Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. március 15. 21:216201.

    Sztem amit a közösbe küldtem az lesz inkább a használható...

     

    S persze szép estét mindenkinek! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6196)
    2010-03-15  20:46
  2. 2010. március 15. 21:006200.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6199)
    2010-03-15  20:50
  3. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 20:506199.
    siker....jönnek lefele.....jaj de jóóó, köszönöm
    előzmény:
    rágica (6197)
    2010-03-15  20:49
  4. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 20:496198.

    Sajna én úgy jártam, hogy projekt zárásomból bemutató óra lett, és több kolléga is látta a lapbook-ot, mint a projekt egy végtermékét...de ezzel nincs is baj, azzal inkább, ha vki a saját ötleteként tálalja mondjuk a vezetők felé.....és tök hülyének néz.....szomorú!:(Pedig én vittem be az ötletet a suliba......na így jártam...

    Rakok fel képet...bár az én osztályommal nehézkes a munka, szóval a mi lapbookunk ilyen kis bevezető volt, elsőre épp elég volt....:) 

    előzmény:
    Angyallány (6194)
    2010-03-15  20:34
  5. 2010. március 15. 20:496197.

    Jaj, dehogy nem!

    Rákattintasz az INGYENESre, madj megjelenik egy új oldal, (Vagy mi, mert én sem értek ám hozzá! ) aztán a NEM ÉLEK VELE, majd jobbról a zöld  LETÖLTÉS INDÍTÁSA.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6195)
    2010-03-15  20:36
  6. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 20:466196.
    Rájöttem, hogyan kell megnyitni:) Nézem máris!!! köszönöm
    előzmény:
    edit-a (6190)
    2010-03-15  20:11
  7. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 20:366195.

    Sajnos a data-t nem tudom lementeni, nem értek hozzá:(

    Mutizok párat, ami már van:)

    Stílusban ilyeneket keresek, ezeket könyvből bescanneltem és kivágtam:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. március 15. 20:346194.

    Brigitakacs: na, az én lovagjaimat ki nem adom a kezemből! Nincs az az isten!

    Ja, már a második lapbook ötlete is megfogant kis agyamban!

     

    Én szívesen fogadnám a Te lapbookodat (persze cserébe majd küldöm az enyémet)!

     

    Vityuka: ez most nem nekem kiadott feladat, hanem a napközisek külön szerveznek április 23-ra lovagi tornát. Előzetesként csinálunk sisakot, mellvértet majd dobozokból, lányoknak fátylas tökfödőt és hasonlóak. A címer, a zászló és a pajzstervek már készen vannak. Ezeket "szakszerűen" meg kell még csinálni. A lapbook az én ötletem volt, mert ezt a módszert még nem láttam senkinél. De nem is említettem senkinek, mert akkor lopják az ötletem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6185)
    2010-03-15  12:34
  9. 2010. március 15. 20:256193.
    Hirtelen ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6185)
    2010-03-15  12:34
  10. 2010. március 15. 20:176192.
    Találtam mókust.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6185)
    2010-03-15  12:34
  11. 2010. március 15. 20:116191.
    Ilyenre gondolsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. március 15. 20:116190.

    Beszélgetőkönyv

     

    Szia,szia,jó napot!

     

    3 könyvet pedig beküldtem a közösbe.Remélem találsz benne használhatót. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6185)
    2010-03-15  12:34
  13. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 19:216189.

    :)Zsoldos Márton képeit ismerem, gyönyörűségesek!

    Nekem azonban most kimondottan gyerekesebb képek kellenek, mert a házi állatok már megvannak Füzesi stílusában:)

    Bemutatóra kellene...sajna a canadahun-ra nem vagyok regizve:(

    köszi szépen! 

    előzmény:
    libi (6188)
    2010-03-15  19:10
  14. 2010. március 15. 16:216187.

    Angyallány  -hát nem semmi vagy!

     

    Az iskolátokban minden ilyen feladattal téged találnak meg?? A te kifogyhatatlan energiádból mi is merítünk egy kicsit. Szükségünk is lesz rá, hisz temérdek feladat vár még ránk. Tanulmányi versenyek, mesevetélkedő (kicsit már bánom, hogy belekezdtem, kezdem úgy érezni, hogy csak nekem fontos). Mosz éppen szoknyákat varrok. 16-ot, majd mellényeket kötőket. Két hete az első 10cm után szétesett a gépem, tegnap sikerült helyette másikat vennem. Jelentem már 3 kész. Nem lennék varrónő, az biztos! A májusi gáláig kész kell, hogy legyen, addig a műsor is összeáll.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 15. 15:566186.

    Ismét köszönet neked az ötletért!!!

     

    Lányok, a volt alsós osztályom most fog ballagni (8.o.), meghívtak ballagjak velük.... nem mondom meglepő, de jóleső volt. Gondoltam valami egyszerű kis emléket, dolgot mégiscsak jó lenne nekik adni. Tudnátok ebben segíteni? :-)

    előzmény:
    Jasmyn (6179)
    2010-03-14  18:54
  16. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2010. március 15. 12:346185.

    Sziasztok!

