Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2008. március 18. 19:421901.

    gyomberes keksz ikea.... de nekem a haztartasi keksz jott be egy darabig... most pedig a sos vizben fott krumpli. 

    irni nincs sok erom, csak olvasgatok.... 

    előzmény:
    párhuzam (1899)
    2008-03-18  18:57
  2. 2008. március 18. 19:171900.

    Szia!

    én gyömbéres kekszet láttam a  MAtchben, de szerintem nagyobb áruházakban isv an, ilyen pirosas-bordós átlátszó "doboza" van, és olyan 4-500 Ftba kerül.

    előzmény:
    párhuzam (1899)
    2008-03-18  18:57
  3. 2008. március 18. 18:571899.

    Sziasztok!

    Olyan rég voltam már itt! Két jó nap után most ismét nagyon rosszul vagyok! Már nem is tudom, hogy hányingerem van-e, vagy gyomor-bajom van. Sok a savam, jön fel a kaja, és úgy érzem, hogy gyomor-szájnál szétnyomja valami a csontjaimat. Olyan mintha nem férnék el belül. Iszonyú.  Állandóan gombóc van a torkomban. És holnap már mennem kell dolgozni. Igaz, csak egy napot dolgozok, de utána vidékre utazunk, több órás út, és az ottléttől is félek. Szülőkhöz megyünk, de akkor sem az én kis lakásom. Nem tudom, hogy fogom viselni, pedig olyan rég találkoztam velük, nem akarnám a rosszulléttel teljesen elrontani a látogatást. Szedek gyógyszert is, és már nem tudom mit csináljak. Most azt olvastam, hogy az édeskömény segít, de mit csináljak vele? Rágjam össze? Hol találok gyömbéres kekszet? Állítólag az is jó, de még eddig hiába kerestem.

    Most szédülök is már egy órája, megyek lefekszem kicsit.

     

    Minden jót nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. március 18. 18:431898.

    Igen, Dávid augusztusi babó lett, most múlt másfél éves, a kis pocaklakó meg most 7+6, még nagyon mini, úgyhogy még megy az aggódás .

    Milyen sűrűn kell dokihoz járnod? Vannak plusz vizsgálatok a lombik miatt? Remélem sokat tudsz pihenni! Gyere majd sűrűn és mesélj, igyekszem én is jönni!

    Nálam azért van egy-két rosszabb tünet, emésztésem nem a legjobb. Most elég nyafka vagyok tőle, pedig most visszaolvastam Dávidnál ugyanez volt, de akkor talán még annak is örültem, megpróbálom most is lazábban venni.

     

    Nálunk ma eszméletlen milyen idő volt, reggel borús ég, zuhogó eső, később hóesés, majd verőfényes napsütés, aztán egy kis jégeső és megint szép tavaszi fényáradat! Alig tudtam követni.

     

    előzmény:
    Youcó (1897)
    2008-03-18  16:26
  5. 2008. március 18. 16:261897.
    Szia Igen, most hogy vissza olvasgattam néhány hsz-t, pont azon gondolkodtam, hogy Téged ismerlek De jó, akkor Te már a 2. babát várod, gratulálok
    előzmény:
    Panna81 (1896)
    2008-03-18  16:25
  6. 2008. március 18. 16:251896.
    Szia!!!!! Micsoda meglepetés! Szívből gratuláloooook!!!! Nem tudom emlékszel-e, a 2006. júniusi topikból ismerhetsz! Remélem csodálatos várandósságod lesz!
    előzmény:
    Youcó (1895)
    2008-03-18  16:19
  7. 2008. március 18. 16:191895.

    Sziasztok Lányok

     

    Ha nem gond, akkor csatlakozom Hozzátok

    Én most járok 9+5 hétnél és Pötty első lombikra sikerült. Jelenleg 33 éves vagyok és Ő lesz az első gyermekünk. Már nagyon várjuk. Sajnos volt már néhány rossz "élményünk". De nem untatlak Titeket, és nem is akarom elvenni senki kedvét a bébi várás örömei között. És csak pozitívan előre

     

    A lombikot a Kaáliban csinálták, ahol Krizsa dokihoz jártam. Mostantól viszont a SOTE I-re fogok vissza menni az orvosomhoz (dr. Sziller István).

     

    Nekem eddig szerencsére nem volt gond a rosszulléttel, elkerült, bár az utóbbi pár napban (mióta itthon vagyok) folyamatosan tudnék enni, és minden kajálás után elég rossz a gyomrom. ja, és egész du. olyan álmosság van rajtam, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem.

     

    üdv

    Jucó 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. március 18. 16:081894.
    ok, köszi, akkor így időzítem a dolgokat
    előzmény:
    hibi (1891)
    2008-03-18  15:17
  9. 2008. március 18. 16:081893.

    Hibi! Sztem semmi gond, betöltött 12. heted meglesz. Én is 12+5 leszek az uh-nál, lehet hogy csak így volt időpontja a dokidnak. De ő ezt azért tudja sztem, hogy így jó lesz, ezen ne aggódj, bizz benne!

    Tulipán! Nekem az előző tehességnél egy fogorvosi beutalóra (akkor adott a védőnő oda is, igaz magánba mentem el) pecsételt, most meg a kiskönyvbe. Megmondom őszintén senki se kérte, sztem senki se szólt volna, ha nincs is pecsétem. Ha megvan a kiskönyv utána is mehetsz, legalább ha abba ír, nem lesz mégegy plusz papír.

    Dorcibenő! Nem akarok ezen lovagolni, remélem nem sértődsz meg, de akkor nekem mi alapján kéne menni, ha 5 hetesen voltam utoljára uh-n? Szóval nem hiszem hogy bármi jelentőssége lenne a baba méretének, de tényleg nem akarok vitatkozni. Amúgy meg sztem mindenkinek értelmes okos és aranyos meg főleg megbízható dokija van, szóval úgyis jókor ad időpontot.

     

    előzmény:
    hibi (1889)
    2008-03-18  14:57
  10. 2008. március 18. 15:571892.

    Szerintem a baba mérete alapján kell menni arra a vizsgálatra, legalábbis én így gondolom, mert nem mindenkinek 28 napos ciklusai voltak. Én pl a mensi alapján holnap lennék 11 hetes, az uh-ok alapján ma vagyok 9, és még nem említette a doki, hogy kéne mennem.

     De ez csak az én véleményem!

     

    Üdv az újaknak!

     

    Most már én is alig várom, hogy rendesen tudjak enni! Ma reggel pl vajas kenyeret ettem zöld hagymával. Annyira kívántam már a zöldhagymát, anyukám hozott nekem, erre nem kijött belőlem! Ez olyan rossz!

    előzmény:
    hibi (1889)
    2008-03-18  14:57
  11. 2008. március 18. 15:171891.
    Igen, terhes könyvvel kell menni, mert a fogász is belepecsétel a kiskönyvbe....
    előzmény:
    tulipán1981 (1890)
    2008-03-18  15:08
  12. 2008. március 18. 15:081890.

    Sziasztok!

     

    Meg szeretném kérdezni, hogy a fogorvoshoz már a terhes kiskönyvvel kell menni?

     

    A dokim azt mondta, hogy majd a 12. heti UH után menjek vérvételre, védőnőhöz stb...

     

    üdv,

    Tulipán 8+4

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. március 18. 14:571889.

    Annyit írtok, hoyg vissza sem tudom olvasni...

    Mi Egerbe megyünk májusban, már alig várom:) REmélem addig Zsombi is elindul:)

    Panna: 4én megyek következőleg a dokihoz és akor már mensi alapján 13+1 napos leszek..... most csak EKGra meg védőnőhöz, meg háziovoshoz küldött..... Most ilyenkor mi van!?

    előzmény:
    Panna81 (1855)
    2008-03-18  10:37
  14. 2008. március 18. 14:351888.

    Barifelhő: milyen a Bagolyvár környéke? Jól főznek? Van zárt parkolója? Félpanzión voltatok? Ha igen, mit takar?

     

    Előre is köszi az infókat!

    előzmény:
    barifelho (1879)
    2008-03-18  13:24
  15. 2008. március 18. 14:131887.

    Nekem hál' istennek nem jelent problémát a folyadék bevitel.

    átlagban 3-4 liter folyadékot iszom egy nap.

    Bármi jöhet, víz, tea, rostos üdítők...

    ...és az utobbi napokban az alkohol mentes sör

    pedig nem vagyok oda érte, de most szinte minden héten kívánom 

    előzmény:
    Petrus1 (1886)
    2008-03-18  14:05
  16. 2008. március 18. 14:051886.

