Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
A Táltos az egy vallás, ezt nem értem. Én úgy tudom a Táltosok a magyar ősvallás hagyományait keltik életre. A Táltos a magyar nép gyógyítója, papja és tanítója egyben.
Egyébként nem csak a Pilisben vannak pozítiv energiák, hanem pl a Ság hegyen, ahol a kráterből nem csak koncentrikusan, hanem sugarak mentén haladnak az erővonalak. És számos helyen még az országban.....
Köszönöm kérdésed.
Hála a Teremtőnek nem csak a Dalai Láma és Kovács "urunk" mondhatja magát látónak, hanem sokan mások is. Pl. Pythagoras, Platon, a maják és a sumér mágus - papok többsége is.
Sőt minden ember látó a saját nemében, mert a 3. szem csakra minden fizikai testben megtalálható. Kitűnő gyakorlatok vannak az emberek többségénél bezárult csakra kinyítására.
A föld szívcsakrája Atlantisz (Toreos).
Abban igazuk van az általad említett látóknak, hogy a Kárpát - medencében sok - sok tudás halmozódott fel. Érdekes következtetéseket lehet levonni, ha megnézzük a Kárpát - medence földrajzi elhelyezkedésének alakját. Engem nem szívre, hanem egy agyra emlékeztet.
A pálosokról ma reggel hallottam egy beszélgetést az echo TV-ben. Pont a romlatlan testjeikről volt szó. A tudást nem kell romlatlan testben őrizni, mert nem a fizikai test őrzi a tudást.
A tudáshoz mindenki hozzáférhet, ha méltó rá.
Szerinted ki méltó itt bármilyen tudásra? Ekkora széthúzás, egoizmus, öntörvényüség, irigykerdés és rosszakarat közepette? Sajnos a magyar nép nagyon - nagyon messze került igazi, eredeti tudásától és feladatától.
Ne elégedj meg ennyivel. Ez kevés
"felelősséggel tartozom a saját és mások tettéért, mert egymásrahatásban élünk és ők én vagyok, ahogy én is ők vagyok"
Mabek
Honnan vetted, hogy a Pilis a torokcsakra?
Csak azért érdekel, mert mindenki, aki látónak mondja magát és nyilatkozott a Pilisről elismeri, hogy valóban itt van a Föld egy csakrája, de mindenki úgy mondja, hogy ez a szívcsakra.
A Dalai Láma is így mondta, és Kovács is úgy fogalmaz, hogy ez a "Föld dobogó szív-csokra, szív-csakrája."
Többek között ezért is a Föld spirituális gyógyító központja. Ezért őrizték itt a "táltos-pálos" rend tagjai az ősi magyar hit tudását.
Arról is sok legenda maradt fenn, hogy itt az ősi titkok őrzői romlatlan testben várják, hogy a titkokat továbbadhassák. De ennek még nem jött el az ideje.
Részben beletaláltál.
Kovács Magyar András szerint Arthur ugyanis nem más, mint Atilla korábbi reinkarnációja.
A híres Excallibur pedig nem más mint Atilla kardja. Ezt a kardot őrzik a táltosok Wass Albert Az utolsó táltos című mondájában.
Atilla pedig mint Atilla találkozott a kínai császárral akkor, amikor eredeti hazájából, Dél-Amerikából átjött Ázsián át Európába.
Tette ezt testvérének, Tannak, a törzs vezetőjének, utasítására.
Azért kapta ezt a feladatot, hogy járja végig Jézus testvérük útját és rakjon már rendet Európában, mert a népek nem jól tudják az Istent.
Ja, és Tan természetesen Kovács akkori reinkarnációja volt, úgyhogy az ő utasítására történt az egész Atilla-sztori.
Minden organikus energia energiavonalak hálózatából áll össze. Ezek a vonalak találkoznak egymással. A találkozási pontokban energiaközpontok alakulnak ki. Ezeket a központokat csakráknak nevezzük.
A csakrák méretük szerint csoportosíthatóak. Pl a mikro csakrákat az akkupunktúra használja gyógyító tevékenységéhez.
A fizikai test energetikai rendszerét a törzsön, illetve a fejen található 7 fő csakra szabályozza, tartja rendben.
Az országok, illetve a Föld mint bolygó energiarendszerét is csakrák szabályozzák. Magyarország esetében a Pilis is egy csakra, mégpedig a Torok.
A föld egésze szempontjából is fontos terület a Kárpát - Medence vagy Magosföld, ugyanis ez a terület a föld gyökércsakrája.
Egyébként jobban jár, ha nem várja a "feltámadásukat", mert ha jól emlékszem, legalábbis a mondák szerint, Mátyás királynak volt egy jelzője.
Az IGAZSÁGOS!
A táltos vallás és Magyar András ténykedése elgondolkodtatott.
Elég baj az, hogy ez a tudással megáldott magos nép, ami nem a magyar, idáig butult, hogy egy ilyen önmagát istenítő degenerált ember gondolataival van elfoglalva.
Mabek
Egy kicsit vagyok, így elvesztegettem a pillantot, ezért utólag!
A táltos meg táltos! Akár hogy is nevezzük, vagy nézzük, vagy látjuk vagy éppen nem, vagy háborgunk, vagy okoskodunk...
Hali! A monda az monda!
Az ostobasdág meg ostobaság!
Magyaroknál nem ismerek ilyet (Mátyással). Ezt a fent említett mondát ültette át Kovács a Pilisre.