     

    Jó rég voltam, beindult a leendő elsősök toborzása, meló hegyek, bemutatók...szóval el vagyok havazva rendesen, de azért küldök a közösbe időnként több dolgot is. LEgutóbb erdő projekthez küldtem jó sok dolgot, akit érdekel a lapbook, szóljon, küldöm a képeket is róla. A Lapbook-is történettel egyet értek! nálunk is ez van.Én kitalálok vmit, más meg lenyúlja!!!! Vagy úgy tálalja, mintha az ő ötlete lett volna. Undorító, gusztustalan!!!!:(

     

    Kérésem is volna:

    Füzesi Zsuzsa illusztrációkra volna szükségem: vaddisznó, bagoly, szarvas és egyéb erdei állatok kellenének nekem a bemutató órámhoz!

    Házi állatok részt már megszereztem, de erdeit sehol nem találok!
    Úgy is jó, hogy aFüzesi Zsuzsa által illusztrált könyvek egyes lapjain fellelhetők eme állatkák, csak scannelve legyen:) VAgy elektronikus formában küldhető!!!

    Nagyon fontos volna!

     

    A tavaszi dekort illetőleg én filigránt készítettem, ezeket az osztály közepén a plafonra erősített hálóról(ikea függöny) lógatom le.JA és lelamináltam, így tartós....

     

    Új projektet kezdtem: ismerd meg hazánkat! (4.oszt), ha ehhez bárkinek van anyaga, szívesen veszem.

     

    Küldök anyagot a közösbe!

     

    Köszi a segítséget előre is!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. március 15. 10:326184.

    Nagyon szépn köszönöm, már ki is nyomtattam!

     

    Kellemes és szép ünnepi napot kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    libi (6183)
    2010-03-14  21:17
  18. 2010. március 14. 21:176183.
    Beszkenneltem Neked egy képet és elküldtem a közösbe.
    előzmény:
    Angyallány (6176)
    2010-03-14  18:47
  19. 2010. március 14. 19:326182.
    Ha tudsz szerezni bármilyen magyar elsős tankönyvet, az jó lenne gyakorlásnak, próbálkozásnak.
    előzmény:
    szaszo71 (6181)
    2010-03-14  19:22
  20. 2010. március 14. 19:226181.

    Sziasztok!

     

    Bocs, h. bepofátlankodok, de szerintem Ti biztos tudtok segíteni nekem. Németo-ban élünk, akislányom most jár első osztályba. Németül már tud olvasni, és tegnap azt láttam, h. a magyar mesekönyvét próbálja olvasgatni. Persze meg tudom neki mondani, h. melyik betű mi a magyarban, de ő szeret egyedül tevékenykedni.

    Az lenne a kérdésem, h. tudnátok-e ajánlani valami gyakorlókönyvet, amiben mondjuk 1-1 hanghoz van 1 oldal feladat.

    Főleg ugye a némettől eltérő hangok sz, cs, zs, stb. lennének fontosak.

    Köszi, ha tudtok valamit!

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  21. 2010. március 14. 19:136180.
    Na, csak visszajöttem, hogy megmutassam az elejét (a címlapját)!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. március 14. 18:546179.

    Most  látom sikerült 4x, hihetetlen .

     

    A szorzótáblás is megy a közösbe inkább....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  23. 2010. március 14. 18:496178.

    IKT s tananyaghoz töltöttem  fel  segítséget  a  közösbe...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  24. 2010. március 14. 18:486177.

    Sziasztok!

     

    IKT tananyaghoz tettem fel segítséget a közösbe , nemcsak kompetenciásoknak:)

     

    Krea a napraforgót én tettem fel még a nyáron. Én anyék napjára  színpadra krepp papirból készítettem el , nagyon  szép  volt.

     

    Megpróbálok ide is belinkelni egy jó szorzótáblás gyakorlót..de előbb sem  engedte, remélem most  sikerül :

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  25. 2010. március 14. 18:476176.

    Szia Szentinetti!

     

    Ha tudnád, hogy szerda óta még nyüglődök is...csoda, hogy bírom még. De hajt a vágy, hogy lássam a képes lapbookot. Az írást a gyermekek csinálják majd. 

    Hogy honnan van energiám? Nekem csak úgy jön! Főleg, ha olyan téma van, ami tetszik is. 

     

    Amúgy van még jó néhány kisfilm lementve a youtube-ról, amik szintén nagy segítségek a lapbook-hoz. Majd azokat is rendszerezem és küldöm a közösbe.

     

    Annyi segítséget kaptam és magam is találtam a neten egy halom jó dolgot, hogy már a bőség zavarával küszködök. Bár inkább legyen sok, mert abból könnyebb válogatni. Már csak egy lovagi vár képe (inkább rajzos) hiányzik előnézetből, amin azért minden "része" látszik. Ha esetleg tud ilyet valaki, akkor segítsen ki vele! Köszönöm!

     

    Még két órát adok most magamnak, aztán lefekszem (ráadásul éjjel alig aludtam valamit). Így nem jövök rendbe.

     

    Van még pár filigrán restanciám, azt holnap szeretném megcsinálni, hogy ne irritáljon, hogy még nem készítettem el. Az osztályba most nem csinálok, lefoglal a lovag-olás.

     

    További szép estét kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    szentinetti (6173)
    2010-03-14  16:29
  26. 2010. március 14. 18:386175.

    Sziasztok!

     

    Miért nem jelenik meg , amit írtam ?!

