Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2008. Április 8. 14:042701.

    Sziasztok!

     

    Lázi! Jól értem hogy bölcsiben dolgozol? Milyen szuper, akkor egész nap láthatod a fiad is, vagy direkt nem a te csoportodba kérted? Ezt az új rendszert jó hogy írod, Dávid aug 30án született. Sokat törpölök a bölcsin, hogy beirassam-e, nem tudom hogy leszünk itthon a kistesóval is kiegészülve, de ahogy számolom, ugye a szülés előtt még nem, utána meg rögtön megint nem szeretném hogy elkezdje, vagyis max jövő február környékén esedékes (ha egyáltalán lehet így bármelyik hónaptól kezdeni, és nincs egy-két fix beiratási időszak), de akkor meg mivel gondolom nyáron nincs bölcsi se, akkor meg jóformán 3-4 hónapot ha járhat, és szeptembertől meg ovi...Lehet h akkor már inkább az oviba kéne iratnom, hogy jövő szeptemberben legyen helye?!És az igaz, hogy az ovikban eltörölték a kis-közép és nagycsoportot, és kor alapján össze-vissza vannak a gyerekek?

     

    Bocsi a többiektől az offért, de rákattantam a témára.

     

    Mosolyka! Akkor holnap sűrű napod lesz, este majd írd meg mi volt.

     

    Hanyatka! Nálam nem vészes az álmosság, bár lehet már hozzászoktam a nemalváshoz, igaz néha ha nem iszom kávét, este már fél 10 fele kidőlök. Próbáltad a teákat, egy kevéseke kólát, csokit, azokban is van koffein.

    Afp-vérvétel nálunk a betöltött 16. hét után van.

    Fogdokinál már voltam, 5-6 hetes lehettem, muszáj volt elmennem, és akkor be is pecsételt.

     

    Mbogica! Hú ez a tavaszi takaríttatás szuper! Ha megtehetitek nem tudsz rendszeresíteni egy takarítónőt? Nálam is most van napirenden a kérdés, a férjem már az első gyereknél is mondta, de nekem mániám, hogy mindent egyedül meg tudok csinálni, viszont most kicsit már elegem van, hogy így magamra semmi időm, parázok is, hogy később, ha bármi gond lenne velem, vagy egyszerűen nem bírom az iramot, ha meglesz a baba akkor meg főleg, szóval most úgy néz ki hogy lesz egy nénike, aki tud jönni segíteni. Ismerős, megszűnt a munkahelye, ő ajánlkozott fel. Nekem pont elég, ha a fürdő-wc takarítást át tudom adni, meg a teraszt, meg esetleg a felmosást és a vasalás egy részét. A többit megtudom simán csinálni a gyerek mellett is. Majd meglátjuk. Még fura hogy valaki idegen fog itt ténykedni, és félek magamtól is, annyira megszoktam, hogy úgy jó ahogy én csinálom, remélem nem lesznek konfliktusok.

    Dorcibenő, Lara! Gratula a szuper uh-eredményekhez. Esetleg képek?

    Lavorka! Pogi oldala tényleg szuper! El se tudom képzelni hogy két kisgyerek mellett, hogy jut ideje ilyen jól megcsinálni, meg a blogot is írni! Le a kalappal

    Batun! Jobbulást! 

    Kiskatica! Férjed beszólása ! Baba-mama szoba: csak bíztatásnak írom, képzeld, annó több aranyos-kedves csecsemősnővérkének határozott véleménye volt, hogy a régi rendszer jobb volt, mikor a babák egy helyen voltak, nekik könnyebb volt az összesre figyelni, anyukák meg tudtak pihenni a szoptatások között. Persze nagoyn jó a babóval együtt lenni egész nap, de van benne nehézség is, szóval fene se tudja, túl kell lenni azon a pár napon...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. Április 8. 13:382700.

    Elfelejtettem a táblázatot elküldenétek nekem is? megpróbálkozom vele.

     

    Azt hittem Angliában jobb a kismama gondozás.

     

    A beütős dologgal kapcsolatban: amikor Mátéval voltam várandós, kb. 8 hónapos lehettem, a kertben szedtem a paradicsomot, amikor a karó, amihez kötöztük a parikat, megbökte a hasam alját.

    A Máté lábaszárának belső oldalán a boka fölött kb. 5 centivel pár hónap múlva nagyobb anyajegy bukkant elő.

    Szerencsére őt most már ez nem zavarja, mindig azt mondjuk, hogy ez a szexepilje

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. Április 8. 13:252699.

    Sziasztok!

    Laraa, Dorcibenő. éljen, élje, éljen! Szupi UH leletek.Laraa, hogy bírtad ki, hopgy egy ilyen kérdés után nem kérdeztél rá mit lát ott?

    Batun: nagymamám mindig azzal riogatott, hogy a terhesség előtti sérülések nyomot hagynak a babócán! Tessék nyitott szemmel közlekedni!

    A szita-agy effektusról csak annyit, hogy mikor Zolikával voltam itthon, apukám mondta egyszer, hogy sűrűbben jön hozzám beszélgetni, mert kicsit leépültem szellemileg. Szavak nem jutottak eszembe... Elég kellemetlen volt az első pár hét amikor munkába álltam.És  most kezdődik előröl?

     

     Amúgy a délelőttünk ovibeíratkozással és egy kis udvari játékkal telt, csütörtökön már megyünk bölcsibe, illetőleg én dolgozni. Hát azért az ovodarendszerről is megvan a véleményem. Pár éve bezártak meg összevontak egy csomó óvodát, most meg sorra utasítják el a gyerekeket.Az új törvény szerint aki augusztus 31-ig betölti a 3 évet, az már nem maradhat a bölcsiben, de az óvodakötelesség csa 5 éves kortól van!?!?

    Mi külterületen lakunk, de közigazgatásilag Kecskeméthez tartozunk (új osztás, és még nem lett belterület) így konkrétan egyik körzethez sem tartozunk, így oda veszik fel a gyereket ahová lesz hely, nem sok választási lehetőségem van sajna, mert ezek nem szívbajosak, nyíltan megmondják. De ha azt mondanám, hogy van 4-500ezer forintom amit befizetek esetleg az ovi számlaszámára, rögtön lenne helye a gyerekemnek. A pofám leszakad!De nem is idegesítem magam már ezen. 3 helyre is beíratkoztunk, remélem valamelyik helyre felveszik!

     

    Jövő kedden megyek a dokimhoz UH-ra, és annyira kíváncsi vagyok már manókámra... Már én is egyre erősebben érzem a mocorgását, pedig csak ma vagyok 13+6, és Zotsát a 17. héten érezten először... Bizti ráizzítom a dokimat, hopgy igyekezzen rávenni manócskát  arra, hogy megmutassa mi van a lába között!De majd meglátjuk! Csak addig még olyan sokat kell aludni!?

    Na további szép napot, majd még benézek, csak beindítom a mosógépet, meg vasalnom kell EGY CSOMÓT!

    Pusszancs Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. Április 8. 13:162698.

    Sziasztok!

     

    Gratula az uh-khoz!

     

    Lavorka! Köszi a linket.

     

    Feledékenységgel én is küzdök, álmossággal nem annyira. Bár ma reggel sikeresen elaludtam

     

    Látom, többen megcsináltatjátok az integrált tesztet. Most meg kezdem magam felelőtlennek érezni, hogy én lemondtam róla

     

    De holnap az uh után talán okosabb és nyugodtabb leszek. Szorítsatok!

     

    Jó kis napom lesz, reggel vérvétel (a sima+toxoplazma), utána uh, délután meg belgyógyászat. De legalább letudok mindent Ja, és uh után veszek valami kismamás cuccot jutalmul.

     

    Jó, hogy tegnap megbeszéltük, hogy nem lesz kaja-para. Láttátok az egyik nyitócikket? Jelzem, hogy májat ettem ebédre. És semmi baja nem lesz tőle a babának punktum.

     

    Dorcibenő: a terhes szót én sem szeretem. Nem is használom magamra.

     

    Batun: Telefonos időpont???? Bocs de ezen nevetnemm kell. Vagy sírni.

    előzmény:
    Melus71 (2697)
    2008-04-08  13:04
  5. 2008. Április 8. 13:042697.

    Sziasztok!

     

    A bogyókkal én is így vagyok. Már ha ránézek a dobozra, fordul egyet a gyomrom. A magnézium tabit már csak péntekig kell szednem.

     

    Ez a feledékenység dolog nálam  is működik  

     

    Hanyatka: (asszem Te írtad) Amikor még nem csináltam meg a tesztet,már akkor gyanús volt a dolog, mert olyan voltam mint egy mormota. Hétvégén órákat aludtam, melóba is kornyadoztam rendesen.

    Mióta itthon kell, hogy legyek, azóta is minden nap alszok egy-két órát. Például ma is 10-11-ig aludtam és csak azért ébredtem meg, mert párom hívott telefonon

    Még az is elképzelhető,hogy délután is bealszok, ami szerencsére nem zavarja az éjszakai alvást

     

    Én holnap megyek AFP-re, de nem itt Tatán veszik le, hanem Győrbe kell mennem, mert integrált teszt lesz. (AFP, hCG és uE3) Mivel pénteken töltöm be a 16. hetet, ezért kérdeztem a védőnőt, hogy ez nem befolyásolja-e az AFP eredményt. Azt mondta, hogy itt azért nem, mivel integrált tesztről van szó.

    A beutalón mondjuk rá van írva, hogy ez a vizsgálat a terhesség 14. és 20. hete között.

