Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen, tényleg nem lesz egyszerű! Érdeklődni kell sokhelyen, és valahol majdcsak sikerül megegyezni!
A nyári lagziban nem volt semmi ilyen probléma! Mivel kistelepülés,nem nagyon használják a művházat,sőt sztem a lagzik miatt tartják fent egyáltalán,és már így is vannak berendezkedve, hogy amit kell azt, hidegen-melegen tudjanak tartani! Sőt, sztem már csak megszokásból hívja mindenki művháznak, mert asszem nem is tartanak ott mást lagzikon, banketteken kívül! Szóval felszerelés van hozzá, hogy az étel ital jól legyen tárolva!
De hát messze van még 2009,hogy ilyen miatt kelljen aggódni! Addigra lehet, hogy bezárják az egészet, vagy éppen 5csillagos szállodát építeneke belőle!
Nagyon sajnálom, ez nagyon szomorú! Szép gesztus, hogy így meg akarsz róla emlékezni! És nem hivalkodó!
De biztosan figyelni fog odafentről, és nagyon boldog és büszke lesz!
Na, ez nálunk is így van... Már ahol van vőfély... Ahol nincs, láttam már olyat, hogy a rokonság mond szöveget, és kikérik a menyasszonyt.
De a síratós részről én is lemondok. Sőt, én az esküvőn sem szeretném ezt a szülőköszöntős részt... Egy dologhoz ragaszkodom, egy gyertyához, mécseshez az étteremben a pulton. Mert a nagypapám már nem táncoltat meg.
Hát nem bonyolult az egész! Amennyire én tudom, kb így néz ki:
A vőlegény rokonsága a vőlegény szüleinél gyülekezik, és onnan együtt indulnak a vőfélyel a lányos házhoz. Ott értelem szerűen a lány rokonai, ismerősei már összegyűltek! Kapu előtt a vőfély először bebocsátást kér a házigazdától (menyasszony édesapja,aki természetesen beenged mindenkit), majd elkezdődik a kikérés! A vőfély a vőlegény nevében beszél, és elkéri a lány szüleitől a menyasszonyt a vőlegény számára! Ha adják (márpedig adják), akkor jön ki a házból a menyasszony, és kíséri oda a vőfély a vőlegényhez. A menyasszony feltűzi a kitőzőket a vőlegénynek,és a tanúknak,és megkapja a vőlegénytől a menyasszoniy csokrot! Ezután jön a búcsúztató, amit mi ki szeretnénk hagyni az egészből! Ekkor a vőfély a lány nevében búcsúzik a szülőktől, testvérektől, nagyszülőktől ,stb (szabadon választott). Ezt mi nem akarjuk bele tenni, mert elég temetés hangulatú a dolog,és ez egy vidám ünnep, nem búcsúzunk mi senkitől, ne is sírjon senki, inkább örüljön a mi nagy napunknak! De ez magán szocproblém! (a búcsúztatás persze a fiús háznál is ugyanúgy működik ,és utána indulnak el) Ha búcsúzás is megvolt, akkor szépen sorban, gyalog vagy autóval, vagy hintóval, vagy akárhogy elindul a menet a templomba,vagy a házasságkötő terembe!
kb ennyi, ami most hirtelen eszembe jut!
Nálunk is az esküvői kiállítás hozta meg a gyűrűzködős kedvét az úrnak.
Mesélj erről a lánykikérésről bővebben. Nálunk is van, de azért úgy gondolom, hogy nálatok az igazi!
Hát kb nálunk is ennyi! Nagy esküvő és lagzi, és mégnagyobb boldogság!!
De azt előre leszögeztük a Drágámmal, hogy senkit nem hívunk meg azért, mert illik! Ha valakivel,legyen az családtag, nem is tartjuk a kapcsolatot, akkor miért??? Csak olyan rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal vesszük körbe magunkat a nagy napon, akiket tényleg szeretünk!
és én sem szándékozom majd idegbeteg menyasszony lenni!
Jaaajjj SzegénypRINCESSITA!
Ha ilyen volt a kezdet az Anyóssal, ne nagyon számíts jobbra, sajnos a rossz anyósok mindenre képesek, hogy a párkapcsolat megszakadjon!
Ha lehet maradj távol tőle! Bizony ha a fia nem áll ki melletted akkor előbb utóbb a kapcsolatnak is annyi!!!
De ha kiáll akkor sem lesz könnyű! Egy életet tud megmérgezni a méregfogával az ANYÓS! Sajnos én már tudom. De a férjemmel imádjuk egymást még 13 év után is. :-)) De volt alkalom, hogy úgy gondoltam feladom
Régen soha nem értettem a durva anyós vicceket, el sem tudtam képzelni,hogy egy anyósban annyi gonoszság és rosszindulat fér el. Most már értem a vicceket SOK SZERENCSÉT!
Na, az én sem akarok lenni. Az elmúlt öt évünk nagy része idegeskedéssel telt, így nem akarom, hogy az esküvő és a lakodalom is azzal teljen...
Konkrét elképzeléseink nincsenek, csak álmaink vannak. Nagy esküvő, nagy lakodalom, nagy boldogság. De addigra lehet, hogy berágunk az összes rokonra, és elmegyünk Mauritiusra házasodni, vagy Balira...
Húúúú,az biztosan nagyon szép lesz!!!
Nekem annyi a konkrét elképzelésem, hogy NEM AKAROK idegbeteg menyasszony lenni. Ezért gondoltam, hogy idejében nekiállok a szervezésnek.
Mi csináltatjuk a gyűrűket ékszerésszel, azok jan. 30-án lesznek kész. Kicsit izgulok, hogy olyan lesz, mint amilyet szerettünk volna.
A polgári szertartást a Festetics kastély tükörtermében szeretnénk. Nálunk ez olyan családi hagyomány.