     

    Akkor újra:

     

     

    Krea a napraforgót én küldtem be ,még  a nyáron. Mi anyák napjára készítettük el, még a színpadra is krepp papír szirmokkal. Nagyon jól mutatott.

     

    Hoztam nektek IKT-s tananyaghoz segítséget, a mentorom ajánlotta. Regisztrálni kell és lehet töltögetni az anyagokat. Felteszem a közösbe.

     

    Nemcsak kompetenciásoknak :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. 2010. március 14. 18:336174.

    Sziasztok!

     

    Krea én töltöttem még fel nyáron a napraforgót..láttam h elkészítettétek. Mi anyák napjára csináltuk meg. Én a szinpadra  , fehér krepp papirból is elkészitettem , nagyon jól mutatott.

     

    Hoztam nektek IKT-s tananyaghoz segítséget. Nemcsak kompetenciásoknak.

     

    Regisztrálni kell hozzá, a mentorom ajánlotta, felteszem a közösbe.

     

    De rakok ide is. ez a szorzótábla gyakorlásához jó:

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  28. 2010. március 14. 16:296173.

    Szia Angyallány !

    Nagyon klassz a gyűjtemény,amit összeállítottálCsak tudnám honnan van ennyi energiád????Egy kicsit küldhetnél nekem is,mármint energiát.Én a tavalyi tanévet végig egyedül dekoráltam filigránokkal.Nagyon szép lett és el is fáradtam kellőképpen.Azt mondtam,az idén pihenő.Persze nem bírtam ki.Én a hangulati előkészítéskor nem az utolsó pillanatra hagytam a dekorációt.Bizony az idén elcsúszott a dolog..........Besegítettem,de nem mindenhol.Már most kérték a ballagási falat,hogy segítenék-e.Persze most ballag a segítséget kérő csemetéje.Tavaly nem jött segíteni még a felgombostűzésben sem.Így szokott ez lenni Angyallány.Nekem felkeltetted kellő képpen az érdeklődésemet és én mindent várok ezzel kapcsolatban.Köszönet az összegyűjtött anyagért

    szentinetti

    előzmény:
    Angyallány (6171)
    2010-03-14  09:51
  29. 2010. március 14. 15:236172.

    Sziasztok!

     

    Küldtem a közösbe egy környezet óratervet, meg egy felmérőt is. Mindkettő 3. osztálynak való. Úgy emlékszem át is ment, mert meg is néztem,  mégsem látom sehol. Valaki törölhette?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  30. 2010. március 14. 09:516171.

    Szia, szép jó reggelt!

     

    Libi: nem mérgelődök, de nagyon rosszul esik, hogy minden kis időmet a munkákra fordítom, más meg here módjára lenyúlja. Ez a lapbook-os meg különösen olyan feladat, ami sok utánajárást igényel. Én kértem a segítséget, nem pedig "Juj, de jó, majd felhasználom másét!" - gondolkodtam.

    A kész lapbook-om egyes részeit majd láthatja a közösben, aki benéz, de alaposabban csak az, aki kéri. Az összegyűjtött anyagokat is tovább tudom adni.

    előzmény:
    libi (6170)
    2010-03-14  09:24
  31. 2010. március 14. 09:246170.

    Nagyon kitartó vagy!

    Kíváncsian várom a kész munkát is!

     

    Olvastam az utolsó levélhez írt megjegyzésed. Ne mérgelődj, ahogy a tantestületekben, úgy itt is lesznek ilyenek!

    előzmény:
    Angyallány (6169)
    2010-03-14  05:47
  32. 2010. március 14. 05:476169.

    Hát, szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Jóval több, mint másfél órámba telt, míg átmentek a Lapbook Lessons videók. Azt hiszem a napom olyan lesz, mint a mellékel napocskáé.

     

    Az első és utolsó levélbe írtam 1-2 szót (elnézést érte az aktív tagjainktól, de tuti rájönnek, hogy nem nekik szól). A tartalmát illetően azt hiszem sokan igazat adnak nekem.

     

    Na, megyek kicsit aludni még, hogy frissen lovagozhassak újból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  33. 2010. március 14. 03:026168.

    Jesszuspepiszűzmariska! Már lovagokkal álmodok! Meg hogy melyik témát hova tegyem!

    Ha felébredek és visszaalszom, folytadik ez a lovagozás... Mi lesz ebből később?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  34. 2010. március 13. 20:566167.

    Szentinetti: esen!

     

     

    Na, halljátok! Annyira belemerültem a lovagokba, hogy vacsorázni is elfelejtettem. Csak akkor eszméltem fel, amikor a gyomrom már erősen tiltakozott. Nagyon jól haladok, a vár alaprajzával és a hozzávaló képekkel (26db) készen vagyok. A többi is jön szép lassan. Nem tudom mikor fekszem le ma.

    előzmény:
    szentinetti (6166)
    2010-03-13  18:04
  35. 2010. március 13. 18:046166.

    Angyallány !

    Köszönöm megtaláltam : )

    szentinetti

    előzmény:
    Angyallány (6165)
    2010-03-13  15:09
  36. 2010. március 13. 15:096165.

    Szentinetti: a közösben van már! Véletlenül azt írtam a Tárgy-hoz, hogy Libi kérésére. Elnézést érte!

    Nem igazán aludtam végig az éjszakát, de a felébredések után vissza tudtam aludni. S ez volt a lényeg.