    Csak először el kell menni ott Győrben a terhestanácsadóba, hogy a beutalóra ráírják a naplószámot. Remélem nem lesznek sokan.

    Aztán, hogy a kórházban hol veszik le a vért, gőzöm sincs. Majd ezt is meg kell kérdeznem.

     

    Akik voltak uh-n, azoknak gratula a jó eredményhez

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. Április 8. 12:492696.

    Sziasztok!

     

    Gratulálok az ultrahangosoknak a jó eredményekhez!  

    Batun, milyen korán érzed a mozgást! Kicsit irigy-irigy...

     

    Én pénteken megyek ultrahangra... Várom már nagyon! A jövő héten elintézem az ekgt, vérvétel az megvolt, fogdokihoz meg járok rendszeren, május-júniusban lesz esedékes, oda csak akkor megyek. Csütörtökön meg védőnőzök egyet, és akkor letudtam az első köreimet. Most valahogy nem tűnik olyan soknak, Botonddal olyan érzésem volt, hogy jövök-megyek napokig.

     

    Lesznek szmájlik????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. Április 8. 12:442695.
    Hát nem tudom dorcibenő,hogy feledékenyebb lennék!!De azt nagyon érzem hogy állandóan álmos vagyok!!!Ti nem vagytok álmosak??? Amióta terheske vagyok a nem birom meginni a kávét,energia italt meg nem merek inni.
    előzmény:
    dorcibenő (2693)
    2008-04-08  12:33
  8. 2008. Április 8. 12:362694.
    Ú, tényleg?! Köszi! Nem izgulok, nem izgulok, nem izgulok.... Jól van, na, sajna ilyen vagyok!
    előzmény:
    mbogica (2692)
    2008-04-08  12:31
  9. 2008. Április 8. 12:332693.

    Ezt nézzétek mit találtam azon az oldalon, amit Lavorka belinkelt:

    "Feledékennyé tesz a várandósság

    A terhes nők már régóta gyanítják, amit egy ausztrál tanulmány megerősített: a várandósság feledékennyé teszi a kismamákat. A tudósok szerint nemcsak a szülés előtt, hanem utána is még legalább egy éven át a szokásosnál gyengébb a nők emlékezőtehetsége, bár ez leginkább az új és megterhelő feladatoknál nyilvánul meg.

    A terhes nők és nem terhes társaik közötti különbség emlékezőtehetségükben leginkább egy egészséges húszéves és egy egészséges hatvanéves memóriakülönbségéhez hasonlítható" - derül ki az ausztrál felmérésből, amelyben 14 országban, ezer nővel készült több tanulmány eredményeit összesítették.

    Az úgynevezett "baba-agy" nemcsak szülés előtt, hanem körülbelül még egy évig utána is megfigyelhető a nőknél."

     

    Úgyhogy már tudományosan is ráfoghatjuk a terhességre (de utálom ezt a szót!), hogy szita lett az agyunk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. Április 8. 12:312692.
    Dorcibeno, minel idosebb a baba, annal nagyobb az NT szam... szovalj ne izgulj!!! 
    előzmény:
    dorcibenő (2688)
    2008-04-08  12:22
  11. 2008. Április 8. 12:292691.

    Sziasztok,

     

    Lavorka koszi a linket 

     

    Dorcibeno, gratula az uh-hoz!!!! 2mm normalisnak szamit. Laara neked is gratula :)

     

    Batun nem tudsz a midwife-val beszelni? Hatha tud vmit javasolni... vagy esetleg megis megprobalni egy masik dokit? Igy, hogy babas vagy, csak nem kergetnek el... 

     

    Nalunk most volt kint egy takaritoceg felmerni a helyzetet, mert ez igy mar tarthatatlan, es penteken kezdenek!!!!! Annyira boldog vagyok!!! Vegre ujra tisztasag lesz.... nekem nem szabad semmit csinalni, szegeny zuram, meg igy is galyazik eleget... Penteken rendesen tavaszi nagytakaritanak is, ugyhogy juj de jo hetvegem lesz   

    előzmény:
    batun (2682)
    2008-04-08  11:30
  12. 2008. Április 8. 12:242690.
    Csajok ti mikor mentek ÁFP vizsgálatra???Meg fogorvoshoz???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. Április 8. 12:222689.
    Köszönjük szépen!!!
    előzmény:
    Lavorka (2683)
    2008-04-08  11:36
  14. 2008. Április 8. 12:222688.

    Köszi.

    Én is azt olvastam, hogy 3-ig jó, csak attól féltem, hogy mivel már idősebb a baba, ezért nem-e rossz?

    De ez már csak olyan dolog, hogy tudtam, hogy lesz megint valami parám! ááá... megőrülök magamtól!

    Tudom, hogy rendben van, csak....

    előzmény:
    batun (2686)
    2008-04-08  12:04
  15. 2008. Április 8. 12:182687.

    Laraa: a reggelivel én is ugyanígy vagyok mostanság! Bár ez nem vicces reggelente!

     

    Viragom: én az elevittől is így voltam, bár már nem szedem egy ideje. De amikor szedtem, rájöttem, hogy rögtön kaja után kell bevenni, és akkor bent marad, de csak akko, ha eleget ettem. Ha csak pár falattal szedtem be, ugyanígy jártam.

     

     Laraa: látom te is skerrel jártál!

     

    Batun: jobbulást! És ne idegeskedj még a doki miatt is! Bár én nem tudom mit tennék a helyedben?!  

     

    Lavorka: köszi szépen!

     

    Ja, és természetesen üdv az újaknak! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. Április 8. 12:042686.
    Gratula az uh-hoz! A 2mm teljesen jo nyakiredonek. Most olvastam, hogy 3mm felett mutat emelkedettebb kockazatot.
    előzmény:
    dorcibenő (2685)
    2008-04-08  11:53
  17. 2008. Április 8. 11:532685.

    Sziasztok!

    Mindjárt visszaolvasok, csak elöbb jöttem a jó hírrel! Rendben van a babókám. A CRL (ha jól tudom ez a baba nagysága) 79,4. A tarkóredő 2.

    Remélem ezt a 2-es érték jónak számít, mert állítólag már 13 és fél hetes vagyok, nem 12. Ezt mondta az uh-s néni. De azt hiszem, hogy a tarkóredőt 12-14 hetesig mérig, akkor ad normál értéket! Ma este megyek a dokimhoz, úgyhogy majd megvitatjuk, hogy most mennyi is vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. Április 8. 11:442684.

    Laraa gratula! Május végén lesz az AFP?

    Batun és azok, akik érzik a kicsi mozgását:De jó nektek! Már én is nagyon várom!

    előzmény:
    batun (2681)
    2008-04-08  11:23
  19. 2008. Április 8. 11:362683.
    Sziasztok Kismamik!



    Hanyatka barátnője vagyok,bár látom,alig fórumozik a lelkem,de majd jól elfenekelem!!!

    A "2008.februári babavárók" topic lelkes tagja vagyok,ahol egy nagyon szuper csapat jött össze!Együtt sírunk,együtt nevetünk.

    Szeretném nektek ajánlani a mi kis babás honlapunkat,ahol egy kedves topictársunk folyamatosan rakja fel a fontos infókat.Itt mindenféle kérdésetekre választ találtok és írtunk kórházas beszámolókat is,ami segítség lehet nektek!

    http://abbcenter.com/index.php?t=kismamalinkek #

    Használjátok egészséggel és jó babavárást mindnyájatoknak!!!

    Lavorka+(a 3 hónapos Botond)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. Április 8. 11:302682.

    Laevolac-ot en is szedtem az elozo terhessegem alatt. Tenyleg artalmatlan es bevalt.

    de a rostban gazdag etelek is, foleg reggelire. egy jo kis muzli tejjel nalam mindig megteszi a hatasat.

    Irtam meg regebben, hogy van vmi bakterialis fertozesem, hat azota is van vmi, pedig mar beszedtem egy adag antibiotikumot ra, mert a dokim azt adott a pisiminta alapjan. Meg mindig nem javult a helyzet. A dokimhoz nem kapok idopontot majus 7-ig, mert szabin lesz, addig meg be van tablazva...jovo hetfore kaptam egy telefonos idopontot. Ilyen az angol ellatasPedig nem artana, ha a torkomat is megnezne valaki. MAs dokihoz nem megyek, mert az osszest kiprobaltam es mind elhajt rogton, hogy szedjek paracetamolt(barmilyen bajra), hacsak nem haldoklik vki, de meg akkor is hosszasan kell gyozkodni oket.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (2678)
    2008-04-08  09:33
  21. 2008. Április 8. 11:232681.

    jo reggelt!

    Gravidasok, miert nem probaltok ki masik vitamint? NEkem most a takony ingerli a torkomat, remelem nem fogok rokazni, amugy mar kb a 10 hettol nem hanyok.

    Laraa, gartula az uh-hoz! Olyan jo latni a kis vegtagokat, meg hogy ficankolnak:) Oylan jo erezni is, ahogy mocorog. En nem bubokekokat erzek, hanem hatarozott mozgasokat, ahogy a kis fejet, valamilyet odanyomja neha a mehfalhoz. Olyan fura, mert  a kisfiammal sokkal kesobb ereztem ennyire hatarozott mozdulatokat.

    Tegnap ugy lefejeltem az ajtofelfat, hogy meg mindig sajog a fejem...hulyebb sem leszek mar! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. Április 8. 10:282680.

