Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2010. Április 4. 19:5030067.

    Sziasztok!

     

    Ha még olvas itt vki, 

    nagyon boldog ünnepeket kívánok nektek, gondolom a kicsik élvezték az ajándékkeresést.

     

    A nagyfiúknak holnapra sok-sok piros tojást a lánykáktól!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. március 27. 13:3830066.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm szépen Petra, én is nagyon boldog névnapot kívánok Neked, és a többi Hajninak.

     

    Nálunk is bolondok háza van/ volt, férjecskémtől névnapomra csempét kaptam a konyhába, amit már fel is rakott. Annyira ügyes!!! Nagyon szééép lett!!! Van mit , de nem baj, megérte.... 

     

    Amúgy jól vagyunk, mióta átálltunk másik napirendre, azóta B. átalussza az éjszakát, és a délutáni másfél órás játszóterezésnek köszönhetően gyorsan el is alszik. 

     

    Nagy sütésben is vagyok, holnap névnapi buli lesz majd, úgyhogy most rohanok, de majd vissza is olvasok. 

     

    Szép hétvégét mindenkinek!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. március 27. 09:4730065.
    Hahó csajók!!! Hát zárt topik.... nos igen van hogy csak megnézem mit írtok de nincs idő visszaírni.... ezért mindenkitől elnézését kérem!!!! De ! viszon jó ötlet mert legalább nem olvasnak olyanok minket akik...... szóval remélem mindenki érti!  Ma jó napom van!!! Örültek háza van itthon, mind a két gyerek sír, rí......   Boldog névnapot minden Hajnalka druszámnak!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. március 27. 09:0730064.

    Sziasztok!

     

    Jópár embert felvettem, ami mostanában fórumozott meg aki eszembe jutott... aki kimaradt, azt írjon privit, légyszi:)

    Ma nem nagyon leszek, csak este, úgyhogy türelem...

    Szép hétvégét mindenkinek!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 27. 08:4630063.

    Sziasztok csajok!!!

     

    Csak gyorsan be kukkantok mert megyek eskűvőre.de nem a sajátomra.

     

    Zárt topik:na az tők jó őtlet

     

    Collo:Kevin is ezt csinálja a nápolyi felét a szájába tőmi azt alig bírja lenyelni mert alig akarja megrágni de miért nem akarja azt nem tudommondom neki kicsit harapjál de mint ha a falnak beszélnék

     

     

    Na majd jővők csak most készűlődők én vagyok az egyik tanú Kevin meg megy a nagyiékhoz így Davvel megyek mert Apa dolgoziksajna.

     

     

    Csati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. 2010. március 26. 23:1430062.

    Lányok, akkor nyitottam egy másik, zárt topicot:

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=256539

    gyertek!!!!!

    előzmény:
    hibi (30061)
    2010-03-26  22:58
  7. 2010. március 26. 22:5830061.

    Sacmac: akkor megnyitnád a zárt topicot, vagy valaki? mert én már nyitottam egyet és nem engedi.....

    köszi és akkor irjatok hogy hova kell irni:)

    Aztán majd oda irok mostmár:)

    előzmény:
    sacmac81 (30060)
    2010-03-26  22:28
  8. 2010. március 26. 22:2830060.

    Hibi: én is pont a napokban gondolkoztam el a zárt topic-on... szerintem jó lenne, hátha jobban jönnének a többiek is...  meg akkor talán sokkal több mindenről mernénk beszélgetni ,nem?úgyhogy támogatom!

    Collo: Bogi tényleg nagyon ügyes a beszédben, kész mondatokat mond, édes lehet:)

    Nálunk is a nagy tesó inkább mozgott, Bandi meg picit többet beszél:) úgy látszik, egyszerre nem megy a kettő:)))

    A rágásra nem sok ötletem van... lehet, hogy fáj neki, ahol jön a foga...? vagy ki tudja...

    előzmény:
    hibi (30057)
    2010-03-26  19:53
  9. 2010. március 26. 22:0030059.

    Sziasztok!

     

    Én régebben ellene voltam ennek a zárt topikosdinak, de pont amúlt héten gondolkodtam ezen én is, hogy akik viszonylag rendszereseb itt vagyunk, mivel azt gondoljuk, hogy ez már egy szűkebb ismerettségi kör, leírunk mindenfélét, aztán egy seregen meg olvassák, akiknek semmi közük hozzá - szóval én támogatom!

     

    Tegnap voltunk védőnőnél, Bogi azt hiszem 10,89 kiló, de tutira rossz a mérleg, mert itthon mindig 11,3-nak mérem, és a barátnőm kislánya is pont ennyivel volt kevesebb az otthoni mérlegükhöz képest, nem beszélve arról, hogy az itthoni mérlegünkön a hitelesített 10 kilós súly az 10 kilós :-)  Amúgy 83 centi, rengeteget nőtt most, észre is veszem, mert body-ból már a 92-t kell neki venni, felsőből teljesen jó rá a 86-os, nadrágból meg még jó a 80-as is

     

    Turi: nálunk a piacon van, a gyerekruhák általában 100-300 Ft-ot, max a kabátok 500-ak, a felnőtt ruhák 200-500 között, csak néhány darab drágább ennél. Nagyon régóta ott veszek mindent szinte, mert legtöbbször az a minőség, amit a neten extra krémnek írkálnak, az van itt, és soha meg nem engedhetném magunknak, hogy annyi H&M, Benetton? esprit stb cuccunk legyen, mint így.

