Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
30 felett még család nélkü
Létrehozva: 2008. január 2. 16:19
Sziasztok!
Gondoltam én is indítok egy topicot... Igazából a 30-as korosztályt várom, akik még egyedül vannak, de szeretnének már társat, családot, de valahogy eddig nem sikerült. Nekem több hosszú kapcsolatom is volt, de most 34 évesen még mindig egyedül vagyok...
valamit rosszul csinálok? magasak az elvárások? Sokan mondják, hogy vigyázzak, kifutok az időből... Ez nagyon zavaró... Szerintem ez a probléma sok 30-ast érint, várom véleményeteket, tapasztalataitokat és a jó tanácsokat ebben a témában... vagy akinek mostanában sikerült...
sztorizhatunk...
Akivel beszélgettem a netes társkeresésről, inkább negativ, mint pozitív tapasztalatról beszéltek.
Személyes tapasztalatom nincsen.
Úgyhogy lehet nem vagyok elég hiteles.
Szia !
Köszönöm, hogy ezt mondod!
látom rengeteg mindenről beszélgettetek, mióta nem voltam
csak a gyerek témában lenne egy gondolatom, helimeli, szerintem, azt kell kitalálnod, hogy melyik a nagyobb. a gyerek utáni vágyad vagy a félelmed, hogy nem tudsz megadni neki mindent amit szeretnél.
értem én, hogy nehéz ezt összemérni, de úgy tűnik nagyon tudnál szeretni egy gyereket...
szia!
ebben van igazság......
szórakozóhelyen sztem nem lehet normálisan ismerkedni, mondjuk erre is tudok ellenpéldát ...
de saját bőrömön azt tapasztaltam, hogy szinte lehetetlen....
de fő az optimizmus! :-)
internetes társkeresésről mi a vélemény, tapasztalat?
Szia helimeli!
Itt vagy?
igen, így kellene minden egyedülállónak gondolkodni, akinek épp nincs párja, társa...
Szia !
De jó ilyen optimista sorokat olvasni !
Ezzel nem azt mondom, hogy lehetetlen 30 felett,hisz én is 32 évesen ismertem meg a férjemet,csak vázolom a nehézségeket.Pont azért , mert ismerős a helyzet.Jó,én Bp éltem,de hiába mentem el szórakozóhelyekre pl,előbb-utóbb zavart, hogy minden második lány a gyerekem lehetne.
Szerencsére elég mozgalmas munkaöröm volt, a férjemet is egy munkakonferencián tepertem le.
sziasztok!
én az idén lettem 30 éves és épp pár nélkül vagyok... ismét...
de nem szomorkodom! környezetemben a barátok iskolatársak már szinte mindannyian férjnél vannak és babáznak... én ezt mégsem irigylem! (egyelőre legalábbis)
egyelőre élvezem a függetlenséget és valósítom meg a terveimet!
szerintem nem szabad mások véleményére adni ("kifutok az időből")... mindenkinek más életút adatott meg és egyszer biztosan eljön az a Valaki.... de addig még sok sok más feladata az embernek amit meg kell tennie...
sztem "idősebben" sokkal megalapozottabb kapcsolatot tud kialakítani az ember mint tízen-huszonévesen.... (tisztelet a kivételeknek)
más:
ismerkedés hogy s mint megy nektek?
szép napot!!!
Szerintem nem az iskolai végzettségtől függ, hogy van-e munkád, hanem ,hogy kellően gyakorlatias vagy -e az élethez.
Miért van ekkora bürökrácia Mo-n ? Mert a szabályokat elméleti tudással rendelkező emberek hozzák, rengeteg diplomával, de a gyakorlati életre nem tudják átültetni, mert csak a számok, betűk világában élnek.
Lehet, hogy igazatok van, merni kellene...
Most épp azon gondolkodom, hogy kimegyek külföldre... (végülis már 17 éve tervezem...)
Hű de negatívak vagytok, miért kell ilyen gondolatokat táplálni a fejetekben. Elmúlás betegség, stb. Meg kell érteni az ember fejben öregszik az rossz. Vállalni, merni, akarni nem kell elfordulni a kihívásoktól.
Én is egyke vagyok,mindig szerettem volna tesót.most jelenleg,még nekünk is 1 van,de lesz másik is, úgy 2-3 év múlva.Remélem
Diplomásként sosem lesz állásom( helimeli):lesz, mert egy anyuka kevésbé finnyás,mint egy egyedülálló,egy anyuka,ha arról van szó, hogy a gyerekének enni adjon,még takarítani is elmegy.Én legalábbis elmennék.Az egyetlen dolog,ami rávehetne arra, hogy kva legyek, az, hogy a gyerekemnek enni adjak
Szia Helimeli!
Nem felejtettelek el!
Másrészt,ami veszélyes és amit Wincheszeterrel már kitárgyaltunk, hogy ez a "énszülőmindentmegadokneked" attitűd párosul azzal, hogy " deelisváromtőled,hogyxy legyél".Egyfajta zsarolási játszam kezdődik és ha a szülő nem kapja vissza, azt amit ő elvártnak ítél,akkor jön a caládódás, hogy én rádádldoztam az életemet és te nem voltál képes.......
Ez a csalódás nem csak akkor következhet be, ha kutyauűtő lesz az az egyke,hanem ha nem azt az utat járja,amit anyuci kitalált.Múltkor volt a Nők Lapjában egy riport, anyuka külföldön végeztette el a lányával a közgázt,hogy karriert csinálhasson a lánya és majd az Eu-ban...erre a lány fütyült rá, ő férjhezent családot alapított, nem akart karriert.Az édesanya meg összeomlott,hogy ezért élt ő????
Mintha az én Anyám is emígyen csalódott volna bennem...