    Viszont most megint fáj a fejem, mert olyan szél van, hogy délben kirántotta a kezemből az ajtót. Mikor lesz már tevasz?????????

     

     

     

    Most pihenek 1 órát és utána nekiállok a lapbook készítésének. Részletekben fotózom majd, remélem felismerhető lesz minden! Amúgy a Youtube-ról lementettem néhány kész lapbook-bemutatót és néhány alkotórész-készítési módot. Megnézem, hogy bvan-e még belőlük, s akkor az egészet küldöm a közösbe...ha kéritek!

    előzmény:
    szentinetti (6162)
    2010-03-12  16:29
  37. 2010. március 13. 11:456164.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megkérdezni, hogy a közösbe én bekukkanthatnék-e?

     

    Szép hétvégét

    Sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  38. 2010. március 12. 22:596163.

    Sziasztok!

    Megvolt a műsorunk.
    Jól sikerült.
    Azt mondták, hogy nehéz lesz felülmúlni.
    Délután még egy soha véget nem érő szavalóversenyen voltam,
    aztán amikor hazajöttem, beájultam az ágyba, most ébredtem fel. (22.50)


    Életemben először beszéltem teltház előtt mikrofonba. Rémes érzés volt!!

    Az elsős gyerekek mondták, hogy: remegett a hangod, igazgató néni, te is izgultál?

    Rettenetesen.

     

    Jöhet a beiratkozási ceremónia.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  39. 2010. március 12. 16:296162.

    Szia Angyallány !

    Remélem végig alcsiztad az éjszakát én türelemmel várok

    szentinetti

    előzmény:
    Angyallány (6156)
    2010-03-11  20:58
  40. 2010. március 12. 16:246161.

    Szia !

    Nagyon ari vagy, köszi : )

     szentinetti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6155)
    2010-03-11  20:19
  41. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 12. 15:376160.

    2x is ügyes voltam!!!! Vááááááá

    Nem csatol képet sem.. :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6159)
    2010-03-12  15:14
  42. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 12. 15:146159.
    Tök aranyos-aranyos voltál... igen krumpli....és abban a pillanatban a földből kivájt fűvel...
    előzmény:
    VITYUKA (6157)
    2010-03-12  13:47
  43. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 12. 15:126158.
    Tök aranyos- aranyos voltál... igen krumpli....és akkor és abban a pillanatban kivájt fű a földből :-)
    előzmény:
    VITYUKA (6157)
    2010-03-12  13:47
  44. 2010. március 12. 13:476157.

    Krea!

    Krumpliból van a feje?

    Aranyosak!

    Mi tavaly tojáshéjból csináltunk ilyet, de ez még aranyosabb!

     Teljesen le vagyok merülve, jöhetne már a tavasz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6154)
    2010-03-11  19:36
  45. 2010. március 11. 20:586156.

    Sziasztok!

     

    Na, halljátok! A bőség zavara merült fel a lovagokkal kapcsolatban. De legalább hétvégén megpróbálom 100%ban előkészíteni, hogy az apróságoknak csak írniuk kelljen. 

     

    Szentinetti: sablonja nekem sincs, de ha jó, akkor legkésőbb szombatra meg tudom csinálni (ha az éjjel nem ébredek fel, mert izgat). Holnapdéleőtt a könyvelőhöz megyek délután a suli után családlátogatásra. Kész felüdülés lesz a nap....

     

    Krea: nálunk ez már évek óta így megy!

    előzmény:
    szentinetti (6150)
    2010-03-10  15:43
  46. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. március 11. 20:196155.
    Szentinetti! Találtam egy fonalgrafikás könyvet, tojás is van benne, bár nem pont ez, elküldtem a közösbe.
    előzmény:
    szentinetti (6150)
    2010-03-10  15:43
  47. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 11. 19:366154.

    Mi még nem tartunk ott, de teljesen igazad van....

    Lassan készítem a tavaszi sarkot, az őszi és a téli után, majd ha kész hozom a "csendéletet"

    Lehet hogy már láttátok......  :-)

    előzmény:
    Angyallány (6143)
    2010-03-09  23:13
  48. 2010. március 11. 17:496153.

    Sziasztok!

     

     

    Szép kis madár vagyok ugye, bejelentkezek, felvesztek-befogadtok én meg aztán még sem jövök.

    Sajna most egy kicsit feltornyosultak a tennivalóim és ezért nem sikerült eddig jönnöm.

     

    Ötletes, játékos fejlesztő feladatokat keresek most a gyerkőceimnek, mert azt hiszem az eddigieket egy kicsit unják vagy csak elfáradtak, de jó lenne valami újítást bevinnem. Nincs ötletetek, hogy merre keressek?

     

    Köszi

    0214

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. 2010. március 10. 17:166152.

    Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy.

     

     

    Szentinetti! Sajnos csak ez a kép van. :(

    előzmény:
    rágica (6151)
    2010-03-10  15:54
  50. 2010. március 10. 15:546151.

    Ha emlékeim nem csalnak!

     

    Ildikó nap alkalmából minden jót kívánok!

     

    Természetesen a többi Ildikónak is! 

    előzmény:
    libi (6149)
    2010-03-10  14:23
  51. 2010. március 10. 15:436150.

    Szia Libi !