     

    Produkálás: sztem nem kell vele foglalkozni, persze mindenki büszke arra, hogy az ő gyereke milyen szép, okos, stb, csak néhányan túlzásba esnek ezzel. Nem kell foglalkozni vele, mindenki úgyis tudja, hogy az övé meg másban jobb. Én pl. arra nagyon büszke vagyok, hogy Bogi nagyon sokat beszél, most már olyanokat is, hogy autó elment utcán, vagy mondja a kutyának, hogy Hobo menj innen, sőt ma este majdnem megzabáltam, mert tegnap vettem észre, hogy ha odateszem a tálcájára a macskát (játék), akkor mondja neki, hogy hamm, és adja neki is a saját ételét. Na, és most este meg akartam mutatni ezt a férjemnek, hoztam a macskát, odatettem, erre Bogi fogta a kenyeret, odatette a szája elé, és azt mondta neki, hogy egyél cica Tényleg rengeteget beszél, már olyanakat is mond, hogy kardigán, mellény, szandi, bab, borsó, padlizsán, gomba, banán, narancs stb szinte minden, amit hall. Viszont látom, hogy ő mozgásban nem annyira jó, mint a szomszéd kiscsaj, aki ugyan fél évvel idősebb, és alig beszél, de tudom, hogy ősszel már miket csinált, és Bogi még nincs ott. Egyik gyerek ebben jobb, a másik másban, én ezen nem problémázok.

     

    Amúgy 2 napja Bogi megint fulladozott, de úgy, mint még sosem. Ebből már nagyon elegem van, és nem tudom, mit tegyek. Még mindig nem rág szinte semmit sem, pedig már jönnek a hátsó fogai. LÁtom, hogy rágás nélkül nyel, nagyon kevés kaja az, amit akár egy picit is megrágcsál. Adtam neki egy dörmit, és abban kezdett fulladozni, nagyon durván, nagyon megijedtem. Aztán persze még köhögve meg azért üvöltött, hogy adjam neki vissza. Egyszerűen nem tudom, mit kéne tennem, nem rághatok helyette. Pedig kap darabos kaját kb 10 hónapos kora óta, de lehet, hgoy előbb kezdtük, már nem tudom. Eleinte azzal is baj volt,de most már a darabokhoz hozzászokott, tehát pl rizst, összevágott tésztát gond nélkül eszik, de csak azért, mert azt simán le tudja nyelni. Az ismerősöm 8 hónapos gyereke vígan eszi a kekszet, mi meg még mindig nem merjük odaadni neki, mert abból, ha egyben  nyeli, tényleg baj lehet. Amúgy kenyeret, kiflit, puhább dolgokat adunk neki, de azt is azért eszi meg, mert egy idő után elolvad a szájában, nem azért, mert megrágja....Szóval ez a probléma még mindig fennáll...

     

    Petra, a teszveszes neved engem is érdekelne, mármint nem a neved főleg, hanem a cuccok természetesen! 

    előzmény:
    hibi (30057)
    2010-03-26  19:53
  10. 2010. március 26. 20:5130058.
    Elephant baby born .....
     
    Ilyet nem sokan láthattak!
     


    http://www.dumpert.nl/mediabase/656611/ d1dfcfee/live_olifant_geboorte_tv.html
    előzmény:
    hibi (30057)
    2010-03-26  19:53
  11. 2010. március 26. 19:5330057.

    na akkor jo ha haladni akar, lelkes akkor nagyon:)

     

    Nem akarunk zárt topicot? egy csomoan zugolvasnak, de nem írnak, én meg inkább annak írnék, akivel "beszélgetni" is tudok!!!!!!

    Légyszi írjatok már róla véleményt!!!!!!priviben is jöhet!

    előzmény:
    sacmac81 (30056)
    2010-03-26  16:18
  12. 2010. március 26. 16:1830056.

    Hibi: a fékezést mondtam neki, hogy akkor hátrafelé tekerjen, még azért inkább ő is a lábát használja, de majd belejön:)

    A "pótkerék alá könyvet" dologról meg az jutott eszembe, hogy múltkor mentünk a járdán, egyenetlen volt és pont úgy akadt meg Zsófi, hogy tekerte-tekerte, de nem ért le a rendes kerék... :) De nem tetszett neki, ő mindenáron haladni akar:D

    előzmény:
    hibi (30053)
    2010-03-26  13:28
  13. 2010. március 26. 14:2930055.

    SAcmac: az együtt biciklizés az jo lesz biztos:)

    te  hoyg tanitod a éfkezésre? mert ZSobmor azt modnja mindig elfelejti hyog kell fékezni és alábával fékez:))))

    előzmény:
    sacmac81 (30054)
    2010-03-26  14:19
  14. 2010. március 26. 14:1930054.

    Hibi: akkor bele is vághatunk egy közös állatkerti találkába? Én is csak babakocsival vállalom be Bandit:) olyan sokat még egyedül nem tud ő se gyalogolni...

     

    A bringával már szépen megy a tekerés, sőt, kormányoz is, meg is áll, ha kell, csakhát a hirtelen odaszaladgálásra szerintem én sem reagálnék sokkal könnyebben... Mentünk már utcán is, Zs. biciklivel, B. motorral (amit én toltam, mert nem ért le a lába...), csak kicsit fárasztó... ha Zs. még jobban tud majd menni, akkor én is biciklizni fogok mellette és B. meg belül a gyerekülésbe pl.....

     

    előzmény:
    hibi (30053)
    2010-03-26  13:28
  15. 2010. március 26. 13:2830053.

    TAita: de jo neked hyog nyugi van:)

     

    SAcmac: mi itt alakásban tanitottuk meg ZSombor bicajozni, utána engedtem cska meg kitn neki, ha nem akarod utcán, akkor könyvet rakj a potkerék alá és ugy tanuljon meg tekerni emg fékezni:)

     

    PErsze én bevállalom állatkertet két ygerekkel, de ZAlánt babakcosiban:)

     

    Turi: tényelg vannak jok, de én pl. mellényt most ZSOmbornak vaterán vettem, mert ott sosem tudok kifogni ilyen jokat, mármint a turiban, gatyákat meg polokat találok ott, de melényt, kaátot azt nem:(

    előzmény:
    sacmac81 (30052)
    2010-03-26  09:49
  16. 2010. március 26. 09:4930052.