    Bözsi, Liliann: üdv

     

    Twoinone: a tescós dolgok tényleg jók, abból a hét darabosból én is vettem Petrusomnak, a picinek még nem mertem vásárolni. Majd ha kiderül fiú e vagy lány akkor indulunk neki. Úgyis még bőven van átgondolni való babakelengye téren, mert csomó mindent pl. babakocsit is anno kölcsön kaptunk és most már vissza kellett adni…

    „Kicsit” figyelmetlen voltam mert nekem most esett le hogy te nem is októberben szülsz…

     

    Takinori:örülök hogy találkoztál a kis dobogószívű picikéddel.

     

    Hibi: graula az uh-hoz.

    Engem tarkóredőre a menzesztől számított adatok alapján küldtek.

     

    Barifelho: nem szigorú a doki de az első „kötelező” uh. Betöltött 12 hetes korban van, mert akkor nézik a tarkóredőt. Nekem a húsvét hétfői héten kell mennem. Húsvéthétfőn töltöm a 12.-t. Ja és ha viszek vidikazit felveszi nekem a dokibácsi. végre lesz felvételem róla ha már képet nem tud adni-.

     

    Most hogy betöltöttem a 11. hetet szűnőben vannak a rosszullétek, remélem jövő héten már nem is lesz, illetve már hétvégén sem kéne mert megyünk dédimamához Sümegre húsvétozni.

     

    Tegnap én is megjártam a védőnénit, nekem a könyvön nincs évszám, mint anno, csak a hozzá járó kismama magazinon láttam hogy 2007-es. Egyébként tök mindegy. Az előző 2005-ös volt és ugyanez volt benne.

    Legközelebb öt hét múlva talizunk a védőnénivel.

     

    Védőnő megtalálása: nálunk a kerületi sztk-t kellett hívni és ott vannak a védőnők is. Én anno a kerületi honlapon néztem meg ezt.

     

    Folyadék: én most örülök ha a két litert megiszom, és kizárólag vizet. Anno az első terhességemnél álltam át erre, a gyümilevek savat csináltak, a többit nem is kívántam. Sőt párom is velem tartott és persze a pici lányom is vízen él szóval nálunk kartonszámra fogy.

     

    Szép délutánt

    Petrus 11+1 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. március 18. 13:541885.

    Volt korábban téma, hogy ki mennyit hízott, stb 

    Olvastam régen egy könyvet, arról hogy hogyan ajánlatos táplálkozni várandósan és majd a szoptatáskor. Van egy olyan rész benne, hogy mennyi a gyarapodás javasolt mértéke. Ha gondoljátok számolgassatok:Először a BMI indexet kell kiszámolni, ez ugye a kg osztva a testmagasság (méterben megadva) négyzetével. Ezt a terhesség kezdetén lévő kg-mal kell számolni. Ha az érték 18.5 és 24.9 közé esik akkor normális (ezen belül a 20-22 az ideális), ha 25-29.9 akkor túlsúly, 30 felett elhízás van.Na és ehhez képes van egy táblázat, hogy mennyit javasolt hízni:ha a BMI 19.8, akkor az 1. harmadban 1.6 kg, utána hetente 0.44 kg, teljes gyarapodás 11.5 - 16 kgha a BMI> 26-29, akkor az 1.harmadban 0.9 kg, utána hetente 0.3 kg, teljes gyarapodás 7-11.5 kgés ha a BMI > 29, akkor az 1. harmadban 0 kg, utána hetente 0.25 kg, teljes hízás 6 kg.Még azt írja a könyv, hogy ideális esetben hetente az 500 g gyarapodás a max, és kb 10-12 kg teljes hízás a végére. Még azt is leírja, hogy kb mi jön ránk ezidő alatt: magzat 3.4 kg, anyaméh 0.9kg, méhlepény 0.7 kg, magzatburok+magzatvíz 0.8 kg, anyai vérmennyiség növ. 1.2 kg, folyadékvisszatartás 1.4 kg, zsírlerakódás 3 kg, cicik növekedése 0.45 kg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 13:431884.

    nem tudom ki mennyire horoszkóp mániás, én annyira nem, de azért ezt nem tudtam kihagyni

     

    Mérleg baba

    Ennivalóan aranyos baba a Mérleg kisgyerek, nagyon igényli, hogy folyton szeretgessük. Szereti a családi atmoszférát, a harmóniát. Érzékeny és figyel a környezetére, nagyban függ érzelmi jóléte anyukája lelkiállapotától. Sokat kell beszélni hozzá, az állandó kapcsolat ápolása nagyon fontos. Fogékony a szépség és a kellem iránt, s ez azt jelenti, hogy ruhái, játékai külleme fontos számára. Minden alkalommal, amikor a kiságya fölé hajolunk, kedves mosollyal fogad. Pillanatok alatt kapcsolatot teremt, boldognak látszik, s még akkor is ezt a látszatot szeretné kelteni, ha éppen valamilyen fájdalma, problémája van. Imádja, ha vannak körülötte, jól érzi magát társaságban, s törekszik arra, hogy körülötte forogjon a világ. Örül, ha ő is elmehet vásárolni, s minden érdekli, ami a környezetében történik. Nagyon korán megszereti a zenét, s ebbe a kategóriába a nagyon igényes zenék is beletartoznak. A zaj viszont riasztja; biztosítsunk számára nyugodt környezetet.

     

    Skorpió baba

    Egyénisége korán megnyilvánul a Skorpió babának. Ragyogó arccal várja az esti fürdést, mert rajong a lubickolásért. Kedvenc játékait még a kádba is magával viszi. A strandon vagy a tengerparton van otthon, ott az ő igazi világa. Egész nap képes eljátszani a sekély vízben. Szereti a családi együttléteket, amikor körülötte zsong mindenki. Ragaszkodó természetű, cseppet sem szeleburdi. Szívesen veszi, ha gyengéden bánnak vele; egy-egy hangos szóra elsírhatja magát. Azonban ahogyan telik az idő lehetséges, hogy túlontúl sokat foglalkozik, gyermekhez nem nagyon illő témákkal, vagyis a halál, szexualitás kérdésével. Tehetségünkhöz és életkorához mérten vitassuk meg vele ezeket a kényes témákat.

    előzmény:
    Liliann** (1883)
    2008-03-18  13:41
  19. 2008. március 18. 13:411883.

    Gratula

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1882)
    2008-03-18  13:33
  20. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 13:331882.

    Hivatalosan még nincs megállapítva, bár a korábban írtak alapján nincs sok jelentősége, hogy mit állapítanak meg...

     

    Elvileg 2008. október 9-re

    előzmény:
    Liliann** (1881)
    2008-03-18  13:30
  21. 2008. március 18. 13:301881.
    Te mikorra várod?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1880)
    2008-03-18  13:27
  22. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 13:271880.

    én pont ma voltam, úgyhogy még emlékszem

     

    megnézte a leleteimet, nyilvántartásba vett, kiadta a kiskönyvemet, megmérte a vérnyomásoma, ill. megbeszéltük a továbbiakat...

    előzmény:
    Liliann** (1878)
    2008-03-18  13:07
  23. 2008. március 18. 13:241879.

    Mosolyka: Mi voltunk Pécsett a Bagolyvárban, nagyon jó hely, csak ajánlani tudom.

     

    Mi is tervezünk utazást egy pár napra, mert még megvan a tavalyi üdülési csekkem, de a wellnesst most ugye ki kell hagynom. De olyan sok szép hely van, biztos kitalálunk valamit. A párom hozott tegnap épp egy katalógust, ha hazamegyek, át is nézem.

    előzmény:
    edu75 (1870)
    2008-03-18  12:33
  24. 2008. március 18. 13:071878.

    Mit fog csinálni első alkalommal a védőnő???

     

    előzmény:
    Liliann** (1877)
    2008-03-18  12:59
  25. 2008. március 18. 12:591877.

    Köszönöm jól.

    Ma voltunk vérvételen, és holnapra van időpontom a védőnőhöz.

    Olvasgattam a hsz-eket,  és láttam, hogy írta valaki, hogy még nem volt ultrahangon.

    Nekem röngtön ultrahanggal nézte meg a doki a terhességet.

    Nem úgy szokták

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1876)
    2008-03-18  12:54
  26. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 12:541876.

    Üdv és Gratula!

     

    Hogy vagytok?

    előzmény:
    Liliann** (1875)
    2008-03-18  12:52
  27. 2008. március 18. 12:521875.

    Sziasztok!

     

    Mint "friss hús" jelentkeznék

    Október 24-re vagyok kiírva.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 12:431874.

    Az ország másik felében vagyok, Győr-Moson-Sopron megyében. Most már itt is kiviggyant a nap.

