Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

TÁLTOS

Torolt_felhasznalo_756374
Torolt_felhasznalo_756374
Létrehozva: 2008. január 26. 16:12

Sziasztok!

Azok hozzászólását várnám, akiknek táltossal volt kapcsolata, és meggyógyult, másik helyre került az ágya (vízér) stb.

Köszönöm!

  1. Torolt_felhasznalo_441860
    Torolt_felhasznalo_441860
    2008. február 18. 20:23301.
    Kedves Zsaki71!

    Köszi, de be kell vallanom, utóbbi hozzászólásaim előtt egy ismerősömet kérdeztem meg, és a tőle hallott gondolatokat idéztem.

    Ő így írt erről:

    " Szerintem az a gond, hogy ma egyre többen használják a tudatosság kifejezést és sokan vannak akik erre bíztatnak, erre tanítanak.
    De valójában vagy nem tudják mit jelent, vagy teljesen félreértik.

    Sokszor az emberi elme értelmező, analizáló képességének használatát, a racionális, megfontolt döntést nevezik tudatosságnak.
    Ha csupán ennyi lenne, akkor valóban ellentéte lenne az intuitív, megérzőképességre figyelő döntési képesség.
    De valójában a tudatosság szerintem valahol mindkettő felett van. úgy, hogy mindkettőt magába is foglalja.
    A tudatos ember nem az elméjét és nem az intuícióját használja, hanem valami többet. Ha e kettő közül valamelyiket már választottad, az olyan, mintha egyik feledet használnád csak, és az összes többit kihagynád az életedből.
    De ha mindkettőt használod, akkor is csak két különálló részeidre bíznád magad.
    Az ember mindkettőnél több.
    Ennek a magasabbszintű tudásnak a bekapcsolását jelenti úgy nagyjából a tudatosság, valami olyasmit, hogy képessé válik az ember túllépni az egó anyagi világ kizárólagosságába vetett hitén, és képes lesz megélni a fizikai világot a maga valójában a belénevelt korlátozó nézetek és hittételek nélkül. "

    előzmény:
    zsaki71 (298)
    2008-02-18  08:46
  2. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2008. február 18. 12:35300.
    köszi ! Ez tettszet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_441860 (299)
    2008-02-18  09:15
  3. Torolt_felhasznalo_441860
    Torolt_felhasznalo_441860
    2008. február 18. 09:15299.
    Kedves Magossámán!

    Megint csak kérdeznem kell:

    Kiket értesz a "bigott modern fehér ember" kifejezésen?

    Pl. a modern fizika nagyon is nagy szerepet tulajdonít a Holdnak. Elismerik, hogy ez okozza az árapályt és több más élettani folyamatokra is hatással van, melyek az egész ökoszisztémát képesek befolyásolni.

    A bolygó szó azt jelenti, hogy olyan égitest, amely egy csillag körül kering.
    A hold, mint köznév, azt jelenti, hogy olyan égitest, amely nem egyszerűen egy csillag körül kering, hanem úgy kering egy csillag körül, hogy közben egy bolygó körül is kering.

    Ebben nincs semmi ledegradáló. Ezek tények. Sőt épp a Holdat, mind égitestet olyan kiemelkedő fontosságúnak tartották, hogy egy egész égitestcsoportot neveztek el róla, és ezért lett a Hold mintájára a más bolygók körül keringő égitestek közneve is hold.

    Az valóban tény, hogy a korábbi duális életszemléleten alapuló társadalmakban a Nappal egyenrangú szerepe volt, mert képesek voltak a világot a női és férfi principiumok egységeként látni. "Nap - Atyánk és Hold Anyánk" "Ég Atyánk - Föld -Anyánk"
    Az is igaz, hogy a Pál féle átalakított keresztény dogmarendszer és annak továbbfejlesztett változatai valóban megszüntették ezt az egyensúlyt és férfidominanciát vezettek be. Ennek okai azonban nagyon messzire vezetnek.

    "A megnevezett bolygók alapján lettek elnevezve a hét napjai is."