    Sziasztok!

     

    De jó, h mindenki kicsit előbújt:)

    Turi: hát, lehet, hogy van olcsóbb, mint a háda, de lehet, hogy lepukkantabb cuccok vannak... én is sokszor túrok nekik, néha nagyon jó cuccokat is sikerül... ha meg nem olyan, akkor ott kell hagyni (persze nehéz...)

    Zsófi esete: szegény próbált biciklizni, és a kicsik kb. direkt előtte kacsáznak ilyenkor... ezért lett rákiabálva... úgyhogy eldöntöttük, hogy az udvaron nem nagyon biciklizünk, megyünk az utcára (amit pedig még nem akartam...). Mondjuk nem nagyon forgalmas szerencsére a környék, meg úgysem engedem el egyedül...

    A szomszéd gyerekeket meg nagyon nehéz elkerülni, hogy ne játsszanak, szeretik is egymást... valahogy próbálunk mi is alkalmazkodni meg hasonlók...

    Állatkert: mi is szeretnénk majd menni hamarosan... talán nem kéne megvárni a kánikulát... de ahhoz úgy gondoltam, hogy Apuci is kéne... akkor meg leginkább a hétvége az esélyes... vagy menjünk együtt csak anyucik meg gyerekek?

    Hibi: te ezt (állatkert) be mernéd vállalni 2 gyerekkel? ha te igen, akkor én is:D

    Taita: de jó neked, most akkor pihi van:) Bojta is már így bírja a nagyszülőzést?

     

    Amúgy én is mosok, főzök, stb... meg próbálunk majd valamit kint is csinálni... egyébként meg köhögnek és taknyolnak a gyerekek már napok óta, nem olyan vészes, de valamit kell vele csinálni...

    előzmény:
    taita (30051)
    2010-03-26  08:17
  17. 2010. március 26. 08:1730051.

    Jó reggelt Lányok!

     

     

    Mi is megvagyunk.... Fiúk anyuéknál, úgyhogy ma nagy a csend itthon, vasárnapig nem is jönnek haza. Úgyhogy neki is ugrom a lakásnak, ablakpucolás, függönymosás, stb. stb. :d Imádom ezt a jóidőt!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 26. 07:5330050.

    Sziasztok csajok!!!

     

    Hát mi is jővűnk megyűnk egész nap..

     

    Iskola:hát én is akartam főiskolára menni de az anyagi keretbe nem fért bele (mint az Auchanes reklámba).

     

    Beszéd:Kevin mostanában nagyon bele lendűlt bá=bácsi,nyanya=anya,Papa el=papa elment és stb ilyeneket mond olyan édes ilyenkor megtudnám zabálni.Dave megtanitotta hogy ha azt mondja űdvőzlet akkor kezetfog a gyerek.

     

    Bár ma nekem sincsen jó kedvem mert tegnap olyan dolog tőrtént amire azt hidtem hogy csak évek mulva kővetkezik be de nem akarok ezzel senkit untatni ez az én keresztem azt kész.

     

    Hibi:ha mentek valahova állatkert,vasuttőrténeti parkba szoljatok mi is szívesen csatlakozunk hozzátok.Jok a képek biztos nagyon élvezték a gyerkőcők.

     

     

    Csati

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. március 26. 07:3030049.

    Szaisztok!

    Párhuzam: Hádában 2490 egy kilo, de itt ujpesten van 1500/ kgért is, de annyiról szerintem ne is álmodj:) HOl lakik tesod?

     

    Vácon egyik ismerős 150 ft/dbért szokott venni tök jo ruhákat:)

     

     

    előzmény:
    párhuzam (30048)
    2010-03-26  06:52
  20. 2010. március 26. 06:5230048.

    Jó reggelt!

     

    Ismerem mindkettőt, de iszonyatos áraik vannak. Attól a vaterán olcsóbban ki lehet fogni ezt-azt. Én kilós turit keresek, mert az olcsóbb. Persze attól függ, hogy mennyi kilója. Nem is tudom milyen árak vannak itt pesten, mert nem "szoktam" turizni. Nővérem úgy 800-1200 Ft/kg-ért szokott vásárolni. Erről ne is álmodjak?

    előzmény:
    hibi (30046)
    2010-03-25  22:31
  21. 2010. március 25. 23:2130047.
    Hibi, akkor a vasúttörténeti mellé vegyük fel az állatkertet is ;)
    előzmény:
    hibi (30046)
    2010-03-25  22:31
  22. 2010. március 25. 22:3130046.

    Jucó: én mindenféle taliban benne vagyok:)

     

    Párhuzam na akkor jo ha cumi nélkül megy, nálunk ugye csak alváshoz van, de nyáron én is szeretném leszoktatni ha megy:)

     

    Háda turi vana Lehel trnél 2 is majdnem egymással szemben.

     

    ma vettem ZSOmbornak polot, ZAlánnak gatyót, de aza baj hyoga gyerekcuccok nincsenek vállfán, hanem össez vannak ömlesztve:( A Keleti vagy Blahánál lévő Hádában viszont fel vannak akasztva a gyerek cuccok is.

     

     

    előzmény:
    párhuzam (30045)
    2010-03-25  22:07
  23. 2010. március 25. 22:0730045.

