HOGY EZ EGY KIS SEMMISÉG!!!!!! Pedig nem egy kis semmiség. Én nem kerítek neki nagy ügyet!!!!!!Most is itt vagyok és sírok.....Annyira egyedül érzem magam....
Idegeségébe felhívta a pszichológus unokatestvérét és okt. 20.án megyek hozzá. Oké, idáig minden okés azonban nem hiszem,hogy ő vajon megértené. Persze neki ez a dolga azonban AKI NEM ÉLI ÁT EZT AZ EGÉSZET NEM TUDJA MEGÉRTENI!!!Mindenki aki nem szenved benne mondja az okosságait amivel SEMMIRE NEM MEGYÜNK!!!!!!!!Legalábbis én biztosan nem.........
bocsi,hogy ennyit írtam de csak TI vagytok nekem akik megértenek!!!
Jó pár közös programot tudnál vele szervezni.
Írtad a kirándulást. Ha elmennétek valamelyik közeli erdőbe egyet kirándulni, túrázni biztosan nagyon élvezné. És ott senkivel nem találkoznál. Na jó lehet pár túrázóval. És mond meg a lányodnak,hogy elhívhatja az egyik barátnőjét vagy barátnőit is. Így sokkal jobban fog tetszenni neki. Strandra is nyugodtan mehetsz vele. Kicsit égesd le az arcodat és amikor elpirulsz mindenki a leégésednek fogja betudni. Menjetek el pl. nyáron valahová a közelbe pl. Horvátországba. Nappal legyetek a strandon. Este pedig menjetek várost nézni. Akkor nem lesz szembe tűnő ha elpirulsz. Színházba is mehettek igaz,hogy sokan vannak de sötét van. Vagy ha nincs is teljesen sötét akkor is kis fény van...stb.
Ja és soha nincsen késő új életet kezdeni. Én szurkolók,hogy sikerüljön!!!!
Ja és,hogy ,,túl éld" a fogadót!
Én teljes mértékben megértelek és áttudom érezni a helyzetedet. Nem szörnyűlködök azon sem,hogy ilyen lett az életed. Mert sajnos én is kezdek olyan lenni mint te.Mint már egyszer írtam nekem csak egy barátnőm van akit ovi óta ismerek és nagyon szeretek. És hát eléggé viharos a kapcsolatunk. És ha elveszítem nekem sem lesznek barátaim. Mert ennek köszönhetően nem merek barátkozni,ismerkedni...stb. Nem merek semmit csinálni,mert TUDOM,hogy mindennek a vége ez lesz:
De szerintem nekem más bajom lehet mint nektek. Mert egyszer írtam már itt,hogy nekem abból áll egy napom,hogy reggel szépen lassan kezd felmelegedni az arcom és bepirulni na és akkor még hülyeségeken el is vörösödök!!!
Mert szerintem nekem valamilyen orvosi segítség kellene. Mert lehet,hogy pl. neked van igazad flamingo és a vérnyomásommal van valami gond.....
Na de vissza térve rád Noldi! Szerintem is keress fel nagyon gyorsan valamilyen szakembert: pszichológust,pszihátert,kineziológust...stb. Mert itt vagy 41 éves és van egy 11 éves lányod akit még fel kell nevelned és a tőled telhető dolgokat megadni neki. Szerintem miután felkerestél egy szakembert keressél olyan munkát ahol kevesen dolgoznak vagy vállalj otthoni munkát vagy menjél gyerekek közé dolgozni.
A barátok az ember életébe nagyon fontosak. Szóval szerintem keresd fel a régi barátaidat, osztálytársaidat és pl. egyik estére beszélj le velük egy programot. Menjél moziba velük vagy sétálni vagy este egy bárba vagy valamilyen beülős helyre ahol kis világítás van vagy ha van olyan ismerősöd akivel eltudnál menni sportolni(ott amúgy is kipirulnál pl. aerobic,spinning) akkor bátran menjél. Majd ha olyan viszonyban leszel valamelyikükkel akkor mond el neki,hogy mi a problémád.
na majd még írok
szerintem neked sem szabadna még feladnod a reményt és beletörődnöd abba hogy neked ennyi "jutott". Az elpirulásból nem szabadna ekkora problémát csinálni. Azt írod hogy emiatt nem dolgozol, utcára is alig mész ki, teljesen bezárkózol, nincsenek barátaid....ez szörnyű!!
Neked a gyerekkorod miatt önértékelési problémáid vannak, ami teljesen érthető viszont ezen lehet segíteni.
Nem gondoltál még kineziológiai oldásra? Esetleg itt az nlc-n olvasd el Soma írásait!
Biztos vagyok benne hogy találsz megoldást a problémádra. 41 évesen még rengeteg szép dolog vár rád, s ha másért nem is, legalább a kislányod miatt próbáld meg szakember segítségét kérni!
Sziasztok!
