Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Csodacucc hüvelyfertőzésr e

Torolt_felhasznalo_998519
Torolt_felhasznalo_998519
Létrehozva: 2007. december 30. 12:25
Sziasztok!

Boldog Új évet mindenkinek igy előre is!

Régóta kinlódok hüvelyfertőzéssel. Semmi nem használt eddig. A következőket próbáltam ki:
millió féle kúp tabletta, kenőcs.
cickafark tea, grapefruit csepp, hüvelyöblítők, levendulavíz, egyéb gyógynövényes cuccok. FLPs termékeket is (first, gél, krémek stb.).
Minden nap másik törülközőt használok , wcre itthon sem ülök rá, pedig minden nap takarítom.
90fokon mosom a fehérneműket és törülközőket.
Óvszerrel védekezünk, a párom is szedett már gyógyszert, krémeket, hátha jobb lesz nekem.
Reménytelennek érzem. Véreredményeimnél minden jó, méhszájsebem nincs, egyéb eltéréseket nem talál az orvos, állítólag gomb a labor szerint. Diétázom is(nincs cukor, kevés pékárú, nem eszek főttésztát, nem eszek csokit, sok gyümölcsöt eszek, ja és szedek multivitamint.
A hüvelyöblítők közzül is már kipróbáltam 7 fajtát, és már túl vagyok a joghurtozáson is ott alul. Mindezeket visszatérően kúra szerűen is próbálva sem használ.

Pár napig jó, utána minden vissza (folyás, viszketés)
Már a héten a sírás is elfogott emiatt. Orvosokat is váltottam már, 4nél voltam.

Szóval akinek van ötlete kérem irjon.
Természetgyógyásznál is voltam már, csak irom, hogy ez is lefújva.

Én már mindenben benne lennék?
Valaki kapott esetleg más kezeléseket, már azt sem bánom ha minden nap dokihoz kell járni kezelésre, csak múlna, de nem tudom van esetleg ilyen erősebb cucc, amit mondjuk otthon nem lehet használni?
Most lehet hüvelyéseget irok, de már legszivesebben az összes váladákot kiszedetném magamból, hátha gombamentes termelődik újra, de hát ilyen hüvelyéseget nem vezettem elő a dokinak, mert már nincs semmi ötletem.
Legutóbb már gyógyszert sem kaptam, mondván csak mérgezem magam, mert már kifogyunka lehetőségekből.

Aki tud SEGÍTSEN INFÓVAL!

köszönöm szépen.

  1. 2007. december 30. 22:4051.

     

    Nekem ezt javasolta akkor a dokim...néha néha meg kell ismételni..ez amolyan étrendkiegészítő, ugyanis elmagyarázta, hogy a belekben sajna benne van ez a csúnyaság.

    előzmény:
    Bounty (50)
    2007-12-30  22:29
  2. 2007. december 30. 22:2950.

     

    Megelőzésre nagyon jó: Protein Candid Plus (vény nélkül kaphat&oacute

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_209654 (49)
    2007-12-30  21:46
  3. Torolt_felhasznalo_209654
    Torolt_felhasznalo_209654
    2007. december 30. 21:4649.

    Helló, nekem a körzeti orvos nyírta ki az immunrendszeremet a rengeteg antibiotikummal, amit gyerekkoromban belém tömött. Már a szekrény mögé dobáltam a bogyókat kínomban, kisiskolás koromban...

    Az immunrendszeredet kellene erősíteni, mert engem is azonnal megtalálnak ezek a kényes fertőzések, hiába vigyázok. Csak ránézek egy koszos vécére és megvan a baj.

    Immunerősítésre nekem a multivitamin koktélok váltak be, így a szokásos fertőzések nehezebben találnak rést a "pajzson". De világéletemben pengeélen táncoltam én is. És ahogy lebetegszem vagy túl sok stressz ér, rögtön jön a herpesz és a gombák, rettenentes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  4. 2007. december 30. 20:5648.