     

    Én sem igazán kívánom mostanában a gyümölcsöket. Bár ebben az időszakban amúgy sem szoktam, mert pont most van az, hogy egy-két almafajtán kívül nincs normális gyümi, csak mirelit. talán még a banán, de újabban nem bírok ránézni az édes ízű dolgokra.

    Úgyhogy ezért is főztem gyümilevest, mert azt elég savanykásra szoktam csinálni, így azért mégsem marad ki annyira a gyümi.

    Hússal most nagyon hadilábon állok. Alig tudok pár falatot legyűrni.

    Ezért is csinálok mostanság szaftossabb húsokat. Pár szem husit belecsempészek magamnak, és a fincsi szaftot pedig összekeverem a körettel.  

    És sokkal többször gondolok tésztafélékre, mint egyébként.  És amúgy abszolút nem vagyok válogatós. Hát ezt az időszakot is túl kell élni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1871)
    2008-03-18  12:35
  29. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 12:391873.

    igen, én is így terveztem

    van itt bent a munkahelyen egy 0.75 l-es nagy bögrém abból megiszom a 8 óra alatt 3-mal, és reggel eleve folyadékkal indítok, meg este is szoktam még inni, szóval össze fog az jönni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1872)
    2008-03-18  12:35
  30. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 12:351872.

    Egyébként úgy a legkönnyebb befolyásolni a folyadékfogasztást, hogy kitöltöd egy flakonba, és így látod, hogy mennyit ittál meg. Mert ha csak poharazol otthon, a nap végére úgysem tudod fejben tartani, hogy mekkora mennyiséget fogyasztottál el.

     

    Sok sikert a 3 liter eléréséhez. Elhiszem, hogy nem lehet könnyű!!! Mert az egyik kolléganőm is sokat szenvedett ezzel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1869)
    2008-03-18  12:28
  31. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 12:351871.

    hová valósi vagy?

     

    debrecenben egész kellemes az idő, délelőtt még sütött is a nap...

     

    én is várom már hogy ismét jól essen az evés, mondjuk nem mintha az émelygés gátolna is valamit, mert mikor eszem, akkor minden oké, csak előtte és utána van gáz...

     

    ill. tegnap és ma mintha már azt tapasztalnám, hogy nem émelygek annyira csak este

     

    nálam viszont a menü teljesen feborult, most a gyümölcsre és a zöldségekre rá sem birok nézni, gyümölcsöt, csak joghurtba belekeverve bírok enni egy kis mézzel... helyett viszont rengeteg húst eszem, tésztát, tejterméket, péksütit és hüvelyeseket... mármint ahhoz képest rengeteget, hogy régebben sem nagy húsevő nem voltam, sem nagy kenyérevő...

     

    eddig 2 kg-t sikerült így magamra kapnom, mondjuk ehhez még hozzájön az is, hogy 3 hónapja alig mozgok... már számolom vissza a napokat, hogy véget vessek neki, és el kezdek járni úszni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1868)
    2008-03-18  12:27
  32. 2008. március 18. 12:331870.

    Mosolyka: néztetek már szállást? Én találtam kettőt, amit ajánlottak: www.bagolyvarpecs.hu   www.szentgyorgyfogado.hu

     

    Wellnessezni nem igazán szeretnék, félek a fertőzéstől.

     

    előzmény:
    Mosolyka (1862)
    2008-03-18  11:31
  33. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 12:281869.

    én 176 magas vagyok és 65 kg, de 4-5 litert nem bírnék meginni...

     

    én most próbálom magam feltornázni hogy a 3 liter meglegyen... meg is van a terv hozzá...

     

    én leginkább tejen, vizen ill. vízzel hígitott gyümileven élek a folyadék vonatkozásában... és hozzá rengeteget eszem :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1867)
    2008-03-18  12:21
  34. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 12:271868.

    Még valamit megjegyeznék! Csak utalni kellett arra, hogy mennyire hallgatnak egyesek. Egyből mindenki maga elé vette a billentyűzetet...

     

    Na, megpróbálkozom legyűrni a gyümileves után a görögös husit rizzsel és paradicsomsalival. Hátha sikerül egy keveset abból is ennem. Annyira rossz, hogy még a kedvenc kajáim sem esnek jól!!! KÉsz örömünnep lesz nekem, ha újra élvezni fogom az ételek ízét!!!!

     

    Jajj, képzeljétek, nálunk délelőtt akkora hófúvás volt, hogy azt hittem délutánra ki sem látszik majd a házunk a hó alól, ha így megy tovább. De szerencsére megunta a paplanrázást Holleanyó!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 12:211867.

    Ahogy olvastam a hozzászólásokat, én egész vizipók vagyok hozzátok képest. Én sokszor napi 4-5 l folyadékot is megiszom. (Működik is a vesém rendesen...) Ha dolgozom, akkor tuti, mert 3 l fogy el a 8 óra alatt, és még ehhez jön az itthoni. Itthon néha elfeledkezem róla, de igyekszem minél gyakrabban kortyolgatni. És ált csapvízet szoktam. Reggelihez és vacsihoz iszok tejet, gyümilevet. Újabban a teát nem kívánom, pedig ezelőtt majd belefulladtam a különféle gyümölcsös Milfordokba.

     

    De szerintem azért a bevitt folyadékmennyiség arányban lehet a magassággal, testsúllyal.  

     

    Amúgy elhatároztam, hogy amiatt nem vagyok hajlandó aggodalmaskodni majd, ha a doki esetleg megjegyzi, hogy túl kicsi/nagy a baba a korához képest. Könyörgöm, ahogy pl az ált.iskola első osztályában sem egyforma méretűek a kölykök, úgy a méhen belül is vannak különbségek. Különben mindenki egységesen 55 cm, és 3500 g-ra születne, nem? Jóhogy nem írják már elő az ISO 9001-et a méhen belüli babócákra!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2008. március 18. 11:511866.

     

    Egyenlőre csak ezt találtam, itt van aquanatal: www wellnessvilla.hu

    előzmény:
    Mosolyka (1862)
    2008-03-18  11:31
  37. 2008. március 18. 11:441865.

    Szia!

    Van itt valami villa a hegyen, ahol kismamaúszást tartanak, gondolom más kismamás dolog is van. Én is akarok majd úszni menni.

    De sajna nekem is csak ennyit mondott az egyik ismerősőm, még a nevét sem tudom, a villának.

    Na, most jó sokat segítettem..... 

    előzmény:
    Mosolyka (1862)
    2008-03-18  11:31
  38. 2008. március 18. 11:381864.
    Mosolyka! A védőnő szót még én se hallottam a doki szájából ! Aki kifog egy szimpatikus aranyos fajtát, az jól becsülje meg, mert majd a pici mellett tényleg nagy segítség lesz egy-egy használható tanács. Nekem nem sikerült ilyent lőnöm. Aranyos meg minden, de semmit nem mondott, amit ne tudtam volna már egy mezei kismamáknak való könyvből vagy a netről. Persze jó hogy van, mert ha végképp nincs kit, akkor felhívom. Most pl azért hajtom, mert nem emlékszem, hogy a múltkor levett kenet eredményét nekem kell e begyűjteni, vagy eljut "magától" a dokihoz.
    előzmény:
    Mosolyka (1861)
    2008-03-18  11:29
  39. 2008. március 18. 11:331863.

    Barifelhő! Én ezt nem veszem annyira szigorúságnak. Nekem az első babánál ez volt a természetes, mert a környezetemben mindenkinél ez volt a gyakorlat (más-más dokiknál is), és csak olyan kismamit tudtam, aki sűrűbben jár, akinek valami komplikációja volt az elején. Szóval én ezt abszolút pozitívan fogom fel. Sőt, hallottam olyant (nem itteni példa ) hogy a doki azért uh-zott annyit, hogy több pénzt kérhessen. Ha zavarna a dolog, el tudnék menni külön pluszba, de nem is akarok.

    A másik meg ez a "kor meghatározás" a babáknál. Ha szabad bármiféle kommentet hozzáfűzni (bár sztem úgyis felesleges), nem kell különösebb jelentősséget tulajdonítani ennek a pár napos eltéréseknek. Én most megfogadtam, hgoy a naptári időpontot fogom alapul venni, sőt ráraktam még két napot is. Nekem annó a 18 hetes uh adott egy héttel későbbi dátumot, mert nagyobb, fejlettebb volt a baba. Végig az új dátum volt a fejemben, sőt még jött a sok okosság, hogy úgyis előbb megszülök, mert lennt volt a hasam, meg 36. héttől jöhet bármikor. Az utolsó hónapot végig türelmetlenkedtem, kiakadtam (sokszor indokolatlanul) a folyton érkező "egybenvagymég" kérdésekre, utáltam, hogy már túlhordással cikiznek és a fiam szépen az első kalkuláció alapján kihozott napon született meg.