    A cumi nélküli alvásról:

     

    Azt gondoltam, hogy az én fiam nagyon cumis, azt pedig biztosan tudtam, hogy bölcsi előtt le akarom szoktatni. (Már ha felveszik persze). Az egyik vizsgám után gondoltam most ráérek, ha sír, sír, de én akkor is megpróbálom anélkül letenni. Legfeljebb nem alszik el olyan hamar, vagy többször be kell menni hozzá, vagy legyen bármi, készen állok. Erre az történt, hogy simán elaludt. 2 napig felkelt 1 óra alvás után, és sírdogálni kezdett, bementem, adtam neki cumit, és aludt tovább. A 3. napon nem kérte, és ugyanúgy végigalussza a 3-3,5 órát cumi nélkül. 

     

    Ami még pozitív, hogy azóta nappal sem igazán cumizik.

     

     

    Kérdés: Tudtok Pesten a Nyugati környékén kilós turit? Tesóm fillérekért turkál otthon, én meg csak irigykedek. Még

    játékok is szoktak lenni, most elsoroltam neki, hogy miket figyeljen, mit szeretnénk. Pl tanuló maci

    Most tanulnom kell.

    előzmény:
    hibi (30040)
    2010-03-25  20:43
  24. 2010. március 25. 21:1930044.

    halihó

     

    elveszett dömper jelentkezik hihi

     

    mi délelőtt bandázunk, azután alvás-evés és újra bandázás, vacsi, fürdés és alvás. Így telik egy napunk. Max. beiktatunk esetleg egy vásárlást a közeli boltban, és ennyi.

    Nem is tudom mikor voltam utoljára a gyereknek bármit is venni. Pedig kellene, mert csak csizmánk és bélelt nadrágunk van. Az pedig már baromi meleg.

    Elmentünk ma a turiba, ahová szoktunk (na jó, az ősszel voltunk vagy 4-5 alkalommal) járni, de már megszűnt. 

     

    Lányok, nem akarunk valamikor elmenni az állatkertbe??? Már a gyerekek is élveznék. Jó idő is van. Hm???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  25. 2010. március 25. 21:0930043.
    Mucor: kabbe:) azt hittem kapd be:)
    előzmény:
    Mucor (30042)
    2010-03-25  21:04
  26. 2010. március 25. 21:0430042.

    Sziasztok!

    estére én is befutottam :-)

     

    Hibi: Köszönöm az IKEÁT!!

     

    Párhuzam: hát igen ez a produkálás eléggé bosszantó. Bár nekem szerencsém van, mert itt a környékünkön sokkal félősebbek a gyerkőcök, még az egy évvel idősebb is, mint M. Így aztán nem is kell produkálnia magát . Beszélni M. sem igen beszél csak a "kabbe" megy továbra is (Kapcsold be a TV) és most kezdte az "abba"-zást. Ezt akkor kezdte, amikor egyszer mondtam neki, hogy "hagyd abba" . Néha van egy kis "Ana" is. De semmi más, ja meg cica. M. általában óriásiakat sikongat, ha vmit lát vagy tetszik neki vmi esetleg összefüggéstelen értelmetlen hablatyba kezd. Fogalmam sincs pl. hogy a "kököm" meg a "hattyam" mit jelent, de ezteket többmindenre mondja. Ahogy Anyukákkal beszélgettem azért általános az, hogy a csajszik hamarabb dumcsiznak, viszont hiheteten színésznők a hiszti terén. Amúgy meg ne aggódjatok van itt több olyan 2,5 éves aki nem sokkal mond többet mint M.....

     

    Tényleg miért kiabált rá Zsófira, hát ez azért dúrva!!!!

     

    SZiasztok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. 2010. március 25. 21:0030041.
    képek
    előzmény:
    hibi (30040)
    2010-03-25  20:43
  28. 2010. március 25. 20:4330040.

    Szaisztok!
    MA már hulla vagyok:(

    délelőttvárosligetben voltama fiukkal, után délután pelusért mentem, turiztam:) nődokinál voltam, ikeáztam, délután meg 7ig még a játszon voltunk, ugyhogy kifáradtak rendesen:)

     

    Mucor: irtam privit hyog mi volt:)

     

    Párhuzam: ne törödj azzal aki produkáltatja agyerekért, mondjuk ez szerintem mindenkiben benne van hyog meg akarja mutatni hogy mit tud a ygereke, de van aki visszafogja magát... pl. ugysem fogja elmondani a verset ZSombor sem ha kérem rá és nicn sfeloldodva:)

     

    BEszéd: ZAlán nem mondd semmit:) de nem is zavar, a tesoja helyette is dumál:)

     

    Bölcsi remélem sikerül! probálda protekciosba, avgy ideiglenes lakcim ott nem jo?

     

    Párhuzam: és hogyhoyg cumi nélkül alszik? hogy történik igy az alvás?

     

    SAcmac: miért orditottak rá ZSófira?

    én szoltam volna hyog azért ne orditson vele..... menjetek ki de ne játsszatok vele:)

     

     

    előzmény:
    Réka1974 (30034)
    2010-03-25  13:43
  29. 2010. március 25. 18:4830039.
    Írtam egy oldalt és Nóri kikapcsolta  a gépet, most dühös vagyok rá majd reagálok én is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  30. 2010. március 25. 15:3630038.

    Párhuzam: gratulálok az altatáshoz:)

    Én is szenvedtem a délutáni elaltatással régebben, aztán hasonlóan oldódott meg a probléma:)

    előzmény:
    párhuzam (30036)
    2010-03-25  15:20
  31. 2010. március 25. 15:3330037.

    Párhuzam: a gyerekek összehasonlítása... na, igen, ezen rágódom én is vagy 3 napja... A szomszédban sok kisgyerek van, de mindig az enyém valahogy a rossz, a gonosz, a figyelmetlen... egyébként sokszor teljesen igazuk van, de én már azon is 100x elgondolkozom, hogy ki akarunk-e menni az udvarra...:(

    Ők sem jobbak szerintem sok szempontból, mint mi, de mindegy... engem is nagyon bánt:( meg én nem üvöltöm le más gyerekét alapból , de tegnap úgy ráordítottak Zsófira, hogy csak na.... :(

    Amúgy meg van mozgékony, beszédes, félős, stb gyerek... mindnek van előnye és persze hátránya is... A lényeg, hogy neked ő a tökéletes:)

     

    A suliba járás jó drága... én el sem tudom képzelni, hogy miből telne nekünk rá... Remélem, hogy ti ügyesen megoldjátok:)

    Amúgy mit tanulsz?