    A fonalgrafikás tojás sablonja nincsen kéznél ? Úgy véletlenül ?

    Angyallány !!!! Te is sokat fonalaztál nincs meg véletlen a libi mintája is Neked ??

    szentinetti

    előzmény:
    libi (6149)
    2010-03-10  14:23
  52. 2010. március 10. 14:236149.
    még
    előzmény:
    libi (6148)
    2010-03-10  14:20
  53. 2010. március 10. 14:206148.
    még néhány.
    előzmény:
    zsgonczi (6144)
    2010-03-10  06:34
  54. 2010. március 10. 14:166147.
    Néhány ötlet.
    előzmény:
    zsgonczi (6144)
    2010-03-10  06:34
  55. Torolt_felhasznalo_432210
    Torolt_felhasznalo_432210
    2010. március 10. 08:376146.
    ...folyt.köv. itt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_432210 (6145)
    2010-03-10  08:36
  56. Torolt_felhasznalo_432210
    Torolt_felhasznalo_432210
    2010. március 10. 08:366145.

    Csak néhány origamis ötlet.Mi ezeket meghajtogattuk,és utána felragasztva közös képet készítettünk belőle.Sajnos,arról most nincs képem,mert itthonról írok.

     

    előzmény:
    zsgonczi (6144)
    2010-03-10  06:34
  57. 2010. március 10. 06:346144.

    Sziasztok!

     

    Segítségeteket szeretném kérni! 3-4 osztályban kell technika órát tartanom húsvéttal kapcsolatban. Várok minden segítséget ami húsvéti dekorációval kapcsolatos. Nem tojásfestére gondoltam mert addig már nem találkozom velük, hanem szines papírból készíthető dekorációra. Nehéz helyzetben vagyo, soha nem tartottam még technika órát.

     

    Köszönöm

     

    zsgönczi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  58. 2010. március 9. 23:136143.

    Sziasztok!

     

    Krea: na, annyira jól visszaolvastam, hogy az a hsz kimaradt. Nagyon egyszerű, mutatós kokárda! Nekem a csillagból készített kokárdámra csodálkoztak rá. Pedig nem is a legjobb papírból készült, mert egyszerűen nem lehetett normális színes papírt kapni nagyobb méretben. De így is jól mutat majd az ajtón holnaptól.

     

    Nekem már kezd unalmas lenni, hogy elkuncsorognak dolgokat, amikkel más bíbelődik! Ők lusták dolgozni, én meg a munkámat adjam át! Már semmit! Csinálja meg ő is, megadom a forrását!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6142)
    2010-03-09  20:02
  59. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 9. 20:026142.

    Nagyon aranyos jelenet lehetett!

     

    Hihihihi..jól mefogalmaztam a szélforgós kokárdát! Angyalka 6107. hsz. kokárdáját neveztem át, hisz szélforgónak is meg lehet csinálni, csak 1 gombostű kell még hozzá, neeem??

     

    Képet nem tudok felrakni, mert megcsinálták hazavitték, az én prototípusomat szinte azonnal elcsaklizta 1 óraadó kolléganőm, úgyhogy még bemutatni sem tudtam a 6.o.-ba, csak beszaladtam vele, hogy ilyet készítünk...még ők is élvezték a készítést pedig nem egyszerű osztály  :-)......

     

     

    előzmény:
    Angyallány (6139)
    2010-03-08  20:06
  60. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. március 9. 19:036141.

    Sziasztok!

    Dongó együttes Meddig alszol még, hazám? c. dalát nem tudja valamelyőtök feltölteni egészen véletlenül? 

     

    Nincs sehol, egy helyen találtam meg, onnan meg nem engedi csak úgy.

    A kolléganőmnek kellene a műsorhoz.

    Köszönöm, ha tud valamelyőtök segíteni!

    Betegeknek gyógyulást, magamnak is.

    Majd jövök ám, ezerrel készülnek a dekorációk a terembe, aulába, folyosóra. Ha jók lesztek, fotózok és hozok képeket!

    Szép estét és várom a dalt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  61. 2010. március 8. 22:006140.

    Szia!

    Köszönöm a befogadást, jönni fogok.

    Jó éjszakát!

    előzmény:
    mokka69 (6136)
    2010-03-08  17:44
  62. 2010. március 8. 20:066139.

    Sziasztok!

     

    Krea: fess egy legyény, mi?!  

    Milyen a szélkerekes kokárdád?

     

    Na, a nekem szánt virág egy kislánynál kötött ki.

     

    - Bence apukája délután hoz neked virágot. - mondá egyik csemetém. Nem foglalkoztam vele, csak mosolyogtam, mert az "enyémet" megláttam az egyik kislánynál.

     

    A szerelmes fiam az egyik osztálytársának adta reggel, így az apuka délután hozott még egyet. Nekem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6137)
    2010-03-08  19:22
  63. 2010. március 8. 20:026138.

     Nézzetek szét itt!

     

    http://www.stitchingcards.com/index.php

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6137)
    2010-03-08  19:22
  64. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 8. 19:226137.

    Köszönöm/jük a gyógyteát, a szóbeli biztatgatást...én a hangterápia mellet, ne-hogy-már peersze, dolgozom!