    Jajjj de jóóó, gratulálok!!

     

    Miért nem kérdeztetek rá, hogy mit lát a babó lába között?

    előzmény:
    Laraa1 (2679)
    2008-04-08  10:09
  23. 2008. Április 8. 10:092679.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Helyzetet jelenteni jöttem!!! Ma voltam a 12. heti uh-n.  Annyira jó volt látni a kis manót!  Láttam a 10 ujjacskáját, a két lábacskáját, a doktornő (nem az én dokim), hanem aki akkor ott volt, és csinálta az uh-t, megkérdezte sejtelmesen, hogy mit szeretnénk, de nem árult el semmit! Pedig szerintem nem véletlenül kérdezte meg! Na mindegy, várunk türelemmel.

     

    Manócska adatai a következők :

    BPD: 23 mm. (18-27 között jó)

    AC: 61 mm,

    FL: 8 mm

    NT: 1,7 mm (nyaki redő)

     

    Ott ugrándozott, meg rugkapált a monitoron, meghallgattuk a kisszívhangját is, annyira jó volt látni.  Egy időre le is tudtam az uh-t, legközelebb május végén kell mennem, addig ki kell bírnom valahogy, mig nem láthatom!!!

     

    Na mentem reggelizni, vagy tizóraizni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 8. 09:332678.

    jó reggelt

    Kellett a reggeli kávém, hogy vissza tudjak olvasni, pedig tegnap ilyenkor hagytalak itt benneteket. jegyzeteltem, hogy mire akarok reagálni, de most ránézve felét sem értem

    Panna, igazad van, amire én most így félévre elöre igényt tartanék, az egy baba-mama szoba, de nálunk sajnos az sem megoldható. Valószínűleg tényleg az a legfontosabb hogy figyeljenek rád, és a mellékes dolgok fel sem fognak tűnni.

    asszem batun írta, hogy feszül a pocija, hát én ma reggel éreztem, hogy igaz reggel kisebb, de mintha le akarna esni. Mondtam is a férjemnek, erre ő:pedig még tarthatod egy ideig!!!

    akkor le kell mondanom a cápáról???Hát ez a kaja-para kiborít. Mindent megeszek, amit megkívánok, csak a nyerset nem, bár a füstölést én kellö tartósításnak minősítettem -sajnos pont most szegtük meg a sonkát. Annyi májat meg szerintem nem tudsz enni, hogy káros legyen a babára, stb......én annak idején attól kaptam szalmonellát, hogy a levesmerő kanalat nem mosták el a husleves után, ugyhogy hiába zárok ki mindent, az üzemi kaja réme fenyeget!!!a kaja.-témát lezártam.

    Melus: kiírás szerint te lettél a sereghajtó, ha jól figyelek, üdv a csapatban

    Kissy :  puszi neked is, amíg nem szülünk, addig bárki csatlakozhat!

    Mosolyka : próbálj már megnyugodni, abban én is hiszek, hogy a tudatával teremt az ember, úgyhogy csupa +++++++++ gondolat!!!a feszültséget és ingerültséget már ilyenkor is veszik át a pindurok, ez nekem is mindig eszembe jut, ha alkalmankéntelfelejtem

    Én nem szoktam bőgni, bár szombaton megfogadtam, hogy félévig mellőzőm az esküvőket, a férjem csak röhögött, hogy mit össze hüppögök. Hát ha a sajátom lenne most!

    Az én férjem bejött eddig az uhra, akkor hüvelyit kezdett a doki a 12 héten is. Aztán mikor látta, hogy szépen látszik, hasin mérte le. A multkor mikor összebujtunk, mondtam a páromnak, hogy egyre jobban "kényelmetlen", erre ö: láttad te, hogy a hüvelyi uh-on mit dugtak beléd?!

    chicco: terhesek is szedhetik, nálunk már a családban sokaknak használt a laevolac, nézd meg itt a neten. Te adagolhatod, mert szirup.

    Lázi, a zálogos tehén poénon fél óráig röhögtem.

    virágom, csomoan irjátok, hogy kijön a gravida, akkor te lényegében nem is szedsz vitamint. Miért nem próbálsz ki egy másikat???

    No a végére értem, el sem hiszem. Megpróblom megnézni az email címet, tegnap nem ment. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. Április 8. 09:302677.
    Jó reggelt mindenkinek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2008. Április 8. 09:092676.

    Szió viragom22!

     

    Örülök, hogy ma megint láthatod a babát, és hogy végre nincs már hányingered.

    Gravidával kapcsolatban már én is sok mindent próbáltam. néha már azon gondolkodom, hogy veszek Elevitet mert arra nem panaszkodnak a kismamik. Már belőlem is kijött párszor. Én úgy szoktam, hogy reggelizem, és mikor már majdnem végzek akkor beveszem még kicsit eszek rá, és akkor úgy bent marad. Volt hogy elfelejtettem du. vettem be, de már rég ettem, és akkor is kijött. Elég gázos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2675)
    2008-04-08  08:03
  27. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 8. 08:032675.

    Virágos napsütéses szép jó reggelt!

     

    chiccomico: pesti Brendonban voltunk, az M5 kivezető szakaszánál, a soroksári Auchannél, a Buy Way-ben. Este elmondtam Apácskának, hogy milyen körülmények közt tudtam időpontot kérni, hát nagyon meg volt lepődve!

     

    fagyi: Már kb. egy hete én is rá vagyok kattanva a fagyira. Nekem szinte mindegy, hogy milyen ízű, csak finom legyen.

     

    Ma megyek vissza a dokimhoz a 12. heti UH papírokkal, remélem azért ő is megnézi, hogy pocakbaba jól van. Kíváncsi vagyok, hogy mekkorát nőtt, meg azért csak kérnék még egy képecskét.

    Remélem, nem kiabálom el a dolgot, de úgy néz ki, hogy elmúlt a hányingerem (kopp-kopp). Egyedül, amit rendszeresen kijön az a Gravida. Próbáltam felkelés után, lefekvés előtt, napközben, éhgyomorra, evés után. Semmi, mindig róka-koma lesz belőle. Nincs valakinek tippje, hogy maradhatna bent a babavitamin? 

     

    14+0

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_480922
    Torolt_felhasznalo_480922
    2008. Április 8. 06:302674.

    Már kétségbe estem,hogy hogy lehetek ilyen béna ,hogy nem tudok bele írni.Köszi az infót.

     

     

    Aneska 13+3.még 37 óra az uh-ig 

    előzmény:
    Mosolyka (2656)
    2008-04-07  19:28
  29. 2008. Április 7. 22:002673.

    nekem is kuldjetek el legyszi a kozos e-mail-t. koszi

    MEgyek mosodaba, teregetni, aztan furdetni.  Mindenkinek jo pihit es szep idot holnapra!

    Bogica, nalunk ma delutan egesz szep napos ido volt, leszamitva, hogy hideg. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2008. Április 7. 21:572672.

    annyi mindenre akartam reagalni, de rovid az agyam...

    Anika, en is hasznalok orrcseppet, most mert beteg vagyok, de elegge el szokott huzodni nalam sajnos. En kaptam egy homeos orrspay-t, otthon Euphorbium a neve, neha bevalik az is. sterimar tengerisos orrspray se rossz, de mondjuk egesz ejjelre nem oldja meg a problemat, ha be van dugulva az orrod. 

    előzmény:
    m_anika (2658)
    2008-04-07  19:40
  31. 2008. Április 7. 21:392671.

    Udv a ma csatlakozoknak, jo sokan vagyunk mar!

    Kissy, en is Angliaban elek, Oxfordban. MEgertem, hogy mit irsz a terhesgondozasrol...en voltam otthon husvetkor 12 hetes uh-n, amugy engem sem nagyon neznek itt, meg csak a vedonovel talalkoztam. En hazamegyek szulni, mert itt nagyon nem szeretnek es szerencsere pont ugy jon ki, hogy a ferjem is raer hazajonni har honapra nyar vegen. Amugy mit csinalsz kint? Magyar a ferjed?

    En is kivanom a fagyit, ma fajo torokkal kb 5 fokban nekialltam fagyizni az utcan...kicsit vagyok csak lokott

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841246 (2602)
    2008-04-07  13:42
  32. 2008. Április 7. 20:302670.

    Panna81 köszi a segítséget meg néztem a linket!Mindenki azt írta hogy doki mütét,mert magától az ember nem tud leszokni!

     

    Mindenki másnak is köszike aki segített,tanácsot adott!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2008. Április 7. 20:232669.
    Nagyon remélem hogy jó lesz a sós víz jólesz mert ha nem akkor igazán nem tudom mi lesz velem!Nem fogok tudni alukálni!
    előzmény:
    Panna81 (2666)
    2008-04-07  20:12
  34. 2008. Április 7. 20:222668.

    http://www.nlcafe.hu/index.php?id=1057&fid=441&topicid=132398

     

    eszembe jutott, hogy olvastam valami hasonló topikot, bekopiztam. Lehet hogy nem ez volt, mert nem valami friss, de talán ha megnézed még írnak egy-két orrcsepp-helyettesítő okosságot!

    előzmény:
    m_anika (2667)
    2008-04-07  20:19
  35. 2008. Április 7. 20:192667.
    Fogalmam sincs mitöl dugul be az orrom,de este lefekvés elött dugul be és akkor jön az orcsepp!Pedig már az orrmandulámat is kivették!Igaz azt nem azért de kiveték!De ha jól emlékszem azóta kell orrcseppeznem!Ugyhogy tiszta rosz!Bárhová megyünk(este ott vunk) vinnem kell!
    előzmény:
    tulipán1981 (2665)
    2008-04-07  20:03
  36. 2008. Április 7. 20:122666.

    sziasztok!

    ha valaki ráér, majd nekem is megírná a közöstáblaelérhetőséget! köszi!