    Most ettől meg akarom magam kímélni. Tudom hogy iszonyat türelmetlen az ember, már minél előbb nagy pocit akar, ahogy halad az idő, mégjobban siettetni az eseményeket, és igazából erről nem is akarok senkit lebeszélni. Főleg első babánál, ez így természetes. Csak leírtam, hogy én hogy jártam, és nem is okoskodom tovább...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2008. március 18. 11:311862.

    Őrület ez a szenilitás! Még akartam írni.

     

    Edu75! Mi is tervezünk egy kirándulást áprilisban Pécsre és környékére :-)

     

    Tud esetleg valaki a közelben olyan wellness szállodát, ahol külön foglalkoznak a kismamákkal (aquanatal, kismamamasszázs mittudomén)? Persze a pihenés és a kirándulás miatt megyünk, de azért ez hab lenne a tortán

    előzmény:
    Mosolyka (1861)
    2008-03-18  11:29
  41. 2008. március 18. 11:291861.

    Sziasztok!

     

    Igen, valószínűleg elnéztem valamit. Én is gondolkoztam a bandázs-övön is, mert van olyan nadrágom, ami rámjön, csak a dereka nem ér be. De akkor az öv nem látszik ki a felsők alól? És ez nem "csak" egy rugalmas pamut anyag? Mert akkor veszek anyagot és varrok egyet.

     

    Uh-val kapcsolatban nincsenek ilyen problémáim, én tudom, hogy először csak a 12. héten megyek. Először nagyon kiborultam ettől, de most már teljesen nyugodt vagyok. Addig legalább nem parázok azon, hogy az enyém miért ekkora, miért nem akkora stb.

     

    Nekem az a legfurcsább, hogy a védőnőt nem erőlteti senki. Mármint a dokik. Pedig igazából ő lenne az, aki elmondja, hogy mit szabad enni, csinálni stb., nem? Bár legtöbben már úgyis utánanéztünk a neten vagy itt megkérdeztük...

     

    Jó, hogy mondjátok az ivást, azt nekem is erőltetni kell. Már unom a tejet, a teát és a citromos vizet is.

     

    előzmény:
    bretty (1826)
    2008-03-18  07:17
  42. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 11:181860.

    Én is először 6 hetesen voltam uh-n, aztán 9 hetesen, és majd most kell mennem nemsoká ismét klinikai uh-ra ha letelt a 12. hét.

    11 hetesen már sokmindent fogsz látni, nagyon klassz lesz biztos. Nekem a 9. heti nagyon nagy élmény volt, látni ahogy mozog a kicsi, ver a kis szíve.

     

    A 12. hét után biztos menned kell majd ismét, mert - én úgy tudom, akkor van az első komolyabb vizsgálat, amikor megállapítják a baba nagyságát, súlyát, terhesség pontos idejét...stb

    előzmény:
    barifelho (1857)
    2008-03-18  11:07
  43. Torolt_felhasznalo_262001
    Torolt_felhasznalo_262001
    2008. március 18. 11:101859.

    Sziasztok!

     

    Régebben írtam, de folyamatosan olvaslak Benneteket.

     

    Én jövő hét csütörtökön megyek a 12. heti genetikai vizsgálatra, akkor leszek 12+5 napos.

    Március 10-én voltam utoljára UH-n, akkor 3,34 cm-es volt a babó. Naponta 1-1,5 mm-et nőhet.

    A terhességet elég jól viselem, alig vannak panaszaim.

    Nekem is nagyon alacsony a vérnyomásom, (mindig is az volt) amire a nőgyógyász azt mondta, hogy nem jelent semmit, nem probléma.

     

    Az UH képet beszkenneltem, de itt a munkahelyemen elég rossz a gép így csak egy sötét paca látszik, ezért inkább nem osztanám meg veletek.

     

    Szép Napot Mindenkinek! 

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Panna81 (1855)
    2008-03-18  10:37
  44. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 11:071858.

    Most megyek én is, lehet hogy még visszanézek du.

     

    Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2008. március 18. 11:071857.

    Sziasztok Lányok!

     

    Látom, hogy milyen szigorúak egyeseknél a dokik, hogy csak a betöltött 12. hét után lehet menni uh-ra. Én 6+6 voltam az uh szerint (ez ugye a mérvadó) amikor volt az uh és azt mondta a szonográfus, hogy 1 hónap múlva menjek. Akkor ugye 11 hetes leszek, hacsak ugye nem más ütemben nő Mazsola, hisz ugye azért ez nem szent írás. Szerintetek akkor ennek az uh-nak nem is lesz sok értelme? De azt mondta a pasi, hogy 1 hónap múlva menjek és már megöl a kíváncsiság. Szerintetek már ekkor is meg fog tudni állapítani dolgokat?

     

    Sajnos én nagyon keveset iszom, sokszor nem kívánom. De igyekszem nyomni magamba. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2008. március 18. 10:421856.
    Na eddig sikerült visszaolvasni, mennem kell...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2008. március 18. 10:371855.

    Sziasztok!

     

    Gratulálok minden kis uh-s képecskéhez, szívhanghoz, aranyos védőnőhöz, múló hányingerhez!

    És üdv mindenkinek aki a napokban írt először!

    Bözsi, nekem is mindíg alacsony a vérnyomásom, mondjuk ehhez képest a védőnőnél olyant produkáltam mint még sose (140/valamennyi) pedig nem vagyok izgulós. Utána már kevesebb lett, meg itthon is normál volt. Doki nekem is a szédelgésre, meg az alacsony vérnyomásra a sok folyadékot mondta...

    Hibi! Tarkóredő betöltött 12. hét után van, terhességi hét szerint, gondolom én, mert nekem (meg sztem sokaknak még) nem nézik a babát uh-val előtte, szóval fog. sincs, hogy épp mekkora a mérete. Nem kaptál rögtön időpontot a kövi vizsgálatra?

    Edu! Pécs nagyon szép, jó kikapcsolódást így előre is!

     

    Twoinone! A kiskönyves dolog nálunk is így van, ahogy te is írtad, de máshol (akár más dokinál is városon belül) más-más a gyakorlat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2008. március 18. 10:081854.

    Sziasztok!

     

    Minidg olvaslak benneteket, de egyszerűen nincs erőm írni, most keltem fel az ágyból, mert visszaaludtam reggel, és kissé még mindig kómás vagyok. Tegnap voltam védőnőnél, sokadjára, különösen sokat foglalkozik velem,a pcos miatt, mindig nézi a vizeletem, de szerencsére tiszta, dokibá bele is írta a kiskönyvbe, hogy következnek az első trimeszteri vizsgálatok, majd a jövő héttől, mert bizony mindjárt túlleszünk az első trimeszteren. Már nagyon várom, ez az egy hét fog lehet a legnehezebben eltelni.

     

    Hányinger már kevesebb van-csak el ne kiabáljam- de azért még a legváratlanabb helyzetekben lecsap.

    A vérnyomásom nekem is padlón van, nekem is sok folydékot írtak elő. Iszom is, gyorsan, már azon gondolkodtam mitől van kiszáradva a szám

     

    NA rendbe teszem a konyhát, mert még ma semmihez nem volt kedvem.

     

    Szép napot mindenkinek!

    erzsi

    10+5 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1850)
    2008-03-18  09:46
  49. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 10:031853.

    közben én is utána olvastam, és megnyugtattam magam, nem mintha nagyon beparáztam volna, de hát mégiscsak foglalkoztatott...

    "Az alacsony vérnyomás egyáltalán ne aggassza, a terhesség során termelődő hormonok hatásából adódik. Ezek a hormonok ugyanis a simaizmokat ellazítják (hogy a méh ne görcsöljön). Az érfalakban is simaizmok vannak, ha ezek ellazulnak, akkor az erek átmérője tágul, a vérnyomás pedig leesik. Ha panaszt nem okoz, akkor még örüljön is, hogy a vérnyomása alacsony."

     

    mindenesetre azért jobban odafigyelek a folyadékbevitelemre

    mostanában gyümölcslevet szoktam jól felhígítva inni, mert a vizet nem mindig birom meginni...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_859897 (1)
    2008-01-16  13:09
  50. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 09:561852.

    Szia !!

     

     

    3 litert????????? az rengeteg... bár a kismamáknak a megemelkedett vértöbblet miatt lehet hogy tényleg kell..

     

    én  két litert szoktam ált. vizet a kávét már terhesség elött se ittam nem is hiányzik és teát sem gyakran kábé ha hetente egyszer- kétszer az már nagy szó. És néha gyümilevet főleg reggelire tej helyett mert az néha már uncsi minden reggel..

