Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszi a véleményt Neked és a többieknek is!
Konkrétan egyik ruha sem volt az én méretem, ezért is kell majd megvarrni rám a leendőt.
Küldtem privit! "mentegetőző smiley"
Átment?
Na megnéztem,
Az 1eske jól áll rajtad, szerintem tök jó fazon.
A 2eskét én kiszavaznám, bár nekem úgy tűnik nagy rád a ruha, mindenestre azt nem tetszik.
A 3aska megint olyan fazon ami jól áll neked. vagy lehet, hogy jó volt méretben.
De nekem leginkább az 1eske és nekem tetszik a fehér. Az ekrü is elmenne, és akkor ezt olvasva, jól láttam, hogy mintha a 3as sötétebb lenne az ekrünél. Úgyhogy szerintem ekrü is belefér.
doo-doo,
kérekszépen jelszót! "nagyonszépennéz"
Azt tudni kell, hogy itt csak a ruhák fazonját próbálgattam. A kiválasztott ruhát pontosan méretre fogják megcsinálni nekem, és olyan színű anyagból, amilyenből szeretném.
A 3., amit írtál, az elég erősen krémszínű, a másik kettő fehér. Én pedig a kettő szín közti átmenetet szeretnék, törtfehéret vagy halvány krémszínt. Ez tehát választható dolog.
A 2. és 3. ruha már volt rajtam egyszer, plusz a Rió, ami Bubu ruhája. Akkor ezek tetszettek, de most a Riót fel se próbáltam, valahogy nem vonz már annyira. Helyette kinéztem ezt az 1-t! Mindegyiket jó volt felvenni, de egyszerűen nem tudom, hogyan döntsek. Felvettem az egyiket, mire a csaj és én is közöltük, hogy ez az igazi. Aztán felvettem a másikat, annál is ugyanezt mondtuk... És tök érdekes, mert több ruhát próbáltam, de neki is, nekem is ez a három jött be.
Ha most kéne dönteni, akkor talán a 3. nyerne nálam... Talán...
Hát nem gondolom úgy hogy elvárás, inkább a saját kis lelkiismeretem lenne nyugodtabb...hogy ha már eljöttek...
Igazából ugyennyibe kerül költségtérítésesen egy félév a kommunikációson...és igaz hogy ott 6 félév van, de nem kérik egyben a tandíjat, és mégiscsak diplomát ad..
Amúgy volt ilyen véleménykérő lap mindkét vizsgán, ami tesztszerű volt, ilyen kérdések: Befolyásolt-e téged mint jelentkezőt, hogy a tv2 indítja? Naná hogy basszus...azért kérthetnek ennyi pénzt, mert csábító, hogy egy menő csatorna indítja.
Nem vagyok csalodott egyáltalán, csak tök kíváncsi lennék, mi alapján döntöttek. Úgy meglesném azt ahogy átnézik a videóket és döntenek Mert nem tesztszerű volt, hanem elbeszégetős, és provokált a hapsi, lehet az volt a baj velem, hogy nem pironkodtam eléggé a kötözködős kérdéseken. De ugyanúgy szívatta az előttem lévőket is, úgyhogy nem az van, hogy én nem voltam szimpi és azért nem. Láttam pár vizsgázót magam előtt, és ugyanazt csinálta végig mindegyikkel, pl megkérdezte mi a véleményed valamiről, válaszoltált, erre közölte ő nem erre gondolt...meg előttem lévő csaj mondja hogy vonzó neki a csapatmunka, meg hogy megoszlik a felelősség, erre a hapsi ja szóval nem bírja a felelősséget, és elkezdte ezt lejegyzetelni, a csaj meg ott mentegetőzőtt, hogy ő ilyet nem is mondott...szóval kis szemét volt az ürge, de gondolom a terv része volt és nem szimpátia kérdése, mert mindenkivel ezt csinálta
Kedves Pariska!