     

    m anika! sztem is válts, én úgy hallottam, jobb ha nem használjuk. a sterimar meg a többi tengervizes meg mehet sűrűn, az csak sós víz, nincs benne gyógyszer mint a nasivinban. Legalábbis nekem a gyerekorvos mondta, hisz pici babáknak is lehet már adni, napjában többször.

     

    ha valaki még nem esett át a toxoplazma fertőzésen, vagyis negatív a tesztje, akkor figyelni kell, hogy ne fertőződjön meg.

     

     

    előzmény:
    tulipán1981 (2664)
    2008-04-07  20:01
  37. 2008. Április 7. 20:032665.

    De mitől dugul mindig az orrod? Kamillás inhalálás nem segít? Szerintem nem tesz jót minden nap, még a tengeris sem.

     

    Tantum Verde nekem segített, igaz torokfájásra, de szerintem jó.

     

    Homeos termékek között is szét lehet nézni.

    előzmény:
    m_anika (2662)
    2008-04-07  19:54
  38. 2008. Április 7. 20:012664.

    bocs, azt a figurát nem tudom hogyan tettem oda

     

    kérdés: mi van, ha valaki még nem esett át a toxoplazma fertőzésen?

     

    Csütörtökön megyek a 12 hetes UH-ra,  annyyirrraaaaa várom, végre fellélegezhetek. Végigparáztam ezt az első 3 hónapot, úgy szeretném már élvezni a kismamaságot.

     

     alvás: Egész életemben hason aludtam, viszont mióta pozitív tesztem lettem, egyetlen egyszer sem fordultam hasra, tuti valam lelki dolog ez , most az oldalamon fekszek a felső lábam felhúzva, így nagyon jó.

     

    kullancs: a szüleim erdő közelében laknak (Zala, mindig millió kullancs), én is parázok, nehogy engem is megtaláljanak. Imádok az erdőben sétálni, de kicsit tartok tőle most.

     

    Ma reggel 3 óra alatt értem be a munkahelyre!! Őrület!!

    előzmény:
    tulipán1981 (2661)
    2008-04-07  19:51
  39. 2008. Április 7. 19:572663.
    Szóval le kell mondanom róla!Igen tudom hogy nem jóó de sajna nélküle nem tudok elaludni!Sokmindent próbáltam de semmi sem jóó!De a babóca érdekében felfüggesztem és veszek Tengervizeset!
    előzmény:
    tulipán1981 (2661)
    2008-04-07  19:51
  40. 2008. Április 7. 19:542662.

    Nasivin-t használok de már évek óta!Én gyagya pedig a védöcsajszit elfelejtettem megkérdezni!

    Igaz most a héten még fogfájással is szenvedtem,ugyanis fogzok!Erre pedig a csajszi azt mondta hogy vegyek Tantum Verde oldatot meg Panadolt!Vettünk is de a gyógyszerész csaj azt mondta hogy nem ajálja a Panadolt!Nah ezen igazodjak ki!!

    előzmény:
    Mosolyka (2660)
    2008-04-07  19:49
  41. 2008. Április 7. 19:512661.
    Tengervizeset szabad használni terhesség alatt, de úgy tudom, hogy nem jó, ha valaki állandóan azt használ, mert gyengíti az orrnak a nyálkahártyáját...vagy valami hasonló, szóval szerintem minden áldott nap ne használd ( ez nem csak kismamákra vonatkozik. )
    előzmény:
    m_anika (2658)
    2008-04-07  19:40
  42. 2008. Április 7. 19:492660.
    Attól függ, hogy milyent használsz. Olvastam, hogy terhesség alatt is ajánlott a tengeri sós orrspray. Én pedig személy szerint illóolajat párologtatok orrdugulás ellen. Attól sem lehet bajod. És ezek legalább természetes dolgok.
    előzmény:
    m_anika (2658)
    2008-04-07  19:40
  43. 2008. Április 7. 19:482659.
    Ne parázz a kullancstól. Ha nem járkálsz erdőben akkor úgysem találkozhatsz velük. Én mint tudjátok ilyen ügyekben elég laza vagyok (a 12 manyekommal). Mi erdő szélén lakunk a macskák, most hogy bejött a jó idő állandóan az erdőben lógnak. Naponta szedem ki a kullancsokat belőlük. De megfigyeltem, hogy ezek a kullancsok nem jönnek át emberre, csak a macskában  (vagy gondolom más állatban is) vannak. Régen volt, hogy az ágyban is találtunk döglött pici kullancsot. Bennünk a párommal még sohasem volt.
    előzmény:
    Mosolyka (2657)
    2008-04-07  19:32
  44. 2008. Április 7. 19:402658.

    Csajok!

    Szerintetek az baj hogy minden este használok orrcseppet????

    Nélküle nem tudok elaludni!

    Elöre is köszi a választ!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2008. Április 7. 19:322657.

    Viszont az sem annyira "gáz", mert van rá gyógyszer, azt hiszem, a terhesség végéig kell szedni és akkor nem lesz baja a babának. Nekem a védő azt mondta, hogy a toxoplazma fertőzés hatása nem is újszülöttkorban, hanem 9-10 éves korban jelentkezik.

     

    Jaj, annyi csúnya alattomos betegség van. Én most a kullancsoktól félek egy kicsit, de már nem merem magam beoltatni se.

    előzmény:
    Pepinka (2655)
    2008-04-07  19:24
  46. 2008. Április 7. 19:282656.

    A tervezett születési dátum most is benne van :-)

     

    Ha frissítitek, kiegészítitek a táblát, akkor nem elég csak rámenteni, hanem le kell menteni a gépetekre és visszaküldeni a mail-re, különben a többiek nem látják a kiegészítéseket.

     

    És persze megvannak nálam a korábban küldött egyéb adatok is: pluszi infók, szedett vitamin, tünetek, ha gondoljátok, ezzel újra ki lehet egészíteni a táblázatot, bár szerintem ennek inkább a 12. hétig tulajdonítottunk akkora jelentőséget.

    előzmény:
    lázi78 (2650)
    2008-04-07  17:31
  47. 2008. Április 7. 19:242655.

    Toxoplazma eredmény: ha negatív az azt jelenti, hogy nincs antitest a véredben, tehát nem talákozott ezzel a kórokozóval még a szervezeted. Ebben az esetben figyelni kell nehogy a terhesség alatt fertőződj meg.

    A terhesség alatti negatív eredmény a jó (vagy ha már előtte pozitív voltál, mert akkor nem fertőződhetsz meg)

    Pozitív két esetben lehet a teszt. Kétféle ellenanyag (Ig) szintet néznek egyébként. Az egyik típusú jelenléte a vérben jelzi azt, hogy a fertőzés friss, pár hónapos. Egy másik típusú Ig jelenléte a vérben jelzi azt, hogy már régebben évekkel ezelőtt átestél rajta.

    A pozitív eredmény akkor gáz, ha az a típusú antitestre pozitív ami a friss fertőzöttséget jelenti, mert akkor megvan az esély rá, hogy a terhesség alatt fertőződtél.

    Remélem tudtam segíteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (2564)
    2008-04-07  08:24
  48. 2008. Április 7. 19:002654.

    Szia Dorcibenő!

     

    Én is holnap megyek a 12. hetes uh-ra 8.00-ra, és én is rettenetesen izgulok. De ne félj, nem lesz semmi baj!!!! Magamnak is ezt mondogatom.  Azzal nyugtatom magam, hogy legalább megint megláthatom a kis csöppséget.

     

    Én sem tudom, a közös e-mail cimet, pedig én is szeretném nézegetni a táblázatot! Tényleg annyian vagyunk, hogy képtelenség megjegyezni, kivel mi történik!

     

    A hasonfekős alvás nálam is egyik lábbal felhúzós, kitámasztós, de félek, hogy már nem sokáig fogok tudni igy aludni. Próbáltam tegnap este másképp elaludni, de nem ment. MIndig hason fekve kötöttem ki. Nem tudom, mi lesz velem....

     

    A reggeleim egyre borzasztóbbak sajnos. Pedig azt hittem, majd egyre jobb lesz, de tévedtem. Mikor felébredek, olyan éhes vagyok, de mire kiérek a konyháig, hogy egyek valamit, addigra már olyan hányingerem van, hogy rá sem bírok nézni a kajára.  Arról nem beszélve, hogy sokszor nem tudom, hogy a buszhoz szaladjak, vayg inkább hányni.... A szagokkal is eléggé hadilábon állok. Most már a kávé szagától is rosszul vagyok, holott eddig nem volt semmi.

     

    Na jó, mentem, jó hosszúra sikerült megint a levélkém, holnap szorítsatok Nekem is nagyon!!! Majd beszámolok, hogy mi volt!

     

    Mindenkinek további szép estét! 

     

    12+3

     

    előzmény:
    dorcibenő (2586)
    2008-04-07  12:16
  49. 2008. Április 7. 18:202653.

    Próbáltam mindenkinek - aki szólt - küldeni az e-mail-címet...