    Réka: a fent említettektől van pont rossz kedvem...

    előzmény:
    párhuzam (30035)
    2010-03-25  15:16
  32. 2010. március 25. 15:2030036.

    Azt elfelejtettem írni, hogy már 2 hete délben Leventém cumi nélkül alszik!!!!!

     

    És még annyi, hogy az esti alvásnál 2 nap alatt rászokattam, hogy egyedül aludjon el az ágyában.

     

    (Már kezdett katasztrófába fulladni az esti elalvás. Csak az ölemben, TV előtt, és a végén még fél óra TV nézés után sem volt hajlandó aludni.)

     

    Büszke vagyok ám rá! Meg magamra is.

    előzmény:
    párhuzam (30035)
    2010-03-25  15:16
  33. 2010. március 25. 15:1630035.

    Sziasztok!

     

    Levi még mindig a déli álmát alussza, így a házi feladatok készítése közben kicsit benéztem. Láttam, voltak viták, és örömök mostanában. Remélem az utóbbiból több, az előbbiből kevesebb lesz, ahogy haladok a visszaolvasásban.

     

    Youco: Gratula!!!!

     

    Gabi: Levi is szereti nézni a halakat, de legutóbb egy megijesztette.

     

    Nagyon szereti az állatokat, most voltunk otthon a szüleimnél, volt 2 "felnőtt" kutsus, 4 kiskutyus, 1 cica, és 6 pici kecske. Amit a fiam művelt,...hát, haláli volt.

     

    Járunk Zenebölcsibe, vagy mi ennek a neve. Szóval olyan zenés foglalkozásra. 3x voltunk eddig, tetszik Levinek, csak szégyenlős kicsit. Bár, már van javulás. Ma a vége felé bement középre (néhány gyerek ott ücsörgött), és a kislányok buksiját simogatta. Annyira édes volt. Persze az apja meg nagyon büszke volt a fiára, amikor meséltem, hogy több kislánynak udvarolt egyszerre.

     

    Beszélni nem beszél sokat továbbra sem, mond úgy 10 szót, de most pl egy hete alig beszél. Most minden állat gaga, meg a kaka szó az most nagyon menő. Megérteti magát mutogatással is. 

     

    Egyik ismerősömnek hasonló korú a lánya, mint a fiam. Mostanában találkoztunk velük 3x, és folyton azt érzem, hogy produkáltatja a lányát előttem, hogy lássam miket tud. Meg folyton erről mesél. Nem látom kiugrónak ügyesnek, sem kiugrónak okosnak sem a gyereket, és nem is hiszem, hogy ebben a korban össze lehetne őket hasonlítani. Csak olyan rosszul esik. Az én fiam egyébként érdeklődőbb, és mozgékonyabb, de számára ez szerintem semmi, vagy neki ez nem erény. Nem értem a viselkedését.  A lánya nem olyan szégyenlős mint a fiam, és mások előtt is "beszél", Levi nem igazán. Na, mindegy, nem is írok erről többet, mert már kezdem összehasonlítani a két gyereket, pedig nem akarom. Imádom, és nekem ő a tökéletes. Még, ha nem is beszél sokat, és ha csak nekem produkálja magát.

     

    Réka: Én nem jövök dicsekedni az biztos. Férjem valami 30 ezer forinttal hozott kevesebb fizetést haza, és állítólag ez már így is marad. Én ezt nem értem. Azt rebesgették, hogy majd mennyire jó lesz mindenkinek, mert többet fog haza hozni. Hol van a beígért pénz?????

     

    Mi is mehetnénk nyaralni, teljes ellátás 1 hétre 2 főre+Leventének 40ezer forint, de még ezen is gondolkodunk, hogy ki tudjuk-e fizetni. Nem tudom.

    Suliba járok, július végén vizsgázok, férjem főiskolára jár, + nyelvtanfolyamra, szeptembertől nekem is főiskola. Fél év 165ezer. Sokszor alig jövünk ki az adott hónapban a pénzből.

    És isten tudja mikor vettem magamnak ruhát, bármit. Férjemnek két farmerja van, a kevésbé szakadtban jár dolgozni, és mindenhová. Nem túlzok. A gyerekre költünk, de ő is használt turis cuccokat kap, meg ritkán játékot. Nagyon ritkán. Most akartam neki venni egy-két dolgot, de ugrott. 

    Üdülési csekk??? elvették azt is.

     

     

    Bölcsi: Nagyon izgulok, hogy mi lesz. Alapból szerintem semmi esélyünk, egyedül a munkahelyünkhöz közelibe van némi ismeretség, de ez is csak olyan "ismerősömnek az ismerőse", szóval félek, hogy nem jön be. Akkor viszont "tragédia" lesz. 
    előzmény:
    Réka1974 (30034)
    2010-03-25  13:43
  34. 2010. március 25. 13:4330034.

     

    Sziasztok!!!

     

     

     

    Elég nagy a pangás jövök én is , mi takarítunk, ablakot pucolunk, főztünk jól elfáradtam, Nóri most alszik,ma még nem voltunk kint az udvaron de délután kimegyünk habár eléggé fúj nálunk a szél annak ellenére, hogy szép napsütés van.

    Sacmac miért nincsen jó kedved???

    Hibi te ma ikeázol??