Szívből és nagyon nagyon nagyon ajánlok egy fotóst, a mi esküvőnkön is ők fognak fotózni. Két fiatal srác, de hihetetlenül és szemtelenül tehetségesek. Nagyon különleges, egyedi képeket csinálnak, nem ezek a dögunalmas, általános műtermi beállítások minden képen. De meg is tudod nézni a honlapjukat: www.maskepp.com.
Nem csak esküvői fotózásban tehetségesek, gyönyörű természeti képeket is lttam már tőlük.
Két fotós dolgozik egyszerre, tehát tutira nem marad le semmi lényeges :-)
A honlapjukon van fent rengeteg kép, nagyon el tudják kapni a pillanatokat :-) Nálunk szóba sem jöhetett más...
Sok sikert!
Cserháti Ildi
doo-doo: nagyon csinos rajtad mind a három ruha, de nekem a harmadik tetszik a legjobban.
Persze én csak ne szóljak, a saját ruhámról is alig tudtam dönteni
Te melyikhez húzol?Igen, mondott valamit, hogy be lehet menni ha közben meggondolunk valamit, akár a neveket...ha nem, akkor reggel 9kor a terem előtt találkozunk
Elővették az anyakönyvet amikor vőli házassága volt, amolyan lecsekkolandó, és 16 esküvő volt aznap! és ebből 6an elváltak min. annyit tudtam összeszámolni a lapozgatásnál Milyen érdekes lehet ezeket lapozgatni
Ja nem sikerült a szóbelim a tv2nél, most jött az értesítés Nagyon hálás vagyok érte, mert ha sikerült volna, akkor dilemmáztam volna...hogy menjek vagy sem, holott a józan ész azt diktálta, hogy ne, így nem nekem kell dönteni, és nem szántam rá az összeget, úgyhogy megkönnyebbültem. A legnagyobb gond az egésszel, hogy drága ahhoz, hogy ne adjon semmi normális végzettséget, amit lehet aztán mutogatni, de magamat ismerve képes lettem volna elmenni, kíváncsiságból, hogy mi zajlik a háttérben..ahhoz meg drága kirándulás.
Kicsit persze kérdőjeles bennem, hogy mér nem, de megkönnyebülést érzek és nem csalódást, úgyhogy nincs gond.
doo-doo, szépen áll mind a három, de szerintem az ekrü (vagymilyen) a hármas versenyző a legjobb a ruhák közül is az tetszik a legjobban és rajtad is az a legszebb. Utána a kettes versenyző és az egyes a végén.
Neked melyik a kedvenc és milyen érzés volt próbálni őket?
Sütikérdés, nem áll szándékomban csomagoltatni. Nem akarok ilyenekkel bíbelődni, egy csomó időt elvesz és annyira nem lényeges szerintem.
Ha valaki kitalálja hogy de az kell, akkor hajrá, csomagoljon ő. De nem rendelek ezért nagyobb adagot, ha marad, felőlem csinálják. Merthogy anyám furcsálja, hogy nem, meg szerintem anyós is ha tudná, csak ugye ő elég keveset tud.
Most olyan dilemmám van, hogy a templomira érkezőket is meg kéne vendégelni egy pohár üdítő, vagy pezsgő a végén, és némi pogácsa és aprósütemény, mert ugye nem lesznek a vacsin...de nem tudom ez hogy működne a gyakorlatban...mégis hol vendégeljem meg őket? tudomásom szerint nincs kertje a templomnak, de lehet rosszul tudom.
Baccus nem tudlak utolérni titeket ma
Fejlemények, voltam de. az önkonál, a csajszi kedves volt, de hogy legkorábban 11kor szoktak hétköznapon esketni...na elmagyráztam neki, hogy az nem lenne túl jó..meg miért nem. És azt mondta oké, ő rugalmas, meglátjuk ha vőlegénnyel együtt jövök, kérdezte a leendő nevem, meg a leendő gyerekek nevét. Akkor kiderült vőli neve, meg az hogy a nőci ismeri, alig van olyan aki ne tudná ki vőli...