    Szerintem elég sokan tudjuk már, úgyhogy ha kell valakinek, sokan meg tudják írni. Ha valaki netán mégse kapná meg záros határidőn belül, az küldjön nekem privit, és akkor küldöm!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_480922
    Torolt_felhasznalo_480922
    2008. Április 7. 18:082652.

    Én is meg szeretném nézni a táblát

     

    Ma vagyok 13+2 hetes.Szerdán kell mennem 4D-s uh-ra.

    Semmit nem tudok magamról írni.

    Nem vagyok rosszul,de nagyon jól sem.Igaz már nem izgatja az orromat az illatosított dolgok.

    Még nem híztam,de pocim az néha van-néha nincs.

     

    Nevünk még nincs.De csak azért nincs mert nem tudunk meg eggyezni.A párom elég "maradi" és semmilyen modern név nem tetszik neki. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2008. Április 7. 17:502651.
    Lányok! Én régóta tag vagyok itt, de lemaradtam arról, hogy most mi van a táblával. Én hajdanán elküldtem az adataim Mosolykának. Most hol lehet megnézni vagy kiegészíteni?
    előzmény:
    lázi78 (2650)
    2008-04-07  17:31
  52. 2008. Április 7. 17:312650.

    Megnéztem és kitöltöttem a táblát, szerintem is jó ötlet volt.

    Később bővíthetjük majd a babócák születési dátumaival és születési paramétereivel is! Szép emlék lesz, ha már mindenki kitöltötte!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2008. Április 7. 17:272649.

    Melus!

    Egyszer nem gáz, csak rendszert ne csinálj belőle!

    De én a helyedben a holnapit kihagynám. Abból tuti nem lesz baj!

    És nyugi!

    előzmény:
    Melus71 (2648)
    2008-04-07  17:11
  54. 2008. Április 7. 17:112648.

    Csajok!

     

    Egy kérdésem lenne. Szedem a Gravidát és egy magnézium tablettát, amiből napi 4x1-et kell szednem 25 napig, ami a héten letelik.

     

    Most úgy jártam,hogy a 4 órai magnézium tabletta helyett Gravidát vettem be, amiből már délben egyet beszedtem.

     

    Kérdés: nagy gond ez? Vagy esetleg a holnapi adagot hagyjam ki? Az ütő megállt bennem, amikor rájöttem,hogy nem azt szedtem be, amit kellett volna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2008. Április 7. 17:062647.

    Megoldás a "kemény ügyre" (engem sajna érzékenyen érint, nagyon megkínoz a dolog):

    tamaril lekvár- gyógyszertár

    2-3 szem aszaltszilva egy éjszakára beáztatva kevés vízbe (azért ellepje).Reggel a vizet leinni, és a szilvákat megenni.Csak senki ne tervezzen hosszú sétát aznapra. Én sajna elmentem sétálni, éppcsak hazaértem, a cipőmet sem tudtam levenni...

    De legalább használ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2008. Április 7. 16:002646.

    Sziasztok!

    Nekem ma kellett volna mennem vércsapolásra,de olyan .... idö volt hogy még az ágybl sem volt keddvem kikelni!Tisztelem aki ma intézett vmit!

    Nállunk azóta is szakad az esö meg viharos az idö!

    Mindenki már a nevekről beszél!Olyan sokmindenkinek tetszik a Levente köztük nekem is de a páromnak nem!Ezért ha fiu lesz talán Dominik lesz,de még változhat!Ha csajszi akkor Liána!

    További szép napot vigyi magatokra!

    Cupp:Ani

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2008. Április 7. 15:472645.

    A waiting oladalán láttam egy csipke alkalmi ruhát boleróval, az nagyon tetszik. Majd a héten be is nézek, mi a kínálat. A 2in1-ban voltam csütörtökön, de nem dodtam tőle hátast. Annyira nem jó, mint amennyire drága.

    Be kell még szereznem egy farmergatyót is. A barátnőim a Maternelle-t ajánlották a Baross utcában.

    Már megint a számat járatom a kezem helyett. :-) 

    előzmény:
    Panna81 (2643)
    2008-04-07  15:35
  58. 2008. Április 7. 15:412644.
    előzmény:
    Panna81 (2643)
    2008-04-07  15:35
  59. 2008. Április 7. 15:352643.

    Barifelhő! Nem tudom ajánlották-e már ezt a boltot: http://www.waiting.hu/

     

    csodaszép rucik vannak, ha pesti lennék, nem bírnám ki, hogy ne nézzek be.

    Amúgy vannak már elképzeléseid, hgoy miben éreznéd jól magad?

    előzmény:
    barifelho (2641)
    2008-04-07  15:18
  60. 2008. Április 7. 15:292642.

    Én most értem vissza a védőnőtől, kiderült, hogy aki kivan írva a körzetimnek, már nem ő a védőnőm, hanem egy másik nőci, aki viszont most nem "rendel", majd csak kedden és szerdán... Hurrá, úgyhogy szerdán mehetek vissza....

     

    Mikor mentem az úton elkapott az eső, mire végeztem, már sütött a nap most meg megint esik, áh, ezt nem lehet kibírni....  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2008. Április 7. 15:182641.

    Sziasztok Lányok!

     

    Rég jártam bent, nem is győzök olvasni. A hétvégén nem volt kedvem gépezni. Végre rajtam volt a főzhetnék és tüsténkedtem a konyhában. Sajnos a közérzetem még nem az igazi. Reggel öklendezés, aztán émelygés, este meg még mindig gyakran hányás. De mindegy, kibírjuk. Nekem amúgy is a 8. héten kezdődött, úgyhogy ne panaszkodjak.

    Ma a BKV sztrájk miatt itthon rekedtem, de legalább volt időm mosni meg takarítani, ha már a hétvégén csak heverésztem. Nekem is épp vasalni kéne, de Pannához hasonlóan érzek.

    Jut eszembe! Az apukáknak ajánlom Szily: Kitolás című könyvét. Nagyon szórakoztató. A párom most olvassa és hangosan felröhög olykor-olykor.

    Még mindig nem tudom, mit veszek fel az esküvőre, majd járok egy kört a héten, csak találok valamit.

    Na jó, megpróbálom magam hasznossá tenni. Megyek vasalni. Jutalmul meg kitűzök egy túró rudit.

    Lányok! Semmi aggodalom, a babák szépen nőnek és jól érzik magukat odabent.

     

    Majd később jövök! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2008. Április 7. 15:072640.
    Hú, levert a víz, míg végigolvastam. Ennyi izgalom! Ezek után egy pikk-pakk szülést megérdemelsz az égiektől!
    előzmény:
    lázi78 (2634)
    2008-04-07  14:50
  63. 2008. Április 7. 15:062639.
    Én is itt szemezek a vasalnivalóval, egyszerűen nem visz rá a lélek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2638)
    2008-04-07  15:04
  64. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 15:042638.

    csajok!

    én most néztem a Lilivel készült terhesgondozási papírokat, és nekem a 12 hetes annó már nem hüvelyi volt, hanem hasi! ezt orvosa válogatja ezek szerint??!!

     

    Panna! ez a meggylé nem hangzik olyan rosszul, mint a szilvalekváros szitu, na attól éhgyomorra biztos kifeküdnék

     

     

     

    MÁS! nem tennénk be a közös táblánkba a bemoldalaink jelszavát egy plusz oszlopba?? persze csak aki akarja

     

     

    hmmmmmmmm??????????????????

     

    jól elmentem vasalni, miiiiii? Lili sztem már ébredezik! ja itt ömlik az eső pedig mentünk volna játszótérre a kis barátokkal

    előzmény:
    Panna81 (2636)
    2008-04-07  14:57
  65. 2008. Április 7. 14:582637.
    Hú, te szegény, nem semmi, amin átmentél! De jó a pozitív hozzáállásod!
    előzmény:
    lázi78 (2634)
    2008-04-07  14:50
  66. 2008. Április 7. 14:572636.

    Chicco! Nekem eddig ami bejött: reggelire tejbedara, vagy  reggelire egy pohár hideg meggylé, valami pékárú, majd egy kávé, plusz a nap során a maradék meggylé. Totál kipucolt . Mondjuk az én gyomromat könnyű elrontani, ha muszáj.

     

    Melus, Kissynigt! Üdv itt!

     

    Haloween! Hahó, nem vagy egyedül, én is a végén kullogok !

     

    Mosolyka! Előttem van a férjed arckifejezése a hüvelyi uh hallatára , mondjuk elhiszem, hgoy nekik ez annyira nem természetes. Fel tudod vetetni cd-re esetleg? Akkor ő se marad ki belőle. Most én ezen filózok, mert valsz úgy tudjuk megoldani, hogy addig ő kinnmarad a gyerkőccel.  Sztem Dávid még kicsi hozzá, de ahol nagyobb(ak) a tesók, valaki tervezi, hogy uh-ra beviszi, ha lehet?

     

    Virágom! Remélem csakazért is megmutatja a nemét a babó! Lehet ám, hogy csak úgy értette, hogy esetleg még korai a 100%os "eredmény", hogy ne kenődjetek el, ha nem látni hogy fiú v. lány. De a hangnemre nem mentség.

     

    Annó a kolléganők, most meg anyuék is állították, hogy már tök korán észrevették hogy babát várok. Az egyik barátnőmet a hirtelen mellnövekedésem tette biztossá benne.