    Nóri is hisztizik ha valamit nem kap meg habár eléggé meg van neki minden engedve, de néha veri fődhöz magát, anyukám mondja, h ne is nézzek rá ilyenkor de én ezt nem tudom megtenni inkább megbeszéljük és megvigasztalom, sajnos nem egyezik az elvünk a gyerekneveléssel kapcsolatosan.. 

    előzmény:
    sacmac81 (30032)
    2010-03-25  09:53
  35. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 25. 11:4730033.

    Sziasztok!!!!!

     

    Megkésve ugyan de itt vagyok.Mi votunk a boltban++ugyhogy ezt csináltam eddig.Még jővők de most nyuz Kevin hogy játszunk.

     

    Csati

     

     

    előzmény:
    sacmac81 (30032)
    2010-03-25  09:53
  36. 2010. március 25. 09:5330032.

    Jó reggelt!

     

    Sehol senki? :( :( :(

    Mi megvagyunk, nincs jó kedvem, de írok, hátha más is jön..... :)

    Ki mit csinál ma?

    Jó idő van, mi biztos, hogy megyünk valamerre:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  37. 2010. március 24. 14:4930031.
    Mucor: na elvielg holnap délután megyek ikea felé ugyhogy ird meg priviben mit kérsz!!!!!!!!!
    előzmény:
    hibi (30030)
    2010-03-24  12:28
  38. 2010. március 24. 12:2830030.

    Sziasztok!
    Mucor?: igen, az sokkal egysezrőbb ha bicajrol leszerelik:) és persze olcosbb is:)

     

    Ikeába lehet megyek pénteken vagy szombaton, irdd meg mit sezretnél és megnézem neked:)

    előzmény:
    Mucor (30029)
    2010-03-24  10:23
  39. 2010. március 24. 10:2330029.

    SZiasztok!

     

    Gatta-nak nagy-nagy gratuláció a Hugicához! Gyönyörűek a Csajszik!

     

    Mini: nagyon rossz ez a napallergia. Apukám is hasonló cipőben, ő is min. 50-es naptejet kell, hogy használjon.

     

    Futóbicaj: én is azt hallottam, hogy könnyebben megtanulnak bicajozni, ha ilyet használnak. Egyik barátunk azonban leleményesen megoldotta a dolgot. vettek a gyerkőcnek egy rendes bringát, de leszerelte róla a pedált és a hajtókát  így futóbicikliként használta először. Aztán később felszerelte és rendesen használtk. Így meg lehet spórolni a futóbicaj árát!

     

    És egy KÉRÉS!

    Csajok, nem megy valaki mostanában az IKEÁ-ba? Márc 25-től lesznek a nyári cuccok és tavaly is elkapkodták őket, mire mi mentünk. Mivel szezonális, így nem kapnak belőle többet. Ha esetleg valaki menne és lenne olyan aranyos, hogy venne nekem pár dolgot, akkor elutalnám neki a vételárat és amikor Bp-re megyünk elhoznánk tőle. Ha esetleg tud vki segíteni, akkor priviben várom!

     

    Sziasztok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 24. 08:0030028.

    Sziasztok napsugaras szép jó reggelt csajok!!!!!

     

    Hiszti:az van nálunk is erősen.Tegnap az evésnél jőtt-ment mint a takarék szővetkezet nem bír egy helyben lenni 5 percet.

     

    Sacmac:várom a kilokat

     

    Youco:még én is néha kiakadok a hisztitől sajnos

     

     

    Mi tegnap egész nap kint voltunk de remélem ma is így lesz.

     

     

     

    Csati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  41. 2010. március 23. 22:0530027.

    Youcó: kitartás... a hisztiről és Zsófiról én is tudnék mesélni.... szerintem itt a szomszédok összes gyereke közül ő a legelevenebb és leghisztisebb... a fiúk hozzá képest...

    Bandi meg ehhez képest még tényleg semmi... vagy jól megedződtem Zsófin, ki tudja:))))

    A séta után Zs-nál is van hiszti, hogy nem akar hazajönni, pedig 3,5 éves... néha kibírhatatlanul üvölt.... megpróbálom már nem meghallani én is....

     

    Na, de nem akarunk elrisztani:))))))

    Csatil: kilóim:) majd küldöm én is:)

    Gabi: várjuk a mindenféle híreket rólad és Ákosról:)  

     

    előzmény:
    Youcó (30025)
    2010-03-23  20:04
  42. 2010. március 23. 21:1930026.

    Jucó: pedig lesz ez még rosszabb is:)

    ZSombor mai műsora:

     

    ma voltunk anyoséknál, ZSombor kikészitette őket.......

    az még hagyján hogy a vasaláskönnyitő folyadékot magára öntötte... utána a leveleket szétdobálta, de egy pillanat alatt... utána a maradék sült krumplit belelapátolta a fiokba......

    na ugyhogy gondolom mit gondolhatnak hyog nem neveltük meg a gyereket:((((

    pedig rászolunk, megbüntetjük de ő ilyen izgága, avgy nem tudom mi a jo kifejezés rá... az hoyg egy banánt egy helyben egyen meg az csak álom......banánevés közben az üvegtálat dobta le majdnem a földre, ugyhogy résen kell lenni....

     

    Azér tmondoam hiszti az még jo, én már elengedem a hisztit a fülem mellett.....ha nicns semmi okuk rá, én teszekveszek, aztán abbahagyják szépen:)

     

    Gabi: már mindjárt itt a vége:) tök jo lesz utána, majd azért ne tűnj el szülés után:)

    előzmény:
    Youcó (30025)
    2010-03-23  20:04
  43. 2010. március 23. 20:0430025.

    Csati

     

    Gabi kitartást.... csodállak, hogy pocisan így bírod Adél mellett.... 