     

    amikor megtudtam hogy babát várok akkor figyeltem én is jobban hogy meglegyen a két liter addig csak nagyjából hogy akkörül legyen de most szomjasabb is vagyok és éjjel is megiszok fél liter vizet.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1850)
    2008-03-18  09:46
  51. 2008. március 18. 09:551851.

    szia

     

    nekem mindig többet mér a védő mint otthon nyauglomban van, ne aggódj. De inni ihatsz. A tiszta folyadék fogyasztása nem segíti elő  a"vizesedést", meg nálatok még korai is lenne (majd egy 2-3 hónap múlva kell odafigyelni).

     

    Igyál amennyi JÓL esik. Nem kell kacsa legyél

     

    Tudod otthon magadnak mérni ugyanabban az időpontban naponta? Az szerintem többet ér mint a lótifuti-őskövületes-védőnős eredmény!!! De ez csak egy vélemény. Az enyém  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1850)
    2008-03-18  09:46
  52. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 18. 09:461850.

    Sziasztok! Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Én most lettem túl az első védőnői tanácsadáson (holnap töltjük be a 11. hetet).

    Minden rendben volt a vizelet és vérvételemmel, viszont megmérte a vérnyomásomat egy őskövületi vérnyomásmérővel. Világéletemben 100-110 / 60-70 körül volt, most ő 90/60-at mért és kicsit rámijesztett, hogy ez nem jó, igyak több folyadékot, mert a baba oxigénellátása.... stb.

    Ti mennyi folyadékot isztok naponta, én 2 lityit tuti, de most "kötelezően" előírta hogy 3 litert igyak?

    Na szóval ilyen tapasztalatokat sikerült beszednem ma reggel :).

     

    További szép napot mindenkinek.

     

    Bözsi

    előzmény:
    edu75 (1842)
    2008-03-18  09:05
  53. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 09:431849.

    Azt nem tudom hogy azok a csajok részegek voltak-e csak azt hogy a pályaudvar parkolójában  letekert alblaknál kérdezték meg tőle aztán jött a vonatom és miután beszálltam a kocsiba akkor mondta hogy az elöbb volt itt a két csaj.. utánna meg  

     

     

     

    előzmény:
    twoinone (1848)
    2008-03-18  09:33
  54. 2008. március 18. 09:331848.
    Ilyen itt is volt  A férjeméktől érdeklődtek fiatalok, és leirányították őket a taxiállomáson lévő nyilvános koltyóba  Olyan matt részegek voltak hogy a leérkezésig fel sem tűnt neki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1846)
    2008-03-18  09:26
  55. 2008. március 18. 09:321847.

    Pedig nem is vicces  más nyomorán így gúnyolódni ... ejjjnye  

     

    na nyílt bizony, 3 - azaz három - termes mozival  Jóvan??????

     

    Itt a TESCO a kultúrális és szabadidő kp egyben, szóval ne gúnyolódjunk, jóvan????

     

    Egyébként nem rossz, Agria Park a neve, a régi Philip Morris (ami nem is régi) dohánygyár közepén épült, parkosított, kinti játszókkal és kv-zókkal. Végül van benne minden, mondjuk egy H&M-et elbírna, de hát nem lehet midnent egyszerre.

     

    Én bp-i vagyok, csak 3 éve élek itt, hát egy halom-rakás lóvét spórolok amióta itt nincs hol pénzt költeni

     

    Mozi: van egy Uránia nevű a sétálóutcán, szerintem nem rossz,d e hiába dolgozom a mellette lévő épületben, valahogy eszembe sem jut itt /ide moziba menni  Pedig hipiszupi, kénylemes, és tényleg 4 éve felturbózott. Na midnegy, ez FALU. Csupa nagy betűkkel

    előzmény:
    eraka (1845)
    2008-03-18  09:20
  56. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 09:261846.

    Egyszer a férjemtől megkérdezte két lány hogy debrecenben hol lehet felszállni a metróra..

     

    órákig nevettünk utánna..

    előzmény:
    eraka (1845)
    2008-03-18  09:20
  57. 2008. március 18. 09:201845.

    Twoinone! Hű nyílt pláza Egerben? Képzeld, mi ott voltunk nászúton és el akartunk menni moziba. A város összes kivezető útján végigmentünk, gondoltuk vhol a város szélén lesz egy plázában. Nem találtuk. Megkérdeztünk vkit, hogy merre kell menni a plázához, erre ő: Hát olyan itt nincs, legközelebb Miskolcon!

    Olyan jót nevettünk!

    előzmény:
    twoinone (1809)
    2008-03-17  14:03
  58. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 09:141844.

    Szia

     

    megnyugtató tény hogy akkor nem csak a mi babánk kisebb az aktuális hétnek megfelelő méreténél... tíz hetesen úgy kilenc és fél hetes lehet méretileg - három- négy  nap lemaradása van- ill. volt két hete.

     

    sajnos nem tudom hogy melyik időt nézik a tarkóredőnél a baba korát v. a terhesség korát de sztem az előbbit, tehát a mért adatok szerint   Csak tipp..

    előzmény:
    hibi (1843)
    2008-03-18  09:05
  59. 2008. március 18. 09:051843.

    Sziasztok!

    Mi ismegvagyunk ám!

    Tegnap voltam dokinál, uhzott is, és már láttam ahogy mocorgott, 9+4 az adatok alapján, papír alapján meg 10+4..... Tarkóredő szűrésre a papirforma alapján kell menni vagy a mért adatok alapján történő számok alapján? Tudja valaki?

    Hányinger még mindig van, olyna mintha sosem múlna el:(

    Csatolok egy képet:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2008. március 18. 09:051842.

    Sziasztok!

     

     

    Pénteken  voltam a védőnőnél, egy órát beszélgettünk. Végtelenül kedves volt, szerintem imádja a munkáját. Legközelebb már szívhangot is hallgatunk és nyugodtan jöhet a párom is. Az Ő állítása szerint október 12.-én fog érkezni, de én tudom, hogy elöbb készült pár nappal:)))

     

    Pénteken megyek orvoshoz, már alig várom, nagyon kiváncsi vagyok, mekkorára nőtt a babszem.

     

    Remélem áprilisban el tudunk utazni egy hétre kikapcsolódni, a cél Pécs és környéke. 

     

    A kismama felsőrészek abban különböznek a rendes felsőktől, hogy hosszabbra van hagyva a pocakrészük. Arra gondoltam ki kellene menni Bécsbe a shopping citybe, hátha nagyobb a választék. Árban semmivel sem drágább, mint itthon. A C&A-ban is nagyobb a választék.

     

    Esetleg lakik valaki a XVI. kerületben vagy környékén?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 08:591841.

    Így van túl kell esni rajta mondom most aztán hogyha rendes akkor bizti megváltozik a véleményem és nem lesz nyűg..  nekem bármikor jó mert egyedül az utca nevét tudom és az fél óra séta...  meghát itthon vagyok mondjon bármit mobilizálható vagyok bármikor bárhová..

     

    csütörtökön lesz még egy pajzsmirigyes vérvételem arra kell ma du egy beutaló szóval a körzetit nem úszom meg de csak du kettőtöl rendel.

     

    mindig elfelejtem kiírni de most nem !

     

    10+0

    előzmény:
    twoinone (1840)
    2008-03-18  08:55
  62. 2008. március 18. 08:551840.

    Tőlem midnenhol előre kérték a kiskönyvet, hiába volt a vizsgálati beutalókra írva hogy "gravida"

     

    De k>ívánom hogy neked elég legyen! mindegy, a védőnőn amúgy is túl kell esni, nemsokára úgyis meg kell látogatnod... Mondjuk attól is függ hogy van időd. Nkeem pont jó volt a másnap délelőtt, és akkorra kaptam időpontot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1839)
    2008-03-18  08:52
  63. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 08:521839.

    Szia!

     

    a terhesség megállapításáról bizonyosságáról és az embrió szívmüködéséről már két hete van papírom méretekkel rajta meg minden csak hogy állandóan azt hallom hogy még ráér...

     

    a nőgyógyász azt mondta hogy ezt a terhességet igazoló papírt lobogtathatom addig amig nincs könyvem de fizettetni akarnak velem vizitdíjat.

    előzmény:
    twoinone (1835)
    2008-03-18  08:43
  64. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 08:491838.

    Hát nekem ilyen problémával nem kell küzdenem! Mert falun vagyok, és itt egyértelmű, hogy ahhoz az egy szem védőnőhöz kell mennem, akink van.

     

    De szerintem is  a házidoki meg tudja mondani neked.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1833)
    2008-03-18  08:37
  65. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 08:481837.

    Na rövidre zártam felhívtam az észak mo.-i ÁNTSZ-t és ott megmondták..  hívtam mobilon is de még nem dolgozik sztem mert nem vette fel...