     

    Angyallány: stramm lett a csávód!! :-)

     

    Ma megcsináltuk a "szélkerekes" kokárdát Petőfivel együtt, tulipánt is hajtogattunk nőnapra.... biiiiizony! :-)

    Jó éjt!

    előzmény:
    Angyallány (6126)
    2010-03-07  20:40
  65. 2010. március 8. 17:446136.

    Szia! Gyere bátran!

    Sziasztok!

    Mostanában csavarogtam, most volt a hét végén a PECSA-ban kézműves kiállítás, és ott aludtam az érdi barátnőmnél, meg nézelődtem is!!

     

    Ma volt minisztériumi ellenőrzés, csütörtökön meg HEFOPOS lesz.

    A mai rendben volt, már csak a következőn kell túl lenni. Arra kiét éjszakán át dolgoztam, mire összeállítottam a modulos, meg IKT-s tanmenet kiegészítést. 

    Beteszem azt is a közösbe, hátha hasznos lesz valakinek! 

    előzmény:
    0214 (6121)
    2010-03-06  19:51
  66. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. március 8. 17:256135.

    Sziasztok!

     

    Ma nyílt nap volt nálunk. Órák után 2 szülő kivételével senki nem mondott semmit. Azon gondolkodom, hogy ez jó vagy nem jó... :) Én úgy érzem, hogy jó órát tartottam, persze mindig lehetne még jobbat...de hogy nem dicsértek agyonra... :)

     

    0214! Mi befogadunk, de Mokka szokta kimondani a lényeget! :) 

     

    Egyébként emlékezetk rá, amikor írtam egy gézengúzról, akivel sokat küszködtem? Legutóbb már azt mondta nelkem, hogy szombat lesz az utolsó napom, hogy élek...Elvitték a suliból, így most béke és nyugalom van...hogy meddig, az majd kiderül. Állítólag a szülők között vannak elégedetlenkedők. Kolléganőm a lelkére veszi nagyon, de én eldöntöttem, hogy nem fogom magam tönkretenni, mindenkinek úgysem tudunk megfelelni, nem igaz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6134)
    2010-03-08  16:39
  67. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. március 8. 16:396134.

    Angyallány! Örülök, hogy tetszik, nekem meg a "kicsi" huszár jön be nagyon!

     

    Babi!

     

    Puszi neked is, ha olvasod!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  68. 2010. március 8. 09:416133.

    Szép jó reggelt!

     

    Marika: képzeld el, milyen lenne, ha nem zajlana. Meölne az unalom, megenne a penész...így meg pörgésben vagyunk mindig!

    Köszönöm a dicséretet!

     

     

    Éjfél után feküdtem le, mert olyan anyagot adtatok a lovagokhoz, hogy képtelen voltam abbahagyni a tervezést! A váza már megvan, csak szép lassan kézzel fogható formába kell önteni!

     

    Legyen szép napotok!

    előzmény:
    Emke64 (6132)
    2010-03-07  21:18
  69. 2010. március 7. 21:186132.

    Olvasgattam ám, hogy zajlik nálatok is az élet...

    Szerencsére azért mindig történik valami jó is! 

    Nagyon helyesek voltatok a farsangi bálon!

     

    előzmény:
    Angyallány (6131)
    2010-03-07  21:15
  70. 2010. március 7. 21:156131.
    Szia Marika!
    előzmény:
    Emke64 (6129)
    2010-03-07  20:53
  71. 2010. március 7. 21:096130.

    Na, kicsi huszárom végre a közösben!

     

    Amit itt mutatok, az 3-szorosára lett nagyítva a megadottnak. Elég vastag papírból hajtogattam, a végén már kicsit nehéz volt, de jó tartósnak tűnik!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  72. 2010. március 7. 20:536129.
    Szia Gizus!
    előzmény:
    Angyallány (6127)
    2010-03-07  20:48
  73. 2010. március 7. 20:526128.

    Kedves Virág!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen készséges, segítőkész voltál!

    Lementem a Te nyuszid sablonját is, de most konkrétan a mellékeltre lenne szükségem.

    Nagyon örülnék, ha valaki megosztaná velem...

    Jó éjt mindenkinek!

    előzmény:
    virág2010 (6125)
    2010-03-07  20:25
  74. 2010. március 7. 20:486127.
    Libi: Neked is, máris nézem!
    előzmény:
    libi (6116)
    2010-03-06  14:37
  75. 2010. március 7. 20:406126.

    Sziasztok!

     

    Nem egyedül jöttem, hanem Háry Jánossal, vagy Kukorica Jancsival, aki huszárruhában van, vagy Baradlay Richarddal. Válasszon mindenki tetszése szerint! A leírása a közösben! Ennek a mérete 70,5cm magas.

     

     

     

    Csikucika: nagyon jó ez a kokárda, lementettem, holnap meg is csinálom.

     

    Zsuzsinyka: húú, de jó ötletek! Lejegyzeteltem őket és majd válogatok képeket hozzá.

     

    A neten találtam egy kezdeti Lovag lapbook-ot, majd azt fejlesztem tovább. Vagyis: mi titok feladatként (senkinek nem mondjuk el, csak ha kész lesz, előállunk vele) egy lapbookot csinálunk a kicsikkel. Angyalka és Zsuzsinyka ötleteit is beletesszük! Nekik köszönet még egyszer! Ha minden meglesz, megy a közösbe!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6114)
    2010-03-05  07:37
  76. 2010. március 7. 20:256125.

