Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Babáááát akarunk
2007-12-11 18:381.
Torolt_felhasznalo_401288
Létrehozva: 2007. december 11. 18:38
Sziasztok. Már két hónapja próbálkozunk a párommal és semmi. Olyan lányokat keresek akik hasonló cipőben járnak. Nekem már van egy kisfiam, 4 éves, és nagyon szeretnénk neki kistestvért.
Írjatok együtt könnyebb!
Igen, én sem szeretném a párom kihagyni az ultrahangos vizsgálatokból, úgyhogy ezért jó lenne, már előtte meglepni, hogy oda együtt mehessünk.
Az egésszel csak az a gond, hogy nekem pont a múlt héten volt nagyon pozitívnak látszó (azért írom, hogy látszó, mert valamivel halványabb volt a terhességet mutató csík a másiknál) tesztem, majd megjött. Aztán a biztonság kedvéért csináltam a héten még egyet és az negatív volt. De legalább egyértelműen negatív!
így nem szeretném azt, hogy meglepem egy pozitív teszttel, majd kiderül, hogy nincs is semmi.
De bízom benne, hogy ha tényleg összejön a baba, akkor azon a fránya teszten egyértelmű lesz végre a csík!!
Én eldöntöttem, kiteszem majd a dohányzóasztalra a tesztet (párom sajnos ha dolgozik éjfél után jön haza). Mi már sokat beszélgettünk arról, hogy ha terhes leszek, akkor mi lesz. Azt mondta, hogy minden uh-n ott akar lenni és a szülésnél is
Egyébként budapesti vagyok
Szia!
Mikor nekem már pár hete késett a menzeszem, én is azt terveztem, hogy UH képet teszek a fa alá, de nem csak nálunk, hanem a két-két nagyszülőnél is, és bekeretezve! Aztán két tesztem is negatív lett, szóval nem valószínű, hogy terhes vagyok, csak a "szokásos" késés... Sajnos nekem csak a gyógyszerrel lehet beállítani, de értelemszerűen azt most nem fogok szedni!
Én nem mondanám meg a páromnak, ha pozitív lett a teszt, csak az ultrahang után. Nehéz lenne eltitkolni, az biztos. De azt is csak utána mondtam meg neki, hogy voltam HIV szűrésen...
Aranyos ez az optimizmus: "ki tudja akár napok kérdése és bárkinél az lehet!!" Csak így tovább!
Szeretsz Pesten élni? Én egy évet éltem ott, de sok szempontból nagyon hiányzik...
Én pesti vagyok.
Én meg azt terveztem amit szintén valamelyik hozzászóló (talán Vestal), hogy UH képet a fa alá!! De már nem fog menni...
Amúgy mindenki egyből megmondja a párjának, ha már van pozitív teszt, vagy csak akkor ha már volt UH-on is és biztos?
És csak simán megmutatjátok a tesztet, vagy esetleg valami célzatos megjegyzést tesztek, esetleg kis meglepi, amiből rájön?
Tudom ez még most nem aktuális, de ki tudja akár napok kérdése és bárkinél az lehet!!
Hű, megnéztem ezt a Jónás naptárat, elszórakozom vele otthon este.. Itt munkaidőben azért mégsem kéne, pedig olyan kíváncsi vagyok... Főleg azért, mert azt mondtam a főnökömnek, mikor tavasszal felvettek, hogy még 2-3 évet várnék a babával...
Egyébként a párom ismerősei mind egytől egyik babát várnak.. Miért pont mi maradjunk ki?!
Sziasztok! Én is itt vagyok újra!
Örülök az új csatlakozóknak! És annak is, hogy vannak hozzám hasonló "sorsúak".
Én is első babás lennék!
Valaki írta itt, hogy jó lenne, ha a következő karácsonyt már hármasban töltenék. Mintha magamat hallottam volna!
Tegnap beszéltem anyummal telefonon (sajnos 250 km választ el minket), és meséltem neki csak úgy félvállról, hogy másfél hónapja késik a menzeszem. Azt az ujjongást, amit lerendezett a vonal másik végén! Hogy milyen jó, ők sejtették, hogy készülünk valamire, meg hogy karácsonyi ajándéknak nem is kell több egy unokánál, meg egyébként is nevelőapám halakkal álmodott, és az szaporodást jelent! Mondtam neki, hogy fogja már vissza magát, ha terhes lennék, nem azt mondanám halálos nyugalommal a telefonba, hogy késik, hanem hogy: Anyu, terhes vagyok! Nem? Úgyhogy lelohadt a lelkesedése...
Sziasztok!
Mi is az elsőt várjuk/várnánk..
Amúgy én is Elevitet szedek, már kb június óta. Jó, hogy valaki írta itt, hogy jól meghozza az étvágyat..