Aztán ebédnél vőli aszonta menjünk most, úgyhogy mentünk. És letudva, és 9 óra az időpont. Ott elbizonytalanodtam a nevem ügyében, mert vőli felvetette, hogy lehetne kötőjeles, úgyhogy érmét dobtunk fel, maradok a saját nevemnél A csaj meg röhögött a döntési stílusunkon...
Nem kértünk semmi szolgáltatást, de így útolag, talán a pezsgőzés belefért volna...majd meglátom. Super nektek volt pezsgőzés?
...meredek
na léptem a reggeli lakást újra szemrevételezni, immár egy vőlegénnyel felszerelve.
menyadrukk induljon!!!
és mikről beszél az atya?
komolyan érdekel, nálunk valszeg az egész kimarad...
Igen, múltkor már kértem Vőlitől valami babrálnivalót a kezembe, hogy ne aludjak el végleg. Következő alkalomtól rendszeresítek valamit erre a célra...
Ana: Igen, valóban nem haverkodtunk még sokat, de a környezet nem igazán akalmas erre, az elején mindenki szépen ül a helyén és suttogva beszél, a végén meg vagy atyával megbeszélés van, vagy - legalábbis mi - húzunk haza aludni.
gyors bekukk melóból
végülis nem tudom, hogy volt a megszólítás, de sikerült lefoglalni a papot... sőt, az anyakönyvezetőt is elintézte anyum, elvégre ha egyszer beindul imádom.
doo-doo, nemtudom, kaptam-e már régebben jelszót tőled, most nincs időm rákeresni, ezért légyszi küldj a biztonság kedvéért nagyon kiváncsivagyok!!!
Köszi, tényleg jóóóóó, szép képeket készít!!!!
Írok neki(is)
http://www.timeapictures.com/index.php?lang=hu&oldal=oldal&o=arak
ha ma döntenék, őt választanám
lányok, információkat gyűjtök arra vonatkozóan, hogy aki nem az anyakönyvi hivatalban tartja a polgári esküvőjét, annak mennyit kérnek a "kiszállásért"?
mik a tapasztalataitok?
Szeretnék majd jelszót kérni.
Szisztok lányok!
Újra életjelemet adom...
(most itthonról kicsit megbetegedtem..)
Visszaolvasgattam, de már követni sem tudom
nagyon nagyon sok szépet láttam képekben, és jó ötleteket, tanácsokat..
Én most a fényképésszel "küszködök".. már több (ezer) honlapon túl vagyok(unk) és sok árajánlatot bekértünk már... de az árak annyira változóak..
kaptunk ajánlatot 40.000-től egészen 350.000ig...
És már döntenünk kellene..
Az ideális olyan 100.000 körüli lenne( vagy olcsóbb) ..deeeee
segítsetek!!
Szép napot mindenkinek
Ráadásul az is baj, h elég hamar elhasználjuk a levegőt és attól is álmosodik az ember elég rendesen.
Ana, nem haverkodtunk még igazán, első alkalommal sikerült egy pár szót váltanunk, de utána manduliéknak volt megbeszélnivalójuk az atyával (ha jól emlékszem), így tovább maradtak.
megértem
a hajtogatott papírdobozokat még cukrászkellékes boltban is érdemes megkérdezni! vagy akár cukrászdában! nekik tuti vannak kis dobozaik!
és ha van erőd/időd/kedved kis díszítést is rápingálni, akkor pláne nagyon kedves!
Előszöris, még mindig gyönyörűséges a meghívótok!
Én annyira nem bírom jól a jegyesoktatást, egyrészt az általad említett okból (múltkor pl. párszor le is csukódott a szemem ), másrészt meg nekem annyira ellentétes a nézeteimmel az, amiket mond, hogy néha nehéz nevetés nélkül kibírni. A legnagyobb "baromságoknál" Vőlivel egymásra nézünk és mosolygunk. Na mindegy, még szerencse, hogy amúgy jó fej az atya. Vajon ő fog közülünk mindenkit esketni?