    Ezt megint csak általánosításnak érzem. Igen, vannak nyelvek melyekben a napok neveiben megjelennek a bolygók nevei.
    De pl. a magyar nyelvben értelem alapján elnevezett napnevek is vannak. Pl. a hét első napja, a Hét-fő, a vásár napja a Vasárnap, a törvény napja a Szerda.

    "Eredetileg 7 bolygó létezett a Naprendszerünkben."

    Én inkább úgy mondanám, voltak olyan kultúrák, amelyek hét fő égitestet azonosítottak,
    mint olyan égitestek, melyek kiemelkedtek a többi közül azzal, hogy hatásuk és mozgásuk nagyban különbözött a többitől, főként a Naprendszerünkön kívüli csillagoktól.
    A Napot sosem tekinthették bolygónak, hiszen mind mozgása, mint hatása messze kiemelkedett a bolygók közül.

    Az sem jelenthető ki, hogy csak a Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz létezett eredetileg, mert pl. mind a négy óriásbolygó, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz együtt keletkeztek a Naprendszerrel. De az Uránuszt pl. csak 1781-ben fedezték fel. Tehát léteztek a további bolygók is, sőt olyannyira, hogy találtak arra is bizonyítékot, hogy a maja és a sumér kultúrában már azokról a bolygókról is tudtak, amelyeket észlelni semmiképp sem tudtak volna. Pl. a Plútó létezésére is vannak utalások, vagy arra a 10. bolygóra, amelynek a létezését csak most tudta igazolni a tudomány, az űrszondák adatai alapján.

    Ne haragudj kérlek, Kedves Magossámán! Nem kötözködni akarok, csak fontosnak tartom a pontosságot.
    előzmény:
    magossámán (295)
    2008-02-17  23:35
  4. 2008. február 18. 08:46298.

    Szia!

    Nagyon tetszik, amit írtál! No meg, ha csak tudatosságról beszélünk, akkor hol tör felszínre a tudatalatti. Az a belső hang, ami az életünk során minden emléket (főleg érzelmit) raktároz és egy adott szituációban figyelmeztet bennünket, hogy most aztán ezt nem kellene...Ez az intuíció, amit a ma embere elnyom magába jó mélyre, mert fél szembenézni vele, pedig...Szerintem meg pontosan a tudatosságunkkal van a próbléma, ahelyett, hogy a belső hangra hallgatnánk, mindent túlkombinálunk a társadalom által ránk erőszakolt viselkedésmintákkal...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_441860 (297)
    2008-02-18  08:13
  5. Torolt_felhasznalo_441860
    Torolt_felhasznalo_441860
    2008. február 18. 08:13297.
    Kedves Magossámán!

    Köszönöm, hogy időt szántál rám és válaszoltál.

    Ez a válasz nekem tautológiának tűnik.
    Vagyis a tudatosság fogalmát magával a tudatossággal magyaráz.

    Ha jól értem, a lényege, hogy tudatos az, aki tudatosan dönt.
    Aki tudatosan dönt, az tudatosan él.

    Sajnos a tudatosság fogalmának megértéséhez ez nem visz közelebb.
    Mitől tudatos egy döntés?
    Minden döntést meglévő ismereteink alapján hozunk.
    Mitől tudatosabb az, aki összegyűjt minden adatot és véleményt egy áruról és azok alapján dönt, mint az, aki egyszerűen csak odanyúl és leveszi a boltban a polcról azt az árut, amit a legtöbbet reklámoznak.
    Az összegyűjtött adatok is lehetnek hamisak, minden információ lehet félrevezető, és ha a megérzéseinkre hallgatunk, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy valójában mi alapján hoztuk meg a döntést. Lehet, hogy csak azért vettük meg pl. a szóját, mert rengeteg cikket olvastunk esszenciális aminósavtartalmáról, húshelyettesítő hatásáról, de még nem fedezték fel a tudósok azt, hogy rendívül káros más hatásai vannak, így erről nem tudunk.