    Nekem most is már tök nagyok, mi lesz még később.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2628)
    2008-04-07  14:26
  67. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 14:522635.

    kösszencs a linket! áá, én már eszem mindent... mondjuk a hasam nem fáj, csak ritkult a székletem! a székrekedés azért veszélyes mert görcsökhöz vezethet, ami a méhfalnak nem tesz jót, súlyos esetben vetélést okozhat, ezt a nődokim mondta. viszont  a hasmenés is görcsöket okoz a simaszövetben, szal ugyanez a helyzet, tehát nem szabad hasat hajtani sem... Az első babómnál is volt 2-3 hétig ilyen tünet, aztán szerencsére megoldódott a helyzet, és nem jelentkezett székrekedés, bízom benne most is így lesz! na ezt jól kiveséztem

     


     

    előzmény:
    Mosolyka (2631)
    2008-04-07  14:40
  68. 2008. Április 7. 14:502634.

    Mosolyka!No para, az estem bonyi! És mint kiderült nincs is semmi baj. Csak akkor mindenki megijedt.

    Ugye írtam, hogy elég beteges volt a család amikor mini-manó megfogant,amikor megtudtuk a férjem viccesen meg is kérdezte, hogy mikor csináltuk

    Az első baj az volt, hogy mielőtt megtudtam volna hogy nem vagyok egyedül, beszedtem 8 szem Sumetrilim-ot, ami sajna magzatkárosító. Na első infarktus itt ért. Kiborultam... Dokim síelt, így a gyógyszerészemmel konzultáltam, és ő megnyugtatott, hogy mivel ez a fogantatástól számított első két hétben történt nem lehet baj!Ekkor amúgy is a mindent vagy semmit törvénye érvényesül. Kicsit megnyugodtam, de nem voltam 100%-os! Végre hazaért a dokim (1hét), és vele is beszéltem. Ő is azt mondta szerinte ebből nem lehet baj, de ha úgy alakul elküld majd genetikára, de az ultrahanggal az ő javaslatára vártunk még másfél hetet (az előző terhességemet elvetéltem a 7. héten, és így most nem akart nagyon korán megvizsgálni, nehogy...).

    Megnyugodtam valamennyire, és vártam az első UH-ot. Hát, akkor meghaltam kicsit: a szikhólyagom rendellenes alakú volt, meg volt vastagodva a fala, és "echodends"  volt. Atz mondta a dokim, 2 hét múlva control, de arra kér, az előzmények tekintetében nem éljük bele magunkat ebbe a terhességbe, mert a látott UH kép alapján feltételezhető kromoszóma rendellenesség, illetve lehet vetélés előjele is, de az is előfordulhat, hogy nincs semmi baj...(igaz ennek az utolsó kijelentésnek az előzők után már nes sok súlya volt)Nem tudom hogy vezettem haza az autót. A kicsi szívhangja és a doki szavai kavarogtak a fejemben.

    Hát 2 hét rémálom következett. Minden pisilésnél attól rettegtem, hogy vérzek..., kibőgtem a szemeimet, egyszerűen nem tudtam uralkodni az érzelmeimen és az indulataimon. Egyetlen kis szigetet a kisfiam jelentette, akihez odabújva meg tudtam nyugodni!

    A kontrolra jött velem a férjem, segítségnek! Annyira aranyos volt, fogta a kezem, meg minden! És akkor valami csoda folytán az UH már nem mutatott semmilyen kóros elváltozást, továbbra is csodás erős szívhangott hallottunk, és kaptunk  vagy 5 képet. A doki is láthatóan örült, hogy jó hírt közölhet. Hát bőgtünk a férjemmel mint a zálogos tehén.... Tökre érthetően...

    Ekkor már 8+6 voltam. De innentől kezdve minden rossz gondolatot elhesegetve élem a kismamák mindennapját, néha még kicsit rám tör a félsz, de elhesegetem....

    NEM LESZ SEMMI BAJ, MERT NEM LEHET, ÉS KÉSZ!

    előzmény:
    Mosolyka (2616)
    2008-04-07  14:04
  69. 2008. Április 7. 14:462633.
    pusz, mindenkinek, megyek ugyintezni.....
    előzmény:
    mbogica (2632)
    2008-04-07  14:45
  70. 2008. Április 7. 14:452632.
    nekem bejott a grapefriut le ehgyomorra, de van gyogyszertari is... Lactulose Solution (ha jol tudom, otthon is lehet kpani, gyerekeknek is adjak, akik nem szeretnek kakilni.....)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2628)
    2008-04-07  14:26
  71. 2008. Április 7. 14:402631.

    jó tippeket találhatsz itt:

    http://209.85.135.104/search?q=cache:xMB6EAgWn4gJ:www.babanet.hu/faq/terpan06.php+terhess%C3%A9g+sz%C3%A9kreked%C3%A9s&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu

     

    És lehet kacagni is: valaki megkérdezte, hogy az erős nyomással, préseléssel nem nyomta-e össze a baba fejét úgy, hogy maradandó károsodása lesz? Jajj.

     

     

    előzmény:
    Mosolyka (2630)
    2008-04-07  14:35
  72. 2008. Április 7. 14:352630.

    Én is így vagyok, ezért nem akartam ezt az utolsót már kicseréltetni. Azt mondják, az amalgám jobban zár, tartósabb, mint a fehér. Van, akinek a fehéret nem is bírja a foga...

     

    Székrekedés elleni szerekről már itt is volt szó: többen írták azt hiszem a szilvalekvárt, a lenmagot... Most más nem jut eszembe. Szerencsére ilyen gondom nincs.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2629)
    2008-04-07  14:31
  73. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 14:312629.
    Mosolyka! nekem Lilivel 3-at cseréltek ki, mindegyiket még ált. iskolában szereztem! na azóta a 3-ból 2-őt  (2 és fél év alatt) újra kellett tömni, mert az új szétrepedt állítólag anyaghibás volt! fasza!!!!!!!!!!! egy fogam pedig héba-hóba fáj, de az orvos szerint semmi baja, ami mondjuk nem nyugtat meg, mert FÁJ!!! érdekes, hogy az amalgánnal 14-15 évig semmi bajom sem volt, ezek az újak meg folyton tönkremennek! 4 tömött fogam van, mind amalgán volt korábban, és van olyan új amit már 3-szor römtek újra... lassan csak tömés lesz a fogam helyett
    előzmény:
    Mosolyka (2625)
    2008-04-07  14:19
  74. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 14:262628.

    Virágom! a pesti brendonba mentek vagy valahol vidéken??? én budán ajánlom a praxist, Lilivel kétszer voltunk annó, nagyon kedvesek voltak, a dokin pedig látszott hogy ért hozzá... a másodikon a párom mellett anyukám is bejöhetett

     

     

    Bogica! köszönöm a cikket a halakról! az angolt elolvastam, a magyart még nem! mondjuk a folyókba is öntenek már mindent, nem is kell olyan messze menni sajnos... talán a haltenyészetek és halastavak a legmegbízhatóbbak, vagy ki tudja?

     

    Lázi! örülök hogy te is így látod

     

    MElus! kívánom, hogy minél előbb végetérjen a barnázás

     

    csajok! írjatok valami jó 5letet székrekedésre? van vmi gyógyszertári csepp vagy lekvár ami ehető ilyenkor? hiába eszek össze mindent... na de nem részletezem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2624)
    2008-04-07  14:15
  75. 2008. Április 7. 14:242627.

    (ne ertsetek felre, nem arrol van szo, hogy nem szabad halat enni, en is eszem, mert nagyon nagyon egeszseges, es fontos a babanak, csak nem mindegy, hogy milyet..... es ha van valasztasi lehetoseg, akkor miert ne valasszuk a kevesbe szennyezettet.....)

     

    Fogtomesben nem tudok segiteni, orulok ha nem latok fogorvost... 

    előzmény:
    Mosolyka (2625)
    2008-04-07  14:19
  76. 2008. Április 7. 14:222626.

    Viragom: jogos, ennyiért tényleg ne szóljanak be. Izgultam, hogy a férjemet beengedik-e majd a kórházi 12. hetes uh-ra, mert volt, akinek beszóltak: ez nem mozi! De megoldódott a probléma, mert amikor megmondtam a férjemnek, hogy ez még hüvelyi lesz, akkor úgy megijedt, hogy azt mondta, az horror lehet, arra ő nem jön be  nem tudom, mitől fél  A szülésre pedig készül...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2624)
    2008-04-07  14:15
  77. 2008. Április 7. 14:192625.

    Holnapután nyugszom meg Haha, mekkorát fognak nézni? A múltkor is megkérdezte az egyik, hogy én mikor megyek már szülni, mondtam, hogy majd ha itt lesz az ideje

     

    A túlérzékenységet még nem vettem észre magamon, de az idegbetegséget az 6-8. hétben igen, bár az már elmúlt. Csak néha elrágódok dolgokon. És olyan döntésképtelen is lettem...

     

    Tetszett a kanapés sztori!

     

    A higanyos oldalba csak bekukkantottam. Csakazértis eszem halat, mert fontos. De azt mondja meg valaki, hogy most az amalgámtöméssel mit kell csinálni? Mindet kicseréltettem már, de egy maradt (jó nagy, hátsó fog). Nem akartam bántatni, amíg nincs vele probléma, de már néha érzékeny. Viszont azt is olvastam, hogy terhesség alatt nem jó tömést cseréltetni, mert ilyenkor felszabadul a sok higany.

     

    ??

     

     

    előzmény:
    haloween79 (2621)
    2008-04-07  14:14
  78. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 7. 14:152624.