Ellenben Szent Istvánról vannak hasonló jellegű (föld alatt/barlangban várja a feltámadást, ha végveszélyben az ország, stb.), magyar mondák elvétve.
Ezt nem a Táltos Vallás hirdeti, hanem Kovács Magyar András.
Egyetlen saját maga csodálatától beájult ember, aki a birkaként vezetőt kereső emberek istenítenek.
Iszonyatos ostobaságokat etet meg velük.
Pl. a kínai agyagkatonákat Atilla változtatta agyaggá, mert a kínai császár megszegte a szavát és nem engedte át őket a birodalmán.
A tudatlan embereket nem zavarja, mert nincs intelligenciájuk utána nézni.
Atilla i. u. 400 táján élt, az agyagkatonák pedig i. e. 221-ben meghalt császár sírjából kerültek elő.
Még az sem tünt fel neki, hogy minden szobor belül üreges és formasablonok alapján készültek. Ezért a magasságuk és a fej, kéz és láb formájuk 10-12 forma kombinációi. Csak az arc és hajviselet különbözteti meg őket.
Még vagy 100 ilyen totál egyértelmű hülyeséget írt össze a Képzeletet csak a valóság múlja felül könyvében, amit a hívei szinte szentírásként olvasnak.
Jézus azért adta meg magát az ellenségeinek, mert a feleségét Mária Magdalát akarta megmenteni. Ez nem sikerült neki, és amikor úgy látta, hogy Mária M.-át már agyonveték, akkor ő sem akart tovább élni. De nem vette észre, hogy MM csak elájult. Ezért hagyta, hogy őt is megöljék.
Szla. hiába tud tutijól gyógyítani, teletömi az emberek fejét agyament hülyeségekkel.
A szellemelengedés egyébként 10 000, amit ha valaki elég hiszékeny és van elég pénze havonta megismételnek rajta.
A házszentelésért ami egy 20 és 60 perces művelet 40-50 000 Ft-ba kerül.
Mindehhez a táltosságnak semmi köze, csak Kovács nevezte el így, mert erre jobban ugranak az emberek.
Hali! Ezt hallottam egy táltosiskolába járótól: A fekete sereg a Pilisben várja, hogy ...
Jó lenne egyszer végre letisztázni, hogy mik is a magyar hagyományok
Mabek
Egyet értek, a csontkovácsoláshoz biztos értenek, de szerintem a többi (szellemelengedés, radiesztézia) csak arra jó, hogy meg gazdagodjanak rajta!
Tetszik bennük, hogy ápolják a magyar hagyományokat, de rengeteg olyan tanításuk van, amivel lehetetlen azonosulnom.
Kicsit a Wicca-ra hasonlít a vallásuk, csak "magyarosabb"...
Minden harmadik emberen szellem ül...húúúú....
És kb. 7000-ért meg is szabadítanak tőle....
Ha nincs rajtad szellem, akkor biztos, hogy a lakásodban van egy rosszindulatú szellem.
Ha ott sincs, akkor vízérben fekszel...
Sziasztok,
Sámánná vagy táltossá nem avatás útján válik egy ember, hanem azáltal, hogy a megszerzett ismereteit átülteti a gyakorlatba, a mindennapi életébe. Sámánnak lenni egy életszemlélet, tekintet és gondolkodásmód.
A sámán vagy táltos mindig a makrokozmoszból vezeti le az élet törvényszerőségeit és folyamatos kapcsolatban áll az Univerzummal.
Az avatás maga a megértés, tapasztalás útja.
Bármilyen avatásról beszélünk is mindig a tudásba történő beavatásra kell gondolnunk. Az ember beavatottja lesz a tudásnak. Ez egy folyamat eredménye, nem pedig egy szertartásé.
Attól, mert valakinek megnyitják a 3. szem csakráját vagy rárajzolnak egy szimbólumot a koronacsarájára, esetleg előírják neki, hogy ezt - azt ne egyen két hónapig, viszont igyon sok sámánpálinkát, nem válik sámánná - táltossá.
A táltos név az ősi magyar hitvilághoz kapcsolódik. A táltos a pegazus, a szárnyas ló. Egyszerre jelzi mindkét világhoz tartozást. (Égi és földi). Természetesen ez a hit kapcsolatban áll magával a csillagképpel is. Mert semmi sem véletlen.
Mabek
Végre, hogy ezt valaki leírta.
Köszönöm neked.
De a többi mind csak pszichológia.
Aki eléggé tud hinni benne az meggyógyul.
De mint ember hiteltelen.
Olvassátok el miket hirdet.
"Magyar szellemcsaládunk gyermekei azonban nem teremtéssel, hanem Istenatyánk és Istenanyánk szerelméből születtek, a vérükből, lelkükből, szellemükből."
Szerinte a magyar nép több minden más népnél.
Mi úgy születtünk, hogy 26 000 éve az Isten testet öltött a földön és megszült 12 gyereket. Ők lettek a szent őseink. Persze ő maga is egyike ennek a 12 szentnek. Véletlen ő maga épp a legkisebb, a Nándika reinkarnációja, aki pont Jézus testvérével azonos szellemiség.
Felesége a másik szent, több nincs is belőlük a földön most. Ő Mária Magdala reinkarnációja. Bár a felesége épp az egri börtönben szenteskedik, mivel 6 és fél évet kapott amikor Benkő Péter élettársaként áfacsalásért elítélték.
Szia!
Na meg Wass Albert: Hagyaték, ami regényes formában mesél a Táltosokról. A kedvencem!