Hát ennyi így elsőre!
Jó éjszakát mindenkinek!!!
Megjött az éjszakai bagoly különítmény is!
Kicsit hosszúra nyúlt a mai vendégeskedés...
Szia ikerkaszat!!
Valakinek van már valami konkrét dolog az esküvővel kapcsolatban? Vagy még mindenki csak keresget??
Most olvasom a tegnapi hozzászólásodat!
Nekünk is februárban lesz a 3. évfordulónk!!!
Sziasztok!
Én is itt vagyok:-) Örülök az újonnan csatlakoznak.
Szép estét!
ikerkaszat
Miután átadják, jöhet az esküvő!
Igen, azt hiszem ketten vagyunk.
Jajjjjjj de jó, hogy nem vagyok egyedül, aki még "hivatalosan" nem menyasszony!!!!
Tényleg elég fiatal vagy, bár én sem vagyok nagy öreg a magam 22 évével!
Mi azért tervezzük 2009-re, mert még van egy félévem a fősuliból, és addig nem szeretnénk ilyesmikbe belefolyni! Utána én is elkezdek dolgozni,és akkor már simán jöhet az esküvő 2009-ben!
(legalábbis ezek a tervek....)
És fogalmam sincs, mikor lesz, hiába próbálok puhatolózni a barátomnál, nem árulja el. Pedig már úgy szeretnék menyasszony lenni
Az viszont már biztos, hogy az esküvőnk valamikor 2009-ben tavasszal vagy nyáron lesz.
Az a helyzet, hogy még "csak" 19 éves vagyok, az esküvőnkön pedig 21,5 leszek
Milyen volt a lánykérés???
(bocsi,ha már írtad  
Szia!!
Meglepetés eljegyzés?!!?!? A párod szervezi titokban?!!?! Romantika a köbön!!! Ritka az ilyen!! A pasik szeretik az ilyesmit a nőkre bízni!
Sziasztok!!
Már egy ideje gondolkodok rajta, hogy írjak-e nektek én is, és most rászántam magam, vagyis összeszedtem a bátorságomat!
Bár nálunk még konkrét, "hivatalos" lánykérés nem volt, de tudjuk, hogy össze akarjuk kötni az életünket hivatalosan is, és ezt kb 2009-ben tudjuk majd megvalósítani!
Úgyhogy, ha nem baj, szeretnék és is csatlakozni hozzátok!
Mindenképp olyat szeretnék, ami nem túl csicsás, inkább egyszerű, de szép.
Az a helyzet, hogy nálunk még nem volt eljegyzés....meglepetés lesz..
én már voltam eljegyezve... az időpont kitűzve... egy hónappal az időpont előtt mondtam le mindet... még ruhám is volt (egy tojáshéjszínű egyszer estélyi... még mindig megvan)...
a párom eleve úgy kezdte... én is ezen az állásponton voltam... aztán már egy éve éltünk együtt... szeptember volt és nagyon meleg... könyvtárba mentem és a könyvtár mellett van egy felkapott templom... láttam a mennyasszonyokat és megvilágosodtam nekem ez kell... párom anyukája is szeretné, ha összeházasodnánk... így már tényleg csak a páromra kéne rájönnie a házasulásosdinak...
tény, hogy én megmondtam, szülni csak úgy szülök, hogy házas vagyok... másképp már nem... viszont most nem szülhetek 30 éves koromig (tavasszal tüdőembóliám volt). Így még van ideje, de 35 éves koromra szeretnék még egy gyereket... ezt tudja... kíváncsi leszek
sziasztok!
ne haragudj, de nem tudtam megállni, hogy ne írjak be ugyan én még messze vagyok az esküvőtől, de az esküvő szervezést hihetetlenül imádom!
azoknak, akiknek kicsi a mellük és keskeny a válluk éppen, hogy azok a ruhák állnak jól, aminek nincsen pántja vagy ez a fél oldalas...pont amiatt, hogy kiemeli azt, amit kell...ha van egy pántja, akkor hosszabítja azt a részt, és emiatt kisebbnek látszik a melled és véknyabbnak tűnik a felső tested Hidd el, mert én is ebben a cipőben járok
Üdv: Loresz
Másfél éve találtam rá erre a ruhára itt a neten és már akkor bele szerettem. Ha az ország másik végébe kéne mennem érte, elmennék, de mit ad Isten? Csak 21 km.-re tőlünk van a kölcsönző.
Elég egyszerű vonalú, de gazdagon díszített. Valójában a pánt nélküliek tetszenek, de mivel nagyon keskeny a vállam és elég kicsik a melleim, nem hiszem, hogy jól állna. Viszont így ezzel a vékony kis pánttal tökéletes.
Érdekes ez, mert az én párom is elvált és van egy 5 éves kislánya. Ő tulajdonképpen a kislány érkezése miatt vette el az exét (akkor már 5 hónapos várandós volt), abban bízva, hogy majd az anyaság jobb irányba változtatja. A párom akkor volt 24 éves az exe 23. Végül nem ment a dolog és a párom beadta a válást.
Eleinte nálunk pont én gondoltam, hogy nyílván nem akar egy darabig a házasságról hallani ezek után és egyszer egy beszélgetés alkalmával elmondtam, hogy én kislány korom óta arról álmodozom, hogy férjhez megyek, majd gyereket szülök és amíg lehet szeretnék ezirányba haladni. De ha erősebb lesz az anyaság iránti vágyam, mint a házaság iránti, akkor nem várok, viszont ha már útban van a baba az én kezem ne kérje meg, mert akkor már nemet mondok. Aztán szenteste előállt a nagy kérdéssel egy gyűrű társaságában. Mit mondjak? Nagyon meglepett!!