    Hát mi pont azért is választottuk ezt az időpontot, hogy megnyugodjunk még a nagy UH előtt, hogy Pocakbaba jól van, meg a párom is láthassa már végre a kis trónörököst. Meg persze azért is, hátha már megmutatja milye van.

    Szerintem sincs semmi köze hozzá... Most kiszámoltam és min. 11.000 Ft, amit ott fogunk hagyni. Mindez 20 percért. Szerintem ez elég jó üzlet és ezért a pénzért inkább körbe kellene ugrálni a kismamikat.

    Na mindegy, ennyit a kedves emberekről.

     

    Na, én megyek, muszáj picit pihiznem, mindjárt elalszom! Később még visszanézek.

     

    Pusz!

    13+6 

    előzmény:
    haloween79 (2615)
    2008-04-07  14:03
  79. 2008. Április 7. 14:142623.
    es befogom a szamat a kajaparaval kapcsolatban.....
    (nalam nutella kanalazva lesz az ebed....)
    előzmény:
    mbogica (2619)
    2008-04-07  14:11
  80. 2008. Április 7. 14:142622.
    Ez tényleg így van... Mikor a másodikat vártam, nem tudtam elképzelni, milyen kettőt szeretni. Nem hittem el, hogy tudok még úgy szeretni valakit, mint a lányomat. A harmadiknál már nem merült fel ez a kérdés, és persze most sem, most csak az a furcsa, hogy nekem a Botond a kisbabám, nem tudok másik kisbabát elképzelni.  
    előzmény:
    lázi78 (2617)
    2008-04-07  14:07
  81. 2008. Április 7. 14:142621.

    Mosolyka biztosan minden rendben lesz, és végre te is láthatod a picúrkát. Szerintem óriási élmény! Majd tessék beszámolni. Szerintem nem gond, ha nincs semmi tünet, már nekem sem nagyon van, néha reggel pici rosszullét, de az semmi. Csak az ember mindenhonnan azt hallja, terhesség= hányás, rosszullét, és ha nincs, akkor is képes izgulni, nehogy valmi gond legyen. Holnap végre ti is megnyugodhattok, és visszavághatsz nyugodtan a kolleganőnek, hogy neked van okod a pici pocira, bő felsőre.

     

    Szerintem ne foglalkozz a kolleganőkkel, biztos a hormonok miatt esett ilyen rosszul. Én az utóbbi pár hétben még a legapróbb kérdésen is elkezdtem üvölzözni. Pl. vettünk új kanapét, és apukám megkérdezte, hova tettük, én meg visszagondolva már látom, mint egy bolond elkezdtem ráripakodni, hogy mégis hova tettük volna, a szobába. Tiszta lökött vagyok.Már párom is mondta, hogy olan érzékenyen, néha ingerülten reagálok, így igyekszem visszafogni magam.

    előzmény:
    Mosolyka (2616)
    2008-04-07  14:04
  82. 2008. Április 7. 14:132620.

    Én is köszönöm a szívélyes fogadtatást

     

    Chiccomico: Az első vizsgálatkor 7 mm széles vérömlenyt talált, ami két hét múlva 3 mm-re csökkent.

    Aztán március 17-én délután elöntött a vér. 18-án mentem a dokihoz ezügyben. Akkor meg uh-zott és mondta, hogy a baba jól van, lemérte a babóca méreteit. Mondta, hogy a vérömlenyt nem látja, tehát nagy valószínűséggel az ürült ki.

    A barnázás meg a tisztulástól van úgy tudom. Csak már múlna el. Gondolhatjátok, hogy milyen idegességgel megyek wc-re, hogy mit látok viszont a betéten.

    Ahogy észrevettem most már annyira nem barnázok és bízom benne, hogy a mai löket végleg kitisztította már.

     

    Most hirtelen nem tudok ki írta, de egyetértek vele, hogy mindent lehet ennyi, csak mértékkel. Persze a nyers dolgokat kivéve.

    Például tudom, hogy a kóla nem a legjobb, de egyszerűen megveszek érte. Egy pohárral iszok, nem többet és nem minden

     nap. Kávét úgysem iszok.

     

    A névválasztással kapcsolatban mi már véglegesítettük neveinket. Mondjuk nem vagyok híve a két keresztnévnek, de most kivételt teszek, mivel az első nevet a fiam választotta a másodikat pedig a párom  Én rektoráltam és nagyon tetszettek

    Ha fiú lesz, akkor Ábel Vilmos, ha lány, akkor Janka Petra.

    Apa nagyon szerette volna a saját nevét adni, ezért így oldottuk meg.

     

    Most lépek picit, mert apa jön haza és fog kelleni neki a gép.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2606)
    2008-04-07  13:45
  83. 2008. Április 7. 14:112619.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2606)
    2008-04-07  13:45
  84. 2008. Április 7. 14:092618.

    Ma nagyon nyugis nap van, Boti reggel is sokáig aludt, most délután is, úgyhogy időről időre olvasgatok, és szorgalmasan küldöm az e-mail címet.

     

    Ha vkinek nem megy át, akkor privit küldjetek! Próbálom követni, és küldeni mindenkinek.

     

    Én sem csinálok nagy körítést a kajáknak... Nálam a halfélék nem játszanak, mert nem szeretem ezeket, a házi majonéz és társaival alapból is vannak fenntartásaim, a tatárbeefsteak meg a camambert nélkül meg tudok élni pár hónapot. Fűszereket meg szerintem nem lehet akkora mennyiségben használni, hogy baj legyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2008. Április 7. 14:072617.

    Olyan érzékeny liba lettem... A hsz-od második felénél úgy elkezdtem bőgni, hogy alig tudtam megnyugtatni magam. Tudod én is ugyanezt érzem mikor a kisfiamat nézem...

    Az egyik barátnőm januárban szülte a harmadik babáját, és tőle kérdeztem, hogy hogyan tudja a szeretetét három egyforma részre osztani. Erre Ő csak annyit mondott, hogy ezt nem kell osztani , mert amikor megszületik a másodi gyerek a szereted megtuplázódik, a harmadiknál megtriplázódik, és így tovább...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226025 (2610)
    2008-04-07  13:55
  86. 2008. Április 7. 14:042616.

    Elküldtem arra az e-mail címre a táblát. Nem kell vele semmit csinálni, csak ha úgy gondolod, hogy írnál bele még adatokat magadról, azt megteheted.

     

    Mindenkinek köszönöm a megnyugtató szavakat.

     

    Eddig nem vettem észre magamon a túlérzékenységet, de a kolléganőm beszólása olyan rosszul esett. Mintha ciki lenne, hogy bő felsőben járok. Megjegyzem ő egy tizessel fiatalabb nálam és nem terhesen van akkora hasa, mint nekem most. Akkor meg miért kell beszólni?

     

    Lázi! Miért volt baj nálad a korai ultrahang? Én holnapután megyek először a 12 hetesre. Talán ezért is vagyok ilyen para. Ja, és én teljesen tünetmentes vagyok!

    előzmény:
    mbogica (2611)
    2008-04-07  13:55
  87. 2008. Április 7. 14:032615.
    Hát nem is csodálom, hogy felidegesítetted magad.Egyáltalán mi köze hozzá, hogy miért is mentek, és ha a baba neme miatt menne valaki? Annyi pénzt kell otthagyni nekik, hogy szerintem nincs is okuk kérdezősködni. Örüljenek, hogy mennek hozzájuk a kismamák, hogy megtudják minden rendben van-e, láthassák a picit, és ha esetleg még e nemét is szeretnék megtudni, mi rossz van abban? Olyan fura ez a hozzáállás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2613)
    2008-04-07  13:58
  88. 2008. Április 7. 13:582614.
    Hát szívesen elmondtam volna nekik legutóbb, amikor otthon voltunk, de párom nem szerette volna még, nálküle meg nem lett volna az igazi. Telefonon megint nem szeretném, így marad a hosszú hétvégée, nem olyan sokára. Addigra már visszük a kis képet is róla, és végre mindenkinek elmondhatom.
    előzmény:
    mbogica (2608)
    2008-04-07  13:50
  89. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 7. 13:582613.

    Sziasztok!

     

    Nagyon sokat írtatok, mióta nem voltam fent. De sikeresen végigolvastam!

     

    Párom szombaton este jött haza Horvátországból, azóta vele foglalkoztam, illetve egymással.

     

    Most, hogy elment dolgozni, így tudok nektek írni. Ma voltam a Brendonba anyukámmal, bejelentkeztünk 4D-s UH-ra. Szombat reggel fél 9-re kaptunk időpontot. Én már úúúúúúúúggggyyy várom! Párom szerette volna látni Pocakbabát még a nagy (18. heti) UH előtt, meg hát amúgy is jövő hét hétfőn lesz a névnapja, úgyhogy ez lesz neki az ajándék!

    Mondjuk azért kicsit meglepődtem az ultrahangos nőn. Be kellett írniuk, hogy hanyadik hétben vagyok és mikor elmondtam, rögtön ezt mondta: "De ugye nem azért jönnek, hogy megtudják a baba nemét?!" Azt hiszem ennél a mondatnál lett kb. 200 a vérnyomásom. És ezt még olyan hangsúllyal is mondta, ami eléggé nem tetszett! Azt hiszem, pont ez az a hely, ahol nem beszélhetnek így az emberrel! Ennyi pénzért, amit ott elkérnek, szerintem inkább udvariasabbnak kellett volna lenne. Na mindegy, azért elmegyünk. Max még egyszer fogunk a nővel találkozni, mert párommal úgy beszéltük meg, hogy a vége felé is elmegyünk még egy 4D-sre, kb. a 30. hét környékén. Többre nem.