De már nem érdekel! Én is férjhez fogok menni, ha a fene fenét eszik is, szülök két gyerkőcöt és utána kétkezi munkásként /pl. fodrász, kozmetikus, műkörmös, virágkötő - ilyesmik/ keresem majd a kenyeremet /kenyerünket/, ha a gyes lejárt. Egy életem van, nem akarok úgy megöregedni, hogy egy olyan utat járok végig, ami a nem az én utam, hanem más jelölte számomra ki. Nem akarok egy olyan szakmából nyugdíjba menni, amit soha nem szerettem.
Ezért is kedvelem az briteket!
Optimizmus, életöröm, kalandvágy!
Igen,az élet tele van kockázattal, ugye lehet, hogy ma átmegyek a zebrán,és elüt az autó.Viszont,előtakarékoskodni is lehet,nem muszáj az utolsó fillérig elverni minden pénzt,ahogy ma szokás.Rossz dolog rettegében leélni az embernek az életét.Ilyen alapon pl egyetemre se mennének az embereke,mert jaj mi lesz, ha megbuktat a tanár,jaj mi lesz,ha diplomásként sem lesz állásom.Sőt házat sem kel építeni,mert jaj leég,kocsit sem kell venni,mert úgyis feltörik, nyaraln semkell menni,mert hátha belefúlok a tengerbe, repülőre sem kell ülni,mert hátha leesek.
Ideális esetben két szülője van a gyereknek.
Igen,divatos dolog most ez a mindent megadás doog,én meg azt látom, hogy nagyon sok gyerek,aki mindent megkap,később nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.Sokkal küzdőbbek azok,akiknek testvére van.
Már említettem a topikban egy ismerős házaspár példáját.Akik hiába voltak olyan pozicióban(átkos) és hiába volt pénzük, elhatározásuk volt, hogy egyetlen lányukat külföldön taníttatják,a lányka sajnos agyilag nem érte el azt a szintet,még protekcióval sem, hogy egyetemre menjen.
Másrészt,ami veszélyes és amit Wincheszeterrel már kitárgyaltunk, hogy ez a "énszülőmindentmegadokneked" attitűd párosul azzal, hogy " deelisváromtőled,hogyxy legyél".Egyfajta zsarolási játszam kezdődik és ha a szülő nem kapja vissza, azt amit ő elvártnak ítél,akkor jön a caládódás, hogy én rádádldoztam az életemet és te nem voltál képes.......
Ez a csalódás nem csak akkor következhet be, ha kutyauűtő lesz az az egyke,hanem ha nem azt az utat járja,amit anyuci kitalált.Múltkor volt a Nők Lapjában egy riport, anyuka külföldön végeztette el a lányával a közgázt,hogy karriert csinálhasson a lánya és majd az Eu-ban...erre a lány fütyült rá, ő férjhezent családot alapított, nem akart karriert.Az édesanya meg összeomlott,hogy ezért élt ő????
Érdekesek a hozzászólások... Én érettnek érzem magam a gyerekneveléshez és talán még korban sem vagyok annyira "öreg", de vannak fenntartásaim... nagyon szeretem őket és ők is engem, de a mai világban sajnos semmi sem biztos...
Egyik nap még van munkahelyed, aztán nincs... Az egészség pedig kulcsfontosságú, hiszen anélkül bármi más elképzelhetetlen... Szóval szerintem manapság nagyon nagy felelősség gyereket vállalni, de ugyanakkor (majdnem) mindenki szeretne, de én meggondolom az biztos... Ha megtalálom a párom, társam, akkor is "csak" 1-et szeretnék,(most így gondolom, lehet változni fog a véleményem) mert tudom, hogy neki talán mindent megadhatok, anélkül, hogy én és a párom is rámenjünk...
Jaj, már megint félreértettél.
Nem gondolok arra, hogy meghalok. Csak úgy szeretnék gyereket vállalni, hogy minden tőlem telhetőt tudjak biztositani neki, ne ő gondoskodjon rólam 10-15 év múlva!
Te szerencsés vagy, hogy ennyi emberre számithatsz, én sajnos csak a páromra, és magamra.Örülök, hogy ennyi jó ember van körülötted, vigyázz rájuk, és ne kelljen soha rájuk támaszkodnod.
Az egészség pedig nem csak azon múlik hogyan élsz, a kapott gének is befolyásolják.Te jókat kaptál, ez kincs.
Az én családom csupa rákbeteg emberből állt, áll. Vagyok annyira értelmes, hogy mérlegeljek, és nem más emberek élete alapján döntsek.
Az a baj, hogy az ember nem tudhatja, hogy meddig él,sajnos adott már rá példát a sors, hogy hiába szült 22 évesen valaki nem érte meg míg a gyereke elvégzi az általánost, és arra is volt példa, hogy a 45 évesen szülő nő megérte, hogy az unokája leérettségizik.Szóval,ez érdekes.Ha én meghalnék?Ott lenne a férjem, van 5 tesóm,hugommal és kisebbik nővéremmel különösen jó a kapcsolatunk, lenne pénz,amit a gyerekekre hagynék,sőt még nagyon,de nagyon jó barátnőm is van 2. Úgy meg nem lehet élni, hogy az ember állanóan a halálra gondol.Nővéremmel van is egyfajta hallgatólagos megállapodás közöttünk, ő elvált, egyedül nevelte e lányát, és amikor nagyon-nagyon beteg volt egyszer,rámbízta a gyerekét, hogy ha bármi baj lenne,akkor..Szerencsére már meggyógyult.
Viszont teszek érte, hogy egészéges legyek, no pia,no cigi, no drog, míg jópár húszéves anyukát látok, hogy a gyerek mellett ontja a füstöt.