    Teljesen együttérzek veled, én is régóta küzdök hasonló gondokkal. Ami nekem jó volt, az a Micosyst kapszula, ez is úgy, hogy a kúpkúra elején ill. végén, majd hetente 1 hónapig, majd kéthetente 1 hónapig. Közben a kúpkúra után visszatelepítő Floragyn (vény nélküli) v. Gynofluor (fel kell iratni) először naponta, majd 2-3 naponta.

    DE: egy dolog fontos: az immunrendszered lehet gyenge. Nekem Béres Actival mellett is volt. Kevés volt, úgy látszik. Aztán anyukám nyaggatására elkezdtem a Béres Cseppet szedni (féltem a hízástól, de akkorra már minden mindegy volt - és végül átmeneti állapot után nem is híztam), és 3-4 hónap után végre először a 4 éves kórtörténetemben nem mutatott ki semmit a tenyésztés!

    Most antibiotikumot szedek,kicsit tartok is tőle, de majd szedem megint a CSeppet

    Ha bármiben tudok segíteni, írj nyugodtan priviben!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. december 30. 20:3647.

    Sziasztok!

    Én hasonló problémával küszködöm már 2 éve, és már szedtem mindenféle gyógyszert, receptre kaphatót és nem receptre kaphatót, használtam intim zuhanyt, abbahagytam a tampon használatát, volt, hogy szedtem gyógyszert és volt, hogy nem, ittam élőflórás joghurtot (külföldön kaphatót),abbahagytam, az állandó tanga hordást (de azért még hordom, bár nem mindig azt)és mégis állandóan visszatér. Nem tudom, hogy mit csináljak. Vmilyen szinten én is a fogigátlóra gyanakszom, lehet megint abba kellene hagynom, de a többi védekezési módszerben nem bízok annyira.

    Ugyanakkor azt is hallottam, hogy a tisztasági és egyéb betétek sem egészségesek, vmilyen olyan anyagot tartalmaznak, amelyek előidézhetik ezeket a dolgokat. Továbbá a tangabugyit is vádolták.... a fene sem tudja. Most kaptam néhány ötletet tőletek, kipróbálom ezt a grapefurit cseppett, ezüstkoloidot, tengeri só fürdőt...stb aztán ha más nem jön be egy ideig lehet szüneteltetem a gyógyszert....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  6. 2007. december 30. 19:4446.

    Szia!

    Át tudom érezni a problémádat, nekem ugyanis 15 éve mindig van...Olyan még nem volt, h jó legyen a leletem. Igaz, olyan volt párszor, hogy csak baktériumot találtak, de legtöbbször gombát, és most már HPV-t is...

    Olyan gyógyszer sztem nincs Mo-on amit ne szedtem volna, és én is kipróbáltam már a sós ülőfürdőtől kezdve a grépfruitkivonaton át a különböző irrigálókig mindent. A páromat is kezelték többször. Nem szedek gyógyszert (volt, h szedtem), nincs óvszer (volt, h használtunk). Semmi de semmi nem segít. Egy dologban reménykedek: pár hónapja az orvosom felírt egy természetes cuccot, amit Ausztriában kellett megvenni, Döderlein kapszula a neve, ebből hetente egyet kell felhelyezni. Na ebból eddig egyet használtam, és utána mikor voltam a dokinál megint, életemben először (!!!!) jó lett a ph-m. AZóta sajnos nem tudtam használni, mert egy sereg gyógyszert kaptam megint a gombára.

    Nem tudom, valaha lesz-e erre bármilyen gyógymód... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_597100
    Torolt_felhasznalo_597100
    2007. december 30. 19:0445.

    Hali! Nem nagyon olvastam bele a válaszokba, nekem először is kitenyésztették, hogy mi az ?? Hát nekem candida-glabrata ( nem a szokásos , hanem egy agresszívebb...) Ginazol, ha jól tudom, pimafucort krém, vagy 4 üveg grépfruitmag-csepp, NÓ azaz semmi  cukor, liszt és szinte minden.....Érdekes, hogy 2 hónapig alig ettem mégse fogytam , aztán újra csináltattam egy hüvelyváladék tenyésztést az már jó lett.......... Hát most rengeteg szénhidrátot eszem..... de Javaslom még a lugos gyógyvizeket.Salvus vizet!!! Igazából ez a test elsavasodására jó, de sokat nem szabad inni.