     

    Jövő héten hétfőn meg megyünk az anyakönyvi hivatalba... már ha a párom a munkáját tudja majd úgy intézni, hogy 1-2 órával később kezdjen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2008. Április 7. 13:572612.

    Sziasztok Melus és Kissynight! Üdv körünkben! Itt a lányok annyira aranyosak, bizti nem érzitek elhanyagolva majd magatokat!

    Amúgy csak az jutott még az előbb eszembe, hogy lehet, hogy ha most nem  7. hanem csak 9. héten mentem volna először dokihoz, akkor megkíméltem volna magam 2 hét rémálomtól és nem sírtam volna ki  a szemem. Persze bizonyos szempontból jó, ha az ember korábban elmegy dokihoz, gondolok itt estele méhenkívüli terhességre, amit minél előbb diagnosztizálni kell nehogy nagy baj legyen, de van hogy jobb nem is tudni dolgokról. Bár a kutya sem tudja... Az én esetemben jobb lett volna várni két hetet az első ultrahanggal, ez fix.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2008. Április 7. 13:552611.
    Koszi, kozben megkaptam :) csak nem tudom, hogy mit kell vele csinalni...
    Megertem, hogy nehez lehet titkolozni....de szerencsere lassan vege, es szepen, buszken kitolhatjatok a pocitokat!!!  Nekem lassan az egesz varos tudja...  hihetetlen milyen egy pletykas hely ez!!! 
    előzmény:
    Mosolyka (2607)
    2008-04-07  13:48
  92. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 13:552610.

    Mosolyka, szerintem valamilyen fokú para tök természetes, pláne hogy szinte minden két hétben van vmi vizsgálat, amitől parázhat az ember lánya... én a másodikkal is ugyanúgy parázok, mint annó az elsővel! persze nem kell átesni a ló túloldalára! sőt, hogy kicsit megnyugtassalak, ez a para még akkor sem fog elmúlni, mikor ott lesz a csöppség egészségesen a karodban, vagy odahaza a kiságyában! sőt akkor fogsz csak minden apró mozdulatától megrezzeni, hogy ugye ez természetes, nincs semmi baja????? ettől szép a terhesség és ettől szép, hogy anya válik belőled is

    én a mai napig elérzkenyülök, ha ránézek Lilire - főleg mikor alszik - mert olyan gyönyörű és annyira tőlem függ a kis élete még mindig, pedig már mindjárt 2 éves lesz

    hidd el minden rendben lesz, és egy szép egészséges, okos baba van a pocakodban

    cicó 

    előzmény:
    Mosolyka (2607)
    2008-04-07  13:48
  93. 2008. Április 7. 13:552609.

    Hát igen, a kollegák nagyon szemfülesek tudnak lenni. Még csak épp, hogy megtudtam, hogy pozitív a teszt, már elkezdett terjengeni, hogy terhes vagyok, pedig meg sem említettem senkinek. És akkor azt kezdtem észrevenni, hogy mindenki úgy fürkész engem, ha megálltam úgy bámulták a hasam, pedig nem is látszódhatott semmi.

    Aztán a közvetlen kolleganőm rákérdezett, és mondta, hogy rögtön lehetett látni, mert teljesen megváltoztam, és mondta, hogy más is ezt vette észre, valahogy más lett az arcom, a viselkedésem, kipirultabb lettem, így nem is csoda a sok pletyka.

    Már alig várom a jövő hetet, akkor leszünk a 12. hétben és az uh után beszélek a főnökkel is és nem titkolgatom, mert alig várom, hogy teljesen élvezhessem a kismamaságot, ne csak titkon ha épp nem látnak odabent. Lehet ez butaság, de bennem mindig van egy kis félsz, bár igyekszem mindennek pozitívan hozzáállni.

    előzmény:
    Mosolyka (2607)
    2008-04-07  13:48
  94. 2008. Április 7. 13:502608.
    En Del-nyugat Angliaban vagyok (Bath) 
    halloween, irigy-irigy a szupi varrono anyukara , nem nehez elole is titkolni?  Lazi, gratula a negativ eredmenyhez!!!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841246 (2602)
    2008-04-07  13:42
  95. 2008. Április 7. 13:482607.

    Kissynight, Melus! Üdv köztünk.

     

    Bogica, megírnám a címet, de nem tudok privit írni. Esküszöm, hogy haloween-nek is véletlenül csak a"válasz erre" gombra kattintottam, de szerencsére neki priviben ment el  Hogy ezt hogy csináltam??

     

    Hú csajok, le fogok bukni. Pedig már csak két nap kell titkolózni. De ma már megjegyezte az egyik kolléganőm, hogy mi ez a nagy ruha rajtam? És holnap ugyanilyenben akartam jönni, mert egyszerűen nincs más, ami takar!

     

    Ja, a másik meg fellebbentette a felsőmet, hogy van-e rajtam trikó és ott villogott a nagy pocakom, próbáltam behúzni, de nem nagyon ment...

     

    Úúúgy utálom ezt. És azt is, hogy így parázok. Az ismeretségi körömben mindenki egészséges babának adott életet. Nálam miért lenne másképp? Közben pedig mindig eszembe jut egy vészmadár ismerősöm hangja: amitől félsz, az bekövetkezik. Ugye nem?

     

     

    előzmény:
    haloween79 (2601)
    2008-04-07  13:38
  96. Torolt_felhasznalo_226025
    Torolt_felhasznalo_226025
    2008. Április 7. 13:452606.

    sziasztok kedves kismamák és pocaklakó babócák!

     

    köszöntés minden "új" fórumos kismamának!

     

    valaki világosítson már fel hol találom meg a közös táblánkat? 

     

    Melus? a doki mit mond, mitől van ez a barnázás?? remélem hamarosan véget ér és minden flottul megy majd végig

     

    Haloween! ne izgulj! én is csak a jövő 7 végén megyek tarkóredőre. a fagyit én is imádom! fene tudja mi a jobb a cukrászdai (amit lehet hetekig árulnak) vagy a bolti (amit meg nem megfelelő főfokon fagyasztanak)

     

    Dorcibenő! a lágytojást tényleg érdemes lenne hanyagolni, de nem tudom a tonhal mondjuk rántva miért nem ehető? hiszen ahal tök egészséges, sőt van egy fehérje ami az agysejtek fejlődéséhez állítólag naagyon hasznos, és másban nem található meg

     

    én a camambert sajtot szeretem nagyon, de a lágy sajtokat se igazán ajánlják, úgyhogy én meg inkább azt nem eszek..

    viszont a napi 1 kávémról nem tudok lemondani, különben Lili mellől kidőlnék, így is folyton alacsony a vérnyomásom

     

    gratula a sok szép névválasztáshoz, nálunk még teljes bizonytalanság van... 

     

    na most lépek, Lili hamarosan felébred és még addig vasalnom kell egy adag rucit!

    mindenkienk minden jót!

     

    cicó&kispockos 10+4 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2008. Április 7. 13:442605.

    Szió!

     

    Netem is nézegettem, meg boltban is, de nem nagyon találtam megfelelőt. Most az a terv, hogy majd a május 1-i 4 napos hétvégén utazunk haza, akkor mondjuk el az örömhírt, és gyorsan le is csapok anyura, hogy varrjon már nekem néhány rucikát. Addig pedig beszerzem a szabásmintát és az anyagokat. Azt hiszem így járok a legjobban, mert ő szuper ügyes varrónő, és legalább pont oylan lesz, amilyet én szeretnék.

     

    Igen, végül is annak örülök, hogy mire én oda jutok a viszgálatokhoz, már tudom, hogy mi vár rám, így végül is jó a helyzetem.

    előzmény:
    mbogica (2600)
    2008-04-07  13:36
  98. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 7. 13:432604.
    Koszonom a kedves fogadtatast. Azt hittem, csak en vagyok olyan "furcsa", hogy titkolom a golyahirt.
    előzmény:
    haloween79 (2601)
    2008-04-07  13:38
  99. 2008. Április 7. 13:432603.

    Sziasztok Csajszik!

    Ma délelőtt elmentünk a kisfiammal beíratkozni az oviba , és mivel az egyik a kórház mellett van , benéztem hátha megvan már a Kombinált szűrővizsgálati leletem, és szerencsére már kész volt. Szűrési eredmény: NEGATÍV.  

    Szerdán megyek majd a védőnőhöz, 15-én pedig a dokimhoz UH-ra.Remélem minden oké lesz, és szeretném megnézni 4D-ben is. Szerencsémre az orvosomnak elég profi gépe van, így Zotyót is szinte minden alaklommal megnéztük így is. 

    Én Zolikával 18+o voltam kereken, mikor megtudtuk a nemét, előtte állandóan keresztbe tette a lábát, meg elétette a kezét!

    Most szeretném hamarabb megtudni, ha lehetséges, de ez ugye őnagyságától is függ, mit mutat majd magából.

    13+5 

    Na megyek feldobok egy fincsi levest, de aztán még jövök ám! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 7. 13:422602.
    Jelenleg (remelhetoleg immar veglegesen, Londonban elek). A lanyom nem is olyan kicsi, 13 eves. Neha talan vagyom arra, hogy a sokat szidott magyar egeszsegugy karmai koze keruljek, mert itt nem tul nyero a terhesgondozas. Pedig en korhazban dolgozom.
    előzmény:
    mbogica (2600)
    2008-04-07  13:36

Címlap

top