Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ja a templomot kihagytam.
szerintem fél évvel az eski előtt kell lefoglalni, főleg a kapósabb templomokat.
a jegyesoktatás azt hiszem 3 hónap.
Én is ilyen sorrendben gondolkodom, illetve csak egy kis pontosítással: mivel én a Flauházban szeretném, elsőként azt kell lefoglalni a vacsira. (mivel Budakalászon a polgári szertartásokat a Faluházban tartják, így akinek a vacsi is ott lesz, automatikusan megkapja aznapra az utolsó időpontot.)
Ezután jön szerintem a kaja vagy a zenekar, attól függ, melyik a kapósabb
Azután vőfély, fotós. Ezeket szerintem már előző évben le kell foglalni, h tuti legyen hely náluk.
Utána pár hónap pihi, és a maradék (ruha, dekor, virág, meghívó, torta stb) ráér tavasszal mondjuk egy nyári esküvő előtt.
Ja, azt elfelejtettem, h júli. 24. az évfordulónk, ez lesz szombat 2010-ben.
Én ezekre gondolnék:
1. esküvő helyszíne: polgármesteri bejelentkezés, templom
2. lagzi helyszíne: étterem vagy hasonló helyszín lefoglalása
3. zenekar lefoglalása
4. jegyesoktatásra bejelentkezés (mennyivel az esküvő előtt kell elkezdeni???)
5. ruhák kiválasztása, lefoglalása/vásárlása
Ti hogy fogjátok eldönteni, hogy melyik étteremben és melyik menüt kéritek? Elmentek és esztek ott egyszer, hogy kipróbáljátok őket? Vagy csak étlap alapján?
És a zenekar? Neten keresgéltek és belehallgattok a demójukba? Vidéki zenekarok esetében ez elég reménytelen...
Viszont az egyik barátnőm, akit mindenképp meghívunk, virágkötő, és Ő fogja majd csinálni a csokromat! Meg gondolom, az egyéb virág díszeket is. Nyilván nem ingyen, hiszen nincs saját üzlete, az alapanyag nem az övé, de lehet, hogy Tőle ezt kérnénk nászajándéknak, feltéve, ha kiderül, mennyibe kerülnek ezek anyagárban és ha az összeg Neki is megfelel.
Folytatom, csak nem akartam, h elszálljon a hozzászólásom.
Meghívót, ültetőkártyát, köszönőajándékot mindenképp SK szeretnék csinálni, olcsóbb is, és személyesebb is.
Ruháról még csak annyi elképzelésem van, h pántnélkülit szeretnék, A-vonalút, szóval nem nagy abroncsost, és a polgárira/vacsira könyök fölé érő "középsőujjas" kesztyűt, a templomba meg kesztyű nélkül, de egy tölcsérujjú csipkeboleróval. Ja, és a ruha ne fényes szaténból legyen, mert az nagyon nem tetszik.
Ja és természetesen derékig érő fátyol.
A ruhát jó lenne, ha meg tudnám venni, így biztosan nem rongyosan, agyonhordottan adják oda a kölcsönzőből, találtam is egy szalont, www.erika-szalon.hu , ők valahol Csepel után vannak, de nagyon szépek a ruhák, és 50-100 körül már megvenni lehet, nem kölcsönözni.
Huhh, hirtelen ennyi.
Most biztos röhögtök, h még menyasszony se vagyok, de már ennyi mindent konkrétan tudok.
És Norika, veled pedig egy gimibe jártam, hihi.
Köszönöm, aranyosak vagytok!
Az az igazság, h nekem már majdnem mindenről konkrét elképzelésem van (hja, kb 4 éves korom óta tudom, h ha nagy leszek, csakis menyasszony lehetek)
Óbudán lakom, így közel van hozzánk Budakalász, ott szeretném a Faluházban tartani a polgárit és a vacsorát (így értelemszerűen a polgárir csak azok jönnének, akik a vacsira is), és szerencsére van egy partiszervíz (Party Rex), akiknek ez a faluház a székhelye, és több menyasszonytól olvastam már, h nagyon elégedettek voltak a kajájukkal. Az áruk pedig egész olcsó, és azt hiszem az egész országba szállítanak. Nem utolsó sorban a röviditalt te veheted meg nagykerben, mert ők csak üdítőt, és sört hoznak. viszont van tányérjuk meg ilyesmi.
Ott a Faluházban nagyon sok esküvőt tartanak, szóval ezt kell majd először lefoglalnunk. De láttam már fotókat, nagyon szépen fel lehet díszíteni a báltermet, és akár körasztalokkal, akár hosszú asztalokkal is megcsinálják. (én az utóbbira szavazok, így nem szakad szét a társaság) Azt hiszem a Party Rex még dekort is vállal, bár én ezen szeretnék kicsit spórorlni, és magunk megcsinálni. (a hugom virágkötőnek tanult). Mondjuk székszoknyát azt így is úgy is bérelnem kell.
Ja, elvesztem a részletekben, szóval.
először lenne a templomi esküvő, itt a kerületben van egy jó nagy templom, ahova gyerekkoromban hittanra is jártam, és nagyon rendes a pap. egyáltalán nem olyan "karótnyelt", meg merev, mint a többi, hanem teljesen emberi. Ide meg lenne hívva mindenki, és utána mennénk Budakalászra a polgárira és a vacsorára a kevesebb emberrel.
A fotósom is már megvan (www.g-foto.hu), őt már olyan régóta ismererem, mikor még nem is volt fotós. de megígérte, h az én esküvőmön eljön fotózni.