    Kitartást!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  8. Torolt_felhasznalo_819177
    Torolt_felhasznalo_819177
    2007. december 30. 16:3444.
    Hahó!

    Hát, megdöbbentő olvasni, hogy más is így kínlódik, nem csak én...

    Augusztus óta két hét volt a legtöbb, amit panaszmentesen töltöttem el. Már korábban is voltak gondjaim, de ez az utóbbi mindenen túltesz.

    Összeszedtem egy jó kis gyomorfertőzést, és innentől kezdve jöttek a gondok. A hasmenés elmúlt, de olyan hasgörcsöt kaptam, hogy kórházba vittek. A doki szerint rámentek a bacik a női nemi szervekre. Ezen felül mindig pisilni kell(ett). Szóval augusztustól szedtem a következőket:

    - Sumetrolim
    - Tarivid
    - Ghynazol
    - Supplim
    - Betadin
    - Apranax
    - Dermyc
    - Pimafucin
    - Supplim
    - Phyto Soya
    - Doxycyclin - most fogyott el, kb. egy hete.

    Miután most elmúlt a m-em, újra kiújultak a panaszok.

    Elkezdtem candida-diétát is tartani, hátha segít.

    Voltam nagylabor-vizsgálaton, ételallergiavizsgálaton.

    Elköltöttem gyógszerre meg orvosra több tízezer Forintot, és ugyanott tartok, ahol az elején.

    Ja, fg.gyógyszert szedek, de egyszer nem mondták, hogy hagyjam abba. Félek, akkor sem lenne jobb, csak hétrét görnyednék a hasfájástól 7 napig.

    Amúgy mi ez a sóban fürdés, vagy mi?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  9. 2007. december 30. 15:4343.
    Ezt teljes mértékben meg tudom erősíteni. Én már bőgtem is az állandó visszatérő fertőzések miatt, de amikor abbahagytam a fogamzásgátlót, simán kikúráltam magam ebből a nyavalyából, és három éve SEMMI bajom.
    előzmény:
    tűzpiros (12)
    2007-12-30  12:54
  10. Torolt_felhasznalo_340020
    Torolt_felhasznalo_340020
    2007. december 30. 15:4242.
    Én úgy hallottam, h az összes WCpapír, ami illatanyagot tartalmaz, az irritációt okozhat, azoknál, akik erre hajlamosak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738240 (41)
    2007-12-30  15:37
  11. Torolt_felhasznalo_738240
    Torolt_felhasznalo_738240
    2007. december 30. 15:3741.

    Szia!

    Bocsi, Te melyikre voltál allergiás? Sztd melyik márka jó?

     

     

    előzmény:
    Ediske (39)
    2007-12-30  15:21
  12. Torolt_felhasznalo_424821
    Torolt_felhasznalo_424821
    2007. december 30. 15:2240.
    Szerintem lelki dolgok állnak mögötte. Nekem is volt egy korszakom, amikor folyton volt ilyen bajom, és már teljesen kétségbe voltam esve! Ilyenkor a legjobb ha elhiszed, hogy minden OK lesz!
    Nekem ami bevált: Pevary G kúp 3 napig, mellette Pevaryl krém, és utána Floragyn kúp ( DM-be lehet kapni, természetes anyagokat tartalmaz, 6 napig kell használni, és helyreállítja a hüvelyflórát ).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  13. 2007. december 30. 15:2139.
    Sziasztok!

    Én is ezt akartam kérdezni, hogy nem az óvszerre vagy-e allergiás. Én is arra voltam, egy bizonyos márkára. Azóta mást használunk.