Nagyon boldog vagyok, hogy Rátok találtam! Nem olvastam végig minden hozzászólást, csak kb. az első 100-at és azokat futottam át, amik már az idén íródtak. Még az elsők között volt, aki felvetette, hogy esetleg gyermekkori traumákra vezethető vissza ez a probléma. Én ezt mindig is sejtettem. Engem anyám kiskoromban rengetegszer megvert. Bármikor, bármiért, bárhol. Én mindig csúnya voltam, idétlen, szerencsétlen, béna, idióta, és hogy nézek ki stb. Próbáltam visszaemlékezni egy ölelésére, simogatására, kedves, szeretetteli szóra. Sajnos ilyen nem volt. Én már az általános iskolától kezdődően pirulós voltam. És pirultam a munkahelyeimen, a Közértben, amíg elkértem a szafaládét, szépen lassan elkezdtem pirulni a barátok előtt, a végén már a saját családom előtt is. A munkahelyen, ha hozzám szóltak felvettem a cool pozíciót, könyök az asztalra, arc a két tenyérbe, ujjak lehetőleg minél jobban széttárva, hogy a lehető legkevesebb látszódjon a képemből. Ha nem volt a közelben asztal, amikor megszólítottak, szabályosan bepánikoltam, ha olyan szerencsém volt, hogy volt a kezemben valami, azt "leejtettem", majd hajladoztam kicsit hogy úgy tűnjön ettől szaladt a vér az arcomba. Idővel odáig fajult a helyzet, hogy már beszélni is alig tudtam, csak magoktam. Ha szólt a telefon (úgy éreztem átpiroslok a kagylón keresztül is) kinyomtam. Most 41 éves vagyok, van egy 11 éves kislányom akit egyedül nevelek, 6 éve nem dolgozom, nincsenek barátaim és emberkerülő lettem. 1x megyek havonta nagybevásárlást csinálni, hetente 1x közértbe. (Természetesen, ha kimozdulok, mondanom sem kell, hogy mindenképpen olyan öltözékben, hogy még véletlenül se figyeljen fel rám senki. Nem szakadtan, de nem is csinosan, színesen, nőiesen.) Mondhatnám jól érzem magam, hiszen ritkán kell vegyülnöm a "normális" emberek közé, és az, hogy a szomszédaim néha megszólítanak, még kibírható. De nem is az én szánalmasságommal van a baj. A gyerek miatt vagyok végtelenül szomorú. Mert míg a többieket rendszeresen elviszik moziba, színházba, kirándulni, strandra, nyaralni, addig az enyém alig jut el valahova. És mindez miattam.
Már előre rettegek a holnaptól, mert fogadóóra lesz. Az első négy évben csak egyetlen egyszer voltam, de akkor is majdnem leájultam a székről. Nem azért, mert olyan rosszakat hallottam, hanem a tanár míg beszélt, le sem vette rólam a szemét. (Amit mi ugye nem nagyon szeretünk.) Sajnos szegényemet elkönyvelték, hogy anyuka nem törődik vele, hiszen sohasem érdeklődik és úgy érzem néhányszor ezért megkülönböztetésben részesült. De holnapra összeszedem magamat és megmutatom nekik! Nem hagyom a gyerekemet!
Végezetül annyit szeretnék üzenni azoknak, akik azt írták, hogy inkább nem mozdulnak ki, bezárkóznak: Okuljatok az én történetemből! Nem éri meg tönkretenni ezt az egyetlen életünket! Gondoljon mindenki azt, amit akar, nyazsgem. Ha én újra kezdhetném, bizisten így tennék!
Sziasztok, sok szerencsét
Én itt vagyok.Lehet,hogy megint ketten maradtunk.
Bejelentkeztem Bach-terápiára/virág-terápia/
1-2 órás beszélgetés után állítja össze a virágeszenciát a szakember.Kiváncsi vagyok.
Annyira de annyira jó érzés kidumálni magamból az ilyeneket olyan embereknek akik MEGÉRTIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A fényképezés miatt eléggé sz*r kedvem volt. Nem csak a fényképezés miatt hanem az miatt is,hogy bele gondoltam,hogy még mennyi szomorúságot és gyötrelmet fog okozni ez az egész. Apám rákérdezett,hogy mi a gond. Elmondtam neki,hogy ez. Erre ő(már pontosan nem tudom mit mondott) de a lényege az volt: Ja az a kis semmiség...
ELEGEM VAN MÁR MINDENBŐL!!!!!!!
Épp ma gondolkoztam még egy alternatíván,hogy mi miatt pirulhatok.
