Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BELARA! Vélemény?

-zsuzsi-
Létrehozva: 2007. november 10. 18:06
Sziasztok!
Lassan három éve szedek fogamzásgátlót, de eddig novynettét szedtem. Most váltok át Belarára mert ebben kevesebb a hormon, és olcsóbb is 400 ft-tal. Ha valaki szedte vagy szedi ezt a fajtát, kérem írjon arról, mit tapasztalt!
De jöhetnek vélemények és kérdések a többi tablettáról is, és általánosságban ezekről a szerekről.
Én nem szívesen szedem, mert félek a hormonális következménytől, de abortuszt sosem tudnék csináltatni, és még van kb 6 évem az első csöppségig
Köszönöm a hozzászólásokat!
  1. 2013. július 8. 22:4244.

    Szia!

     

    Én 5 éve és 2 hónapja szedem a belarat és az ég világon semmi problémám nem volt vele!Előtte semmit nem szedtem.

    Mostmár hogy ilyen hosszú ideje szedem,néha kimarad vagy nagyon gyenge a havi ciklusom ,de az orvos szerint ez ennyi idő után normális.

    Azt mondta ha estleg komolyabb probléma lessz akkor kell majd váltani,vagy szüneteltetni! Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

    előzmény:
    -zsuzsi- (1)
    2007-11-10  18:06
  2. 2012. március 29. 12:2943.

    Sziasztok!

     

    3, 5 éve szedem a Belara fogamzásgátlót, eddig semmi bajom nem volt, de most kezdek gyanakodni arra, hogy a hüvelyi folyást, a fejfájást, a levertséget, az ingerlékenységet, a magas vérnyomást ez okozza.

     

    Az utóbbi hónapokban mindenen megsértődök, ok nélkül sírok...és mostanság pattanásos lettem...szerintem ezt is a gyógyszer okozza.

     

    Kicsit pihentetném a fogamzásgátló szedését. Szeretném, ha megírnátok, hogyan hagyjam abba: menstruáció után, rögtön? Sosem volt ebben részem, ezért bizonytalan lettem. Legyetek szívesek segítsetek! Bár 2 hét múlva megyek a nődokihoz, természetesen megkérdezem tőle is, de addig is tájékozódom.  

     

    A Belara nekem bevált, csak szerintem most a szervezetem "megunta"...vagy...fogalmam sincs... *Kicsit siettem és egy-két betű kimaradt, elnézést kérek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2012. március 29. 12:2742.

    Sziasztok!

     

    3, 5 éve szedem a Belara fogamzásgátlót, eddig semmi bajom nem volt, de most kezdek gyanakodni arra, hogy a hüvelyi folyást, a fejfájást, a levertséget, az ingerlékenységet, a magas vérnyomást ez okozza.

     

    Az utóbbi hónapokban mindenen megsértődök, ok nélkül sírok...és mostanság pattanásos lettem...szerintem ezt is a gyógyszer okozza.

     

    Kicsit pihentetném a fogamzásgátló szedését. Szeretném, ha megírnátok, hogyan hagyjam abba: mensruáció után, rögtön? Sosem volt ebben részem, ezért bizonytalan lette. Legyetek szívesek segítsetek! Bár 2 hét múlva megyek a nődokihoz, természetesen megkérdezem tőle is, de addig is tájékozódom. 

     

    A Belara nekem bevált, csak szerintem most a szervezetem "megunta"...vagy...fogalmam sincs... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. szeptember 12. 12:3341.

    Sziasztok!

     

    Én már lassan 2 éve szedem a Belarát és sajnos én híztam tőle.

    Amikor elkezdtem szedni 53 kg voltam és most pedig 64 kg vagyok, pedig nem eszek valami sokat és figyelek is arra, hogy mit eszek.

    Az arcom egyébként nekem is nagyon csúnya volt és én is szedtem a Belara előtt a  Diane35-öt és sokat javult, azóta néha előfordul hogyha olajos magvakat eszek, vagy mielőtt megjön akkor egy-két kisebb pattanás jön az arcomra és ennyi.

    Egyébként gondolkodok nagyon, hogy mit kellene tennem a súlyom miatt, már az is eszembe jutott, hogy nem kéne szedni a gyógyszert, de akkor meg más miatt híznék meg :)

     

    Nekem ennyi a tapasztalatom :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_148337 (39)
    2010-07-20  16:56
  5. 2010. augusztus 21. 19:2940.

    Szia!

    Sajnos a nőgyógyászok legtöbbje nem az alapján ajánlja a gyógyszert, hogy neked mi lenne a legjobb, hanem az alapján, melyik gyógyszergyártó cégtől kap nagyobb "kedvezményeket" .