    Vagy még esetleg a wcpapír...nem hülyeség. Amikor terhes voltam azt hittem, hogy gombám van, mert viszkettem, mint az őrült, de a kenetből kiderült, hogy nem az. Lecseréltem a kamillás wcpapírt és elmúlt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_278731 (34)
    2007-12-30  13:56
  14. Torolt_felhasznalo_762547
    Torolt_felhasznalo_762547
    2007. december 30. 15:1938.

    szia!

    nagyon rossz ilyeneket olvasni, főleg, hogy tudom, miről beszélsz...én már indítottam egy topikot női betegségek néven, rengeteg nagyon segítőkész hozzászólást kaptam, amiért ma is hálás vagyok. Olvass bele és talán van új, amit Te nem próbáltál ki, bár ahogyan olvaslak sajnos már mindenen túl vagy...

    Én is ne tud meg, hányszor sírtam, hogy miért történik ez, de nekem nem volt ugyan ilyen rossz a helyzet, mint neked...

    ma már úgy vagyok vele, hogy nem is gondolok rá, hogy lehet. Ha egy picit viszketek, magamban elkönyvelem, hogy ez nem lesz baktériumos fertőzés vagy gomba...és kicsit ilyenkor jobban figyelek, hogy ne egyek édességet ( sajnos én a rabja vagyok)

    Anyum egyszer mesélte, hogy az egyik bnője nagyon sokáig küzdött ilyen betegségekkel, neki is már minden volt a listán, ami csak létezik. És szüléskor lefertőtlenítették jóddal teljesen és azóta semmi nincsen...Esetleg a dokid nem tud valami hasonlót felírni?

    Remélem mihamarabb meggyógyulsz és ne add fel!!!

    Boldog Újévet Neked is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  15. 2007. december 30. 14:1037.
    Nekem is volt problémás időszakom, és sajnos beigazolódott: lelkileg nem voltam rendben, és minden testi tünetem ebből adódott. A párkapcsolatomban volt a baj, nem fogadtam el az akkori barátomat, nem tudtam lelkileg átadni magam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  16. 2007. december 30. 14:0036.
    Sziasztok! Én is hasonló problémával küzdöttem,nagyon sok mindent kipróbáltam, és ami nálam bevált: teafaolaj-méghozzá a következő módon mikor érzem hogy kezdek vizsketni (ez általában menstruáció utáni van 1-2 napig) akkor irrigátort kifertőtlenítem, fertőtlenítőszerrel aztán megcsináom az oldatot az irrigátorba kb félig vizet teszek és belecsepegtetek 15 csepp teafaolajat-nekem bevált kopp-kopp -kopp- szerintem próbáld ki veszíteni nem veszíthetsz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  17. Torolt_felhasznalo_340020
    Torolt_felhasznalo_340020
    2007. december 30. 14:0035.

    Szia!

    nekem is ilyen problémám van, pontosan azóta, hogy megjött az első menstruációm, vagyis 10 éve... Egy korábbi dokim azt mondta, h ezzel együtt kell élni... Jó fej... azóta női dokim van..., aki nagyon megértő. Az utolsó néhány évben már havonta mentem orvoshoz. Aztán Édesanyám a Patika újságban olvasott egy cikket az Aquatusról, elkezdtem használni, és csoda történt elmúlt minden bajom 3 hónapig (ez annak nagy szó, akinél korábban 2-3 hetente előjött a probléma), 3-4 naponta használom.

    Sajnos most megint előjött (pont karácsonykor), antibiotikumot kellett szednem... De elmegyek dokihoz, kikezeltetem a gombát, utána újra ezt fogom használni, mert nekem ez vált be leginkább. Fontos h akkor kezd el használni, amikor egészségesnek érzed magad, mert ez regeneráló kezelés!!! www.intimpharma.hu

    Teljes mértékben együttérzek veled, nekem emiatt tönkre ment egy 6,5 éves kapcsolatom... Mindig volt valami bajom, alig szeretkeztünk. Az Aquatus mellett simán tudtam szexelni a jelenlegi párommal!  