Ez a hajtogatós dolog tetszik a legjobban. Szétnézek majd ilyen hobbiboltokban. Megmondom őszintén, azért egy olyan sokat nem akarok a dobozra költeni...
manduli, ti hogy bírjátok a jegyesoktatást amúgy?
Mi jól nem rossz az, amiről beszél, csak nekem azzal van gondom, h csüt. estére már elfáradok a héttől, meleg van, este és nehezen tartom fenn a figyelmemet. Amúgy az egyházi adóról én sem hallottam még (csak a többiektől) .
Sütikérdés, nálunk anyu fog sütni édeseket, sósakat pedig rendelni fogunk onnan, ahonnan a menyatorta lesz. Csomagolni nem szándékozunk, azt nem tudom még, h köszönőajándék lesz-e, ha igen, akkor mi... ez még a jövő szele.
Nem tudom a múltkor meséltem-e, h kinéztem egy cipőt egy angol oldalról és már le is beszéltem a tesómmal, h megrendeli nekem, csak az utolsó pár volt (pont a méretem) és mire megrendeltük, addigra már nem volt meg. Tegnap teljesen véletlenül nézegettem újra és megint akcióban, ugyanaz a pár (nem mellesleg 10 font az ára ) több pénzt nem is mernék rászánni úgy, h meg sem próbálom. Szóval tegnap megrendelte, már "csak" oda kell érnie, aztán ide hozzám, aztán jónak kell lennie.... tudom, h a többség nem az a balerina cipős típus (én is csak azért, mert nem birom a magasat ) de ezen legalább látszik, h esküvői (már amilyen pici a kép, nem tudom mennyire látszik) és olyan szép . Pénteken megyünk Mosonmagyaróvárra meghívót osztani, izgis lesz ettől már kezd olyan érzésem lenni, h mindjárt esküvő (pánikolós-méglekelfogynom szmájli ). Amúgy nagyon erős vagyok és betartom az étrendet, meg igyekszem mozogni is (a múlt heti társastánc is besegített: 1 óra chacha, 0,5 samba ) úgyhogy most nem stresszelek rajta annyit, csakhát nagyon szeretném, ha használna a módszer. Múlt héten -2 kg, de a mostani hétre leszek igazán kíváncsi, mert az elején könnyen lemegy, de utána kezdődik az igazi fogyás.
kb 500 és 800 forint között, de szerintem érdemes pl. a virágosodnál is érdeklődni (ha tart a boltban ilyen apróságokat), hogy ha úgyis onnan van a virág, tud-e ilyeneket hozni nagyker áron?
mási ötlet: egy barátnőm papírdobozokat vett, amiket ő hajtogatott össze (nagyobb papírboltokban vagy kreatív boltban létezik ilyesmi) volt olyan amelyiket kicsit díszítette is és abba tettek pár süteményt. nem tart túl sokáig, mert az alja egy idő után zsíros lesz, de gondolom úgysem hosszú tárolásra kell.
ööö, bocsi Homjak
kicsit szét vagyok esve
monjak, ez a meghívó élőben még jobb
nagyon elegáns
Sziasztok! Rég olvaslak már titeket, de még nem szóltam hozzá nagyon, mert nem volt mihez. Most belehúztunk a szervezésbe, eddig ezek vannak meg:
Fotó: Digit-Álom Fotó http://www.digit-alom.hu/
Fodrász Bankó Andi (a Vígszínház fodrásza)
Meghívó, ültető és menükártya alapanyagok a Pantonból (csak az eladók undokak)
Virág: Starfleur http://www.starfleur.hu/
Ruha, fejdísz (Bódi fejdísz)
Egyelőre ennyi és ha nem bánjátok, néha becsatlakoznék a társalgásba.