    Sziasztok!

     

    Emke-  Ha az én hintázós nyuszim sablonjára gondoltál, akkor a közösben megtalálod. Másolom és küldöm azonnal.

     

    A betegeknek én is gyógyulást kívánok!

     

    Virág2010

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  77. 2010. március 7. 18:036124.

    Szóval az Ablakképek hintázós nyuszikájáról lenne szó.

    A linket nem küldte el...talán nem is baj. 

    Légy szíves! Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Emke64 (6123)
    2010-03-07  17:59
  78. 2010. március 7. 17:596123.

    Sziasztok Lányok!

    Betegeknek együttérzésem! (Gyógytea)

     

    Üdv nálunk 0214 (Bálint? Valentin? Szülinap?)

    Mokka majd taggá fogad, ha erre jár. 

    Remélem hanarosan, mert...Mónika...

    nagyon kellene nekem ennek a nyuszinak a sablonja.  Meg tudnád adni?

    előzmény:
    0214 (6121)
    2010-03-06  19:51
  79. 2010. március 7. 17:256122.

    Szia Krea !

    Én már holnap megyek dolgozniremélem Te is hamarosan mehetsz.Minden nap jártam én is kezelésre.Jól el is fáradftam.Gyógyulj !!!

    szentinetti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6117)
    2010-03-06  15:10
  80. 2010. március 6. 19:516121.

    Sziasztok!

     

    Ha lehet, szeretnék még csatlakozni hozzátok...

    Az eddigi írásaitokat olvasva azt hiszem, hogy mindenek előtt van egy belépő feladatom:

     

    - tanakos gyógypedagógusként dolgozom

    - a létszám változó, mert van, hogy párhuzamos óravezetés van ill. van mikor a tanakosat kiviszem az óráról.

    - délelőtt dolgozom

    - család és ami vele jár

    - remélem sokáig

    ha igaz akkor minden kérdésre írtam.

    Befogadtok?

    Sziasztok

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  81. 2010. március 6. 19:086120.
    A kép lemaradt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  82. 2010. március 6. 19:076119.

    Kokárdaként ezt készítettem, még február végén.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  83. 2010. március 6. 17:446118.

    Sziasztok!

     

    Küldtem a közösbe néhány tavaszi és húsvéti képet sablonnal, remélem hasznát veszi valaki.

    Csikucika kokárdája nekem is tetszett, tegnap este ki is próbáltam. Én kartonból készítettem el, de a gyerekekkel színes fénymásoló papírból tervezem.

    Virág2010

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  84. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. március 6. 15:106117.

    Sziasztok!

     

    Elnézést, hogy eltűntem, sajnos a gégegyulladásomból folyamatos rekedtség lett, amivel hetente hangterápiára járok, jó kis légzőgyakorlatokkal. Amint olvasom szentinetti is betegséggel küzd. Gyógyulást kívánok!

     

    VITYUKA: köszönöm válaszod..közben találtam egyet: Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése ... 

    rágica: nem találom az osztályterem képeket... fogalmam sincs merre keressem.... majd ha nem lesz rá szükség, meg lesz. :-)

     

    mokka69: aranyosak lettek a dekorációid...nálunk is belelendültek a kollégák.

    A találkáról nem ejtünk lassan szót??? Igazgatónő???

     

    Angyalka2524: ötletes a "kokárdád" -átmásolva :-)

     

    Virágot készítettünk színes szatyorból, nagyon jó lett...de ne gondoljátok, hogy egyszerű volt elkészíteni! .. én is ott döbbentem rá...... ennek ellenére egyik gyerekem sem akarta ott hagyni, még jóóóó! Igaz, az összes felszabdalás rám várt.

    Íme az ötletadó mintadarab: a KÉSZÍTŐJÉNEK KÖSZÖNET ÉRTE!!!

    Márc. 15-re pedig ilyet készítünk.

     

    Jó pihenért, gyógyulást a betegeskedőknek!

    előzmény:
    rágica (6080)
    2010-02-28  19:47
  85. 2010. március 6. 14:376116.

    Szia!

    A fiam egy időben teljesen odavolt a lovagokért, akkor sok könyvet kapott erről a témáról. Az egyikben ajánlják a következő weboldalt:

    www. usborne-quicklinks.com

     

    előzmény:
    Angyallány (6113)
    2010-03-04  21:58
  86. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. március 5. 19:316115.

    Sziasztok! :)

     

    Angyalllány: Ha még szükségetek van ötletre:

    Mi a gyerekekkel járunk a helyi megyei könyvtárba, ahol fut egy program (Mese útján) és most a lovagok hava van náluk. Sajnos nem én vittem őket, így csak hallomásból tudom, hogy milyen feladatok voltak.

    Kardokat kaptak beugrónak, egy-egy híres lovag nevével, vagy lovagi tulajdonságokkal.

    Lótípusokat kellett párosítani képekkel. Fegyverzetet, öltözetet kellett felismerni, megnevezni, valamint a vár részeivel és lakóival foglalkoztak.

    Most jut eszembe, hogy mi a reneszánsz évben is lovagoztunk, akkor kirakókat készítettünk kicsiknek várak képeivel, meg labirintust, vagy útkeresőt fénymásoltunk nekik.