    Én már most néha úgy érzem, hogy nagyon rossz anya vagyok, ki vagyok akadva Emmára, nehezen viselem a hisztijeit. A délelőtti és az esti séta után pedig extra hiszti van. De olyan fejhangon bír visitani, hogy kész vagyok tőle. 

    lehet csak a hormonjaim kezdenek el velem szórakozni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 23. 18:0830024.

    Sacmac:Elviszem bizony és csak szűlés után adom vissza Youconakés addig magamat mérem hátha hizok addig a kűldőtt kiloktol .

     

    Gabi:kitartást és jelezél ha van valamivigyázz te is magadra

     

    Csati

    előzmény:
    sacmac81 (30022)
    2010-03-23  15:04
  45. 2010. március 23. 15:3130023.
    Csati: még egyben! Köszi az aggódást! Jelentkezem, ha van valami. Holnap újabb ctg, de Ákos baba jól érzi magát odabenn, csak én vagyok egyre terhesebb. Valamit kell csinálnom úgy lihegek, hogy kész. A nagy vágy, hogy április 6-ig kihúzzuk, aztán majd meglátjuk. Remélem nem hordom túl.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  46. 2010. március 23. 15:0430022.

    Csati: viszed a mérleget:))))))))))))))))

    Youcó: akkor már csak egy hónap a hányingerből:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (30021)
    2010-03-23  13:22
  47. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 23. 13:2230021.
    Youcó:átmegyek és eldugom a mérlegette ugy vagy jó ahogy vagy vagy ahogy leszel .Csati
    előzmény:
    Youcó (30020)
    2010-03-23  12:16
  48. 2010. március 23. 12:1630020.

    halihó

     

    Hát, ha jól számolom, akkor  8+3-nál járok.

     

    Az aldiban is lesz akciós kisház

    http://www.aldi-hungary.hu/hu/html/offers/58_18036 .htm

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. 2010. március 23. 11:2430019.

    Sziasztok!!!

     

    Csak gyors bekukk.

     

    Amarilisz gratulálok a kis tesóhoz, tündéri leányzó a kis Lola, gyere még és meséljél

    Youcó kitartást neked, az első időszak nem könnyű, de valahogy túl leszel rajt és a végeredmény csodálatos.

    csati és  a Metróba láttam kis házikót nem tudom ez a típus-e mert nem volt kibontva néztem én is Nórinak jó lenne egy ilyen házikó de az ára elég húzós volt.

     Mini a napallergia ezek szerint eléggé vacak betegség, nincsen rá semmi gyógyír?? 

    Hibi jó a motor, édesek a fiuk. 

     

     

    Puszi még jövök mikor tudok!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. március 23. 10:3830018.

    Sziasztok!

     

    Hibi: ez a ház, amit taáltál, pont olyan, mint ami nekünk volt gyerekkoromban:) csak nem tuogy meg van-e még...

    Csati. köszi a KV-t:)

    Youcó: csak elmúlik ez az émelygés.... amúgy nekem sztm B-val azért is volt, mert állandóan hajolgattam a "földszintes" Zsófihoz... egyszer persze az is elmúlt:)

    Hány hetes is vagy?

    előzmény:
    hibi (30017)
    2010-03-23  08:53
  51. 2010. március 23. 08:5330017.

    CSati: itt egy hasonló bunki, bár rozsaszines....:

     

    http://www.teszvesz.hu/item961401548_hello_kitty_s_u nisex_kucko_bunker_jatszohaz.html

     

     

    előzmény:
    Minivini (30016)
    2010-03-23  08:49
  52. 2010. március 23. 08:4930016.

    Jó reggelt mindenkinek!

     

    Youcó: Nem is tudtam, hogy jön a kistesó! Nagyon nayg gratula!

     

    Csati: Ezt a házikót az anyukám hozta ausztráliából! Nem tudom hol lehet kapni, itt magyarországon csak sátrakat láttam meg műanyag házikót, de az nagyon drága!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535096 (30015)
    2010-03-23  07:57
  53. Torolt_felhasznalo_535096
    Torolt_felhasznalo_535096
    2010. március 23. 07:5730015.

    Sziasztok csajok!!!4

     

    Na gyors bekukk mert el vagyok uszva mert Kevin hajnali 3-5 ig fent volt így most kelt fel.Én meg azt sem tudom hol vagyok olyan álmos vagyok mert nekem természetesen fel kelet kelnem 6-kor.

     

    Előbb hívott a kolleganőm hogy vár 10 év után nagy vágya volt már neki is bár a 3.baba.

     

    Gratula 30000 hozzászoláshoz.

     

    Itt a finom ,forro

     

    Gatta:gratula a pici babához nagyon édes baba.

     

    Minivini:honnan van ez a tők jó háziko? mert Kevin is nagyon szereti az ilyet a játszótéren állandoan ott játszik.

     

    Youco:tessék csak enni szépen és a mérleget most hanyagolni

     

    remélem elmulik nem sokára az émelygéskitartás.

     

     

    gabi:veled mizu???remélem még egyben vagy

     

    Hibi:nekem ugyan nincsen kőzel a vasuttőrténeti park de szoljatok ha tudunk akkor megyűnk veletek

     

     

    Csati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  54. 2010. március 22. 21:1830014.

    Hibi, azért nem kellene mindent.... remélem, hogy a 12. hét után elmúlik ez a vacak émelygés. Nem is émelygés, csak az a tipikusan semmi nem jó érzés, semmi nem esik jól, vacakol a gyomrom.

    Mert most folyamatosan nyammogok valamit, hátha segít. Még a víz sem esik jól.

    Nem tudom, hogy mit fogok felvenni nyáron, illetve a terhesség alatt, mert ha így haladok.... ááááááááááááááááááááááá

    előzmény:
    hibi (30013)
    2010-03-22  21:13
  55. 2010. március 22. 21:1330013.