    "A tudatosság része az is, hogy ha döntöttünk valami mellett, akkor azt végig is vigyük lelkiismeretfurdalás nélkül, 100 %-osan."

    Dehát, ha új ismeretekhez jutunk, vagy egyszerűen fejlődünk, akkor természetes, hogy nem tartunk ki egy döntésünk mellett.
    Az ostoba ember ragaszkodik csak korábbi döntéséhez mert az azt jelenti, hogy nem képes a fejlődésre.
    Lehet, hogy ma még azt gondolom, hogy nincs Isten, mert csak a materializmust tanították nekem és eldöntöttem tudatosan, hogy minden vallás ostobaság. De ahogy tapasztalok és fejlődök, ezt megváltoztathatom.
    Még ezt a véleményemet is megváltoztathatom.

    Millisent
    előzmény:
    magossámán (296)
    2008-02-17  23:44
  6. 2008. február 17. 23:44296.

    Szia kedves,

    Az embernek tudnia kell, hogy mit miért tesz. Tudnia kell, hogy miért van itt  a földön.

    Az ember élete döntések sorozatából áll össze. Minél több döntését képes tudatosan meghozni, annál inkább lesz esélye tudatosan élni az életét.

    Ezek a döntések az élet leghétkőznapibb területén is előjönnek. Pl a napi kenyér megválasztásánál vagy az adott napon elfogysztani kívánt ebéd megválasztásánál. Ezek mind  - mind döntések. Ha az iylen apró és jelentéktelennek tűnő döntéseinkben képesek vagyunk a teljes tudatosodásra, akkor esélyünk lesz arra, hogy a nagyobbnak és komolyabbnak tartott döntéseinkben is tudatosabbak legyünk. (bár mi számít annál komolyabbnak, mint a táplálkozás)

    A tudatosság része az is, hogy ha döntöttünk valami mellett, akkor azt végig is vigyük lelkiismeretfurdalás nélkül, 100 %-osan.

    Mabek

       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_441860 (292)
    2008-02-15  17:55
  7. 2008. február 17. 23:35295.

    Szia virág,

    Eredetileg 7 bolygó létezett a Naprendszerünkben.

    Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Mindegyik bolygóhoz egy - egy magánhangzót rendeltek. A Holdat a pogány hitrendszerben mindig bolygónak tisztelték jelentősége és hatása miatt. Csak a bigott modern fehér ember kívánja ledegradálni szerepét és hatását. Ennek oka, hogy a hold képviseli a nőt, a női energiát.  Ezt a keresztény férfi soviniszta és központú kultúra ki nem állhatja.  

    A megnevezett bolygók alapján lettek elnevezve  a hét napjai is.

    Lásd: Spanyolul a hétfő = lunes

    Mabek

        

      

    előzmény:
    J.Virág (293)
    2008-02-15  18:08
  8. 2008. február 15. 20:46294.

    Hali! Örülök, hogy legalább kettőnk közül te érted!  

    Amit írtál, azt nem igazán tudom behelyesíteni, egy kicsit bővebben írnál arról, hogy mit szeretnél ezzel hsz-sal kifejezni?  

    előzmény:
    magossámán (291)
    2008-02-15  16:50
  9. 2008. február 15. 18:08293.
    Sziasztok!

    bocsi, hogy így betolakodom, de szoktam olvasni a topikot....

    Magossámán,
    a magánhangzók és bolygók kapcsolatáról tudnál egy kicsit bővebben is írni?

    köszi!
    előzmény:
    magossámán (275)
    2008-02-13  09:29
  10. Torolt_felhasznalo_441860
    Torolt_felhasznalo_441860
    2008. február 15. 17:55292.
    Kedves Magossámán!

    Mit jelent az, hogy tudatosodás és tudatos viselkedés?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. február 15. 16:50291.

    Már az előbb is megértettem kedves 

    ebből is az látszik, hogy semmi sincs véletlenül. MIndennek oka van, ami velünk történik. Ezért olyan fontos a tudatosodás és a tudatos viselkedés.