Nekem negyedikes koromban lett először befestve a hajam. Az azt jelenti,hogy 10,11 éves koromban. Eredetileg szőkés-barna volt a hajam. És arany szőkére festette be anyám. Nem volt nagy a változás de elég volt ahhoz,hogy rólam beszéljen az egész suli. Nem csak a diákok de még a tanárok is. A felsőbb évesek: Szőke kurvának hívtak. Pedig egy kislány voltam...Engem nagyon megviselt. És ha akkor is meg lett volna a vörösödésem akkor mindegyik percben rákvörös lett volna a fejem. Egyedül a barátnőim nem b*szogattak. Mert még az osztályból is páran(fiúk) beszólogattak.
Na és tényleg nagyon megviselt és nagyon sokat is sírtam ez miatt.
(ami a legviccesebb az egészbe akik szőke kurvának tartottak majdnem az összes befestette szőkére a haját
És aztán itt van a másik is amit már írtam:
nekem nem volt egyszerű gyerekkorom. Előbb megtudtam( A BÁTYÁIMTÓL!!!!!!!!) hogy anyámék elválltak aztán anyám lelelépett egy pasival itt hagyott az apámmal akivel nagyon rossz a viszonyom(már azért valamilyen szinten kezd javulni) de akkor ivott és vert is. Anyám közben ígérgette,hogy jön haza...stb. aztán kiderűlt,hogy született egy kishúgom...akkor tudtam,hogy már nem fog haza jönni. De azért ígérte még akkor is,hogy haza jön. Közben apám öngyilkos akart lenni...
Ja meg a verés...én meg a testvéreim nagyon sok verést kaptunk. Nem csak pofonokat...ami éppen anyám kezébe került(tőle kaptunk inkább több verést) azzal ütött minket.
Teli tudnám írni a gyerekkorommal a fórumot...De ezzel nem untatlak titeket. Nem akarok álszent lenni,hogy csak engem viselt meg legjobban ez az egész a családban......de az idősebbik bátyám akkor 20 a fiatalabbik bátyám 18 szóval őket nagyon nem is érdekelték. Persze valamilyen szinten biztosan de ők akkor a csajozással,bulizással jobban elvoltak foglalva....Aztán az idősebbik öcsém akkor volt 11 éves. Ő akkor kezdett elzülleni. Őt megviselte de azonban úgy volt vele,hogy nem érdekli. Meg ő apás volt mindig. AZtán a fiatalabbik öcsém meg 7 vagy 8 lehetett. Ő meg fel sem fogta az egészet.
Anyám többször megcsalta apámat. És sajnos mindegyikről tudtam.
Egyszer anyám meg is fenyegetett,hogy ha eljár a szám apámnak akkor elhagy minket...
Na most STOP!Ennyi szerintem bőven elég volt ahhoz,hogy érted,hogy min mehettem át.
Önbizalom?Nekem mindig is volt. AZzal soha nem volt semmi gond. Csak ez a sz*rság akarja elvenni....
Nem igazán tudok a testvéreimmel beszélgetni. Az egyik bátyám Pesten lakik, a másik bátyámmal vagy nagyon össze vagyok veszve vagy semleges a viszonyunk aztán az egyik öcsém(aki elzüllött) az egy utolsó k*rvának tart nagyon sokszor AZONBAN még ő az akivel úgy jó pár dologról eltudok beszélgetni. A másik öcsém meg 12 évével kicsi ha úgy vesszük. MÁr írtam egyszer,hogy van egy nagyon jó barátnőm. Ő majdnem olyan mintha tesóm lenne. Ő vele mindenről eltudok beszélgetzni. Ő mindent tud ami a családomban lejátszodott. Szóval hála égnek volt kinek kibeszélnem az egészet. Azonban nem merem neki ezt elmondani. EZt a vörösséges dolgot. Mert nem hiszem,hogy megértené. És ugye apámnak is elmondtam ezt és azt figyeltem meg,hogy jobban nézi az arcomat,hogy mikor vörösödök el....de aztán már lehet,hogy képzelődök.
amikor máj 1.én lent voltunk a majálison elment a fiú haverjaihoz leülni én addig elmentem wc-re.
Szegényke.Tényleg borzasztó lehetett.
Nem történt valami ,ami miatt mindig pirulsz?mert ez már tényleg nagyon sűrű.
Én ennyire rossz helyzetben azért nem vagyok.Viszont a műtétre nem mernék vállalkozni.
Milyen az önbizalmad?Testvéreiddel tudsz beszélgetni?Vagy eljársz valahová,ahol ki tudsz kapcsolódni? Állítólag a sport is nagyon jó,és ráadásul ott is kipirul az arc,ha kifáradsz.Az természetes,és nem is ciki.Próbáltad?
Képzeljétek a suliba ma osztályképet csináltak. Mily' meglepő előjött a vörösödésem ott is. 3 kép készült és szerintem az összes képen tiszta vörös a fejem
Egyik képet kifogjuk nagyítani. És az nagyon jó lesz.
Ma legszívesebben a fotózás után elbőgtem volna magam.
ÉN NEM BÍROM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én az égvilágon bármilyen műtétre hajlandó lennék ha végre olyan lehetnék, mint régen