    Néptáncos kolléganőnk reneszánsz táncot tanított nekik és a fiúknak hívtunk lovagokat, akik lovagi  tornát tartottak nekik.

    Rejtvényként volt titkosírás. Ha jól emlékszem pajzsokat is készítettünk csoportokban.

    A könyvtár honlapon csak ennyi volt:

    Címerkészítés – mit tud egy jó herold?

    A leghíresebb lovagok – a Kerekasztal lovagjai és a templomos lovagok.

    A lovagok – talpig fegyverben.

    Lovagvárak – bepillantás a hétköznapokba.

    Lovagi szórakozás – rejtvényfejtés és bajvívás.

    előzmény:
    Angyallány (6113)
    2010-03-04  21:58
  87. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. március 5. 07:376114.

    Szép napot mindenkinek! Hoztam kokárdát a faliújságra---->

     

    Itt találtam, mint karácsonyi csillag: 

     

    http://egyszervolt.hu/muhely

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  88. 2010. március 4. 21:586113.

    Angyalka: megyek hozzátok elsősnek! Mellette bevállalom a németet is, ha van még ez a nyelv ott.

     

    Ja, amúgy sziasztok!

     

    Nincs valamelyikőtöknek a lovagkorral kapcsolatban szinezője, leírása elsősöknek is való? Vagy ha útmutatót tudnátok adni, az is nagyon jó lenne!

     

    Most készülünk a napközivel lovagi tornára, ami április 23-án lesz, de vannak előzetes feladatok (alapító okirat készítése, a csapat címer, néhány kellék, ruházat (pld. hölgyeknek a csúcsos fejfedő fátyollal) és természetesen a megismerésük. Ha meglesz a kész program, hozom!

    előzmény:
    Angyalka2524 (6110)
    2010-03-04  08:21
  89. 2010. március 4. 20:216112.

    A linkelés nem sikerült, de talán így is jó lesz:

    nanny56.multiply.com/tag/fejlesztő

     

    Hálás lennék, ha valaki leírná, hogyan kell itt linkelni. Most próbáltam először és nem tudom, mit  rontottam el.

    előzmény:
    Linzy83 (6111)
    2010-03-04  20:17
  90. 2010. március 4. 20:176111.

    Találtam egy oldalt, szerintem sokan tudnánk hasznosítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  91. 2010. március 4. 08:216110.

    Köszönöm a kedvességeteket, kicsit jobban is vagyok!

     

    Harc, harc, harc a tantárgyfelosztás során.

    Hallottatok már olyat, hogy most nem akarok elsős lenni! Miért? Csak.

    Rémes helyzet alakult ki nálunk, gyors megegyezés kell.

    Minden érvemből kifogytam már.

     

    Vannak, akik sunyiban mozgatják a szálakat.

    Egymás ellen hangolnak kollégákat és aztán rohannak a főigazgatóhoz az igazukért.

    előzmény:
    szentinetti (6105)
    2010-03-02  19:39
  92. 2010. március 3. 21:386109.

    Köszönjük,igyekszünk gyógyulni

    szentinetti

    előzmény:
    Angyallány (6108)
    2010-03-03  21:19
  93. 2010. március 3. 21:196108.
    A betegeknek jobbulást kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  94. 2010. március 3. 21:036107.

    "Bocs, h kötekszem, de egy tanítónőnél nem fontos a helyesírás?

     

    Ilyenkor elborzadok, h "ez" fogja a gyerekemet tanítani?

     

     

    És erre sztem nem indok, h "siettem, és így egyszerűbb"!"

     

    De egy tanítónő így sem ír! Vagy kiírom a szavakat: hogy, szerintem, vagy ne írjon semmit! Kutyuka, akkor kötekedj és köss bele más írásába, ha te is tudsz írni!

    előzmény:
    kutyuka (6064)
    2010-02-26  22:51
  95. 2010. március 3. 18:286106.

    Sziasztok!

     

    Küldtem pár dolgot, főleg március 15-i műsorokat. Tudom, hogy már valószínűleg késő, de tegyétek el jövőre! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  96. 2010. március 2. 19:396105.

    Vigyázz magadra és legközelebb szárítsd meg a hajad !!!!!!!!!!!!!!!!

    szentinetti

    előzmény:
    Angyalka2524 (6103)
    2010-03-02  18:39
  97. 2010. március 2. 19:386104.

    Sziasztok !

    mokka 69 és libi 

    köszi ,hogy gondoltok rám. Ma már lekerült a párakötésDe mikor megláttam magam,vagyis a hajam .....sajnos hajat nem lehet még mosnom.Még az időjárás is velem van,mert sapkát vehetek fel.

    Jók legyetek és senki ne legyen beteg,még aki vizes fejjel fekszik ő sem!!!!!!!!!!!!

    szentinetti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  98. 2010. március 2. 18:396103.

    Tegnap este a fáradtságtól nem volt erőm megszárítani a hajamat, vizes hajjal feküdtem le. Ma egész nap törölgettem az orromat és most estére még a torkom is el kezdett fájni.

    Nem akarok beteg lenni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  99. 2010. március 2. 18:116102.
    Ó, Te szegény! Gyógyulj meg minél hamarabb!
    előzmény:
    szentinetti (6096)
    2010-03-01  20:27

Címlap

top