     

    A héten mindenképp el kell mennem hozzá mert valahol el kell kezdeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1833)
    2008-03-18  08:37
  66. 2008. március 18. 08:441836.
    Ja, én anno a helyi védőnő állomást hívtam fel, és ők megmondták hogy hova tratozom lakcím alapján De ez nem biztos hogy másfelé is így van. Passz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1833)
    2008-03-18  08:37
  67. 2008. március 18. 08:431835.

    szia,

     

    látom védőnő a téma.

     

    Mondjuk én alapból nem vagyok mérvadó, mivel már 12 hetes is elmúlt mire észrevették a babát  

    DE!!! Kolléganők innen a mhelyemről már "rögtön" az élő embryos papír után elhaladtak a védőnőhöz. ugyanis amíg nincs kiskönyved, addig fizetsz vizitdíjat. Tudom csak március végéig már, de aDDIG MÉG KELL MENNETEK, NEM? KISKÖNNYVVEL MIDNEN INGYENES! bocs, caps lock

     

    Nekem pl ez számított. És nem kellett hozzá semmilyen vizsgálati eredmény (én rögtön a "felismerő" uh után elmentem, nem volt még a vérvétel eredményem sem meg, azt mindig - ha addig nem volt a kezemben - legközelebb kellett vinni, és nem hisztiztek érte, egyáltalán).

     

    Szóval én a helyetekben elmennék , amint papírom van a babáról

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1833)
    2008-03-18  08:37
  68. 2008. március 18. 08:381834.

    szia,

     

    én kilóra, igen. attól függ, 2500-3400-ig változik kilóra a bébi és gyermekruha. És van minden szerdán és pénteken új "ömlesztés". Nagyon szeretem, szépek, van köztük sok új és tényleg csak márkásakat érdemes, pl amire az van írva hogy Cherokee már dobom is vissza  (franc a sznob fejemet, de at a TESCO-ban tényleg újan is meg lehet venni újonnan!).

     

    Amúgy jó még az Auchan és a CORA babaruha felhozatala is, bár üzlete válogatja. Te merre laksz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (1825)
    2008-03-17  23:00
  69. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 08:371833.

    Nekem okt. 16. 

     

    nem is az a gond hogy ő mondta hogy ne menjek de nem is találom hogy hova kellene, se területfelosztás, se semmi  már azon vagyok hogy felhívom a tudakozót.   du a körzetihez úgyis kell mennem  ő meg csak tudja...

    hihetetlen hogy titkolják, mert most már nem ülhetek a fenekemen nyugisan bár holnap már biztosan mondaná hogy mehetek de tuti nem mondaná hogy hová csak annyit hogy ahová tartozik... itt meg se egy kismama se senki csak katonák lemegyek az utcára előbb futok össze egy őrnaggyal mint egy kismamával még őket se tudom megkérdezni...

     

     

     na ne hari hogy a problémámmal jövök tudom hogy másnak is van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1832)
    2008-03-18  08:28
  70. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 08:281832.

    Most kezd csak igazából átjárni az öröm, mert eddig nem nagyon mertem beleélni magam.

    Hát elég hülyeség, hogy a 11. hét előtt ne menj, mert azért nem biztos, hogy mindent el lehet intézni egy hét leforgása alatt.

    Neked mikor várható a babó érkezése?

    Nekem a netes kalkulátor szerint okt. 30. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1830)
    2008-03-18  08:08
  71. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 08:241831.

    Attól én is tartok, hogy egyfolytában idegeskedek majd, ha jövő héten visszamegyek dolgozni. De majd megpróbálom magam nem izgatni. Elvégre, ha minden jól megy, már nem sokáig leszek ott, és nem is szándékozom egyhamar visszamenni.

     

    Biztos nem lett ennyi idegeskedéstől baja a babónak. Szerintem igazából a tartós stresszelés nem tesz igazán jót. Úgyhogy nyugodj meg!!!

     

    előzmény:
    kicsigyufa (1829)
    2008-03-18  08:07
  72. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 08:081830.

    Neked is jó reggelt!!!

     

    Ugye hogy tök jó érzés????????

     

    Most már csak azt nem értem hogy nekem is megvolt a hatodik héten a szívmüködést igazoló papír de a doki azt mondta hogy a 11. hét elött ne menjek védőnőhöz.......

     

    A héten már mindenképp elmegyek akárhogy tiltja is mert a pecséteknek meg kell lenniük a 12. hétig, és a vérvétel eredménye sem egy nap. Az a kismama akivel mentem volna nem hívott hogy neki mikor alkalmas úgyhogy elmegyek egyedül. Ezért sem szeretek függeni másoktól.....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1828)
    2008-03-18  07:54
  73. 2008. március 18. 08:071829.

    Sziasztok!

     

     

    Velem minden ok :) Ha leszamitjuk hogy borzalmas ejszakam volt es a tegnap borzalmas napom. Mindenfele okorseget almodtam ossze - vissza.  A tegnap meg nagyon sok melom volt, tudom nem szabadott volna stresszelnem magam, de hat agyonstresszeltek, este 8ra vegeztem. Remelem nem artottam a kis babonak. Holnap megyunk vegre az orvoshoz. Alig varjuk hogy lassuk :)

     

    Kellemes napot mindenkinek

     

    Anna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460404 (1828)
    2008-03-18  07:54
  74. Torolt_felhasznalo_460404
    Torolt_felhasznalo_460404
    2008. március 18. 07:541828.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Tegnap láttam a Picikénk szívecskéjét dobogni. 11 mm a kis BabszemJankó/Janka. Doki szerint minden rendben. 

     

    Most már mehetek védőnénihez is kiskönyvért. Kiváncsi leszek, hogy én milyen őskövületet kapok. Lehet, hogy én leszek majd a rekordtartó a 2003-as könyvecskémmel.

     

    Mégis maradtunk abban a párommal, hogy az én szüleimnek ma mondjuk el, mert ők húsvétkor nem lesznek itthon. Az ő szüleinek, tesóinak pedig a hétvégi össznépi szüli-, névnap, húsvét ünneplés közben. Már úúúúgy várom, hogy ne legyen titok többé!!!

     

    Tényleg, tegnap tűnt fel nekem is, hogy jó páran már napok óta nem adtak életjelet magukról. Remélem, minden rendben velük!!!

     

    További szép napot!

     

    Nóri

    7+5 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 18. 07:221827.

    Jó reggelt!!!

     

     

    na igen az affér.. a régi topicból ahol voltam -első babán dolgozunk - sok olyan nő, asszony van akinek fél- egy  év után sem jön össze a baba  a topic 2007 szeptemberében indult.  Kitaláltuk hogy valahogy számolni kellene a hónapokat hogy ki hanyadik próbálkozós hónapban lesz várandós. Elkezdtem velük együtt számolni. 1, ...2... 3... de a második hónapban kiderült nálunk hogy így ezzel a módszerrel nem lehet mert a pajzsmirigy hormonomat be kell előbb állítani így én bár továbbra is számolgattam a hónapokat velük nem lehettem terhes.  Januárban az első olyan hónapban amikor esélyünk is lett a kisbabára kezdődött végül a kivizsgálás (a 7. hónapban) és még jan. végén összejött a kicsi. 

    Utólag persze hiba volt hogy a probléma kiderítése után is velük számoltam a hónapokat tovább mert azon durcultak be  hogy amikor idejöttem hozzátok azt írtam hogy az első hónapban összejött és valójában ez volt az igazság hiszen így volt .. arra meg csak utólag jöttem rá hogy ők nagyon is irigyek voltak és így történt meg hogy utánnaolvastak amit írtam és ennek volt a kínos reakciója.  Mindez persze friss terhesként nem esett jól és aztán még sok minden sem tőlük ... de most már talán megbékélnek mert a régebbi fórumozók elmondták nekik hogy is volt velünk hogy miért számolok velük szolidarításból de nincs tétje... hát így..

     

     

     

    előzmény:
    Mosolyka (1823)
    2008-03-17  21:57
  76. 2008. március 18. 07:171826.
    Azt hiszem félre olvastál vagy félre írtál valamit, mert én egy LULU nevű kismama butikban bandázsövet vettem 1790Ft-ért, C&A-ban még nem jártam e célból. Bár ezzel az ötletemmel mindenki lehurrogott, szóval......de én szeretem, nekem bevált.
    előzmény:
    Mosolyka (1823)
    2008-03-17  21:57
  77. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. március 17. 23:001825.
    Csak még annyit, hogy nálunk a turiban 1 darab angol cucc majd' 3000ft kicsit elszaladt velük a paci. tényleg kilóra veszed?
    előzmény:
    twoinone (1809)
    2008-03-17  14:03
  78. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. március 17. 22:571824.

    sziasztok

    reggel nem lesz időm jönni, ezért bekukk most. elég zsúfoltak a napjaim. Már alig várom, hogy pénteken reggel beüljek a kocsiba és húzzunk anyósomhoz. Most még vele is kedves leszek, csak legyen már nyugi

    Hát igen, elég kellemetlen nekünk kisvárosi kismamiknak ez a rucitéma... Van itt egy kismami varrónő, szerintem bepróbálkozok nála gatyaügyileg, a felsők meg tényleg nekünk kedveznek, bár itt nagyon még bolt sincs normális...