    Ennek az a lényege, hogy minél több embernek írja fel például a Belara-t, annál nagyobb dolgokat kap a gyógyszer gyártójától.

    Lásd utazás.

    Én most ezt szedem, de semmi pozitív dolgot nem tapasztaltam. Korábban a Mercilon-t szedtem, és azért kellett váltanom, mert a doki azt mondta, ez sokkal jobb, és a Mercilon-nak sokkal nagyobb a hormontartalma.

    Ja, és amit szerettem volna a Mercilon után, azt nem volt hajlandó felírni! :)

    Reni

    előzmény:
    -zsuzsi- (1)
    2007-11-10  18:06
  6. Torolt_felhasznalo_148337
    Torolt_felhasznalo_148337
    2010. július 20. 16:5639.

    Sziasztok!

    Van olyan akinek bevált a BELARA?Tényleg jó a bőrre is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  7. 2010. június 29. 06:2238.
    nincs olyan gyógyszer. sajnos. ha nagyon patis vagy akkor ez a megoldás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_373699 (36)
    2010-02-01  12:57
  8. 2010. június 29. 06:2137.
    sziasztok!én kb egy éve szedem a belarat. előtte a harmonet-et szedtem, azzal maximálisan meg voltam elégedve, de az orvos azt mondta, hogy a belara jobb lesz. nem lett jobb. nem rendszeres a mensim, néha folyásaim vannak. következőleg visszatérek a harmonetre. kb. ugyan annyi hormontartalma van mint a belaranak.
    előzmény:
    -zsuzsi- (1)
    2007-11-10  18:06
  9. Torolt_felhasznalo_373699
    Torolt_felhasznalo_373699
    2010. február 1. 12:5736.

    sziasztok!

    tanácsot szeretnék tőletek kérni mert ugye abbahagytam a volinát

    és most megyek vissza a dokihoz és már előre félek h mit ír fel..a diana 35 röl eddig sok rosszat hallottam de jót is. 2 barátnőm szedi és nekik bevált gyönyörű lett töle a börük..csak olyan rosszakat is hallottam nem tudjátok, hogy van-e olyan gyógyszer ami szintén elmulasztja a pattikat és kevesebb a hormontartalma?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_373699
    Torolt_felhasznalo_373699
    2010. január 20. 14:4735.

    sziasztok!

    Én is Volinát szedtem de nekem nem vállt be..Nem értem miért hiszen a doki azt mondta h kifejezetten a pattanásokra is jó de  én beszedtem 2 havit és az alatt annyi pattim kijött töle...És amit még észrevettem és amiért abbahagytam mióta csak szedtem folyamatos hangulatváltozásaim voltak volt h ok nélkül elkezdtem sírni, és mióta abbahagytam teljesen rendbe vagyok a pattijaim mérséklődtek és jó a kedvem.szóval rám így hatott..Valaki nem tud valami olyan foggigátlót ami jó a pattikra de nem a diane 35 mer azt nem merem szedni a nagy hormontartalma miatt..:S

    előzmény:
    zsanett5 (34)
    2010-01-19  14:08
  11. 2010. január 19. 14:0834.

    Sziasztok!

    Én is Volinát szedek,ez a 3 hetem, de sajna nekem nem jött be. Az összes mellékhatás kijött rajtam ami lehetséges volt. Aknés bőr, mellfeszülés, hányinger, hüvelygyulladás, hízás. Nem tudom, hogy ez a tabiszedés kezdeti állapota-e,de az előző fogamzásgátlómnál ilyen tünetek nem voltak (Melian).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_460143
    Torolt_felhasznalo_460143
    2009. december 18. 23:1233.
    Hello! Csak szeretném felhívni a figyelmed, h. Belaraban több a hormon, mint a Novynetteben. A Novynetteben 0,02 mg az etinilösztradiol és 0,15 mg desogesztrel van, míg a Belaraban 0,03 mg és 2 mg klórmadinon-acetát található. Szóval azzal az állításoddal, h. a Belaraban kevesebb a hormon, nem értek egyet.
    előzmény:
    -zsuzsi- (1)
    2007-11-10  18:06
  13. Torolt_felhasznalo_460143
    Torolt_felhasznalo_460143
    2009. december 18. 14:3332.

    Hello! A Volina készítmény gyakorlatilag egy és ugyanaz, mint a Yadine fogamzásgátló, csak ez már magyar termék és olcsóbb kb. 600 Ft-al. Nekem a dokim felírta, kiváltottam (bár féltem kicsit), de szerencsére, semmi különbséget nem tapasztaltam. 