    Most sztk-ban voltam, mert az ünnepek között nem rendelt a dokim, úgy elhajtott az orvos, hogy bőgve jöttem ki tőle  (pedig nem szokásom sírdogálni...), megkérdezte, hogy "Ilyenkor kell idejönni... jöjjön vissza jövő hét szerdán, vagy csütörtökön" vett le kenetet, totál durva volt, és semmit sem írt fel. Most én is canesten kúpot használok. Felhívtam a dokim, ő mondta, h szedjek protexin-candid-ot + tengeri sóban fürdés, szerdán visszamegyek az eredményért, utána meg irány a saját orvosom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  18. Torolt_felhasznalo_278731
    Torolt_felhasznalo_278731
    2007. december 30. 13:5634.
    Nem vagy allergiás véletlenül a gumióvszer olajára (vagy mi a fene amivel be van vonva). Nekem is volt hasonló gondom, s mint kiderült mindenféle olajra, sikositóra allergiás vagyok, egyböl gombás leszek. Szerintem próbáljátok meg nélküle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  19. 2007. december 30. 13:4033.
    Nekem eddig úgy igazán a tengervíz használt. Persze sajna csak nyáron vehettem igénybe és akkor sem mindig.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  20. Torolt_felhasznalo_265924
    Torolt_felhasznalo_265924
    2007. december 30. 13:3732.

    Csodacucc?! Ecet és só, meg némi türelem. Pedig én nem vagyok egy őskövület.

    És ne fertőtenítsd már halálra magad. Persze ha akarsz, még hagyj egy kisebb vagyont a gyógyszertárban, meg az orvosoknál.

    Amire esetleg még figyelhetsz: lehetsz allergiás az óvszer anyagára vagy kencéjére is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (1)
    2007-12-30  12:25
  21. Torolt_felhasznalo_664249
    Torolt_felhasznalo_664249
    2007. december 30. 13:3631.
    Bocs, nem figyeltem.
    Ez egy gél, ami csak növényi anyagokat tartalmaz.
    Nem csak nőgyógyász rendelheti meg, kinn nem vényköteles, csak tudtommal itthon még nem kapható, ezért mondtam, hogy nőgyógyász tuti.

    Keress rá google-val: Multigyn Actigel.
    Szerintem neten is lehet rendelni, sak nem tudom, szállítanak-e Magyarországra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (13)
    2007-12-30  12:55
  22. Torolt_felhasznalo_998519
    Torolt_felhasznalo_998519
    2007. december 30. 13:3230.
    Én a Canestentől még jobban viszketek mint addig, de más kúptól jobban nem csak a canestentől. Érdekes, de lehet valami alkotójára allergiás vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_177145 (28)
    2007-12-30  13:29
  23. Torolt_felhasznalo_998519
    Torolt_felhasznalo_998519
    2007. december 30. 13:3029.
    Talán egyszer hallottam helyi ecsetelésről , esetleg erre még eljárok, bárnem tudom az ilyen problémára való e? De talán fertőzésre emlékszem.
    Járt már valaki ilyenre?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_177145
    Torolt_felhasznalo_177145
    2007. december 30. 13:2928.
    Mindenesetre ahogy vogyorog az a nő a Canasten-reklámban, attól idegbajt kapok és rögtön viszkedni kezdek Persze, rögtön elmúlik... Viszont jó drága és szerintem nagyon sokan veszik, mert tényleg nagyon sok nőt érint.
    Kolléganőm utánam lett torokfájós, mondtam Neki, hogy mit írasson fel, persze Augmentint kapott. Karácsonyra meg ajándékul a gombácskákat, most Ő is kúrálja magát. Szóval tényleg nagyon gyakori.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2007. december 30. 13:2527.
    Szedje az a doki a bogyót kétpofára, aki szerint semmi mellékhatása. Nekem másfél évbe került, mire összejött a baba. Node a topikindítónál nem a gyógyszer a ludas, úgyhogy remélem megtatálják a gondot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483608 (24)
    2007-12-30  13:22

Címlap

top