    Megrohamozzuk majd a pesti haverokat, és egy napot rászánok a bevásárlásra.

    Most jelenleg szoknyára váltottam, délutánra annyira felpuffadok, hogy kényelmetlen a nadrág. Ezeknek nincs gombja, és bővülnek derékban , anyu hétvégén kijelentette, hogy mindig így kellene járnom Csütörtökön végre megmondjuk nekik is. És hétvégén az anyósomnak is

    Szörnyen vizesednek a lábaim,  jövő héten bejelentem iginéninek, hogy mi a helyzet, onnantól kezdve csak ülni lát. De egyenlőre még ácsorgok a gyermekekkel, és dagadok. 

    Ja és arra jöttem rá, hogy csak reggel nem esik jól a kávé, napközben néha kifejezetten megkivánom, bár a minap is bealudtam töle... 

    Mendegélek alukálni, holnap majd kifaggatom a nődokimat, hogy elvileg mikor jön bébink, és beirhatja halloween, bár most el van veszve.

    A másik mesebeli lény batun, veled mi van? Úton? Jelentkezz, ha tudsz...

    Jóccakát

     

    előzmény:
    Mosolyka (1823)
    2008-03-17  21:57
  79. 2008. március 17. 21:571823.

    Sziasztok!

     

    Annyit írtatok, hogy alig bírom követni Persze mikor ráérek, akkor meg nincs itt senki

     

    Jelentem túléltem a két napos utat, bár hazafelé annyira rosszul voltam a kocsiban, hogy meg is kellett állni (persze,hogy a város kellős közepén ), de szerencsére elkerültek a kisrókák.

     

    Émelygésem, hányingerem ettől függetlenül szerencsére továbbra sincs, ez "csak" egy csúf migrén volt, ami viszont csodák csodájára gyógyszer nélkül elmúlt. Mert még mindig nem jöttem rá, hogy akkor most az első trimeszterben mit is lehetne bevenni...

     

    Ja, és csütörtök este borkóstolásra mentünk, na ott azért a boroshordók és érlelő-tartályok között a "cefreszagban" (bocsánat minőségi bortermelő úr ) rendesen forgott a gyomrom.

     

    Evéssel jól állok, bár már nem eszem naponta ötször, mert egyszerűen nem kell. Így is dagadok. Már felkaptam 2 kg-t, nadrágjaim erősen szorítanak derékban. Talán mert nem vagyok hajlandó behúzni a hasamat Mindegy ezt a 3 titkos hetet még kihúzom valahogy ingekkel, bővebb felsőkkel. Mert persze a butikok már csak rövidujjúakkal vannak tele, azt meg még nem mertem venni.

     

    Olvastam, hogy Bretty 1.500-ért vett kismamarucikat a C&A-ban, hát hétvégén én is csalódtam egy vidéki üzletben. Majd varratok egy szövetnadrágot, farmert meg talán átalakítok.

     

    Haloween! Gratulálok a pocakfotóhoz!

     

    Bözsi! Üdv köztünk!

    Marquise! Emlékszem rád, 1 hónapja már bejelentkeztél, csak akkor volt valami kis affér... Neked is üdv.

     

    Na jó éjszakát, remélem, már alszatok álomszuszékok

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 17. 14:411822.
    sziasztok, jó főzést meg minden
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1820)
    2008-03-17  14:33
  81. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:341821.

    Szia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    twoinone (1819)
    2008-03-17  14:32
  82. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:331820.

    Nyílván semennyire nem egyeztek.  Paráztatni meg úgyis csak azokat a kismamákat lehet akik hagynak alapot hogy féljenek  nagyon unom azokat a mondatokat sok helyen olvasva hogy úgy rettegek mert a gyerekem két mm-el kisebb az elvártnál  most mi lesz...

    nekem a gyermekorvosom volt ilyen hogy mindig a sztenderdhez mért persze sose feleltem meg ... de nem is kell mindenesetre élénken emlékszem ezekre a piroskönyves pislogós lesajnálós jelenetekre...

     

     

    tényleg  mennem kell...............

     

    előzmény:
    twoinone (1817)
    2008-03-17  14:26
  83. 2008. március 17. 14:321819.
    Hát, nem akarom tönkretenni az októberi babás topicot, de néha majd benézek  szia!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1818)
    2008-03-17  14:29
  84. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:291818.

    Édesanyám pesti majd talán Ő meglep egy- két ruhával vagy kérek tőle ezt azt és lehozza... az IKEA-t is így oldottuk meg.

     

     Unisex ruhák valóban jók főleg ha az ember több babát tervez mi kettőt így nem kell a második baba születése elött újra költekezni csak frissíteni ha ellenkező nemü lesz....

     

    Babakocsik: na igen.. én  a Retrus-ra esküszöm és az is lesz. Nem egy nagy név de álom tolni és kényelmes.  Emelgetnem meg nem kell úgyhogy a súlya nem mérvadó. a pincében tároljuk majd lefóliázva és ha megyünk sétálni a gyereket ott teszem bele és úgy nyitom ki a kaput.. elsőn lakunk így megkímélem magam a sok cipeléstől..

     

    Nagyon jó volt beszélgetni veletek  !!!!!! Köszönöm a tanácsokat is !

    Twoinone: remélem még gyakran találkozunk itt!

     

     

    További kellemes babavárást nekem most már mennem kell főzni.

     

     

    előzmény:
    twoinone (1815)
    2008-03-17  14:21
  85. 2008. március 17. 14:261817.

    Ja, vizsgálatok: nem a dokik paráztatták a mamikat, hanem k.fórumtársaim egymást. Hogy de neki ennyi, annak annyi, akkor az enyém mé' nem annyi????

     

    mondjuk itt Egerben integrált tesztet csinálnak, ez többlépcsős, többmarkeres, de debrenecben a genetika rész elég profi - azt hallottam - odafigyelnek nagyon ezekre.

     

    Volt egy kismama, szintén egri, kora miatt amnio gyanús is volt (35 évesen) levették neki itt Egerben a kötelezőt, meg Debrecenben a genetika is, 3 nap eltéréssel. Kitaláljátok mennyire egyezett a két végeredmény???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1814)
    2008-03-17  14:21
  86. 2008. március 17. 14:241816.

    Nkeem mondjuk extra xarul állnak a Tunikák, merthogy nagy a cicim (khmmm) és még háromszor a méretemnek nézek ki bennük

     

    Úgyhogy így a hetedik hónap derekán meg kell állapítsam hogy 3 db 3-4 éves felsőm teszi - testhezálló - a legjobb szolgálatot

     

    egy bandázst vettem, azt is két szoknya miatt, ami lemegy a pocak alá, fölé bandázs, és az alá betűrve néhány rövidebb felső, hog ne látsszon ki a bőröm (ezért nyáron sem rajongok, a iilógó hasú mamákért, hiába csinosak).

     

    két nadrágom van, ezekbe most kezdek belenőni, a pociba, máshova nemigen híztam -eddig. meg vettem egy mell alatt húzott ruhát melegebb napokra+nyárra (szülés után gondolom nem leszek egyből gazella, mondjuk én kettőből sem)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1812)
    2008-03-17  14:09
  87. 2008. március 17. 14:211815.

    Hát, azért a "vidéki" C&A-el kapcsolatban ne legyenk túl nagy elvárásaid, mert csalódni fogsz. Már ha elmész egyáltalán arrafelé

     

    Itt Egerben is, hiába kétszintes, azért ettől a két osztálytól - kisbaba és mam - nem vagyok elájulva, nekem legjobban Bp-en az Arénás jön be, ha véletlenül arra keveredne valaki...

     

    Nkeünk egy barátnőm teljes egyéves kisfiú ruhatárat ajánlott fel, bár igaz februári gyerkő, miénk meg júni 2-re van kiírva, de valami majdcsak jó lesz. Ja, és a kishúgom is májusi, hát majd az uniszex dolgokat ráhúzom a miénkre is, nem vagyok finnyás (bár egykét autóárban lévő babakocsi elragadta a fantáziámat ).

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1813)
    2008-03-17  14:16
  88. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:211814.