Én meg nem értettem, hogy miért vagyok mostanában állandóan éhes... De szerencsére ez plusz kilókban nem mutatkozik meg, addig meg mindegy...
Sziasztok lányok, szép jó reggelt!
Én is köszöntöm minden újonnan csatlakozót. Amúgy én is első babás vagyok. Vagyis leszek remélem
Szintén első baba!
Sziasztok!
Csatlakozhatok?
Nekünk ez a 3. próbálkozós hónapunk. Sajnos a ciklusaim össze-visszák, szóval nem biztos, hogy van peteérésem. Vitamint szedek, és hőmérőzök. Kb. ennyi elsőre.
Elevitről még annyit, hogy én elég sokáig (kb. félidőig szedtem), és mégis össz. 13kg-ot híztam, a kisfiam pedig normál súllyal, 3350g-mal született, 5 óra alatt! A kórházból kijőve már csak kb. 5 kg volt rajtam, a szoptatás miatt pedig már a terhesség előtti súlyom alatt vagyok...
Én azért is szedtem, mert nem vagyok "vega"-alkat, nagyon kevés zöldséget, gyümölcsöt eszek, egyszerűen nem szeretem őket...
Sziasztok!
Én is szívesen csatlakoznék.
Nálunk ugyan éles próbálkozás csak jövő márciustól lesz, de egy életmódváltáson túl vagyunk, most pedig mindenféle kivizsgálásokra járunk, hogy tökéletesn formában vághassunk bele a babaprojektbe.
Én elkezdtem Gravidát és folsavat szedni, hogy felkészítsem a szervezetem a várandósságra. Bízom benne, hogy gyorsan össze fog jönni a picur...
Mindenkinek sok sikert!
Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni. Mi kb. augusztus eleje óta próbálkozunk.
Bárányfelhő! Hiányoltad a Hozzád hasonló cipóben járókat.. Hát itt vagyok!
Sziasztok!
Csatlakozhatnék??? Mi úgy jó 1 hónapja döntöttük el, hogy jöhetne a kistesó. (Van egy 6,5 hónapos kisfiunk, aki elsőre összejött. ) A szülés után meglehetősen pontos és rövid ciklusaim lettek (23 nap), de legutóbb több mint 1 hetet késett, mégse lett semmi... Így majd jövő héttől újra próbálkozunk, bár most lövésem sincs, milyen hosszhoz viszonyítsak.
Bárányfelhő! Simán lehetsz terhes, a kolleganőm is így járt, hónapokig nem jött meg neki, volt dokinál, semmi, mire legközelebb ment, gratulált a doki, hogy 6 hetes terhes!!! Csak az volt a rossz benne, hogy nem volt mihez viszonyítani, így folyton oda-vissza számolgatták a szülés időpontját!
No, én megyek pihenőre, végre egyszer időben elaludt a gyerek, és én is hamarabb kerülhetek ágyba.
Mindenkinek jó éjszakát, akinek ma van a Jónás napja, az meg remélhetőleg most nincs is itt a képernyő előtt))
Nekem ha fiam lesz, Bertalan lesz. (Persze, ha valami csoda folytán ebben a hónapban történne meg, akkor az apja nem fogja hagyni. Mert pont Bertalan napra telne le a 40 hét...)
Lánynévvel hadilábon állunk, Zsófia volt az eddigi közös favorit, a fiunk is az lett volna, viszont én kezdem magam kibánni belőle. Viszont ötletem sincs. Olyan, ami nincs játszóterenként kettő...
A Jónás naptárt még nem próbáltuk, no de majd most!
Bár megnéztem a 2004-es évre is, akkor szinte napra pontosan tudom az idejét, mikor fogant a fiam, a Jónás naptár meg pont a terhesség előtti utolsó menzeszemre jósolta a fix napokat.
No, majd meglátjuk... Mondjuk hiszem is, meg nem is, hogy peteérés után napokkal meg lehet foganni. De uccu neki, kipróbáljuk.
Állítólag a Jónás nap a legesélyesebb. Én ebben a hónapban próbáltam először. (5én volt)
Én előbb irtam. Tamás Dániel, Daniella
Már beszélgettünk ilyesmiről a párommal és eddig a lány névben tudtunk megegyezni az pedig Zsanett. A fiú név már húzósabb, mert ő szeretné a saját nevét adni ami István de a családjukban már mindenki ISTVÁN!!!!!
Ami még tetszik neki az a Krisztián és hiába sorolom én a neveket nem tetszik neki semmi.... őszintén szólva kevés olyan férfinév van ami igazán tetszik és viselhető is.
nektek milyen nevek a kedvencek?
Kitöltöttem mindent és az alapján amit "kidobott a gép" pont jókor időzítettünk
Na most kiderül, hogy nálunk bejön e majd ez a Jónás-trükk
Én örülnék neki .
Van itt valaki aki ezzel a módszerrel lett várandós????