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275540 (31)
    2009-12-16  10:38
  14. Torolt_felhasznalo_275540
    Torolt_felhasznalo_275540
    2009. december 16. 10:3831.

    Sziasztok!Ha valaki tud valamit a VOLINA nevű fogamzásgátlóról valamit,legyszi adjatok róla valami infót!Most írták fel a Belara helyett,mert attól mindig köztes vérzésem volt meg hányingerem,stb.!LÉGYSZI ÍRJATOK!!kÖSZI!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_754601
    Torolt_felhasznalo_754601
    2009. november 2. 18:4030.

    Sziasztok!

     

    Én 2 éve szedem a Belara filmtablettát. Nem híztam tőle, mondjuk én még nem hiztam, nagyon jo az anyagcserém szerencsére. Menstruációs problémáim voltak még az elején cseppezés, de arra a dokim azt mondta hogy normális, még hozzászokik a szervezetem. Most nemrégen volt olyan, hogy megjött 1 héttel előbb, szoval gyakorlatilag 2 hétig volt meg, ami normális esetben 1 hét szokott lenni(kb). Gonddoltam a stressz miatt, vagy a sok izgalom, sok volt a buli, nyelvizsgára felkészülés stb... És gondoltam megvárom a következőt, hogy ha nem jön meg rendesen akkor van baj. Szerintetek?? Épp most a napokban kell megjönnie. Nektek mennyire szokott pontosan megjönni? Amikor beveszitek az utolsó gyogyit utánna másnap rögtön?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. szeptember 9. 08:4429.

    Sziasztok!Nekem is felírták a Belarát de két nap után abbahagytam a szedését.Kisebb nőgyógyászati műtét miatt kellet a hurkot levenni és 2-3 hónap múlva lehet csak ismét visszatenni.Addig kellene használnom a Belarát.Ki is váltottam, két napig szedtem,de abbahagytam mert nagyon félek a mellékhatásoktól.37 éves dohányzó nő vagyok ,és ezek a tényezők hajlamosíthatnak a vérrög kialakulásához.Most itt vagyok egy majdnem egész doboz tablettával.az ismerőseim közül senki nem használja pedig féláron szívesen átadnám...

    A másik dolog:lehetséges hogy a két napi tabletta megzavarná a ciklusomat?Ugyanis teljesen váratlanul vérezgetni kezdtem 5 nappal a belara aszedése után.nem kellenne még megjönnie...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. augusztus 29. 23:2728.

    Sziasztok!

     

    Én is a Belarát szedők táborába tartozom, már 2 éve. Előtte Diana 35-öt szedtem, de attól szörnyű fejfájásom volt, amikor megjött, ami enyhült is, miután a Belarát kezdtem szedni...

    De ti is tapasztaltaok olyat, hogy a Belarától sokkal rövidebb időre jön meg (2 max 3 nap) és én nagyon sűrűt is menstruálok... Ezzel érdemes orvoshoz menni?

    Nekem más problémám nincsen vele, szerintem ti sem ettől híztatok, mert én pl 48 kiló vagyok és ennyi voltam akkor is, amikor elkezdtem szedni...

    És tényleg a Belara okozná a visszeret? Ez nem minden fogamzásgátlóra igaz?

    Én régebben Meliane-t szedtem, az volt a legjobb, de azt mondta az orvos, hogy azt 20 év fölött már nemszokták felírni, nem tudom, hogy miért...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_579942
    Torolt_felhasznalo_579942
    2009. június 19. 09:2427.

    Sziasztok!

     

    Legelőszőr én Milligesttel kezdtem 4 éve, de attól szédültem, fájt a fejem, meghíztam így lecseréltem a Novynette-re, amit most tettem le 3,5 év után, 1x hagytam benne 2 hónap szünetet, de problémám nem volt vele. Az utóbbi időben(fél év) kezdett érdekes lenni, 4 nap helyett 2-t menstruáltam, és mikor újra elkezdtem szedni 4-5-ik szemnél pecsételő vérzésem volt. Most felírta a doki a Belarát, de a véleményeitek alapján nem bízom benne, illetve az az érzésem, hogy csak azért írják fel, mert a doki valószínüleg pénzt kap utána, ha adott gyógyszert támogat... Lyndinettet szeretnék szedni,mert kevés a hormontartalma, és sok jó véleményt hallottam róla,meg hát mit csináljak 10 havi adaggal? :) A doki azért írta fel a Belarát, mert hogy szépíti a bőrt...engem ez nem nagyon érdekel, hogy azért szedjek egy 6ezer ft-os gyógyszert hogy ne legyen 1-2 pattanásom... Végül úgy döntöttem, hogy jövő hónaptól kipróbálom a Lyndinettet és ha beválik maradok annál...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top