    Pont írtam reggel hogy nagyon  el vagyok eresztve ruhákkal és most hogy a gyerek eddigi ruhatárát megúsztuk 13.000.- ből  -a  body-k újak- eléggé skót lettem  és remélem nem bálnásodom majd nagyon így talán kíhúzom néhány extra ruhával... 

     

    vizsgálatok:  nem idegesítem fel magam a dokikon valahogy sose fogott meg érzelmileg ha érzem hogy minden rendben felőlem bármit diagnosztizálhattak... 

    az afp-pedig annyira pontatlan hogy sok europai országban már nem is része a terhesgondozási protokollnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1812)
    2008-03-17  14:09
  89. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:161813.

    Én is túrtam a leendő gyermek minden ruháját ... nem adtunk a babonára és így lehetett az hogy hét hetes terhesen a gyerkőcnek mindene megvan  kihagytunk ugyan  pár darabot tehát nincs öt rugija csak három meg négy mert megvárjuk hogy kiderüljön milyen nemü és még veszünk hozzájuk lánykás v. fiúsabb darabokat. Amik vannak mind uniszex színek - narancssárga, citromsárga, fehér és zöld egy pár db  piros-   Végülis 56-os ból két rugi három body a többiből 68-ig öt body,  és három négy rugi -  van egy pár 74-es és afelett egyéves méret is de azok már kisnadrágok  és felsők - póló stb. -

     

    angol turi:  én is imádom itt is 3000 körül van kilója a francia turi ahonnan a plüss rugdalózói vannak 1500. - /kg.

     

    a C&A-t már sokaktól hallom hogy szuper  itt még csak most fog nyílni v. nemrég nyílt a cora mellett de nagyon nem járunk arra...

    előzmény:
    twoinone (1809)
    2008-03-17  14:03
  90. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 17. 14:091812.

    nem tudom, valaki már utalt rá korábban, de ez a mostani újbóli tunika divat is nekünk kedvez :)

    nekem nagyon tetszenek...

     

    lassan nekem is szét kell kismama ruha téren néznem, mert bár aki nem tudja, az még nem látja nagyon rajtam, de derék tájban, már kezdenek elég kényelmetlenné válni a nadrágok

     

    Pinki,

    Én sem ismertelek ugyan, csak olvastam én is a történetedet.

    Nagyon sajnálom, és az előttem szólókhoz hasonlóan kívánok sok egészséget és szerencsét nektek a következő babaváráshoz és azon felül is!

     

    Bözsi

    előzmény:
    twoinone (1809)
    2008-03-17  14:03
  91. 2008. március 17. 14:051811.

    Amit írsz az ismerős, és midnenkinek az a tuti - és csakis - ahogy ő mondja, ahogy csinálja, és ahogy ő fogja (mert a sógornője meg az anyja meg a barátnője az istenek ebben).

     

    Szűrni kell. Én már alig várom pl hogy oda érjetek az AFP vizsgálatok ekptti várakozásokhoz, én akkor szénné röhögtem magam a sok okostojáson

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1807)
    2008-03-17  13:56
  92. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 17. 14:041810.

    Hát majd meglátjuk hogyan alakul nálam.

    De értem hogy mit írsz, a micimackó malacka csömört meg pláne... én amúgyis magyar mese párti vagyok :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1807)
    2008-03-17  13:56
  93. 2008. március 17. 14:031809.

    Nem én egri vagyok, csak látom hogy ti ketten debreceniek és a múltkor láttam azt a "hirdető" jányt...

     

    vagyis egri is csak 3 éve, addig bp-en éltem, de ide jöttem férjhez

     

    A Brendon itt fos is meg nem is tetszik, sokkal jobban csjpem a Numero1-es turik NEXT, Spencer és GAP stb babacuccait 3000 ft/kilója áron, no meg a jó minőségű tesco body+rugi gyűjteményeket (2700-ért vettem 7 bodyt, zabálnivalóak).

     

    Viszont két hete nyitott itt Egerben a Pláza (Agria park) ami nekem már nagyon hiányzik, mert ebben a városban (???) egyszerűen nem lehetett eddig pénzt költeni.

     

    De a C&A kismama ruha+gerekes részlegét ajánlom figyelmetekbe!!! Szeretem még a H&M-et is, de az egyelpre csak Bp-en van az Arénában és az Őrsön az Árkádban.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1805)
    2008-03-17  13:51
  94. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 14:001808.

    Szia !

     

    Bár új vagyok a fórumon de olvastam a történeted.

    Nagyon sajnálom ami történt Veletek.

    Kívánom Neked hogy ne történjen több tragédia és a köv. próbálkozásra már egészséges kisbabátok legyen !!!

     

    Minden jót Nektek!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_355360 (1806)
    2008-03-17  13:52
  95. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 13:561807.
    Nekem meg pont ez a jó ... tipikusan a mindent magam csinálok típusba tartozom és ez az ismereten kialakuló friss barátságokban azzal jár hogy túl sok vagyok ....néha nagyon tudom hogy mit akarok és hogyan aztán pont ez az az időszak amikor mindenki kéretlen tanácsokkal lát el  ezt pedig nagyon rosszul viselem  nem is vágyom élő kismamákkal való kapcsolatra mert volt benne részem de amikor beléptem a babás szobákba majdnem elhánytam magam a micimackók és malackák rengetegében- abszurd de vagy tíz szobában jártam és talán ha egy kivétel volt ahol nem ez volt a dekoráció vezető fonala-  szóval nekem bejön az anonimítás és ez a fajta élménymegosztás...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1804)
    2008-03-17  13:48
  96. 2008. március 17. 13:521806.

    szia lányok!

     

    először is köszi a sok vígasztalást és kedves szavakat, másodszor pedig elköszönök, mostmár végleg.

     

    íme még egy publikus tába, az 1800. hszig felvettem mindenkit aki + tesztes és töröltem aki kérte illetve már nagyon régen jelentkezett. akinél tudtam a bébi várható érkezési idejét oda beírtam, akinél nem azt majd küldjétek Haloween79-nek, ő viszi majd tovább a táblát, illetve majd nála tudjátok megnézni a nem publikus táblát is.

     

    mindenkinek problémamentes babavárást, szülést és majd jó babázást.

     

    sziasztok: pinki 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 13:511805.

    Az egyik babás ismerősünk mondott még egy használt babás helyet de hozzátette hogy oda ne menjünk mert minden tiszta retek volt és pókháló - még nem gond mert azt le lehet mosni - de azért furi hogy  bejelentkezik egy ajánlattal és nem válaszol.

     

    Twoinone: te is debreceni vagy??????  itt sajnos nem túl jók a tapasztalataim....   a külsővásártéren a Gyermekvilág nagyon zsúfolt  a Brendonhoz milliomosnak kell lenni és  a legnormálisabb bababolt eddig a Piac utcai kenguru  a csonkatemplom  utáni udvarházban van leghátul de oda is csak terhesen érdemes menni mert a babakocsit vagy rámpán ügyeskedi le a kismama vagy lelépcsőzi tizenvalahány lépcső....  van még egy pár de ott még nem voltunk a Jerikón levő horror az ár és a választék is  szóval semmi jó!

    előzmény:
    twoinone (1802)
    2008-03-17  13:45
  98. Torolt_felhasznalo_203561
    Torolt_felhasznalo_203561
    2008. március 17. 13:481804.

    Hát akkor ezt túltárgyaltuk.

     

    Én mindenesetre ki akarom őket próbálni, márcsak azért is, hogy néha kismama közegben legyek és találkozzak kismamákkal.

    Még másfél éve sincs hogy visszaköltöztem ide bp-ről, és a barátokat otthagytam. Itt még kevés ismerősre tettem szert, és kismama témáról sem lehet mindenkivel beszélgetni.

    Pedig nagyon jó megosztani a tapasztalatokat, meg mindent.

    Erre a fórumra is azért kezdtem irogatni, mert nagyon jónak találom.

    Bár az igazi a személyes találka lenne, mert én sosem voltam híve az internetes kapcsolatoknak, de ma már máshogy látom .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1801)
    2008-03-17  13:41
  99. Torolt_felhasznalo_625410
    Torolt_felhasznalo_625410
    2008. március 17. 13:461803.

    hivatalosan bp-i vagy?  én is onnan jöttem ide férjhez.. de sztem itt jobb én legalbbis jobban érzem magam itt nincs olyan nagy nyüzsi.

     

    a szülésfelkészítő  érdekel de  azt asszem a 30. hét körül érdemes elkezdeni tornából mindig béna voltam de ari vagy...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203561 (1800)
    2008-03-17  13:37
  100. 2008. március 17. 13:451802.

    Gondoltam hogy valami nem stimt

     

    Na jó, hát ettől még lesz midnenkinek mindene!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625410 (1801)
    2008-03-17  13:41

Címlap

top