    Mabek 

    előzmény:
    Jagica (288)
    2008-02-13  10:17
  12. 2008. február 13. 10:39290.
    Hali! Nna ezzel a gyönyörűséggel már együtt tudnék dorombolni  
    előzmény:
    lajosne59 (289)
    2008-02-13  10:31
  13. 2008. február 13. 10:31289.
    Azzal nem szolgálhatok, ő megteszi?
    előzmény:
    Jagica (287)
    2008-02-13  10:12
  14. 2008. február 13. 10:17288.

    Hali! Másképpen, mert nem az ment át, amit szerettem volna.

    Szóval ebben a számmisztikában úgy van - nem nagyon (sőt) ismerem a többinak az alapjait -, hogy a betüket beszámozza 1-től 9-ig. Ebben minden betű benne van. A mássalhangzó is, és a magánhangzó is.

    Egy másik fejezetben pedig a számokról ír, és ott írja, hogy melyik bolygóhoz rendeli az adott számot.

    Talán ez már jobban sikerült, bár magyarázatokban fejlődnöm kell még  

    előzmény:
    magossámán (285)
    2008-02-13  09:55
  15. 2008. február 13. 10:12287.

    Hali! Ide nekem az oroszlánt!  

     

    előzmény:
    lajosne59 (286)
    2008-02-13  09:57
  16. 2008. február 13. 09:57286.
    Ettől jobb lesz a kedved?
    előzmény:
    Jagica (284)
    2008-02-13  09:50
  17. 2008. február 13. 09:55285.

    Igazad van. A magánhangzók és bolygók kapcsolata nem is Számmisztika. Én sem állítottam ennek az ellenkezőjét:-)))

    Mabek

     

    előzmény:
    Jagica (283)
    2008-02-13  09:48
  18. 2008. február 13. 09:50284.
    Hali! Erről nem volt szó. Én kedélyjavításról papolok, nem kedélyrombolásról  
    előzmény:
    lajosne59 (282)
    2008-02-13  09:48
  19. 2008. február 13. 09:48283.
    Hali! Nekem van egy számmisztika irományom (azért iromány, mert hivatalosan nem jelent meg Magyaroszágon), és abban nem rendel külön bolygót a magánhangzókhoz, hanem csak a számokhoz, amik viszont a betűkhöz kapcsolódnak.
    előzmény:
    magossámán (277)
    2008-02-13  09:39
  20. 2008. február 13. 09:48282.
    Egészségedre!
    Küldök hozzá sütit
    előzmény:
    Jagica (280)
    2008-02-13  09:42
  21. 2008. február 13. 09:44281.

    Hali! Nna akkor nem leszek olyan bújós többé  

    Egyébként csak "humorizáltam", valóban így vannak, ahogy írtátok, csak már olyan komolyra sikeredett eme topik, hogy csak lazítani akartam rajta  

    előzmény:
    zsaki71 (278)
    2008-02-13  09:39
  22. 2008. február 13. 09:42280.
    Hali! Köszönöm ezt a finom gyogyiteát. Így, hogy nem csak a kemencepatka melegít, már sokkal jobban érzem magam   
    előzmény:
    lajosne59 (274)
    2008-02-13  09:27
  23. 2008. február 13. 09:41279.
     Köszönöm.
    előzmény:
    magossámán (277)
    2008-02-13  09:39
  24. 2008. február 13. 09:39278.
    Nekem 4 cicám van, és nagyon érdekes, hogy meg tudnám mutatni azokat a helyeket, ahol a legszívesebben alszanak. Másik dolog, hogy főleg akkor bújos és simulékony a cica, ha sok negatív energiát érez a gazdin.
    előzmény:
    Jagica (273)
    2008-02-13  09:15
  25. 2008. február 13. 09:39277.

    Székelyhidi Ágnes: Számmisztika.

    A magánhangzókhoz kapcsolódó bolygókra nem tudok hivatkozást adni neked.

    Mabek 

    előzmény:
    alexzsu (276)
    2008-02-13  09:36

Címlap

top