Nálunk a zenekar lesz a szűk keresztmetszet, mert nem szeretjük a mulatóst, az idősebb rokonok viszont bizonyára elvárják, h legyen az is, tehát kell találnom egy olyan zenekart, aki nem túl drága, és sokmindent játszanak. (nagyon nem szeretem az 1 pasi+ 1 szinti összeállítást, szóval kicsit nagyobbra gondolok) 1 tippem van eddig: őket dícsérték a 2007-es menyák: www.bravozenekar.hu
Vőfélynek mindenképp Szitut szeretném, ő itt az nlc-n is fent van, biztos benéz ide, ha észreveszi, h van ilyen topic. Nagyon szimpi, sokmindenkinek ő volt a vőfélye 2007-ben, és olyan kelendő, h a 2008-asok már tavaly lefoglalták.
Szeretnék én is csatlakozni, ugyanis a Párom most, karácsony előtt, a 4. évfordulónkon megkérte a kezem. Nem volt és nem is lesz hivatalos eljegyzés (amolyan Szülőkkel együtt tartandó, csak elmondtuk mindkét családnak és kész. Nálunk ezzel ez le van tudva.
Az esküvőről szó sem esett érdemben, igaz, összeszámolgattuk, kiket, hány főt hívnánk meg. A baj az, hogy többnyire két külön városból származnak a rokonaink, barátaink és valószínű, vidéken lesz majd a lagzi, ami azt jelenti, hogy az én családom és ismerőseim számára mindenféleképpen szállást is kell majd keríteni. Ami elég komoly költség, lévén, hogy mégsem mondhatom nekik, hogy aludjanak a kertben sátrakban!
Egyelőre olyan 60 főt szedtünk össze, de ebből olyan 10-12-en külföldiek, lehet, hogy el se jönnének. Ezt ugye nem lehet tudni.
Én tavasszal (pl. május) szeretném az esküvőt, Páromnak igaziból mindegy. De attól tartok, hogy 2008-ra már se hely és időpont nem lesz, és így az egész átcsúszik 2009-re... Aminek amúgy nem sok jelentősége van. Vagy 2008 vagy 2009. Ha úgy vesszük, tökmindegy.
sziasztok!
Princeska, szép a ruha, majd ha odajutsz próbáld fel egy szalonban Ű(hogy biztosan ő e az) (Kesztelyen Monaco Szalon, Budapesten Golden Rose), és internetetn olcsóbban megrendelheted. Ez nem midnen rugára igaz, de erre pont igen. Onnan tudom, hogy én is így teszem egy másik ruhánál, és ezt is láttam vaterán.
Üdvözlet az újonan érkezőknek!
Én is vagyok.........csak tegnap este "elrabolt" a kedves. Ha lesz egy kicsit több időm, majd írok részleteket én is a konkrét elképzelésekről. Most megyek takarítgatni, mert azt mindig kell.
Sziasztok!
Ebben a vendégek meghívásában van valami konfliktushelyzet. (sajnos tesóm esküvőjének szervezésekor hatalmas családon belüli botrány lett belőle) Én megértem, ám mindkét oldalt. Te (menyasszony) nyilván nem akarod látni azokat a rokonokat, akikkel csak esküvökön vagy temetéseken találkozol, de a szüleidnek ők fontosak lehetnek. Mert nem azt mondják, hogy menyasszony név esküvőjére nem hívtak meg bennünket, hanem a szülők gyerekének az esküvőjére. Remélem érthető vagyok. Szerintem olyan kompromisszumos megoldás elfogadható, hogyha a szülőknek fontosak a rokonok, hát legyenek ott, de minden felmerülő költséget fizessenek ki a rokonok után.
Szia!!
Nálunk sem volt még lánykérés, és a 2009 sem tuti fix, de vannak rá reális esélyek! Hátha összejön Neked is! Úgyhogy én is így, még nem menyasszonyként pofátlankodtam ide! (tegnap este)
Mi két éve vagyunk együtt,és június óta élünk együtt! Mi decemberben évfordulunk, úgyhogy az évfordulós esküvő nálunk kizárva!
Sziasztok!
Nos, nekem valószínűleg nem lesz 2009-ben sem esküvőm (bár a remény hal meg utoljára) , de azért benézek néha, ha nem gond.
Mi a párommal 5 éve vagyunk együtt, és mindketten tudjuk, h össze fogunk házasodni, sokat beszélgetünk erről, sokszor hív a leendő feleségének, de megkérni hivatalosan még nem kért. Igaz, egyszer mondta, h csak akkor kér meg, ha már éltünk együtt. A lehetőségeink úgy adták, hogy nyáron tudunk majd összeköltözni, szóval azért merek ide bepofátlankodni, mert hátha.....
Bár egyszer már nézegettük a naptárt, és 2010-ben esik szombatra az évfordulónk.....az tök jó lenne, aznap tartani....
És már azt is mondta, h annyi féle módot kitalált már, hogy hogy kérje meg a kezem, csak mind olyan jó, h nem tud választani , szóval van okom reménykedni.....csakhát türelmetlen vagyok, ez van.
Meghát a pénz is hátráltató ok, ugyanis én nagy esküvőt szeretnék, 100 vendéggel a vacsin, 200-al a templomban...
Szóval ha más nem is, de olvasgatni biztos bejárok majd ide, úgyis esküvőfüggő vagyok , ezt a párom is tudja.
Sziasztok, jó reggelt!
Ahogy mi számolgattuk, olyan 130-150 főnél tartunk...
Helyszín: valószínű valamelyik csárdában lesz itt a környéken, már többször voltam ilyen esküvőn, és nagyon tetszett
A polgárit lehet, hogy majd külön tartjuk, csak tanukkal, hiszen azt nem tarjuk igazán fontosnak, az "igazi"esküvőnk a templomban lesz, oda jönnek majd a meghívottak is.