    Jucó: tudod terhesség alatt minden megengedett:)

    majd utána lefogysz:)

     

    Parkba mi áprilisban megyünk, családosan, meg ismerősökkel, egyedül két gyerkőccel is tervezek akkor majd szolok, csak szerintem az majd akkro lesz ha ZAlán is hallgat a nem szabad felmászni figyelmeztetésre:)

    előzmény:
    Youcó (30012)
    2010-03-22  20:35
  56. 2010. március 22. 20:3530012.

    Gatta, nem is tudtam, hogy nálatok is kistesó lesz. Jaj, nagyon édesek a lányok. Gratulálok Nektek!!!

     

    Minivini, jaj, ez a napallergia nem hangzik valami jól. :(

     

    Futóbicaj, én is azt hallottam, hogy aki ezzel tud menni, hamarabb megtanul bicajozni.

     

    Csajok, azt szerettem volna mondani, ha a vasúttörténeti parkba jöttök, akkor szóljatok, mert itt van tőlünk nem messze, szívsen csatlakozunk. 

    (ha nem zavarunk)

     

    Hibi, gratulálok a fogyáshoz, nagoyn ügyes vagy.

     

    Én meg hízok, dagadok.... már most +3-4 kilónál járok ááááááááááááááá

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  57. 2010. március 22. 20:2230011.

    Gatta: én is gratulálok mind a két gyönyörű lánykához:)

    És amúgy hogy vagytok?

    Mini: jó a kis bunki tényleg:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889930 (30008)
    2010-03-22  18:36
  58. 2010. március 22. 20:1030010.
    Nagyon szépek a csajok! Gratulálunk, puszi nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889930 (30008)
    2010-03-22  18:36
  59. 2010. március 22. 20:0930009.

    Mini: jo kis bunki:)

     

    Gatta: gratula a tesohoz, nagyon kis aranyos:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_889930 (30007)
    2010-03-22  18:36
  60. Torolt_felhasznalo_889930
    Torolt_felhasznalo_889930
    2010. március 22. 18:3630008.
    Lola
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_889930
    Torolt_felhasznalo_889930
    2010. március 22. 18:3630007.

    Sziasztok lányok!

     

    Gondoltam bekukkantok és elújságolom, hogy megszületett Lola kistesója március 2.-án. Viktóriának hívják, 3400 grammal és 52 cm-rel jött a világra.

    Lola imádja a hugit!

    Csatolok képet róluk, remélem sikerül.

     

    Mindenkinek nagyon szép estét kívánok!

     

    Gatta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  62. 2010. március 22. 15:2430006.

    Én észre sem vettem, hogy én voltam a 30000.

     

    Próbálok minél több fehér cuccot beszerezni, és igen van, hogy fehér hosszúujjúba vagyok, de nem lehet ezt sokáig bírni! Leginkább kerülöm a napot és árnyékot keresek mindenhol, meg kalap!

     

    Hála istennek Dórin nem vettük ezt észre, szerintem nem biztos, hogy örökölhető... Nem tudom! Remélem neki nem lesz ilyen problémája, persze én sem így születtem, egyszer csak lett! 

     

    Hoztam képet a legújabb kedvenc játékunkról! A feladat minnél több játékot és családtagot bevinni a házba!

    előzmény:
    sacmac81 (30002)
    2010-03-22  14:18
  63. 2010. március 22. 15:1830005.
    ne is mondd, nálunk a 4.dik motor vált be, mer thátul széles kereke volt:(
    előzmény:
    sacmac81 (30004)
    2010-03-22  15:16
  64. 2010. március 22. 15:1630004.

    Hibi: ja, majd megtanulunk fékezni is:)

    Motorból van 2 fajta, amit ismerek, Zsófinak olyan van, aminem mgasabb az ülése és hátul szépesebb a kereke. De ha B-nak vennék, akkor biztos olyat választanék, aminek hátul keskenyebb a kereke...

    előzmény:
    hibi (30003)
    2010-03-22  14:26
  65. 2010. március 22. 14:2630003.

    jaja Mini gratula a 30ezerhez:)

     

    SAcmac: tanitsd meg ZSófinak első körben hyog kell ahsználnia  féket:) sezrencsére én már csak utána kell orditsak hyog fékezzen és fékez:))))

     

    a 3as motorbol tudod két méret van, ugyhyogs zerintem az alacsonyabbal már simán tud menni...

    AMugy nálunk ZSombort nem érdekelte sema motor, sem a futobicaj, csak sima bicikli, motorozni is kb. 2 évesen kezdett el, őt az nem hozza lázba:) ZAlánmeg már löki magát ezerrel, ő már nagyon régóta érdeklődika motor iránt, tök fura:)

    előzmény:
    sacmac81 (30002)
    2010-03-22  14:18
  66. 2010. március 22. 14:1830002.

    megvolt a 30000. hozzászólás:))))))))))))))))))))

     

    Hibi: én sem értettem soha, hogy miért olyan jó a futóbicikli:) Zs. is próbálta a szomszéd fiúét, de nem annyira volt tuti... viszont ma délelőtt a sima biciklivel már ügyesen tekert:) Úgyhogy menni fog ez, és szaladhatok utána:))))

    Ja, tényleg újra próbáltuk a 3-as motort, és lehet, hogy rosszul emlékeztem, de egész jól leér a lába... csak még lassan megy neki  a motorozás... kicsit még nőni kell, de nem is olyan vészes...

    Mini: nem semmi, hogy 100-as naptejet kell magadra kenned.... én még csak az 50-esről hallottam... nyáron is hosszúujjúban mászkálsz vagy hogy csinálod?

    Dóri bőre is ilyen érzékeny? 

    előzmény:
    Minivini (29999)
    2010-03-22  12:52

Címlap

top